Könyvtár

Könyvek

Bevezetés a térökonometriába
Farkas Richárd
Bevezetés a térökonometriába

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 187 0

Napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő tudományterülete az empirikus modellezés ökonometriai-módszertani fejlesztése.  E kérdéskörön belül is újnak számító terület a térökonometria, mely célja a megfigyelt adatok között tapasztalható területi kapcsolatok standard modellekbe való beillesztése, ezzel javítva a becslések pontosságát, hatékonyságát. A térbeli kapcsolatok fontosságának felismerése, és azok modellkörbe vonásának igénye egyre erőteljesebben jelenik meg szinte minden tudományterületen, túlmutatva a közgazdasági kutatásokon, mely módszertan alkalmazása hazánkban is egyre szélesebb körben érzékelhető. Ennek megfelelően, jelen monográfia célja kitölteni azt az űrt, melyet e részdiszciplína magyar nyelvű szakirodalmának szinte teljes hiánya teremt. Így e mű igyekszik áttekintést nyújtani a térökonometriai modellezés alapjairól: a térbeli kapcsolatok típusairól, matematikai interpretálhatóságáról és azok ökonometriai modellkörbe vonásának lehetőségeiről. A térbeli kapcsolatok alaptípusainak, az alapvető térökonometriai modelleknek, valamint modellszelekciós mechanizmusoknak, melyek amellett, hogy önmagukban is kiválóan alkalmasak elemzésekre, továbbá a haladó térökonometria bázisát is nyújtják, elméleti bemutatása mellett a szerző minden esetben igyekezett empirikus példákkal illusztrálni az elméleti modellek gyakorlati interpretálhatóságát.
Kipróbálható
Fenntartható és regeneratív megközelítések az aktív és ökoturizmusban
Csapody Bence, Jászberényi Melinda, Miskolczi Márk (szerk.)
Fenntartható és regeneratív megközelítések az aktív és ökoturizmusban

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 190 0

A turizmus a 2020-as évek közepére olyan komplex társadalmi–gazdasági és környezeti kihívások metszéspontjába került, amelyek új szemléletmódot és új fogalmi kereteket tesznek szükségessé. A klímaváltozás, a túlturizmus, a digitalizáció és a társadalmi értékváltás együttesen kérdőjelezik meg a tömegalapú növekedésre épülő turizmusmodelleket, miközben előtérbe helyezik az aktív, fenntartható és regeneratív megközelítéseket. A jelen tanulmánykötet erre a kihívásra reagál: az aktív turizmust nem pusztán termékkategóriaként, hanem rendszerszintű válaszként értelmezi a turizmus átalakulására.A kötet újszerűsége abban rejlik, hogy az aktív turizmust átfogó, multidiszciplináris keretben vizsgálja, összekapcsolva a globális turisztikai trendek elemzését, a társadalmi–ökológiai rendszerként értelmezett turizmuselméletet, valamint a fenntartható és regeneratív turizmus gyakorlati megvalósulásait. A tanulmányok foglalkoznak többek között a pandémia utáni turizmus új irányvonalaival, a generációs és technológiai változások hatásaival, a klímaadaptáció és a túlturizmus kezelésének kérdéseivel, valamint az aktív turizmus szerepével az életminőség, a helyi közösségek és az ökoszisztémák megújulásában. Nemzetközi és regionális jó gyakorlatok – például hosszútávú túraútvonalak és közösségvezérelt fejlesztések – szemléltetik, miként válhat az aktív turizmus a regeneratív szemlélet gyakorlati eszközévé.A tanulmánykötet különösen jól hasznosítható a turizmusoktatás több szintjén: alapképzésben az aktív és fenntartható turizmus alapfogalmainak és trendjeinek megértését segíti, mesterképzésben rendszerszintű, stratégiai gondolkodásra ösztönöz, míg posztgraduális és doktori képzésben elméleti keretként és kutatási inspirációként szolgálhat a turizmus társadalmi, környezeti és technológiai összefüggéseinek vizsgálatához. A kötet emellett gyakorló szakemberek, desztinációmenedzserek és döntéshozók számára is releváns, mivel az aktív turizmust olyan jövőorientált fejlesztési irányként mutatja be, amely képes egyszerre kezelni a fenntarthatóság, a versenyképesség és a társadalmi elfogadottság kérdéseit.
Kipróbálható
Válogatott pszichoterápiás esettanulmányok
Túry Ferenc
Válogatott pszichoterápiás esettanulmányok

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 699 3

Az esetek sora evészavarokban szenvedők terápiájával kezdődik, hiszen ebből a kórképcsoportból származik a legtöbb terápiás tapasztalatom. Másfél évtizedet töltöttem evészavar-részlegek élén, többszáz ilyen betegünk volt. Sok tapasztalat gyűlt össze, s ezek közül válogattam a kötetben szereplő történeteket. Ezekben a leírásokban az orvosi kívánalmak jobban érvényesülnek, mint a pszichoterápiás finomságok. Abban bízom, hogy a bemutatott esetek gondolatébresztőek lehetnek a hasonló zavarokban szenvedő betegek kezelésével foglalkozó szakemberek számára. Remélem továbbá, hogy más típusú zavarok kezelésében is ötleteket adhat e néhány írás. Bár az esetek többsége pozitív kimenetellel zárult (ha nem is mindig teljes remisszióval), néhány történetben a terápiás gyakorlat csapdái, kínlódásai, netán kudarcai mutatkoznak meg. Az utóbbiakból is sokat lehet tanulni, ha a terapeuta kellő önreflexióval rendelkezik, s nem a szokványos terapeutai hiúság szolgáltat számára könnyedén fellelhető önigazolásokat. Talán a pszichoterapeuta-képzések hallgatói is hasznosnak találják majd a kötetet. Rögös út a miénk. A pszichoterápia gyógyítást jelent. A gyógyítás azt jelenti, hogy valamilyen sikerrel járt a terápiás folyamat - ha nem is mindig teljes sikerrel (bár a gyógyulás a teljes tünetmentességre utal). A bemutatott esetleírások zöme természetesen több-kevesebb sikerességet is igazol. A tucatnyi esetleírás végén azonban - tizemharmadikként, ráadásként - található egy olyan rövid beszámoló is, amely terápiás kelepcéket és kudarcokat ismertet, illusztrálandó a pszichoterápia nehézségeit is. A sikerekből is lehet tanulni, de a sikertelenségek elemzéséből talán még többet. Ezzel arra a kötelező önvizsgálatra szeretném felhívni a figyelmet, amely nélkül a pszichoterápia nem végezhető. Elég sokszor találkozunk olyan esetbeszámolókkal, amelyek a terapeuta érdemeit hivatottak illusztrálni, s a beteg csupán háttértényező marad. Lényeges: a terápia a betegért van, nem öncélú szellemi kaland A szolgáltatásban nem a szolgáltató a fontos, hanem a kliens. Így lesz a szolgáltatásból szolgálat. (Túry Ferenc)
Kipróbálható
Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika
Nikolics Mária, Vincze Zoltán, Zelkó Romána (szerk.)
Gyógyszerészeti tudománytörténet és propedeutika

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 727 3

Az elsőéves gyógyszerészhallgatók több szakmai tárgy oktatása és tanulása mellett először találkoznak egy olyan tárggyal, mely nem egyszerűen egy jól körülhatárolt, és definiálható anyaghalmazt ölel fel, hanem egy szemlélet, az egészségügyi-gyógyszerészi szemlélet kialakulását segíti. Ennek kapcsán olyan ismereteket és tudnivalókat közvetít, amelyek a jó szakmai felkészültségen túl, a gyógyszerészhallgatók számára emberi, etikai tartást, a betegekkel való kapcsolat helyes formáját próbálják megismertetni. A gyógyszerészeti múlt bemutatásával megalapozza a hallgatók hivatásszeretetét, és átfogó ismereteket ad a gyógyszerészi hivatásról. Természetesen ezen ismeretek megszerzése nem lehetséges a félév folyamán, de elindíthat egy olyan folyamatot a hallgatóban, mely az igényes emberi és szakmai kapcsolatok kialakításában egy életre meghatározó lehet. Aki a múltat nem ismeri, a jelent nem értheti, és a jövőt nem építheti. Az emberiség társadalmi fejlődésének megismerése mellett elengedhetetlenül szükséges, hogy minden szakember megismerje saját szakterülete tudományos és gyakorlati fejlődését, múltját. Ez biztos alapot ad tudományos és gyakorlati munkájához, segítséget jelent következtetések levonásában, a jövő tervezésében és építésében. A múlt letisztult modelljei sokszor példaképek lehetnek a feladatok megoldásában. A különböző gyógyszerészi munkakörökben, elsősorban közforgalmú gyógyszertárban eltöltött szakmai gyakorlat fontos része a gyógyszerészképzésnek. A gyógyszerészeti propedeutika mindehhez az alapokat, a már formálódó helyes szakmai etikai szemléletet adja. Reményünk szerint minden gyógyszerészhallgatónál egységes lesz az az alap, amelyre az egyetemi és gyógyszertári oktatók a további évek során szisztematikusan építhetnek, egymás munkáját kiegészítve.
Kipróbálható
A magyar népesség életminősége az ezredfordulón
Kopp Mária, Kovács Mónika Erika (szerk.)
A magyar népesség életminősége az ezredfordulón

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 726 6

A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos iskolája által, Kopp Mária, Kovács Mónika Erika szerkesztésével létrehozott, a magyar népesség életminőségét és egészségét bemutató monográfiája a XXI. század orvosa, egészségügyi szakembere, döntéshozói, sőt minden polgára számára igen fontos és időszerű témával foglalkozik, az egészéggel, betegségekkel kapcsolatos életminőség kérdésével. A monográfia, mely az intézet több mint 10 éves kutatási munkásságát öleli fel, kiegészítve azt a témával kapcsolatos nemzetközi eredményekkel, egyedülálló és nélkülözhetetlen mű a hazai szakirodalomban. A majd ötven szerzős monográfiában bemutatásra kerülő eredmények zöme a Hungarostudy 2002 országos, a magyar felnőtt lakosságra életkor, nem és településnagyság szerint reprezentatív egészségfelmérésen alapul. Ugyanakkor számos tényező esetében az eredmények a két korábbi 1988-as és 1995-ös vizsgálat adataival is kiegészülnek, így összehasonlításra, longitudinális összefüggések vizsgálatára is lehetőség nyílik. Ez az elmúlt két évtizedben lejátszódó gyors társadalmi változások hatásainak értékelése szempontjából különös jelentőséggel bír. Amíg a három nagy egészségfelmérés bepillantást nyújt az életminőség- és egészségmutatók és azok sokrétű – többváltozós összefüggéseinek társadalmi – makroszintű vizsgálatára alkalmas, addig az egyes rétegek és problémakörökre jellemző specifikus, mélyebb – mikroszintű – összefüggések elemzésére további kiegészítő vizsgálatok szükségesek. A monográfia külön erőssége, hogy számos fejezetben a tudományos iskola kutatói bemutatják az adott témában „mélyfúrás” jelleggel végzett a további vizsgálataikat is. Ajánljuk tehát a könyvet az egészségügy, pszichológia, szociológia, antropológia, bioetika, pedagógia, közgazdaság- és politikai tudomány területén dolgozó – klinikai, kutató és oktató munkát végző és döntéshozó – szakembernek. Hasznos információval szolgálhat minden olyan olvasó számára, aki az életminőség fogalmát, indikátorait, meghatározóit szeretné megismerni, munkájában felhasználni, s kiváncsi a magyar lakosság életminőségére az ezredfordulón.
Kipróbálható
Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései
Túry Ferenc, Pászthy Bea (szerk.)
Az evészavarok pszichoterpiájának aktuális kérdései

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 725 9

A jelenlegi összeállítás 13 fejezetben taglalja az evészavarok pszichoterápiájának legkülönbözőbb kérdéseit. Természetesen nincs szó arról, hogy teljességre törekedtünk, annyira sokszínűvé vált a pszichoterápia alkalmazása e krónikus pszichoszomatikus zavarokban. A fejezetek különböző terápiás lehetőségeket, gyakorlati ötleteket nyújtanak, s egy-egy új irányt is kijelölnek a pszichoterápiás kutatások alapján. Az első fejezet Walter Vandereycken professzor írása a betegségtagadásról – ő a nemzetközi evészavar-kutatás egyik vezéralakja (mellesleg a Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli tagja). A téma a betegségtudattal nem rendelkező anorexiások megértésében és kezelésében alapvető. A második fejezet szintén elméleti jellegű, s a pszichoterápiás folyamat során jelentkező ellenállást tekinti át. A harmadik fejezet is nagy gyakorlati fontosságú, az elhízás kognitív terápiáját mutatja be. A negyedik fejezet egy hazánkban még kevéssé ismert pszichoterápiás eljárást ismertet, az interperszonális pszichoterápiát. Ezután az ötödik fejezetben a családterápia gyakorlati vonatkozásainak, a lehetséges csapdáknak az áttekintését találja az olvasó. Az új információs technológiák pszichoterápiás alkalmazásáról szól a hatodik, angol nyelvű fejezet. Mivel az angol nyelv használata közkeletűvé vált a hazai szakmai színtéren is, a fejezetet nem fordítottuk le (egy EU-projekt kapcsán hazánkban kutató szakemberek írásáról van szó). A hetedik fejezet az izomdiszmorfia terápiáját foglalja össze, a nyolcadik pedig egy hasonlóan új keletű evészavartípust, az orthorexiát veszi szemügyre. E két új zavar a közeljövőben feltehetőn egyre nagyobb figyelmet kap. A kilencedik, szintén angol nyelvű írás a pszichoterápiás folyamat időbeli sajátosságainak összegzése. A tizedik fejezet a pszichoterápiás hatékonyságvizsgálatok főbb adatait summázza, így a bizonyítékokra alapozott orvoslás jegyében igyekszik háttértudást szolgáltatni. A kötet második része három esettanulmányt tartalmaz. Ezek egy-egy érdekes részterületet dolgoznak fel: a súlyos, életveszélyes anorexia kezelését, az anorexia by proxy nevű érdekes altípust, valamint az evészavarokban szenvedő ikrek terápiáját. Bízunk benne, hogy az olvasó hasznos gyakorlati szempontokkal gyarapodik a kötet olvastán. Az összeállítást elsősorban pszichológusoknak, pszichiátereknek szántuk, de haszonnal forgathatják az evészavarok pszichoterápiájában érdekelt más szakemberek is.
Kipróbálható
A gondoskodó menedzser
Hodosi György
A gondoskodó menedzser
Üzleti modellek, innováció és kreativitás Közép- és Kelet-Európában

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 723 5

Ez a könyv két részből áll, mégis egy egész. Egy, a Magyarország határain túlról elindult magyar fiatalember szellemi fejlődését helyezi bele a forrongó 20. és 21. század második világháborút követő, egészen a napjainkig tartó, mintegy 50 évet átölelő korszakába. Az első rész a szerző saját tapasztalatainak és Közép-Kelet-Európa némileg szubjektív leírásával, s az általa meglátogatott nemzetek és helyek bemutatásával. Lépésről lépésre, oldalról oldalra épül fel egy vezetői értékvilág, filozófiai kultúrkör és az új demokráciák világa és problémaköre. A könyv második fele jóval inkább szakmai, de mégis általános érvényű. Ugyan az üzletépítést, üzleti modelleket, tudásfejlesztést, innovációt és kreativitást tárgyalja, mégis egyszerű üzeneteket fogalmaz meg, az élet értelmével, egészségünk fontosságával, a társadalmi berendezkedéssel és fejlődéssel kapcsolatban. Megpróbál közérthetően továbbadni egy olyan tudást, amire mindnyájunknak szüksége lehet. Ez a munka egy kiáltás és fohász Közép- és Kelet-Európa népeiért, ugyanakkor megpróbál rávilágítani a lehetséges kitörési irányokra a szociális, gazdasági és egészségi problémák halmazából e régió új demokráciái esetében. Vajon képes lesz-e a régió és Európa is megújulni, megérteni a versenyképesség és termelékenység (termékenység) növelésének fontosságát, avagy Európa és benne a régiónk is menthetetlenül és végérvényesen alulmarad a globális versenyben? A könyv három kiváló szakember ajánlásával indul. Kérjük olvassa el!
Kipróbálható
Geriátria
Székács Béla (szerk.)
Geriátria
Az időskor gyógyászata

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 722 8

"Az öregkort nem megérni, elviselni, művészet." (Goethe). „A Geriátria tankönyv jelentős előrelépés időskorú betegeink ellátásának javításában, a megfelelő szakmai felkészülés biztosításában. Ajánlom ezt a munkát valamennyi beteg-ellátó orvoskollégám figyelmébe.” (Dr. Zöllei Magdolna) Az időskorba való átmenet, az időskor iránti elmélyült szakmai elkötelezettségét számos jelentős nemzetközi érdeklődést kiváltó tudományos közleményén túlmenően vezetőségi tagként a Magyar Menopauza Társaság, majd a Magyar Geriátriai Társaság munkájában való részvétele is jelzi. Már több korábbi szakkönyv tapasztalt írója-szerkesztőjeként 2004-ben új feladatba vágott. Mintegy 30 vezető klinikus-oktatót és több tehetséges fiatal szakembert nyert meg egy korszerű ismeretanyagot és újszerű problémaorientált klinikai megközelítési rendszert is bemutató egyetemi geriátriai tankönyv-kézikönyv 17 szekcióba csoportosított 75 fejezetének megírásához. Kezdeményezése sikeresnek bizonyult, hiszen 2005 eleje már a könyv bemutatását és forgalomba kerülését jelenti. A könyvben megvalósultak az idős beteget gyógyító orvost szakmailag hatékonyan felkészítő és kiszolgáló korszerű szerkesztői elképzelések. Ezt jelzi a könyv egyik nagy tekintélyű lektorának, Tringer László professzor bírálatának indító mondata is: „Végre egy klinikai szempontokat előtérbe helyező geriátriai tárgyú kézikönyv!” „A Semmelweis Egyetem vezető oktatóinak munkájával a Semmelweis Kiadó gondozásában ismét egy kitűnő könyv születetett. Az időskorúak egészségének eredményes védelme és betegségeik hatékony ellátása társadalmunk egyik igen fontos kihívása a jelenben és jövőben. Ajánlom ezért a korszerű ismeretanyagot, újszerű szemléletet adó Geriátria könyvet mind egyetemünk felsőéves hallgatóinak, mind különböző szakorvosok-nak készülő orvoskollégáink figyelmébe.” (Dr. Kopper László) „A Geriátria (az időskor gyógyászata) könyv régi hiányt pótol. A kötet korszerű ismere-teket tartalmaz és eligazítást nyújt a mindennapos orvosi gyakorlatban is. Meggyőződés-sel javasolható belgyógyászoknak, geriátriai szakvizsgára készülőknek, családorvosoknak és a geriátria iránt érdeklődő orvostanhallgatóknak.” (Dr. Romics László) „A Geriátria tankönyv jelentős előrelépés időskorú betegeink ellátásának javításában, a megfelelő szakmai felkészülés biztosításában. Ajánlom ezt a munkát valamennyi beteg-ellátó orvoskollégám figyelmébe.” (Dr. Zöllei Magdolna) „Bízom, hogy az alapellátásban egyre több családorvos kollégám teszi majd le a geriátria szakvizsgát, amihez végre Székács Béla egyetemi tanár szerkesztésében korszerű segítséget nyújtó egyetemi Geriátria tankönyv is rendelkezésre áll. Olyan teljesértékű könyv, amely nélkülözhetetlen az időskorúakat gyógyító-gondozó háziorvosi munkánkban.” (Dr. Balogh Sándor) Dr. Székács Béla egyetemi tanár, az MTA doktora, 1967 óta a Semmelweis Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinikáján dolgozik, melynek az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetbe kihelyezett Geriátriai Tanszéki Csoportját vezeti a geriátriai-belgyógyászati-rehabilitációs osztály élén. Geriáter, belgyógyász, neph-rologus, hypertonologus szakorvos, az Európai Hypertonia Társaság klinikai hypertonia specialistája. Aktív szakmapolitikus, már az 1980-as évek második felében az Országos Belgyógyászati Intézet hypertonia-vese munkabizottságának titkára volt. Az 1990-es évek első felében a Belgyógyászati Szakmai Kollégium tagja, titkára, az egészségügyi finanszírozási reformbizottság tagja, napjainkban a Geriátriai Szakmai Kollégium tagja. Az 1980-as évek második felétől több orvostudományi társaság, így a Magyar Nephrologiai Társaság, majd a Magyar Hypertonia Társaság vezetésében vett részt, az utóbbinak ma is a továbbképzésért, minősítésért felelős alelnöke.
Kipróbálható
Paleopathologia
Józsa László
Paleopathologia
Elődeink betegségei

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta. A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”Dr. Cseplák György A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.
Kipróbálható
Hemodinamika
Monos Emil
Hemodinamika
A vérkeringés biomechanikája

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 719 8

Monos Emil professzor „Hemodinamika – A vérkeringés biomechanikája” című kismonográfiájának 4. kiadására került sor a Semmelweis Kiadó gondozásában. A keringési rendszer működésének fontossága aligha vonható kétségbe. A szív-keringési rendszer élen áll a halálozási statisztikákban. A felnőtt lakosság jelentős hányada, az idősebb korosztály képviselőinek több mint fele áll kezelés alatt keringési betegségek következtében. A keringési rendszernek óriási szerepe van a fizikai terheléshez való alkalmazkodásban is. A működő izmok oxigénellátása, vérellátása alapvetően határozza meg az állóképességi teljesítményt. A terhelés alatt a vér redisztri búciója, a gazdaságos keringés feltétlenül szükséges a magas színvonalú sportteljesítményben, de szintén fontos a szabadidő, rekreációs sportban is, a mozgás szegény életmód káros hatásainak prevenciójában. Monos Emil kismonográfiájában egy hosszú életpálya tudományos tapasztalatai jelennek meg letisztult, egyszerű, közérthető formában. Az érrendszer működését, a véráramlás sajátosságait mindenki számára érthetően világítja meg az élettan, a fizika és a biomechanika törvényeivel. A monográfia tartal maz za a téma klasszikusainak (1960-as, 1970-es évek) észleléseit és a legújabb vizsgálati eredményeket, tartalmazza ermészetesen a jól ismert, klasszikus ábrákat, és vannak benne saját szerkesztésű, didaktikus ábrák is. A mű minden orvos részére kiemelten ajánlatos, de hasznos és fontos információkat nyújt más egészségügyi szakembernek, gyógytornásznak, masszőrnek, fizioterápeutának és sportszakembernek, edzőnek, testnevelőnek egyaránt.
Kipróbálható
Mérgező növények, növényi mérgezések
Marczal Gabriella
Mérgező növények, növényi mérgezések

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 714 3

A közelmúltban felmérés történt Budapest egyes kerületeiben az óvodák és iskolák környékére ültetett növényekről. Megállapítást nyert pl., hogy az egyik óvodakert homokozója környékére ricinust ültettek, melyről köztudott, hogy 1-2 magja is halálos mérgezést okozhat. Ez azt bizonyítja, hogy az óvodai szakemberek egy része sincs tisztában az egyes növények veszélyes voltával. A Semmelweis Egyetem Farmakognózia Intézetét rendszeresen keresik fel személyesen, illetve telefonon növényi mérgezésekkel kapcsolatban. Leggyakrabban aranyeső, seprőzanót, hóbogyó és kutyatejfélék szerepelnek a megkeresések között, hogy csak néhányat említsünk.A könyv igyekszik tájékoztatást adni a mérgező magasabbrendű növényekről, növényi hatóanyagokról, növényi mérgezésekről, és segít az elsősegélynyújtásban. A könyv felhívja a figyelmet a növényeknek veszélyes voltára. Különösen fontos a figyelemfelkeltés kisgyermekek szülei részére, és mindazoknak, akik kisgyerekekkel foglalkoznak. A gyermekek ugyanis a legfogékonyabbak arra, hogy 1-1 szép virágot letépjenek, vagy megkóstoljanak egy-egy csábitóan szép termést. A könyv ezért minden esetben kitér a legsürgősebb elsősegélynyújtási feladatokra. Az esetlegesen előforduló mérgezéseknél természetesen azonnal hívni kell az orvost is. Egyetlen esetben sem nélkülözhető az orvosi ellátás!A növények szép külsejükkel díszei lehetnek a kertnek, lakásnak, nem irtani kell azokat, hanem fontos a megismerésük és másokat is (baráti társaság, ismerősök) figyelmeztetni kell a mérgezés lehetőségére.Az (haszon, házi) állatok is mérgeződhetnek, elhulásuk, lesoványodásuk, betegségük okozója lehet, ráadásul húsuk, tejük fogyasztása másodlagos mérgezéseket okozhat.A könyv javasolható gyógyszerészeknek, toxikológusoknak, alapellátás orvosainak, állatorvosoknak, mezőgazdaságban, kertészetben dolgozóknak, állatápolóknak, óvodáknak, iskoláknak, növény-gyógynövény kereskedőknek, természetgyógyászoknak, s természetesen mindazoknak, akik érdekeltek e témában.
Kipróbálható
Az agyi vérkeringés élettani alapjai: önszabályzó mechanizmusok
Benyó Zoltán, Sándor Péter
Az agyi vérkeringés élettani alapjai: önszabályzó mechanizmusok

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 713 6

Az orvos számára az agyi vérkeringés minden más szervünktől eltérő egyedi sajátosságainak vizsgálata a legérdekfeszítőbb kutatási területek közé tartozik. A kutatásoknak azonban csak akkor van igazán értelme, ha eredményei az agyi keringési katasztrófák megelőzését, az életmentést, a postischaemiás „neuronmentést” vagy a rehabilitációt szolgálják. Mik a feltételei annak, hogy a kutatások új eredményeit a betegágynál álló orvos értékesíteni tudja? Nyilvánvaló, hogy ha egy bonyolult, de korábban jól működő szerkezet elromlik, azt csak úgy lehet megjavítani, ha tisztában vagyunk eredeti, normális működésének részleteivel. Ha a gyógyító orvos nem ismeri a ziológiás agyi keringés alapvető sajátosságait és az azokat szabályozó mechanizmusokat, nehezen tud eligazodni és beavatkozni a pathologiás cerebrovascularis állapotok megszüntetése érdekében. Az agyi vérkeringés atalnak tekinthető kutatási területének hirtelen hatalmassá vált adattárában ma már nem könnyű eligazodni: a (főként angol nyelvű) tankönyvek csak 2-3 éves késéssel tudják követni a lényeges új információkat, ráadásul a legújabb információk nemcsak az agyi keringési szakfolyóiratokban, hanem szétszórtan, a legkülönbözőbb kutatási területek folyóirataiban látnak napvilágot. A könyv határozott célja, hogy segítséget nyújtson az egészséges agy legfontosabb vérkeringési sajátosságaival és az agyi vérellátás állandóságát biztosító önszabályzó mechanizmusokkal kapcsolatos korábbi és legújabb adatok rövid áttekintésében. Tudomásunk szerint ez az első összefoglaló munka, amely magyar nyelven ezzel a céllal nyomtatott formában közlésre került.
Kipróbálható
Orvosnők Magyarországon
Győrffy Zsuzsa
Orvosnők Magyarországon

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 697 9

Mi az oka annak, hogy annyi fiatal választja ma az orvosi hivatást? Elsősorban a pénz, vagy az embereken való segítés vágya tereli őket a szakma felé? Milyen problémákkal szembesülnek az orvosegyetemi évek alatt, és mi várja őket az egészségügyben? Létezik-e nőies és férfias orvoslás? Hogyan befolyásolják a gyógyítók munkáját és a páciensek helyzetét a napjainkban zajló radikális változások, a legújabb digitális és mobil eszközök, a modern kezelési eljárások?Ma már több orvosnő végez és praktizál Magyarországon, mint férfi orvos – milyen társadalmi következményekkel jár ez, és miként befolyásolja az orvos–beteg kapcsolatot? Törvényszerű-e, hogy kiégjenek az orvosok, és milyen módon lehet küzdeni ellene? Hogyan próbálják összeegyeztetni családi szerepeiket és karrierjüket a hazai orvosnők? Miért vannak speciális helyzetben az orvos-házaspárok?És végül, de nem utolsósorban: mit jelent a „magyarországi orvosnő-paradoxon”?Az Orvosnők Magyarországon hiánypótló összegzés: három és fél évtizede nem vizsgálták átfogóan a hazai orvosok helyzetét. A kötet alapjául több, már az ezredforduló után készített országos reprezentatív kutatás szolgált, emellett orvostanhallgatókkal és gyakorló orvosokkal felvett interjúk egészítették ki a képet. A gyógyítók testi-lelki egészségének feltérképezése mellett a könyv részletesen elemzi az orvosnők helyzetét, akiknek jelentős része – „szupernőként” próbál egyszerre a legmagasabb színvonalon helytállni hivatásában és a magánéletben egyaránt.
Kipróbálható
Orvosi felelősség
Sótonyi Péter (szerk.)
Orvosi felelősség

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.
Kipróbálható
Az európai orvosi oktatás történetéből
Schultheisz Emil
Az európai orvosi oktatás történetéből

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 702 0

Egy szaktudomány hőskora – A magyar medicina történeti emlékei és forrásai (Kapronczay Katalin) – Az orvostudomány története a görögöktől a reneszánszig (Magyar László András) – A hazai egészségügyi igazgatás története – A közegészségtan területánek története – A hazai kórházügy, az orvosképzés, az ápolónőképzés.... – A gyógyszertári kultúra és még sorolhatnánk a fejezeteket.„Az orvostörténelem az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az átfogó művelődéstörténet része. Művelése tudományos igényű alkotó folyamat. Az orvosi hivatás gyakorlásához szükséges tudás megalapozásának fontos építőköve. Ortega írja: „A medicina történetének ismerete az orvosi műveltség alapja; nélküle a gyógyító nem orvos, csak »szakbarbár«"Véleményével egyetértve azt is meg kell állapítanunk, hogy letűnőfélben vannak a polihisztorok, a sokoldalú, az egyetemes tudás összefüggéseit ismerő, kiemelkedő személyiségek. Schultheisz Emil professzort munkásságának összegzése alapján méltán sorolhatjuk közéjük. Könyvével egy orvostudós munkáját veheti kezébe az olvasó. Elemezhetjük annak orvostörténeti, mint filozófiai tartalmát. A szerző általános érvényű üzenetet közvetít. Azzal tünteti ki olvasóját, hogy megajándékozza a szellemi tudásgyarapodás érzésével. Az orvostörténeti kutatásainak vezérfonalát, az adja, hogy az oktatás történetét a történelem változásainak tükrében idézi elénk.” (prof. dr. Sótonyi Péter)
Kipróbálható
A katasztrófa-készenlét, a reagálás és a beavatkozásbiztonság egészségügyi alapjai
Major László (szerk.)
A katasztrófa-készenlét, a reagálás és a beavatkozásbiztonság egészségügyi alapjai

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 706 8

A tankönyv és a kapcsolódó tantárgy Magyarországon, illetve Közép-Európában teljesen új, egyedülálló, reményeink szerint egy újszerű katasztrófa-orvostani oktatás újabb meghatározó lépése. Létjogosultságát és időszerűségét az utóbbi idők katasztrófái is bizonyítják. Jelen tankönyv a tömegeket érintő, különböző okokból létrejövő egészségkárosodás diagnosztikus, terápiás, preventív és szervezési kérdéseit tárgyalja a nagy tapasztalattal és széles látókörrel rendelkező, a hazai egészségügyben ismert és elismert szerzők tollából. Az elmúlt évtizedek katasztrófáinak (nukleáris, vegyi balesetek, „emerging infections”, cunamik stb.) tapasztalatait, elemzéseinek következtetéseit a szerzők gondosan beépítették a klasszikus ismere-tek tárházába. A kritikus infrastruktúra egészségügyi vonatkozásának taglalása, valamint a hazai szakirodalomban először megjelenő beavatkozásbiztonság fogalmának megalapozása, tárgyalása pedig jelentős mérföldkő a téma kutatásában. Külön erénye a könyvnek, hogy valamennyi új elméleti megállapítás és a gyakorlati tapasztalat beillesztésre került egy komplex vezetési rendszerbe, amelyre már nagy szükség volt az egészségügy békeidőszaki és válsághelyzeti irányításában.
Kipróbálható
Differentiating Instruction with Technology in the Hungarian EFL Classroom
Annamária Kótay-Nagy
Differentiating Instruction with Technology in the Hungarian EFL Classroom

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 176 4

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható. This monograph examines Hungarian primary and secondary school EFL teachers’ beliefs and practices regarding differentiated instruction (DI) and technology-enhanced differentiated instruction (TEDI). While DI has gained prominence in learner-centred pedagogy in recent decades, including in English as a foreign language (EFL) teaching, its implementation remains challenging in many classrooms. The potential of technology to support such practices is increasingly recognised, yet little is known about how EFL teachers perceive and apply DI and TEDI in the Hungarian public education context. Drawing on a mixed methods research design, this book presents findings from interviews, questionnaires, and classroom research. It examines what Hungarian primary and secondary school EFL teachers believe and report doing in relation to DI and TEDI, as well as the challenges and enablers they associate with these approaches. The research also identifies good practices of TEDI and some commonly used digital tools that can enhance differentiation through self-paced learning, student choice, privacy, and engagement. The book concludes with recommendations for teacher training and highlights the importance of institutional collaboration and adequate ICT infrastructure as integral to realising the potential of technology in promoting meaningful language learning opportunities for all.
Kipróbálható
Gazdasági döntéshozatal a viselkedési közgazdaságtan szemszögéből
Vörös Zsófia
Gazdasági döntéshozatal a viselkedési közgazdaságtan szemszögéből
Vizsgálati módszerek, döntési torzítások és heurisztikák

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 181 8

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.Gazdasági döntéseinket általában racionálisnak és megfontoltnak gondoljuk, pedig számos belső és külső tényező formálja választásainkat. A viselkedési közgazdaságtan eredményeire építve a könyv feltárja, hogyan hatnak döntéseinkre érzelmeink, tapasztalataink, kognitív korlátaink és társas környezetünk. A kötet átfogó képet nyújt a tudományterület legfontosabb elméleteiről és empirikus eredményeiről, valamint azok közpolitikai és gazdasági alkalmazásairól. A könyv külön figyelmet fordít továbbá a kísérleti megközelítésre mint a viselkedéstani közgazdasági vizsgálódások egyik alapvető módszertani eszközére.A könyv célja, hogy közérthető módon tegye hozzáférhetővé a viselkedési közgazdaságtan alapvető felismeréseit, miközben taglalja azok elméleti és módszertani vonatkozásait is. A bemutatott gondolatok és empirikus eredmények így segíthetnek jobban megérteni, milyen belső folyamatok és környezeti hatások alakítják gazdasági viselkedésünket, és talán arra is ösztönöznek, hogy tudatosabban reflektáljunk saját döntéseinkre és azok következményeire.
Kipróbálható
A longitudinal investigation of translation trainees’ translation and post-editing competence development I.
Márta Lesznyák
A longitudinal investigation of translation trainees’ translation and post-editing competence development I.

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 193 1

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.This volume explores changes in the consecutively interpreted target language output of four MA students of interpreting, in the language direction C (English) to A (Hungarian), with the aim of mapping the development of interpreting competence as students progress in their interpreter training. This volume presents the results of a longitudinal study conducted as a part of a comprehensive research project at the Translation and MT Post-Editing Competence Research Centre, University of Szeged. The study involved 31 students and aimed at revealing how translation and post-editing competence develop when students work with an academic text. The analysis presented in the volume also addresses the role of different sub-competences and specific background factors in translation and post-editing performance. The sub-competences and background factors include language competence, thematic knowledge, beliefs about translation and task perception. The study fills a gap in the literature by being one of the few longitudinal studies on translation competence development and, to our knowledge, the only one examining post-editing competence development over time. Findings offer insights into which areas of post-editing competence develop relatively easily, and which require more targeted support in training. The book will be of interest to translation scholars as well as to translation trainers
Kipróbálható
Vizsgálódások az utazástudomány komplex természetéről
Farkas Jácint
Vizsgálódások az utazástudomány komplex természetéről

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 183 2

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.Alapvetően a könyv első felében találjuk a vizsgálódások módszereire vonatkozó megállapításokat. Ezek nyomán egyértelművé válik, hogy a szerző legfontosabb törekvése és egyúttal eredménye egy olyan antropológiai nézőpont kialakítása, amelynek az alkalmazásával a fogyatékossági aspektusok lényegében minden korábbi törekvésnél elfogadhatóbb módon illeszkednek az emberi természet és a társadalmi praxis kontextusaiba. A szerző által kialakított egzisztenciális fogyatékosság, akadálymentesség-természet és akadálymentesítési praxis fogalmai olyan komplex fogalmi (a szerző szerint filoszkópikus) rendszert alkotnak, amely világosan kapcsolódik a fogyatékosságokhoz való mindenkori viszonyulásainkhoz, azok változataihoz – és egyúttal hasznosak a konkrét témaként is tárgyalt utazás és turizmus jelenségkörének jobb megértésében is.Noha a buddhizmus, az egzisztencializmus, a hermeneutika és sok egyéb filozófiai és tudományos vagy technikai komponensből összeállított sajátos – alapvetően filozófiainak tekinthető – szemléletmód a kötetben elsősorban az utazás és turizmus elemzéseiben hasznosul, az eléggé nyilvánvaló, hogy itt ennél többről van szó: az antropológiai elképzeléseken is túlmutató, önálló és eredeti világszemlélet legfontosabb megállapításait találjuk a kötet szövegeiben.Ropolyi László
Kipróbálható
Übersetzung und kulturelles Gedächtnis – Translation and Cultural Memory
József Tóth, László V. Szabó (eds)
Übersetzung und kulturelles Gedächtnis – Translation and Cultural Memory

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 186 3

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.Die Studien des Bandes bewegen sich an der Schnittstelle zwischen Sprach-, Literatur-, Kultur- und Translationswissenschaft und konzentrieren sich vor allem auf die Bedeutung, Rolle und Definierbarkeit von Übersetzungsprozessen bei der Vermittlung kultureller Gedächtnisinhalte. Im Fokus stehen vor allem Strategien der (literarischen) Übersetzung deutscher, englischer und anderer Ausgangstexte. Besonderer Wert wird dabei auf die Probleme der Übersetzung von (Kultur-)Realien, auf die sprachlichen „Denkmäler“ des kulturellen Gedächtnisses im weitesten Sinne, auf kulturspezifische Begriffe sowie auf historische Stätten und Erinnerungsorte gelegt. Die Autorinnen und Autoren widmen sich darüber hinaus aktuellen Fragen der literarischen Übersetzung, der (interlingualen) (Un-)Übersetzbarkeit von Realien, der Kulturvermittlung in literarischen (und philosophischen) Texten, den intralingualen und intratextuellen Übertragungen kultureller Inhalte vor dem Hintergrund des individuellen und kollektiven Gedächtnisses, den Zusammenhängen zwischen Intertextualität und der Übertragung von Realien sowie nicht zuletzt den diversen linguistischen Aspekten der Übersetzung.
Kipróbálható
Felsőoktatási marketing
Hetesi Erzsébet, Kéri Anita (szerk.)
Felsőoktatási marketing

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 156 6

E könyv erőssége abban rejlik, hogy bemutatja: a felsőoktatási marketing nem pusztán a promócióról szól, hanem az intézményi identitás, a hallgatói élmény és a hosszú távú fenntarthatóság alakításáról is. Szerkezete logikus, tartalma egyszerre komplex és letisztult: a történeti és globális kontextus és a szolgáltatásjelleg bemutatásán kívül kitér az intézményi stratégiákra és a modern digitális eszközökre is. Különösen értékesnek találtam a nemzetköziesítésre és a hallgatói integrációra vonatkozó fókuszt, valamint a gyakorlati betekintést a toborzásba, a hallgatók megtartásába, az alumni kapcsolatokba és a Z generáció által támasztott kihívásokba.Ez a könyv koncepcionális kereteket kínál, miközben konkrét kutatásokat, esettanulmányokat és olyan innovatív módszereket is bemutat, mint a felsőoktatási intézmények TikTok- és Instagram-tartalmainak elemzése. Ez nemcsak tudományos forrássá, hanem gyakorlati útmutatóvá is teszi a versenyképességre törekvő intézmények számára. Izgalmas olvasmányként elsősorban egyetemi vezetőknek, marketing- és kommunikációs csapatoknak, valamint a felsőoktatásban dolgozó döntéshozóknak ajánlom, de hasznos lehet kutatók, oktatók és akár diákok számára is, akiket érdekel az intézményi stratégiák mögötti dinamika megértése.Helena Alves, oktatási és foglalkoztatási ügyekért felelős rektorhelyettes, valamint a NECE üzleti tudományok kutatóközpontjának munkatársa a Beira Interior EgyetemenBüszkeségre adna okot, ha a magyar felsőoktatás és annak marketingje is olyan lenne, mint ez a kötet: egységes mégis sokszínű; kreatív, ugyanakkor a nemzetközi sztenderdekhez igazodó; tudományos és jövőbe mutató, miközben nem feledkezik meg a gyökerekről; a középpontjában pedig a hallgató – az olvasó – áll.Integratív szemlélete mellett e könyv fő erőssége az, hogy stratégiai gondolkodásra készteti az olvasót, továbbá konkrét gyakorlati megoldásokat is kínál, legyen szó új oktatási, kutatási módszertanról vagy nemzetköziesítési gyakorlatokról.De mi is e könyv fő üzenete? Hetesi Erzsébet gondolata arról, hogy „az egyetemek világszerte együttműködnek, és ugyanakkor versenyeznek egymással” ráirányítja a figyelmet arra a speciális helyzetre, amelyben a magyar intézmények stratégiája egyedül a nemzetköziesedés, hálózatépítés és a szolgáltatásszemlélet erősítése lehet. Olyan márkák létrehozására van szükség, amelyek képesek kellő vonzerővel reflektálni a mai kor elvárásaira, kihívásaira. E márkák lételeme pedig – amire Kéri Anita mutat rá – az a speciális kultúrával jellemezhető közösség, amelyben nemcsak a hallgatók, oktatók, kutatók, hanem az alumni és különböző stakeholder csoportok is aktív szerepvállalókká válnak.Ehhez kínál e kötet kiindulópontot és megbízható útmutatót.Nagy Ákos, PTE KTK, marketingigazgató
Kipróbálható
Imperiling and Saving our Planetary Home
Faragó Tibor
Imperiling and Saving our Planetary Home

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 165 8

Our common planetary home is affected by hazardous environmental processes stemming from human activities. These have gradually reached a global scale during the past century, especially concerning the environmental releases of toxic heavy metals, hazardous chemicals, and waste, the emissions of ozone-depleting substances, and greenhouse gases. All these are directly or indirectly related to the accelerated utilization of a multitude of natural resources and in the broadest sense, to unsustainable production and consumption patterns. These significantly influence the living conditions of present and future generations. The chapters of this book present the emergence, globalization, and escalation of the above-mentioned environmental processes, the history of the recognition of their unintended harmful impacts, the development of the associated international scientific and political cooperation.The author of this book has been working on this topic for decades, including through his involvement in the work of several international organizations. He has a detailed understanding not only of the natural laws governing planetary environmental processes (that fundamentally determine the life of human societies) but also of the highly complex regulatory affairs concerning human activities that significantly affect the state of the natural environment. Four human-induced environmental problems are explored in this book – their historical antecedents and current situation – which have become particularly critical on a global scale. I recommend this thought-provoking and readable book to those who are interested in the most important environmental problems of our time and the process of their international management. László Bozó The book is an invaluable source document of all the efforts made by international community over the past fifty years to preserve the health of our planet. It could be written only by someone who has closely observed these efforts. It should be compulsory reading for everyone involved in international issues and cooperation concerning environment protection, including representatives of relevant governmental and non-governmental organizations. It might not be an exaggeration to say that officials and experts at the international institutions in this field would also benefit from studying this book, to avoid repeating past mistakes and gain valuable insights from their colleagues’ experiences. I commend the author and recommended the publication of this book with professional conviction and sincere pleasure. Sándor Kerekes
Kipróbálható
Történetek az irodalom médiatörténetéből
Hansági Ágnes, Szajbély Mihály (szerk.)
Történetek az irodalom médiatörténetéből

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 161 0

Az irodalmi sajtótörténet más kérdéseket tesz fel, mint a társadalomtudomány egyik interdiszciplináris területeként, hagyományosan a politika- és társadalomtörténet, újabban pedig a kommunikáció- és médiatudomány segédtudományaként értelmezett sajtótörténet, amely a nyomtatott sajtóra mint a kommunikáció vagy a tömegkommunikáció intézményére tekint. Az elmúlt két évtized komoly előrelépést hozott az irodalmi sajtó kutatása, az utóbbi évtized pedig a periodikakutatás hazai fejlődésében. Ezt a kedvező változást több tényező is támogatta. Ezek közül a két, talán legfontosabb az irodalomtudomány kutatási fókuszainak az átalakulásával hozható összefüggésbe. Egyfelől azzal, hogy az irodalom mediális és másfelől pedig tágan értett társadalomtörténeti meghatározottságai olyan kérdésekké szelídültek, amelyek az interdiszciplináris peremterületekről a „normál tudomány” standardjai közé helyeződtek át. Miközben egyre világosabban körvonalazódik mindaz, amit még nem tudunk a magyar irodalom sajtóközegének durván két évszázados médiatörténetéről, egyre világosabban artikulálódik egy magyar irodalmi sajtó-, pontosabban média- vagy periodikatörténet iránti igény. A kötet 31 tanulmánya az 1837 és 1992 közötti irodalmi sajtó történetébe enged bepillantást.
Kipróbálható
Viselkedési közgazdaságtan
Kovács Kármen
Viselkedési közgazdaságtan

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 155 9

A viselkedési közgazdaságtan napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő közgazdasági szakterülete, amely elsősorban a gazdasági aktorok nem racionális döntéseit és viselkedését vizsgálja.A viselkedési közgazdaságtani ismeretek, kutatási eredmények azonban nemcsak e terület kutatói számára lehetnek érdekesek és hasznosak: alkalmazásuk a vállalatok, a pénzintézetek és a gazdaságpolitikai döntéshozók számára is előnyös lehet.Ez a könyv egyrészt a viselkedési közgazdaságtan szemléletmódját, kutatási fókuszait és irányait közvetíti, másrészt néhány specifikus, de releváns és aktuális tématerületen keresztül mutatja be az egyének döntési anomáliáit és viselkedésformáit, azok lehetséges okaival, formáival és hatásával együtt. Túl azon, hogy felvázolja a viselkedési közgazdaságtan fejlődéstörténetét és a neoklasszikus közgazdaságtanhoz való viszonyát, általános képet ad arról is, hogy miért térnek el az egyének a neoklasszikus közgazdaságtan által feltételezett racionális döntéshozataltól, és mi okból merülhetnek fel döntési anomáliák. Ezenkívül e kötet néhány specifikus tématerület is érint, például a relatív fogyasztást, az intertemporális döntések komplexitását, a személyes pénzügyek viselkedési közgazdaságtani aspektusait, valamint a diszkontált hasznossági modell anomáliáit és olyan viselkedési vonásokat, mint például a jelen felé torzítás.
Kipróbálható
Citokróm P450 enzimekhez köthető gyógyszer-metabolizmus a gyógyszerbiztonság tükrében
Monostory Katalin
Citokróm P450 enzimekhez köthető gyógyszer-metabolizmus a gyógyszerbiztonság tükrében
Az in vitro megközelítéstől a klinikai alkalmazásig

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 152 8

A gyógyszerbiztonság megteremtésének része a gyógyszer-metabolizmusban mutatkozó egyéni eltérések és farmakokinetikai gyógyszer-kölcsönhatások feltárása, amely a gyógyszerfejlesztés korai időszakában kezdődik és végigkíséri a hatóanyagok életútját egészen a betegágyig. Monostory Katalin kutatómunkája során 1) primer májmodelleken alapuló, többszintű vizsgálati rendszert honosított meg és fejlesztett tovább, amely alkalmasnak bizonyult gyógyszer-hatóanyagok farmakokinetikai, metabolizmus és gyógyszer-interakciós sajátságainak feltérképezésére. 2) Rávilágított arra, hogy a gyógyszer-metabolizmusban kulcs-szerepet játszó citokróm P450 (CYP) enzimek variabilitása az egyes izoenzimeknél eltérő mértékben magyarázható a genetikai polimorfizmussal és a fenokonverziót kiváltó CYP-szelektív (CYP-gátlás és indukció) és nem-szelektív (pl. krónikus alkohol fogyasztás, amoxicillin+klavulánsav terápia) hatásokkal. 3) Diagnosztikai eljárást (CYPtestTM) dolgozott ki a betegek gyógyszer-metabolizáló képességének vérmintából történő meghatározására, amely a DNS analízissel megállapítható allélok kimutatásán (CYP-genotipizálás) és a leukocita CYP expresszióból történő CYP enzimaktivitás becslésen alapul. A CYP-státuszhoz igazított, személyre szabott terápia előnyei igazolódtak májátültetésen átesett betegek takrolimusz és epilepsziás gyermekek valproát kezelésében. Az új tudományos megállapítások nagyban hozzájárulnak a biztonságos és hatékony gyógyszeres terápia kialakításához.
Kipróbálható
Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024
Temesi József (szerk.)
Közgazdasági Nobel-díjasok 2005-2024

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 147 4

A tanulmánykötet a 2005 óta eltelt 20 év közgazdasági Nobel-emlékdíjasait mutatja be. A tanulmányok megírása, lektorálása közel hatvan szaktudóst mozgósított, akik a kezdetektől lelkesen fogadták a kezdeményezést. Annak ellenére találták vonzónak az ötletet, hogy manapság már sokféle eszköz áll rendelkezésére azoknak, akik önállóan és gyorsan szeretnének eligazodni a világ dolgaiban, köztük a Nobel-díjra és a Nobel-díjasokra vonatkozó információkban. Szerzőink azonban hisznek abban, hogy a könyvek nem mentek ki a divatból, és hogy mindig lesznek olvasó emberek. Ez a kötet is éppen azért adhat többet az újonnan megjelent információs csatornáknál, mert a hozzáértő szerzők átfogó diszciplináris tudása mellett tudományos kötődésük, személyes véleményük is tükröződik a Nobel-díjas arcélek megrajzolásakor. Ezek a Nobel-díj indoklása mellett tartalmazzák a díjazottak életútját, az általuk elért legfontosabb eredményeket, hatásukat a közgazdaságtan elméletére és alkalmazására, valamint válogatott műveik jegyzékét. Minden díjazottat külön fejezet mutat be többes díjazás esetén is.A kötetet mindenkinek ajánljuk, aki érdeklődik a mindennapi életünkben is megjelenő gazdasági problémák elemzése iránt, vagy átfogóbb magyarázatot szeretne találni egyes gazdasági jelenségek kezelésére. Annál is inkább, mivel a közgazdasági Nobel-díjasok könyvei, tanulmányai jelentős hatást gyakoroltak a gazdaságpolitikára, a pénzügyi és üzleti világra, a környezetgazdaságtanra, valamint a fejlődő világ gazdasági problémáinak megoldási kísérleteire.
Kipróbálható
Jog, pszichológia, társadalom
Czabán Samu
Jog, pszichológia, társadalom
Rejtett kölcsönhatások

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 127 6

E könyv egy mélyreható átalakulás gyakran rejtve maradó történetét tárja fel. Bemutatja, milyen sokféleképpen fonódik össze a pszichológia, a jog és a társadalom működése. Elemzi, miként alkalmazzák a piacok és az államok egyre tudatosabban a pszichológia eszköztárát a viselkedésformálásra – olyannyira, hogy mára a kognitív szabadság jogi védelmének újragondolása is szükségessé vált.Lehet-e a jog igazságosabb, ha érti az embert? És lehet-e a pszichológia társadalmibb, ha ismeri a szabályokat? Dr. Czabán Samu jogpszichológia-kutató tíz éve keresi erre a választ, nemcsak az íróasztal mögött, hanem társadalmi intézményekben, közösségekben, emberek között is. A kötet ezen interdiszciplináris vállalkozás legjobb pillanatait mutatja be. Kitér az igazságszolgáltatás kognitív kihívásaira: hogyan befolyásolja a bírói döntéseket a tanúk és vádlottak megjelenése, a bizonyítékok sorrendje vagy akár az időjárás. Felveti a kérdést, hogy mit jelent a modern neurojog, és valóban felelőssé tehető-e az ember döntéseiért, vagy mindannyian csupán agyunk önkényének vagyunk kiszolgáltatva. Szó esik arról is, miért nem eredményeznek a választások feltétlenül felelős kormányzást, miért mítosz az emberi önzőség, és miért nem bízhatunk meg saját emlékeinkben.A pszichológia észrevétlenül átírja az emberről alkotott képünket, a társadalom nagy egészétől a személyes életünkig. Mindannyian osztozunk azokban a kognitív torzításokban, amelyek meghatározzák gondolkodásunkat, és amelyekkel, miután napvilágra kerültek, visszaélhet bármely hatalom. A psziché törvényei előtt mindenki egyenlő, így egyéni és társadalmi önvédelmünket is edzenünk kell.
Kipróbálható
A nézőpont a nyelvi megismerésben
Tátrai Szilárd
A nézőpont a nyelvi megismerésben
A kontextusfüggő kiindulópontok kognitív nyelvészeti megközelítése

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 120 7

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.A funkcionális kognitív nyelvészet elméleti háttérfeltevéseit érvényesítő kötet a nézőpont (perspektíva) működésének átfogó pragmatikai értelmezését adja. A kontextusfüggő kiindulópontok olyan modelljét dolgozza ki és működteti, amely szerint a közös figyelem interszubjektív kontextusában a diskurzus résztvevőinek (i) tér- és időbeli pozíciója, (ii) szociokulturális szituáltsága és (iii) tudati beállítódása együttesen játszik lényegi szerepet a megfigyelhetővé, megérthetővé tett világbeli jelenetek konstruálásában. A nézőpont nyelvészeti érdekeltségű vizsgálata során a pragmatikaival együtt mondattani és szemantikai, illetve a pragmatikai mellett szövegnyelvészeti és stilisztikai szempontokat is érvényesít. Eredményei ugyanakkor az irodalomtudományi narratológia és poétika vonatkozó kutatásaival is diszkurzív viszonyba kerülhetnek. A kötet a perspektivikusság vizsgálatával a magyar nyelv használatalapú leírásának kontextusába illeszkedik. Célja a magyar nyelvre vonatkozó empirikus vizsgálatok elméleti megalapozása, illetve az elméleti belátások alapján empirikus vizsgálatok kezdeményezése.

