A habituális vetélés (habitual abortion, recurrent miscarriage, recurrent pregnancy loss) hagyományos definíciója három vagy több egymást követő vetélés (spontan abortus) bekövetkezte a 20. terhességi hetet megelőzően. Bizonyos vélemények elegendőnek tartanak két egymást követő vetélési eseményt is, amit azzal indokolnak, hogy a kettő és három spontan abortus között sem az ismétlődés valószínűségében, sem a hátterében álló kockázati tényezőkben nincs különbség. A klinikailag felismert terhességek 14–19 százalékában előfordul egyszeri vetélés, míg a habituális vetélés a gyermeket akaró párok akár 1–5 százalékát is érintheti. Ez a szám sokkal nagyobb az ismétlődő vetélés számított, véletlenszerű „sporadikus” előfordulásánál (<0,3–0,5 százalék). Az első trimeszterit korai vetélésnek hívjuk; ezt követően késői vetélésről beszélünk. A habituális vetélés általában multifaktoriális patogenezisű. A háttérben állhatnak genetikai, anatómiai, thrombophiliai (ezek jó része genetikai), endokrinológiai, immunológiai és infekciós okok. Az érintett betegek elsőfokú vérrokonai esetében a habituális vetélés kockázata 2–7-szeres a kontrollokéhoz képest, ami igazolja a genetikai meghatározottságot. Szintén a genetikai prediszpozícióra utal, hogy az idiopathias habituális vetélésben szenvedők testvérei között a kontrollokéhoz képest kétszeres az előfordulása.

 

 

A habituális vetélés rendkívüli terhet ró mind az érintett párra, mind a kezelőorvosra, nemcsak a terhesség fenntartásának ismételt kudarca miatt, hanem azért is, mert egyértelmű oki tényezőt – következményesen adekvát terápiát – az esetek kisebb részében lehet definiálni.