Kipróbálható
Tudásmegosztás, információkezelés, alkalmazhatóság III. Nyelvpedagógia
Fogarasi Katalin, Ittzés Dániel, Putz Mónika, Vágási Tünde (szerk.)
Tudásmegosztás, információkezelés, alkalmazhatóság III. Nyelvpedagógia

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 099 6

A nyelvpedagógia témájú tanulmányok olyan empirikus kutatást vagy módszertani jógyakorlatot mutatnak be, amelyekben az általános iskolás korosztályt, a középiskolás korosztályt, valamint a felsőoktatásban az egyetemi, illetve posztgraduális hallgatókat is vizsgálták a szerzők. A széles spektrum nemcsak a nyelvtanulók életkorára igaz, hanem a vizsgálatok tárgyára is: általános nyelvet és szaknyelvet egyaránt oktató kutatók írták a tanulmányokat. Határainkon innen és túl, a magyar nyelv vagy más idegen nyelvek oktatásával kapcsolatos vizsgálatok célja közös: e kutatások a sikeres (nyelv)oktatást és (nyelv)vizsgáztatást segítik. A témák sokszínűséget mutatja, hogy szó van az általános iskolások projektmódszerétől a hospitálási tapasztalatokon át a felsőoktatás üzleti- és fogorvosi szaknyelvi képzésének vizsgálatáról is; előkerülnek továbbá a szakmai kurzusok, illetve a szakfordítóképzés kihívásai, valamint a képzést elvégzett hallgatók munkahelyi beválása is. A kötet tanulmányai térben és időben is változatos spektrumot ölelnek fel: foglalkoznak az iráni oktatási rendszerrel, retrospektíven értékelik a Covid19 alatti nehézségeket, és az „előretekintés” jegyében a mesterséges intelligencia által nyújtott lehetőségeket és veszélyeket is tárgyalják.
Kipróbálható
Körhinta
Fehérvölgyi Beáta, Lőrincz Katalin, Michalkó Gábor (szerk.)
Körhinta
A körforgásos gazdaság a turizmuságazat nézőpontjából

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 143 6

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.A 13 tanulmányt tartalmazó kiadvány központi gondolata a fenntarthatóság elvének átültetése a gyakorlatba. A körforgásos gazdaság koncepciója a termékek és a szolgáltatások, illetve azok alkotóelemeinek életciklus-meghosszabbítását állítja előtérbe. Ez egy olyan szervező gondolat, amely a gyártástól a felhasználáson keresztül az újra- és újrahasznosításig terjed, nem megfeledkezve az ellátási lánc egyes fázisairól sem. A körforgásos gazdaság elősegíti a turizmus fenntarthatóvá tételét, mivel a turisztikai mobilitás egyike a markáns karbonlábnyomot hagyó ágazatoknak.A kötetben szereplő tanulmányok a turizmus körforgásos gazdaságba integrálásával foglalkoznak, a legkülönbözőbb aspektusokból járják körül a problémát. A kérdés környezetfilozófiai beágyazásának és teoretikus hátterének felvázolását követően a szállodaipar, az ágazatban használt zöld tanúsítványok, a helyi termékek, az adózás funkciója, a desztinációk menedzselése, a kultúra és az ipar képezik a kiadvány legfontosabb témaköreit.A fenntarthatóság elve máig vezérfonalát képezi az emberiséget, valamint az élő és élettelen környezetet érintő nemkívánatos folyamatok lassításának. A tanulmánykötet ehhez a küldetéshez kíván hozzájárulni.
Kipróbálható
Energiatárolási és akkumulátoripari alapismeretek
Kun Róbert (szerk.)
Energiatárolási és akkumulátoripari alapismeretek
Fejezetek a villamosenergia-rendszerek, az elektrokémiai és további energiatárolási technológiák témaköréből

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 126 9

A kötet átfogó, horizontális tematikával vezeti be az olvasót az akkumulátor értéklánc teljes spektrumába: bemutatja a villamosenergia-piac működését, a telepített energiatárolási megoldásokat, az akkumulátorok járműipari alkalmazása terén az alternatív hajtásláncok felépítését és kulcskomponenseit, valamint részletesen tárgyalja a Li-ion akkumulátorok felépítését, működését, gyártástechnológiáját és a legfrissebb fejlesztési irányokat. Áttekintést nyújt továbbá az akkumulátorok biztonságtechnikájáról, diagnosztikai eljárásairól és az újrahasznosítás legfontosabb szempontjairól. Az olvasó átfogó képet kaphat az elektrokémiai energiatárolás technológiai hátteréről, a mobilitási és telepített tárolási megoldások térnyeréséről, az akkumulátoripar hazai és globális fejlődési irányairól, valamint az ezekhez kapcsolódó lehetőségekről, kihívásokról és szabályozási kérdésekről. A kötet az akkumulátorgyártás alaplépéseitől a jármű- és energiarendszer-integrációig, a töltőinfrastruktúrától a biztonságtechnikai, gazdasági és jogi aspektusokig számos kapcsolódó területet is tárgyal. Hasznos olvasmány lehet gépész-, villamos- és vegyipari mérnökök, mechatronikai és gazdasági szakemberek, autóipari és energiaipari szereplők, valamint a közszféra és az oktatás területén dolgozók számára – de mindazoknak is, akik naprakész, rendszerszintű tudást keresnek az energiatárolás és az elektromobilitás dinamikusan fejlődő világában. A kötet elkészítését a Magyar Akkumulátor Szövetség támogatta.
Kipróbálható
Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata
Bárdos Jenő
Az idegen nyelvek tanításának elméleti alapjai és gyakorlata

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 141 2

Magyarországon magyarul ilyen részletességű munka az idegen nyelvek tanításáról még nem jelent meg. A szerző célja az volt, hogy emelje a nyelvpedagógiai tudatosság szintjét mindazokban, akik az idegen nyelvek tanításával foglalkoznak. így könyve alapvető tananyag az idegen nyelvi tanárképzésben és továbbképzésben, vagyis főként az idegen nyelv szakos egyetemi és főiskolai hallgatókhoz, valamint oktatóikhoz szól. Hasonlóképpen alapvető tananyag az alkalmazott nyelvészeti, nyelvpedagógiai, illetve általában a pedagógiai és pszichológiai doktori programok hallgatóinak. A legfontosabb az, hogy az aktív nyelvtanárok kezébe eljusson e könyv. A szűkebb szakmai érdeklődésen túl a könyv nyelvezete és stílusa lehetővé teszi, hogy a széles nagyközönség, főként az idegen nyelveket tanulók, nyelvvizsgázók, fordítással és tolmácsolással foglalkozók, illetve az idegen nyelvek iránt érdeklődők is haszonnal forgathassák, különösen ha szeretnék megérteni azokat a pszichológiai és nyelvi folyamatokat, amelyeknek a sikeressége (vagy sikertelensége) már eddig is formálta nyelvtudásukat. A könyv legfontosabb fejezetei a nyelvi tartalom közvetítésével (a kiejtés, a nyelvtan, a szókincs és a pragmatikai elemek tanításával), illetve az alapkészségek fejlesztésével (hallás utáni értés és beszéd, olvasás és írás) foglalkoznak. A nyelvtanár és a nyelvtanuló személyiségének, a tanítás és tanulás folyamatának külön fejezeteket szentelt a szerző.
Kipróbálható
A műfajiság funkcionális pragmatikai vizsgálata receptes és könyvértékelő weboldalakon
Ballagó Júlia
A műfajiság funkcionális pragmatikai vizsgálata receptes és könyvértékelő weboldalakon

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 118 4

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.A monográfia célja, hogy a funkcionális kognitív pragmatika szemléletét érvényesítve elméletileg, módszertanilag és empirikusan egyaránt megalapozott leírását adja a számítógép közvetítette diskurzusok műfajiságának, és bemutassa, hogy a tematikus weboldalak diskurzustípusába sorolt receptes és könyvértékelő weboldalak tekintetében hogyan bontakozik ki a műfajiság. A műfaj fogalmát a nyelvi tevékenységet inherens módon jellemző figyelemirányítás referenciális háromszögéből kiindulva értelmezem. Ebből a kiindulópontból a műfaj a beszélők által mindenkor működtetett és természetes módon számontatott diszkurzív sémaként és használatalapú kategóriaként fogható fel, amely a diskurzusok létrehozásakor orientációs mintaként, azok befogadásakor pedig diszkurzív elvárásként működik. A műfaji tudás szerveződésének az adja az alapját, hogy a mindenkori diskurzusok résztvevői bizonyos kommunikációs célok, illetve kommunikációs igények adaptív kielégítése érdekében társas cselekvéseket hajtanak végre, ezek a társas cselekvések pedig típusokba rendeződnek a bennük megvalósuló, tipikus résztvevői szerepeket mozgósító tipikus helyzetek, tipikus kommunikációs célok és tipikus témák tipikus együttes előfordulásai mentén. A monográfiában bemutatott komplex empirikus kutatás során arra kérdezek rá, hogy a műfajiság diszkurzív érvényesülésének milyen lehetséges rétegei, dimenziói ragadhatók meg empirikusan, és ezek miként írhatók le.

Kipróbálható
"De nehéz az iskolatáska..."
Takácsné Szabó Melinda
"De nehéz az iskolatáska..."
Az óvoda-iskola átmenet nehézségei

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 138 2

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.Az ideális óvodai nevelés során minden gyermek a fejlettségéhez igazodó nevelésben, oktatásban részesülhet, figyelembe véve a gyermek fejlettségét, képességeit, a családból hozott neveltségi szintet és értékrendszert. Az óvodai nevelés kiemelt szerepet tölt be az iskolára való felkészítés folyamatában.A könyv célja annak feltárása, hogy a tanítók és óvodapedagógusok, valamint a szülők, hogyan vélekednek az óvoda–iskola átmenet nehézségeiről, a gyermekek képességeiről, az óvodai felkészítőmunka hatékonyságáról, az intézmények közötti együttműködésről, valamint a fejlesztés lehetőségeiről. Vizsgálat tárgyát képezi az is, hogy a gyermekek fejlődését segítő szakemberek (óvodapedagógusok, fejlesztőpedagógusok, óvodapszichológusok, gyógypedagógusok, logopédusok) képesek-e a hatékony partneri munkára az előrehaladás érdekében. Mindemellett a kötet arra is kitér, hogy az óvodában még egy nevelési évig maradó gyermekek számára milyen fejlődési lehetőségeket biztosítanak a pedagógusok.A szakirodalmak és a kutatási eredmények is azt igazolják, hogy az iskolába készülő gyermekek között jelentős képességbeli különbégek tapasztalhatók, mely különbségek akár években is számolhatók. Az iskolakezdéskor jelentkező nehézségek szép számmal jelen vannak a gyermekek iskolai életében. A problémák felszínre kerülésével közelebb jutunk ahhoz, hogy érdemben segítsük a gyermekek átlépését az óvodából az iskolába. Így preventív módon segíthetjük a sikeres iskolakezdéshez szükséges képességek fejlődését.
Kipróbálható
A magánhangzók változatossága a magyarban
Deme Andrea
A magánhangzók változatossága a magyarban

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 011 8

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.A kötet a koartikuláció jelenségével, azaz a beszédhangok térbeli és időbeli kölcsönhatásával, egymásra hatásával foglalkozik az egymással nem közvetlenül szomszédos magánhangzók között (a közbeeső mássalhangzón átívelően). A kutatás arra irányul, hogy milyen változatosságot eredményez ez a folyamat a magánhangzók megvalósulásában. A kötet több szempontból elemzi a kérdéses jelenséget és a magánhangzók változatosságát, beleértve a mondatszintű hangsúly és a koartikuláció irányának hatását. A szerző négy kísérletet mutat be, amelyek során valódi és álszavakat vizsgál, illetve foglalkozik a magánhangzó-harmónia jelenségével is, amit gyakran a koartikuláció fonologizálódásaként értelmeznek. A kutatás újdonsága abban rejlik, hogy egyszerre elemez akusztikai és artikulációs adatokat, az előzménykutatásoknál nagyobb kísérleti résztvevőszámmal dolgozik, bevezet egy új mérőszámot a koartikuláció, illetve a magánhangzók változatosságának vizsgálatára, valamint a kérdésben még nagyon kevéssé kutatott magyar nyelvet vizsgálja, amin keresztül a koartikuláció nyelvfüggő tendenciáinak feltárásához is hozzájárul. A könyv eredményei ennélfogva a magyar nyelv leírásához, továbbá a koartikulációról és a folyamatos beszéd folyamatairól szóló alapvető ismereteinkhez is adalékokkal szolgálnak, és mind a (magyar) fonetikával, mind a (magyar) fonológiával foglalkozó kutatók érdeklődésére számot tarthatnak.
Kipróbálható
Nukleáris és radiokémia
Kónya József, M. Nagy Noémi
Nukleáris és radiokémia

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 093 4

Az Elsevier kiadásában korábban megjelent Nukleáris és radiokémia című egyetemi tankönyv magyar változata, mely átfogóan és részletesen mutatja be a nukleáris és radiokémia alapelveit és alkalmazásait.Bár a könyv tartalmazza a nukleáris és radiokémia minden modern aspektusát, mégis jellegzetes helyi ízt hordoz: különös figyelmet kap a radioizotópos nyomjelzős módszerek termodinamikája és a nagyon híg rendszerekkel (hordozómentes radioaktív izotópokkal) végzett munka, a nyitott radioaktív források alkalmazása során lejátszódó kémiai folyamatok alapelvei, valamint a radiokémia fizikai és matematikai vonatkozásai is. Ez a szemlélet az Izotóp Laboratórium első professzorától, Imre Lajostól származik, aki Ottó Hahn tanítványa és munkatársa volt.Az anyag 14 fejezetre tagolódik. Az 1-6. fejezetek a nukleáris és radiokémia alapfogalmait tárgyalják, a 7-14. fejezetek a radioaktivitás és a nukleáris folyamatok alkalmazásaival foglalkoznak. Külön fejezetek mutatják be a modern radiokémia fő ágait: a nukleáris medicinát és az atomerőműveket, beleértve a nukleáris hulladékok biztonságos kezelésének, elhelyezésének problémáit is. Egy fejezet foglalkozik a nukleáris analízissel (mind a tömbfázisok, mind a felületek vizsgálatát), beleértve a sugárzás és az anyag kölcsönhatásain alapuló analitikai módszereket is.
Kipróbálható
Történeti játékstílus és gyakorlat
Bartha Katalin Ágnes
Történeti játékstílus és gyakorlat
Prielle Kornélia pályafutásának színházművészeti és társadalmi dimenziói

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 139 9

A kötet Prielle Kornélia (1826–1906) színésznő pályájához kapcsolva vizsgálja a korabeli változó színpadi játékmódot. A 19. századi játékmód megragadása céljából rendkívül jó terepnek mutatkozik Prielle életműve és színpadi játékának vizsgálata, hiszen hat és fél évtizeden keresztül, a negyvenes évektől a századelőig játszott a korszak magyar nyelvű hivatásos színjátszásának kiterjedt területet átfogó színpadjain.Alapkérdése az, hogy mit jelent a játékstílus, illetőleg a játékmód és hogyan írhatók le annak változásai. Ehhez szorosan kapcsolódik annak vizsgálata, hogy hogyan láthatók, olvashatók és értelmezhetők a múlt színházi forrásai a színpadi játék viszonylatában. Hogyan írható felül, mozdítható ki a színésznő a magyar színháztörténeti diskurzusban jól kijelölt helyéről azáltal, hogy korabeli kontextusok szinkrón szemléletét érvényesíti, kiterjedt forrás-feltárást, forrás-analízist végez és a performance studies optikáját hasznosítja?A könyv első fele életrajzi keretben vizsgálja a pálya jellegzetességeit olyan társadalmi kontextusokhoz kapcsolódva, amelyek a korabeli színházi játékmód megragadása szempontjából lényegesek. A második fele pedig a korabeli színpadi játékot helyezi központba, egyrészt a játékstílusokhoz kapcsolódó fogalomvilág és módszertan újragondolásával és kidolgozásával, másrészt konkrét alakítások nyomainak vizsgálatával. Sajátságosan kapcsolódik itt össze a biográfiai módszer, a színházi historiográfia és a performance studies optikája és kérdésfeltevése, amelyeknek metszéspontját a színpadi játékmód képezi, s egy látszólag ismert, valójában sok ismeretlen mozzanatot és színháztörténeti összefüggést feltáró életmű is kibontakozik.
Kipróbálható
Marketing az üzleti hálózatban
Mandják Tibor, Magyar Mária, Pázsi Gergő, Baróthy Zoltán
Marketing az üzleti hálózatban
Az üzleti kapcsolatok sikeres menedzsmentje

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 110 8

A Marketing az üzleti hálózatban – Az üzleti kapcsolatok sikeres menedzsmentje című szakkönyv hiánypótló mű. Az üzleti hálózatok működésének feltárásához szükséges alapegységet, az üzleti kapcsolatot helyezi a tárgyalás középpontjába. A címben kiemelten szerepel ugyan a marketing kifejezés, de értelmezésemben ez a munka sokkal többet nyújt ennél, az üzleti kapcsolatok működésének és fejlesztésének általános megértését kínálja.Az üzleti kapcsolatok megértése ma már alapvető fontosságú, nem spórolható meg ez a szellemi munka. Ez a könyv ebben segít. Elméletileg igényes módon tárgyalja az üzleti kapcsolatok menedzsmentjének kulcskérdéseit, például a kapcsolati atmoszféra értelmezését, az üzleti kapcsolatok folyamatait vagy éppen az üzleti kapcsolat fejlődésének fázisait. Ugyanakkor az az érzésem, a könyv nem kizárólagosan, de talán nem is elsősorban a kutatók számára készült: inkább a gyakorló szakemberek számára. A szerzők az egyes kiemelt témakörök elméleti ismereteit szisztematikusan kötik a gyakorlathoz, azokat konkrét példák és részletesebb esettanulmányok segítségével illusztrálják.Gelei Andrea egyetemi tanárBudapesti Corvinus Egyetem Operáció és Döntés IntézetAz üzleti, szakmai, illetve gazdasági kapcsolatok gondozása a mindennapi élet elválaszthatatlan része, hiszen ezek a kapcsolatok szervesen kötődnek a társadalom és a gazdaság működéséhez. Bár e kapcsolatok menedzselése, annak központi célja miatt, gyakran komoly szakmai, gazdasági, üzleti vagy egyéb speciális ismereteket, illetve eszközparkot igényel, mégis nagyon sok szempontból hasonlóan működik a személyes kapcsolatok menedzseléséhez. E könyv – jó érzékkel – alapvetően e megközelítés mentén ad a mindennapi életben is gyakorlati haszonnal bíró tanácsokat. A kiadvány jól strukturáltan fókuszál a kölcsönös értékteremtést támogató úgynevezett soft elemekre, így kiemelten foglalkozik az együttműködés, a konfliktus, a rugalmasság, a kooperáció, illetve az atmoszféra számos releváns kérdésével, valamint végigveszi az üzleti ciklusok kihívásait, életciklusát is. Érdeme, hogy gyakorlatba ágyazott operatív, taktikai, valamint változásmenedzseléssel kapcsolatos megfontolásokat és példákat is felsorakoztat. Javaslom a munka forgatását mindenkinek, aki – akár mindennapi tevékenysége, akár tanulmányai, esetleg kutatásai kapcsán – el szeretne mélyülni a sikeres üzleti marketing eredményességét alapjaiban meghatározó kapcsolatmenedzsment főbb dimenzióiban, aktuális ismeretanyagában.Dr. Katona NorbertMagyar Marketing Szövetségszakmai és operatív igazgató
Kipróbálható
A fogyasztás szociológiája
Formádi Katalin
A fogyasztás szociológiája

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 097 2

Napjaink válságokkal teli világában a fogyasztás és a fogyasztói társadalom értelmezése ellentmondásokkal terhelt. Formádi Katalin könyve vállalja a kihívást, és a fogyasztásszociológia megszokott témái (életstílus, értékek, fogyasztói élmény stb.) mellett egyenrangúan szól a fenntartható és tudatos fogyasztásról, a nem fogyasztás jelenségéről és a fogyasztásetika kérdéseiről. A kötet alapos történeti áttekintést is nyújt a témáról, és a fogyasztás kutatását elméleti és empirikus eredmények, valamint gyakorlati példák segítségével mutatja be. Jó szívvel ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretnék megérteni a fogyasztás aktuális társadalmi összefüggéseit, legyenek akár diákok, tanárok vagy az üzleti élet szereplői. dr. Neulinger Ágnes ESSRG, vezető kutató Formádi Katalin hiánypótló műve a fogyasztás társadalomtudományi vizsgálatának komplex áttekintését nyújtja az olvasó számára. A könyv a fogyasztás szociológiájának történeti és elméleti gyökereitől indulva tárgyalja a modern fogyasztási trendeket, a fenntarthatóság és a tudatos vásárlás releváns kérdéseit, valamint szakmai fogódzót ad a fogyasztói élmény mélyebb rétegeinek megismerése kapcsán. Az elméleti áttekintést gyakorlati példákkal ötvöző kötet véleményem szerint mind az oktatásban, mind pedig a fenntarthatósági szemléletet követő szakemberek számára egyaránt értékes, értékteremtő munka, amely meggyőződésem szerint kiemelten hozzájárul a fogyasztói magatartás jobb megértéséhez és a tudatosabb jövő formálásához. Prof. Dr. Csapó János egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar Marketing és Turizmus Intézet Marketing & Menedzsment szakmai folyóirat szerkesztőségi tag
Kipróbálható
Jósika Júlia irodalmi munkássága
Kerpics Judit
Jósika Júlia irodalmi munkássága
A 19. századi emigrációs kulturális transzfer és a szociális normativitás összefüggéseiben

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 095 8

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.A 19. századi magyar irodalmi piacon a kanonizált és az idők próbáját kiállt szerzőktől oldalra lépve kisebb-nagyobb sikerű írók cikkeitől, novelláitól, regényeitől nyüzsgő sajtóélet tárul fel. Ők a hétköznapok szerzői és a gyakorlatias próza művelői. Ezen szerzők egyre népesebb csoportját képezték frissen felemelkedő írónők is, ám közülük csak kevesen jutottak el odáig, hogy az írás valódi kenyérkereső foglalkozássá váljék számukra. Ez a könyv egy olyan szerző pályáját mutatja be, aki az 1850-es 1860-as években gyakorlatias prózájával a sikeresebbek közé tartozott.Jósika Júlia a kétirányú kulturális transzferben találta meg az írói alkatához és a piaci igényekhez leginkább illeszkedő szerepet, miután férjével, Jósika Miklóssal emigrációra kényszerültek. Műveinek egy részét direkt hétköznapi felhasználásra írta, fikciós prózája pedig indirekt módon képviselt társadalmi viselkedésformáló igényt. Sikerének egyik kulcsa a Nyugat-Európában elterjedt divatos műfajok magyar kulturális adaptációja volt.Jósika Júlia nem teljesen fölfedezetlen szerző, mégis első ízben jelenik meg irodalomtörténeti monográfia a munkásságáról.
Kipróbálható
Éghajlatváltozás
András Ferenc, Kalmár Zoltán (szerk.)
Éghajlatváltozás
Tények és érdekek

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 083 5

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.A fenntarthatóság iránt ténylegesen elkötelezett szereplőknek nem a modern élet kényelmi vívmányainak mindenáron való megőrzésére kellene törekedniük, hanem a kontrollvesztett kapitalizmus erőforrás-pusztító működési modelljének gyökeres átalakítását kellene elérniük. Ha ezt rövid időn belül nem sikerül megoldania az emberiségnek, akkor csak az egyre romló természeti környezethez történő kényszerű alkalmazkodás és a társadalom szétesésének megakadályozása marad számunkra választható lehetőség. A fenntarthatóság esélye felé az út a valóságon és az azt tükrözni képes tudományon keresztül vezet – az utóbbi alatt nem egy kiemelt tudományágat értek, hanem a különböző tudományterületek közötti érdemi együttműködést és párbeszédet.Az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium boszorkánykonyhájában éppen valami ilyesmi történik: a fenntarthatóság egy ikonikus és komplex problémája – tudniillik a globális éghajlatváltozás – mentén folyik az együttgondolkodás, páratlan mértékű társadalmi figyelem által övezve. A kötetet kézbe véve felelős virtuális együttgondolkodásra hívok minden kedves olvasót. (Gelencsér András)
Kipróbálható
Metakogníció, tudatelmélet, episztemológiai meggyőződések
Steklács János, Bálint Ágnes, Csíkos Csaba, Zank Ildikó
Metakogníció, tudatelmélet, episztemológiai meggyőződések
Az iskolai tudásrendszer háttérdimenziói

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 072 9

„A tudomány tárgyalta dolgok megfigyelésében való előrehaladást a tudásszerzés módjának megismerése kell, hogy megelőzze." Aquinói Tamás A tudomány a kezdetektől fogva a tudással többféle megközelítésből, módszerekkel és céllal foglalkozik, az európai kultúrában a filozófia, majd a teológia szentelt neki kiemelt érdeklődést. Olyan fontos alapfogalmak kerülnek elő az értelmezésében, mint a valóság, igazság, emberi értelem. A mottóban szereplő, Aquinói Tamástól származó gondolatot Turay Alfréd idézi Ismeretelmélet című könyvében. A gondolat ma is nagyon korszerűnek, szemléletformálónak tűnik a neveléstudomány rendszerében értelmezve is. A tudás fogalma és megszerzésének módja, mikéntje, képessége, eredményessége az oktatási rendszer tanítás, tanulás szempontjából értelmezett legfontosabb kérdéseként is felfogható, ehhez képest meglepően keveset foglalkozik a neveléstudomány a tudás szélesebb körben megjelenő értelmezésének kérdéseivel, azokkal a reprezentációkkal, amelyeket elsősorban a pszichológia, filozófiai vizsgál. Aquinói Tamás fenti gondolata prioritásra utal, azt hangsúlyozza, hogy a tudomány tárgyalta dolgoknál, a valóság megértésénél, megismerésénél fontosabb, hogy hogy hogyan működik az ezt a folyamatot végző rendszerünk, az elménk, tudatunk. Hogyan viszonyul a valósághoz, igazsághoz, a jelenségek megértéséhez. Talán ma sem tudnánk kielégítő választ adni arra, hogy pontosabban mit is jelent a tudás, hogyan működik a tudásszerzés és hogyan működik a saját megismerési rendszerünk, ennek megítélése, hogyan funkcionál a kogníciónkra vonatkozó tudásunk, metakogníciónk. Az viszont kétségtelen a tudomány elmúlt évtizedeinek tükrében, hogy mindezeknek nagyon fontos szerepe van az oktatási rendszerben a tanulás, tanítás, tudásszerzés és rendszerezés folyamatában. A fenti fogalomkör három, egymástól talán nem is elválasztható területe a metakogníció, a tudatelmélet és az episztemológiai nézetek, meggyőződések. A metakogníció mintegy fél évszázada van jelen a pedagógiai, pszichológiai tudományos gondolkodásban, a saját kognitív folyamatainkra vonatkozó tudásunkat értjük rajta, a gondolkodásunkat a gondolkodásunkról. A tudatelmélet (theory of mind) kifejezés a tudatunk, elménk működésére vonatkozó meggyőződéseink összességét jelenti. Az episztemológiai meggyőződések alatt a tudásról és a tudás működéséről kialakult nézeteket értjük. A mostani munkánk a fenti fogalmakat helyezik pedagógiai, neveléstudományi fókuszba, a következő tételmondatokat járjuk körül: A metakogníció, a tudatelmélet, az episztemológiai meggyőződések fogalmai, jelensége szorosan összetartoznak, az oktatási rendszer, iskola, tanulás szempontjából értelmezett tudás szempontjából fontos szereppel, nagy jelentőséggel bírnak, meghatározzák a tanulók iskolai teljesítményét. A három fogalom megszületése, tudományos gondolkodásban elterjedése óta azonban kevés idő telt el, így még nem tudtak szervesen beépülni a pedagógiai gondolkodásba, a tanárképzésbe, osztálytermi gyakorlatba, így nem túlzás azt állítani, ez a három terület az oktatási rendszer korszerűsítése, fejlesztése szempontjából komoly tartalékot, lehetőséget jelent.
Kipróbálható
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXVI.
Svindt Veronika, Bóna Judit (szerk.)
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXVI.
Tanulmányok az anyanyelv-elsajátítás köréből

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 064 4

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok 36. kötetében szereplő tanulmányok széles életkori merítésben vizsgálják a nyelvelsajátítás különböző vetületeit: a születés előtti időszak nyelvfejlődésre gyakorolt hatásaitól egészen kisiskolás korig mutatják be az anyanyelv-elsajátítás tanulmányozásának különböző irányait, kérdéseit és területeit. Az elméleti megközelítések változásainak áttekintése mellett olvashatunk a beszédfeldolgozásról, különböző szupraszegmentális elemek észlelésének és produkciójának fejlődéséről, a szókincs, a mondatalkotás, a morfológia fejlettebbé, az artikuláció pontosabbá válásáról, a prozódia és a szókincs gyarapodásának összefüggéseiről, a pragmatikai és narratív készségek kibontakozásáról és az atipikus fejlődésről is. Az új empirikus felfedezéseket közreadó dolgozatok mellett kiemelt hangsúllyal szerepelnek a kötetben egy-egy témakör szakirodalmát átfogó igénnyel feldolgozó munkák is. A közölt tanulmányok a magas szintű, naprakész szakmai tudás átadása mellett törekszenek a közérthetőségre is; a szerzők az általuk használt fogalmakhoz pontos és világos magyarázatokat fűznek. Így a kötetet bátran ajánljuk nemcsak kutatóknak és egyetemi hallgatóknak, hanem a gyakorlati szakemberek, az anyanyelvi fejlődés iránt érdeklődők és a szülők számára is.
Kipróbálható
A magyar foglalkozáspolitika cél- és eszközrendszerének 30 éve: 1990-2020
László Gyula
A magyar foglalkozáspolitika cél- és eszközrendszerének 30 éve: 1990-2020

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 078 1

A magyar foglalkoztatáspolitika elmúlt 30 évét (1990–2020) átfogó-bemutató tanulmány készítéséhez az apropót először a Magyar Közgazdasági Társaság ilyen irányú felkérése adta (köszönet érte!), ami arra késztetett, hogy egy kicsit részletesebben is (és ismételten is) nézzek utána az elmúlt 30 év munkaerőpiaci-foglalkoztatáspolitikai adatainak és történéseinek, és ha ez megvan, dokumentáljam is mindezt egy viszonylag még kezelhető méretű összefoglaló tanulmányban. Egyébként meg valóban időszerű a visszatekintés. Eltelt a rendszerváltás óta három évtized, van már (és van még!) rálátásunk erre az időszakra. Arra gondoltam, hogy addig kell egy ilyen – emberöltővel mérve viszonylag hosszú – időszakot szakmai szempontból összegezni, ameddig lehet: mert – a szakirodalom gyűjtése során ez nagyon jól látszott – egyre kopik az emlékezet is, a fellelhető források köre is, nem is beszélve egy korrekt módon összehasonlítható hosszú adatsor megtalálásáról, mert hiába közölnek korábbi források akkori „friss” és hiteles adatokat, időközben annyi módszertani változáson mentünk át, hogy ez már nem összehasonlítható egy későbbi, ugyanilyen friss adattal. Egyszerű lenne azt mondani, hogy eltelt 30 év, innen indultunk és ide érkeztünk, mindez jól leolvasható az adatsorokból. Ennél sokkal bonyolultabb a leírás, nehezebb a megítélés. Egyrészt nagyon „mélyről” indultunk: a rendszerváltással kezdődött egy új „mai” korszakunk, amikor átváltott a gazdaságirányítás és a gazdaság a tervgazdaságból a (kiépülő) piacgazdaságba, amikor alapvetően fordult át a felülről irányított munkaerőpiac egy többé-kevésbé szabad munkaerőpiaci működésbe, minden régi-új szereplőjével és érintettjével együtt. Ha ez nem lenne elég, ebben az időszakban több hazai és nemzetközi válság is sújtotta a gazdaságot, aminek hatása nagyon erőteljesen alakította a munkaerőpiacot is. Az eredmények így nemcsak a foglalkoztatáspolitika jó vagy kevésbé jó fókuszainak és működésének következményei (bár természetesen az is egy nagyon érdekes kérdés, hogy a foglalkoztatáspolitika mikor, hogyan reagált a gazdasági feltételek megváltozására). De csakis mindezek értékén kezelésével mondhatunk bármit is a magyar foglalkoztatáspolitikáról. Másrészt – bár a megítélés minden bizonnyal szubjektív – mindig is nagyon erős kormányfőink voltak, akik saját elképzeléseiket akarták megvalósítani a foglalkoztatáspolitikában is (természetesen mindig mást, mint az előző). A politika mindig nagyon erős befolyásoló-meghatározó szerepet játszott a munkaerőpiaci folyamatok felett. Kényszerűen ez vezetett ahhoz, hogy a 30 évet ne 5 vagy 10 éves időintervallumokra bontsam, hanem egymást követő, váltó kormányciklusok szerint szakaszoljam. 1999-re vonatkozóan találtam meg az utolsó hivatalos, hazai szakmai közönségnek szánt dokumentumot a kormány foglalkoztatáspolitikai törekvéseiről. Ezt követően éveken át nem jelent meg nyíltan, publikusan teljeskörű és önálló, „címzett” hazai foglalkoztatáspolitikai stratégia. Új szakaszt nyitott a 2010-ben belépő kormány, amely az Új Széchenyi Tervben és a Magyar Munka Tervben fogalmazta meg hosszú távú stratégiai céljait. Ezt viszont nem követte ennek éves – a hazai érintetteknek címzett – konkretizálása. A „hazai”-t azért hangsúlyozzuk, mert az EU-csatlakozást követően már évente születtek olyan dokumentumok, amelyek bemutatják a foglalkoztatáspolitika eredményeit és következő évre/évekre szóló törekvéseit, de ezek már az EU-nak szólnak, ami már egy „más műfaj”. Struktúrájában, tartalmában az EU luxemburgi, nyitott koordinációs folyamatának elvárásait követi, kimondott/ki nem mondott célja azt bizonyítani, hogy Magyarország egyetért az EU foglalkoztatási törekvéseivel és a maga részéről támogatja annak megvalósulását, igyekszik tételesen is megfelelni a foglalkoztatási irányvonalakban megfogalmazott törekvéseknek és az EU országspecifikus ajánlásainak, (… és ezzel jogosulttá válik az EU-s források lehívására, felhasználására). Előre kell bocsátanom azt is, hogy a 30 év áttekintése időben nem lett „egyenszilárdságú”: a bemutatás terjedelme egyre szűkül, ahogy megyünk vissza az időben, mert kevesebb a hozzáférhető szakirodalom, elemzés és hiteles adat, de talán azért is, mert nemcsak az emlékek kopnak, hanem az egyes történések, amelyek akkoriban nagyon fontosnak tűnhettek, idővel sokat veszítettek jelentőségükből (és mint tudjuk, az idő sok mindent elmos, a felejtés pedig megszépít). Időben egyre közelebb már több a felhasználható szakirodalmi háttéranyag, majd az EU-csatlakozás után, a 2010-es évekre már különösen sok foglalkoztatáspolitikai dokumentum születik az EU-nak címezve, illetve az EU-tól érkezve, és – mára vonatkozóan – egyre nagyobb súlyát is érezzük minden stratégiai részletnek, eszköznek, kisebb-nagyobb intézkedésnek. Úgy éreztem teljesnek, ha ezeket is bevonom a vizsgálatba és bemutatom – a jövő kutatóira, szakembereire bízva azt, hogy ezeket majd értékelje és szelektálja.
Kipróbálható
Vállalati turnaround pénzügyek
Katits Etelka
Vállalati turnaround pénzügyek
a fordulatkezelési kutatások tükrében és a fenntartható gazdálkodás érdekében

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 081 1

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.E hiánypótló mű támogatást nyújt a vállalkozások életszakaszaira jellemző fordulatok pénzügyi menedzseléséhez.Bemutatja a témakör elméleti alapjait (fogalomtár keretében), a turnaround menedzsment pénzügyi és gazdasági aspektusait, a nemzetközi vállalati fordulatkezelési kutatások irányzatait, az Adizes-féle életciklus-modell eredeti és aktuális változatát. Ismerteti azt az eszköztárt, amely segítség a vállalati kihívások sikeres kezelésében. Ilyen a jelzés- és az okfeltáró kutatás, a FINel pénzügyi szakértői rendszer, a pénzügyi turnaround controlling módszer, az empirikusan tesztelt magyar vállalati fordulatkezelési modell, a Small Medium Enterprises Smart Business Journey (SMESBJ) digitális eszköz, az EkoWIN pénzügyi számítógépes szakértői rendszer, a vállalati fenntartható gazdálkodás, a növekedés és az értékteremtés összefüggései. Az utolsó fejezet 10 vállalati eset és esettanulmány-megoldás. Mindez hasznos ismeretanyag lehet a felsőoktatásban résztvevő hallgatók, oktatók, kutatók számára, de az üzleti életben is.Az empirikus kutatás eredményei iránymutatásként szolgálnak a vállalati fordulatkezelési stratégiák kialakításához és alkalmazásához. A téma multidiszciplináris megközelítése nagymértékben hozzájárul a vállalati pénzügyek, a vállalati menedzsment, a fenntartható gazdálkodás eredetiségéhez és jelentőségéhez.
Kipróbálható
Ölbeli játékoktól az iskolai játszmákig
Baranyai Norbert, Gesztelyi Hermina (szerk.)
Ölbeli játékoktól az iskolai játszmákig
Gyerek- és ifjúsági irodalom a közoktatás különböző szintjein

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 615 182 9

Az elmúlt egy-két évtizedben jelentős élénkülés tapasztalható a gyerek- és ifjúsági irodalmi könyvpiacon. A nyelvileg-poétikailag és képi világukat tekintve egyaránt igényes kiadványok iránt nemcsak az olvasóközönség, hanem a szűkebb szakmai közeg is egyre nagyobb érdeklődést mutat. Jelen kötet célja, hogy az újabb irodalomtörténeti, illetve módszertani kutatások gondolat ébresztő és innovatív belátásait megismertesse a jelenlegi, illetve leendő kisgyermeknevelőkkel, óvodapedagógusokkal, általános iskolai tanárokkal. Nemcsak szakmai pontosságra törekedtünk, hanem a tanulhatóság szempontját is kiemelten érvényesítettük. Mindenekelőtt a kortárs irodalom bevonására igyekszünk példákat mutatni, metodikai javaslatokkal is segítve a legfrissebb irodalom beépítését a bölcsődei, óvodai és iskolai nevelésbe. Mint megkerülhetetlen tananyagot, érintjük az általános iskolai kötelező olvasmányokat is, ötleteket adva ezek újszerű, izgalmas tanórai feldolgozásához. Fontosnak tartjuk, hogy a gyakorló pedagógusokon és a felsőoktatásban tanulókon kívül a szülők is haszonnal forgathassák kötetünket. Bízunk abban, hogy a fejezetekből egy olyan ív rajzolódik ki, amely a könyv- és olvasmányélmények egymásra épülésén keresztül az olvasóvá nevelés folyamatát is megmutatja.
Kipróbálható
Betekintés a marketingbe
Veres Zoltán
Betekintés a marketingbe
Létezik-e a marketingtudomány?

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 073 6

A mű célja a marketing funkciójának, értékeinek, hasznosságának bemutatása. A szerző a marketingtudomány lényegét és tartalmát annak fejlődéstörténetében vázolja fel. E szakterület előzményei más tudományágakban – többek között a közgazdaságtudományban, a pszichológiában, a szociológiában, a kommunikációtudományban vagy a menedzsmenttudományban – jelentek meg, majd egyfajta interdiszciplináris tudományterületként fejlődtek tovább. Marketing nélkül sokkal kevesebb potenciális fogyasztó találná meg azt a terméket vagy szolgáltatást, amelyre szüksége van. A marketingtudomány a fogyasztói szükségleteket és azok kielégítésének módozatait tudományos módszerekkel tárja fel, és minden tudományterületet magába olvaszt, ahol esélyt lát a fogyasztó jobb megértésére. Állandó mozgásban van: egyrészt azért, hogy minél jobban közelítsen a fogyasztók igényeihez, másrészt a modern fogyasztó is változik, és mire egy marketingüzenet eléri, már át is alakul az igénystruktúrája. Éppen ebben a rendkívüli életképességében rejlik a marketing állandó fejlődésének lehetősége. A mű célcsoportja nem a marketingkutatók közössége, hanem azok az olvasók, akik szeretnék megérteni e szakterület működését, megismerni a különböző módszertani iskolákat. Ez a könyv apológia, de nem mentes a szigorú kritikai szemlélettől. Veres Zoltán egyetemi tanár, a veszprémi Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Kutatóközpontjának vezetője.
Kipróbálható
Vezetőfejlesztés a 21. században
Kuráth Gabriella, Bányai Edit (szerk.)
Vezetőfejlesztés a 21. században

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 053 8

Változó, kihívásokkal teli környezetben a szervezetek, vezetők sikerének, túlélésének záloga a folyamatos fejlődés. A kötet szerzői úgy gondolják, hogy a vezetői kiválóság egyik mércéje, hogy mennyire elkötelezett a vezető saját maga, munkatársai és szervezete fejlesztése iránt. Írásainkkal ahhoz szeretnénk hozzájárulni, hogy a vezetők aktívan és proaktívan vállalják a fejlesztési folyamatokkal és változásokkal járó kihívásokat. A kötet célja, hogy hazai és nemzetközi kutatási eredmények, trendek bemutatásával, a vezetéselméleti alapok mellett a gyakorlatba is átültethető tudást és szemléletet adjon át a 21. századi vezetői kihívások megválaszolásához.A könyv 22 fejezetét öt nagy elméleti blokkba rendeztük, és a kötetet a témák gyakorlati aspektusait megvilágító esettanulmányok gyűjteményével zárjuk. A kötet kézikönyvként is használható, eszközökkel és példákkal szolgál a szükséges vezetői kompetenciák meghatározásához és fejlesztéséhez, valamint támogatást nyújt a vezetők önfejlesztéséhez.Fejezeteinket egyrészt újonnan kinevezett vezetőknek, illetve azoknak szánjuk, akik vezetői szerepre készülnek vagy esélyt adnak arra, hogy vezetői szerepbe kerüljenek. Reményeink szerint humánerőforrás-szakemberek, szervezet- és vezetőfejlesztők, képzők, trénerek, coachok, mentorok is találnak az írások között munkájukat segítő, szemléletüket formáló írásokat. A tapasztalt vezetőkre is gondolva, törekedtünk arra, hogy minden egyes fejezethez bőséges elméleti háttéranyagot adjunk, segítve az önálló tanulást.
Kipróbálható
Nők a tudomány fellegvárában
Hay Diana, Palasik Mária, Schadt Mária (szerk.)
Nők a tudomány fellegvárában
Kutatói életutak a Magyar Tudományos Akadémián 1949–2021

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 008 8

A Magyar Tudományos Akadémia Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottság kezdeményezésére és gondozásában készült kötet a tudományos kutatómunka iránt elhivatott 191 nő életét és tudományos tevékenységét mutatja be, akik valamennyi tudományterületet és az MTA összes osztályát képviselik. Olyan tudósok ők, akik jelentős eredményeket értek el a szakterületükön, akadémiai doktori fokozatot szereztek, illetve akadémikusok lettek, és már nincsenek közöttünk. A pályaképekből megismerhető nagyszerű tudományos eredmények rávilágítanak arra is, hogy a nőknek pályájuk során általában több akadállyal kell megküzdeniük, mint férfitársaiknak.Az életutak a 19. század végétől 2021-ig terjedő időszakot ölelik fel, miközben kibontakozik több mint egy évszázad izgalmas társadalom-, politika-, intézmény- és oktatástörténete. Emellett – a nők és a tudomány kapcsolatát körbejárva – külön tanulmányok mutatják be a nők helyzetét a felsőoktatásban a 20. században, felvázolják a tudományos minősítés rendszerét az Akadémián, az akadémiai tagjelölések és tagválasztások rendjét, valamint a nők helyét a kutatói életpályán, érzékeltetve azt is, hogy a tudománypolitika hogyan befolyásolja az intézmények és a kutatók életét.A kötet célja az életutak és tudományos teljesítmények megismertetésén túl az, hogy ösztönözze a következő nemzedéket a tudományos kutatásra, és az ez által kiváltott különleges örömökre.
Kipróbálható
Bevezetés a médiakultúra tanulmányozásába
Kálai Sándor, Maksa Gyula
Bevezetés a médiakultúra tanulmányozásába

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 615 184 3

A populáris irodalom és kultúra egyetemi berkekben történő vizsgálatának számos kihívással kellett megküzdenie a francia nyelvterületeken, amíg napjainkra a médiakultúra kutatása intézményesült. A médiakultúra-kutatás a populáris médiaműfajok és -kultúrák történeti alakulásának bemutatásakor, illetve produkció-médiaműfaj-használat hármasának együttes vizsgálatakor többek között olyan problémaköröket helyez a középpontba, mint a sorozatszerűség, a periodikusság, a médiumváltások, a szemiológiai értelemben vett hibridizáció vagy a hordozók kérdésköre.E könyvben arra a feladatra vállalkozunk, hogy ezt a döntően francia orientációjú kutatási hagyományt tegyük hozzáférhetővé elsősorban azon egyetemi hallgatók számára, akik tanulmányaik során is egyre nagyobb számban találkoznak populáris irodalmi szövegekkel vagy különféle médiakulturális termékekkel. Az első rész a médiakultúra-kutatás általános kereteinek bemutatására törekszik. Az elméleti háttér áttekintése után külön fejezetet szentelünk a médiakultúra-kutatás problémaköreinek, és megvilágítjuk azt is, melyek kialakulásának általános feltételei, illetve hogyan szilárdult meg az új kulturális logika a 19. századi európai térben. A könyv második része pedig a képregénymédia esetében demonstrálja a médiakulturális elemzés lehetőségeit: ezekben a fejezetekben szót ejtünk a kutatási hagyományokról, a képregényről mint médiakultúráról, a képregénymédia formátumairól és műfajairól, illetve a kulturális változatokról, a transzkulturalitás és a populáris geopolitikák kérdéseiről.
Kipróbálható
Eredményesség és mérése a fenntarthatóságra nevelésben
Mónus Ferenc
Eredményesség és mérése a fenntarthatóságra nevelésben

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 615 170 6

A gyermekek és a fiatalság a jövő záloga, ugyanígy a gyermekek és a fiatalság oktatása, nevelése is az. Ha hajlandóak vagyunk meglátni és elismerni, hogy az emberiség környezet átalakító tevékenysége során olyan messzire ment el, hogy már saját gyermekeink, sőt talán saját magunk biztonságos környezetét veszélyeztetjük, és ha ezen változtatni akarunk, akkor az egyik legkézenfekvőbb út az oktatás környezeti indíttatású átalakítása. Oktatási intézményeink oktatási és nevelési gyakorlatát úgy kell meghatározni és megvalósítani, hogy ezek a környezetéért felelősséget vállaló ember és társadalom felé való átállást szolgálják. Szükség van tehát az oktatási és nevelési gyakorlat átalakítására. Fontos, hogy a különböző oktatási szintekről kikerülő következő generációk természeti környezethez való viszonya valóságosabb legyen, szemléletük segítse őket az emberi tevékenységek által a környezetre rótt terhek mérséklésében. Az oktatási intézményekben megszerzett tudásuknak pedig lehetővé kell tennie, hogy a jövőben feltehetően egyre gyorsabban változó környezeti viszonyok közepette életük során rugalmasan és olyan technológiákkal, illetve társadalmi struktúrákkal alkalmazkodjanak, melyek nem fokozzák tovább az előttünk és az előttük tornyosuló környezeti problémákat. … A könyvben a fenntarthatóságra nevelés hazai folyamatainak áttekintését követően esettanulmányok formájában mutatom be saját kutatásaimat a következő területeken: egy felsőoktatási intézmény (a Nyíregyházi Egyetem) fenntarthatóságra nevelési tevékenységének leíró összegzése (4. fejezet); a fenntarthatósághoz és a környezethez fűződő szemlélet változásának nyomon követését megalapozó kvantitatív mérési módszerekkel kapcsolatban fennálló dilemmák (5. fejezet); a fenntarthatóságra nevelés eredményességének kvantitatív vizsgálata különböző oktatási intézményekben (6. fejezet); a fenntarthatósághoz és a környezethez fűződő viszonyulást, attitűdöket vizsgáló egyéb kvantitatív kutatások (7. fejezet).
Kipróbálható
Az irodalomtanítás aktuális kihívásai
Bodrogi Ferenc Máté (szerk.)
Az irodalomtanítás aktuális kihívásai

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 615 183 6

Tankönyvünk a magyarországi irodalomtanítás aktuális kihívásait, problémáit, dilemmáit igyekszik körüljárni. A fejezetekben megképződő, egymással is szorosan összefüggő súlypontok erőteljesen perspektívafüggőek, ugyanakkor egy érvényesnek vélt térképét jelenítik meg mindannak, amivel manapság a magyar irodalomtanítás – úgy is, mint szakmódszertan és kulturális gyakorlat – szembesülni kénytelen. Ezzel együtt áttekinteni törekszik azokat a folyamatosan velünk élő, avagy vissza-visszatérő kérdéseket is, amelyeket ajánlatos újra és újra átgondolnia mindenkinek, aki irodalomtanításra adta a fejét.A kötet elsősorban oktatási segédanyag (akár tananyagként, vizsgaanyagként is), vagyis magyar szakos egyetemi hallgatók számára készült, de remény szerint haszonnal forgathatják mindazok a gyakorló kollégák is, akiknek igényük van rá, hogy szakmájuk általános kihívásairól folyamatosan gondolkodjanak. Egyszerre hozza játékba az egyes témákat érintő kurrens, releváns szakirodalmat, s lépteti be azokat a régebbi alapszövegeket is, amelyeket „klasszikusoknak”, megkerülhetetleneknek tekint. Egy olyan átfogó körképet kíván tehát adni, amely nélkülözhetetlennek tűnik ahhoz, hogy kellően felvértezve kerüljön a tanulók közé a pályakezdő, illetve friss és rugalmas maradjon az akár már pályájának végén járó szenior magyartanár is.
Kipróbálható
A gyermekágyas nő ápolása és gondozása
Rigó János (szerk.)
A gyermekágyas nő ápolása és gondozása

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 057 6

A gyermekágyas időszaknak kiemelt jelentősége van a nő életében, ami talán az egyik legszebb és legboldogabb életperiódus. A biológiai, lelki és szociális változások nagy kihívást jelenetnek az anya számára. A szülést követő hat hét alatt a szervezetben számos élettani, anatómiai változás zajlik. A szervezet regenerációja, a nemi szervek involuciója mellett az emlő átalakul, és a tejelválasztás lehetővé teszi az újszülött, a csecsemő táplálását. A szülés utáni hetekben az anya–gyermek kapcsolat erősödik, egyre szorosabbá válik. A pozitív élmények mellett azonban új feladatok is jelentkeznek az anya számára. Ezek közé tartozik az anyaszerep betöltése, az újszülött gondozása, táplálása, szoptatása stb. Mindemellett a család bővülésével új környezethez és körülményekhez szükséges alkalmazkodni. Az örömteli életszakaszban különböző kóros állapotok is előfordulnak. Enyhébbek közé tartozik a szülést követő fizikai fáradtság, a szoptatási nehézség, a vizeletretenció, a székrekedés (obstipáció) stb. Súlyosabb problémát jelent a vérzés, a fertőzés, a trombózis, a magas vérnyomás, a depresszió és más kóros állapot. Fontos, hogy ezek minél kisebb mértékű lelki megterhelést okozzanak és a szülés pozitív élményét ne csökkentsék. A szülésznőnek kulcsszerepe van a szülés utáni napokban a kórházi ápolás során. Fontos, hogy az anya segítőtársa legyen, bátorítsa az anyát a szoptatásra, erősítse önbizalmát az újszülött ellátása során, tanácsokkal, új ismeretekkel segítse a megváltozott körülményekhez történő alkalmazkodást. Figyelje meg a gyermekágyas viselkedését, magatartását, érzelmi állapotát. Gyakran a szülésznő ismeri fel először a szülés utáni szövődmények első jeleit és az ő feladata a szakorvos tájékoztatása. Adott esetben a beteg azonnali kezelésének megkezdése is a szülésznő felelőssége. Ezért ismernie kell a kórképek tüneteit, felismerését, terápiájának és a gondozási feladatokat. A gyermekágyas nő ellátása teammunka, melyben a szülésznőn kívül a szülész-nőgyógyász szakorvos, a csecsemőgondozó, a védőnő, a laktációs tanácsadó, a szociális munkás is részt vesz. A harmonikus együttműködés csak a társszakmák feladatainak ismeretében valósulhat meg, ezért elvárás, hogy a szülésznő a kollegák tevékenységével is tisztában legyen. Mindezeket az ismereteket a gyermekágy gyakorlati tantárgy foglalja össze, melynek tananyagát tartalmazza e jegyzet. Bízom benne, hogy a kiadvány hozzájárul a gyermekágyas időszakban jelentkező feladatok és a problémák megoldásához.
Kipróbálható
Nyelvi kommunikáció a marketingben
Kovács László
Nyelvi kommunikáció a marketingben
Marketingnyelvészet

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 056 9

Mekkora szerepe van a nyelvnek a marketingben? Kovács László lebilincselő kötetét olvasva rájövünk, hogy erre a kérdésre egyetlen válasz van: óriási. A szerző páratlan alapossággal és precizitással vezeti végig az olvasót a márkanevek, szlogenek, csomagolások, reklámok nyelvi (és nyelvészeti) összefüggésein, melyeket számtalan példával és szakirodalmi vonatkozással támaszt alá. Hiánypótló munkáról van szó, amely Magyarországon elsőként nyújt teljes körű bevezetést a külföldön már ismert és elismert marketingnyelvészetről, nem feledkezve meg a legújabb – a mesterséges intelligencia által generált – kihívásokról sem. Olvasmányos és lendületes stílusának köszönhetően a kötet kiválóan alkalmazható nemcsak az egyetemi képzés minden szintjén, hanem a mindennapi gyakorlatban is. Haszonnal forgathatják a marketingkommunikációban tevékenykedő szakemberek vagy azok a laikus olvasók is, akik szeretnék mélyebben megismerni saját fogyasztói döntéseik hátterét.Prof Dr. Benczes Réka, Budapesti Corvinus Egyetem„Eh, mi a név? Mit rózsának hívunk, / Bárhogy nevezzük, éppoly illatos." – olvashatjuk a Romeo és Júliában. De Shakespeare-nek nincs igaza. Épp ellenkezőleg: a használt szavaknak, kifejezéseknek óriási szerepük van, amit mi, marketingesek jól ismerünk. Sokszor azonban inkább csak sejtéseink vannak, mert mindezidáig hiányzott az a magyar nyelvű könyv, amely egyszerre mutatja be tudományos alapossággal és gyakorlati példákkal a szavak erejét a marketingben. Ezt a hiányt pótolta most Kovács László, az ELTE Üzleti Kommunikáció és Marketing Tanszékének vezetője, a marketingnyelvészet első számú hazai szakértője.Dr. Papp-Váry Árpád, a Budapesti Gazdasági Egyetem marketing mesterképzésének vezetője, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke
Kipróbálható
SPSS-adatelemzés – nem csak marketingeseknek
Molnár László
SPSS-adatelemzés – nem csak marketingeseknek
1. kötet. Paraméteres és nem paraméteres próbák

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 055 2

A tudományos kutatási folyamat egyik legizgalmasabb része, amikor egy átfogó szakirodalmi áttekintést követően saját hipotéziseket állítunk fel, majd az adatgyűjtés végeztével, megfelelő módszerekkel teszteljük azokat, és a kapott eredmények alapján újszerű megállapításokat teszünk, következtetéseket vonunk le, téziseket fogalmazunk meg. Ugyanakkor sokszor problémát jelent a felállított hipotézisek ellenőrzésére leginkább alkalmas statisztikai próba kiválasztása, szakszerű végrehajtása – beleértve a feltételek ellenőrzését – és a kapott eredmények helyes értelmezése. Ez a könyv egy olyan felhasználóbarát gyakorlati útmutató a „nem csak marketinges” oktatók, kutatók és egyetemi hallgatók, szakemberek számára, amely segítségével könnyedén el lehet igazodni a legfontosabb paraméteres és nem paraméteres próbák útvesztőjében. Fontos megjegyezni, hogy a könyvet azok fogják tudni leginkább eredményesen használni, akik tisztában vannak a statisztika (kiváltképp a becslés és a hipotézisvizsgálat) alapvető fogalmaival, összefüggéseivel. Számukra igazán egyszerű lesz végigkövetni és elsajátítani a könyvben szereplő próbák végrehajtásának lépéseit, kezdve a kutatási hipotézis megfogalmazásától az elemzés SPSS-ben történő futtatásán át egészen az eredmények leírásáig és a következtetések megfogalmazásáig.
Kipróbálható
Gázelegyek membrános elválasztása
Bélafiné Bakó Katalin, Székely Katalin (szerk.)
Gázelegyek membrános elválasztása

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 058 3

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.A különböző vegyipari, olajipari és gázipari technológiák kulcsfontosságú elemei az elválasztási/szeparációs lépések. Ez igaz mind a bemenő reaktánsok tisztításának vonatkozásában (upstream), mind a keletkező termék(ek) elválasztásának kapcsán (downstream). Számos eljárás esetében az elválasztási-tisztítási lépések költségigénye összemérhető a fő technológiai lépés költségével (mind tőkeköltség, mind működési költség vonatkozásában). Nincs ez másként a feltörekvő, körforgásos, fenntartható technológiák területén sem. Saját kutatási területemből hozva példát, a szén-dioxid átalakításához is le kell választani a szén-dioxidot, majd a keletkező termékeket is szét kell választani a további felhasználás érdekében. Ezen elválasztástechnikai módszerek között a membránszeparáció számos gázkeverék esetében jelenthet egyszerű, kis költségigényű, és skálázható megoldást. Ehhez ugyanakkor új polimerekre, azokból felépített kompakt modulokra, és végül hatékony berendezésekre van szükség. Jelen könyv szerzői a tématerület elismert szakértői, és első kézből származó kutatási tapasztalatuk birtokában írták meg ezt a magyar nyelvű áttekintést, amely a területtel éppen csak ismerkedők, illetve gyakorló szakemberek számára egyaránt hasznos olvasmány. Jó szívvel ajánlom kémikus és vegyészmérnök kollégáknak, az ipari és akadémiai szférában egyaránt.
Kipróbálható
„A történeti alkotmány (…) jogtörténetbe váltott át”
Schweitzer Gábor, Szente Zoltán (szerk.)
„A történeti alkotmány (…) jogtörténetbe váltott át”
Jogtudósok kiadatlan munkái Magyarország történeti alkotmányáról és alkotmánytörténetéről

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 028 6

A kötet Magyarország történeti alkotmányáról, illetve alkotmánytörténetéről szóló, magyar jogtudósok kiadatlan munkáiból közöl válogatást. Az olvasók minden szövegközlés előtt egy-egy bevezető tanulmányt találnak, amely az eredeti szerzők írásainak, illetve egyetemi/jogakadémiai előadásjegyzeteinek kontextusát mutatja be a szerzők rövid szakmai életrajzával együtt, illetve kiemeli a források legfontosabb tartalmi elemeit, sajátosságait és újításait. Az itt közölt, jórészt ismeretlen, eddig lappangó források feltárása fontos hozzájárulás lehet a történeti alkotmány megismeréséhez, és nélkülözhetetlen mű a Magyarország alkotmány- és jogtörténetével foglalkozó szakemberek számára.Az eredeti szövegeket válogatta, szerkesztette, jegyzetekkel és előtanulmányokkal ellátta Schweitzer Gábor, tudományos főmunkatárs, HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet; egyetemi tanár, NKE Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar, BudapestésSzente Zoltán, kutatóprofesszor, HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet, Budapest; Fernand Braudel Senior Fellow, European University Institute, Firenze
Kipróbálható
Fenntartható egyetemi sport
Kovács Katalin, Dancs Henriette, Boros Szilvia, H. Ekler Judit (szerk.)
Fenntartható egyetemi sport
Tanulmánykötet

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 019 4

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) történelme során mindig nagy hangsúlyt fektetett az innovatív módszerek és eljárások alkalmazására a kutatásban és a képzésben. Az egyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán mind a kutatás, mind az oktatás terén fontos szempont a természet, a környezet fenntarthatósága, amelyben a civilizációs tevékenységek zajlanak. A PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének, valamint a szombathelyi Sporttudományi Intézetének munkatársai kiemelt szerepet vállalnak az oktatók és a hallgatók kiegyensúlyozott és egészséges életmódjának megteremtésében, ami a 2020-ban kitört pandémia óta egyre nagyobb kihívást jelent. A budapesti és a szombathelyi intézet kollégái 2022. szeptember 27-28-án rendezték meg a Fenntartható Egyetem Sport Konferenciáját. A konferencia felhívásra hat egyetem sportintézete és sportegyesülete, a MOB, valamint kis és nagy sportüzleti vállalkozások jelentkeztek. Az előadásokat követő intenzív párbeszédek, a szinte véget nem érő kerekasztal beszélgetések hatására született meg a gondolat, hogy az elhangzott előadások publikált formában is jelenjenek meg. Ebben a kötetben olyan szerzők munkái olvashatók, akik szenvedélyesen hisznek a fenntarthatóságban, és olyan megoldásokat keresnek és javasolnak, amelyekkel előre léphetünk környezetünk és társadalmunk megóvása érdekében a sport és az egyetemi testnevelés területén. A tanulmányok sokszínűsége és a szakértői megközelítések sokfélesége abban segít, hogy szélesebb perspektívából láthassuk az aktív életmód fenntarthatóságának kérdéseit.
Kipróbálható
Referential Cohesion in Academic Writing
Gabriella Jenei
Referential Cohesion in Academic Writing
A descriptive and exploratory theory- and corpus-based study of the text-organizing role of reference in written academic discourse

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 049 1

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.This monograph aims to contribute to the study of written discourse and to writing pedagogy within the field of teaching English for academic purposes. The study has both a theoretical and an empirical focus. Due to the lack of an analytical tool available for the reliable cohesive reference analysis of extended texts, to explore the patterns of referential cohesion in research papers, it has been necessary to develop a new analytical tool. In practice, the study advances the theory of cohesion analysis by refining the cohesive reference-related aspects of Halliday and Hasan’s (1976) taxonomy of cohesion to transform it into a reliable and valid analytical tool for cohesive reference analysis in academic discourse in particular. The analytical tool is then applied to present a corpus-based comparative analysis of research articles and EFL (English as a Foreign Language) writers’ MA theses. This is accomplished by a multi-stage investigation, using quantitative and qualitative approaches at every stage to ensure that quantitative data is supported by qualitative insights and vice versa. The present empirical study points out considerable differences regarding the cohesive reference patterns among research articles produced by expert writers and the subcorpora of high- and low-rated theses by novice EFL writers. A major outcome of the investigation is that it yields significant pedagogical implications for both teachers and learners of academic writing: provides clues for the design of tasks for the development of the relevant aspects of EFL discourse competence together with additional practical activities for a variety of applications of the theory-based analytical tool.
Kipróbálható
Coaching irányzatok a gyakorlatban
Kelló Éva (szerk.)
Coaching irányzatok a gyakorlatban

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 935 2

„Nekünk, HR-szakmabelieknek a napi munkánk egyre inkább fontossá váló része a coaching, amely a technológiai környezetünk folyamatos, intenzív fejlődésével még inkább felértékelődik. Keresi a helyét a napi kihívásokat jelentő helyzetekben a pályakezdő, a tehetség, a tapasztalt vezető egyaránt, ehhez pedig jó helyről, jó forrásból elsajátított szakmai tudásra van szükségünk. A korábbi kiadvány a coaching elméleti alapokat fektette le magas minőségben, a mostani kiadvány pedig a gyakorlatot hozza közelebb az olvasóhoz, ugyanazon a magas szakmai színvonalon. Nekünk, gyakorló HR-eseknek pedig óriási szükségünk van a gyakorlatba fordítható coaching tudásra, ezért ismét hálásak lehetünk az alkotóknak. Köszönjük!” Medvey Leila, HR Vezető, K&H Bank Zrt. „Kelló Éva ötletgazdaként és szerkesztőként jegyzett új könyve a hazánkban is következő érettségi szakaszába érkezett coaching irányzatok széleskörű és életszerűen gyakorlatias bemutatása. Finom harmóniában olvad össze a szakmai alázat, a beavató olvasmányosság és a tudományos hitelesség igénye. Vitathatatlan érdekessége, hogy az olvasó folyamatosan látja a színpadot, de belát a színfalak mögé is. Izgalmas szellemi utazás szakembereknek és pusztán érdeklődőknek is.” Prof. Dr. Heidrich Balázs, rektor, BGE „A könyv fejezeteinek kiváló szerzői garanciát jelentenek arra, hogy valóban pontos képet kapunk a bemutatott irányzatokról. A folyamatok ismertetése során szinte élő bepillantást nyerhetünk az egyes irányzatok működésének mélyére, és a gyakorlatban figyelhetjük meg az eszköztárat és annak eredményességét. Az interpretáló elemzések mentén pedig egyértelműen láthatóvá válik, hogy a coaching közel sem egy baráti beszélgetés, hanem magas szintű szakértői tudatossággal vezetett célirányos folyamat, amely a partneri együttműködés keretrendszerében szolgálja az ügyfél valós előrehaladását. Meggyőződésem, hogy mind kezdő, mind gyakorló coachok számára értékes tudást kínál a kötet.” Dobos Elvira Elnök, Magyarországi Coach-szervezetek Szövetsége
Kipróbálható
Élelmezési menedzsment
Csajbókné Csobod Éva, Tátrai-Németh Katalin, Czékmán Ervin, Bartos Krisztina
Élelmezési menedzsment

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 022 4

A közétkeztetés rendkívül fontos szerepet tölt be a lakosság egészséges életmódjának, táplálkozásának alakításában. Az élelmezési üzemek vezetése, irányítása és gazdálkodási tevékenysége széles szakmai ismeretet kíván a gyakorló élelmezésvezetőktől. A könyv elsősorban a szakmát elsajátítani készülő dietetikushallgatók és élelmezésvezető szakképesítésben részt vevők számára készült, de hasznos lehet a már gyakorlatban dolgozó kollégák számára is. A fejezetek összeállítása során a szerzők törekedtek az élelmezésvezetői/élelmezésmenedzseri munka minden szegmensét érthetően, világosan, az összefüggések feltárásával bemutatni. Ezek közé tartozik a közétkeztetés társadalmi szerepe, feladata, területei, a közétkeztetésben érintett szereplők köre, a közétkeztetés szabályozásának eszközei, az élelmezési ellátás szervezési és informatikai feladatai és annak háttere. A könyv foglalkozik a közétkeztetésben alkalmazandó speciális menedzseri tevékenységekkel, valamint az élelmezés minőségirányítási rendszerével is. Hangsúlyos szerepet kap a kor szellemének megfelelően a fenntarthatóság biztosítása az élelmezés teljes vertikumában. A könyv szerzői a szakma elismert szakemberei, akik több éves kiváló elméleti és gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek.
Kipróbálható
Szent Imre a magyar kultúrtörténetben
Magyar Zoltán
Szent Imre a magyar kultúrtörténetben

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 030 9

A nemes Imre herceg előkelő nemzetségből, mint cédrus a Libanonról, Szent Istvántól, Magyarország első királyától származott, erényekkel nagyon feldíszítve, ragyogóan tündökölt” – örökíti meg Szent Imre egyházi legendája. A tragikus sorsú trónörökös életével és halálával, és még inkább emlékezetével évszázadokon keresztül formálója volt a magyarság kulturális önképének. Úgy is, mint az „örök királyfi” a magyar szent királyok között, úgy is, mint a magyar tragikum, a hamvába holt remények jelképe, és úgy is, mint az egyház által sugallt ideál: a túlvilágnak élő, szűzi, tiszta keresztény ifjú megtestesítője, a „liliomos herceg”. Szent Imre tisztelete valószínűleg már a halálát követő évtizedben kialakult, hiszen már maga István király is fájdalmas figyelemmel ápolta fia emlékét, az 1083. évi szentté avatástól pedig már országszerte elterjedt, és máig fellelhetők a koronként rétegződő, gazdagodó kultusz írásos, tárgyi és szájhagyományozott emlékei. A monográfia folklorista-művelődéstörténész szerzője, hasonlóképpen a többi Árpád-házi szentről szóló kötetéhez, a vonatkozó kulturális hagyomány átfogó ismertetésére vállalkozik. Szent Imre korának, történelmi alakjának bemutatásán kívül áttekintve a Szent Imre-kultusz ezer évet átívelő művelődéstörténeti vonatkozásait: egyházi és népi tiszteletét, hagiográfiáját, koronként változó ikonográfiáját, folklórhagyományait.
Kipróbálható
Tudásmenedzsment elméletben és gyakorlatban
Bencsik Andrea
Tudásmenedzsment elméletben és gyakorlatban
Az üzleti stratégiától a mesterséges intelligenciáig

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 018 7

A könyv a 2015-ben megjelent A tudásmenedzsment elméletben és gyakorlatban kiegészített és frissített változata. Túllép a tudásmenedzsment alapjain és azok részletes tárgyalása helyett holisztikus képet ad arról, hogy a – számos szervezet által már felismert és szükségesnek ítélt – lépéseket milyen összefüggések figyelembevételével érdemes megtervezni és megvalósítani.A témakör rövid felvezetését követően a stratégia mint a változást indító vezetői döntés mikéntjét vázolja, és a változásra való felkészülés további elemeit veszi sorra. A feltételek között kiemelt jelentőségű a bizalomra és etikus viselkedésre épülő szervezeti kultúra megteremtése. Ezek megteremtése utána a szervezet további folyamataival történő integrálás lehetőségét tárgyalja. Az egyes fejezetek nemcsak leíró módon foglalkoznak a rendszerépítés során megteendő lépések bemutatásával, hanem minden esetben a hozzájuk kapcsolódó gyakorlati kutatási eredmények teszik azokat kézzelfogható valósággá.A szerző a tudásmenedzsment egy lehetséges jövőképét is az olvasók elé tárja, hangsúlyozva a mesterséges intelligencia térnyerésének következményeit és a fenntartható tudásról történő gondolkodás szükségességét. A gyakorló szakemberek számára kifejezetten érdekes lehet a kötet tartalmi lezárásaként vázolt hazai helyzetkép és szervezeti jógyakorlatok bemutatása.
Kipróbálható
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXV.
Gyuris Beáta (szerk.)
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXV.
Tanulmányok a jelentéstan köréből

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 995 6

Kötetünk tizenhárom tanulmánya részben a magyar nyelv korábbi írásokból már ismert szemantikai jelenségeinek, részben első ízben itt bemutatott jelentéstani kontrasztoknak az elemzésére és magyarázatára vállalkozik. A tanulmányok mindegyike az ún. formális szemantika elveit és módszereit követi, tehát igyekszik precíz és cáfolható megállapításokat tenni, és ezeket formális, matematikai eszközökkel is megfogalmazza. A kötet tanulmányai változatos jelentéstani problémákat tárgyalnak. Az egyik a lexikai szemantika egyik alapkérdésére (Hogyan különíthető el egymástól a poliszémia és a homonímia?) ad új választ, négy további pedig az igejelentés és egyes szemantikai igeosztályok jellemzésére tesz új javaslatot, vagy vizsgálja felül a korábbiakat. Ezek az egyet ne/nem/se/sem szerkezettel kompatibilis igék osztályaival; a magyar igetövek eseménylexikalizációs tulajdonságaival; az önkéntelen érzékelést, az önkéntelen megismerést ill. tudást, valamint a fizikai diszpozíciót kifejező igék összefüggő szemantikai jellemzőivel foglalkoznak, illetve a faktivitás mint lexikai tulajdonság elvetése mellett érvelnek. Az írások egy másik csoportja olyan jelenségekkel foglalkozik, amelyeknek a jelentését logikai operátorok segítségével szokás modellezni, mint például az is és a hozzá hasonló fókuszérzékeny additív operátorok, az is-t tartalmazó összetett elemek (mégis, úgyis, így is, igenis, nem is, ugyanis, vagyis és máris), a kvantoros, illetve fókuszpartikulás kifejezések a magyar mondat ige előtti tartományában, a csupasz köznévi argumentumok, a mondattagadás és a fókusztagadás közötti különbség, valamint a tagadás és a diszjunkció hatóköri interakciói. Az igei argumentumszerkezet, a topik összetevők, és a beszédaktusok között létesít kapcsolatot egy további tanulmány, egy másik pedig egy speciális kérdő beszédaktust jellemez. A kötetben mindvégig a közérthetőségre törekedtünk, így azoknak az érdeklődő olvasóknak is ajánlható, akik nem a formális szemantika szakterületének a művelői.
Kipróbálható
What are we drinking?
Renáta Berta, Orsolya Adamcsik, Ildikó Galambos, Nikoletta Kovács, Gábor Maász, Zita Zrínyi, Etelka Tombácz
What are we drinking?
Microplastic problems, current situation

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 020 0

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.Plastics are artificially manufactured, synthesized products, the volume and diversity of their industrial production, which started in the last century, is growing rapidly – with global annual production doubling at the turn of the millennium. Plastic products are now indispensable in our everyday life, but they are artificial materials, and the many plastic products have been accumulating on Earth for more than a hundred years, mostly as waste.The pieces of plastic scattered in the environment are mainly crushed by mechanical forces and UV radiation, and over time they turn into micro (<5 mm) and even smaller, nano (<1 µm) plastic particles. They are dispersed in the air, water and soil and enter the food chain by inhalation and ingestion and penetrate everywhere in the body.In the main chapters of the book, we present the most important properties of microplastics, discuss their occurrence in different types of water (surface water, drinking water – bottled or tap water; and non-drinking water – industrial waters and wastewater), describe the health effects of micro or nanoplastics, their legal regulation (EU and Hungarian), detection options, analytical methods and, finally, water production technologies free of micropollutants and microplastics in the case of different raw waters.
Kipróbálható
Nőgyógyászati kórképek genetikai háttere
Beke Artúr (szerk.)
Nőgyógyászati kórképek genetikai háttere
Genetikai eredetű ritka nőgyógyászati betegségek

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 025 5

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.Könyvünk hiánypótló szándékkal készült. Olyan szakemberek – egyetemi oktatók, kutatók, klinikusok – munkája, akik a mindennapi gyakorlat során találkoznak az ismertetett kórképekkel.A kötetben tárgyalt nőgyógyászati kórképekkel számos korábban megjelent publikáció foglalkozik, de a genetika mint etiológiai tényező szemszögéből, a kóros állapotok, a női betegségek genetikai hátterére fókuszálva és azt rendszerezve még nem jelent meg könyv. Napjainkban a tudomány rohamosan fejlődik, majdnem minden kórképet genetikai vizsgálatnak vetnek alá a kutatások során. Ennek okán csak olyan kórképek kerülnek bemutatásra, amelyeknél az eddigi vizsgálatok egyértelműen igazolták a genetikai hátteret, vagyis azon kórképek, amelyeknél a genetikai ok lehetősége bár felmerült, de még nem egyértelműen igazolható, nem képezik a könyv anyagát.Elsősorban egészségügyi szakembereknek, szakorvos jelölteknek, genetikai, szülészet-nőgyógyászati, gyermeknőgyógyászati, gyermekgyógyászati szakvizsgára készülőknek ajánljuk a kiadványt. Fontos információkat találhatnak benne a téma iránt érdeklődő orvostanhallgatók, szülésznőhallgatók, és a „nem-szakember" érdeklődőknek is haszonnal forgathatják.A könyv immár második javított, bővített kiadását olvashatják. A genetika fejlődésével szükségessé vált az új információk beépítése a könyvbe, ezért az angol kiadással párhuzamosan a magyar nyelvű kiadást is bővítettük.
Kipróbálható
Az aszimmetrikus hadviselés adaptációja
Porkoláb Imre
Az aszimmetrikus hadviselés adaptációja
A tradicionális és irreguláris hadikultúrák összecsapásainak vizsgálata

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 966 6

Jelen kötet fő kutatási kérdése: miként befolyásolják a sikeres irreguláris vagy integrált hadviselést az olyan tényezők, mint a biztonságpolitikai környezet változása, a háború természetében bekövetkezett változások, továbbá a szemben álló felek hadviselési elveinek és stratégiájának fejlődése. A műben a szerző a hatékony és sikeres irreguláris hadviselés okait és történelmi összefüggéseit vizsgálja, továbbá javaslatokat tesz a klasszikus irreguláris, valamint az integrált hadviselés elleni stratégia megalkotására, illetve az államhatalom által foganatosítandó válaszlépésekre, kiemelten azok katonai összetevőjére. A teoretikus vizsgálódásokat szerzői esettanulmányok teszik teljessé, amelyek segítenek az elméleti ismereteket, tételeket kézzelfoghatóvá tenni. Az első esettanulmány a gerilla-hadviselés klasszikus formáját, a maoista módszert mutatja be. A második a kortárs orosz integrált hadviselési formát szemlélteti. A harmadik esettanulmányban a szerző a Fülöp-szigeteki aszimmetrikus háború történetének elemzésével az egyik leghosszabb irreguláris hadviselés ellen folytatott küzdelmet tekinti át. A mű felhasználható mind az oktatásban a stratégiaelméletek megalkotásakor, mind a gyakorlatban a jövőben bekövetkező aszimmetrikus kihívások során az államhatalom válaszreakcióinak megfogalmazásakor.
Kipróbálható
A szabadidősport üzleti kérdései
Szabó Ágnes (szerk.)
A szabadidősport üzleti kérdései

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 933 8

A könyv komplex módon, gazdálkodástani alapokon közelít a szabadidősporthoz. Jelen kiadvány közvetlen előzményeként tekinthető a témában a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástani Doktori Iskolájában 2012-ben megvédett doktori disszertációm, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézetében a könyv címét viselő tárgyam kifejlesztése, amely tárgy a tantárgyfelelősségem alatt több mint 10 éve fut. A tárgyat folyamatosan fejlesztjük, alakítjuk több jelenlegi szerző- és oktatótársammal (Havran Zsolttal, Jandó Zoltánnal, Máté Tündével). Ezen folyamatos fejlesztés fontos állomása, hogy legyen egy olyan (szak)könyv, melynek célja, hogy olvasói elsajátítsák a szabadidősport alapvető fogalmait, koncepcióit, működési modelljeit, részletesen megismerjék az értékteremtés egyes dimenzióit, a szabadidősport piacait (fogyasztói; szponzori; sportszerek, sportfelszerelések, sportruházat; sportszakember; merchandising piacokat), és a különböző érintettek (pl. szolgáltató vállalatok, állam) szerepét, feladatait, ezekhez az érintettekhez való viszonyt. Az üzleti működés hangsúlyosan előkerül, a szolgáltatások jellemzői, a stratégiai tervezés, a nemzetköziesedés vonatkozásában is. Hiányt pótló, hogy a szabadidősport-rendezvények és a szabadidősport-turizmus is helyet kapnak a könyvben. A könyv központi gondolata az értékteremtés. Ehhez kapcsolódik a fenntarthatóság is, mint a szabadidősport területén viszonylag újonnan vizsgált terület, így ez a téma szintén tárgyalásra kerül. Ilyen, vagy ehhez hasonló könyvet – amelyben komplex módon, gazdálkodástudományi alapokon kerül tárgyalásra a szabadidősport – nem találtunk a magyar piacon. A hallgatók mellett a területen működő gyakorlati szakembereknek is tud támpontokat, rendszerezett ismereteket adni. A könyvhöz a legfőbb elméleti hátteret a chikáni Vállalatgazdaságtan tankönyv és tantárgy adja. A vállalatgazdaságtan elméleti háttere, kontingencia-elmélete és érintett-felfogása kiemelten fontos számunkra. Az értékteremtés, az állam, a piacok és a szervezetek, vállalatok vizsgálata „vállalatgazdaságtan intézeti örökség”. A vállalatgazdaságtan mellett a közgazdaságtan és a szociológia tudományterületei is megjelennek.
Kipróbálható
Kiadványszerkesztés 1.
Énekes Ferenc
Kiadványszerkesztés 1.
Szövegfeldolgozás

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 962 8

A számítógép megjelenése más ágazatokhoz hasonlóan alaposan felforgatta a nyomdaipar, a nyomdai előkészítés évszázadok alatt kialakult hagyományos rendjét, munkafolyamatait is. A szerző, kiadó, nyomda hármasának munkájába a felsorolás sorrendjében nyomult be a számítógép, egyre több munkafázisban véve át a hagyományos megoldás helyét. E könyv elsősorban az új szakmák tanulói, művelői számára készült, mint a szakma gyakorlásához szükséges elméleti ismereteket összefoglaló mű első kötete. Ugyanakkor haszonnal forgathatja bárki, aki kicsit is közel került a számítógépes kiadványszerkesztéshez akár munkája, akár ez irányú érdeklődése révén. A kötet első része a szöveg-előkészítést taglalja. A második rész ismerteti a hagyományos tervezési stílus építkezési módját, címrendszerét, fő- és alárendelt szövegének jellemzőit. Kitér az illusztrációk és a táblázatok klasszikus stílusú kiadványba illesztésének lehetőségeire. A harmadik rész először a modern stílus alapelveit mutatja be, majd taglalja az oldalalkotó elemek egymáshoz való viszonyát. A kötet negyedik része a sajtótermékek témakörét járja körül. Az olvasó megismerheti a szimmetria, aszimmetria, a tipográfiai rend, a ritmus, kimozdítás, az egyenlőség, arányosság, ellentét, fókusz, ellenpont, a relatív nagyság, üres terület, a vonal, tónus, inverz szedés, a címtipográfia, a líd, iniciálé, alcím, képaláírás, a hirdetések, lapfej, borító kialakításának jellegzetességeit.
Kipróbálható
Varietas delectat
Sohár Anikó (szerk.)
Varietas delectat
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hieronymus Fordítástudományi Kutatócsoportjának tanulmánykötete

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 000 2

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.A 2016-ban alakult s mára nemzetközivé vált Hieronymus Fordítástudományi Kutatócsoport célja a fordítástudomány minden – elméleti, leíró és alkalmazott – ágának művelése főként irodalom- és kultúratudományos megközelítésből, mintegy összekötő kapcsot hozva létre az itthoni, elsősorban nyelvészeti alapokon nyugvó fordítástudomány és a hazai irodalom-, illetve kultúratudomány fordítással foglalkozó vizsgálódásai között. A közös munka a magyar fordítástudomány megújítására törekszik: egyrészt a nemzetközi fordításkutatás irányzatainak meghonosításával, a magyar fordításirodalom és -tudomány örökségének feldolgozásával foglalkozik, másrészt eredményeivel képviseli a magyar fordítástudományt nemzetközi fórumokon is. A kutatócsoport további célkitűzése az ismeretterjesztés, az elefántcsonttoronyból való kilépés: a fordítás és tolmácsolás láthatóbbá tétele és megismertetése a társadalommal, a fordítástudomány eredményeinek bemutatása mind a fordítószakmának, mind a potenciális felhasználónak, mind a nagyközönségnek rendszeres ismeretterjesztő előadások és cikkek formájában. Ez a könyv mindkét fentebb említett célt szolgálja, továbbá megmutatja egy viszonylag új, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen létrejött tudományos műhely egységét és sokféleségét is: tapasztalt, pályájuk zenitjén lévő fordításoktatók-műfordítók, az utánpótlást képviselő, nemrég doktorált, pályájuk elején tartó ifjú kutatók és még fiatalabb, fordítással foglalkozó doktoranduszok tanulmányai sorakoznak egymás után.
Kipróbálható
A szókincs szerepe a nyelvtanulásban
Dóczi Brigitta
A szókincs szerepe a nyelvtanulásban

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 012 5

A 20. század második fele nagy változásokat hozott a pszicholingvisztikai kutatások területén, így ma már tudjuk, hogy a szókincs szerepe megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen az idegen nyelv elsajátításában. Az utóbbi évtizedekben számos jelentős kutatási eredmény született a témában, amely nagyban befolyásolhatja egy leendő tanár nyelvtanításhoz való hozzáállását. A 21. századi pedagógia változtatásra készteti a tanárokat és a tanulókat: a digitális eszközök elterjedésével újabb és újabb lehetőségek jelennek meg, amelyek nagyban segítik a nyelvoktatást és nyelvtanulást, bármely nyelvről is legyen szó. Jelen könyv célja, hogy körüljárja a szótanulással, szókincsfejlesztéssel és tanítással kapcsolatos legjelentősebb pszicholingvisztikai fogalmakat és a legfrissebb kutatások alapján bemutassa, hogy mik azok a szótanulási szempontok, amelyeket érdemes figyelembe venni az idegen nyelvek tanulása során. Az első rész a szótudás elméleti alapvetéseit mutatja be, a második rész a tanulásban és tanításban megtalálható elméleti és gyakorlati szempontokra épül. A könyv áttekinti a szótanulással és szókincsbővítéssel kapcsolatos stratégiákat, a digitális eszközök szerepére és hatásaira is kitér, illetve betekintést nyújt a szókincs osztálytermi mérésébe és tesztelésébe.
Kipróbálható
Pedagógusok tanulásának útjai szakmai közösségekben
Rapos Nóra, Lénárd Sándor (szerk.)
Pedagógusok tanulásának útjai szakmai közösségekben
Iskolai esettanulmányok másodelemzése

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 007 1

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.Pedagógusnak lenni, pedagógusként élni lehetőség és kihívás is egyben. Az egyre növekvő és folyton alakuló társadalmi elvárások kényszerét, a mindennapi munkavégzés egyediségét a pedagógusok értik, megélik. Ilyen feltételek közt eredményesen dolgozni csak alkotó, szakértő és autonóm módon lehet, s ehhez nélkülözhetetlen az állandó tanulás.A pedagógusok tanulásának vizsgálata azonban egyre kevésbé egy szűk szakmacsoport érdeke csupán, az oktatásfejlesztés alapjául is szolgálhat. Magyarországon a pedagógusok tanulásának jelenleg leginkább támogatott útja a formális képzés, míg nemzetközi szinten egyre inkább az informális, nonformális tanulási utak nyernek teret. Ezért a MoTeL (Model of Teacher Learning) kutatásban a pedagógusok szakmai fejlődésének és tanulásának komplex megértését tűztük ki célul. Ebben a kötetben a pedagógusok tanulását szervezeti kontextusban vizsgáló esettanulmányok másodelemzésének eredményeit összegezzük. Írásainkban megérthetővé válik a szakmai fejlődés és tanulás eredménye/eredményessége és az ahhoz vezető tanulási utak kapcsolata, a reziliencia és tanulás összefüggése a Covid–19-világjárvány kontextusában, valamint a vezetés szerepe a tanuló szakmai közösségek működésében, a pedagógusok tanulásának támogatásában. Célunk volt rávilágítani továbbá a neveléstudományi kutatásokban a másodelemzés módszertani lehetőségeire és dilemmáira is.Kötetünkben tehát a kulcsfogalom a tanulás, a szakmai tanulás. Ugyanakkor mindvégig jelen van egy másik fogalom is, s ez a változás. A kötet változásfogalma egyértelműen tanulásfókuszú, azt üzenve ezzel, hogy a tanulás az egyik kulcsa a változás elindításának, megélésének, menedzselésének. Mind az esettanulmányok, mind a kötetben közreadott másodelemzések annak példái, hogy a megismert pedagógusközösségek képesek voltak tanulni, változni szervezeti és egyéni szinten is. Jobbá és többé váltak kompetenciáik a szakmai közösségekben és az egyes tanárokban is.
Kipróbálható
Digitális készségfejlesztés
Budai Balázs Benjámin (szerk.)
Digitális készségfejlesztés

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 961 1

A Covid-19-pandémia rávilágított a különböző digitális kompetenciák azonnali fejlesztésének szükségességére. Ehhez kapcsolódott egy kényszerű technológiai trend – gyorsulás, amely fokozta a digitális készségek iránti késleltethetetlen igényt. Ráadásul ezt a munkáltatók is megerősítették, hiszen a lezárásokat követően azonnal fény derült azokra a munkavállalói kompetenciahiányokra, amelyek a rugalmas munkavégzés elemi feltételeinek megteremtését akadályozták. Tévedés azt gondolni, hogy az új évezredben született „digitális bennszülöttek” birtokában vannak e téren a megfelelő tudásnak, attitűdnek és képességeknek csak azért, mert a képernyőidejük magas. Hiba feltételezni, hogy a digitális szórakoztató tartalmak fogyasztása önmagában elégséges ahhoz, hogy más digitális területeken is kialakuljanak a szükséges rutinok. Ezeket a kompetenciaterületeket ki kell fejleszteni, és ez csak tanulással lehetséges. E könyv küldetése nem a munkaerőpiaci verseny-képesség fokozása, hanem a 21. századi munkavégzés feltételeinek biztosítása, hiszen az anyagban tárgyalt kompetenciaterületek mindegyike alapértelmezés: a digitális lét alapismeretei, alapkészségei. Bízunk abban, hogy a DigComp 2.1 és DigKomp kompetencia-keretrendszerek szempontjai szerint felépített, gyakorlatorientált anyag elolvasása segít tudatos, felelős, tájékozott és önfejlesztő állampolgárokká, a digitális társadalom hasznos tagjaivá válni.
Kipróbálható
Fenntarthatóság a közgazdaság-tudományban
Halmai Péter (szerk.)
Fenntarthatóság a közgazdaság-tudományban
Elméleti alapok, alkalmazások

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 947 5

A fenntarthatóság különböző dimenzióinak kutatása egyre inkább felértékelődik a közgazdaságtan területén. A szokásos megközelítés elsősorban környezet-gazdaságtani tartalmat tulajdonít a fenntarthatóságnak. Nem tagadva a környezeti összefüggések kiemelkedő szerepét, különös figyelmet igényelnek a fenntarthatóság szélesebb gazdasági és társadalmi összefüggései.A kötet meghatározó vonulata a makroökonómiai és a nemzetközi gazdaságtani megközelítés. E keretben a klímaváltozás, a fenntartható növekedés, a versenyképesség, az idősödés és a reálkamatok alakulása egymással is szorosan összekapcsolódó témakörei egyaránt elemzésre kerültek. Kiemelt figyelmet érdemel a globális kínálati láncok hálózatos szerkezete és a nemzetközi pénzügyi rendszer struktúrája. E hálózatok működése, teljesítménye és rezilienciája kulcsfontosságú a nemzetközi gazdasági rendszer fenntarthatósága tekintetében.A zöld pénzügyek kivételesen fontos területet képviselnek a közgazdaság-tudományi fenntarthatóság tekintetében. Ezért is különös jelentőségűek, úttörőek az e témakört tárgyaló tanulmányok.A kötet izgalmas utazást kínál a témakör iránt érdeklődő olvasók számára. Kiszélesíti a fenntarthatóság szokásos értelmezését. Új, sok tekintetben részben vagy egészében még mindig feltáratlan dimenziókat von be az elemzésbe, mindezek révén pedig további új, jövőbeli kutatások igényét alapozhatja meg. Az elvégzendő további feladatok világosak. Csak remélni lehet, hogy az elkezdett ígéretes kutatások a jövőben is folytatódhatnak és előrehaladhatnak.
Kipróbálható
Kérés- és bocsánatkérés-stratégiák a középmagyar korban
Bácsi Enikő
Kérés- és bocsánatkérés-stratégiák a középmagyar korban

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 991 8

A könyv a kérés beszédaktusát és az ahhoz kapcsolható jelenségek – a kérés udvariassága és a bocsánatkérés – megfogalmazásának módjait vizsgálja a középmagyar korban, történeti szociopragmatikai keretben. A mű arra keresi a választ, hogy az elemzett korszakban megállapíthatók-e a kérés és a bocsánatkérés nyelvi megformálását illetően jellegzetességek, „szabályok”, és ha igen, mik azok; milyen eltérések és hasonlóságok mutatkoznak a kérések és a bocsánatkérések pragmatikájában és nyelvi megkonstruálásának módjában a különböző társadalmi csoportoknál; mely megfogalmazási módok számítottak helyénvalónak, udvariasnak és udvariatlannak a kérések kapcsán. A kutatási kérdések megválaszolásához az írás többféle elméletből igyekszik megtalálni azokat a szempontokat és fogalmakat, amelyek segítségével árnyaltabban értelmezhetők a feltárt jelenségek. Azért, hogy valóban átfogó és hiteles képet adjon a középmagyar kori kérésekről és bocsánatkérésekről, tárgyául különböző típusú 16–18. századi misszilisek szolgálnak: nemesi, peregrinus- és jobbágylevelek, ezáltal lehetővé válik az eltérő társadalmi csoportok kérési és bocsánatkérési módjainak összevetése is. A kutatás célja a 16–18. század nyelvhasználatáról meglévő tudásunk gyarapítása, az alkalmazott módszer mentén a történeti és a mai magyar nyelvi eredmények összevethetőségének megteremtése, továbbá a nyelvhasználat megvizsgálásán keresztül még pontosabb kép kialakítása a korabeli társadalmi viszonyokról, a hétköznapi emberek életéről.
Kipróbálható
A fenntarthatóság holisztikus megközelítésben
Veresné Somosi Mariann, Sikos T. Tamás (szerk.)
A fenntarthatóság holisztikus megközelítésben

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 931 4

A könyv a fenntarthatóság fogalmi megközelítéseinek sokszínűségét kívánja bemutatni, érzékeltetve a fogalom fejlődése során megjelenő különböző fókuszpontokat és kitérve a gazdasági, környezeti és társadalmi aspektusok vizsgálatára, melyek a gazdasági fejlődés kulcselemei és a társadalmi folyamatok meghatározó jelentőségű tényezői. A globális éghajlatváltozás mérséklése és a környezetre gyakorolt káros hatások csökkentése az egyik legnagyobb kihívássá vált napjainkra. A jövőben a megújuló energiagazdálkodás mellett az emberiség számára kulcskérdés lesz az élelmiszerellátás, valamint az ennek alapot biztosító talaj-, víz- és agrárgazdálkodás, és az innovatív nyersanyagfeldolgozási technológiák, a fenntartható fosszilis és megújuló energia körforgásos gazdaságba történő integrálása. Erre utalnak az ENSZ 2030-as fenntartható keretrendszerének céljai, amelyekben a városok és egyéb emberi települések befogadóvá, biztonságossá, ellenállóképessé és fenntarthatóvá tétele jelenik meg, azzal a szándékkal, hogy helyes várostervezéssel és -menedzsmenttel a világ városi terei befogadóvá, biztonságossá és fenntarthatóvá, valamint az innováció és a vállalkozások dinamikus csomópontjaivá váljanak. Mindezek mellett napjainkban egyre nagyobb jelentőséggel bír a társadalmi fenntarthatóság és a társadalmi innováció kapcsolatrendszere. A jövő nagy kérdése tehát, hogy a fenntarthatóság elvárásának mennyiben tudunk majd megfelelni.
Kipróbálható
Fejezetek a vállalati biztonságmenedzsmentből
Michelberger Pál
Fejezetek a vállalati biztonságmenedzsmentből
Információ-, folyamat- és vállalatbiztonság

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 937 6

A vállalati biztonságmenedzsment változások előtt áll. A szakterületek (infrastruktúra őrzése, munkavédelem, logisztika, beruházási és fejlesztési projektek, biztonságtechnika, információbiztonság) külön-külön történő szabályozása helyett egyre inkább megfigyelhető egy új vezetési módszereken és szervezeti kultúrán alapuló holisztikus szemléletmód megjelenése. A változtatások végrehajtásához szükséges vállalati szakmai háttér – a hagyományok miatt is – ma még szétaprózott, esetleg hiányzik.A szabványos irányítási (menedzsment) rendszerek terjedése jól mutatja a vállalatok biztonság iránti növekvő igényét. Az auditált és tanúsított irányítási rendszerek kialakítása önmagában nem elégséges. A megbízható működés, az üzleti partnerek igényeinek időben, mennyiségben és minőségben történő kielégítése túlmutat ezen. A vállalati értékteremtéshez nélkülözhetetlen eszközöket, fő- és mellékfolyamatokat kell biztonságban tudni. Az információbiztonság kapcsán megismert üzletmenet folytonossági és katasztrófa-elhárítási elképzelések és tervek jó kiinduló alapot jelenthetnek egy minden részletre kiterjedő vállalati biztonsági modell megteremtésében.A vállalati biztonság menedzsment képes a vállalati kritikus folyamatokat és eszközöket úgy ellenőrzése alatt tartani, hogy teljesüljenek a stratégiai tervekből levezetett vállalati célok. Olyan folyamatos tervezési, szervezési, irányítási és ellenőrzési, valamint koordinációs tevékenységeket jelent, amely a vállalat minden külső és belső érintettje számára megfelelő és fenntartható biztonsági szintet eredményez. A technikai kérdések helyett a szervezeti működés válik elsődlegessé. Lehetővé teszi a biztonsági célok elérésének mérését és folyamatos fejlesztését és optimalizálását.
Kipróbálható
Amerikába jöttem
Juhász Árpád
Amerikába jöttem
Beszélgetések Amerikában élő, magyar származású tudósokkal, kutatókkal, mérnökökkel, feltalálókkal 1986 és 1996 között

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 911 6

Juhász Árpád, a Magyar Tudományos Akadémia újságírói díjával kitűntetett geológus, televíziós és rádiós szerkesztőként, műsorvezetőként az 1970-es évektől kezdve több száz hazai tudóssal, kutatóval, egyetemi oktatóval készített interjúkat. 1986-tól az interjúalanyok köre Amerikában élő magyar származású neves szakemberekkel bővült, köszönhetően a Pungor Ernő professzor, akadémikus által szervezett világtalálkozónak.A szerző már ez alkalommal kamera elé ültette a résztvevők egy részét. Mások felvetették, hogy szívesen látnák a televíziós szerkesztőt Amerikában, a munkahelyükön. Erre 1991–1996 között nyílt lehetőség, amikor ugyan magánemberként, de eljutott a nagyhírű egyetemekre, kutatóközpontokba. Az Amerikai Egyesült Államok híres egyetemei közül meglátogatta az MIT-t, azaz a Massachusetts Institute of Technologyt, a Yale Egyetemet, A Fletcher Schoolt, az Ohio State Universityt, a kaliforniai Berkeley-t, a Stanfordot és a UCLA-t vagyis a University California Los Angelest.Otthonukban készített interjút néhány sikeres mérnökkel, feltalálóval és Costa Ricában az ottani Tudományos Akadémia alapító elnökével. Összességében tizennyolc beszélgetést gyűjtött össze ebben a kötetben, hogy elgondolkoztassa az olvasót, mennyit változott a világ tudománya az elmúlt három évtized alatt. S hogy e kiváló elmék „jóslatai” valóra váltak-e napjainkra?
Kipróbálható
Elmozdulások és riturnáliák a kortárs francia és magyar irodalomban
Gyimesi Timea
Elmozdulások és riturnáliák a kortárs francia és magyar irodalomban

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 977 2

Egyéni hangú, a magyar irodalomtudomány palettáján saját színt képviselő könyvet tart a kezében az olvasó. Nem egyszerű tanulmánygyűjteményt, hanem tanulmányokból épülő, bármely irányban tovább írható, újabb tanulmányokkal kiegészíthető, nyitott szintézist. Gyimesi Timea a Deleuze-zel és Guattarival olvasni program jegyében, a 20. századi francia geofilozófia mély megértése nyomán, francia és magyar szerzőket olvas egymásra, és olyan szerte futó témákat képes egységben tárgyalni, mint az ember és a gép, az ökoton és az utópia, az episztemokritika, a téri fordulat, a figyelemökológia, az empátia és az ökokritika. Teszi mindezt annak a pragmatikai fordulatnak a jegyében és leírása mentén, amely alapjaiban változtatta meg az irodalommal való foglalkozás problémáit, diszciplináris közegét és nyelvét. Utóbbi abban a nagyon pontos és nagyon árnyalt fogalmazásmódban is megmutatkozik, ahogyan saját maga használja a nyelvet: mintha azt akarná példázni, hogy a nyelvi forma nem hordozza, hanem kihajtogatja a gondolatot. A pliszírozás tudománya. Teleológia helyett proceduális megismerés, haladás-elv helyett a metamorfózis alakváltozatai, a tudományos megismerés számára érzékelhetetlen, átmeneti létmódok érzékelhetővé válása: ebben az ismeretelméleti kontextusban az irodalom és a művészetek ismét kitüntetett helyre tehetnek szert a társadalmi (ön)megismerés folyamatában.
Kipróbálható
Teória és praxis
Lipták-Pikó Judit
Teória és praxis
Fantom és fikció Marie Darrieussecq regényeiben és elméleti írásaiban

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 664 002 6

Marie Darrieussecq francia írónőt (1969– ) érzékeny látásmódja és poétikus stílusa különbözteti meg a kortárs francia irodalmi szcéna többi szerzőjétől. A Teória és praxis – Fantom és fikció Marie Darrieussecq regényeiben és elméleti írásaiban az írónő 1996-tól 2010-ig megjelent elméleti és szépirodalmi műveinek elemzését tűzi ki célul: egyrészt körüljárja és kontextusba helyezi az írónő számára fontos elméleti fogalmakat, másrészt négy regény elemzését közli, amelyekben a klasszikus, tematikus-feminista regényolvasatokon túllépve a fantom alakjának dinamikus, intenzív mozgásának megfigyelése kerül a középpontba. A könyv problematizálja a fikció – és különböző deklinációinak, így az önfikció, a plágium, a fantasztikum – olvasási és értelmezési módjait. Kitér továbbá két másik fogalom, a stílus és a klisé taglalására, amelyek Darrieussecq számára kardinális módon határozzák meg az írói-kreatív folyamatról szóló megnyilatkozást. Végül pedig górcső alá veszi a Darrieussecq kapcsán oly sokszor emlegetett fantomot, és három különböző értelmezési síkon igyekszik vizsgálni azt, ezzel a közelolvasással megmutatva a darrieussecq-i írásmód összetettségét és rejtett potencialitásait, implicit módon pedig a fikció, a stílus és a kliséelmozdítás működésmódjait.Lipták-Pikó Judit 2018-ban védte meg azonos című doktori disszertációját a Szegedi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolájának hallgatójaként Gyimesi Timea egyetemi docens vezetése alatt.
Kipróbálható
Matematika
Gerőcs László, Vancsó Ödön (szerk.)
Matematika
Második, javított kiadás

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 859 1

Az Akadémiai kézikönyvek sorozat Matematika kötete a XXI. század kihívásainak megfelelően a hagyományos alapismeretek mellett a kor néhány újabb matematikai területét is tárgyalja, és ezek alapvető fogalmaival igyekszik megismertetni az érdeklődőket. Ennek megfelelően a kötetben a hagyományosan tanultak (a felsőoktatási intézmények BSc fokozatáig bezárólag): a legfontosabb fogalmak, tételek, eljárások és módszerek kapják a nagyobb hangsúlyt, de ezek mellett olyan (már inkább az MSc fokozatba tartozó) ismeretek is szerepelnek, amelyek nagyobb rálátást, mélyebb betekintést kínálnak az olvasónak. Fontos szempont volt az is, hogy bekerüljenek a kötetbe középiskolai szinten is azok a témakörök, melyek az új típusú érettségi követelményrendszerben is megjelentek (például a statisztika vagy a gráfelmélet). Mindezek mellett - bár érintőlegesen - a matematikai kutatások néhány újabb területe (kódoláselmélet, fraktálelmélet stb.) is teret kap.Néhány felsőoktatási intézményben alapvetően fontos témakör az ábrázoló geometria, amit a forgalomban levő matematikai kézikönyvek általában nem vagy csak nagyon érintőlegesen tárgyalnak, ezért kötetünkben részletesebben szerepel, ami elsősorban a műszaki jellegű felsőoktatási intézményekben tanulóknak kíván segítséget nyújtani.Az egyes fejezeteken belül részletesen kidolgozott mintapéldák vannak a tárgyalt elméleti anyag alkalmazására, melyek áttanulmányozása nagyban hozzájárulhat az elméleti problémák mélyebb megértéséhez. A könyv a szokásosnál bővebben fejti ki az egyes témák matematikai tartalmát, és a sok példával az alkalmazásokat támogatja, ami a mai matematikaoktatás egyik fontos, korábban kissé elhanyagolt területe.
Kipróbálható
Kisvállalati gazdaságtan és menedzsment
Szerb László, Rideg András (szerk.)
Kisvállalati gazdaságtan és menedzsment
Versenyképességi megközelítés

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 906 2

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható. A kötet célja, hogy átfogó képet nyújtson a kisvállalati gazdálkodás és menedzsment sajátosságairól, arról, hogyan is lehetnek sikeresek a kisvállalatok. Bár foglalkozunk a nemzetközi gyakorlattal, a fókuszban elsősorban a hazai kisvállalatok szerepelnek. Arra törekszünk, hogy bemutassuk az alapvető felfogásokat a kisvállalatok kapcsán, ugyanakkor mondanivalóinkat gyakorlati példákkal, adatokkal igyekszünk alátámasztani. Ehhez felhasználjuk a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar RIERC kutatócsoportja által már több mint egy évtizede folytatott kisvállalati kutatás adatait és eredményeit. Könyvünk elsősorban a kisvállalatokkal foglalkozó kutatóknak, egyetemi, főiskolai hallgatóknak szól – itt is inkább az alapképzés utolsó harmadában és mesterszakon tanulóknak –, bár gyakorló vállalkozók is hasznosnak találhatják. A könyv három nagyobb részre tagolódik. Az első részben kisvállalatok gazdaságtani témái szerepelnek, a kisvállalatok gazdasági, társadalmi szerepvállalása, a kisvállalatok időben változó felfogása a világban és Magyarországon. A második rész a kisvállalati menedzsment specifikus területeivel, a pénzügyekkel, a marketinggel, a digitalizációval, a humán erőforrás menedzsmenttel és a stratégiával foglalkozik. A harmadik rész speciális témákat tárgyal: az innováció, a nemzetköziesedés, a vállalkozóvá válás és a családi vállalatok kerülnek sorra. A könyv fókuszában a megállapodott cégek szerepelnek, így szándékosan nem foglalkozunk a ma olyan népszerű startupokkal és a vállalkozásindítással sem, ezek a témák szétfeszítenék a könyv kereteit.
Kipróbálható
Gazdasági rendszerek és rendszerváltozások
Ádám Zoltán, Németh András Olivér (szerk.)
Gazdasági rendszerek és rendszerváltozások
Tanulmányok Bod Péter Ákos tiszteletére

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 936 9

Bod Péter Ákos munkássága előtt tisztelgő kötetünk: körkép és kórkép. Bő harminc évvel a rendszerváltozás után a korszak egyik legjelentősebb magyar gazdaságpolitikus-közgazdászának tiszteletére rendezett konferencia és a belőle született gyűjteményes kötet kapcsán ezeket a gondolatokat tartotta fontosnak 22 magyar kortárs szerző papírra vetni. Ez a válogatás, mint minden hasonló gyűjteményes munka, részben önkényes, részben számos esetlegességtől terhes. Ezekkel együtt is elmond azonban valamit a korról, amiben született, és amiben a szerzők az ünnepelt kortársaiként szakmai pályafutásukat űzik. Kihagyott felzárkózási lehetőségek, elmaradt uniós gazdaság-integrációs lépések, méltánytalanul alulértékelt gazdaság- és társadalompolitikai megfontolások, populista közpolitikák, korrupt újraelosztási technikák és gyengén teljesítő intézmények – sok más kortárs társadalomtudományos munkához hasonlóan ennek a kötetnek is ezek és az ehhez hasonló problémák jelentik a domináns témáit. A talán emiatt érzett keserűség azonban csak az egyik lehetséges reakció, amit a kötet kiválthat az olvasóból. A másik a bizakodás: mindaddig, ameddig a tudomány művelői képesek kritikusan szemlélni a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat, és ameddig kritikájukat szabadon a szakmai és a laikus közvélemény elé tárhatják, nincs minden elveszve. Pontosabban, amíg a kritikai diskurzus tart, semmi nincs végérvényesen elveszve. Addig van esély a közpolitikákon és az általuk befolyásolt gazdasági feltételeken javítani, újragondolni a fejlődéshez elkerülhetetlenül szükséges intézkedéseket, és tanulni a múlt hibáiból.
Kipróbálható
Utazástudomány: akadálymentességi dimenziók
Farkas Jácint, Raffay Zoltán, Gonda Tibor
Utazástudomány: akadálymentességi dimenziók

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 993 2

Eddigi életem során két meghatározó időszak volt, amikor magam is szembesültem az akadálymentesség kihívásával. Az első, amikor a játszótér felé gyermekem babakocsijával kellett rendszeresen átbukdácsolni a HÉV-átjárón, a második pedig, amikor egy műtétből lassan felépülve igyekeztem (tömeg)közlekedni. Kétségtelenül inspiráló tapasztalatok voltak. Az igazi tanulságot azonban azok a kalandok jelentették, amelyeket e könyv társszerzőjével, Farkas Jácinttal éltem át. Dermesztő hidegben várni az amúgy is ritkán járó, alacsony padlós buszt, amelynek sofőrje lusta volt megállni és lehajtani azt a bizonyos rámpát a kerekesszéknek – inkább érzéketlenül továbbhajtott. Vagy a liftben tömörülő egyetemisták zavart tekintetét figyelni, amikor rájöttek, illene kiszállni és helyet biztosítani a rászorulónak – persze a csordaszellem ezt nem tette lehetővé. A tehetetlenségtől felgyülemlő dühöm mégis talán akkor volt a maximumon, amikor a vasúttársaság az előre leegyeztetett akadálymentes szerelvényt aznap „elfelejtette” forgalomba állítani, így meghiúsult a régóta tervezett közös utazás. (Egyébiránt egy PhD-védésre indultunk, amely az akadálymentes turizmusról szólt…) Ha nem is a világot, de Európát járó turizmuskutatóként megerősíthetem, amit e könyv szerzői kimondva-kimondatlanul üzennek az olvasónak: előbb-utóbb, ideig-óráig, így vagy úgy, de minden ember fogyatékossággal élővé válik, és mivel az utazás a XXI. században létforma, a szabadidő eltöltésének, a hivatás végzésének meghatározó tevékenysége, sürgős és hatékony szemléletváltásra van szükség. Ebben segít ez a hiánypótló kiadvány. Az akadálymentesség problematikája – ha nem is tekinthető fehér foltnak a hazai turizmustudományban – feltétlenül az alulkutatott témák egyike, különösen attitűdbeli aspektusainak feltárása várat(ott) magára. Mert valóban nem minden akadálymentesített kínálati elem akadálymentes. Az akadálymentesség a fejekben él: átgondolni, észlelni, ha kell, empatikusan segíteni. Egy rámpa önmagában mit sem ér, ha a teljes útvonal nem akadálymentesített. (Részlet az előszóból.)
Kipróbálható
Demokratikus innovációk és a magyar pártok
Oross Dániel
Demokratikus innovációk és a magyar pártok

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 975 8

A képviseleti demokrácia válságára adott válaszként világszerte számos részvételi program és tanácskozási (deliberatív) fórum jött létre. A demokratikus innovációk kutatása olyan sikeresen megvalósított gyakorlatokra, módszerekre fókuszál, amelynek célja a demokratikus kormányzat és a politika struktúráinak, folyamatainak megváltoztatása azok javítása érdekében.Jóllehet a demokratikus intézmények reformját célzó javaslatok különféle formákat öltenek a választási rendszer megváltoztatástól, a hatalom decentralizálásán át a közvetlen demokratikus eszközök fejlesztéséig, a politikai elit és az állampolgárok támogatásának mértéke kulcsfontosságú tényező annak megértésében, hogy egyes reformkísérletek miért sikeresek, míg mások miért maradnak papíron. Ebből adódóan a magyar állampolgárok demokratikus innovációkról kialakult attitűdjei mellett könyvemben magyar politikusok véleményét is részletekbe menően ismertetem. A kötet célja annak bemutatása, miért döntenek a világ mind több pontján úgy megválasztott politikusok, hogy demokratikus innovációk bevezetésével beleszólást adnak az állampolgároknak egyes politikai folyamatok alakításába. A kötet a demokratikus innovációkról magyar nyelven rendelkezésre álló ismeretanyag bővítése érdekében mintegy négy év kutatómunkáját összegzi.
Kipróbálható
A közigazgatás alapintézményei
Balla Zoltán
A közigazgatás alapintézményei

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 950 5

Ez a könyv a közigazgatás és a közigazgatási jog alapvető intézményeit tárja az olvasó elé, átfogó elemzést adva róluk. Az egyes tanokat, matériákat logikai egységben, de csak a szükséges mértékben mutatja be elméleti oldalról, inkább a gyakorlatra koncentrál. A kellő mélységű közigazgatási tudás megszerzésére úgy ad lehetőséget, hogy egy-egy fogalmat, tárgykört, jogintézményt részeiben és egymáshoz való kapcsolatában tárgyal. A közigazgatási jog elsajátítása nehéz, mert bonyolult, és gyakran változik, a különböző oktatási műhelyek pedig egy-egy fogalom, elméleti kérdés megközelítésében, tartalmi megragadásában egymástól eltérő tanokat vallanak. A tudásszintű rögzítéséhez pedig sokszor nemcsak a tételes jogi norma megtanulása szükséges, hanem más jogágak, különösen az alkotmányjog ismerete is. A könyv tételes jogi oldalról leképezi a magyar közigazgatás jelenlegi helyzetét. Az I. rész az általános fogalmakat, majd a közigazgatás tevékenységeit, működését, szervezeti rendszerét, jogtanát, aktustanát mutatja be. A II. rész az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény szabályaival és sajátosságaival foglalkozik. Ez a munka az első olyan tananyag, amelyből a rendészet hivatásrendjein tanuló egyetemisták elsajátíthatják a közigazgatási jog teljes általános részi matériáját, de természetesen más karoknak is ajánlott olvasmány.
Kipróbálható
Hogyan lehetséges ökológiai közgazdaságtan?
Gébert Judit
Hogyan lehetséges ökológiai közgazdaságtan?

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 917 8

Melyek azok a társadalmi hajtóerők, melyek a környezet leromlását okozzák? Milyen társadalmi, gazdasági berendezkedés szükséges ahhoz, hogy a környezetünk megóvása mellett jobb is legyen a világ? Ezek a könyv fő kérdései.A szerző a konvencionális (főáramú) és az ökológiai közgazdaságtant hasonlítja össze – azt elemzi, hogy e két megközelítés milyen válaszokat kínál a fenti nagy kérdésekre. Amellett érvel, hogy e kérdéseket a konvencionális közgazdaságtan nem képes kezelni – ezek megválaszolásához az ökológiai közgazdaságtan tud megfelelő kereteket nyújtani.A fogyasztás, a technológiai változás, a gazdasági növekedés és a kapitalizmus témái mentén részletesen bemutatja, hogyan visznek tévútra a konvencionális közgazdaságtan gazdaságpolitikai javaslatai, és milyen igazságosabb és fenntarthatóbb beavatkozási lehetőségeket javasol az ökológiai közgazdaságtan.„Szinte mindenki érezheti a mindennapokban, hogy ami a világban történik, már nem szolgálja az emberiséget. Ennek ellenére a legtöbbször azt halljuk, hogy nincs alternatíva. Pedig van – vannak. Méghozzá jól megalapozott, átgondolt és kivitelezhető alternatíváink vannak, melyek mentén cselekedhetnénk – a könyvből pontosan kiderül, melyek ezek. A színes példákon keresztül azok is átláthatják jelen gondolkodásunk kritikáit és az ökológiai közgazdaságtan előremutató irányzatát, akik nem szakmai szempontból, hanem emberségből érdeklődnek egy jobb jövő iránt.” Dr. Köves Alexandra, ökológiai közgazdász, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem, Európai Ökológiai Közgazdaságtani Társaság alelnöke „Gébert Judit monográfiája hiánypótló a hazai ökológiai közgazdaságtani szakma számára. Látván az ökológiai közgazdaságtani szakirodalom mennyiségét, az ember azt hihetné, hogy a témában már nemigen lehet újszerű megközelítéssel szakkönyvet írni. Gébert Juditnak ez mégis sikerült. Olyan könyvet tett le az asztalra, amely kutatók számára is remek összefoglalást nyújt, valamint az egyetemi mesterképzésben is kiválóan hasznosítható.” Prof. Dr. Málovics György, egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar
Kipróbálható
Humán tudományok: jövőbe vezető utak
Tóth József (szerk.)
Humán tudományok: jövőbe vezető utak

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 926 0

A Pannon Egyetem Humántudományi Kara a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottságával közösen adott otthont 2021. november 8–9-én a Magyar Tudomány Ünnepe 2021 tiszteletére rendezett „Humán tudományok: jövőbe vezető utak” elnevezésű kétnapos nemzetközi tudományos konferenciának. A Magyar Tudományos Akadémia által minden év novemberében megrendezett Magyar Tudomány Ünnepe 2021. évi mottója „Tudomány: iránytű az élhető jövőhöz”. A Pannon Egyetem Humántudományi Kara konferenciájával szervesen illeszkedett az országos programsorozathoz. A Kar tudományos konferenciája ezen központi gondolat köré szerveződött, kiemelve a tudomány jövőformáló szerepét. Az elhangzott előadások megmutatták, hogy a nyelv-, az irodalom- és a kultúratudomány, valamint a nevelés- és a társadalomtudomány mely területeken haladta meg korábbi eredményeit, azok mennyire váltak a tudomány jövőt formáló értékekeivé. A kutatók számára a jövőben is adott a fejlődés folyamatos fenntarthatóságának lehetősége és újabb tudományos eredmények elérése, formálva az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatásával jövőbeni életünket. A több szekcióban – 1) Nyelvtudományi, 2) Irodalom- és kultúratudományi, 3) Társadalomtudományi, 4) Neveléstudományi – elhangzott 24 hazai és külföldi kutató előadása mellett külön szekcióban 15 előadással helyet kaptak a Többnyelvűségi Nyelvtudományi Doktori Iskola doktoranduszhallgatóinak témához kapcsolódó kutatási eredményei is. Jelen tanulmánykötet nem a konferencia összefoglaló köteteként szolgál, hanem az elhangzott szerteágazó kutatási témák azóta tovább érlelt gondolatainak összegzésére vállalkozik. A kötet betekintést enged a Humántudományi Kar Intézeteiben folyó jövőformáló kutatómunkába, amelyet a különböző tudományágak, mint a nyelv-, az irodalom- és a kultúratudomány, valamint a társadalom- és a neveléstudomány egymásmellettisége és egymáshoz kapcsolódása jellemez. A tanulmányok megmutatják a különböző diszciplínák jövőformáló és így az egyes tudományterületek fejlődését előrevetítő erejét.
Kipróbálható
Vállalatfinanszírozás
Bélyácz Iván, Pintér Éva
Vállalatfinanszírozás

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 904 8

Minden vállalkozás számára fontos, hogy megfelelő forrást tudjon biztosítani működéséhez. A finanszírozási szükséglet esetén nem csupán mennyiségben kell rendelkezésre álljon a tőke, azt is meg kell fontolni, hogy milyen kockázattal és mekkora költséggel jár rövid és hosszú távon annak bevonása. A pénzügyi döntéseknek következményei vannak, befolyásolják a vállalkozás viszonyát minden érintetthez, az árképzést, az alkupozíciókat és a versenyhelyzetet, emellett támogatnia kell a vállalkozás stratégiai céljainak megvalósíthatóságát. Ráadásul sokszor adódhat olyan kritikus helyzet, amikor a rövidtávú pénzügyi igények és a hosszútávú célok nehezen egyeztethetők. Ilyenkor nagyon fontos, hogy a működéshez, finanszírozáshoz és befektetéshez kapcsolódó információk, adatok értelmezése helytálló legyen. A döntéshozóknak át kell látni a pénzügyi adatokban rejlő logikát, kockázatokat és lehetőségeket. Ezekre alapozva pedig ki kell választania adott élethelyzetben és vállalati életciklusban a legjobb finanszírozási mixet. A könyv segítségével szeretnénk térképet adni a pénzügyi adatok útvesztőjéhez, hogy minden pénzügyi döntést megfelelő körültekintéssel, a kockázat-megtérülés-időtáv tényezők összehangolásával hozzanak meg a vállalkozók.
Kipróbálható
Változó perspektívák napjaink turizmusában
Miskolczi Márk (szerk.)
Változó perspektívák napjaink turizmusában

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 973 4

A turizmus kihívásokkal teli időszakot tudhat maga mögött, ami a fogyasztási mintázatokban is alapvető változásokat eredményezett. Napjainkban egyre több konvergens, vagy éppen egymással ellentétben álló társadalmi és technológiai jelenség formálja az utazói döntéseket. A tanulmánykötet célja, hogy ezekre az anomáliákra felhívja a figyelmet, illetve a jelenségekhez kapcsolódó, korábban kevéssé tárgyalt turisztikai termékekről átfogó képet adjon. A tanulmánykötet három témakör szerint (Élményintenzív termékek a turizmusban, Kiszakadás a hagyományos élménykínálatból, Technológia-vezérelt trendek a turizmusban) szekciókra tagolódik, ezzel az egymástól témakörben és felépítésben is merőben eltérő tanulmányokat is keretbe foglalva. A kötet fejezeteiben megismerkedhetünk a fesztiválturizmus által nyújtott élmények új dimenzióival, alternatív idegenvezetési módszerekkel és programokkal, az archeoturizmus és horgászturizmus feltörekvő szerepével, a digitális turizmusmarketing útvesztőivel és követendő irányaival, valamint a turizmusinnováció intézményesített formáival. A tanulmányok erős elméleti megalapozása, valamint a fejezetek végén található kulcsfogalmak és összefoglaló kérdések révén a kötet a társadalomtudományi képzések alap-, mester- és posztgraduális szintjein is hasznos segítség lehet a turizmust mélyebben megismerni kívánó hallgatók számára.
Kipróbálható
Eurolektusok
Fischer Márta
Eurolektusok
Az Európai Unió hatása a nyelvekre, különös tekintettel a jogi nyelvre

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 895 9

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható. Az európai integráció egyik – kevésbé ismert – következménye az, hogy a többnyelvű jogalkotás, szövegezés és fordítás eredményeként a hivatalos státusszal rendelkező nyelvekben kialakul egy sajátos, uniós réteg. Kutatások igazolják, hogy e jelenség túlmutat a terminológián, azaz az uniós nyelvváltozat a szövegszintű, frazeológiai, szintaktikai és morfológiai jellemzőkben is tetten érhető. Ez különösen a jogi nyelvre igaz, hiszen az uniós szövegek olyan sajátosságokat mutatnak fel, amelyek a tagállami (jogi) hagyományoktól jelentősen eltérnek. A magyar nyelv érintettsége vitathatatlan, mégis elenyésző számban foglalkoznak hazai munkák az uniós kontextus magyar nyelvre gyakorolt hatásával. A kötet e hiátus megszüntetéséhez kíván hozzájárulni azzal, hogy feltárja és rendszerezi a nemzetközi és hazai kutatásokat, és részletesen elemzi az európai uniós joghoz és többnyelvűséghez kapcsolódó alapfogalmakat. Emellett először tesz kísérletet arra, hogy a fordítástudomány alapfogalmait – a fordítás, a nyelv, a szöveg, az ekvivalencia, a minőség, a stratégia és a fordító fogalmát – az európai uniós hatások tükrében elemezze. A kötet nem titkolt célja az, hogy meghonosítsa a nemzetközi szakirodalomban bevett eurolektus fogalmát, és a fogalommagyarázat, a rendszerezés és a szakirodalom feltárása révén alapot adjon a hazai kutatások és szakmai diskurzus megindításához. Így a kötet nemcsak kutatók, hanem hazai és uniós tisztviselők, jogászok, valamint gyakorló fordítók és terminológusok érdeklődésére is számot tarthat.
Kipróbálható
Az emberi erőforrások menedzselése
Balogh Gábor, Karoliny Mártonné (szerk.)
Az emberi erőforrások menedzselése
Koncepciók, technikák nemzetközi kitekintésben

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 897 3

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.Az emberi erőforrások menedzselése a 21. században olyan komplex kihívás, amely nemcsak a HR-szakembereket készteti komoly fejtörésre, hanem a szervezetek vezetőit is. A folyamatosan változó környezetben a HR-szakmának is lépést kell tartania a gyors fejlődéssel. Ezzel együtt az elmúlt évtizedekben olyan tapasztalatok gyűltek össze, amelyek biztos alapot szolgáltatnak az emberek hatékony menedzseléséhez és a versenyképesség növeléséhez.A könyv azokat a módszertanokat mutatja be, amelyek bizonytalan körülmények között is képesek útmutatást adni az olvasónak. A tudományos fokozattal rendelkező tizenhat fős szerzői kollektíva célja, hogy a legújabb nemzetközi kutatási eredményeket és céges gyakorlatokat úgy mutassa be, hogy az időtálló, tudományos igényességű, egyúttal közérthető, korszerű és gyakorlatias legyen. A könyvhöz így számos online letölthető tartalom kapcsolódik, melyek folyamatosan frissülő olvasmányokkal, szemelvényekkel gazdagítják a fejezeteket."Hiánypótló, komplex szakmai anyag, amely nemcsak a hallgatóknak ad átfogó képet az emberierőforrás-menedzsment alapjairól, hanem támogatóként segíti egy vállalat legfontosabb HR-funkcióit is. Fontos, hogy ezt nem kizárólag tudományos, kutatási és elméleti síkon ismerteti, hanem gyakorlati példákkal is szemléleti, ezáltal valódi tapasztalati tudást nyújt. A könyv naprakész és kitér minden olyan kérdéskörre, amelyek a mai munkaerőpiac legjelentősebb HR-kihívásai." /Kutyáncsánin Jevrem, HR-Rent Kft. Üzletágvezető/
Kipróbálható
Fenntartható raktárkezelés autonóm drónokkal
Gubán Miklós, Gubán Ákos
Fenntartható raktárkezelés autonóm drónokkal

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 934 5

A könyvben egy olyan logisztikai decentrum raktárkészletének ellenőrzéséhez mutatunk egy modellt és megoldást, amelyben sem a műholdas helymeghatározás, sem pedig az IoT-megoldások nem alkalmazhatók. A megoldásban minden irányba mozgatható, képkészítésre és továbbítására alkalmas drónt alkalmazunk. A megoldás háromlépcsős, az első lépésben egy optimumközeli megoldást biztosító bejárási útvonalmeghatározást mutatunk be, mely egy előfeldolgozás. Ez igazodik a raktár szerkezetéhez és lehetőségeihez. A második lépés a drón valós idejű, feldolgozás közbeni mozgását határozza meg, beleértve a kameramozgásokat és képfelvételt. A harmadik az utófeldolgozás, azaz a QR-kódos azonosításhoz a képek feldolgozását és a QR-kód értelmezését, a készletellenőrzéshez történő egyezések és eltérések vizsgálatát végzi. Az eredmény: minden külső tájékozódási eszköz nélkül megvalósuló hatékony készletellenőrzés drón segítségével, csak és kizárólag a saját mozgásának és egy előtervezett útvonalnak a szervezésével. Ennek megfelelően a korábbi emelődarus kézi ellenőrzés – az adott raktárban – átváltható majdnem automatizált ellenőrzésre. A megoldás hatékony lehet nemcsak készletellenőrzésre, hanem raktári polcrendszerszerkezet feltárására, illetve az üres helyek meghatározására is.
Kipróbálható
Az üzleti és a kulturális rendezvények értékteremtő ereje
Boros Kitti (szerk.)
Az üzleti és a kulturális rendezvények értékteremtő ereje

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 932 1

Az üzleti és a kulturális rendezvények mindig is jelentős szerepet töltöttek be a desztinációk életében, különösen az elmúlt évek kihívásokkal teli időszakában indukálnak előnyös gazdasági és társadalmi-kulturális változásokat a fogadóterületeken. A kötet szerzőinek célja, komplex módon bemutatni ezeknek az eseményeknek a rövid és középtávú hatásait, valamint ezeken túl a rendezvényipar hosszú távú hatásaira és nemzetgazdasági előnyeire is reflektálni. A fejezetek összeállítása a rendezvénypiac holisztikus megközelítését követi a legjelentősebb témaköröket szem előtt tartva. A szerzők ismertetik a rendezvénypiacot befolyásoló aktuális trendeket, valamint mélyrehatóan feltárják az üzleti és a kulturális rendezvények értékteremtő erejét. Az új irányok bemutatása során fontos szerephez jut az elméleti és a gyakorlati szemlélet. Az olvasók a bevezető tanulmány után két fő fejezet: Az üzleti és a kulturális rendezvények innovatív megközelítése, valamint gyakorlati dimenziói mentén tájékozódhatnak a rendezvénypiacot formáló irányokról. A kiadvány összesen tizenöt egyedülálló tanulmányt tartalmaz, amelyek létrejöttében neves gyakorlati szakértők és az akadémiai szféra elismert munkatársai vettek részt. A szerzők egyetemes célja, hogy az alap-, mester- és posztgraduális képzésen tanuló hallgatók és a gyakorló szakemberek is haszonnal forgassák ezt a hazai felsőoktatásban hiánypótló kötetet.
Kipróbálható
Innovációpolitika és KFI infrastruktúrák
Birkner Zoltán (szerk.)
Innovációpolitika és KFI infrastruktúrák

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 878 2

Az alábbi tankönyv abban segíti Önöket, hogy az „Innovációpolitika” című tantárgy megismerése során az előadáson hallott információkat szintetizálni tudják, illetve rendszerbe foglalva is lássák a tananyagot. A könyv három nagy témával foglalkozik. 1. Mészáros Ádám segít tisztázni az innováció fogalmát, az innovációpolitika lényegét, értelmét, típusait, illetve az eszközeit. Remek példákkal igazolja az innovációpolitika fontosságát. És valóban, miért van szükség innovációpolitikára? Az innovációpolitika napjaink gyorsan változó világában különös jelentőségű. Ennek talán legfontosabb oka, hogy a különböző eredetű és megjelenési formájú válságokra és a globális társadalmi, gazdasági, technológiai kihívásokra a KFI, illetve az innovációpolitika adhatja meg a választ. Mészáros Ádám szakmai felkészültségét a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalban (továbbiakban: NKFIH) erősítette meg, ő felelt a nagy horderejű KFI-stratégiák előkészítéséért, megírásáért, szerteágazó tapasztalattal rendelkezik elemző, értékelő kutatásokban, jelenleg az IFUA Horváth and Partners vezető tanácsadója. 2. A második nagy téma a kutatási infrastruktúrákat tárgyalja. Szabó István a kutatási infrastruktúra definíciójával foglalkozik, azokra a kérdésekre keresi a választ, hogy milyen lehetséges társadalmi-gazdasági hatásai lehetnek ezeknek, illetve hogyan lehet esetleg másra is használni a kutatáson kívül a meglévő képességeket. A kutatási infrastruktúrák jellemzőinek meghatározásánál látni fogjuk, hogy számos elemük még nem tisztázott teljesen, így például a hatásuk mérése még gyerekcipőben jár. A téma aktuális és kiemelten fontos, hiszen a tudományhoz kapcsolódó modern infrastruktúrák kialakítása egyre drágább, ezért fontos tisztázni a várható eredményeket. A kutatási infrastruktúrák megértése fontos területe az innovációpolitikának is. Szabó István az NKFIH tudományos és nemzetközi elnökhelyettese, ő felel többek között a nemzetközi kutatási infrastruktúrákhoz történő hazai csatlakozásért, illetve ő képviseli a kormányt a Kutatási Infrastruktúrák Európai Stratégiai Fórumában. 3. A harmadik nagy „fejezet” a kutatás-fejlesztési és innovációs szakpolitika az Európai Unióban témát dolgozza fel. Csuzdi Szonja felteszi a kérdést, hogy szükség van-e közösségi szintű kutatás-fejlesztési szakpolitikára? A válasz igen, ezért Szonja bemutatja a keretprogram születését, az Európai Kutatási Térség (EKT) koncepcióját, ennek az elemeit. Nagyon hasznos tudásra tehetünk szert a 2021-2027-es keretprogram megismerésével, amely nagyban befolyásolja a hazai innovációpolitika irányait is. Csuzdi Szonja az NKFIH Nemzetközi Főosztályát vezeti, több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a tudománydiplomácia, tudománypolitika nemzetközi területein, számtalan fórumon ő képviseli a magyar szakpolitikát a fenti témákban.
Kipróbálható
Költségvetési jog
Halász Zsolt, Klicsu László
Költségvetési jog

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 594 206 0

A pénzügyi jog egyetemi szintű oktatása hagyományosan három nagy témakört fog át: az adójogot,a költségvetési jogot, valamint a pénzügyi és befektetési intézményrendszer szabályozásának témakörét. Az olvasó jelen kötettel egy pénzügyi jogi egyetemi tankönyvsorozat negyedik, a magyar és európai uniós költségvetési szabályozást bemutató, feldolgozó kötetét tartja a kezében. Az egyetemi szintű oktatásban elsőként arra kell a pénzügyi jog oktatóinak törekedni, hogy eme rendkívül széles és szerteágazó, egymástól sok tekintetben elkülönülő, de mégis legalább ugyanannyi ágon egymáshoz kapcsolódó szabályrendszerbe alapos betekintést nyújtson a hallgatóknak. A kötet szerzői a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Pénzügyi Jogi Tanszékének oktatói, akik immár negyedszázados tapasztalatot gyűjtöttek össze a pénzügyi jog oktatása terén, és 2021-ben elérkezettnek látták az időt, hogy az oktatást e tapasztalatoknak legjobban megfelelő, és egyúttal hallgatóik felkészülését legjobban segítő tankönyvsorozatot indítsanak útjára. Általános tapasztalatuk, hogy a téma terjedelme, összetettsége és részletessége különleges oktatási megközelítést tesz szükségessé. E különleges megközelítés azt jelenti, hogy nem lehetséges és nem is célszerű az egyes résztémakörök minden egyes elemét beemelni a tananyagba. Az oktatás célja sokkal inkább az, hogy a három nagy pénzügyi jogi témakör, az adójog, a költségvetési jog és a pénzügyi és befektetési szabályozás alapvető elemei, fogalmai és belső rendszertani összefüggései kerüljenek a fókuszpontba, és ezáltal a hallgatók megismerjék azon szabályozási struktúrák működését, amelyeknek részleteiben, gyakorlati munkájuk során már ők is kellő biztonsággal el tudnak igazodni. Jelen kötet célja a hazai és EU-s költségvetési szabályozás áttekintése, feldolgozása a jogi egyetemi szintű pénzügyi jogi oktatás igényei szerint. Ennek megfelelően a szerzőknek nem célja a szabályozás minden egyes részelemének bemutatása, hanem sokkal inkább egy alapos fogalomtisztázó és átfogó rendszertani elemző módszert követve, a költségvetési jog egyes elemeinek működését és összefüggéseit szeretnék megismertetni a hallgatókkal, olvasókkal. A kötet elsődlegesen, de nem kizárólagosan egyetemi tankönyvként való felhasználási céllal készült, amelyben a szerzők elsőként a költségvetési jog rendszerét és alapfogalmait részletezik, majd feldolgozzák a hazai költségvetési szabályrendszert és az EU költségvetési szabályrendszerét is. A kötet azok számára is hasznos szakkönyvként szolgálhat, akik egyetemi tanulmányaik befejezését követően, vagy attól függetlenül szeretnének elmélyedni a költségvetési szabályozás rendszerében.
Kipróbálható
Hanti hadak, manysi mesék
Gugán Katalin (főszerk.), Kerezsi Ágnes, Kubínyi Kata (szerk.)
Hanti hadak, manysi mesék
Kalauz legközelebbi nyelvrokonainkhoz

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 892 8

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.Kik azok a hantik és manysik? És ugyan hogy lehetnének bármilyen rokonaink, ha még nem is hallottam róluk? – könyvünk címe alapján joggal teheti fel az olvasó ezeket a kérdéseket. A korábban osztják és vogul néven is emlegetett két csoportnak a nyelve az, ami évezredes távlatokból is kapcsolatot teremt a magyarság és e között a két nyugat-szibériai nép között. Kötetünk első részében azt mutatjuk be, hogyan változnak a nyelvek, és hogyan lehet mégis fényt deríteni a közöttük lévő rokonsági viszonyokra. A könyv második része arról szól, hogyan élnek most a hantik és a manysik, s ennek alapján kiderül: problémáik – mint például a kulturális hagyományok megőrzési lehetőségei a globalizáció korában, a kisebbségi lét következményei, valamint az iparosításnak és a környezetszennyezésnek a mindennapi életre gyakorolt hatásai – a magyar olvasók számára is ismerősek. A kötet harmadik részében immár maguké a hantiké és manysiké a szó: a szerzők itt arról írnak, milyen különleges emlékeik vannak, mit jelent számukra hantinak/manysinak lenni, és – adott esetben – milyen kapcsolat fűzi őket Magyarországhoz. A nyelvrokonság kissé elvont fogalma ugyanis nagyon is élő és szoros baráti kapcsolatok létesítéséhez vezethet, leküzdve a sok ezer kilométer távolságot. Reményeink szerint kötetünk is hozzájárul ezen kapcsolatok fenntartásához, megerősítéséhez és akár újabb kapcsolatok létesítéséhez.
Kipróbálható
Adótan és adóeljárás
Halász Zsolt, Szabó Ildikó, Varga Erzsébet
Adótan és adóeljárás

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 594 205 3

A pénzügyi jog egyetemi szintű oktatása hagyományosan három nagy témakört fog át: az adójogot, a költségvetési jogot, valamint a pénzügyi és befektetési intézményrendszer szabályozásának témakörét. Az adójog önmagában is egy rendkívül összetett, anyagi és eljárási szabályokat magában foglaló szabályrendszer. Az olvasó jelen kötetben az adójog történeti kialakulását, alapfogalmait és belső összefüggéseit, valamint az adóeljárás szabályozását ismerheti meg részletesen.Az egyetemi szintű oktatásban arra kell a pénzügyi jog oktatóinak törekedni, hogy e rendkívül széles és szerteágazó, egymástól sok tekintetben elkülönülő, de mégis legalább ugyanannyi ágon egymáshoz kapcsolódó szabályrendszerbe egy alapos és logikusan felépített betekintést nyújtson a hallgatóknak. Jelen kötet – amelynek szerzői a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Pénzügyi Jogi Tanszékének oktatói – első kiadása e célt szem előtt tartva készült el 2021-ben, és került aktualizálásra, átdolgozásra 2023-ban.A kötet szerzői immár közel negyedszázados tapasztalatot gyűjtöttek össze a pénzügyi jog oktatása terén, és általános tapasztalatuk, hogy a téma terjedelme, összetettsége és részletessége különleges megközelítést tesz szükségessé. E különleges megközelítés azt jelenti, hogy nem lehetséges és nem is célszerű az egyes résztémakörök minden egyes részelemét kifejteni a pénzügyi jog egyetemi oktatása során. Az oktatás célja sokkal inkább az, hogy a három nagy témakör, az adójog, a költségvetési jog, valamint a pénz- és tőkepiaci szabályozás alapvető elemei, fogalmai és belső rendszertani összefüggései kerüljenek a fókuszpontba, és ezáltal a hallgatók megismerjék azon szabályozási struktúrák működését, amelyek részleteiben később, gyakorlati munkájuk során már ők is kellő biztonsággal el tudnak igazodni. Jelen kötet célja ennek megfelelően az adózás rendszerének, alapfogalmainak és az adóeljárási szabályozásnak áttekintése a jogi egyetemi szintű pénzügyi jogi oktatás igényei szerint. Ennek megfelelően a szerzőknek nem céljuk a szabályozás minden egyes részelemének bemutatása, hanem sokkal inkább egy alapos fogalomtisztázó és átfogó rendszertani elemző módszert követve, a téma egyes elemeinek működését és összefüggéseit szeretnék megismertetni az olvasókkal. A kötet elsődlegesen az egyetemi oktatásban való felhasználási céllal készült, amelyben azonban a szerzők nem pusztán a hazai szabályozás leírására törekedtek, hanem a releváns helyeken kitértek a nemzetközi és európai uniós szabályozásra, illetve az alkotmánybírósági, valamint a hazai és uniós bírósági gyakorlatra is.A kötet azok számára is hasznos szakkönyvként használható, akik egyetemi tanulmányaik befejezését követően is adójoggal kívánnak foglalkozni, akár adóhatósági, akár más jogalkalmazói területen.
Kipróbálható
Szent István a magyar kultúrtörténetben
Magyar Zoltán
Szent István a magyar kultúrtörténetben

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 916 1

E kötet nem a már számos szerző tollából megjelent elemzések sorát kívánja gyarapítani államalapító szent királyunk életével és uralkodásával kapcsolatban, hanem annak a kultúrhagyománynak az összefoglalására vállalkozik, amely Szent István máig elevenen ható emlékéből táplálkozik. Tekintettel arra, hogy napjaink István-képét az utókor alapvetően meghatározó barokk kor Szent István-kultuszát elsősorban a Regnum Marianum (Mária országa) gondolatra szűkítette le, a szerző a sokkal többrétegűbb és változatosabb középkori Szent István-kultuszt állítja könyvének középpontjába. A szerző feltérképezi az első királyunk életével, uralkodásával és a nevéhez fűződő írásokkal (törvényei, Intelmei) foglalkozó történészi, legendaírói és néphagyománybeli elképzeléseket és tradíciókat, a szent király képzőművészeti és irodalmi ábrázolásait – a történelmi Magyarország területén található, illetve a források leírása alapján feltételezhető egykori emlékek alapján. Némi kitekintést nyújtva arról is, hogy a környező népek hagyományvilágában hogy élt Szent István király emlékezete. Külön érdekessége a kötetnek, hogy a legendák Szent István-képe mellett a szent király alakja kapcsán fennmaradt, őt megörökítő népmondákat is áttekinti, bemutatva azt, hogy a középkori és barokk kori kultusz múltával miként élt tovább Szent István legendás emlékezete a folklórban, illetve a népköltészet, a népi kultúra más területein. A könyvet Szent István kultúrtörténeti emlékezetének részletes bibliográfiája zárja.
Kipróbálható
Tudásmenedzsment a következő két évtized határán
Noszkay Erzsébet (szerk.)
Tudásmenedzsment a következő két évtized határán

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 913 0

Tudás és menedzsment. Két szó, amit együtt emlegetünk ebben a kötetben. Az üzleti sikerhez évszázadokon keresztül három dolog kellett: nyersanyag, tőke és munkaerő. A szükséges szaktudás kevéske, a transzfer pedig célorientált volt: „Add át a fiadnak”. Évszázadok során, napjainkra nagyon megváltozott a helyzet, amelynek „eredményei” a fogyó anyagkészletek, a dráguló energia, a környezetpusztulás, a globális demográfiai helyzet problémái, s az erre adható válaszok és problémamegoldások bonyolultabbá váló tudásigénye. Ebből következik az Ipar 4.0-nak nevezett átalakulás szükségszerűsége, az agrárgazdaság forradalma, az elavuló nyersanyag-tőke-munkaerő háromszög „beburkolása” a tudás köpenyével. A fejlett világ évszázadok óta halmozza gazdagságát, ezen alapuló technológia- és tudományfejlődését, fejleszti globális rendszereit, s rohamosan tér át a nyersanyag- és energiaigényes ipari gazdaságok zsákutcája helyett a tudásalapú és környezettudatos működésre. Az MTA Gazdálkodástudományi Bizottsága alá tartozó Tudásmenedzsment Munkabizottságnak a huszadik évfordulójára készített kötetben épp ezt a kérdést teszik fel a kutatók: Kiránt-e bennünket a bajból a tudás helyes és hatékony menedzselése? A kötet az alapító-elnökasszony történeti áttekintésével alkalmat ad a sokoldalú, eltérő hátterű és érdeklődésű kutatókból és oktatókból álló közösség munkájának megismerésére, a tudásmenedzsment szerteágazó szakterületeinek bemutatására. A további, neves szerzők mind saját kutatási területük szempontjából világítják meg az előbbi dilemmára adható igen sokrétű válaszokat. Jeff Angus tapasztalt vezető informatikai szakértő szerint egyes emberek a tudásmenedzsmentre azt mondják, hogy az csak egy üres szóösszetétel. Nem az, hanem egy cselekvésre késztető tudományág. Remélem, ez a kötet is gondolkodásra késztet minden Tisztelt Olvasót – és hozzásegíti a vezetőket ahhoz, hogy cselekedjenek. Dobay Péter
Kipróbálható
LabVIEW bevezető mechatronikusoknak
Gräff József
LabVIEW bevezető mechatronikusoknak

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 867 6

A könyv az alapoktól az egyszerű mérésekig vezeti el az olvasót a LabVIEW használatában. Célja, hogy az olvasó ezt követően önállóan tudjon akár méréshez, akár szimulációhoz használható programot fejleszteni, és az eredményeket egyszerű grafikus eszközökkel (beleértve az animációt is) meg is tudja jeleníteni. Továbbá ezen ismeretek alapján már a program további (itt nem tárgyalt) tulajdonságait is feltudja fedezni, ki tudja használni. Felépítésében, metodikájában egy egyetemi szemeszternek felel meg. Az általában 14 hetes oktatási időszakot 12 fejezetre osztja, helyet hagyva a számonkérésnek, és a szinte mindig bekövetkező óra elmaradásoknak (pirosbetűs ünnepnapok, egyéb szünetek). Az első fejezetekben a nyelv alapjait ismerhetjük meg, a „változó” deklaráláson keresztül, a ciklusokig, elágazásokig, valamint az alpogramok (SubVI) elkészítéséig. Ezt követően külön fejezetekben foglalkozik például a fájlkezeléssel, a grafikával, és egyszerű szimulációs programok elkészítésével. Az utolsó szakaszban kitér a méltán népszerű Matlab programmal való kapcsolat megteremtésére, valamint egy egyszerű mérés megvalósítására is. Bonyolultabb, összetettebb feladatok elkészítéséhez ekkor még az egyéb (például matematikai) ismeretek nem állnak rendelkezésre, de az itt szerzett alapok felhasználásával később már önállóan tudják tudásukat továbbfejleszteni. A szerző köszöni a lektor (Dr. Lipovszki György) gondos munkáját, hasznos javaslatait. Szintén köszönet illeti Bojtos Attilát a borítón látható kép elkészítését.
Kipróbálható
Trendek és töréspontok IV.
Szanyi Miklós, Szunomár Ágnes, Török Ádám (szerk.)
Trendek és töréspontok IV.
Világpolitika, világgazdaság

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 890 4

Ez a mű a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható. A Világgazdasági Tudományos Tanács (VTT) újjáalakítását hat évvel ezelőtt ugyanazok az indokok vezérelték, mint annak első megalakulását bő 40 évvel ezelőtt. A világgazdaság komoly turbulenciákon ment keresztül. A változások fontos szerkezeti módosulásokat okoztak és a gazdasági erőviszonyok is megváltoztak. A 40 évvel ezelőtti folyamatok végső soron a bipoláris politikai és gazdasági világrend felbomlását eredményezték. A VTT első működési periódusában készült anyagok felhívták a figyelmet a változások fő irányaira és arra, hogy ezek elkerülhetetlenül hatalmi átrendeződéseket fognak előidézni. A szocialista blokk teljes összeomlását persze nem tudtuk előre jelezni, de az első repedések megjelenésére felhívtuk a figyelmet. A mai kihívások megint hasonló léptékű változásokat jeleznek előre. Megkockáztathatjuk, hogy a múlt tapasztalatai alapján sokkal bátrabban tudunk gondolkodni a jövő szcenárióin. Semmi sem tűnik lehetetlennek. Ez sajnos egyúttal azt is jelenti, hogy a negatív szcenáriók között a leginkább pesszimista forgatókönyveknek is helyt kell adjunk. A „minden lehetséges, és az ellenkezője is” típusú, kissé tanácstalan egyhelyben járás helyett ez a kötet úgy próbál felvázolni lehetséges szcenáriókat, hogy eközben állást is foglal. Próbálja Magyarország, illetve az ország legszorosabb (közép-)európai környezete számára legkedvezőbb kimeneteket felvázolni. Teszi ezt azért, mert a tudományos diskurzust ma sokszor leegyszerűsítő, dogmatikus vélemények uralják, amelyek nem törekszenek alternatív megoldások felvázolására.
Kipróbálható
Egészségügyi alapellátás és népegészségügy
Ilyés István
Egészségügyi alapellátás és népegészségügy

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 615 078 5

Az egészségügyi alapellátás az egészségügyi ellátórendszer első vonala, elsődleges, folyamatos és személyes ellátást nyújt személyek, családok, közösségek számára, akikkel és amelyekkel a helyzetéből adódóan szoros kapcsolatot tart. Ez teszi lehetővé az egészségmegőrzés, az egészségvédelem a betegségmegelőzés, az egészségfejlesztés feladatainak ellátását, a szűrővizsgálatok végzését, rizikóállapotok és krónikus betegségek gondozásának, a szükséges rehabilitációnak a folytatását, valamint az ezek megvalósítását segítő egészségnevelés és tanácsadás végzését is. Az alapellátás e tevékenységével segíti a népegészségügyi célkitűzések megvalósítását. Az egészségügyi alapellátás és a népegészségügy együttműködése az alapellátás egészségmegőrző, primer és szekunder prevenciós tevékenységének, továbbá a nem fertőző krónikus betegségek gondozásának stratégiai keretet biztosít, emellett hozzájárul a prevenció egyéni és populációs megközelítésének összekapcsolásához is. A Népegészségügyi medicina tantárgy háziorvosi blokkja e szemlélet alapján először a háziorvoslás jellemzőit, szemléletmódjait és gyakorlatának alapvető kérdéseit tekinti át, majd az orvos-beteg konzultáció, a diagnosztika és a kezelés sajátos kérdéseivel foglalkozik, ezután a prevenció szintjeit, stratégiáit, területeit és az egészségmegőrzés feladatait mutatja be a háziorvoslásban. Az összeállítás második része az egészséges táplálkozás és a kívánatos fizikai aktivitás biztosításának, továbbá a dohányzásról való leszokásnak és az alkoholfogyasztás csökkentésének feladatait foglalja össze, majd pedig a háziorvoslásban végzett szűrővizsgálatok és gondozási tevékenység gyakorlatát mutatja be.
Kipróbálható
„Mi otthon félre vagyunk vezetve”
Venkovits Balázs
„Mi otthon félre vagyunk vezetve”
Magyar utazók és kivándorlók Mexikóban a 19. század második felében

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 615 080 8

Sokszínű és érdekes csoport játszott fontos szerepet abban, hogy a 19. század során a magyar olvasók találkozhattak az akkor nagyrészt ismeretlen Mexikóval. Ők voltak azok, akik ekkor eljutottak az észak-amerikai országba és tapasztalataikról magyar nyelvű cikkekben és könyvekben számoltak be. Ott volt köztük Kossuth Lajos mexikói vállalkozásokba kezdő titkára, a pesti állatkert egyik tudományosan elismert (bár sokszor nagyotmondó) alapítója, egy nemesi származású forradalmár és úttörő fotós, kivándorlóból lett főkonzul, Habsburg Miksa katonái és egy női turista, aki férje halálát követően fogott nagy utazásokba. Írásaik valódi kincsesbányák: egyrészt bemutatják a 19. század második felének Mexikóját (és a szélesebb régiót), olyan információkat nyújtva az országról és az ott élőkről, amelyek más forrásból nem elérhetőek; másrészt pedig olyan egyedi rálátást biztosítanak az 1849-es forradalmat követő magyar évtizedekre, amelynek segítségével sokat megtudhatunk saját múltunkról, történelmünkről és kultúránkról is. A könyv az 1850-es évek és 1910 között megjelent írásokat mutatja be, azt az időszakot fogja át, amely az első részletes, magyar nyelvű leírások elérhetővé válásától a mexikói forradalom kitöréséig ível. Az útleírások segítségével az olvasó is együtt utazhat a korabeli magyarokkal, megismerheti történetüket, életútjukat és az őket foglalkoztató, illetve befolyásoló tényezőket. Dr. Venkovits Balázs a Debreceni Egyetem Angol–Amerikai Intézetének adjunktusa. Kutatási területei elsősorban az amerikai–magyar kapcsolatok, az utazási irodalom és utazástörténet, illetve az Észak-Amerikába irányuló magyar kivándorlás. Ezen témákban számos tanulmánya jelent meg angol, magyar és spanyol nyelven magyarországi és külföldi kötetekben és folyóiratokban egyaránt. A Debreceni Egyetemen egyebek között amerikai történelmet, civilizációt és fordítástechnikát oktat.
Kipróbálható
Szervezeti szubkultúrák azonosítása
Kása Richárd
Szervezeti szubkultúrák azonosítása
Ipszatív skálán mért ortogonális változók klaszterezési módszere

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 893 5

A gazdálkodástudományi szakirodalom évtizedek óta foglalkozik a szervezeti kultúrával, ami mostanában egyre nagyobb jelentőséget kap az üzleti tanácsadásban is. A szervezeti kultúra felmérése és megértése számos célt szolgál: választ kaphatunk arra, hogy a szervezet tagjai hogyan értelmezik és képviselik a szervezet értékeit, elősegítve ezzel a változásokat, fejlesztéseket, átalakulásokat, a vezetési funkciók hatékonyabb gyakorlását. A szervezeti kultúra felismerésénél azonban többre van szükség: a szervezet egyénekből áll, az egyének pedig csoportokat alkotnak. Ez szükségessé teszi ezeknek a homogén csoportoknak (szubkultúráknak) az azonosítását és leírását, valamint egymás közötti összefüggéseik megértését. Ehhez az egyik népszerű modell a Competing Values Framework (CVF), és ennek mérési eszköze a Organizational Culture Assessment Instrument (OCAI). Ez a tanulmány operacionalizálja Hofstede módszertani javaslatát a Cameron és Quinn OCAI-val gyűjtött adatainak elemzésére, Quinn és Rohrbaugh CVF modellje alapján. A mű rávilágít az eredeti módszerrel kapcsolatos módszertani aggályokra, és új adatelemzési módszert javasol a látens szubkultúrák azonosítására és a CVF modell eredendő elvárásaihoz való jobb igazodásra. A javasolt módszer megtartja az ipszatív skálák előnyeit a szervezet kulturális egyediségének kiemelésében és megkülönböztetésében, kiküszöböli az összes szubjektív megfontolást és kézi beavatkozást az adatfeldolgozásból, lehetővé teszi a szubkultúrák és homogenitásuk mélyebb elemzését, független minták abszolút és objektív összehasonlítását mérettől függetlenül, és újszerű grafikus ábrázolást kínál a szervezeti kultúráról.
Kipróbálható
Leadership – A Values-Work Perspective
János Fehér
Leadership – A Values-Work Perspective

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 874 4

In the final decades of the 20th century, in the era of the birth of the so called ‘new-leadership’ – and at the same time as the growing understanding about organizational culture – work on and through values, as a leverage and component of leadership has gained importance. The issue of values received special emphasis since the GLOBE research identified value-based behaviour as a core element of the (neo-)charisma of leaders. In the light of these conceptual developments, it seems to be paradoxical why values-work has not been more extensively used so far for conceptualizing and defining leadership. Considering the values context of establishing goals, offering purpose, and meaning, dealing with followers’ perceptions and expectations, promoting a mission, etc., in this book leadership will be dealt with from a values-work perspective. In the first part some of the underlying and specifically related – including ’transformational’ – leadership historical tendencies will be touched upon. The subsequent parts will be devoted to conceptual problems of values representation and values-related leadership practices at different, namely interpersonal, organizational, and societal levels. Beyond theoretical discussions this monograph offers illustrations of some key concepts by including checklists of, survey results about, and examples on values-driven, like transformational and developmental leadership behaviours. This way it can be used not only by academics, students but by leadership practitioners, i.e., ’values workers’ as well.
Kipróbálható
Marketingkutatás 4.0
Szűcs Krisztián, Lázár Erika, Németh Péter
Marketingkutatás 4.0

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 854 6

Kedves marketinges kolléga! Soha ne becsüld alá a fogyasztód, ügyfeled, soha ne próbáld leegyszerűsíteni a gondolkodását! Járj nyitott szemmel, mérj, értsd meg az értékrendjét, szempontjait, döntéseit! Kizárólag szakszerűen kutass – ennek feltételeként légy tisztában a módszertani lehetőségeiddel! Egy rosszul megválasztott kutatási design többet árt, mint használ – hiába tűnhet az eredmény megnyugtatónak és elfogadhatónak a menedzsment számára. A marketing a fogyasztó viselkedésének vizsgálatával kezdődik, és a siker kizárólag a fogyasztó véleményének vizsgálatát követően értékelhető valódinak. A Marketingkutatás 4.0 könyv segítségével biztos és aktuális tudás birtokába kerülhetsz a fentiekhez. Kovács Balázs, Ipsos, Marketing Communications Sokéves piackutatói gyakorlatom egyik legfőbb tanulsága, hogy a kutatás sikerében nem elhanyagolható tényező a megbízó felkészültsége. Mondhatjuk, hogy a piackutatás vevőjének elégedettsége megköveteli a vevő edukációját. A Pécsi Tudományegyetem oktatóinak műve ehhez nyújt támogatást. Legnagyobb erőssége, hogy bemutatja a kutatási technológia fejlődésének legújabb eredményeit is. A téma oktatói számára rendkívüli és régen várt segítség. Veres Zoltán, Pannon Egyetem, egyetemi tanár Szűcs Krisztián: Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Marketing és Turizmus Intézet (PTE KTK MTI) Lázár Erika: Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Marketing és Turizmus Intézet (PTE KTK MTI) Németh Péter: Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Marketing és Turizmus Intézet (PTE KTK MTI)
Kipróbálható
A társadalmi változások indítékai és fékjei
Faragó Klára, Dúll Andrea, Lan Anh Nguyen Luu (szerk.)
A társadalmi változások indítékai és fékjei
A 80 éves Hunyady György tiszteletére

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 835 5

2021-ben jelent meg Hunyady György Rendszerattitűdök a változó közgondolkodásban című nagyszabású monográfiája, amelyben egy több éven át tartó, reprezentatív mintákon végzett kutatássorozat eredményeit foglalja össze a történeti gondolkodó értelmezési szabadságával, esszéisztikus, fanyar és játékosan szellemes stílusával, valamint az empirikus munkát végző szociálpszichológus szorgos precizitásával. A monográfiában Hunyady a 2010 és 2013 közötti ambivalens rendszerattitűdöket vizsgálja, elemzi és értelmezi. Az elemzés fogalmi kiindulópontjául John Jost rendszerigazolás elmélete szolgált, de azt innovatív módon kiegészítette a rendszerkritika elméletével. Bár feltételezhető, sőt tudható, hogy a rendszerkritika a demokratikus társadalmakban is hallatja hangját, különösen érdekes kérdés, hogy Magyarországon hogyan működnek a Janus-arcú rendszerattitűdök, az igazolás és a bírálat. Nem triviális, hanem megfejtendő kérdés az, hogy ez a két ellentmondó tendencia hogyan fér meg egymással a társadalomban. A történelem, a szociológia és a szociálpszichológia diszciplínájának elkötelezett kortársak és a fiatalabb nemzedék tiszteletét a jelen kötet és a Magyar Tudományos Akadémián 2022. szeptember 12-én rendezett ülésszak oly módon rója le, hogy a Hunyady újító szellemének tanúbizonyságát adó, a Rendszerattitűdök a változó közgondolkodásban című munkára reflektálva az itt közölt írások és prezentált előadások, hozzászólások tovább szövik a gondolati hálót, új keretbe helyezik eddigi kutatásaikat, vagy kapnak új ötleteket, kiindulópontokat további munkáikhoz. Ebben a könyvben együvé került a szociálpszichológusok, a szociológusok és a történészek szakmai képviselői által írt gazdag, színes, a szakmai megvitatás céljára alkalmas tanulmánygyűjtemény, amely Hunyady György inspirációját magán viseli. A gondolatok nemzetközi befogadását segíti, hogy a jelen elektronikus kötetben Hunyady György nagyívű tanulmánya, a szerkesztők bevezetője, a laudáció és a tisztelgő szerzők munkáinak összefoglalása, a prezentációban kiemelt legfontosabb megállapításaik, a vita és a felkért hozzászólások összegzése, valamint a konferencia tanulságainak, jövőbeli kutatások számára nyújtott inspirációjának bemutatása angol nyelven jelenik meg. Reményeink szerint ez a kötet további utakat nyit meg, gazdag kapcsolódási lehetőségeket kínál új kutatási területek és más diszciplínák felé. Bizonyítja, hogy a fejlett demokráciákon kívüli társadalmakban művelt szociálpszichológiai kutatás érdemben hozzájárulhat a főáramhoz.
Kipróbálható
Planetáris környezetünk veszélyeztetése és megmentése
Faragó Tibor
Planetáris környezetünk veszélyeztetése és megmentése

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 875 1

A közös planetáris otthonunkra ható, az emberi tevékenységekből eredő környezetkárosító folyamatok az elmúlt egy évszázadnyi időszakban globális szintűvé váltak. A természeti környezetünkre gyakorolt kiterjedt hatásaink sorában a toxikus nehézfémek, a vegyi anyagok és hulladékok környezetszennyezésének, az ózonkárosító anyagok és az üvegházhatású gázok kibocsátásának következményei súlyosan érintik a jelenlegi és a jövő nemzedékek életét, életminőségét is. A kötet szerzője bemutatja e problémák felismerésének történetét, a nemzetközi tudományos és politikai együttműködés fejlődését, a különböző programokat és megállapodásokat, levonja a jövőre nézve is legfontosabbnak tartott tanulságokat. Környezetünk veszélyeztetése az ipari forradalom kezdete óta jelentősen növekedett, de ahogyan ebből a kötetből is kitűnik, tudományos ismereteink bővülése és a nemzetközi együttműködés kibontakozása mentén lehetséges e veszélyes folyamat megállítása. Faragó Tibor évtizedek óta foglalkozik ezzel a témakörrel, számos nemzetközi együttműködésben is részt vett, így nemcsak a planetáris környezeti állapot alakulásának természeti törvényeit, hanem az arra ható emberi tevékenységek és szabályozásuk összetett folyamatait is részleteiben ismeri. A szerző már globális szinten kritikussá vált környezeti ügyekről szóló tartalmas és olvasmányos kötetét e témákkal ismerkedők és azokban már jártasabb olvasók mellett mindazoknak is ajánlhatom, akik jelenkorunk legfontosabb környezeti problémáinak értékelése és megoldási lehetőségei iránt érdeklődnek.(Bozó László akadémikus, MTA Földtudományok Osztály elnöke)
Kipróbálható
Krónikus megbetegedések klinikai egészségpszichológiai vonatkozásai
Teleki Szidalisz Ágnes
Krónikus megbetegedések klinikai egészségpszichológiai vonatkozásai

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 884 3

A testi történések és a lelki folyamatok összekapcsolódása és egymásra hatása az emberiség ősi tapasztalata, mára pedig empirikusan igazolt tény is. A klinikai egészségpszichológia ehhez kapcsolódóan arra törekszik, hogy a pszichológiai tudást integrálja az egészség-betegség folyamat egészébe, fő fókuszában az egészség megőrzése és a szomatikus betegségek megelőzése és terápiája áll. Jelen kötet a népegészségügyi szempontból legjelentősebb, illetve számos, klinikai egészségpszichológiai vonatkozásai miatt speciálisnak tekinthető kórképet mutat be a széles körű és a test-lélek összefüggését megjelenítő biopszichoszociális szemléleti keretben. A tárgyalt huszonkét kórképet e mű megegyező struktúra mentén tárgyalja: a betegségek (kór)élettani és biomedikális vonatkozásainak bemutatását minden esetben a releváns pszichés és pszichoszociális vonatkozások, valamint az alkalmazott és hatékonynak bizonyult pszichoszociális intervenciók ismertetése követi. A kötet célja ekként átfogó képet festeni egy szomatikus állapot biológiai, pszichológiai és társas-társadalmi jellemzőiről, így bemutatva test és lélek összefonódását és e lenyűgöző, testi-lelki egészségünket számos módon átható és létfontosságú kapcsolatot.
Kipróbálható
Digitális érettségen alapuló életciklusmodell kkv-k számára
Sándor Ágnes, Gubán Ákos, Mezei Zoltán
Digitális érettségen alapuló életciklusmodell kkv-k számára

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 871 3

A könyv célja a digitális érettségi modell kialakításának elméleti megalapozása, amely segítségül szolgál a kis- és középvállalkozások számára, hogy felmérhessék, hol is tartanak a digitalizációban (mennyire fejlett a digitális erőforrásrendszerük, digitális szemléletük), illetve hogy gyorsabban és hatékonyabban tudjanak reagálni a környezeti változásokra, például egy járványhelyzet esetében. A kialakított modell egy dinamikus modell, amely IT-orientált, és kevésbé menedzsmentszemléletű, de a célja a menedzsment támogatása digitális fejlesztések során. További célunk egy olyan módszertan bemutatása, amely segítségével meghatározható egy kis- és középvállalkozásnak az életciklusban elfoglalt helye. A könyvben egy olyan többdimenziós modellt javaslunk a digitális érettség életciklusának meghatározására a kkv-k esetében, amely figyelembe veszi a cégek digitális érettségét, a különböző iparágak IT-intenzitását, valamint szervezeti sajátosságait. A modell öt érettségi szintet tartalmaz, amelyek az adat-információ szempontjából három szintbe sorolhatók be. Ennek segítségével pontosabb döntéseket hozhatnak a kis- és középvállalkozások azzal kapcsolatban, hogy mely területeken szükséges fejleszteniük.
Kipróbálható
Mi a család?
Husz Ildikó (szerk.)
Mi a család?
Tanulmányok a család fogalmáról a jelenkori Magyarországon

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 872 0

A mindennapokban minket körülvevő, a család képzetének előhívására szolgáló képeken, plakátokon, piktogramokon legtöbbször anyát és apát látunk egy vagy több gyerekkel. A vizuális reprezentációk az úgynevezett „nukleáris család” ideáját jelenítik meg, egy olyan életközösségét, amelyre a hétköznapi szóhasználatban gyakran utalunk „A CSALÁD”-ként. De vajon valóban csak ezt az életközösséget tekinthetjük családnak? A házasság, az intimitás, a szülőség, az ezekre vonatkozó jogok és kötelességek rendszere terén olyan forradalmi változásoknak voltunk és vagyunk jelenleg is tanúi, amelyek újragondolásra késztetnek a család fogalmával kapcsolatban. A mai társadalmakban egyre kevésbé gondolhatunk arra úgy, mint férj-feleség-gyerek hármasára, hiszen sokféle más életközösséggel is találkozunk, amelyek szintén igénylik a családként való elismerést. Ebben a könyvben annak bemutatására vállalkozunk, hogy milyen különböző elképzelések léteznek a mai Magyarországon arról, hogy mi is a család. A lehetséges megközelítések közül egyaránt foglalkozunk a lakosság családfogalmaival és a családi élet működésére ható intézmények manifeszt vagy látens család-definícióival, rámutatva a különbségekből eredő lehetséges ütközésekre is. A kötet szerzői többféle diszciplínát képviselnek, van köztük szociológus, antropológus, nyelvész és jogász is, ami lehetővé teszi a téma több szempontból történő bemutatását.
Kipróbálható
Működési rendszerkockázat az államháztartásban
Kozma Gábor
Működési rendszerkockázat az államháztartásban
Nemzetközi kitekintéssel

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 851 5

Meglehetősen magas elvontsági szintű tanulmányt tart kezében az Olvasó. Olyan fogalmakkal találkozunk a műben, mint pszichológiai érték-függvény, információ vagyon, kilátás-elmélet, mentális könyvelés, disszipáció, autokatalitikus jelleg, unitárius állam…… A tudomány emberein kívül kevesen értik ezek jelentését. A szerző viselkedés-gazdaságtan és az intézményi gazdaságtan eredményeire támaszkodva, vizsgálni kívánja a címben foglalt rendszerszintű működési kockázatokat. Azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a témát ugyan elméletileg tárgyalva, azért a gyakorlat számára is hasznosítható következtetésekre jusson. Legyen továbbá a könyv hasznos segédeszköz az oktatásban is. Mindenekelőtt el kell mondanunk, hogy nem ez a szerző első opusza e témában. Sőt, úgy látom, hogy bár nem lehetetlen, de nem is könnyű megérteni a jelen munkában foglaltakat, ha valaki az első könyvet, melyre gyakran hivatkozik a szerző, nem ismeri. (Működési kockázat és veszteség elkerülés az állampénzügyi döntésekben Akadémiai Kiadó, 2019). Azaz, a mű mintegy folytatása a korábbi monográfiának. Enyhítendő a tudományos szint nehézségét, szerzőnk rendkívül nagy súlyt helyezett a szemléltetésre. Színes ábrák, grafikonok sokasága tarkítja a könyvet. Igen érdekesek a viszonylag friss adatokkal hozott pillanatfelvételek a világ különböző régióiról, országairól. Kis országunkra a vizsgált kérdést illetően is igen nagy szerepe van a külső hatásoknak. Ezekre kevés a ráhatásunk. De belső berendezkedésünkre lehet. Mondanivalójából számomra a legfontosabbnak a szubszidiaritás fontosságának kiemelése tűnik: „A működési stabilitás elméleti szintje a decentralizáció lényegesen magasabb fokát, érettebb és tagoltabb nemzetközi és nemzeti szintű döntési mechanizmusokat igényelne az állampénzügyi folyamatokban. A decentralizáció szintjének empirikusan kimutatható elmaradása – „hiánya” – az egyes nemzetállamok rendszereinek, valamint a globális állampénzügyi rendszer egészének a lehetségesnél lényegesen nagyobb mértékű sérülékenységét jelzi.” Botos Katalin Professzor emerita Nem tagadom, szívesen és örömmel írtam ajánló sorokat a Működési rendszerkockázat az államháztartásban című könyvhöz. Nem csak alkotójának több mint két évtizedes, tiszteletreméltó pénzügyi ellenőri, majd kutatói, alkotói pályájának követése indít erre, hanem mert az a magam számára is sok új támpontot, rendszerezett ismeretet ad. Az újabb mű ugyanis szélesedő horizonton, nemzetközi kitekintésben folytatása annak a gondolati ívnek, amelyet a szerző a Működési kockázat és veszteségkerülés az állampénzügyi döntésekben című három éve megjelent könyvében összefoglalt. Ajánlom a könyvet mindazoknak, akik nap mint nap megpróbálják megérteni az államháztartás működésének történéseit, akik a maguk szűkebb vagy bővebb világában találkoznak azokkal a pénzügyi, s vele társadalmi kockázatokkal, amelyek áthatják életünket. A kötet külön értéke, hogy a szerző képes volt újabb művében is érzékeltetni egyéni látásmódját, egyszerre adva jól felépített elméleti hátteret és napi tapasztalatot. Kitűnik írójának a hosszú gyakorlati ismerete, s erre épülő elkötelezett kutatói igényessége. Az államháztartás működési rendszerkockázatairól összefoglaltak az olvasót gondolati társnak tekintik, s gyakran azonosulásra, néha vitára indítják. Tisztelem érte a szerzőt, hiszen napjaink világjárványok és háborúk sújtotta világában a közös gondolkodásra, az együttműködésre építő kiútkeresés különös értékké, mondhatjuk, a fennmaradás feltételévé vált. Az eligazodást segítő, jó könyv ebben mindazoknak segítség, akik többet akarnak érteni a jelenből és messzebbre látni a jövőben. Érdemes tehát kézbe venni e gondolati, szakmai tartalmában gazdag, ugyanakkor nem minden részletében könnyű olvasmányt. Kovács Árpád egyetemi tanár
Kipróbálható
A vállalkozói lét illúziói / A vállalkozói magatartás elméletei
Németh Gergely
A vállalkozói lét illúziói / A vállalkozói magatartás elméletei
Hogyan gondoljunk magunkra mint vállalkozóra, és hogyan fejlesszük vállalkozásunkat?

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 819 5

Hogyan viselkedik és gondolkodik az ember? Kiváltképpen hogyan gondolkodik és viselkedik egy vállalkozó? Mitől különlegesek ők? Van-e vállalkozói személyiség, és ha igen, milyen ez a profil? A vállalkozói gondolkodásban milyen torzítások és tévedési mintázatok ismerhetőek fel, ha egyáltalán vannak ilyenek? Milyen tudás szükséges egy vállalkozás indításához és évek múlva is sikeres vállalkozássá növesztéséhez? Az elmúlt húsz évben ezek a kérdések foglalkoztattak. Ez a könyv nem kínál könnyebb utat azoknak, akik vállalkozni szeretnének. Betekintést – megértést viszont adhat. A vállalkozások, vállalkozók működési sajátosságainak megértése megkérdőjelezhetetlenül fontos kutatási téma napjainkban. Bármely nemzetgazdaságban látható, hogy a kisvállalkozások és az ő gazdasági szerepük, mint egy motor ad lendületet az adott ökoszisztémának. Shaver és Scott 1991-es cikkének a Person, Process, Choice (Egyén, folyamat, választás) címet adta. A cím mögött meghúzódó modellben azt írják, kell az egyén, aki végigmegy egy döntési, értékelési folyamaton, amelynek a végén választásokat tesz, amelynek viselkedési megnyilvánulásai, következményei vannak. Nem tudunk értekezni a vállalkozásokról ezen lépések hiányában. A könyv egyfajta vezérfonalának tekintem ezt a folyamatot.
Kipróbálható
Szülészeti szimulációs gyakorlatok
Borján Eszter, Rigó János
Szülészeti szimulációs gyakorlatok

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 861 4

A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán 2007 szeptembere óta alkalmazunk valósághű páciensszimulátorokat a különböző képzési programokban. A szimulációs gyakorlatokat 2009-től önálló tantárgyként vezettük be a graduális képzésekbe. Magyarországon elsőként került beszerzésre a CAE Healthcare által gyártott valósághű szülészeti szimulátor (Lucina Fidelis), amellyel 2016 februárjában kezdtünk oktatni a különböző szakirányokon. A szimulátor a szülésznő szakirányon a „Szülészeti szimulációs gyakorlatok” elnevezésű önálló kurzus keretén belül jelenik meg, az ápoló szakirányon a „Szülészet-nőgyógyászat és ápolástana” tantárgy egyes óráin, a mentőtiszt hallgatóknál pedig a „Speciális oxiológia” kurzus részeként. A védőnő szakirányon a záróvizsgára történő komplex felkészítő program során találkoznak az eszközzel a hallgatók. Az ápoló szakirányon szintén megjelenik a záróvizsgára történő felkészítésben és a gyakorlati záróvizsga egyik elemeként is. Jegyzetünk elsősorban a szülésznő hallgatók szakmai felkészülését segíti, de hasznos lehet az ápoló, mentőtiszt és védőnő szakirányokon tanulók számára is. A kiadvány első részében a szimulációs gyakorlatokhoz szorosan kapcsolódó elméleti ismereteket foglaljuk össze röviden. A második részben találhatók a foglalkozásokra való felkészülést segítő kérdések, az esetek bemutatása és a gyakorlatok részletes leírása a konkrét szülésznői tevékenységek, feladatok ismertetésével. A jegyzet végén ajánlott könyvek és tudományos közlemények segíthetik az adott témában történő elmélyülést.
Kipróbálható
Figyelem a gyakorlatban
Zsidó N. András, Lábadi Beatrix (szerk.)
Figyelem a gyakorlatban

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 847 8

A figyelem az életünk meghatározó része, a legapróbb cselekedeteinket is átszövi kora gyermekkortól egészen az időskorig. Mindenki tud példát mondani arra, amikor figyelt, amikor valamire direkt nem figyelt, amikor észrevett valami változást, amit mások nem, amikor elfáradt és nem tudott tovább figyelni, és arra is, amikor felfrissült és újra oda tudott figyelni. Persze ebben nagyok az egyéni különbségek, hiszen arra, hogy mire, mennyire és hogyan figyelünk, hat az, hogy milyen természetűek vagyunk. Az viszont mindenkire igaz, hogy figyelem nélkül sok szórakoztató tevékenységet nem tudnánk gyakorolni. A figyelmi képességünk alapvető, elválaszthatatlan része a kommunikációnak, a digitális eszközhasználatnak, a sportnak és a művészetnek. Ugyanakkor a figyelmi képességeink alapvetőségének akkor kerülünk igazán tudatába, amikor valamelyik „része” hiányzik. A figyelmi deficitek széles körben megjelennek a neuropszichológiától a különböző függőségeken át a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarig. Jelen kötet célja közérthetően bemutatni a figyelem (kognitív) pszichológiájának sokszínűségét és egyes aspektusainak gyakorlati relevanciáját olyan alkalmazott szemlélettel, amely érthető az érdeklődő laikusoknak és hasznára lehet számos diszciplínában tanuló (jövőbeli) szakembernek.
Kipróbálható
Mit is iszunk?
Berta Renáta, Adamcsik Orsolya, Galambos Ildikó, Kovács Nikoletta, Maász Gábor, Zrínyi Zita, Tombácz Etelka
Mit is iszunk?
Mikroműanyag-problémák, jelenlegi helyzet

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 850 8

A műanyagok mesterségesen előállított, szintetizált termékek, a múlt században elindított ipari gyártásuk volumene és sokfélesége rohamosan – az ezredfordulón megkétszerezett globális évi terméssel – növekszik. A műanyagtermékek mára már nélkülözhetetlenek a mindennapi életünkben, azonban természetidegen anyagok, a sokféle műanyagtermék több mint száz éve, nagyrészt hulladékként halmozódik a Földön. A környezetben szétszóródott műanyagdarabok főleg a mechanikai erők és az UV sugárzás hatására aprózódnak, idővel mikro- (5 mm alatti) és még kisebb, nanoműanyag- (1 µm alatti) szemcsékké alakulnak. A levegőben, a vizekben és a talajokon szétszóródnak, beléegezve, lenyelve bekerülnek a táplálékláncba, és a szervezetben mindenhová behatolnak. A könyv hat fő fejezetében bemutatjuk a mikroműanyagok fontosabb tulajdonságait, tárgyaljuk előfordulásukat különböző típusú vizkben (felszíni víz, ivóvíz – palackozott, illetve csapvíz, és nem ivóvíz – ipari vizek és szennyvíz), ismertetjük a mikro-/nanoműanyagok egészségügyi hatásait, a törvényi szabályozásukat (EU és magyar), a kimutatási lehetőségeket, az analitikai módszereket és végül a mikroszennyező- és mikroműanyag-mentes vízelőállítási technikákat különböző nyersvizek esetén.
Kipróbálható
Ábrándok bűvöletében
Gelencsér András
Ábrándok bűvöletében
A fenntartható fejlődés korlátai

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 858 4

Jelen kötet a hirtelen mindannyiunk számára forróvá vált globális fenntarthatóság témakörét járja körül unortodox módon, kizárólag a természet- és mérnöki tudományok eszköztárával. A képzeletbeli kamera a bolygón kívülről közelít a Föld felé, és a szerző áthághatatlan természeti törvények talaján számol le a fenntartható fejlődésről táplált, a politikai és a gazdasági elit rövid távú érdekeit kiszolgáló fényesen csillogó illúziókkal. A szerző „kardja” a modern civilizáció fennmaradásához nélkülözhetetlen hatalmas mennyiségű energia folyamatos biztosítása és az ehhez szükséges véges és korlátos erőforrások között feszülő ellentmondás. A szerzőt, aki a fenntarthatóság kérdéskörében a többséggel ellentétben „nem lóg a mesék tején”, kizárólag az emberiség jövőjéért érzett aggódás hajtja. Könyvében kíméletlenül megmutatja az érem eddig elhallgatott sötét oldalát, őszinte és felelős együttgondolkodásra hívja az olvasót. Hiszen itt valóban „a lét a tét”, nincs másik bolygónk és még egy zsetonunk az újrakezdéshez. Ajánljuk mindenkinek, aki úgy érzi, hogy jelenleg a világban nem jó irányba mennek a dolgok, és akit mélységes aggodalommal tölt el saját és Földünk jövője. Feltéve ha kellően bátor ahhoz, hogy kilépjen az alternatív valóságok akolmelegéből. Gelencsér András levegőkémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Pannon Egyetem rektora, a levegőszennyezés és az éghajlatváltozás összefüggéseinek nemzetközileg elismert kutatója.
Kipróbálható
A kis- és középvállalkozások innovációja
Stukovszky Tamás, Illyés Péter (szerk.)
A kis- és középvállalkozások innovációja
Elmélet és gyakorlat

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 833 1

A jelen kötet szellemi munícióját adó, a kkv-k innovációs minimumának azonosítására irányuló kutatás célja az egyes innovációs módszertanok, modellek benchmark jellegű vizsgálata és a hazai kkv-k legoptimálisabb innovációs életciklus modelljének definiálása volt. A kutatás során az innováció mint változási képesség operatív szinten került vizsgálatra az egyes innovációs módszertanok, modellek benchmark jellegű elemzésével. Miközben a mű célrendszere többrétű, legfontosabb küldetése, hogy az innováció technokrata, tudományos és sokszor talán túlértékelt vagy túlgondolt jelentéstartalmát átformálja a vállalatok mindennapjaiban is használható, működésüket és eredményességüket támogató fogalommá. A szerzők az innovációs definíciók, modellek, folyamatok, jogszabályok és nemzetközi trendek világának elemző bemutatásán keresztül vezetik az Olvasót, kiemelten foglalkozva a hazai kis- és középvállalkozások innovációs kihívásaival, lehetőségeivel. A kötetben szereplő ismeretek tanulmányozása hasznos lehet a téma iránt mélyebben érdeklődőknek – legyen szó a jövő innovációmenedzsereiről, döntéselőkészítőkről és szakpolitikusokról vagy akár egyetemi hallgatókról, oktatókról –, akik tenni szeretnének azért, hogy a kis- és középvállalkozások, azáltal pedig hazánk innovációs teljesítménye javuljon, elkerülve ezzel a kevésbé versenyképes gazdasági környezetben rejlő közepes fejlettségi csapda veszélyét.
Kipróbálható
Mi a műalkotás?
Kulcsár Szabó Ernő
Mi a műalkotás?

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 812 6

Azon túl, hogy legelőször is nyelvi képződmény, az irodalmi műalkotásnak nincs időtlen lényege. Ugyanakkor minden nagy korszakban lényegi ismérvek alapján tekintünk műalkotásnak egy szöveget. Az értelmezés gyakran mégis úgy lát munkához, mintha már mindig is tudná, mi és miként tesz műalkotássá egy szöveget, sőt, mintha eleve elintézett kérdés volna, hogy mi számít műalkotásnak egyáltalán. Kivált pedig nagy műalkotásnak. A könyv a strukturalizmus nagy hatású térbeli műfogalmával szemben a – szöveg és az olvasás köztes terében megképződő – műalkotásnak abból az időbeli létmódjából indul ki, amely a művészeti ágak közül egyedül még a zenének sajátja. A létmódja felől megvilágított műalkotás ugyanis a maga kettős időszerkezete jóvoltából egyszerre van belefoglalva az olvasási eseménybe és beillesztve a költészet szűntelen mozgásban lévő hatástörténetébe. A kötet előbb a szöveg művé válásának problémáit tárgyalja, majd olyan irodalmi olvasásmódra tesz kísérletet, amely megkerülhetetlennek tekinti a közlés hangolt beszédszerűségét s vele a dikció, a modalitás, a ritmus, a prozódia, a dallamvonal és a frazírozás poétikai teljesítményét. Mert nélkülük a műbeli igazság nem művészetként történik meg velünk. A költészetben Rilke, Babits, Benn, Szabó Lőrinc és Nemes Nagy, az epikában Stendhal, Tolsztoj, Flaubert, Hamsun, Kosztolányi és Márai alkotásai állnak az értelmezések előterében. A szakmai értékelésből: „A bonyolult összefüggéseket világos okfejtéssel tárgyaló, módszertani értelemben is hiánypótló könyv nemcsak a szakemberek és a művelt közönség köreiben találja majd meg érdeklődő olvasóit, hanem az egyetemeken is fontos oktatási segédanyag lehet, mint ahogy 20. századi irodalmi hagyományaink középiskolai közvetítését is hatékonyan segítheti elő.” (Szirák Péter)
Kipróbálható
Kilábalás – Újranyitás – Növekedés
Kőműves Zsolt Sándor, Dajnoki Krisztina, Pató Gáborné dr. Szűcs Beáta, Poór József, Szabó Katalin, Szabó-Szentgróti Gábor, Szabó Szilvia (szerk.)
Kilábalás – Újranyitás – Növekedés
Poszt-Covid-szindróma és bizonytalan helyzet menedzsment szempontjai

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 594 061 5

A válságokból – okozza bármilyen természeti katasztrófa vagy szűklátókörű emberi cselekedetek sora – a kilábalás soha nem rutin feladat, nincs két egyforma bejárandó útvonal, ugyanakkor a cél legfontosabb jellemzője mégis azonos: a válság előtti állapothoz képest megerősödve jönni ki belőle. Gazdasági, társadalom rendszerek esetében ez nem pusztán azt jelenti, hogy a válságot túlélni képes, korábbi anyagi és szellemi értéktermelő folyamatokat még hatékonyabban legyünk képesek végezni, hanem azt is, hogy a megerősödés keretében történjen prevenció: lehetőleg ugyanez a helyzet ne ismétlődhessen meg, láthassuk előre és tudjuk megelőzni, illetve hatását radikálisan csökkenteni. Mindez azt jelenti, hogy a vezetés számára nincs egy az egyben másolható forgatókönyv. A menedzsmentnek egy adott szervezet esetében a helyi és regionális tényezők figyelembevételével kreatív, egyedi és hatékony megoldásokat kell kidolgoznia. Ha fentiekben egyetértünk, joggal tehető fel a kérdés: miért van szükség olyan könyvre, amely egy konkrét válság és az azt követő kilábalási és növekedési pályára állási időszak menedzsment eszközeit mutatja be? A válasz ugyanakkor egyértelmű: nem tudunk másból tanulni. Ha a változás- és válságmenedzsment irodalmát áttekintjük, látható, hogy nem tudunk mást tenni, mint rögzíteni a tényeket, elemezni a sikeresnek bizonyult stratégiákat és döntéseket éppúgy, mint a kudarcokat annak érdekében, hogy egy következő válság idején gazdagabb eszköztárból meríthessenek a menedzserek a megoldáskereső folyamataikban. Alkothatók elméleti modellek és sikeresnek tűnő ökölszabályok, mégis a vezetők szakmai kihívása és felelőssége, hogy azokat megfelelően adaptálják a konkrét helyzetben.
Kipróbálható
Irodalmi kommunikáció és műfajiság
Hansági Ágnes
Irodalmi kommunikáció és műfajiság
A Jókai-próza narrációs eljárásai a romantikától a korai modernségig

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 846 1

Annak ellenére, hogy Jókai Mór a világirodalom máig legnagyobb hatású magyar alkotója, az életmű feldolgozottsága meglepően alacsony: nem készült kritikai életrajz, sem katalógus az életében megjelent művekről, a fellelhető kéziratokról; keveset tudunk a szövegek poétikai, retorikai és irodalmi kommunikációs működésmódjairól. Szövegeinek a romantikához és a modernséghez való viszonya is a megoldatlan problémák közé tartozott, amely önmagán túlmutatóan a magyar irodalmi modernség kezdetének kérdését, a máig virulens „megkésettségmítoszokat” is érinti. Pedig a magyar századfordulós modernség Jókai Mór szövegeivel kezdődik. A könyv fejezetei azt követik nyomon, hogy a magyar narratív fikció hagyományából Jókai mit tanul, és a 19. században kialakuló új nyilvánosság, a populáris kommunikáció új rendjére reagálva miként jut el a modernségig. A könyv a populáris kommunikáció, a populáris nyilvánosság, a falusi történet témái mellett Jókai olyan modern szövegeit tárgyalja, amelyek azt bizonyítják, hogy Flaubert nem Jókai ellenpontja, hanem társa a modern prózával való kísérletekben, amennyiben Jókai is a szcenikus szerkesztés, a deperszonalizáló elbeszélés, a metafikciós eljárások révén alkotta újra a regény műfaját.
Kipróbálható
Közszerződési jogi koncepciók
Auer Ádám (szerk.)
Közszerződési jogi koncepciók
Tanulmányok a közszerződések köréből

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 849 2

A közszerződések újabb és újabb jelenségei töretlenül növekednek, a különböző megállapodások, köz- és magánjogi vegyes elemekkel átszőtt szerződések és azok egyedi változatai is egyre elterjedtebbek. E témakör hazai tudományos feldolgozása olyan ponthoz érkezett, ahol az egyes jogági szakterületek felvetettek problémákat, kidolgoztak álláspontokat, így egy olyan fórum életre hívása tűnik indokoltnak, amely alkalmas ezen eredmények megvitatására, közös álláspontok kialakítására. A tanulmánykötet két részből áll. Az első részben koncepcionális, dogmatikai és átfogóbb kérdéseket tárgyaló, míg a kötet második részében egy-egy speciális problémát elemző írások kaptak helyet. A vitában mindkét iránynak helye van. Ki kell jelölni egy dogmatikai, egységes értelmezési keretet, amely iránytűként szolgál a szakágazati megoldásokhoz. A közszerződések témaköre túllépett azon a szinten, hogy egységesen kezelhető területként feldolgozható legyen. A közpolitikai és gazdasági környezet, a szakjogági tradíciók és jogi paradigmák több utat jelölnek ki a téma tárgyalásának, így helye lehet a koncepcióalkotást követően annak, hogy egyes jogintézmények szintjén történjen meg a problémák feltérképezése és megoldása. A helyzet azonban nem statikus, mert a technológiai fejlődés (például okos szerződés) olyan nyomást helyez az állami jogalkotókra, mely a hathatós megoldást egy viszonylag szűk határidő alatt követeli meg. Az adekvát jogi válasz hiánya ugyanis versenyhátrányt, nemzetgazdasági visszaesést jelenthet.
Kipróbálható
Sorsunk - jelenünk
Csókási Krisztina, Teleki Szidalisz Ágnes (szerk.)
Sorsunk - jelenünk
Tanulmányok Prof. Dr. Kiss Enikő Csilla köszöntésére

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 829 4

A Sorsunk – jelenünk cím egyfelől metaforaként jeleníti meg Kiss Enikő Csilla professzor asszony életművének ívét, másfelől kijelöli annak jelentős kutatási területeit, melyeket a kötet négy nagy témakör köré szerveződve magában foglal. Szondi Lipót életét és sorsanalitikus munkásságát négy, a művészetpszichológia témakörét öt tanulmány, a reziliencia és a személyiség pozitív erőforrásainak kérdéskörét tizenöt, míg a mindfulness pszichológiai megközelítését két tanulmány érinti a kötetben a szerzők, az egyes témakörök kitüntetett, hazai és nemzetközi fórumokon is ismert és hivatkozott szakértőinek tolmácsolásában. E témakörök a hazai és nemzetközi tudományos életnek jelenleg is kurrens, széles körben kutatott, valamint a gyakorlati pszichológiai munkának is méltán jelentős témái, alappillérei, számos olyan kérdéskört is magukban foglalva, melyek a hétköznapi diskurzusban is népszerű helyet töltenek be. Így e kötet jelentős, akár hiánypótló magyar nyelvű szakirodalmi forrásként méltán gazdagíthatja a hazai pszichológiai irodalmat, miközben számot tarthat a művelt nagyközönség figyelmére is, gyarapítva a mindennapi lélektani ismeretek körét. Jelen kötet Kiss Enikő Csilla professzor asszony több évtizedes munkássága és a hazai, illetve nemzetközi személyiség-lélektan gazdagításához és kiműveléséhez kötődő, széles körű és messze ható tudományos, oktatói-kutatói életműve előtt kíván tisztelegni a munkatársak, kollégák és a tanítványok tolmácsolásában.
Kipróbálható
Oktatás - Sport - Covid
Magyar Márton, Gősi Zsuzsanna (szerk.)
Oktatás - Sport - Covid

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 848 5

Az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet (ESI) már negyedik éve szervezi meg sporttudománnyal kapcsolatos konferenciáit. Évek óta számos más neves hazai kutató is bemutatja legújabb kutatási eredményeit az ESI oktatói mellett, amely jelzi a konferenciasorozatunk jelentőségét is. A második rendezvényünk a hazai rekreáció felsőoktatás 30 éves történetisége kapcsán került megrendezésre, majd ezt követően a sport különböző aspektusai kerültek górcső alá, a 2020. és a 2021. évben a Covid-19 pandémia által erősen meghatározottan. A Sport – Tudomány – Egészség konferenciasorozat IV. (online) eseményéhez kapcsolódó absztraktkötet mellett a széleskörű előadásokat jól reprezentálják a 3. tanulmánykötetünkben szereplő hiánypótló kutatások is. A sorozat hetedik elemeként a „Tanulmányok az oktatásról és a sportról a Covid árnyékában” cím alatt az online felsőoktatás elméleti és gyakorlati tantárgyai, valamint a külső szakmai gyakorlatok covid-rendszere mellett a pandémia által deklarált mozgástanulás egyedi (formális és nem formális) keretei is megjelennek. Jó szívvel ajánljuk minden érdeklődőnek jelenlegi és korábbi tanulmányköteteinket is, amelyek a rekreáció- és sporttudomány széles palettájáról közöl új és érdekes információkat a szakemberek, oktató-kutató kollégák és akár a szakdolgozó hallgatók számára is.
Kipróbálható
A tanulói beszéd az osztálytermi diskurzusban
Asztalos Anikó
A tanulói beszéd az osztálytermi diskurzusban

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 838 6

Ha képesek vagyunk beszédet az osztályteremben fejleszteni, képesek vagyunk hatékonyan fejleszteni a tanulást is (Mercer 2014).A korábbi diskurzuselemzési eredmények, továbbá az anyanyelv-pedagógiai kutatások és a Nemzeti alaptanterv is felhívják a figyelmet annak fontosságára, hogy a tanulóknak a köznevelésben legyen lehetőségük minél többször és hosszabban megszólalni. A kötet bevezetője összefoglalja azt, hogy a tanulói beszéd hogyan közelíthető meg pragmatikai keretben, pedagógiai fókusszal, a diákok beszédére vonatkozó pszicholingvisztikai eredmények bevonásával.3 kutatás nyomán ismerhetők meg az osztálytermi diskurzus általános jellemzői, így például a frontális munkaforma és a beszédfordulók százalékos aránya, a megnyilatkozások gyakorisága stb. Az első kutatás 24 magyar nyelvi tanóra diskurzusjellemzőit ismerteti a frontális óraszakaszokon, feltárja a felsorolt paraméterek közötti összefüggéseket, majd összehasonlítja ezeket a tanár neme, tapasztalata és a tanított korosztály alapján. A második kutatás 10 tanóra frontális részein 89 diák egyéni beszédtevékenységének elemzése alapján tantárgyanként írja le az azonosított diákok beszédfordulóinak és megnyilatkozásainak paramétereit. A harmadik kutatás 6 tanóra jellemzőinek ismertetését követően a frontális és a nem frontális órarészeket hasonlítja össze a tanulói beszédfordulók, megnyilatkozások, megnyilatkozástípusok és mintázataik százalékos megoszlása és átlagos időtartama alapján.A vizsgálatok eredményei elsősorban az oktatásban, a kezdő és a gyakorló pedagógusok számára alkalmazhatók. A feltárt összefüggések segíthetnek annak a folyamatnak a megértésében, hogy melyek azok a tényezők, amelyek a tanulók beszédét befolyásolhatják.
Kipróbálható
Bevezetés a telepszichiátria gyakorlatába
Radics Judit, Vizi János, Kurimay Tamás (szerk.)
Bevezetés a telepszichiátria gyakorlatába

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 732 7

A telemedicinális eszköztár és módszertan a mentális egészségügyi és pszichiátriai gyakorlat elmúlt éveiben robbanásszerű fejlődésnek indult, de a technológiai fejlődés és a szakmai kreativitás már több mint fél évszázada lehetőséget ad arra, hogy a modern technika segítségével távolról nyújthassunk segítséget. Az első számítógéppel asszisztált pszichoterápiás programot 1964 és 1966 között fejlesztették ki (részletesebben ld. a kötet „E – pszichiátria. Előzmények” fejezetében). Ez a kötet megpróbálja részletesen bemutatni a mentális egészségügy, pszichiátria és határterületeinek gyakorlatát, valamint tapasztalati útmutatást adni a távterápiás ellátás lelki egészség megőrzésében és a mentális betegségek kezelésében betöltött szerepeiről. A kötet, az orvos-beteg kapcsolat szempontjából tárja fel a jelenleg elérhető ellátási technológiákat a telefonhíváson, az okostelefonok által nyújtott lehetőségeken, pl. app-okon át az e-mailig, a videokapcsolatig, és gyakorlati tanácsokat ad a klinikusok számára, hogyan lehet a legjobban kihasználni ezeket az eszközöket, hogy magas színvonalú ellátást nyújthassanak pácienseiknek. A kötet szerzői a témakör vezető szakemberei, akiknek érdeklődési, vizsgálati és gyakorlati területei közé tartozik a telemedicinális ellátás is. A könyv a távterápia tárgykörének általános bemutatásán túlmenően a jogi háttér, etikai szempontok, területspecifikus kérdések (a felnőtt- és gyermekpszichiátria, a pszichoterápia, perinatális ellátás, kardiológiai sajátságok stb.) vizsgálatán át a gyakorlati szempontok megfogalmazásával felvázolja a jövő lehetőségeit is. Hazánkban a kötet hiánypótló, mivel kifejezetten a helyi specifikus tapasztalatok alapján foglalja össze a COVID Pandémia idején fellendülő technikai módszerváltás időszakának tapasztalatait, hazai és európai irányokat is megjelölve. Az e-mentális szolgáltatások sokszor nem helyettesítik teljes mértékben a személyes kapcsolatot és ellátást, amit a kötet is hangsúlyoz, azonban számos előnyük miatt egyre inkább beépülnek a mindennapi gyakorlatba. A távterápiák kétségtelen előnye, hogy a mentális egészségügyi ellátást számos területen elérhetőbbé teszi. A kötet értékes kalauz, betekintést nyújt ennek az izgalmas és fejlődő területnek a jelenébe és a jövőjébe is. A könyvet szakemberek és érdeklődők számára egyaránt ajánljuk.
Kipróbálható
Alkotás és befogadás a magyar nyelv 18. század utáni történetében
Tolcsvai Nagy Gábor
Alkotás és befogadás a magyar nyelv 18. század utáni történetében

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 725 9

Az alkotás és a befogadás állandó jellemzője, összetevője az emberi tevékenységeknek. A kreativitás (alkotás) megnyilvánulási módja a szokásostól eltérő (egyéni) teljesítmény. A recepció (befogadás) a mások által létrehozott ismeretek felhalmozása, mások sikeres megoldásainak megértése és alkalmazása. Alkotás és befogadás együttesen érvényesül a nyelvi kommunikációban. Az adott nyelvet a mindenkori beszélők folytonosan alakítják: nagyobbrészt a megismert minták alapján beszélnek, de gyakran változtatnak, módosítanak e sémákon, újítanak, az adott helyzethez, a célokhoz és elvárásokhoz igazítják azokat. Ezek a változtató műveletek, amelyek leggyakrabban nem is tudatosak, alkotás és befogadás kettősségében történnek, belső motivációk és külső hatások révén. A jelen könyv alkotás és befogadás együttes kultúra- és közösségképző megvalósulását a magyar nyelv és a magyar nyelvközösség 18. század közepén kezdődő, immár kétszázhetven évnyi modernizációs korszakában tekinti át. A vizsgált öt fő történeti korszak (i) a nyelvújítás (1770-es évek – 1830-as évek), (ii) az 1870-es évektől a 20. század kezdetéig, (iii) 1920-tól a 40-es évek közepéig, (iv) a második világháború végétől 1990-ig, (v) az ezredforduló kora. A leírás történeti koronként kiterjed a mindennapi nyelvi gyakorlat, a nyelvtudomány és a szépirodalom és irodalomtörténet nyelvi vonatkozásai területeire.
Kipróbálható
Ellenőrzés és könyvvizsgálat
Fortvingler Judit
Ellenőrzés és könyvvizsgálat

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 841 6

A különféle ellenőrzések átszövik mindennapjainkat a magánéletben és az üzleti életben egyaránt. A gazdasági jellegű ellenőrzések már az Ókori Egyiptomban és Görögországban is jelen voltak, maga az audit szó eredete is ide nyúlik vissza. Az ellenőrzések jellege, módszertana sokat fejlődött az évezredek során. Egy magas minőségű ellenőrzés – legyen az akár külső, akár belső – mindenképpen hozzáadott értéket képvisel az üzleti életben. Az ellenőrzés eredményeinek felhasználása segíti a vállalkozásokat abban, hogy gazdaságosan, hatékonyan, eredményesen működjenek az adott szabályrendszerben. A könyv bemutatja a vállalkozások ellenőrzési rendszerének szereplőit, feladataikat, valamint rámutat az azok között lévő összefüggésekre. Egy speciális ellenőrzési típus, a könyvvizsgálati folyamat ismertetésén keresztül egyrészt az egyes ellenőrzési feladatokat végzők jobban átláthatják, hogy az ő tevékenységük hogyan kapcsolódik más ellenőrzési tevékenységhez. Másrészt a menedzsment is képet kap a könyvvizsgálói munkáról, a könyvvizsgáló által alkalmazott megközelítésről. Ez az ismeret, tudás jól hasznosítható, mivel a bemutatott kockázatalapú megközelítés, módszertan segítheti a társaság vezetőit pénzügyi folyamataik, az azokban rejlő kockázatok átgondolásában, és az arra adott válaszok, intézkedések kidolgozásában.
Kipróbálható
Fenntartható finanszírozás és fejlesztés
Nyikos Györgyi
Fenntartható finanszírozás és fejlesztés
Stratégia és szabályozás: átállás a fenntartható finanszírozási modellekre

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 785 3

Azt a tényt, miszerint a klímaváltozás hatásainak mérséklésére intézkedésekre van szükség, a világ országai és a gazdasági élet szereplői széles körben felismerték. A pénzügyi terület helye és szerepe ebben a folyamatban még tisztázásra szorul. Míg a hagyományos pénzügyek és finanszírozási megoldások a pénzügyi megtérülésre összpontosítanak, addig a fenntartható finanszírozás a pénzügyi, gazdasági, társadalmi és környezeti megtérülést együttesen veszi figyelembe. A pénzügyi szektor vezető szerepet játszhat a fenntartható vállalatok, projektek és beruházások finanszírozásában és ezáltal felgyorsíthatja az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, körforgásos gazdaságra való átállást. Az elmúlt években a köz- és magánbefektetők egyre több lépést tettek az éghajlatváltozás és a szélesebb körű fenntarthatósági kérdések fejlesztési, befektetési döntéseikbe és portfólióallokációikba való integrálása érdekében, egyidejűleg beindult a fenntartható finanszírozás hivatalos meghatározásáról szóló jogalkotás is. A taxonómiák a fenntartható finanszírozás definícióit tartalmazzák, átfogó osztályozási rendszert biztosítva a fenntartható finanszírozás feltételeinek beazonosításához. Az Európai Unió 2020 júniusában rendeletet fogadott el a fenntartható befektetések beazonosítását szolgáló keretszabályok létrehozásáról. Ez a rendelet, amelyet gyakran „EU taxonómiai rendeletként” is emlegetnek, az EU fenntartható pénzügyi cselekvési tervének sarokköve és egy szabályozási keretrendszer meghatározó eleme, mivel számos hatályos szabályozást módosít, illetve jövőbeni szabályozási kezdeményezésbe is bekerül; úgymint az EU zöld kötvény standardja, a lakossági befektetési alapok uniós ökocímkéje vagy akár a helyreállítási és rezilienciaerősítő eszköz forrásainak szabályai. Horizontálisan a teljes európai gazdaságot átalakítja az Európai Zöld Megállapodási stratégiai célkitűzéseinek eléréséhez. A zöldítési folyamat és átalakítás mind a közszférát, mind a magánszférát érinti, és a szakpolitikák és ösztönző eszközök, valamint a magánfinanszírozás átalakítása és reformja szükséges a célok eléréséhez. A jelenlegi piaci gyakorlatok – a minősítésektől kezdve a közzétételekig és az egyes mérőszámokig – azonban még széttagolt és következetlen képet mutatnak az ESG-kockázatokról és teljesítményről. A könyv a profitmaximalizálásról vagy a pénzügyi érték maximalizálásától az integrált érték felé, a pénzügyi, társadalmi és környezeti értékek egyesítése felé mutató utat, a fenntartható pénzügyek stratégiai, szabályozási és szakpolitikai kérdéseit kívánja bemutatni és a legújabb irodalmakat és nemzetközi dokumentumokat feldolgozva.
Kipróbálható
Trendek és töréspontok III.
Szanyi Miklós, Szunomár Ágnes, Török Ádám (szerk.)
Trendek és töréspontok III.
A felzárkózás alternatívái

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 811 9

A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető. A Magyar Tudományos Akadémia vezetése 2017-ben határozta el, hogy újjáalakítja a Világgazdasági Tudományos Tanácsot (a továbbiakban VTT), a még mindig létező, bár átnevezett és kutatóközponti keretek közé átemelt Világgazdasági Intézet bázisán. Ezt a döntést az a felismerés alapozta meg, hogy a gazdaságpolitikának a megváltozott politikai és gazdasági környezetben is szüksége van hosszabb távú elemzésekre, illetve szilárd szakmai alapon álló szakpolitikai tanácsokra. A VTT a szakpolitikai kérdésekhez is a tudományos megalapozottság igényével kíván hozzászólni, tehát tudományosan feldolgozható, elemezhető témákat tűz a napirendjére, évente négy alkalommal. A VTT felkért szakértő közönsége a tudósokon kívül felöleli a gazdaságpolitika és az üzleti szféra képviselőit is. Ez a vegyes összetétel pedig biztosítja, hogy az előadások és viták gyakorlati szempontokat is felvethessenek. Jelen kötetünk a Tanács harmadik – 2021-es – évadában megvitatott világgazdasági elemzéseket tartalmazza, olyan témákkal, mint a kelet-közép-európai fejlődési út történeti dimenziói, a mexikói gazdaság jövőbeli kilátásai, Európa lehetőségei az emissziócsökkentés területén, valamint a kockázati tőke gazdaságfejlesztő hatása Kelet-Közép-Európában. Az előadások hátteréül szolgáló vitaanyagok mellett a felkért hozzászólók rövidebb terjedelmű észrevételei is közlésre kerülnek.
Kipróbálható
A biológia tanításának elmélete és gyakorlata
Kriska György, Karkus Zsolt
A biológia tanításának elmélete és gyakorlata

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 787 7

A szerzők által jegyzett 2015-ös kiadású, azonos című kötet az utóbbi évtized egyetlen átfogó biológia szakmetodikával foglalkozó felsőoktatási tankönyve erősen hiánypótló munka, de az elmúlt évek során a kiadvány veszített korszerűségéből. Ennek több oka is van: A közoktatásban, köznevelésben jelentős szervezeti és tartalmi átalakulások történtek, melyek a biológia tantárgyat is nagymértékben érintették; teljesen megújult az oktatás technikai háttere; a kognitív pszichológiai és pedagógiai kutatások legújabb eredményei is sürgetik a tantárgy-pedagógiák innovációját, modernizációját; a társadalmi változások következményeként a köznevelési rendszer új követelményeknek, kihívásoknak kell hogy megfeleljen, többek között stratégiai feladattá vált a természettudományos továbbtanulás ösztönzése és a környezetkultúra, a környezettudatos magatartás fejlesztése. A fent leírtak miatt a tankönyv új kiadása sürgetővé vált. Az átdolgozott műben célkitűzésünk a következők megjelenítése volt: a biológia tantárgy helyének és szerepének bemutatása a nemzeti köznevelés rendszerében az új tartalmi szabályozók (a 2020-tól bevezetett NAT és kerettantervek) szellemiségének megfelelően; az oktatásmódszertan új eredményeinek, illetve az aktuális nemzetközi trendek (pl. IBST, inquiry based science teaching) ismertetése, a hazai viszonyokhoz történő adaptálása; az új oktatástechnikai és online oktatási eszközök biológia oktatásában alkalmazható módszertana, a digitális és hagyományos laboreszközök együttes használatának elősegítése; a modern pedagógiai irányzatok módszereinek (konstruktív pedagógia, kompetenciaalapú oktatás, kooperatív csoportmunkák) természettudományos tartalmakkal történő megtöltése, interdiszciplináris szemlélettel; a környezetkultúra, környezetetikus magatartás és a helyes egészségmagatartás fejlesztése a biológia tantárgyhoz kapcsolódó környezeti nevelésen keresztül. A kiadvány és terjedelmes digitális melléklete minden olyan felsőoktatási intézményben felhasználható, ahol biológiatanár-képzés folyik, de az új eredmények és módszerek közlése és feldolgozása miatt a gyakorló biológiatanárok, illetve a továbbképzésüket végző intézmények körében is jelentős érdeklődésre számíthat.
Kipróbálható
A húrnégyszögek meghódítása
Gerőcs László
A húrnégyszögek meghódítása

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 421 0

Sem a magyar, sem a külföldi szakirodalomban nem jelent meg a Gerőcs Lászlóéhoz hasonló átfogó és részletes feldolgozás az elemi geometria izgalmas és hasznos területéről, a kerületi és középponti szögek, valamint a húrnégyszögek témaköréről. A húrnégyszögek világa a geometria izgalmas és szép szelete – nemcsak azért, mert segítségével sok mindent megtudhatunk, megérthetünk a háromszögek, sokszögek tulajdonságairól, de azért is, mert az elemi geometria e területe is kifejezetten alkalmas a fantázia és a kreativitás fejlesztésére. Gerőcs László könyve azért is egyedülálló, mert jóval túlmutat a téma szakszerű magyarázatán: a bevezetőben hasznos és tanulságos elméleti kérdések (definíciók, tételek, érdekességek) vizsgálatával visz el bennünk a legfontosabb elméleti tudnivalókhoz. Mindezt 88 feladat követi, és természetesen e feladatok minden részletre kiterjedő, alapos kidolgozása sem marad el. A 106 ábrát tartalmazó könyv az emelt szintű tanterv szerint tanuló középiskolásoknak ugyanolyan értékes tudást nyújt, mint a matematikaversenyre készülő diákoknak, de ugyanilyen hasznos lehet középiskolai matematikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára is. E kötet a szerző „Azok a csodálatos húrnégyszögek” c. könyvének bővített kiadása.
Kipróbálható
Klímatechnika
Kajtár László, Kassai Miklós
Klímatechnika

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 807 2

Magyarország energiafelhasználásának közel 40%-át a lakosság, illetve a lakosság által használt épületeké (lakóépületeké) adja. Ez az arány az Európai Unió tagállamaiban is hasonló. Az épületek energiateljesítményéről szóló irányelv új átdolgozásának (EPBD 2018/844) egyik célkitűzése az, hogy előmozdítsa az európai (EU) országokban az épületek energiateljesítményének és költséghatékonyságának javítását, figyelembe véve az adott régió éghajlati adottságait, a kiszolgált tér belső levegő minőségére és hőkomfortjára vonatkozó követelményeit. Az épületek energiafelhasználása kétféle módon határozható meg. A meglévő épületek esetén a tényleges fogyasztási adatok méréssel pontosan meghatározhatók. A 2002/91/EK direktíva alapján a tervezés fázisában is meg kell tudni határozni az épület várható éves energiafelhasználását. Manapság a témában dolgozó fejlesztőknek, tervezőknek szükségük van olyan részletes adatszolgáltatásra, amely egyedi kérdéseke is választ ad már a kutató, fejlesztő, tervező munka kezdeti fázisában, illetve melynek használatával könnyebben tudnak döntést hozni épületenergetikai méretezési kérdésekben is (pl. hűtés, fűtés, szellőztetés… stb.). Az épületenergetikai tervezőkön és szakértőkön rendkívül nagy a felelősség egy épület energetikai méretezésekor az épület tervezési fázisában, a kivitelezés, megvalósulás előtt, illetve a már üzemelő épületek esetében a leghatékonyabb energetikai felújítás megvalósítását célzó szakértői javaslattétel során. Ehhez elengedhetetlenül fontos a jelenlegi energetikai méretező módszerek továbbfejlesztése, illetve a gyártói műszaki adatszolgáltatások bővítése, melyek a valóságot jobban megközelítő energetikai vizsgálatokat tesznek lehetővé, eredményeket szolgáltatnak az épületenergetikai területen tevékenykedő fejlesztő, szakértő és tervező mérnökök számára. Itt kapcsolódik a témakörhöz ez a tudományos könyv, amely hatékonyan alkalmazható méretezési módszereket közöl a klímatechnikai rendszerek energiatudatos tervezéséhez.
Kipróbálható
Bevezetés a tartószerkezetek tervezésébe
Kollár László
Bevezetés a tartószerkezetek tervezésébe

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 782 2

A könyv építő- és építészmérnök BSc hallgatóknak szól, akik a tárgy keretében ismerkednek meg a tartószerkezetek tervezésével és méretezésével. Előtanulmányként a középiskolai fizika- és matematika-tananyag ismerete szükséges. Hasznosak lehetnek további elemi ismeretek a statika és a szilárdságtan témaköréből, de ezeket a 4. fejezetben összefoglaltuk. A könyv célja, hogy általános eligazodást adjon az építmények statikai viselkedéséről, a modellezés lépéseiről, az erő útjáról a terhek támadáspontjától az alapozásig, a számítás lehetséges módjairól, a tartószerkezet tönkremeneteli lehetőségeiről és a szerkezetválasztás legfontosabb szempontjairól. Bemutatja a tartószerkezeti méretezés alapjait: a teherfelvételt, az anyagi viselkedés modellezését, az alkalmazható közelítéseket és a teherbírási és használhatósági követelmények kielégítésének módszereit. A fenti témakör-felsorolás olyan általános, hogy akár egy sok féléves tantárgy tematikája is lehetne, mégis tárgyalható egyetlen félévben. Ennek természetesen ára van: csak egyszerű tartószerkezetekkel foglalkozunk, és csak röviden érintjük a statikailag határozatlan tartó¬szerke¬zeteket. A cél a tartószerkezet-tervezésben fontos fogalmak és jelenségek megértése, ezért gyakran az általános (matematikailag és mechanikailag precíz) tárgyalásmód helyett azt az utat választjuk, hogy egyszerű példákon mutatjuk be tartószerkezetek viselkedését. A tananyag elsajátítását számos valós szerkezet elemzése, negyvenhét kidolgozott számpélda és nyolcvanhét gyakorló feladat segíti.
Kipróbálható
Vonzerőfejlesztés a kulturális és aktív turizmusban
Jászberényi Melinda, Boros Kitti, Miskolczi Márk (szerk.)
Vonzerőfejlesztés a kulturális és aktív turizmusban

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 804 1

A turizmus szektort folyamatos megújulás jellemzi. A desztináció- és attrakciófejlesztés területén tapasztalható trendeket a COVID-19 pandémia is nagyban felerősítette. Az elmúlt két évben példa nélküli helyzettel szembesült társadalmi-gazdasági környezetünk, a járványügyi intézkedések (például: fizikai távolságtartás, szabadidős célú helyváltoztatások korlátozása) a tercier szektor alágazataiban, így a turizmusban is jelentős recessziót eredményeztek. A turizmus fellendüléséhez vezető út a folyamatos innovációban rejlik, melyhez elengedhetetlen az aktuális fogyasztói trendek és a jó üzleti gyakorlatok feltérképezése. A Vonzerőfejlesztés a kulturális és aktív turizmusban című kötet mindezekre reagálva vizsgálja a szektor két kiemelkedően fontos turisztikai termékét. Noha a kulturális és aktív turizmus is széleskörben tárgyalt témakör a társadalomtudományok területén, a kötet újdonságát adja az aktuális társadalmi és technológiai trendekre való reflexió, valamint a válságkezelést elősegítő megoldások és projektek részletes bemutatása. A kötet négy fő fejezetre osztható: A kulturális turizmus aktuális trendjei, fejlődési irányai (I.), Az innovatív vonzerőfejlesztés gyakorlati megvalósulásai a kulturális turizmus területén (II.), Az aktív turizmus aktuális trendjei, fejlődési irányai (III.), Az innovatív vonzerőfejlesztés gyakorlati megvalósulásai az aktív turizmus területén (IV.). A trendelemző tanulmányok (1. és 3. fejezet) az elméleti alapok, valamint a vizsgált turisztikai termékek alapismérveire helyezik a hangsúlyt. Ezt kiegészítve, a gyakorlati megoldásokra összpontosító tanulmányok (2. és 4. fejezet) a jelenleg is zajló turizmusfejlesztési projektek, valamint a nemzetközi jó gyakorlatok és hazai fejlődési irányok részletes megismerését segítik elő, ezzel erősítve a tanulmánykötet gyakorlatorientált megközelítését. A kötetben kiemelt hangsúlyt kapott a kulturális turizmus sokszínűségének bemutatása, az innovatív vonzerőfejlesztés lehetőségeinek feltárása a különböző kulturális intézmények, múzeumok, várak és kastélyok, valamint zene- és fesztiválturizmus szemszögéből. A COVID-19 világjárvány mellett a szektor értékteremtési folyamatait az egyre erősödő Ipar 4.0 megoldások is formálják, így az egyes fejezetek a különböző okos- (például: kiterjesztett valóság, virtuális valóság) és mesterségesintelligencia-alapú vívmányok szerepét is részletesen tárgyalják. A kötetben olyan alternatív, korábban kevéssé tárgyalt témakörök is helyet kaptak, mint például a folyami szállodahajó-turizmus sajátosságainak bemutatása, a modern zarándoklatok turizmusélénkítő szerepe vagy az etnikai turizmus újonnan kibontakozó szolgáltatásai (például: thanaturizmus, gasztroturizmus). Az elmúlt években egyre erősödő utazási motivációvá vált az autentikus, természetközeli élményszerzés, mely indokolja, hogy a kötetben kiemelt szerephez jusson az aktív turizmus valamennyi alágazatának bemutatása. A turisták érdeklődése az egyedi, fizikai aktivitást igénylő, természetközeli és mindemellett környezeti szempontból is fenntartható turisztikai termékek felé irányul, melyre a szektor szereplőinek is reagálnia kell. Ennek sikeres módjait az aktív turizmus legkülönbözőbb területeinek szakértői ismertetik, így a kötetben átfogó képet adunk a gyalogos természetjárás, a kerékpáros turizmus, a vízi-, sí- és lovas turizmus hazai és nemzetközi sajátosságairól. A témakört tovább színesítik a desztinációszemléletű esettanulmányok is, melyek elsősorban a magyarországi (például: Dunakanyar, Szigetköz) termékfejlesztési lehetőségeket tárgyalják. Kiadványunk alapul szolgálhat a kulturális és aktív turizmus témaköreit felölelő, különböző képzési szintű (alap-, mester- és posztgraduális) tárgyak oktatásában. A gyakorlati példák, esettanulmányok sokszínűsége miatt pedig a turizmus területén tevékenykedő szakértők is haszonnal forgathatják.
Kipróbálható
A marketinghatékonyság mérése
Putzer Petra, Józsa László
A marketinghatékonyság mérése
Hogyan mérjük a marketinget?

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 671 9

A marketing és az értékesítés egymástól elválasztatlan, viszont a teljesítményük mérésének időhorizontja markánsan elkülönül egymástól. Amíg az értékesítés eredményei azonnal láthatóak árbevétel formájában, addig a marketing-erőfeszítések eredményeit gyakran csak hónapok, akár évek múlva lehet lemérni – tradicionálisan pénzügyi mutatókkal. Üzleti tervek kialakításánál viszont elengedhetetlen, hogy a megfelelő információk, adatok alapján hozzunk stratégiai döntéseket, ehhez viszont szükséges a múltbeli tapasztalatok marketingszempontból történő számszerűsítése. Ezzel az aktuális problémakörrel foglalkozik a könyv, amelyet minden gyakorló és készülő közgazdásznak jó szívvel tudok ajánlani. Hoffmann Tamás ügyvezető igazgató, Lafarge Cement Magyarország Kft. Mind az elmélet, mind a gyakorlat oldaláról újra meg újra felmerül a kérdés: mérhető-e a marketingteljesítmény, és ha igen, hogyan? Bár a marketinggel foglalkozók jelentős része szeretné mérhetetlenné tenni például a reklám vagy az értékesítésösztönzés sikerességét, szerencsére egyre többen vannak, akik szerint a marketingteljesítmény és -eredményesség – bizonyos korlátok mellett – meghatározható. Ezért tetszett nekem, a pénzügyekkel és kontrollinggal foglalkozó egyetemi kutató-oktatónak a szerzőpáros könyve, amely a lehetséges módszerek széles tárháza. Az elméleti felvezetés és a gyakorlati példák sora lehetővé teszi a marketingkontrolling gondolatának megértését és gyakorlati alkalmazását. Jól hasznosítható szakkönyv az egyetemi oktatás és a mindennapi gyakorlat számára egyaránt. Dr. habil Tatay Tibor egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem
Kipróbálható
Életmód - Sport - Covid
Gősi Zsuzsanna, Boros Szilvia, Magyar Márton
Életmód - Sport - Covid

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 825 6

Az elmúlt években az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet (ESI) négy sporttudománnyal kapcsolatos konferenciát szervezett. Ennek nyomán négy tanulmánykötetünk jelent meg. A Sokszínű rekreációról kettő is (2019, 2020), majd ezt követte A sport társadalmi, gazdasági és utánpótlás-nevelési kérdései (2020), valamint A sport szerepe a Covid-19 árnyékában (2021). A Sport – Tudomány – Egészség konferenciasorozat és a kötetek eddig is jól reprezentálták az ESI-ben folyó kutatásokat, bár több téma is van még a tarsolyban az eljövendő konferenciák számára. A 2021-es konferencia az utolsó Covid-19 járvány eseményeihez kapcsolódott, mintegy folytatva annak tematikáját olyan témákkal, amelyek érdekesek és érdemiek, de ott nem szerepeltek. Címe is ezt fejezi ki: Tanulmányok az életmódról és a sportról a Covid árnyékában. Ebben, a sorozat immáron hatodik kötetében újszerű megközelítésben foglalkozunk a közösségi média sporttal és egészséggel kapcsolatos szerepével és a kultúrafogyasztási szokásokkal a pandémia árnyékában, valamint a sportegészségtannal kapcsolatos különböző kérdésekkel. Látható tehát, hogy – csakúgy, mint az ezt megelőző konferencia esetében – a Covid-19 járvány adta a hátteret, és adott lehetőséget annak bemutatására, hogy a sportos világ igyekezett hatékonyan megküzdeni a járvány hatásaival. A tanulmánykötetet jó szívvel ajánlom minden érdeklődőnek – és ha eddig nem tették volna, olvasgassák korábbi tanulmányköteteinket is!
Kipróbálható
Adóellenőrzés a bírósági ítélkezési gyakorlat tükrében
Szabó Andrea
Adóellenőrzés a bírósági ítélkezési gyakorlat tükrében

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 594 059 2

A korlátozott precedensrendszer bevezetésével még jobban felértékelődött a kúriai döntésekben megjelenő ítélkezési gyakorlat szerepe. Természetesen nemcsak a hazai, hanem az EUB-döntések is mindennapos hivatkozási alapot jelentenek a peres ügyekben mind az ügyfelek, mind az adóhatóság számára. A megalapozott döntésekhez a bíróságoknak is folyamatosan tekintettel kell lenniük a Kúria joggyakorlatára. A kiadvány az egyre sokasodó, ám egyszerű felületű és mindenki számára elérhető korszerű adatbázis hiányában nehézkesen kereshető kúriai döntések tengerében való eligazodást kívánja elősegíteni. Teszi ezt úgy, hogy végigvezeti az olvasót az adóellenőrzés folyamatán a kockázatelemzéstől, kiválasztástól kezdve az ellenőrzésen, majd a hatósági eljáráson keresztül egészen a bírósági szakaszig. Az egyes fejezeteket rövid jogszabályismertetés vezeti be, megjelölve mind a hatályos, mind az azt megelőző jogszabályhelyeket, hiszen a legfőbb bírói fórum döntéseiben gyakran a tartalmában azonos, de már hatályon kívül helyezett rendelkezésekre történik hivatkozás. Ezt követi az ellenőrzések során az adott kérdéskör kapcsán leggyakrabban felmerült, vitára okot adó esetek rövid bemutatása, illetve a Kúriának az arra adott válasza, az egyes döntések elvi tartalmának kiemelésével. Ezzel a szerkesztési elvvel a kiadvány az adózással érintett, azzal foglalkozó vagy az adójogi kérdések iránt érdeklődők számára egyaránt hasznos információkkal szolgál. Kézikönyv gyanánt segíthet a jogszerű, törvényes, az uniós és az azt a hazai ítélkezési gyakorlatba átültető kúriai joggyakorlatnak megfelelő megoldások, a felmerült jogkérdésekre adandó helyes válaszok megtalálásában.
Kipróbálható
Az adó- és vámhatósági ellenőrzések komplex rendszere
Pajor Andrea, Szabó Andrea (szerk.)
Az adó- és vámhatósági ellenőrzések komplex rendszere

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 594 055 4

A pénzügyi jog hagyományosan három fő területet fog át: az adójogot, az államháztartás jogát (költségvetési jogot), valamint a pénz- és tőkepiac jogát. Ezen belül – nézetünk szerint – az adójog önálló diszciplínaként is megállja a helyét, tekintve, hogy az állam költségvetési bevételeinek több mint 80%-át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mint állami adó- és vámhatóság szedi be, és ezt a hatósági munkát széles körű anyagi jogi és eljárásjogi norma szabályozza. Az adóbeszedésben az önkéntes jogkövetés működésén túl jelentős szereppel bír az adóhatóság ellenőrzési tevékenysége. A NAV ellenőrzési tevékenységében számos olyan terület van, amely egyéb közigazgatási hatósági területekkel is összefonódásban áll, és az állampolgárok, gazdálkodó szervezetek széles körét érinti. Gondoljunk itt a klasszikus adóellenőrzéseken túl a fémkereskedelmi ellen őrzésekre, az EKÁER ellenőrzésekre, a jövedéki ellenőrzésekre, a vámellenőrzésekre, a NAV hatáskörébe tartozó szabálysértések ellenőrzésére, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból származó egyes támogatások ellenőrzésére. Ezt a rendkívül széles és szerteágazó, egymástól sok tekintetben elkülönülő, de mégis több szálon egymáshoz kapcsolódó ellenőrzési munkát mutatja be a kiadvány. Célja, hogy átfogó tájékoztatást nyújtson a NAV komplex ellenőrzési tevékenységéről, összefoglalja és érthetővé tegye az állami adó- és vámhatóság ellenőrzési tevékenységét meghatározó jogi szabályozást. A kötet tartalma elősegíti a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzésén belül a vám- és pénzügyőr hallgatók, valamint a közigazgatás-szervező alapszak adóigazgatási szakirányán tanuló hallgatók számára az adó- és vámhatósági ellenőrzés komplex rendszerének megértését, továbbá elősegíti az adózók (magánszemélyek és gazdálkodó szervezetek) és az adózókat képviselő adótanácsadók, könyvvizsgálók, ügyvédek számára a NAV által végzett ellenőrzések és az azokat szabályozó jogi normák szövevényében történő eligazodást.
Kipróbálható
A jövedelem- és vagyoni típusú adók
Békés Balázs, Halász Zsolt, Szabó Ildikó, Varga Erzsébet
A jövedelem- és vagyoni típusú adók

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 594 032 5

Az Olvasó jelen kötettel egy pénzügyi jogi egyetemi tankönyvsorozat harmadik kötetét tartja a kezében, amely bemutatja a jövedelem és vagyonadóztatás hazai rendszerét a társasági adó, a személyi jövedelemadó, a kisvállalkozások adói, a társadalombiztosítási befizetések, a vagyont terhelő adó és illetékek tekintetében, továbbá kitér a vonatkozó nemzetközi adózási kérdésekre és a kapcsolódó EU-szabályozás áttekintésére is. A kötet szerzői a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Pénzügyi Jogi Tanszékének oktatói, akik immár két évtizedes tapasztalatot gyűjtöttek össze a pénzügyi jog oktatása terén, és elérkezettnek látták az időt, hogy oktatási és gyakorlati tapasztalataiknak legjobban megfelelő, és egyúttal hallgatóik felkészülését legjobban segítő tankönyvsorozatot indítsanak útjára. A pénzügyi jog oktatása során általános tapasztalat, hogy a téma terjedelme, összetettsége és részletessége különleges megközelítést tesz szükségessé. E különleges megközelítés azt jelenti, hogy nem célszerű az egyes témakörök minden egyes részelemét beemelni a tananyagba. Az oktatás célja sokkal inkább az, hogy a pénzügyi jog keretében oktatott három nagy témakör – az adójog, a költségvetési jog és a pénzügyi és befektetési szabályozás – alapvető elemei, fogalmai és belső rendszertani összefüggései kerüljenek a fókuszpontba, és ezáltal a hallgatók megismerjék azon szabályozási struktúrák működését, amelynek részleteiben gyakorlati munkájuk során már ők is kellő biztonsággal el tudnak igazodni. Jelen kötet célja ennek megfelelően a jövedelem és vagyonadózás rendszerének, alapfogalmainak, uniós, nemzetközi és hazai szabályozási összefüggéseinek áttekintése a jogtudományi egyetemi szintű pénzügyi jogi oktatás igényei szerint. Ennek megfelelően a szerzőknek nem célja a szabályozás minden egyes részelemének bemutatása, hanem egy alapos fogalomtisztázó és átfogó rendszertani elemző módszert követve a tárgyalt témakörök egyes elemeinek működését és belső összefüggéseit szeretnék megismertetni az olvasókkal. A kötet elsődlegesen egyetemi oktatási felhasználási céllal készült, amelyben a szerzők a hazai szabályozás bemutatása mellett hangsúlyosan kitértek a téma szempontjából különösen fontos nemzetközi adózási és európai uniós szabályozási elemekre is. A kötet azok számára is hasznos szakkönyvként forgatható, akik egyetemi tanulmányaik befejezését követően is adójoggal kívánnak foglalkozni, akár adóhatósági, akár más jogalkalmazói területen.
Kipróbálható
Jövőformáló humán tudományok
Tóth József (szerk.)
Jövőformáló humán tudományok

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 803 4

A Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottságával közösen adott otthont 2020. november 9–10-én a Magyar Tudomány Ünnepe 2020 tiszteletére rendezett „Jövőformáló humán tudományok” című kétnapos nemzetközi tudományos konferenciának. A Kar tudományos konferenciája ezen központi gondolat köré szerveződött, kiemelve a tudomány rendszerközpontú szemléletét. Az elhangzott előadások megmutatták, hogy a nyelv-, az irodalom- és a kultúratudomány, az interkulturális germanisztika és a fordítástudomány, valamint a nevelés- és a társadalomtudomány mely területeken haladta meg korábbi eredményeit, azok mennyire váltak a tudomány stabil, időtálló értékeivé. A folyamatos jövőképformálás állandó perspektíva- és paradigmaváltással jár együtt, mindeközben új és újabb tudományos módszereket alkalmazva. Az adott tudományterületeken az ezekkel együtt járó szemléletváltozás, illetve annak előrevetítése volt a konferencia központi témája. A tudományos eredményeket felhasználók számára így adott a közeljövőben a fejlődés folyamatos fenntarthatósága és ezzel együtt újabb és újabb tudományos eredmények létrehozása. A tudományos konferencia azt az értékrendet hirdette, miszerint az anyanyelvre és idegen nyelvre épülő, versenyképes tudás formálása a társadalmi fejlődés szempontjából alapvető nemzeti érdek. A „Jövőformáló humán tudományok” mottó minden, digitális világunkban a Karon művelt tudományterület kutatójának legfőbb motivációját is hangsúlyozza, amellyel előbbre viheti a tudomány fejlődését, adott esetben megváltoztathatja az emberek gondolkodásmódját és így az emberek életét is. A több szekcióban elhangzott huszonöt hazai és külföldi kutató előadása mellett külön szekcióban tizenöt előadással helyet kaptak a Többnyelvűségi Nyelvtudományi Doktori Iskola doktorandusz hallgatóinak a témához kapcsolódó kutatási eredményei is. Jelen tanulmánykötet, amely nem a konferencia köteteként szolgál, az elhangzott szerteágazó kutatási témák azóta tovább érlelt gondolatainak bemutatására koncentrál. A kötet betekintést enged a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar intézeteiben folyó jövőformáló kutatómunkába, amelyet a különböző tudományágak – a nyelv-, az irodalom- és a kultúratudomány, valamint a társadalom- és a neveléstudomány – egymásmellettisége és egymáshoz kapcsolódása jellemez. A tanulmányok megmutatják a különböző diszciplínák jövőformáló és így az egyes tudományterületek fejlődését előrevetítő erejét.
Kipróbálható
Az amerikai polgárháború
John Keegan
Az amerikai polgárháború

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 800 3

Az amerikai polgárháború az egyik leghosszabb és legvéresebb az újabb kor háborúi közül. Ugyanakkor az egyik legrejtélyesebb is. Az Egyesült Államok számtalan háborúja közül ez az, amelyik valóban érdekli az amerikaiakat, ha másért nem, azért, mert máig ebben esett el a legtöbb amerikai. A Dél népe elképesztő lelkesedéssel vállalta a katonáskodást. Bár a küzdelem a rabszolgaság miatt tört ki, a két országrész szembefordulásának mélyén máig érzékelhető életformabeli különbségek húzódtak meg. Művészek sokaságát ihlette meg, a történészeket azonban még ma is zavarba ejti. Története csak a napóleoni vagy a világháborúkhoz mérhetően bonyolult és ellentmondásos.Az első modern – vagyis vasúton szállított, távírón irányított, gyáripari termékekkel felszerelt tömeghadseregek által vívott – háború történetéről írott könyvében John Keegan, a kiváló brit hadtörténész megfejti e háború földrajzi és vezetési viszonyainak, valamint hadászatának logikáját, és eligazít bennünket a konfliktus csataterein. Keegan ezzel a közérthető nyelven megírt munkájával teszi fel a koronát életművére, amelybe a hadtörténet több klasszikus művének megalkotásán túl beletartozik a NATO leginkább történelemtudatos tisztikarának, a Brit Hadsereg tisztjeinek az oktatása és nevelése is. Magával ragadó munkája a téma alapvető könyve.
Kipróbálható
A csata arca
John Keegan
A csata arca
A közkatonák háborúja, 1415–1976. Agincourt, Waterloo és a Somme

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 801 0

A csata arca világszerte az egyik legtöbbet olvasott hadtörténeti munka. 1976-ban jelent meg először angolul, és azóta sok nyelven és sokszor kiadták. A szerző, John Keegan akkoriban a Királyi Akadémia hadtörténettanára volt, és A csata arca volt az első könyve, amellyel azonnal nagy jelentőségű életműve talán legfontosabb darabját is megalkotta. Az évtizedes oktatói tapasztalat és a katonákkal – köztük a második világháborút csapattisztként megjárt és addigra a brit hadsereg vezetőivé emelkedett főtisztekkel – töltött sok idő sajátos gondolatokat sugallt a szerzőnek. Az kezdte érdekelni, mit és hogyan tesznek a közkatonák, a tiszthelyettesek és a csapattisztek a katonai mesterség gyakorlása közben, mert a hadtörténetírás addig inkább a királyok és a vezérek háborújára összpontosított.Keegan szakít a győztesek ügyét igazoló történetírás évezredes hagyományával, de azzal a hagyománnyal is, amely a visszatekintés bölcsességével – és az íróasztal biztonságos fedezékéből – az események eleve elrendelt, logikus láncának, valamiféle gigászi sakkjátszmának, „a politika folytatásának más eszközökkel" szereti láttatni a háborút. Emberi és materialista hadtörténet ez, utóbbi nem a szó ideológiai értelmében, hanem úgy, hogy Keegan azt vizsgálja: az adott anyagi (topográfiai, haditechnikai, élelmezési, egészségügyi stb.) feltételek mellett mit tehettek, és mit nem tehettek meg a katonák, valamint azt, hogy egy adott társadalom milyen hadsereget állít ki. Elemzi továbbá a csata mint fegyveres összecsapás és mint történelmi jelenség változásait az évszázadok során. Agincourt, Waterloo és a Somme-i offenzíva első napja döntő jelentőségű, sokszor megírt összecsapás, de ahogyan Keegan tekint rájuk, az olyasfajta változást indított el a hadtörténetírásban, amilyet Einstein és társai munkássága a fizikában.
Kipróbálható
Hat hadsereg Normandiában
John Keegan
Hat hadsereg Normandiában
A D-naptól Párizs felszabadításáig. 1944. június 6.–1944. augusztus 25.

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 810 2

A Hat hadsereg Normandiában a világhírű hadtörténész, John Keegan egyik alapműve. A második világháború egyik leginkább drámai és sorsdöntő eseményét, a szövetségesek normandiai partraszállását és az azt követő eseményeket meséli el sodró, olvasmányos formában. A címben ígért hat hadsereg igazából hét. Külön fejezetet kap az amerikai, a kanadai, a skót (!), az angol (!), a német, a lengyel és a szabad francia. A magyar olvasónak revelációt jelenthet, ahogyan az angol-brit Keegan megmutatja a hazája szárazföldi haderőnemét alkotó részek markáns nemzeti jellegzetességeit, amelyek a fegyvernemválasztást és a harcmodort is erősen befolyásolták (és befolyásolják mind a mai napig).Keegan tanári pályafutása első évtizedeiben a brit katonai akadémián, Sandhurstben együtt oktatott a háborút megnyerő tisztek javával. Ez a közvetlen érintkezés egyedülálló lehetőséget biztosított a számára, hogy megértse a második világháborús hadviselés alapkérdéseit. A könyv több izgalmas témát is vizsgál: többek között, hogy milyen hadsereget állít ki egy-egy társadalom, és az a fegyveres erő mennyire képezi le az illető társadalmat; és ezzel összefüggésben pedig mi tette "a modern idők szakmailag leghatékonyabb" hadseregévé a németet, amelyet nemcsak hogy egy, a végletekig gonosz és aljas, de gazdasági és társadalompolitikai szempontból csak a Szovjetunióéhoz foghatóan kevéssé hatékony és irracionális rezsim állított ki. Keegan szakszerűsége és intellektuális mélysége mellett nagy mesélő is, és ebben a könyvében sem okoz csalódást olvasóinak.
Kipróbálható
Az első világháború
John Keegan
Az első világháború

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 809 6

Az egyik legismertebb hadtörténész, John Keegan az egyik legfontosabb könyvet írta meg az első világháborúról. Ez a háború nem egy távoli, csak a történelemkönyvek lapjain élő eseménysor, hanem hatásaiban nagyon is jelenvaló, drámai történés - ma is abban a korszakban élünk, amelynek fő körvonalait ez a háború alakította ki. Az első világháborúval elindult eseménysor vezetett el a mai hatalmi-politikai-társadalmi viszonyok kialakulásáig.Keegan egyúttal nagy mesélő is, sodróan megírt könyve lapjain újra átélhetjük a régi világot romba döntő, kataklizmikus események drámáját.A szerző amellett, hogy sok izgalmas hadtörténeti részletet is vizsgál, a legalapvetőbb kérdéseket feszegeti: miért döntött úgy egy jómódú, gazdagsági, kulturális és hatalmi sikereinek csúcsán lévő kontinens, hogy kockára tesz mindent, amit addig elért, és belebonyolódik ebbe a szörnyű, önpusztító és gyilkos hazárdjátékba? Amikor a konfliktus gyors és döntő végkifejlethez juttatásának reménye néhány hónapon belül mindenütt elveszett, miért határoztak mégis úgy a hadviselő hatalmak, hogy makacsul kitartanak amellett, hogy folytatják a katonai erőfeszítéseiket, és totális háborúra mozgósítanak, amivel fiatal férfilakosságukat teljes egészében kiteszik a fennmaradásukat veszélyeztető értelmetlen mészárlásnak?John Keegan Az első világháborúja, amellett, hogy nagyszerű olvasmányélményt kínál, méltán foglal helyet a legnagyobb hadtörténeti és történeti munkák között.
Kipróbálható
Fenntarthatóság a turizmusban
Ásványi Katalin (szerk.)
Fenntarthatóság a turizmusban

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 786 0

A Fenntarthatóság a turizmusban jegyzet átfogó megközelítést ad a fenntarthatóság és a turizmus kapcsolatáról. A turizmus mint a harmadik legerősebb gazdasági szektor az exportbevételek tekintetében, lényeges szerepet tölt be a fenntarthatóság elősegítésében, melynek fontosságára a 2017-es év, mint a Fenntartható turizmus fejlesztésért nemzetközi év is felhívta a figyelmet. Az 1. fejezet adja a témakör keretét, melyben a turizmus és a fenntartható fejlődési célok kapcsolatát vizsgáljuk, és a 17 cél mentén azonosítjuk a turizmus szerepét a fenntarthatóságban. A 2. fejezetben a turisztikai élményteremtést egy speciális oldalról, a tervezői gondolkodás szempontjából mutatjuk be. A 3. fejezet szól a körforgásos gazdaság lehetőségeiről a turizmusban, vagyis hogyan tudjuk ezt a koncepciót erősíteni a turizmus területén az erőforrásfelhasználás csökkentésén, az újrahasznosításon, az újrafelhasználáson, az újratervezésen és az újragondoláson keresztül. A 4. fejezetben egy konkrét desztináció, Budapest esetében értelmezzük az újrapozícionálási lehetőségeket, melyek a fenntarthatóbb irányok megvalósítását célozzák meg. Az 5. fejezetben a rendezvények területén tárjuk fel a fenntartható megoldási lehetőségeket, és három esettanulmányon keresztül mutatunk be hazai gyakorlatokat. A 6. fejezetben a fenntartható vendéglátás kihívásait és már létező megoldásait azonosítjuk, majd a 7. fejezetben kifejezetten az éttermekre vonatkozóan mutatjuk be a fenntarthatósági elvek megvalósulásának jelenlegi helyzetét és a várható trendeket. A 8. fejezetben a fenntartható múzeumi koncepciót tárjuk az olvasók elé, kitérve a gazdasági, környezeti és társadalmi pilléren túl a kulturális fenntarthatóság területére is. A jegyzet minden fejezetében azonosítjuk, hogy az egyes témakörök mely fenntartható fejlődési célhoz kapcsolódnak leginkább, mely segíti az olvasót a célok és a turizmussal való kapcsolatuk jobb megértésében.
Kipróbálható
Smart turizmus
Kökény László, Miskolczi Márk
Smart turizmus

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 789 1

Napjainkban példátlan változásokat tapasztalhatunk a turizmus szektorban, melyeket a jelenleg zajló Covid–19 világjárvány mellett a negyedik ipari forradalom (Ipar 4.0) megoldásai is felerősítenek. Az Ipar 4.0 formabontó jelenségei közé tartozik a mesterséges intelligencia (MI) fejlődése, illetve a digitalizáció további terjedése, melyek megannyi társadalmi-gazdasági implikációval bírnak és jelenleg is – számos esetben észrevétlenül – befolyásolják fogyasztói szokásainkat, turisztikai döntéseinket. Sok esetben ezeket az újszerű megoldásokat „smart” vagy „okos” megnevezéssel látjuk el. Jelen jegyzetben, az összesen hét fejezetben bemutatott példákon keresztül láthatjuk, hogy a szektor számos formában profitálhat az MI-alapú háttérszolgáltatások, valamint az ügyfélmenedzsment területén alkalmazható smart megoldásokból. A szállodaszektorban, a rendezvényszervezésben, a kulturális turizmus és látogatómenedzsment területén, valamint a közlekedés szektorában tapasztalható és potenciális innovatív elemeket részletesen bemutattuk szerzőtársainknak köszönhetően. Végezetül az újkori marketing megoldások mellett a mesterséges intelligencia alkalmazási lehetőségeinek is szenteltünk egy-egy fejezetet. Amiben még tovább segíthet smart szolgáltatások fejlesztése, hogy javíthatóvá válnak a fenntarthatósági szempontok is holisztikus perspektívában, azaz a természeti mellett, a társadalmi, a gazdasági és a humán tőke sarokpontjai is előtérbe kerülhetnek. Így a fenntarthatóság, mint cél a smart és MI-alapú szolgáltatások eszközével hatékonyabban érhető el a jövőben. Összegezve a Smart turizmus jegyzet a jövőbe mutat, de a ma eredményeivel.
Kipróbálható
Management Consultancy in Central and Eastern Europe
József Poór, Eric Sanders J., Gergely Németh, Erika Varga (eds)
Management Consultancy in Central and Eastern Europe
Consultancy in a Global Context

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 704 4

Have you always wondered how to learn the essentials of international management consulting in just a short time, even if you have never received formal management consultancy training before?Take this book to gain an in-depth understanding of the profession in a global context and further develop your management consulting skills to enhance your career – wherever you are along your career path!By reading through this brilliant summary of international management consulting and appreciating the various aspects of the profession, you can master the steps of the consulting process, learn to lead and manage consulting organisations, understand the essence of strategic consulting and change management, develop your competencies in business process and IT consulting and acquire new methods of leadership development. You can also find the relevant tools, if you wish to enhance your competencies in knowledge management or leading turnaround projects.The book provides an overall picture of the current trends in the global and regional consulting market and illustrates the international scene by specific cases from more than eight CEE countries as well as generic ones to improve the effectiveness of learning through practical examples.The final chapter entitled ‘Quo vaditis, Consultant?’ seeks answers to the question we are all anxious to see more clearly about, i.e. which way the consulting profession is likely to develop in the future.Read the book today and benefit from the wealth of knowledge and practical tips to further enhance your professional success in global management consulting!
Kipróbálható
A megtestesült elme
Kondor Zsuzsanna (szerk.)
A megtestesült elme
Fókuszban a test

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 762 4

Az utóbbi évtizedekben a megtestesült elme (embodied mind) gondolata nemcsak a filozófia, hanem a szaktudományos vizsgálódás területén is megjelent. Az alapgondolatban megfogalmazódó igény szerint az elmét nem a számítógép analógiája mentén a külvilágtól elszigetelt, mintegy önjáró mechanizmusoknak engedelmeskedő intellektuális gépezetnek kell tekinteni, hanem mint a testi és környezeti hatásokkal együttműködő, dinamikusan változó, a mindennapi, profán készségeken építkező jelenséget kell vizsgálni. A megtestesült elme koncepciója közvetlenül érinti az érzékelésről, a test szerepéről, a fenomenális tapasztalatról és a környezettel való viszonyról alkotott elképzelést, valamint hatással van bizonyos módszertani és fogalmi előfeltevésekre, elkötelezettségekre is. A kötet tanulmányai útmutatóul szolgálnak az elmélet metafizikai és gyakorlati vonatkozásaival kapcsolatban, bemutatják a megtestesültség különféle felfogásait, illetve azok egymáshoz való viszonyát, újragondolják az én, az én-azonosság, a tudatos és tudattalan testhez kötődő vonatkozásait. A kötet szerzői arra vállalkoztak tehát, hogy a magyar olvasóközönség számára betekintést nyújtsanak az elme ezen alternatív megközelítéséről szóló vitákba a filozófia, a pszichológia és a gyakorlat szempontjából.
Kipróbálható
A magyar energiaszektor tanulságai
Rátky Miklós, Tóth Máté
A magyar energiaszektor tanulságai

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 764 8

A könyv iparági, energiapolitikai és szabályozástörténeti, mely a privatizációtól a 2018–2019-ig terjedő nagy időszak tanulságait vonja le a magyar energiaszektorban elsősorban jogi (energiajogi, nemzetközi jogi), emellett pedig közgazdaságtani és társadalmi-szociológiai szempontok alapján, ezek egyidejű, interdiszciplináris bemutatásával. Ennek során arra az alapvető kérdésre keresi a választ, hogy mi az állam és mi a piac helye, szerepe az energiaszektorban, hol húzódik a határuk, illetve hol van a köz- és magánszektor helyes egyensúlya. A könyv egyrészt kordokumentum, hiszen a hazai energiaszektorról szabályozási oldalról nem jelent még meg átfogó könyv, pláne olyan, amely az energiaszektoron keresztül, de az energiaszektoron túl ható konzekvenciákkal mutatja be hazánk elmúlt harminc évének küzdelmeit, irányait. Másrészt az energiaszektor aktuális és örök kérdéseit is vizsgálja a szűk hazai horizonton túl, és ezeket a tanulságokat tárja most a szélesebb olvasóközönség elé. Ezek az energiaszektorokban a hosszú távú szerződésektől a hatósági árak kérdésén át a közművek szabályozásáig mindig és mindenhol fontos dilemmák és tanulságok. Harmadrészt a feldolgozott nagyszámú jogesettel, választottbírósági ügy feldolgozásával és értő bemutatásával az iparági fókuszon túlterjedő, egyetemes tanulságokkal is foglalkozik, így az állami beavatkozás feltételeit, az állam és piac határait keresi a könyv. A kötet e hármas fókusz szerint elvégzett elemzésével egy olyan interdiszciplináris hasznos horizontot kíván megnyitni, mely hasznos tanulságokkal szolgál a jogalkotástól az államigazgatáson át a cégvezetésig: egyszerre tudományos és praktikus ismereteket is nyújtva a közszféra és magánszféra határairól, a magunk mögött hagyott közel három évtized energetikai eseményeiről és kiérlelt szempontjairól, ezáltal a legújabb idők teljesen új kihívásaihoz, dilemmáihoz is jelentős muníciót nyújtva.
Kipróbálható
Tengerek tengelye
Rákóczi István
Tengerek tengelye
Ibér terjeszkedés az Atlantikumban a 15–16. században

Online megjelenés éve: 2022

ISBN: 978 963 454 770 9

„A történelem olyan, mint a bifsztek sült krumplival, akárhol kéri az ember, mindenütt ugyanolyan az íze” – írja egy helyütt az argentin író, Julio Cortázar. Afrika, majd még inkább az Új Világ felfedezésének és gyarmatosításának története esetében sincs ez másképp. A tények, tézisek közhelyekké rögzültek az idők folyamán, a 16-17. századi ibér gyarmatosítás egyedi vonásai, ízei egybemosódtak, az Európa-centrikus látásmód pedig a konkvisztádor képét tolta előtérbe. Ilyen helyzetben, véli a szerző, aki az ELTE Portrugál Tanszékének kutató professzora és az Európai Expanzió Program alapító vezetője, egy népszerű formában megírt mű is alkalmas lehet bizonyos tévképzetek eloszlatására, ha a tényeket más megvilágításban tárgyalja, ha az olvasók ismereteit bővíti, árnyaltabbá teszi, kérdéseket fogalmaz meg, és válaszokat keres rájuk. Mi a felfedezés, a gyarmatosítás, a terjeszkedés fogalma és tartalma, mi határozza meg jellegét? Mikor kezdődött az a folyamat, amely 1492-ben Amerika felfedezésével érte el tetőpontját, és milyen következményeket hozott magával? Miért kapott kosarat a zseniális intuícióval hajózó Kolumbusz a lisszaboni udvartól? Miért került Brazília portugál kézre? Milyen folyamatokat indítottak el a korai itáliai vállalkozások, és milyen eseményeknek teremtettek ezzel keretet jóval később szerte Európában? Ezekre és számos más kérdésre kínál újfajta választ ez a könyv, amely egy politikatörténeti eseményt, az 1494-es tordesillasi szerződét állította a középpontjába. Azt az egyezményt, amely elsőként rögzítette két terjeszkedő világhatalom érdekszférájának a határait, és osztotta a Földet egy spanyol és egy portugál féltekére. Amúgy pedig arról is szól a könyv, hogy a „bifsztek íze sült krumplival itt és ott más és más”. Vagyishogy az egykori Hispania Christánából egyedivé vált Portugália és Kasztília szükségszerűen járt be különböző utakat a felfedező-gyarmatosító Európa előőrseként a világtengereken.
Kipróbálható
Pszichológia
Pléh Csaba (szerk.)
Pszichológia

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 639 9

A pszichológia korunk egyszerre népszerű tudománya és köznapi életünket alakító hivatása. Évente idehaza is sok tucat új könyv mutatja be a pszichológia tudományának egy-egy fejezetét, illetve ajánl segítséget az önirányításhoz. A Pszichológia kézikönyv ennél kicsit nagyobbra tör, próbál eligazítást adni a mai lélektan sok fogalmat, megközelítést és módszert használó kavalkádjában. A pszichológia megértéséhez és műveléséhez sok szakág és szakma együttműködésére van szükség. Az ember lelki világát mi az ember természeti, biológiai kereteiben értelmezzük. Ugyanakkor feltételezzük, hogy az ember biológiai természetének része maga a másokra való odafigyelés, a társas építkezés s a kultúraalakítás, valamint a kulturális érzékenység. A kézikönyv a pszichológia különböző területeit egy újfajta szemléletben és elrendezésben mutatja be. Kötetünk szervezőelve négy szempont, vagy ha tetszik, négy megközelítési mód: a társadalom, a neurobiológiai aspektusok, a fejlődés és az evolúció. Ugyanakkor magukat a témákat is igyekszünk innovatívan kezelni. A témaszerkezet nem szokványos, hanem a pszichológiai egységes természettudományos, kulturális és társadalmi kezelésből indul ki. A kötet lineáris rendjében ugyanakkor a négy közös szempont eltérő súllyal szerepel. A hangsúly az első fejezetekben a lélek biológiáján, majd a megismerő emberen, az embert mozgató tényezőkön, a társas alakulatokon, kultúra és az ember kapcsolatának elemzésén – beleértve a siker és kudarc, s az emberi politikum pszichológiai dinamikáját – végül az emberi sokféleség pszichológiáján van. Könyvünk egyszerre szól az érdeklő nagyközönségnek, akik számára kiinduló fogódzó a pszichológiához, és szól a szakmaibb közönséghez, pszichológusokhoz, pedagógusokhoz, orvosokhoz, szociológusokhoz is, akik számára elgondolkoztató szintézisjavaslat kíván lenni.
Kipróbálható
A megtestesült elme a filozófia történetében
Laki János (szerk.)
A megtestesült elme a filozófia történetében

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 749 5

Az elme megtestesültségének (embodied mind) vizsgálata az utóbbi 30 év kognitív tudományának fontos részterülete, mely annak tudatosításából származik, hogy a test(ek)nek meghatározó szerepe van az elme és mindenekelőtt a kognitív működés alakításában. E felismerést gyakran előzmények nélküli revelációként mutatják be, ami a szűk értelemben vett kognitív vonatkozásában nem is alaptalan, hiszen az e diszciplínát hosszú ideig uraló klasszikus kognitivista fölfogás valóban figyelmen kívül hagyta a megismerés testi föltételeit. Csakhogy maga a kognitív tudomány összetett, sok részdiszciplínából álló képződmény, melynek az agyi mechanizmu¬sokat vizsgáló idegtudomány, kognitív, fejlődés- és viselkedéslélektan, robotika, mesterségesintelligencia-kutatás és a nyelvészet mellett részét képezi az elmefilozófia is. Míg az igaz, hogy a megtestesült elme gondolata fordulatot jelent az „első generációs” (Lakoff – Johnson 1999. 75), test nélküli kognitív tudományhoz képest, az sem tagadható, hogy a filozófiában korántsem új gondolat, hogy a lélek/ elme szimbiotikus kapcsolatban van a testtel. Az utóbbi évtizedekben tehát előállt az a zavaró helyzet, hogy a kognitív tudományban érzékelhetően radikális újítás történt, de az ugyanezen tudomány részét képező elmefilozófiában csak egy rég ismert gondolat bukkant fel. Ami a kognitív tudomány esetében valódi újítás volt, az a filozófiában egy, az ókor óta ismert hagyományhoz való visszatérés. Jelen kötet e zavar enyhítésére törekszik. A benne szereplő tanulmányok a lélek/elme és test integrált voltának különböző korok filozófusai által kidolgozott változatait elemzik, megmutatva, hogy ugyanannak az ideának különböző történeti korokban és intellektuális kontextusokban milyen típusai léteztek.
Kipróbálható
Versenyképességi mozaik
Csath Magdolna (szerk.)
Versenyképességi mozaik

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 758 7

A versenyképesség fogalmának korunk változó, nehezen kiszámítható környezetében új tartalmat, kibővített értelmezést kell nyernie. Vizsgálatát ezért további területekre is célszerű kiterjeszteni. A cégeknek és a nemzeteknek egyre inkább versenyképessé kell válnia válságállóképességben, rugalmasságban, előre gondolkodásban és a változások időbeli észlelésében és kezelésében. Ehhez innovációra, agilitásra, változtatási készségre és képességre van szükség. E könyv tizenhárom, egymáshoz kapcsolódó, de ugyanakkor önálló életet is élő fejezetének fő üzenete éppen ez: a versenyképesség javításának kulcsa az innováció, a megújulás, a gazdasági szerkezet magas újdonságtartalmat hordozó arányának bővítése. Ebben pedig kulcsszerepet kell kapnia a humán vagyon bővítésének, és a társadalmi tőke, a bizalmi szint erősítésének. A versenyképesség ugyanakkor egyre inkább értékrend is: az emberek jól-létét, spirituális emelkedését és a környezeti állapot romlásának megakadályozását is jelenti. Ehhez – a mennyiségi célokon kívül – a minőség melletti elkötelezettség is szükséges. Ez a könyv – bár sok fontos témát felvet – nem vállalhatta a nagyon szerteágazó versenyképességi témakör teljes feldolgozását. Mozaikokban ragadja meg a szerzők által legfontosabbaknak ítélt problémákat, amelyekkel kapcsolatban a gyakorlat számára is ajánlható javaslatokat is megfogalmaz. Ezzel szeretne hozzájárulni a versenyképességről zajló elméleti és gyakorlati vitákhoz, és a döntéshozók figyelmét is ráirányítani a szemléletváltás fontosságára. A könyvet vállalati szakembereknek, szaktanácsadóknak és egyetemi hallgatóknak is ajánljuk, remélve, hogy hasznosítják és tovább is fejlesztik a felvetett gondolatokat.
Kipróbálható
A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei története a kezdetektől 2020-ig
Szécsényi András, Zsidi Vilmos (szerk.)
A Budapesti Corvinus Egyetem és elődintézményei története a kezdetektől 2020-ig

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 674 0

A „Közgáz” történetéről jelen kötet az első összefoglaló tudományos munka. További újdonsága, hogy első ízben kezeli egységben a Budapesti Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kar (1920-1934), a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara (1934-1948), a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem (1948-1953), a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (1953-1990), a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (1990-2000) a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem (2000-2003) és a BCE (2003-) történetét. A kötet célja, hogy átfogó módon láttassa a 100 éves múlt egyetemtörténetét, függetlenül a politikai-gazdasági rendszerek változásaitól. A többnyire történeti alapkutatásokra építő könyv lábjegyzetekkel, forrás- és bibliográfiával, fényképválogatással, szervezeti ábrákkal, névmutatóval, archontológiával segíti olvasóit. A meglehetősen heterogén forrásadottságok befolyással vannak a kötet felépítésére és módszertanára egyaránt. A fejezetek többsége jórészt levéltári forrásokra építő szervezettörténeti jellegű, ám bizonyos esetekben lehetőség nyílik narratív források használatára és társadalomtörténeti fókusz megjelenítésére is.
Kipróbálható
Koronavírus-válság kihívások és HR-válaszok – hazai és nemzetközi tapasztalatok 2020
Kőműves Zsolt Sándor, Szabó Katalin, Szabó-Szentgróti Gábor, Poór József (szerk.)
Koronavírus-válság kihívások és HR-válaszok – hazai és nemzetközi tapasztalatok 2020

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 594 009 7

A Magyarországot 2020-ban elérő koronavírus-járvány nehéz helyzet elé állította a társadalmat és a gazdaságot egyaránt. A veszélyhelyzetet mind a vállalkozások, mind az emberek, a munkavállalók komolyan megérezték, hiszen a válság kivétel nélkül mindent és mindenkit érintett. A távmunka bevezetése, vagy a megváltozott körülmények ellenére elvárt személyes munkahelyi megjelenés, és a gyermekek otthoni felügyelete együttes problémaként jelentkeztek a családok többségénél csakúgy, mint a munkáltatóknál megoldásra váró kihívások között. Emellett számos helyen az üzletek bezárása munkaerő-elbocsájtásokat eredményezett. Ilyen helyzetben a HR-feladatok is megváltoztak, amely az elkészült könyv különböző fejezeteiben eltérő megközelítésmódban tárgyalja a kialakult helyzetre való reagálás lehetőségeit, megoldási alternatíváit. Örömmel köszönthető az az összefogás, amelynek eredményeként született meg az Olvasó kezében tartott könyv. A csapatmunka produktumában hazai és határon túli felsőoktatási intézmények működtek együtt, az akadémiai szféra és a piaci szereplők cserélték ki egymás között ismereteiket a témában, a tapasztalt szakértők fiatal témavezetettjeiknek adtak lehetőséget hozzáértésük bemutatására, magyar és külföldi szakemberek közösen dolgoztak az elkészült művön. A három részből álló könyv első részében a vállalatok részéről a koronavírus-járványra reagáló lépésekbe kaphatunk betekintést. Örvendetes, hogy a kutatók a válság első hullámát követően azonnal elindították felmérésüket, majd a második hullámban folytatták azt, amely a helyzetre való gyors reagálás képességét jól mutatja a tudós társadalom részéről is. Jól tudjuk, aki elsőnek lép, előnyt élvez, és nem a nagy hal eszi meg a kis halat, hanem a gyors hal a lassút. A primer felmérés kellő alapot nyújt az esettanulmányok, és a külföldi tapasztalatok bemutatásához. Elégedettséggel tölt el, hogy a HR területen a felsőoktatásban mérvadó kutatók mind megjelennek a szerzők között, a szakma jól érzékelhetően összefogja az egyébként akár piaci versenyben álló egyetemek szakembereit. Az elméleti ismeretek tudósai mellett a vállalati szféra szakemberei is helyet kaptak a szervezeti példákat bemutató fejezetrészben. Az esettanulmányok kisebb hazai vállalatok, és nagy, nemzetközi cégek alkalmazott gyakorlatát mutatják be a válság idején. A működtetett megoldások eszközei ugyan elérők, ám a lényeg azonos, minél kisebb veszteséggel átvészelni a kialakult helyzetet, a hátrányokból előnyt kovácsolni, amely a későbbiekben szilárd alapokat nyújthat a jövő építéséhez. A harmadik rész 8 eltérő ország gyakorlatát ismerteti. Az európai országok mellett közel-keleti és afrikai esettanulmányok is helyet kaptak a könyvben. Csakúgy, mint a vállalati példákat ismertető fejezetrészben, jól látható, hogy az egyes országok eltérő gazdasági és társadalmi hátterük miatt másként reagáltak a kialakult helyzetre. Ami viszont közös vonás, hogy minden esetben egyrészt az emberek, másrészt a gazdaság védelme érdekében a leginkább megfelelő megoldást nyújtó eszközökkel próbálták a kialakult járványhelyzetet enyhíteni. Az elkészült könyv összességében hiánypótló jellegű a jelen körülmények között. A primer kutatáson alapuló tudományos elméleti alapokat jól kiegészítik a vállalati tapasztalatok gyakorlatai, a rutinos kutatókat a piaci szakemberek, és a szárnyaikat bontogató utánpótlást jelentő tudóspalánták, a PhD-hallgatók. Ritka példája ez a napjainkban nem oly jellemző együttműködésnek, ahol egy téma összefogja, összehozza az abban érintett szereplőket. A kooperáció példaértékű, és más tudományterület számára is követendő mintaként szolgálhat. Jó szívvel ajánlható a HR-téma iránt érdeklődő szakembereknek és piaci szereplőknek egyaránt!
Kipróbálható
Nemzetközi kereskedelmi tranzakciók a 21. században
Constantinovits Milán, Sipos Zoltán
Nemzetközi kereskedelmi tranzakciók a 21. században

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 662 7

Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszere közel 80%-ban az Európai Unió országaihoz köt bennünket. A szoros külgazdasági kapcsolatot részben az országokkal történelmileg kialakult hagyományos viszonyrendszerünk magyarázza (például Németország, illetve a környező, szomszédos országok esetében), részben az integrációs tagságunkból származó közgazdasági okok. Az integrációs tömb belső, közösségi kereskedelme valójában továbbra is országok közötti kereskedelem, amely egységes szabályok szerint, de nemzetközi szerződések és szokványok alapján valósul meg, összekötve eltérő földrajzi, politikai, gazdasági és kulturális adottságokkal jellemezhető piacokat és nemzeteket. Magyarország EU-n kívüli külpiaci kapcsolatrendszerének fontos része a külkereskedelem a BRIC-országokkal, az úgynevezett „kis tigrisekkel”, illetve a „keleti nyitás” jegyében a közép-keleti olajban, földgázban gazdag országokkal. Ezen országok esetében a kereskedelem sajátos ismereteket követel meg, és rendkívül fontos a nemzetközi kereskedelemi szokványok megfelelő és igényes alkalmazása. A jelenlegi (2020‒2021-es) Covid–19-pandémia okozta válság is rámutatott arra, hogy milyen fontos a konkrét külkereskedelmi szerződéses ismeret, gyakorlat, hiszen a védekezéshez szükséges eszközök (maszkok, lélegeztetőgépek, vakcinák, gyógyszerek) sürgős beszerzése világszerte döntően bilaterális, „hagyományos” nemzetközi (külkereskedelmi) szerződésekkel történt Kínából, Malajziából, Oroszországból, az USA-ból stb., sok esetben klasszikus közvetítő kereskedő bekapcsolásával. Itt is igaz, hogy a több tudás adott kérdésben üzleti előnyt jelent, a gyorsaság pedig egy ilyen helyzetben életet menthet. Jelen szakkönyv a nemzetközi szokványok és üzleti gyakorlat megismertetésével felkészíti az olvasókat, üzletembereket, marketingszakembereket, diplomatákat az üzleti lehetőségek kihasználására. Bemutatja az eredményes üzleti munka módszereit és az észszerű kockázatkezelés lehetőségeit is. A könyv a szerzőpáros korábbi szak- és tankönyveinek folytatása, elsősorban a több kiadást is megélt Nemzetközi üzleti technikák című könyvé. A szakkönyv tizenöt fejezetre bontva tárgyalja a nemzetközi árukereskedelmi tranzakciók környezeti feltételeit és intézményi peremfeltételeit, a tranzakciótípusokat, a nemzetközi üzleti szokványok tartalmát, valamint a nemzetközi ügylet tartalmi kérdéseit és folyamatait. A szerzők naprakész ismereteket adnak, a legújabb kutatási eredményeik felhasználásával.
Kipróbálható
Versengő szerkezetek a középmagyar kor nyelvében
Dömötör Adrienne, Gugán Katalin, Varga Mónika (szerk.)
Versengő szerkezetek a középmagyar kor nyelvében

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 687 0

A nyelvtörténetet érintő közismert megállapítás, hogy a változási folyamatok a nyelvi rendszerben meglévő váltakozásokon alapulnak. A kötet tanulmányai a középmagyar kor nyelvhasználatára koncentrálva többféle – elsősorban morfológiai és szintaktikai – váltakozást vizsgálnak. A kutatások közös forrásanyaga a korszak élőnyelvközeli regisztere, tekintettel arra, hogy a nyelvi rendszerben történő elmozdulásoknak az élőnyelv az elsődleges terepe. Az adatgyűjtés kiindulópontja a munkacsoport által korábban létrehozott Történeti magánéleti korpusz (tmk.nytud.hu), amely boszorkányperes szövegeket és magánleveleket tartalmaz. A tanulmányok egy része a korszak más regisztereire, illetve későbbi korokra is kitekint, számos esetben az adott esettanulmányokon túlmutató, elvi jelentőségű megállapításokat is megfogalmazva. A vizsgálatokban minden esetben összekapcsolódnak a kvalitatív és kvantitatív szempontok. Az eredmények elsősorban a történeti grammatika és a történeti szociolingvisztika művelőinek érdeklődésére tarthatnak számot. *** It is a well-known observation in historical linguistics that language change is based on synchronic variation. The studies of the volume "Competing Variants in Middle Hungarian" focus on several, mostly morphological and syntactic variables of a form of Hungarian spoken between the symbolic boundaries of 1526 and 1772. The research papers are all based on the speech-related register of this period, as it is generally assumed that spoken language is the hotbed of linguistic change in general. Developed earlier by the contributors of the present volume, the Old and Middle Hungarian Corpus of Informal Language Use (tmk.nytud.hu) consisting of testimonies of witnesses in witch trials and private letters served as a shared starting point of the investigations. A number of studies also use data from other registers of the given period or data from other periods, and in many instances the conclusions are of more general significance. Each case study combines quantitative and qualitative methods. The results presented in the volume are of special interest to researchers of historical linguistics and historical sociolinguistics.
Kipróbálható
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXIII.
Hegedűs Veronika (szerk.)
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXIII.
Tanulmányok az Átfogó magyar nyelvtan kutatásainak köréből

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 754 9

Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok jelen kötete a mondattan területéről gyűjt egybe tanulmányokat, amelyek az Átfogó magyar nyelvtan című projekthez kapcsolódó elméleti kutatások eredményeiről számolnak be. A projekt célja az volt, hogy egy angol nyelvű, elméleti nyelvészeti szempontokat figyelembe vevő, de elméletsemleges leírás szülessen a magyar nyelv mondattanáról. A leíró nyelvtanok céljain túlmutatóan, jelen kötetünkben a szerzők az általuk vizsgált jelenségekről elemzést nyújtanak, kutatásaikat beillesztik a nyelvelmélet legújabb hazai és nemzetközi eredményei közé, illetve kísérletes adatgyűjtést is alkalmaznak. Az elméleti szintaktikai kutatásokban már évtizedek óta izgalmas kérdéseket vet fel az igéből képzett nominalizációk szerkezetének és értelmezési lehetőségeinek vizsgálata. Kötetünkben több szempontból is megjelenik ez a témakör: egyrészt az egyszerű főnevet tartalmazó, valamint a főnévi igeneves és -ás/-és nominalizációs szerkezetek felépítésének különböző megszorításaira kínálnak elemzést; másrészt az egyszerű és igéből képzett főnévi szerkezeteken belüli hatóköri értelmezési lehetőségeket vizsgálják; harmadrészt pedig a társas interakciót jelentő nominalizációkban megjelenő argumentumok értelmezési lehetőségeit vizsgálják kísérletes módszerrel. Az argumentumok témájában egy vizsgálat az igék mellett megjelenő kötelező és fakultatív vonzatok lexikai meghatározottsága mellett érvel, és a magyar igéket csoportosítja vonzatkeretük szerint. Két tanulmány foglalkozik olyan szerkezetekkel, amelyeknek az egyik összetevője szabadon csatolódik egy alaptaghoz: az egyik esetben a főnévi csoporton belüli, úgynevezett szoros értelmezők, a másikban pedig közbevetett mellérendelő kérdések új szintaktikai elemzését olvashatjuk. Az összetett mondatok közül a főnévi igeneves szerkezetek állnak két cikk középpontjában. Elemzést kapunk a tárgyi egyeztetés szerkezeti tulajdonságairól a főnévi igeneves szerkezetekben, míg egy másik tanulmány egy új jelenség, nevezetesen a hogy kötőszó melletti főnévi igeneves tagmondat megítélését vizsgálja egy kísérlet segítségével. A tanulmányok betekintést adnak abba, hogy napjainkban milyen témák állítják kihívások elé a magyar nyelv mondattanával foglalkozó kutatókat, és egyúttal azt is felvillantják, hogy milyen kérdésekben milyen kísérletes módszerek alkalmazása segíti akár a leíró, akár az elemző igényű nyelvtanírást.
Kipróbálható
Forgalmi adók és a vámjogi szabályozás alapjai
Békés Balázs, Halász Zsolt
Forgalmi adók és a vámjogi szabályozás alapjai

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 594 005 9

A pénzügyi jog egyetemi szintű oktatása hagyományosan három nagy témakört fog át: az adójogot, a költségvetési jogot, valamint a pénzügyi és befektetési intézményrendszer szabályozásának témakörét. Az olvasó jelen kötettel egy pénzügyi jogi egyetemi tankönyvsorozat második kötetét tartja a kezében, amely bemutatja az áruk és szolgáltatások forgalmához kapcsolódó legfontosabb adózási szabályokat az általános forgalmi adó, a jövedéki adó, valamint a forgalmi típusú helyi adók tekintetében, továbbá kitér a vámjogi szabályozás alapjainak áttekintésére is. A kötet szerzői a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Pénzügyi Jogi Tanszékének oktatói, akik immár két évtizedes tapasztalatot gyűjtöttek össze a pénzügyi jog oktatása terén, és elérkezettnek látták az időt, hogy oktatási és gyakorlati tapasztalataiknak legjobban megfelelő, és egyúttal hallgatóik felkészülését legjobban segítő tankönyvsorozatot indítsanak útjára. A pénzügyi jog oktatása során általános tapasztalat, hogy a téma terjedelme, összetettsége és részletessége különleges megközelítést tesz szükségessé. E különleges megközelítés azt jelenti, hogy nem célszerű az egyes témakörök minden egyes részelemét beemelni a tananyagba. Az oktatás célja sokkal inkább az, hogy a három nagy témakör, az adójog, a költségvetési jog és a pénzügyi és befektetési szabályozás alapvető elemei, fogalmai és belső rendszertani összefüggései kerüljenek a fókuszpontba és ezáltal a hallgatók megismerjék azon szabályozási struktúrák működését, amelynek részleteiben, gyakorlati munkájuk során már ők is kellő biztonsággal el tudnak igazodni. Jelen kötet célja ennek megfelelően a forgalmi típusú adózás és vámjogi szabályozás rendszerének, alapfogalmainak, uniós és hazai szabályozási összefüggéseinek áttekintése a jogtudományi egyetemi szintű pénzügyi jogi oktatás igényei szerint. Ennek megfelelően a szerzőknek nem célja a szabályozás minden egyes részelemének bemutatása, hanem sokkal inkább egy alapos fogalom tisztázó és átfogó rendszertani elemző módszert követve, a tárgyalt témakörök egyes elemeinek működését és belső összefüggéseit szeretnék megismertetni az olvasókkal. A kötet elsődlegesen egyetemi tankönyvként való felhasználási céllal készült, amelyben a szerzők azonban nem pusztán a hazai szabályozás bemutatására törekedtek, hanem hangsúlyosan kitértek az európai uniós szabályozásra, illetve a hazai és uniós bírósági gyakorlatra is. A kötet azok számára is hasznos szakkönyvként használható, akik egyetemi tanulmányaik befejezését követően is adójoggal kívánnak foglalkozni, akár adóhatósági, akár más jogalkalmazói területen.
Kipróbálható
Biológia érettségire felkészítő - Állati szervezetek
Kriska György, Lőw Péter
Biológia érettségire felkészítő - Állati szervezetek

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 643 6

Az „Érettségire felkészítő” című könyvsorozat kiadását elsősorban a közoktatást szabályzó dokumentumok megjelenése tette szükségessé, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek a tanulók gyakorlati ismeretszerzésére és a korszerű ismeretek átadására. Az önálló kísérletezést, kísérletelemzést elváró biológia érettségi feladatok általánossá válását nem előzte meg, és nem is követte olyan gyakorlatorientált segédanyagok megjelenése, amelyek a korábban megjelent praktikumok keretein túllépve segítették volna a középiskolás diákok felkészülését. Innen-onnan átvett kísérleteket és gyakorlati feladatokat persze ma már szinte valamennyi biológia-tankönyv tartalmaz, amelyek azon túl, hogy nagyon hangzatosak, a leírás pontatlansága vagy az elmaradt kipróbálás miatt sokszor kivitelezhetetlenek. A kevés hiteles és szakmailag korrekt gyakorlati segédanyag pedig, szegényes képi szemléltetése miatt, nem lehet hatékony eszköze a korszerű biológiaoktatásnak. Kiadványunk a modern kori elvárásainak megfelelve ad elsősorban a középiskolások számára olyan gyakorlati biológiaismereteket, amelyek a korszerű elméleti részekkel együtt hatékonyan segítik a diákok felkészülését az érettségire. A könyvben szereplő látványos és tanulságos kísérletek elvégzéséhez csak olyan eszközökre van szükség, amelyek megtalálhatók egy áltagosan felszerelt biológia szaktanteremben is.
Kipróbálható
Közös környezetünk és a globalizáció: árnyak és remények
Faragó Tibor
Közös környezetünk és a globalizáció: árnyak és remények
A veszélyek felismerése és a nemzetközi együttműködés története, tanulságai és jövője

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 730 3

A globalizáció már eddig is rendkívül nagy és kockázatos hatással volt a földi környezetre, amely a társadalmak közös otthona, és amelynek állapotától, erőforrásaitól függ a jelen és a jövő nemzedékek élete, életminősége. E kötet szerzője áttekinti a tágan értelmezett környezeti globalizációs folyamat kibontakozását, az okok és a veszélyes következmények feltárását, a nemzetközi tudományos és politikai együttműködés fejlődését. Bemutatja a főbb nemzetközi szervezeteket, programokat, megállapodásokat, értékeli azok hatékonyságát és levonja a legfontosabbnak tartott tanulságokat. A környezeti folyamatok, ezek globális változási a múltban és a jelenben is a kutatások fókuszában álltak, és a várható jövőbeli kockázatok több-kevesebb pontossággal jelenleg is ismertek. Faragó Tibor több évtizedes környezetpolitikai tapasztalata alapján írta meg ezt a minden részletre kiterjedő könyvet. A szerző már az elején megjegyzi, hogy "a tudomány és a (szak)politika világának sokfelé voltak avatott képviselői, de többségük nem vagy csak nagyon kevéssé ismerte és értette a másik világot. A helyzet fokozatosan változott". Annak ellenére, hogy a szerző által is felsorolt kormányközi testületek igyekeznek áthidalni a két világ közötti távolságot, de még van mit tenni e téren. A könyv ebből a szempontból is nagyon hasznos. Ez a könyv a felsőoktatásban, elsősorban nemzetközi jogi, illetve a környezettudományi területen hasznos tananyag lehet, és bibliájává válhat a környezetpolitikával foglalkozó hazai szakembereknek. (Horváth László)
Kipróbálható
A magyar irodalom története 1945–1991
Kulcsár Szabó Ernő
A magyar irodalom története 1945–1991

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 647 4

A történelem irodalmi valósága ugyan sohasem rögzül végérvényes és változatlan tudássá, de feltétlenül jogos lehet a kérdés: mi indokolja modern irodalmunk történetének újraértelmezését? A válasz nem túlságosan bonyolult. Az irodalom létmódjának időbelisége maga az a „mögékerülhetetlen" tényező, amely miatt újra meg újra meg kell írni az irodalom történetét. S ahogyan Nietzsche immár több mint egy évszázada figyelmeztetett, még csak nem is mi cselekszünk ilyenkor, hisz „az a téves alapmegfigyelés, hogy én hiszek, én vagyok az, aki tesz valamit..." Vagyis, a mi helyzetünkre értve, az irodalomtörténetet sem az irodalomtudósok írják, hanem a mindenkori élő irodalom maga. Általa és rajta keresztül pedig az a szövegközi irodalmi folyamat, amely a hagyomány és a jelen közti „interakcióban" nyer alakot. Innen tekintve az irodalom története a nyelvként felfogott irodalmiság története. Arra tettem tehát kísérletet, hogy a szövegek modalitásából a nyelvként elgondolt irodalom legnehezebben hozzáférhető válaszait szólaltassam meg: a művekben, életművekben megnyilatkozó nyelvi-poétikai magatartást. (Mert csak ez tudósít a mondottak igazságtartalmához való viszonyról.) A század egyik kiemelkedő nyelvésze, Eugenio Coseriu szellemében azt tartva szem előtt, hogy a nyelvként értett esztétikai tapasztalat mindig több, mint amire önmagában egy nyelv egyáltalán képes lehet.
Kipróbálható
Kockázati tőke
Jáki Erika (szerk.)
Kockázati tőke

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 718 1

A Kockázati tőke című könyv az elméleti és a gyakorlati tudásokat ötvözve nyújt átfogó ismeretet a kockázati tőkések, a vállalkozók, a pénzügyi szektor egyéb területein dolgozó szakemberek és a téma iránt érdeklődő közönség számára. Elméleti és gyakorlati szakértők mutatják be a kockázati tőkefinanszírozás legfontosabb területeit. A könyv szerzői a Budapesti Corvinus Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, illetve a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézet (korábbi nevén MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet) munkatársai. Több szerző amellett, hogy az akadémiai pályán kutatóként és oktatóként dolgozik, a tőkefinanszírozás gyakorlatában is jelen van. A könyv tizenkét fejezete bemutatja a kockázati tőkefinanszírozás gazdaságpolitikai jelentőségét, illetve hogy milyen folyamatokon keresztül, milyen elvárások kielégítése révén lehet kockázati tőkéhez jutni. A kötet részletesen tárgyalja, hogy a tőkebefektetést követően milyen jogokkal és kötelezettségekkel, illetve milyen érdekkonfliktusokkal jár együtt az egy vagy több kockázati tőkebefektetővel való együttélés. Továbbá a befektető és az alapító közötti lehetséges érdekkonfliktusokat – a tőkealapkezelő alapításának és a tőkealap létrehozásának folyamatát – is bemutatja a könyv. A kockázatitőke-piacokon általában jelentős az állami beavatkozás, aminek lehetséges hatásait szisztematikus nemzetköziirodalom-feldolgozás szemlélteti. Végül a magyarországi kockázatitőke-piacon a JEREMIE kockázati tőkeprogram keretein belül megvalósult befektetések empirikus vizsgálatának eredményei kerülnek bemutatásra. „A hiánypótló magyar nyelvű könyv átfogó bepillantást enged a kockázati tőkefinanszírozás elméleti és gyakorlati kérdéseibe, egyfajta összefoglaló almanach szerepet tölt be mindenki számára, aki akár tudományos, akár gyakorlati, üzleti szempontból a kockázati tőkebefektetések világában részt kíván venni.” (Csubák Tibor Krisztián egyetemi docens)
Kipróbálható
Portrék a Magyar Tudományos Akadémia tagjairól I.
Hamza Gábor
Portrék a Magyar Tudományos Akadémia tagjairól I.

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 705 1

Az 1825/1827. évi pozsonyi országgyűlés alsó táblájának 1825. november 3-án tartott kerületi ülésén megalapították a Magyar Tudós Társaságot, amelyet 1845 óta neveznek hivatalosan Magyar Tudományos Akadémiának. Az 1827. évi XI. törvénycikk „A hazai nyelv művelésére fölállítandó tudós társaságról vagy magyar akadémiáról” képezte az Akadémia létrehozásának jogi alapját. A kiemelkedő magyar (magyarországi) és külföldi levelező, rendes, tiszteleti (tiszteletbeli) és igazgató (igazgatótanácsi) tagjok életét és munkásságát bemutató Portrék a Magyar Tudományos Akadémia tagjairól I. című munka reményeink szerint egy új kiadványsorozat első kötete, amely hiánypótló, így a Magyar Tudományos Akadémia falain kívül is joggal tarthat számot nagy érdeklődésre. A kötetben kiemelkedő, többségükben hazai (magyarországi), a jogtudomány, s ezen belül a római jog, a kánonjog, a jogtörténet, a magánjog, a nemzetközi köz- és magánjog, a jogbölcselet (jogfilozófia), a közjog (korabeli kifejezéssel élve államtudomány), illetve alkotmányjog, a közigazgatási jog, a büntetőjog, az eljárásjogok, továbbá a közgazdaságtudomány, a statisztika és a szociológia területén maradandó életművet hátrahagyó, kimagasló jelentőségű művelőinek életrajza és sok esetben nemzetközileg is ismert és nagyra értékelt munkásságának átfogó, értékelő jellegű elemzése kapott helyet.
Kipróbálható
A módosítószók funkciói
Kugler Nóra
A módosítószók funkciói

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 476 0

A tanulmány a módosítószókat funkcionális szempontból közelíti meg és 20. századi korpusz felhasználásával mutatja be. Az elemzés egyben egy tervezett magyar módosítószó-lexikon előzményének is tekinthető. A szófaj periferiális elemeit vizsgálva az értekezés kísérletet tesz a módosítószók határsávjának a bemutatására, a szófaj felé és a szófajból kifelé mutató folyamatok felvázolására. A központi helyzetű módosítószók elsődleges szerepe, hogy jelöljék a beszélőnek a közölt tartalomhoz fűződő viszonyát, amely alapján a mondatban lévő állítás érvénye viszonylagossá válik. A tanulmány megállapítja, hogy a módosítószók az episztemikus mellett más modális kategóriákba is besorolhatók, és a jelölt kategórián belül a modális erősség szempontjából skálán helyezhetők el. A modalitás kategóriája mellett az evidencialitást is felhasználja az értekezés, mivel a módosítószók azt is kifejezhetik, hogy a beszélőnek hiányos a tudása, állítása következtetéseken és nem közvetlen tényeken alapul, értesülése nem teljesen megbízható stb. A módosítószóknak általában szerepük van a propozíciónak a beszélők közötti implicit megállapodáson alapuló értékelésében, s az értékelésnek, illetve az igazolási eljárásnak a kifejezésre juttatásában. A módosítószóknak a tanulmányban vázolt belső, szemantikai rendszerezése is ezzel az interakciós funkcióval van összefüggésben.
Kipróbálható
Vállalati pénzügyi elemzések
Tóth Tamás
Vállalati pénzügyi elemzések

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 617 7

Ez a könyv a tudomány mai állása szerinti legkorszerűbb üzleti modellezési keretrendszert mutatja be, és egyúttal egy bevezető és egy összetett üzleti projekt pénzügyi elemzésén keresztül segítséget nyújt annak gyakorlati alkalmazásához is. A kötet kifejezetten azoknak szól, akik már ismerik és magabiztosan használják az üzleti gazdaságtan, számvitel, vállalati pénzügyek és adózás tudományterületek fogalmait, és nem riadnak vissza a matematikai összefüggések értelmezésétől sem. Mivel a könyvben az üzleti elemzői szakma felsőfokú ismereteinek célratörő összegzéséről van szó, érdemes időt szánni az értő olvasásra és a két feladat önálló elvégzésére. Az első, alapozó feladat megoldásához rendelkezésre áll az összes szükséges adat és képlet, sőt a végeredmények is. Ennek ellenére – a korábban szerzett gyakorlati tapasztalatok szintjétől függően – már itt megmutatkozhatnak a modellezési lépések ebben a szakmában megszokott értelmezési nehézségei. A második, komplex feladatban már számos mozzanat részletei nyitva maradtak, azaz a törvények, szabályok, illetve az projekt iparágában szokásos szerződések vonatkozó bekezdéseit önállóan kell képletekké alakítani. Bár a modellépítés ezen szakasza garantáltan okoz majd némi szellemi kihívást minden kedves Olvasó számára, a küzdelmek végül beérnek, és a saját üzleti projektek értékeléséhez kész üzleti elemzői eszköztár áll majd rendelkezésre.
Kipróbálható
Adótan és adóeljárás
Halász Zsolt, Szabó Ildikó, Varga Erzsébet
Adótan és adóeljárás

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 295 997 9

A pénzügyi jog egyetemi szintű oktatása hagyományosan három nagy témakört fog át: az adójogot, a költségvetési jogot, valamint a pénzügyi és befektetési intézményrendszer szabályozásának témakörét. Az olvasó jelen kötettel egy pénzügyi jogi egyetemi tankönyvsorozat első, az adójogi alapfogalmakat és az adóeljárás szabályozását bemutató kötetét tartja a kezében. Az egyetemi szintű oktatásban arra kell a pénzügyi jog oktatóinak törekedni, hogy e rendkívül széles és szerteágazó, egymástól sok tekintetben elkülönülő, de mégis legalább ugyanannyi ágon egymáshoz kapcsolódó szabályrendszerbe egy alapos és logikusan felépített betekintést nyújtson a hallgatóknak. Jelen kötet bemutatja az adójog nemzetközi és hazai történeti fejlődését, az adótan keretében az adórendszer egyes elemeit és belső összefüggéseit, valamint az adóeljárás szabályozásának rendszerét. A kötet szerzői a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Pénzügyi Jogi Tanszékének oktatói, akik immár közel negyedszázados tapasztalatot gyűjtöttek össze a pénzügyi jog oktatása terén, és elérkezettnek látták az időt, hogy e tapasztalatoknak legjobban megfelelő, és egyúttal hallgatóik felkészülését legjobban segítő tankönyvsorozatot indítsanak útjára. A pénzügyi jog oktatása során általános tapasztalat, hogy a téma terjedelme, összetettsége és részletessége különleges megközelítést tesz szükségessé. E különleges megközelítés azt jelenti, hogy nem lehetséges és nem is célszerű az egyes résztémakörök minden egyes részelemét beemelni a tananyagba. Az oktatás célja sokkal inkább az, hogy a három nagy témakör, az adójog, a költségvetési jog és a pénzügyi és befektetési szabályozás alapvető elemei, fogalmai és belső rendszertani összefüggései kerüljenek a fókuszpontba és ezáltal a hallgatók megismerjék azon szabályozási struktúrák működését, amelynek részleteiben, gyakorlati munkájuk során már ők is kellő biztonsággal el tudnak igazodni. Jelen kötet célja ennek megfelelően az adózás rendszerének, alapfogalmainak és az adóeljárási szabályozásnak áttekintése a jogi egyetemi szintű pénzügyi jogi oktatás igényei szerint. Ennek megfelelően a szerzőknek nem célja a szabályozás minden egyes részelemének bemutatása, hanem sokkal inkább egy alapos fogalomtisztázó és átfogó rendszertani elemző módszert követve, a téma egyes elemeinek működését és összefüggéseit szeretnék megismertetni az olvasókkal. A kötet elsődlegesen egyetemi tankönyvként való felhasználási céllal készült, amelyben azonban a szerzők nem pusztán a hazai szabályozás leírására törekedtek, hanem a releváns helyeken kitértek a nemzetközi és európai uniós szabályozásra, illetve az alkotmánybírósági, valamint a hazai és uniós bírósági gyakorlatra is. A kötet azok számára is hasznos szakkönyvként használható, akik egyetemi tanulmányaik befejezését követően is adójoggal kívánnak foglalkozni, akár adóhatósági, akár más jogalkalmazói területen.
Kipróbálható
A terrorizmus hatásai és megjelenése a demokratikus jogrendben
Sabjanics István
A terrorizmus hatásai és megjelenése a demokratikus jogrendben

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 710 5

A 21. század elejéig kifejezetten befogadónak mondott heterogén társadalmak tradicionális politikai struktúrái átrendeződtek, s ebben a megváltozott biztonságpolitikai környezetben a terrorizmus lett az egyik jelentős viszonyítási pont a politikában. A terrorizmus leküzdése kapcsán hagyományosan a jogállamiság megőrzését tűzik ki az államok zászlajukra. Az elmúlt évtized viszont egyértelműen a biztonságról szólt, a jogállamiság viszonylagos jelleggel merült csak fel és többnyire ex post facto megközelítésben. A közvéleményt rabul ejtő félelem a jogállamiságot féltőket és az alapvető jogokért felszólalókat a politikai spektrum szélére száműzte, miközben a korábban hagyományosan szélsőségesnek tartott politikai agenda egyre vonzóbbá vált a terrorizmus által megérintett társadalmakban. A szerző doktori értekezése a terrorizmus jogrendszeri hatásait, a terrorizmusra adott jogi válaszokat értékeli és értelmezi. Az értekezés három hipotézissel dolgozik. Az első, hogy a terrorellenes intézkedések látens módon produkálják egy fegyveres konfliktus belső jogrendszeri hatásait. A második, hogy az alkalmazott terrorellenes jogi eszközök közötti fokozatosság eltűnt. A harmadik, hogy a nemzetközi terrorizmus közvetlen fenyegetettség nélkül is (áttétesen) egy spirális védekező pályára állítja a jogrendszert. Az első hipotézist cáfolja, míg a másik két hipotézist igazolja a szerző az értekezésben. A terrorizmus miatt kialakuló félelem és bizonytalanság egyre radikálisabb lépésekre kényszeríti a működő demokráciát, amely katalizátorként hat további negatív folyamatok elindítására. Ezt a negatív spirált tükrözi az értekezés szerkezeti felépítése, amely elsőként a félelem jogrendszeri lecsapódásait, majd a militáns demokráciát, végül a különleges jogrendet értékeli.
Kipróbálható
Fogyasztói magatartás
Törőcsik Mária, Szűcs Krisztián
Fogyasztói magatartás
Mintázatok, trendek, alkalmazkodás

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 635 1

„Minden marketinges célja, hogy megértse célcsoportjának motivációit, és a leghatékonyabb eszközökkel szólítsa meg fogyasztóit. A gyorsan változó gazdasági és társadalmi környezetben ez egyre nagyobb kihívást jelent a szakembereknek. A könyv teljeskörűen szemlélteti a folyamatosan változó fogyasztói döntések hátterét, az elméleti megközelítés pedig jól kiegészül – sok esetben a 2020-as járványügyi világválságból vett – gyakorlati példákkal és kutatási eredményekkel. Ennek megfelelően elméleti szakemberek mellett a marketing területen dolgozóknak is rendkívül hasznos olvasmány.” – Békefi László, ügyvezető igazgató, Coca-Cola HBC Magyarország „A mindig változó fogyasztói viselkedésről szól Törőcsik Mária és Szűcs Krisztián könyve aktuálisan, sokszínűen, közérthetően és egyúttal tudományos igényességgel. A könyv egyrészt épít a fogyasztói magatartás területén elért hazai és nemzetközi kutatási eredményekre, másrészt az elméleti részekhez válogatott konkrét példák biztosítják azt, hogy az olvasó megértse és jól értse mindazt, ami a fogyasztók világából megismerhető. Különösen szemléletesek a könyv ábrái és táblázatai, amelyek sokszor szellemesen és nem utolsósorban jól megjegyezhetően mutatják a lényeget. Továbbgondolkodásra ösztönző, inspiráló olvasmány a fogyasztókkal foglalkozó diákoknak, oktatóknak és szakembereknek!” – Dr. Neulinger Ágnes, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem
Kipróbálható
Kommunikációfejlesztés középiskolás diákok körében
Nagy-Varga Zsolt
Kommunikációfejlesztés középiskolás diákok körében
Definícióalkotási stratégiák

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 716 7

Régtől létező emberi igény, hogy a minket körülvevő világ jelenségeit megnevezzük. Ugyanilyen igény, hogy ezeket a jelenségeket körülírjuk, meghatározzuk, valamint az is, hogy tudásunkat, ismereteinket átadjuk. A monográfia definíciók alkotásával foglalkozik több, napjainkban nagyon fontos szempont felől megközelítve a témakört. Kiindulása a kommunikációs kompetencia tartalma és a definíciónak mint szövegtípusnak az ebben betöltött szerepe. Hangsúlyos a fogalomtanítás eszközeinek, módszertanának az áttekintése, valamint a jó definíció logikában és retorikában betöltött szerepének a bemutatása. A tárgyak, jelenségek, fogalmak megnevezése és meghatározása, a definíciók struktúrájának vizsgálata az emberi gondolkodás, kogníció működésébe enged bepillantást, de az elmélet mellett a gyakorlat, a definícióknak a retorikában való felhasználása is nagy szerepet kap a könyvben. A definícióalkotás vizsgálata számos pedagógiai, szakmódszertani vonatkozással is bír. A kutatás eredményeit felhasználva a diákok jobb szónokokká, a definíciókat tudatosabban megalkotó személyekké válhatnak, fejleszthető a logikus gondolkodásuk, az egyes tantárgyak esetében a fogalmak szakszerűbb meghatározása és használata is.
Kipróbálható
Teóriák stílusai
Hévizi Ottó
Teóriák stílusai

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 651 1

A múlt század radikálisan kibővítette a stílusok ősi fogalmát. A 20. század elején a stílus az addigi artisztikum- és retorika-központúságon túl már eszmei (ideológiai) vonásokat is magára vett. Később megjelentek, a század derekától pedig megszaporodtak az intellektuális stílusok mind a humán- és a természettudományokban, mind a filozófiában. Az ezredfordulóhoz közeledve pedig feltűntek az úgynevezett metastílusok is. A stílus fogalma ma már „rendszerek látens játékterét jelöli” – az esztétikáét és az ontológiáét, az ismeretelméletét és az egzisztenciafilozófiáét, mindezt „radikális pluralitással” (James, Rorty), olykor kétértelműen. Hiszen ha az ősi íróvessző, a stylus képét, amelynek éles hegye karcolt, spatulavége viszont törölt, metaforikusan visszafordítjuk a stílus fogalom mai használatára, mindkettőről elmondható a különös kétértelműség: eleje létezés, vége jelentés, eleje érzék, vége értelem, eleje egyedi, vége általános, eleje sajátos, vége különös, eleje jelenbeli, vége történeti. Ma a stílusok fogalmi határai, „eleje és vége” közt nincs biztos fogás, megragadható közvetítés. Nyilvánvaló, hogy átgondolásukhoz új elméleti keret szükséges. Erre a könyv a karakterstílusok, mintázatstílusok és ellenpontstílusok (metastílusok) fogalmának bevezetésével tesz javaslatot. Azt mutatja be, hogy rendszerük játéktere együtt fejez ki jelleget, készletet és választást immár a teóriák világában is.
Kipróbálható
Wittgenstein 2.0
Danka István
Wittgenstein 2.0
A társas episztemológiai fordulat és a hálózott tudás

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 660 3

Danka István Wittgenstein 2.0: A társas episztemológiai fordulat és a hálózott tudás c. műve Ludwig Wittgenstein munkásságának 1929-1937/38 közötti átmeneti vagy „középső” szakaszát vizsgálva azt állítja, hogy a hagyományosan nyelvfilozófusként aposztrofált Wittgenstein ebben az időszakban ismeret- és matematikafilozófiai problémákon töprengve jut el későbbi nyelvfilozófiai nézeteiig. A wittgensteini kézirati hagyaték elektronikus kiadására hagyatkozó, digitális filológiai módszereket alkalmazó szerző a könyv első felében részletesen tárgyalja azokat a problémákat, amelyek Wittgensteint a korai, (tágan értett) karteziánus keretek között való filozofálástól – a relativizmussal és konstruktivizmussal való átmeneti flört után – a nyelvi praxisok pragmatista, társas episztemológiai keretben való értelmezése felé hajtják. A könyv második részében a szerző a korábban tárgyalt wittgensteini nézeteket mai kontextusba ülteti át, részben egy cselekvéselméleti alapú, társas episztemológia kidolgozására törekedve, részben pedig e nézetek internetes ismeretszerzésre való alkalmazhatóságának problematikáját vizsgálva. E megközelítések Wittgenstein szerepét nem csupán a filozófia történetének keretei között pozícionálják át, de egyes filozófián kívüli, aktuális társadalmi problémák megfogalmazásában – és a megoldásukhoz vezető út megtalálásában – is hasznunkra válhatnak.
Kipróbálható
Foglalkoztatáspolitika
László Gyula (szerk.)
Foglalkoztatáspolitika
A munkaerőpiac és a foglalkoztatáspolitika sajátos világa - A foglalkoztatáspolitikai eszközök változatai

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 295 976 4

A munka szó eredetét tekintve kínt, bajt, gyötrelmet, szenvedést jelent. A munka két szféra szerves részét képezi, hiszen hatással van a gazdaságra, ugyanakkor befolyással bír a társadalmi folyamatokra is, mivel nem választható le az emberről. A munkához, illetve a munkaerőpiac hatékonyabb működéséhez kapcsolódóan mindenkinek van véleménye, ugyanakkor a foglalkoztatáspolitika sajátosságából adódik, hogy nem lehet egy abszolút jó megoldást találni vagy ajánlani a felmerülő kihívásokra. Ez még lehetetlenebb feladatnak tűnik az összes érintett szakpolitika erőterének figyelembevételekor. Jelen könyv üzenete és funkciója annyi, hogy a munkaerőpiaci, foglalkoztatási folyamatok nagyon sokakat érintenek, de nagyon kevés erre vonatkozóan a tárgyszerű információ és még ritkább a felszín alatti, "mélyebb" összefüggések végiggondolása. A szerzők ezek feltárására és bemutatására vállalkoztak. Ajánlják a könyvet azoknak (szakpolitikusok, szakemberek, intézményi képviselők, szakmai szervezetek, felsőoktatási hallgatók stb.), akik az általános ismeretek mellett elgondolkodtató felvetések és kérdések mentén szeretnének elmélyedni a foglalkoztatáspolitika ingoványos területén.
Kipróbálható
Trendek és töréspontok II.
Szanyi Miklós, Szunomár Ágnes, Török Ádám (szerk.)
Trendek és töréspontok II.

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 655 9

A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető. A kötet a Világgazdasági Tudományos Tanács második, 2019/20-as évadában megvitatott világgazdasági elemzéseket tartalmazza. Az évad során olyan érdekes és aktuális világgazdasági jellegű témák kerültek a Tanács elé, amelyek vagy a kelet-közép-európai régióval foglalkoznak, vagy olyan térségek gazdasági helyzetére, kihívásaira koncentrálnak, amelyek az utóbbi időben Magyarországon is a tudományos érdeklődés homlokterébe kerültek. Az előadók és opponensek – tehát a kötet későbbi szerzői – különböző szempontokból dolgozták fel az egyes témákat, így a közgazdasági megközelítések mellett megjelenik a történészi, bölcsészettudományi, sőt az üzleti aspektus is. A kötet fejezetei a világ különböző régióra, országaira fókuszálnak, mégis van bennük közös vonás: a megkésett, de sikeres iparosodás nem mindig felhőtlen utóéletét tárják fel. Különösen Törökország és Brazília, de váltakozva több közép-európai ország is felzárkózási sikertörténetnek számított az ezredforduló táján, amit a gyors GDP-növekedés mellett az exportszerkezet látványos átalakulása és a globális értékláncokba való sikeres bekapcsolódás fémjelzett. Mindezt azonban növekvő társadalmi egyenlőtlenségek, környezeti problémák és olykor a politikai instabilitás tünetei kísérték.
Kipróbálható
A szolgáltatásmarketing alapkönyve
Veres Zoltán
A szolgáltatásmarketing alapkönyve

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 641 2

Az élesedő versenynek köszönhetően a szolgáltatótevékenység fókuszában az ügyintézés minősége, biztonsága és gyorsasága, a meglévő és a potenciális ügyfélkapcsolatok elmélyítése áll. A szolgáltatásmarketing előtt álló legnagyobb kihívás, hogy képes-e javítani az ügyfelek vásárlásélményét, és hogy hogyan tud alkalmazkodni az új technológiák által átformált játékszabályokhoz. A kihívásokra a válaszok ebben a könyvben keresendők. Veres Zoltán munkáját nemcsak a marketing- és PR-szakemberek forgathatják haszonnal, de kétségkívül minden olyan szolgáltatószektorban tevékenykedő vállalat, intézmény vezetői és munkatársai is, melyeknek eredményességét döntően meghatározza, hogy milyen kép él róluk a fogyasztók fejében. Domonkos András a Lombard Lízing Zrt. alapítója Az elmúlt évektől kezdődően az ipar 4.0, és azon belül is a digitalizáció gyors fejlődése, alapvető változásokat követel meg a vállalatok menedzselésében és marketingjében. Így van ez a szolgáltatások területén is. Éppen ezért örömmel üdvözlöm, hogy Veres Zoltán az új követelményeknek megfelelően bővítette a 2009-ben írt könyvét. Így ez az új kiadás, megőrizve a korábbi művének erényeit, még a legkényesebb igényeknek is megfelel. Biztos vagyok benne, hogy a könyv mind a szakmában dolgozók, mind az oktatók, hallgatók és a kutatók körében továbbra is alapműnek fog számítani. Rekettye Gábor az MTA doktora Professor Emeritus Pécsi Tudományegyetem
Kipróbálható
Tolmácsolás, digitalizáció, mesterséges intelligencia
Horváth Ildikó
Tolmácsolás, digitalizáció, mesterséges intelligencia

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 680 1

A digitalizáció és a mesterséges intelligencia rohamos fejlődése a tolmácsolás területén is érezteti hatását. Az elmúlt évtizedekben megszaporodtak azok az új infokommunikációs eszközök, amelyek a tolmácsolási események terminológiai és tartalmi feldolgozásához nyújtanak segítséget, valamint megjelent az ún. számítógéppel támogatott tolmácsolás. A legújabb fejlemény az online szinkrontolmácsolási platformok és a tolmácsok munkáját segítő, mesterséges intelligencián alapuló szoftverek térnyerése. A Tolmácsolás, digitalizáció, mesterséges intelligencia kiindulási pontja az ember által végzett tolmácsolás mint komplex nyelvi és kognitív tevékenység. A kötet a tolmácsolásról való eddigi gondolkodás kontextusában helyezi el a mai, mesterséges intelligencia korában felmerülő változásokat és kérdéseket. Bemutatja az új technológiák térnyerését, az ember és a számítógép interakcióját a tolmácsolás terén, a gépi tolmácsolás evolúcióját és működési elvét, az egyes automatizált tolmácseszközöket. Az ember és a gép által végzett tevékenységet a kommunikáció, a kétnyelvű beszédtevékenység és annak minősége, valamint a tolmácsolás mint értelemközpontú nyelvi átváltási tevékenység szempontjából hasonlítja össze.
Kipróbálható
A TDK vonzásában
Koósné Török Erzsébet (szerk.)
A TDK vonzásában
7 évtized, 35 OTDK

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 665 8

A múlt értékeiből építkező tudományos diákköri tevékenység 7 évtized óta, konferenciáról konferenciára folyamatosan megújulva hirdeti: A TDK örök! Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által kiadott kötet 55 írást tartalmaz 59 jeles, a tehetséggondozás mellett elkötelezett személyiség tollából. Ez a szám önmagában is jelentős, de elenyésző, ha arra gondolunk, mennyien írhattak volna még a két évforduló alkalmából. A tudományos diákköri munka szinte minden területét érintő írások mindegyike pozitív hangvételű annak ellenére, hogy a szerzők megfogalmaznak nehézségeket, megoldásra váró feladatokat is. Mindenki hisz a TDK alapértékeiben és jövőjében! A sajátos, egyéni látásmóddal megfogalmazott írások nagyobb részben személyes hangvételűek, némelyik őszinte vallomásnak, hitvallásnak is tekinthető. Az értékeket bemutató, a megújulás lehetőségeivel foglalkozó tartalmas, egyben lélekhez érő sorok a közösen végzett munka felemelő érzését mutatják, s egyben további együttműködésre, közös gondolkodásra hívják mindazokat, akiknek fontos a felsőoktatás minőségi jegyeit erősítő, nagy múltú és tekintélyű, minden körülmények között értéket felmutató tudományos és művészeti diákköri tevékenység. A könyv az OTDT elnöke, Szendrő Péter professzor iránti tiszteletet is kifejezi, akinek élete, hittel, alázattal végzett munkássága elválaszthatatlan a TDK mindenkori törekvéseitől. Szendrő Péter évtizedeken át rendkívül sokat tett és tesz ma is azért, hogy a TDK-tevékenység, az abban részt vevők széles köre minden időben megkapja azt a rangot és elismerést, amelyet méltán megérdemel. A szerkesztő
Kipróbálható
Légkör-bioszféra kölcsönhatások
Mészáros Ernő (szerk.)
Légkör-bioszféra kölcsönhatások

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 646 7

A Föld különböző tartományai (kőzetöv, vízburok, légkör és bioszféra) szoros kölcsönhatásban vannak egymással, közöttük állandó anyagcsere zajlik. Az elemeket/vegyületeket hatalmas anyagforgalom, a biogeokémiai körforgalom mozgatja. Az anyagcsere különösen gyors és jelentős a légkör és a bioszféra között, ami egyrészt biztosítja a légkör összetételének viszonylagos állandóságát, másrészt tápanyagot nyújt az élővilág számára. A biogeokémiai körforgalmat a Nap energiája tartja fenn, látja el energiával. A növények a napenergia segítségével alakítják át a levegő szén-dioxidját és a vizet szerves anyagokká, miközben a légzéshez, a légköri ózonképződéshez és a kémiai folyamatok szabályozásához elengedhetetlen oxigént bocsátanak ki. Jelen kötet célja a biogeokémiai körforgalom légkör és bioszféra közötti ágának részletes bemutatása. Ennek keretében a szerzők tárgyalják a szén, az oxigén, a nitrogén, a kén és a szerves anyagok ciklusának részleteit. Külön fejezetben foglalkoznak a legfontosabb földi anyaggal, a vízzel, valamint a víz körforgalmát elősegítő légköri aeroszol részecskék tulajdonságaival és hatásaival. Végül megvizsgálják a levegő bioszferikus szabályozásának kérdését. A biogeokémiai kutatások, és ezen belül a légkör-bioszféra kölcsönhatások tanulmányozása lényegében néhány évtizede indult. Ebben szerepet játszott annak igénye is, hogy az emberi tevékenységnek az anyagáramlásban keltett zavarait és a zavarok okait (éghajlatváltozások, ózonlyuk, talajok elsavanyodása stb.) feltárják. E kötet szerzői fiatal kutatóként együtt kezdték meg ilyen jellegű vizsgálataikat. Életpályájuk szorosan összefonódott a biogeokémia fejlődésével, amelyről a könyv forgatásával ismerkedhet meg az olvasó.
Kipróbálható
Modern vállalatértékelés
Takács András
Modern vállalatértékelés

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 663 4

A vállalatértékelés az üzleti tudományok önálló területeként több mint egy évszázados múltra tekint vissza. Az eltelt évtizedek során kutatók százait foglalkoztatta az a kérdés, hogy miként lehet a vállalat, illetve a vállalati üzletrész valódi, belső értékét definiálni és meghatározni, ami a szakterület jelentős fejlődését, nagy jelentőségű tudományos eredmények megszületését eredményezte. A vállalatértékelés azonban jóval több egy elméleti tudománynál, hiszen a cégértékbecslés komoly gyakorlati jelentőséggel bír a mindennapi gazdasági életben, legyen szó akár adásvételi ügyleteket, vállalati fúziókat, átszervezéseket, menedzsmentkompenzációs-rendszerek kidolgozását megalapozó üzleti tanácsadásról, befektetési tanácsadásról vagy peres eljárásokban végzett igazságügyi szakértői, illetve magánszakértői tevékenységről. A könyvben a szerző saját oktatói, kutatói és gyakorlati tapasztalatára építve kettős célt valósít meg. Egyrészt a felsőoktatásban tevékenykedő oktatók, kutatók, hallgatók vagy egyszerűen csak a téma iránt érdeklődők számára tudományos igényességgel összeállított áttekintést ad a vállalatértékelés tudományának jelenlegi állásáról és a széles körben ismert nemzetközi gyakorlati standardokról. Ugyanakkor anonimizált, de minden esetben valós értékelési szituációt szemléltető példákon, esettanulmányokon keresztül a szakmában dolgozó gyakorlati szakemberek számára olyan modern gyakorlati ismereteket közvetít, amelyek felhasználásával a mai kor kihívásainak megfelelő, magas színvonalú, szakmai vitákban biztonsággal megvédhető értékelési jelentések, szakvélemények készíthetők.
Kipróbálható
Elektronika biomérnök hallgatóknak
Albert Emőke, Bodiss János, Brátán János, Ganyecz Ádám, Mártonné Pakai Márta
Elektronika biomérnök hallgatóknak

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 637 5

Korunkban az elektronika fontosságának bizonygatására nincs szükség. A mérnöki szakmában is az a helyzet, hogy mind az ipari hajtásokból, mind az ipari méréstechnikából majdnem teljesen kiszorultak a nem elektromos eszközök. Ebben a környezetben megengedhetetlen, hogy egy műszaki vagy természettudományos végzettséggel rendelkező – még ha nem is villamosmérnök – ne ismerje az elektronika alapvető fogalmait és megoldásait legalább olyan mértékben, hogy képes legyen villamos szakemberekkel való kommunikációra, az elektronikával szembeni igényei szakszerű megfogalmazására. E jegyzet – a bőséges elektronikai tankönyvirodalom sajnálatosan csekély hányadához csatlakozva – ennek a tudásnak a megszerzését kívánja szolgálni. Az anyagot a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karán folytatott évtizedes elektronika-oktatás tapasztalataira építve, rövid és egyszerű tárgyalásmódra törekedve, a klasszikus „alapösszefüggések – hálózati számítások – alkatrészek – alapkapcsolások – kommunikációs rendszerek” sorrendben, az elektronika és az elektrotechnika merev szétválasztása nélkül tárgyalja. Végezetül egy konkrét példa részletes ismertetésével mutatja be az olvasónak, hogy az itt megszerzett tudás – a digitális integrált áramköri technika mai állása mellett – elegendő egy nem túl összetett méréstechnikai elektronika konstrukciós munkájának elvégzésére is.
Kipróbálható
Társaságirányítás
Csedő Zoltán, Zavarkó Máté
Társaságirányítás

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 657 3

A Társaságirányítás könyv célja, hogy ismertesse a társaságirányítás alapjait, fejlődését, és értelmezési keretet biztosítson jelenlegi és leendő felső vezetők, döntéshozók számára a társaságirányítás legújabb megközelítéseinek a mindennapi vezetői gyakorlatban való alkalmazásához. A könyv tartalma kötelező tananyag a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetés és Szervezés mesterképzésében. Csedő Zoltán a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetés és Szervezés Tanszékének habilitált egyetemi docense, tanszékvezetője és Zavarkó Máté a Budapesti Corvinus Egyetem Vezetés és Szervezés Tanszékének doktorandusza, a társaságirányítás gyakorlatias megközelítésébe integrálták a stratégiai menedzsment meghatározó elméleteit és a nemzetközi szakirodalom legkorszerűbb összefüggéseit. A szerzők kutatási, oktatási és saját vezetői tapasztalataik alapján a társaságirányítás legnagyobb kihívásának a folyamatos és gyors változások kezelését tartják, ami a társaságirányítási feladatok dinamikus ellátását teszi szükségessé, elsődlegesen olyan kulcsterületeken, mint az innováció, a szervezeti változások és a szervezetközi hálózatok irányítása. A szerzők a tudásátadás legkorszerűbb eszköztárát felhasználva könyvük megírásával párhuzamosan interaktív, digitális tananyagokat is fejlesztettek, amelyek számos gyakorló feladatot, animációt és filmet tartalmaznak.
Kipróbálható
Értékmentő és értékteremtő humán tudományok
Tóth József (szerk.)
Értékmentő és értékteremtő humán tudományok

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 576 7

2019. november 25-26-án a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága Nyelv- és Irodalomtudományi Szakbizottságával közösen adott otthont a Magyar Tudomány Ünnepe 2019 tiszteletére rendezett „Értékteremtő tudomány” című kétnapos nemzetközi tudományos konferenciának. A rendezvényen a nyelvtudományi, az irodalom- és kultúratudományi, az interkulturális germanisztikai, a társadalom- és neveléstudományi szekciókban elhangzott 30 hazai és külföldi kutató előadása mellett külön szekcióban 12 előadással helyet kaptak a Többnyelvűségi Nyelvtudományi Doktori Iskola doktorandusz hallgatóinak kutatási eredményei is. Jelen tanulmánykötet egyrészt az elhangzott előadásokra, másrészt pedig a szerteágazó kutatási témák azóta tovább érlelt gondolatainak bemutatására koncentrál. A humán tudományok értéke elsősorban az iránytű szerepe a mindennapi, materiális világban, hogy megértsük az érzelmi-értelmi világot, az életet. Segítségükkel tudjuk rendszerezni a világ jelenségeit a mindenkori új nemzedékek számára. Hozzájárulásuk tisztább gondolkodást, tudatosabb világképet, jobb eligazodást kínál a mind komplexebb emberi létformákban. A konferencia fő célja volt, hogy rávilágítson a megismerés útját kövező humán tudományok szerepére a tudásalapú, s hozzá a humán tudás által is megalapozott társadalom építésében.
Kipróbálható
Az önvezető járművek világa
Csizmadia Zoltán, Rechnitzer János (szerk.)
Az önvezető járművek világa
Társadalmi hatások és kihívások

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 629 0

A járművek világa a nagy változások korát éli. Az elektromobilitás együtt jár a digitalizáció látványos terjedésével, a járművek és a közlekedési módok átalakulásával, csakúgy mint az eszközök és az emberek viszonyának radikális módosulásával. Az önvezető jármű az egyik szimbóluma a korábbi magatartásokat, viszonyokat, gazdasági bázisokat és intézményeket felforgató innovációs hullámnak. A hazai szakirodalomban nem találkozhatunk a járműfejlesztés- és gyártás új irányának gazdasági és társadalmi hatásait feldolgozó átfogó kiadvánnyal. A szerzők a Széchenyi István Egyetemen egy kutatási program keretében dolgozták fel az önvezető járművek ökoszisztémájának legfontosabb társadalmi összefüggéseit. A tanulmánykötetben a téma hét kutatója elemzi a gép és az ember kapcsolatának változását a technológia fejlődés viszonylatában, de betekintést adnak a gazdasági, társadalmi hatásrendszerek bonyolult szövetébe, felvázolják a járműgyártást átrendező Ipar 4.0 rendszer alapjait, a városfejlődés és a járművek elképzelhető trendjeiről olvashatunk, valamint a hazai automobilitás sajátosságairól nyerünk ismereteket. A kötet második része az első átfogó, országos léptékű, lakossági körben végzett az önvezető járművek ismeretére és fogadására irányuló reprezentatív kérdőíves felmérés eredményeit mutatja be. Képet kaphatunk arról, hogy mennyire élénk és nyitott a járművek új generációja iránti érdeklődés, és hogy milyen aggályok és bizonytalanságok fogalmazódnak meg a jövő elkerülhetetlen fejlődési irányaival szemben. Ajánljuk a kötetet mindazoknak, akiket érdekelnek a ma és a holnap járművei, azok hatása az életünkre a termeléstől a fogyasztáson át az életmódig, valamint azoknak is, akik el kívánnak gondolkodni a ma emberének a jövőre vonatkozó vízióiról.
Kipróbálható
Üzlet 4.0 - magyarországi vállalati tapasztalatok
Baksa Máté, Freund Anna, Demeter Krisztina, Losonci Dávid
Üzlet 4.0 - magyarországi vállalati tapasztalatok
Termelés, szolgáltatás, logisztika

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 627 6

Utolért bennünket a jövő? A minket körülvevő és a vállalatok számára is elérhető technológiai megoldások örvényszerűen változnak. A változás olyan mértékű, hogy valóban indokolt az ipari forradalom legújabb hullámaként emlegetni. A robotok, az önmagukat fejleszteni képes, tanuló rendszerek és a hét minden napján, a nap minden percében hadra fogható szoftver-munkatársak immár nem a tudományos-fantasztikus irodalom, hanem a nagyvállalatok mindennapjainak szereplői. E kötet a negyedik ipari forradalom kibontakozásának, vagyis a vállalatok digitális átalakulásának hazai tapasztalatait ismerteti. A szerzők a termelés, a kiskereskedelem, az üzleti szolgáltatások és a logisztika területéről származó 15 vállalati esettanulmányon keresztül, közel 50 vezetői és szakértői interjú alapján mutatják be a fejlett technológiai eszközök üzleti alkalmazásának útkereséseit, tanulmányozásra érdemes példáit és követendő jó gyakorlatait. A könyvben található vállalati esetek egyes konkrét fejlesztési projektek sikereinek és kudarcainak kontextusát tárják fel, miközben az ágazati áttekintések és összefoglaló tanulmányok az általánosítható tapasztalatokat, a más szervezetek és más iparágak számára is hasznosítható mintázatokat taglalják. A szerzők többéves kutatómunkájuk során nem elsősorban magukat az Ipar 4.0 ernyőfogalom alá tartozó technológiákat igyekeztek megvizsgálni, hanem annak megértésére tettek kísérletet, hogy hogyan jelenik meg a digitális átalakulás a szervezetek stratégiájában és struktúrájában, hogyan ágyazódnak be az új megoldások működésük mindennapjaiba. A példákon át kibontakozó kép – az Üzlet 4.0 – megismerése közelebb vihet bennünket ahhoz, hogy megértsük, hogyan működnek majd a jövő szervezetei.
Kipróbálható
Egészség és társadalom
Horkai Anita, Nagy Éva, Pálvölgyi Miklós, Vingender István
Egészség és társadalom

Online megjelenés éve: 2021

ISBN: 978 963 454 644 3

A jegyzet témái közt helyet kapnak az orvosi szociológia klasszikus területei (a betegségek történelmi-társadalmi hátterének leírása, az egészségügyi intézményrendszer szerepelméleti és szervezetszociológiai jellemzése), így megőriz egyfajta klasszikus, elsősorban makroszociológiai szemléletet. Ugyanakkor a korábbinál nagyobb hangsúlyt kap a mikroszociológiai és tudásszociológiai megközelítés, valamint a szociálpszichológia is, és ezzel együtt az ezekhez kapcsolódó kérdéskörök: az, ahogy a betegségről az orvosok és a betegek gondolkodnak; az egészséggel és betegséggel kapcsolatos nézetek és tudások szerveződése; a gyógyítók és gyógyítottak közötti kommunikáció kulturális és nyelvi sajátosságai; a hétköznapokba ágyazott, testfelfogásban, higiénében, táplálkozásban megjelenő egészségmagatartás. Röviden: ez a munka a korábbi jegyzeteknél multidiszciplinárisabb (szociológiai, történelmi, antropológiai, szociálpszichológiai, kommunikációelméleti), és ebből következően tematikailag is átfogóbb. Lényegét tekintve azonban e tudományelméleti és tematikai változás célja és oka az a meggyőződés, hogy az egészségügyben dolgozók, s különösen az orvos munkáját támogató, gyakran a beteggel közvetlenebb kapcsolatban lévő ápolók, dietetikusok, védőnők és gyógytornászok egyik legfontosabb feladata, hogy megértsék a beteg gondolkodását, segítsék eligazodását a betegségéről való ismeretek és a gyógymódok olykor elég viharos tengerén.
Kipróbálható
Vállalatgazdaságtan
Chikán Attila
Vállalatgazdaságtan

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 589 7

A könyv a vállalatok működésének elvi alapjait és ezek gyakorlati következményeit tárgyalja. Azokra a szemléleti és stratégiai alapokra támaszkodik, amelyekre a legjobb vállalati gyakorlat épül a fejlett országokban. A vállalatot nem pusztán gazdasági egységként, hanem a mai társadalmak egy alapvető fontosságú intézményeként fogja fel. Ennek megfelelően az üzleti tevékenységet korunk meghatározó folyamataiba és jelenségeibe ágyazza, így a könyv mondanivalójában végig jelen vannak a fenntarthatóság, a globalizáció, a digitalizáció, a tudás és a társadalmi felelősség szempontjai. A megközelítés alapjául választott felsővezetői nézőpontból mutatja be a környezethez illeszkedő, sőt azt befolyásoló vállalati stratégia jellemzőit és az ennek megvalósítására szolgáló folyamatokat. A kifejtés alaptétele, hogy a vállalat társadalmi funkciója közvetlenül egy kettős értékteremtést célzó folyamatban valósul meg: egyszerre, egyazon folyamatban kell értéket teremtenie a fogyasztó és a tulajdonos számára, a fenntarthatóság és az etika szempontjainak szem előtt tartásával. A könyv törzse ennek a folyamatnak az összetevőit: a marketinget, az innovációt, az emberi erőforrás és a tudás menedzsmentjét, a termelés-szolgáltatás-logisztika folyamatait és a pénzügyi funkciókat tárgyalja. A könyv ezen hatodik, lényegesen átdolgozott kiadása (nyolcadik változata) tükrözi a globális gazdaságban és az üzleti világban az elmúlt években bekövetkezett változásokat, amelyek a korábbi időszakokhoz képest talán még intenzívebbek voltak. Az előző kiadásokhoz képest növeltük, és a fő szöveggel még szervesebb kapcsolatba hoztuk a hazai és nemzetközi gyakorlatból származó szemelvényeket. A könyv eddigi változatait mintegy negyvenezren tanulmányozták, egyetemi hallgatók, vállalatvezetők, kutatók egyaránt hasznosnak találták. Az új kiadást azoknak is fegyelmébe ajánljuk, akik az előzőek valamelyikét olvasták, de lépést akarnak tartani az üzleti világ gyors változásaival.
Kipróbálható
A világ mezőgazdaságának fejlődési tendenciái
Horváth József, Komarek Levente
A világ mezőgazdaságának fejlődési tendenciái

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 603 0

A világ mezőgazdasága az elmúlt évtizedek során számos változáson ment keresztül. Ezen változások eredményeképpen a mezőgazdasági termelésben ágazatonként és térségenként eltérő fejlődési tendenciák érvényesültek. A mezőgazdaság nemzetgazdasági súlya a világ különböző országaiban általában csökkenő, de egyes országokban még mindig kitüntetett szerepe van. A fejlődő országokban a lakosság többségét foglalkoztatja, és a nemzeti össztermék számottevő részét biztosítja. A fejlett országok nemzetgazdaságában a mezőgazdasági foglalkoztatottság és a mezőgazdasági szektor általában csekélyebb szerepet játszik. A könyv a világ mezőgazdaságában az elmúlt évtizedekben bekövetkezett főbb változások irányát és mértékét tárja az érdeklődő olvasó elé. Bemutatja a világ mezőgazdasági termelését befolyásoló feltételeket és tényezőket. A természeti-ökológiai adottságok változatossága és a társadalmi-gazdasági viszonyok fejlettségének eltérő foka együttesen a világ mezőgazdasági termelésének sokszínűségét eredményezi. Ennek következtében a Földön sajátos mezőgazdasági területi típusok alakultak ki. A könyv nagy hangsúlyt fektet a mezőgazdaság főbb ágazataival (növénytermesztés, állattenyésztés) kapcsolatos jövőbeni kilátásokra. A megbízható előrejelzést nagyban nehezíti az a körülmény, hogy a piaci trendek időről-időre változnak. Ebben szerepe van többek között a globális klímaváltozásnak és ezzel összefüggésben a szélsőséges időjárási elemek (aszály, árvíz, szökőár) súlyosabb és gyakoribb előfordulásának, valamint a népességnövekedéssel együtt járó jövedelem-átrendeződésnek és ebből következően a fogyasztói szokások megváltozásának. Meghatározó szerep tulajdonítható a kőolajár változásának, a bioenergia-termelés mezőgazdasági anyagszükségletének, egyes árutőzsdei folyamatoknak, a nemzetközi kereskedelemben tapasztalható bizonyos liberalizációs törekvéseknek és nem utolsó sorban egyes középtávú agrárpolitikai reformokkal, piacszabályozással és támogatáspolitikával kapcsolatos várakozásoknak. A 2016-ban megjelent könyv 2., javított kiadását ajánljuk mindazoknak, akik szeretnének a világ mezőgazdaságának főbb jellemző vonásaival megismerkedni és betekintést nyerni napjaink változó mezőgazdasági termelésébe.
Kipróbálható
Modern árazás
Danyi Pál, Rekettye Gábor, Veres István
Modern árazás

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 565 1

Mennyiért adjam? Mennyiért vegyem? Kereskedői és fogyasztói oldalról is kiemelten fontos ez a kérdés! Eladói szempontból a megfelelő árképzés alkalmazása döntően befolyásolja a vállalkozás profitját és növekedési lehetőségeit. A Modern árazás széles körűen bemutatja, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni az árképzésben a 21. század legújabb technológiáit is felhasználva. Hiánypótló munka, bátran ajánlom minden kereskedelmi szereplőnek, legyen az hagyományos áruház vagy éppen webshop. Rácz Csaba ügyvezető igazgató, Árukereső.hu Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik most akarnak megismerkedni az árazás izgalmas világával, akik az árdöntések összefüggéseit újra végig akarják gondolni, alapvető területeit számba akarják venni. Azoknak főképp ajánlom, akik a mai élenjáró gyakorlatot akarják megismerni, át akarják látni a digitalizáció erre a területre kifejtett hatását, az MI megjelenésének következményeit, az erre alapozott új üzleti modellek működését, a startupok árdöntéseinek kereteit. Friss példákkal, esetekkel ad a könyv impulzusokat a hazai és a nemzetközi piacra vonatkozó vállalkozói döntések irányainak kialakításához. Törőcsik Mária egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar A helyes árazással sokat nyerhetsz, de a rosszal még többet veszthetsz. A jó árazás megtanulható, ebből a kiváló könyvből, amely a kezdő vállalkozókat felkészíti a helyes ár kialakítására. Sőt mi több, felhívja a figyelmet a buktatókra, amelyekbe oly gyakran belebotlik a csak az ösztöneire hallgató vállalkozó. „Fél áron szinte minden eladható, csakhogy abból nem élünk meg” – mondta gyakran Brückner István, a Centrum Áruházak legendás vezérigazgatója. Ez a könyv megtanítja, hogyan lehet megtalálni azt az árat, amelyet méltányosnak találnak a vevők is, és nyereségessé teszik a vállalkozást is. Vecsenyi János vállalkozásfejlesztési coach, GE-EIT Health Venture Lab, Professor Emeritus (BCE és BME)
Kipróbálható
Felnőttkori tanulás
Csehné Papp Imola, Kraiciné Szokoly Mária (szerk.)
Felnőttkori tanulás
Fókuszban a szakképzés és a munkaerőpiac

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 590 3

Az oktatás világában a szak- és felnőttképzés a legérzékenyebb a gazdaság változásaira, ugyanis a gazdaság sikeressége nagymértékben függ a munkaerőpiacon rendelkezésre álló munkavállalók tudásától és tanulási motivációjától. Nem véletlen, hogy a szakképzés szerkezete és jogi háttere folyamatosan változik, aktuálisan Szakképzés 4.0 szakmapolitikai stratégiának megfelelően, amely keresletvezérelt, kimenet-szabályozott felnőttképzési rendszer kialakítására törekszik. E gondolatok szellemében íródott az ELTE PPK FTI jelen kötete, amely bemutatja az Intézet a munkaerőpiac és a szakképzés kapcsolódási pontjaira fókuszáló, friss kutatásai eredményeit. Az első és a második fejezet a munkaerőpiac és szakképzés témakörökkel foglalkozik. A szerkesztők a harmadik fejezetet a közösségi művelődés kérdéskörének szentelték, hangsúlyozva, hogy az informális tanulási úton szerzett tudás szerves része a munkavállalók tudás- és kompetenciaállományának. A kötet olvasását ajánljuk gazdasági és szakképzési szakembereknek, akik munkaadóként, vezetőként, oktatóként kíváncsiak a gazdasági és az oktatási oldal nézőpontjaira, és ajánljuk mindazoknak, akik napjaink szak- és felnőttképzési útvesztőiben kívánnak tájékozódni.
Kipróbálható
Szlovákia királyt választ
Kollai István
Szlovákia királyt választ
A szlovák társadalom változó viszonya a magyar történelemhez

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 600 9

„Legyen merszünk kimondani, hogy a magyar történelem a mi közös történelmünk. Hogy a magyar királyok a mi közös királyaink voltak” – mondta a szlovák miniszterelnök a trianoni békeszerződés századik évfordulóján. „Ne féljünk felvállalni azt, amire joggal lehetünk büszkék. Egy birodalom részei voltunk, amelyet olyan jelentős uralkodók vezettek, mint Szent István, Károly Róbert, Corvin Mátyás vagy Mária Terézia. Ők a mi királyaink is voltak..." – ez pedig a szlovák házelnöktől hangzott el Szlovákia függetlenné válásának tizedik évfordulóján. A magyar olvasó számára talán szokatlan hangok ezek, azonban a mai szlovák közéletben nem ritka, hogy a Magyar Királyság történelmére a szlovák múlt részeként hivatkoznak. Nem volt ez mindig így: ezekre az évszázadokra sokáig őseik „ezeréves rabságaként” tekintett a szlovákok jelentős része. Mára a múltról alkotott szlovák kép megváltozott, színesebb lett, több hang érvényesül benne, sokfajta gondolat fér el egymás mellett. Ez a könyv arra tesz kísérletet, hogy e hangokat tolmácsolja a magyar olvasók felé. Bizonyára lesz köztük, ami a magyar fül számára idegennek, ellenségesnek hat, de olyan is, ami szimpátiát kelt. Mindeközben a magyar olvasók előtt olyan kultúrtörténeti érdekességek is feltárulnak a Magyar Királyságról, amelyek nem általánosan ismertek: például, hogy középkori hegyi rablók korabeli szlovák nyelven írtak zsarolólevelet Bártfának; hogy Mátyás egyik magyar katonája írta az első összefüggő szlovák nyelvemléket vagy hogy szlovákul is születtek a törökellenes harcokról írt históriás énekek. E könyvből tehát nemcsak a „szlovákok titkairól”, de saját történelméről is sok újdonságot tudhat meg a magyar olvasó.
Kipróbálható
Az EU-jog hatása a polgári eljárásjogra
Muzsalyi Róbert
Az EU-jog hatása a polgári eljárásjogra

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 610 8

Az EU-jog és a nemzeti jogok szimbiózisa a közösségek alapítása óta a jogtudomány egyik központi kérdése. Ismert tény, hogy az EU Bíróság számos alapelvet dolgozott ki ezen jogrendszerek együtt alkalmazásából eredő kérdések megválaszolására, amelyek fogadtatása változatos képet mutat az egyes tagállamokban. Az eltérő álláspontokban közös az a felismerés, hogy a luxembourgi testület döntéseiben adott iránymutatásokat értelmezni és alkalmazni kell a nemzeti bíróságok eljárásai során is. Az EU-jog által biztosított anyagi jogosultságok tagállami bírósági eljárások előtti kikényszerítését különösen is megnehezíti az a tény, hogy az EU-nak csak a határon átnyúló eljárásjogi kérdésekben van jogalkotási hatásköre, a bírósági szervezetrendszer és a polgári perrendtartás részleteit a tagállamok dolgozhatják ki. Ebben a perrendtartási sokszínűségben igyekszik az EU Bíróság több évtizede biztosítani az uniós anyagi jogszabályok hatékonyságát az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elveinek kidolgozásával. Muzsalyi Róbert sikeresen megvédett PhD-dolgozata alapján készült monográfiájában Magyarországon először dolgozta fel ennek a két alapelvnek a joggyakorlatát, az egyes ítéletekhez fűződő jogirodalmi vitákat és a magyar bíróságok első tapasztalásait. Bátran megkérdőjelezi a kialakult álláspontokat, pontosítja az egyes fogalmak tartalmát, és meggyőzően érvel saját véleménye mellett. A szerző arra a megnyugtató végkövetkeztetésre jut, hogy az EU Bíróság több mint 100 vonatkozó ítélete olyan rendszert alkot, amelynek jellemzői alapján a nemzeti bíróságok ma már egységesen meg tudják állapítani, hogy a nemzeti eljárásjogi rendelkezéseik megfelelnek-e az EU-jogi követelményeknek, illetve azokat hogyan kell értelmezni és alkalmazni az uniós anyagi jogon alapuló polgári perekben. Dr. Osztovits András
Kipróbálható
Társadalom, tájszerkezet, identitás Kalotaszegen
Balogh Balázs, Fülemile Ágnes
Társadalom, tájszerkezet, identitás Kalotaszegen
Fejezetek a regionális csoportképzés történeti folyamatairól

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 558 3

Több mint tíz éve végzünk társadalom-néprajzi kutatásokat Kalotaszegen. Folytatni kívánt vizsgálataink révén eddig a térség mintegy 70 településéhez fűz bennünket tereptapasztalat. A könyv Kalotaszeg társadalmának kapcsolatrendszeréről szerzett ismereteink legfontosabbnak ítélt témaköreit egységes gondolati rendszerbe foglalva mutatja be. A házasodási körök vizsgálata alapján elemezzük a kapcsolathálók térbeli szerkezetét, a táji struktúra szerveződését. Kitérünk a vizsgált terület nem paraszti társadalmára, nem református vallási csoportjaira, nem magyar etnikai közösségeire, a „kalotaszegi identitás” meglétére, illetve hiányára, a magyar, illetve román „térvesztés” kérdéseire és a peremterületek problematikájára. Az egyes közösségek közötti kapcsolatokat befolyásoló történeti (középkori és kora-újkori) előzmények bemutatását a Kalotaszegre vonatkozó régészeti, történeti, művészettörténeti és nyelvészeti ismeretek hiánypótló összefoglalásának szántuk. Végül a rendkívül összetett interetnikus kapcsolatok vizsgálataiból a magyar–román viszony feszültségeit elemezzük az 1940–1944-es időszak konfliktusainak tükrében. Ez a korszak hordozza magában a legmélyebb sérelmeket, ennek az időszaknak az eseményei napjainkig meghatározzák az egyes magyar és román közösségek egymáshoz való viszonyát, gazdasági kapcsolatait.
Kipróbálható
Mélyintegráció
Halmai Péter
Mélyintegráció

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 556 9

Az európai integráció, a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) a regionális rendszerek mindmáig egyedi, kivételesen mély és széles formája. A GMU – a pénzügyi összefüggéseken túl – a szélesebb integrációs folyamatba is beillesztést igényel. Az integrációelmélet reálgazdasági (kereskedelem- és növekedéselméleti) összefüggései is megkerülhetetlenek. A kötet újszerű értelmezési keretrendszerének kiindulópontja a kereskedelmi integráció. A kereskedelemelmélet a hagyományos (a konvencionális határintézkedésekre irányuló) regionális konstrukciók meghaladásaként „mély” (kereskedelmi) integrációnak tekinti a szabályozási konvergenciát (s esetleg további „mély” elemeket) is tartalmazó új generációs regionális megállapodásokat. A mélység az európai integráció tekintetében is döntő jelentőségű dimenzió. Egyrészt kifejezi a leginkább előrehaladott regionális integráció elért szintjét (állapotát). Másrészt jelzi a folyamat irányát: a mélyülő, egyre szorosabb integrációt, mint fejlődési irányzatot. A mély (regionális) integráció (a kötetben: mélyintegráció) rendszerként, konceptuális keretként történő értelmezése lényeges hozzájárulást ígér az átfogó elméletalkotáshoz. A mű célja a mélyintegráció fő tartalmi jellemzőinek és rendszersajátosságainak a feltárása. Alapvető fontosságú kérdések: Melyek a mélyintegrációt megalapozó gazdasági mechanizmusok? Hogyan működnek azok? Melyek e mechanizmusok meghatározó tényezői? Az "ökonómia" az alcímben a problémakör rendszerezett közgazdaságtani, sok esetben pedig politikai gazdaságtani interpretációját jelzi.
Kipróbálható
Elemzés az alapellátásban dolgozó ápolók képzésének, kompetenciáinak nemzetközi gyakorlatáról
Nemzeti Népegészségügyi Központ (közread.)
Elemzés az alapellátásban dolgozó ápolók képzésének, kompetenciáinak nemzetközi gyakorlatáról

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 622 1

Egy ország társadalmi, financiális és egészségügyi szakmapolitikai változásait rugalmasan kell követnie az adott ország egészségügyi rendszerének is. Jelen átfogó nemzetközi tanulmány bemutatja, hogy Európában, illetve azon kívül, a vizsgált országok hogyan válaszolják meg a XXI. század kihívásait az alapellátás tekintetében. A jó gyakorlatok nemzetközi viszonylatban történő minél pontosabb megismerése kiemelten fontos, hiszen a tanulmány megírásának legfőbb célja annak vizsgálata, hogy a jövőben miként lehetne javítani az egészségügyi alapellátás és a képzési (elsősorban felsőoktatási) rendszer hatékonyságán Magyarországon. Az alapellátásban nemzetközi viszonylatban a BSc és MSc végzettségű ápolók a legmeghatározóbb szereplők – miközben hazánkban sajnálatos módon mindezidáig nem kerültek bevonásra képzési szintjüknek megfelelően az alapellátásba (sem) –, így jelen tanulmány alapját is az ápolói feladatkörök bemutatása képezi. Emellett sor került az alapellátásban tevékenykedő szakemberek képzésének és hatáskörének bemutatására is, azzal a szándékkal, hogy az ellátásról szóló kép a lehető legpontosabban adja vissza az adott ország ellátási gyakorlatát és szolgálhasson esetleges példaképül a magyarországi fejlesztéseknek.
Kipróbálható
Sokszínű rekreáció II.
Gősi Zsuzsanna, Bárdos György, Magyar Márton (szerk.)
Sokszínű rekreáció II.

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 609 2

Az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete (ESI) 2018 őszén konferenciát rendezett a „Sport – Tudomány – Egészség: Fókuszban a rekreáció” címmel, melyen az Intézetben folyó kutatásokról próbáltunk keresztmetszeti képet nyújtani, kiegészítve néhány, velünk kapcsolatban lévő külső előadó munkájának bemutatásával. Ehhez a konferenciához kapcsolódott a „Sokszínű Rekreáció” című kötet, amelyben az előadók egy része részletesen is bemutatta munkáját. A konferencia sikere és a tapasztalt jelentős érdeklődés indított bennünket arra, hogy hasonló konferenciát szervezzünk 2019 őszén is, ez hasonlóan az elkészült kötethez a „Sokszínű rekreáció” alcímet kapta. A második konferenciához kapcsolódik a mostani „Egészségmegőrzés – Életkorok – Képzés” című kötet, amely újabb, az Intézethez köthető tematikus közleményeket tartalmaz. A „sokszínű” kifejezés a címben nem véletlen: az ESI oktatói sokféle háttérrel, képzettséggel, képzési feladattal rendelkeznek (testnevelőktől, rekreáció- és sportszervezőktől a biológusokon és orvosokon át a pszichológusig és tovább a közgazdaságtanig, hogy csak a képzettségi aspektust említsük), kutatási és oktatási tematikájuk is ennek megfelelően színes és sokrétű. Sokrétű az a tevékenység is, amit az oktatás mellett folytatnak, akár a kiegészítő munka frontján (például iskolai oktatás, speciális igényűek képzése, felnőttoktatás, sportvezetés és edzésmunka stb.), akár pedig a kutatás területén. Ez a kötet pontosan ezt a sokszínűséget tükrözi, tematikailag is (a jógától a mérési módszereken, majd a sétafocin át a rekreációs képzésig), és a szerzők sokféleségében is (hallgatóktól doktoranduszokon, fiatal oktatókon át a szenior intézetvezetőig) egyaránt. Fontos hozadéka a kötetnek az is, hogy átível a generációkon, a serdülőktől az időskorig, mintegy mutatva azt a sokszínűséget, ami az Intézet oktatási és kutatási profilját egyaránt jellemzi. És végül, a sokszínűséget tükrözi az is, hogy szó van kutatási módszerekről, életmódról és egészségről, oktatásról és rekreációs programokról egyaránt. Azt gondoljuk, ez a kötet méltó folytatása, és egyben szerves kiegészítője is az előző kötetnek, és lehetőséget ad az érdeklődőnek arra, hogy betekintést nyerhessen egy sokszínű és szakmailag jól képzett/szervezett oktatási egység tudományos munkájába.
Kipróbálható
A compliance szerepe a közösségi értékek és érdekek védelmében
Kocziszky György, Kardkovács Kolos
A compliance szerepe a közösségi értékek és érdekek védelmében

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 597 2

Naponta találkozhatunk vállalati korrupcióról, visszaélésekről, tudatos környezeti károkozásról szóló tudósításokkal. Az okokat keresve könnyű felfedezni a részvényesi/tulajdonosi profit maximalizálásának igényét. A tulajdonosi érték azonban ennél sokkal több: magába foglalja a tulajdonolt társaság hosszú távon fenntartható működését mind gazdasági, mind pedig környezeti értelemben, a vezetők és az alkalmazottak morális normáknak való megfelelését, a társasággal szembeni üzleti bizalom megteremtését és fenntartását. Ezek az értékek az utóbbi évtizedek gyorsan változó, a szabályozók által szükségszerűen csak bizonyos késéssel követett piaci környezetében háttérbe szorultak, a szabályozások kiskapuit megtalálni képes szakértőket foglalkoztatni tudó társaságok így átmenetileg gazdasági előnyökhöz juthattak a versenytársakkal szemben, torzítva az egészséges piaci szerkezetet. A már hagyományos „védelmi vonalak” (belső ellenőrzés, kontrolling) csak részben alkalmasak az új típusú kockázatok feltárására és kezelésére. Ezek kiegészítése a szakszerűen bevezetett és menedzselt compliance rendszerrel biztosíthatja a társaságok mindenkori szabályoknak megfelelő, hatékony és az etikai normákat is tiszteletben tartó működését. A szerzők érdeme: felhívják a figyelmünket arra, hogy a fenntartható, a köz javát szolgáló működés csak a társadalmi felelősséget, a közösségi érdekeket vállaló, értékvezérelt vállalatirányítási szemlélettel érhető el. Ez az értékválasztás az, amit a Magyar Közgazdasági Társaság is magáénak tekint és a gazdaság valamennyi szereplőjének figyelmébe ajánl.
Kipróbálható
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXII.
Dékány Éva, Halm Tamás, Surányi Balázs (szerk.)
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXII.
Újabb eredmények a grammatikaelmélet, nyelvtörténet és uralisztika köréből

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 592 7

Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok jelen kötete a nyelvelmélet, a nyelvtörténet, valamint az uralisztika köréből gyűjt egybe új tanulmányokat, képet adva az ezeken a tudományterületeken ma folyó egyes hazai és nemzetközi kutatási irányokról. E tudományágak – amint a kötet közleményei is jól mutatják – a jelenkor nyelvészetében sűrű szálakkal és kiterjedt átfedésekkel, elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz. A gyűjtemény egyúttal az ezeket a területeket munkájában kiemelkedő eredményességgel integráló grammatikakutató, a mai magyar és nemzetközi nyelvészközösség meghatározó jelentőségű és kivételes hatású alakja, É. Kiss Katalin előtt tiszteleg. E tisztelgés jegyében a szerkesztői bevezető É. Kiss Katalin nyelvészeti munkásságát, és benne a nyelvelmélet, a nyelvtörténet és az uralisztika szerves kapcsolódásait tekinti át. A gyűjtemény első, és egyben legnagyobb terjedelmű fő részét alkotó tanulmányok a mondattanra és az alaktanra összpontosítanak. A tisztán szintaktikai, illetve tisztán morfológiai természetű nyelvi tények mellett számos elemzés foglalkozik ebben a részben a mondattan és az alaktan határterületének jelenségeivel, valamint általános nyelvelméleti és metanyelvészeti kérdésekkel. A második, a jelentéstannak szentelt fő tematikus egységben szemantikai és pragmatikai problémákat tárgyaló cikkek kaptak helyet. A nyelvelméleti témájú első két részt követő harmadik, egyben utolsó fő rész a nyelvtörténet és az uralisztika köréből közöl új eredményeket. Míg az első két rész nyelvelméleti elemzéseinek tárgynyelve elsősorban a mai magyar, a harmadik rész empirikus anyagát a magyar mellett a hanti, a nyenyec és az udmurt, valamint az angol, a ladin és a volgai bulgár egyes történeti, illetve mai változatai adják.
Kipróbálható
#megértjükegymást
Sós Péter János
#megértjükegymást
Beszélgetések a PR aktualitásairól

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 587 3

„A PR nem egy ház, amibe besétálhatunk. A PR maga az építkezés” – írta néhány éve Ferling József, a hazai PR-szakma egyik legelismertebb kulcsfigurája. Az építkezés azonban nem magányos tevékenység, hanem szükségszerűen csapatmunka. A PR is az. Éppen ezért különleges e kötet formátuma: ez az első, mindmáig egyetlen, „beszélgetős” PR-szakkönyv. Ebben a könyvben, amely ily módon valóban rátalál a csapatmunkára, az egyes kérdések legjobb értői beszélgetnek, „szakmáznak” a szerzővel, Sós Péter Jánossal, a PR Szövetség örökös tagjával. Ugyanakkor nem csupán a formátum újszerű: a témák is aktuálisak. Szóba kerül a PR kissé megroggyant hitelességétől kezdve a mindenütt alkalmazott (vagy éppen nem alkalmazott) integrált kommunikációig minden, ami szakmailag aktuális: az influencerek, a belső véleményvezérek, a megbízó–ügynökség kapcsolat, a válságkommunikátor hitelessége, a digitális bennszülöttek hatalomátvétele. A szerző bevezető tanulmányában és Dr. Rácz Gábor zárszavában pedig már a jövő problémái sejlenek fel: a véleménybuborékok káros társadalmi hatásai, illetve a kiszámíthatatlan jövő kiszámíthatatlan etikai kérdései. A beszélgetőtársak a hazai PR-szakma legelismertebb képviselői, Bánhegyi Zsófia, Bőhm Kornél, Horváth Magyary Nóra, Károlyi Zsuzsanna és Sárosi Péter.
Kipróbálható
Gazdák és zsellérek. Gazdálkodási stratégiák Tápon
Balogh Balázs
Gazdák és zsellérek. Gazdálkodási stratégiák Tápon

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 557 6

A könyv egy református többségű kisalföldi falu paraszti gazdálkodásának változásait mutatja be 1920 és 1959 között. Konkrét gazdaságok esetleírásait elemezve igyekszik feltárni, hogy a különböző birtokkategóriába tartozó családi üzemtípusok – gazdasági felszereltségük és munkaerejük teljes vagy hiányos voltából eredően – milyen üzemviteli, fennmaradási, fejlődési stratégiát és az önellátás-árutermelés egyensúlyát kereső piachoz viszonyuló magatartást választottak, illetve milyen kiútkeresésre kényszerültek. Vizsgálja a családszerkezetet, az üzemszervezetet, a munkaerő-struktúrát és ezek összefüggéseit, valamint a parasztgazdaságok üzemvitelét döntően meghatározó tényezőket: a birtokstruktúrát, a birtokmozgást, a gazdaságok tárgyi ellátottságát és gyarapítástörténetét, az igaerőt, az állatállomány mértékét és összetételét, a termékszerkezet kialakítását, a külső jövedelemszerzés lehetőségeit, a piachoz való viszonyulást és a konkrét gazdasági stratégiákat. Az elemzés rámutat a szűkebben „gazdaságiként” felfogható jelenségekben, struktúrákban és gazdasági magatartásban megmutatkozó egyéb mögöttes szándékokra, mint az értékorientáció, társadalmi rang és presztízs kifejezésének lehetőségei. Az adatközlők szóbeli visszaemlékezéseit a szerző a legkülönfélébb írásos források segítségével hitelesíti. A helyi példán túlmutatóan, a szűkebb és tágabb régió, valamint az országos adatok egybevetésével próbálja bemutatni a tápi gazdálkodás és paraszti társadalom helyét egy nagyobb összefüggésrendszerben.
Kipróbálható
Az innovációs folyamatok dinamikája az oktatási ágazatban
Halász Gábor, Fazekas Ágnes, Lukács Teodóra (szerk.)
Az innovációs folyamatok dinamikája az oktatási ágazatban

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 561 3

Az innovációs folyamatok dinamikája az oktatási ágazatban című kötet válogatás az „Innova” kutatási projekt keretei között keletkezett tanulmányokból. A 2016-ban indult projekt célja az oktatási rendszerekben helyi és intézményi szinten keletkező innovációk és innovációs folyamatok feltárása volt. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának kutatói többféle kérdésre kerestek választ. Milyen tényezők alakítják az oktatási intézmények és ezek munkatársai innovációs viselkedését? Mitől függ, hogy a pedagógusok mindennapos munkavégzésük során kitalálnak-e a munkájuk eredményességét szolgáló újításokat, és mi az, ami ebben segítheti vagy gátolhatja őket? Mi ösztönzi, és mi fékezi az oktatási innovációk terjedését, ezek átadását vagy átvételét, akár szervezeteken belül, akár azok között? Milyen hatással vannak az újítások a munkavégzés eredményességére, és milyen feltételei vannak annak, hogy az innovációk javítani tudják az oktatás eredményességét? A kutatók több ezer oktatási intézményben gyűjtöttek adatokat, interjúk sokaságát készítették vezetőkkel és munkatársakkal, sok tanórát és foglalkozást figyeltek meg. Adataik alapján az látható, hogy a magyar oktatási rendszer intézményeinek és az ezekben dolgozó munkatársaknak nagy hányada nyitott és képes arra, hogy a mindennapos munkavégzés során új megoldásokat találjon ki és ezeket megossza egymással. A kötetben megjelenő tanulmányok úgy lettek összeválogatva, hogy az olvasó a lehető legtöbb perspektívából ráláthasson az oktatásban zajló innovációk változatos világára. A szerkesztők e könyvet elsősorban leendő és gyakorló oktatás- és innováció-kutatóknak, pedagógusoknak, oktatóknak, intézményvezetőknek és oktatásfejlesztési szakembereknek ajánlják.
Kipróbálható
Kalauz a modern könyvtárak világába
Kokas Károly
Kalauz a modern könyvtárak világába
A könyvtárak új feladatai és megváltozott szerepük a XXI. század elején

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 573 6

A szerző izgalmas utazásra hívja az olvasót, és meghökkentő kijelentésekkel avat be a digitálizálódó könyvtárak világába: lehet, hogy a könyvtár mint könyveket tároló fizikai hely – úgy ahogy száz éveken át megszoktuk – már a közeli jövőben teljesen átalakul? Miért? Hogyan lehetséges ez? Ennek a jelenségnek egyértelmű oka van: a könyvtárak jövője a hálózatban van. Dokumentumainak zöme már digitális: nincs példányszámuk, tetszőleges mennyiségben vannak jelen. Így a hozzáférés értékesebb lesz, mint maga a tulajdonlás, hisz a hálózat közmű, a hozzáférés pedig állandó, eszköztől, időtől és helytől függetlenül. Természetesen a könyvtáraknál bekövetkezett paradigmaváltás kihat a könyvekben tárolt tudás felhasználásának teljes környezetére. A „könyvtár” az olvasás, a tudomány, az ismeretszerzés „helyeként” egy sokkal komplexebb kiszolgálásra képes világban ébred új életre. Valóságos digitális ökoszisztémák alakulnak ki, amelyek az egykori könyvtári környezet helyébe tolulnak. Csak egyvalami nem változik: az egész folyamat mögött álló, azt inicializáló szakember, a könyvtáros elkötelezettsége. A szerző ezt az átalakulási folyamatot mutatja be a múltból a jövőbe vezető időutazásra invitálva. Kokas Károly kötetét mindenkinek ajánljuk, aki egy ismeretekben gazdag utazás során szeretné mélyebben megérteni a digitális átalakulást, amely nemcsak a könyvtári dokumentumok keletkezésének, tárolásának és kereshetőségének legújabb módjait, hanem magát az ismeretszerzést is forradalmi módon megváltoztatja. A szerző a Szegedi Tudományegyetem Klebersberg Könyvtárának informatikai és információs főigazgató-helyettese, címzetes egyetemi docens. A Magyar Elektronikus Könyvtár, majd az Elektronikus Információszolgáltatás (EISZ) egyik megálmodója. Számos tankönyve, tudományos és ismeretterjesztő publikációja jelent meg a könyvtári informatika és a digitális bölcsészet tárgykörében.
Kipróbálható
A foglalkoztatás rugalmassága és a munkavállalói jogállás védelme
Kiss György
A foglalkoztatás rugalmassága és a munkavállalói jogállás védelme
(Egy lehetséges megközelítés a munkajogviszony tartalmának vizsgálatához)

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 295 923 8

A monográfia célja a munkajogviszony kontraktuális alapjának újragondolása. A munkaszerződésnek a magánjogba történő beillesztése ugyanis olyan feszültséget keltett, amely a klasszikus szerződési tan alapján nem volt feloldható. A munkaszerződés mellérendeltségi és a munkajogviszony alá-fölérendeltségi jellegének lényegi különbözősége idővel magával hozta a munkavállaló védelme intézményrendszerének a kialakulását, amelynek elfogadása jogdogmatikai problémákat indukált. Mivel a védelem alapvetően közjogi eszközökkel valósult meg, több alkalommal megkérdőjeleződött a munkajognak a magánjog rendszerében való helye, és felerősödött a munkajog szociális jogi minősítése. Ezen a helyzeten ugyan lényegesen változtatott az ún. kollektív munkajog megjelenése, de egyes intézményeinek (kollektív szerződés, üzemi alkotmányjog, sztrájkjog) leképezése a tradicionális magánjog eszközeivel újabb kérdéseket vetett fel. A múlt század hetvenes éveiben egy új szerződéses elmélet bontakozott ki. A relational contract teóriája a hosszú távú együttműködésre, a tartós szerződésekre (Dauerschuldvertrag vagy Langzeitvertrag, long-term contract), a szerződés ún. incomplete tartalmára, és a kapcsolatnak a változó körülmények közötti fenntartására épül. Természetesen nem minden típusú szerződés írható le a relational contract indikátoraival, ugyanakkor egyre gyakrabban merül fel a munkaszerződés relational contract-ként való minősítése, annak ellenére, hogy a legújabb munkavégzési, foglalkoztatási(?) módszerek ennek ellentmondani látszanak. A szerző elsősorban azt vizsgálja, hogy az egyéni munkajogviszonyt jellemző alá-fölérendeltség ellenére, létezik-e olyan összetartó erő a munkaszerződés alanyai között, amely a felek kapcsolatát a magánjogi szerződés klasszikus elvei alapján képes meghatározni.
Kipróbálható
Bevezetés a gazdaságpolitikába
Bod Péter Ákos
Bevezetés a gazdaságpolitikába
Döntéshozatal válságban és válságok között

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 601 6

Az ismert közgazdász professzor, volt gazdaságpolitikus olyan világba vezeti be az olvasót, amelynek hivatalos szereplői a kormányok, az államok feletti szervezetek és intézmények, az üzleti körök, a nemzetközi és helyi piacok, ám ugyanúgy része minden egyes ember, család, hiszen mindenkit érintenek a gazdaságpolitikai döntéshozók intézkedései. Miért döntenek úgy, ahogy döntenek a nagyhatalmú intézmények? Ha ekkora a hatalmuk, akkor viszont miért olyan gyakori a hatástalan állami beavatkozás, a kényszerű korrekció? A központi bank, a pénzügyminisztérium, a szakpolitikai szabályozó hatóság rengeteg eszköze miért nem képes megakadályozni a helyi zavarokat, sőt a gazdasági életet megrázó mély válságokat? Van-e egyáltalán mozgástere a nemzeti hatóságoknak a mai nagyfokú kereskedelmi, pénzügyi, technológia nyitottság mellett? Van bizony, mutatják a szerző által elemzett jó és kevésbé jó példák, ám azt megismerjük, hogy miért is illúzió az, hogy az állam megóvja a gazdaságot, társadalmat, az egyes embert a hihetetlen gyorsan változó világban. Ha megismerjük a társadalmi-gazdasági folyamatok mozgatóit, és tisztában vagyunk a gazdaságpolitikai döntéshozók motívumaival és eszközeivel, akkor bizonyosan jobban eligazodunk a gazdaság történéseiben, az állami beavatkozás gyakran különösnek, sőt ijesztőnek látszó gyakorlatában. A mű használható tankönyvnek, ellenőrző és elgondolkodtató kérdéseivel és fogalomjegyzékével, de annak is hasznára lehet, aki egyszerűen jobban akarja érteni az a világot, amelyek meglepő fordulatai, hirtelen irányvételei és másfelől tartós, makacs alapfolyamatai próbára teszik az ember, a család, a cég, a társadalmi közösség mindennapos életét.
Kipróbálható
A sport társadalmi, gazdasági és utánpótlás-nevelési kérdései
Gősi Zsuzsanna, Bukta Zsuzsanna (szerk.)
A sport társadalmi, gazdasági és utánpótlás-nevelési kérdései

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 582 8

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézete 2010 óta foglalkozik sportszervező szakos hallgatók képzésével, amely a sporttudományi képzések közül az egyik legsokrétűbb, legösszetettebb terület. Jelen van benne a sport társadalmi, gazdasági, jogi, élettani, gyakorlati vetülete, amelyet a diákoknak átadni igazi kihívás, de ugyanakkor nagy kedvvel végzett feladat. Az intézet oktatói gárdája ennek a kihívásnak mentén folyamatosan bővült és büszkén mondhatjuk, hogy tanáraink ma már nemcsak a teljes tantárgyi palettát tudják lefedni, de tudományos tevékenységük is nagyon sokrétű. A jelen tanulmánykötet is azt bizonyítja, hogy a sport napjainkban igencsak aktuális területein végzünk kutatásokat. A nemi esélyegyenlőség kérdése a társadalom számos területén aktuális és forró téma, a férfiasnak tartott sport területén pedig kiváltképpen az. A hivatásos sporttal foglalkozó vállalkozások egyre szélesedő köre számtalan sportgazdasági elemzési lehetőséget kínál; a sportvállalkozások üzleti modelljei, valamint a szponzoráció kérdése számos tanulsággal szolgál. A szabadidősport lehetséges finanszírozási módjait elemző tanulmány arra világít rá, hogy a sportnak ez a területe is jelentős teret hódított az utóbbi évtizedekben. Az utánpótlás-neveléssel kapcsolatos tanulmányok pedig egy újsütetű kezdeményezésű akadémia felépítésén keresztül, illetve a hazai utánpótlás-nevelési rendszer átfogó bemutatásán át világítja meg a versenysportnak e kiemelkedően fontos ágát.
Kipróbálható
A közvetítői funkciót betöltő szerződések jogi környezete
Csehi Zoltán, Sobor Dávid (szerk.)
A közvetítői funkciót betöltő szerződések jogi környezete

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 295 925 2

Az áru előállítójától annak végleges felhasználójáig általában több szerződésen keresztül vezet az út. Az értékesítés folyamatában részt vevők – akiket összefoglalóan közvetítőknek nevezünk – eltérő tartalmú és gazdasági célú szerződéses jogviszonyokban működnek közre az áru piacra juttatásában: viszonteladóként, bizományosként, „disztribútorként” vagy más gazdasági funkciót megjelenítve. Számos esetben az értékesítési láncban több értékesítő is részt vesz, többnyire különböző jogviszonyok alapján, a gyártó és a nagykereskedő megállapodásának jogi konstrukciója, gazdasági tartalma eltér ugyanis a nagykereskedővel szerződő további értékesítőkétől. A közvetítés folyamatát a kereskedelmi szokások, a piaci szereplők jellemzői, a piac nyitottsága, valamint számos egyéb külső tényező befolyásolja. Ezek közé tartoznak a társadalmi-gazdasági kommunikáció csatornái, a rendelkezésre álló fuvarozási, szállítási lehetőségek, a versenyjogi szabályozás és az adózási környezet, valamint a jogviták rendezésének a módjai. A kötet fő célkitűzése a közvetítői funkciót betöltő szerződésekkel kapcsolatos jogi szabályozás részletes feldolgozása. Így bemutatja a magyar és az európai szabályozási környezetet, és az egyes jellemző szerződéstípusokra vonatkozó polgári jogi előírásokat, majd ismerteti a forgalmazás versenyjogi korlátait, a gyártók, importőrök, valamint a forgalmazók termékbiztonsági és piacfelügyeleti kötelezettségeit. Végül terjedelmes elemzést ad az említett tevékenységet folytató adóalanyokra vonatkozó általánosforgalmiadó-szabályokról. A szerzők összefoglaló és áttekintő jelleggel dolgozták fel a közvetítői típusú szerződésekkel kapcsolatos, az üzleti élet szereplőit foglalkoztató legfontosabb problémákat. Elsősorban azokat a jogászokat és üzletembereket kívánják megszólítani, akik tevékenységük során bizományi, közvetítői-ügynöki, forgalmazási, franchise- vagy éppen biztosításközvetítői szerződések előkészítésében, megkötésében vesznek részt. A kötet segítséget jelent a gyakorlat számára a megoldandó feladatok meghatározásában és a főbb megoldási irányok kijelölésében.
Kipróbálható
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság általános adatvédelmi rendelettel (GDPR) kapcsolatos 2019-es értelmezései
Zavodnyik József
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság általános adatvédelmi rendelettel (GDPR) kapcsolatos 2019-es értelmezései

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 295 935 1

Immáron két éve alkalmazandók az általános adatvédelmi rendelet, a GDPR rendelkezései. Ebben az időszakban a korábbiakhoz képest erőteljesebb figyelmet kapott az adatvédelem, amelyet 2018-ban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elsősorban arra igyekezett felhasználni, hogy minél szélesebb körben ismertesse az új szabályozást és az azzal kapcsolatos jogértelmezéseit. A 2019. évben ugyanakkor már megszaporodtak a bírsággal záruló adatvédelmi hatósági eljárások. Mivel az adatkezelők (legyenek akár vállalkozások, akár önkormányzatok, akár más szervezetek) számára egyre nagyobb kockázatot jelent, ha az adatkezelési tevékenységüket nem a jogszabályi előírásokkal összhangban végzik, fontos számukra, hogy megismerjék, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság miként értelmezi a GDPR-ban foglaltakat. A kötet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak a GDPR előírásait értelmező, elsősorban a nyilvánosságra hozott határozataiban megjelenő gyakorlatát dolgozza fel, témakörönként tekintve át a hatóság megállapításait. Ajánlott mindazoknak, akik meg kívánják ismerni, hogy az elmúlt évben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság milyen jogértelmezések alapján hozta meg határozatait. Segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy az adatkezelők adatkezelési tevékenységüket a Hatóság gyakorlatára tekintettel tudják folytatni. A kötet kiemelten hasznos lehet adatkezelők, adatvédelmi tisztviselők (DPO-k), adatvédelmi szakjogászok, ügyvédek, hatóságok, jegyzők, adatvédelmi szakjogászok, gazdasági társaságok jogtanácsosai, vezető tisztségviselői, HR-vezetői, illetve marketingvezetői számára. A kiadvány ugyanakkor nemcsak az adatkezelők, hanem az érintetteknek, azaz azon személyeknek is fontos információkkal szolgál, akiknek személyes adatai kezelésére kerülnek, támogatva őket és jogi képviselőiket az adatkezeléssel összefüggő jogok érvényesítésében.
Kipróbálható
Teller
Hargittai István
Teller

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 443 2

Teller Edét legtöbben "a hidrogénbomba atyja"-ként ismerik, neve ma is sokakban kelt szélsőséges érzelmeket. Vannak, akik számára Teller volt a hidegháború hőse, mások viszont az ördögi rossz szellem megtestesítőjének tekintik. A valóságos Teller valahol a két szélsőség között található. Hargittai István előítéletektől mentes, kiegyensúlyozott képet rajzol Tellerről, a sokoldalú és gyakran titokzatos tudósról, a 20. század viharos történéseivel a háttérben, amelyek nélkül nem lehetne megérteni Teller cselekedeteit és motivációit. Mindeközben sok korábbi tévedést, félreértést és félremagyarázást is helyesbít. Munkájában sok olyan forrásra támaszkodik, amelyek eddig ismeretlenek voltak, és amelyeket magyar, német és amerikai levéltári anyagokból tárt fel. Ezt egészítik ki azok az interjúk, amelyeket olyan, a Teller-életmű szempontjából kiemelkedően fontos személyiségekkel készített, mint Richard Garwin, Freeman Dyson, George A. Keyworth és Wendy Teller. A könyv áttekinti Teller életének legfontosabb vonatkozásait. Ezek között hangsúlyos szerepet kapnak a zsidó magyar gyökerek, a kényszerű emigráció, a kimagasló tudományos felfedezések és az Egyesült Államok védelmével való teljes azonosulás. A könyv részletesen tárgyalja Teller tevékenységét a hidrogénbomba kifejlesztésében, könyörtelen machiavellizmusát, amellyel céljai felé tört, elszántságát az USA második fegyverfejlesztési laboratóriumának megteremtésében, valamint Robert Oppenheimer biztonsági meghallgatása során tett tanúvallomását, amelynek következtében tudóstársai hosszú évtizedekre kiközösítették. Tellert a 20. század egyik legnagyobb fizikusa, Enrico Fermi így jellemezte: "olyan monomániás, akinek egyszerre sok mániája van". Teller egyebek között csökönyösen ellenezte a kísérleti atomrobbantások betiltását, és gátlástalanul propagálta a Stratégiai Védelmi Kezdeményezést. Ugyanakkor a hidegháború idején tanúsított elszánt harca valószínűleg elősegítette a Szovjetunió felbomlását és a szabad világ győzelmét ebben a világméretű küzdelemben. Végül is, ki volt az igazi Teller? A mindenre elszánt harcos, aki főszerepet játszott a hidrogénbomba kifejlesztésében, aki tönkretette Robert Oppenheimert, és aki rávette az amerikai kormányzatot, hogy dollármilliárdokat öljön bele a kivihetetlen "csillagháborús tervekbe"? Vagy az odaadó férj, a hűséges barát, a hazafi és a szinte korlátlan fantáziájú, eredeti gondolkodású, termékeny tudós? Ez a könyv minden korábbi próbálkozásnál alaposabban és sikeresebben mutatja be e különlegesen bonyolult tudós-politikus végtelenül ellentmondásos természetét minden hibájával, tévedésével és egyben minden ragyogásával és a haladást elősegítő tevékenységével együtt. Hargittai István akadémikus, kutatóprofesszor kémiai tárgyú könyvei mellett az elmúlt évtized olyan elismert műveinek szerzője, mint a magyarul is megjelent Doktor DNS. Őszinte beszélgetések James D. Watsonnal, Az öt világformáló marslakó, Képes szimmetria (Hargittai Magdolnával), Út Stockholmba. Tudósok és Nobel-díjak, Életeink. Egy tudományos kutató találkozása a 20. századdal, Szimmetriák a felfedezésben (Hargittai Magdolnával).
Kipróbálható
Intézményi közgazdaságtan
Szabó Katalin, Bara Zoltán, Hámori Balázs (szerk.)
Intézményi közgazdaságtan

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 540 8

A közgazdaságtan egyik legfőbb célja, hogy segítse megérteni a társadalmi folyamatok gazdasági vetületeit és segítsen olyan döntések meghozatalában, amelyek növelik a társadalom tagjainak jólétét. A kötet az intézményi közgazdaságtant – a közgazdaságtan egyik leggyorsabban fejlődő területét – mutatja be az Olvasónak. A gazdasági intézményekről szerzett mélyebb tudással felvértezve képesek lehetünk megérteni, hogy a gazdasági fellendülés és a gazdagsági válság nem egyszerűen váratlan ajándék, vagy sorscsapás. A gazdasági folyamatokat szabályok és viselkedésminták – másnéven intézmények – sűrű szövete veszi körül, amelyek jelentősen befolyásolják a gazdaságok működését. A piacgazdaság sajátosságainak megértése szempontjából ezek alapvető fontosságúak, és a belőlük levont következtetések általánosíthatók. Mégis, megvalósulási formáik gyakran koronként, kultúrákként, földrajzi régiókként, nemzetgazdaságonként és sok más tényező szerint nagy változatosságot mutatnak, ami biztosítja alkalmazkodóképességüket és stabilitásukat is. E spontán vagy tervezetten, tudattalanul vagy tudatosan követett szabályok, azaz az intézmények mibenlétének, keletkezésének, működésének és változásainak a felfedező útjára csábít a kötet. Higgye el, kedves Olvasó, megéri útra kelni!
Kipróbálható
Négyszemközt a tudománnyal
Hargittai Balázs (szerk.)
Négyszemközt a tudománnyal
Válogatás Hargittai István írásaiból

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 552 1

Hargittai István fizikai kémikus, akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem emeritusz professzora, az Academia Europaea (London) tagja, a Norvég Tudományos Akadémia külföldi tagja, a Lomonoszov Egyetem, az Észak-Karolinai Egyetem és az Orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli doktora. Könyvei jelentek meg a szerkezeti kémia, tudománytörténet, a tudományos felfedezés természete, a tudomány kultúrája és más témákban, eddig összesen kilenc nyelven. Néhány méltató megjegyzés könyveiről: „Hargittai István különleges tudományos élete során kapcsolatban volt a huszadik század tudományának legnagyobb alkotóival.” (Philip Ball, a Nature szerkesztője) „A szerző azok közé tartozik, akiket az eredményeik révén bárhol és bármikor a vezetők között tartunk számon.” (Sidney Altman, Nobel-díjas) „… az életrajzok mestere.” (Sir Salvador Moncada) „Hargittai írásai összekötik a világunkat.” (Roald Hoffmann, Nobel-díjas) „Írásaiból nemcsak másokat, Hargittai Istvánt is megismerhetjük.” (Paul Nurse, Nobel-díjas) „Írásai mindig megragadnak, olvasmányosak és eredetiek.” (Richard Henderson, Nobel-díjas) „Elegánsan és emberközpontúan mutatja meg a felfedezések hajtóerőit.” (Paul Berg, Nobel-díjas) „Hargittai nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megértsük a tudományt, ezt a sajátosan emberi kulturális tevékenységet.” (Harold Kroto, Nobel-díjas) „Olyan világosan magyarázza el a legösszetettebb fogalmakat is, hogy tekinthetjük kedvcsinálónak is a további ismeretszerzéshez.” (Robert F. Curl, Nobel-díjas)
Kipróbálható
A koreai rejtély
Muraközy László
A koreai rejtély
Remetéből világpolgár

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 568 2

A 20. század vége és a 21. század kétségkívül a nagy világgazdasági erőközpontok átrendeződésének az időszaka. Sok évszázad után napjainkban úgy tűnik, hogy az európai eredetű gazdaságok elveszíthetik vezető szerepüket. Ázsia egyre jobban érzékelhető felemelkedése nem Kínával kezdődött, hanem Japánnal, az ottani gazdasági csodával. E folyamat során Japán az első, nem európai gyökerű gazdaságként zárkózott fel a legfejlettebb országokhoz. A koreai rejtély mintegy folytatása az Akadémiai Kiadónál megjelent, A Japán rejtély. Útteremtő csodák és végzetes zsákutcák című kötetnek, hiszen 20. század második felében Korea, immár a kontinensen, egyfajta gazdasági csodát jelentő pályával szintén felzárkózott a legfejlettebb országok közé. Miközben kétségtelenül a japán út egyik képviselőjének, közvetítőjének tekinthetjük, ugyanakkor annak számos vonását megőrizve mégis saját fejlődési pályát alakított ki, alkalmazkodva az ország sajátosságaihoz, és a kibontakozó globalizáció új körülményeihez. Immár Korea az amely a nemzetközi gazdaság fontos szereplőjévé válva maga is példát és ösztönzést adhat a térség további felemelkedésének. Japán és Korea pályájának ismerete nélkül a 21. században immár meghatározó gazdasági nagyhatalommá váló Kína fejlődése sem érthető meg. Ez a könyv a koreai felzárkózási pálya és napjaink helyzetének megértéséhez, valamint a jövő lehetőségeinek feltárásához visszanyúl a történelmi és kulturális előzményekhez és feltételekhez. Bemutatja a több évtizedes japán megszállás időszakát és annak jelentőségét a későbbi fejlődésben. Részletesen megismerhetjük a gazdasági csoda évtizedeit, a koreai fejlesztő állam intézményeit és annak előnyeit valamint korlátait. A kötet igen részletesen foglalkozik a legutóbbi évtizedek koreai fejleményeivel, ami azért is különösen fontos, mivel Japán az elmúlt negyedszázadban egyfajta zsákutcába jutott, és képtelen kitörni a stagnálás és a defláció körforgásából. A követőknél és így Koreánál is kulcskérdés, hogy korábbi rendkívüli fejlődés feltételrendszere hogyan modernizálható, hogy a japán csapdát elkerüljék. Nem kis erőfeszítésekkel, de ma úgy tűnik, hogy Korea el tudja kerülni Japán sorsát. Korea a hosszú évszázadokon át elzárkózott remetéből a 21. század igazi világpolgárává vált.
Kipróbálható
Kriminológia
Borbíró Andrea, Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára, Lévay Miklós (szerk.)
Kriminológia

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 295 931 3

A kriminológia olyan dinamikusan fejlődő ismeretanyag, amely hagyományosan a jogtudomány, a társadalomtudományok és a pszichológia fogalmait és módszertanát sajátosan ötvözve létrehozta a társadalmi eviancia, ezen belül különösen a bűnözést elemző tudományt. A kötet részletesen bemutatja a kriminológia több mint kétszáz éves történetét, foglalkozik a bűnözés megismerésének napjainkig változó lehetőségeivel, illetve az egyes bűncselekmények, elkövetők és áldozatok típusaival. Alaposan elemzi a hagyományos büntető igazságszolgáltatási és kriminálpolitikai reakciók fejlődését, a büntetőpolitika, áldozatvédelem és bűnmegelőzés intézményeit. Nagy teret szentel a kortárs kriminológiai elméleteknek és korunk, a későmodernitás, egymástól jelentősen eltérő kriminálpolitikai irányzatainak.Tankönyvként a kötet alapvető célja a felsőoktatási hallgatók számára a kriminológia történeti és kortárs ismeretanyagának szakszerű, de közérthető bemutatása. A társadalomtudományok iránt érdeklődők számára pedig akár kihívást is jelenthet az interdiszciplináris párbeszédre. A szerzők a kriminológia tudományában felhalmozott hazai és nemzetközi tudásanyagot korszerűen, magas szakmai szinten, számos példával, statisztikai adattal szemléltetve, gazdag irodalomjegyzékkel kiegészítve ismertetik meg az olvasóval, a Kriminológia így fontos forrás lehet a bűnözéssel foglalkozó szakemberek és a téma iránt érdeklődő laikusok számára is.
Kipróbálható
A pénzügyi fogyasztóvédelem egyes alapkérdései
Veres Zoltán
A pénzügyi fogyasztóvédelem egyes alapkérdései
Jogdogmatikai, történeti, rendszertani alapok jogalkalmazási és metajurisztikus kitekintéssel

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 295 927 6

A fogyasztóvédelem – bár ókori gyökerekkel rendelkezik – hazánkban az 1990-es években indult erőteljes fejlődésnek. A pénzügyi területen ez a szemléletmód később, gyakorlatilag a devizahitelezés által előidézett társadalmi helyzetben került az érdeklődés – és a jogalkotás – fókuszába. Pedig ebben a szektorban talán még erőteljesebben jelentkeznek egyes, a fogyasztóvédelem létjogosultságát megalapozó problémák, mint az információs aszimmetria, a termékek, szolgáltatások összetettsége és változékonysága. Ráadásul a pénzügyi szektorba vetett bizalom megingása könnyen a gazdaság egészének válságához vezethet. Minderre tekintettel indokolt, hogy ezen a területen is fokozott figyelmet kapjon a laikusok védelme és a felek viszonyának korrekt szabályozása. A téma összetettségére figyelemmel ugyanakkor a felmerülő problémák nem csak jogi természetűek, így azokra megoldást sem csak a jog eszköztárában kell keresnünk. A pénzügyi fogyasztóvédelem ezért nemcsak jogi szempontból vizsgálandó, helyesebb az egyébként is gyakran nehézkes jogági-jogágazati besorolás helyett a pénzügyi fogyasztóvédelemre egyfajta komplex szemléletmódként, eszközrendszerként tekintenünk. A kötet egyik fő célkitűzése, hogy a gyorsan változó, terebélyesedő szabályanyag áttekinthetőségéhez megkíséreljen támpontokat, rendszerezési szempontokat, dogmatikai fogódzókat nyújtani. Ennek érdekében az elméleti megalapozás keretében kitér a pénzügyi szektor rendszerére, a fogyasztó fogalmával kapcsolatos kérdésekre, majd vizsgálja a téma fontosabb kapcsolódási pontjait a főbb jogterületekkel. A szabályozás fejlődésének tendenciáját a viszonylag részletes történeti összefoglaló segít megérteni. A komplex normaanyag ismertetését a fontosabb nemzetközi (különösen az európai uniós) normák felvázolása után a magyar joganyag rendszerezett – több szempont szerint csoportosított – tárgyalása követi. Ezután a soft law területére evezve az alternatív szabályozás és vitarendezés lehetőségeire és néhány példájára világít rá. Az értekezést egy másik normarendszer, az etika perspektíváira történő kitekintés zárja le.
Kipróbálható
A szerződésmódosítás kérdésköre a magyar polgári jogban
Juhász Ágnes
A szerződésmódosítás kérdésköre a magyar polgári jogban

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 295 926 9

A kötet szerzője a szerződésmódosítás kérdéskörének átfogó feldolgozására tesz kísérletet, és alapvetően lineáris gondolatvezetéssel viszi végig az Olvasót a szerződés módosításának különböző esetein, a szerződés felek általi módosításától kezdve a bírói szerződésmódosításon keresztül egészen a jogalkotói akarattal eszközölt szerződésváltoztatásig. A munka ugyanakkor jóval több, mint a szerződésmódosítás jogintézményére vonatkozó hatályos polgári jogi szabályanyag és bírói ítélkezési gyakorlat puszta bemutatása. A monográfia hidat képez a múlt és a jelen között, abból megismerhetjük a szerződéses jogviszony módosításának magánjogi gyökereit. A szerző átfogóan ismerteti a pandektajogászok, így például Liebe, Kunze, Windscheid, Dernburg és Salkowski, valamint Brinz és Salpius vonatkozó nézeteit, és színes képet ad a 20. század eleji magyar magánjogról. Grosschmid, Szladits, Szászy, Kolosváry és más régi magyar magánjogász professzorok tucatjának álláspontjait ismerteti és ütközteti, külön részt szentelve a nováció (szerződés megújítása) jogintézménye meghatározásának és a szerződésmódosítástól történő elhatárolásának, mely utóbbi kérdéskör napjainkban is egyre nagyobb érdeklődést vált ki a magánjoggal foglalkozó elméleti és gyakorlati szakemberek körében. A kötetet tovább színesíti, még érdekesebbé teszi a szerző által feldolgozott külföldi szakirodalom és joggyakorlat, amely földrajzilag és gondolatilag egyaránt új területekre kalauzolja el az Olvasót. Az utazás (gazdasági) válságokon is keresztülível, érinti a Brexit szerződésekre kifejtett hatását, míg a körülménybeli változások kezelésének különböző modelljei, a „Wegfall der Geschaftsgrundlage”, az „imprévision”, a „theory of frustration” vagy az „eccessiva onerosità sopravvenuta” kifejezések egy nemzeti és jogi határokon átívelő kirakós darabjaiként illeszkednek egymáshoz, amelyek végső soron – néhol szorosabban, más esetekben lazábban – mind-mind ugyanahhoz a kérdéskörhöz, a szerződés módosításához kapcsolódnak. A munka alapvetően a tudományos feldolgozás igényével közelít a kötet borítóján címként meghatározott témához. A beltartalom azonban messze meghaladja a cím alapján bennünk megfogalmazódó elvárásokat, amennyiben az egyes fejezeteken végighaladva nemcsak a tudományos szakemberek, elméleti jogászok számára tartalmaz értékes és hasznos gondolatokat, hanem a hazai ítélkezési gyakorlat teljességre törekvő feldolgozása és a külföldi, német és francia jogesetek, valamint angol jogi precedensek hivatkozása által a gyakorlati szakemberek és a jogkereső közönség számára is kapaszkodót nyújthat a szerződésmódosításhoz kapcsolódó egyes kérdések megítélése során.
Kipróbálható
Európai jog – Az Európai Unió jogrendszere
Gombos Katalin
Európai jog – Az Európai Unió jogrendszere

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 295 928 3

Az Európai Unió sajátos autonóm jogrendszerrel rendelkezik, amely jellemzői alapján elkülönül mind a tagállami, mind pedig a nemzetközi jogtól. Az uniós jog a Bíróság jogértelmező-jogfejlesztő gyakorlata, vagy a szerves jogfejlődés alapján kimunkált doktrínákkal rendelkezik, amelyek részben szokatlanok a belső jogokban, részben eltérő tartalommal használhatók. Az Európai Unió jogának alakításában egyaránt fontos szerepet játszanak a tagállamok és a jogalkotási felhatalmazással felruházott uniós intézmények. A jogalkotás eredményei azok az elsődleges, másodlagos és speciális jogforrások, amelyek ismerete fontos, hiszen mindennapi életünket, jogaink és kötelezettségeink alakulását is befolyásolják. Az Európai Uniót a jog ereje tartja össze, ezért a sajátosan születő jogforrások érvényesülése szempontjából kiemelkedő jelentősége van az Európai Unió Bírósága által folytatott jogértelmező gyakorlatnak. Az Európai Unió Bírósága összetett feladatot lát el, sokféle eljárási formában biztosítja az uniós polgárok, a tagállamok és az uniós intézmények részére a joghoz jutást. Kiemelkedő jelentőségű az eljárások közül az előzetes döntéshozatali eljárás, ez a tagállami bíróságok és az Európai Unió Bírósága közötti sajátos együttműködés, amelynek célja az uniós jog egységes értelmezésének és érvényesülésének biztosítása. Az Európai Unió sokféle jogot biztosít közvetlenül a polgárai számára. Az egységes belső piac arra épül, hogy hozzájuthatunk más tagállam termékeihez, az Unión belül szabadon mozoghatunk, vállalhatunk munkát más tagállamban, a diákok széles körben kapnak lehetőséget tanulmányaik más tagállamban történő folytatására. A szakképesítések, diplomák kölcsönös elismerése hozzásegíti a munkavállalókat és vállalkozókat az európai mobilitáshoz. A vállalkozások más tagállamban is nyújthatnak szolgáltatásokat, ott szabadon letelepedhetnek, és a határon átnyúló tőkemozgások útjában álló akadályok is lebontásra kerülnek. A vállalkozások és a fogyasztók érdekeit is szem előtt tartja és védi a gazdasági verseny tisztességes feltételeit rendező szabályozás. Ez a könyv ezekben a témakörökben segíti az tájékozódást.
Kipróbálható
A mediáció, avagy a fájdalommentes konfliktuskezelés
Lovas Zsuzsa, Herczog Mária
A mediáció, avagy a fájdalommentes konfliktuskezelés

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 295 933 7

A könyv szerzői a mediáció különféle területein a képzések és szupervíziók során és meditátorként is – többféle technika alkalmazásával – jelentős tapasztalatokra tettek szert az elmúlt több mint két évtizedben. Ez csak megerősítette azt a meggyőződésüket, hogy a mediáció (közvetítés) bármely szakmailag megalapozott és bizonyított formáját lehet és kell is alkalmazni az adott helyzetnek, konfliktusnak megfelelően, a résztvevők szükségletei és lehetőségei szerint. A mediáció típusú, erőszakmentességen alapuló megoldások támogatása a gyakorlati előnyök mellett fontos elvi jelentőséggel is bír. Hosszú távú hatást gyakorol a résztvevőkön kívül a széles közösségi, társadalmi viselkedési normákra, családi, kapcsolati és intézményes viselkedésre is. Az elmúlt években sokféle mediációval foglalkozó tanulmány, könyv jelent meg – többnyire szakembereknek szólóak –, melyek kutatásokat, jogi és elvi, elméleti kérdéseket, egy-egy speciális területet érintenek. Ezen kötet szerzői a szakemberek mellett – a mediáció iránt érdeklődő vagy annak igénybevételét fontolgató – olvasókhoz is szólnak. A mediáció rövid története, nemzetközi gyakorlata, a hazai jogi szabályozás és alkalmazás alakulása, a tapasztalatok, a megfogalmazott dilemmák, a mediációs folyamat leírása, a lehetséges megoldások és a nélkülözhetetlen pszichológiai, lélektani ismeretek bemutatása remélhetően segítik majd az olvasót a tájékozódásban, és hozzájárul ahhoz, hogy felhasználóként vagy mediátorként hasznát vegye az itt olvasottaknak.
Kipróbálható
Ingatlanjog II.
Aszalós Dániel, Bányai Krisztina, Fónyiné Kazareczki Andrea, Vitál-Eigner Beáta
Ingatlanjog II.

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 295 930 6

A Ptk. magánjogi sorozat új kötete új területeket bont ki az ingatlanra vonatkozó szabályozásból. A kiadvány I. fejezete a birtok és birtokvédelem általános szabályaival foglalkozik, ezen belül is például a birtok megszerzésének, átruházásának, megszűnésének, a jogos és a jogalap nélküli birtoklásnak, a birtoksértésnek és a birtokvédelemnek a szabályaival. A II. fejezet az ingatlan-végrehajtás szabályait mutatja, az ingatlan lefoglalásától kezdve az árverésen át egészen a jogorvoslatokig és az ingatlanigényperig. A III. fejezet foglalkozik az ingatlan-nyilvántartási közigazgatási perekkel, amely pereket a Kp., illetve az Ákr. alapján mutat be, kiemelve a korábbi bírói gyakorlat időtálló elemeit. A fejezet feltárja azokat a problémákat, kérdéseket is, amelyeket a joggyakorlatnak kell majd kidolgoznia; ismerteti többek közt az alkalmazandó jogot, a per tárgyát, foglalkozik a per megindításának feltételeivel, a kereseti kérelemmel és a keresetlevéllel, a per folyamatával, a perorvoslatokkal. A IV. fejezet a termőföldre vonatkozó szabályokat mutatja be, így többek között a föld tulajdonjogának megszerzését, a földhasználat és hasznosítás szabályait, foglalkozik az egyes korlátozásokkal, valamint a zsebszerződésekkel is.
Kipróbálható
Ingatlanjog I.
Fónyiné Kazareczki Andrea, Tolnai Ildikó
Ingatlanjog I.

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 295 929 0

A Ptk. magánjogi sorozat új kötetével egy olyan kézikönyvet szeretnénk a jogalkalmazók kezébe adni, amely számos gyakorlati példán át mutatja be a peres gyakorlatot, a hatékony jogszerzéshez és jogérvényesítéshez vezető utat, hogy minél színvonalasabban képviselhessék ügyfeleik érdekeit és szerezzenek érvényt jogaiknak, támogassák kötelezettségeik teljesítését. Az átdolgozott kiadás többek közt már tartalmazza a 2018. január 1-jén hatályba lépett Ákr. és Pp. szabályozását is.A könyv I. fejezetében a magyar ingatlanjog történeti fejlődését kívánja bemutatni az Aranybullától a királyi dekrétumokon, Werbőczy Hármaskönyvén, a törvényhozás törvénycikkein keresztül 1945-ig; kiegészítve a Magyar Királyi Curia dologi jogra vonatkozó döntéseiből összegyűjtött szemelvényekkel. Ugyanitt esik szó az ingatlanjog forrásairól, a kötelmi és dologi jog kapcsolatáról, az ingatlan és ingatlanjog fogalmáról, az ingatlanok csoportosításáról.A II. fejezet az ingatlantulajdonnak a Ptk. Dologi Jogi Könyvében foglalt általános szabályaival foglalkozik az 1959-es Ptk. és a bírói gyakorlat tükrében.A III. fejezetben az ingatlan tulajdonjogának megszerzésével foglalkozunk, kiemelt hangsúlyt fordítva az ingatlan-nyilvántartás működésére, buktatóira. A bírói gyakorlat segítségével mutatjuk be hogyan lehet a kívánt joghatást, a tulajdonszerzést minél eredményesebben elérni, hogyan kell bejegyzésre alkalmas okiratot szerkeszteni, milyen alakiságokra és a jogalanyok szerzési joga és lehetősége körében mire kell figyelni. Részletesen taglaljuk a tulajdonszerzési módozatokat, különös hangsúlyt fektetve a Ptk. új szabályaira, a bírói gyakorlatra, az ingatlanokkal kapcsolatos tulajdoni perek esetleges buktatóira.A IV. fejezet ugyanilyen szempontok szerint foglalkozik az ingatlan közös tulajdonának létrejöttével és megszüntetési módozataival.
Kipróbálható
A compliance alapkérdései
Ambrus István, Farkas Ádám
A compliance alapkérdései
Az etikus vállalati működés elmélete és gyakorlata

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 295 934 4

Az etikus vállalati működés és az ehhez szorosan kapcsolódó compliance fogalma elsőre nehezen magyarázható és érthető a magyar (jogi) gondolkodás logikája mentén. Tükörfordításban a szó „megfelelést” jelent, pontosabban pedig a különböző jogszabályoknak (jogi normáknak), valamint belső, a vállalat által saját maga által – tulajdonosai, munkavállalói, szerződéses partnerei számára – felállított, részben szintén jogszabályokon, részben pedig erkölcsi-etikai alapokon nyugvó (pl. adott esetben etikai kódexekbe foglalt) normáknak való megfelelést jelenti. Újabban pedig már a – szabályoknak akár betű szerint –megfelelő („compliant”) működés önmagában nem is elegendő az etikusnak nevezhető működéshez, annál több kell, mégpedig az, hogy egy adott vállalat szervezetét, annak minden szintjét szellemiségében is áthassa az ún. compliance-kultúra. Könyvünkben a hazai szakirodalomban úttörő feladatra vállalkozva bemutatjuk az etikus vállalati működés körében felmerülő jelentősebb kérdéseket, továbbá részletesen elemzünk olyan lényeges esetköröket, mint amilyen az internal investigation (belső vállalati visszaélés-vizsgálat), illetve a whistleblowing (közérdekű bejelentés). Az említett intézmények elméleti és gyakorlati kérdéseinek bemutatásán felül megvizsgálunk olyan aktuális problémákat, mint a bűnügyi compliance, az adatvédelem bizonyos vonatkozásai, a compliance szabványosítása, illetve megjelenése egyes speciális vállalati szférákban. Erre figyelemmel könyvünk ajánlható minden olyan elméleti és gyakorlati szakembernek, aki többet szeretne tudni a vállalati működés ezen dinamikusan fejlődő témaköréről.
Kipróbálható
Közvetlen adózás az Európai Unióban
Békés Balázs
Közvetlen adózás az Európai Unióban
A tagállami jogok harmonizációja és versenye

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 295 932 0

Az európai adójog vizsgálatának tudománya módszertani szempontból három időállapotra terjed ki: a múltra, a jelenre és a jövőre. A múlttal az adójog története, a jelennel az adójog dogmatikája, a jövővel az adójog politikája foglalkozik. Valójában ezek az időállapotok egymásba belefolynak. Az adójog és az adójog tudományának múltja sem nélkülözi a dogmatikai elemzést, s ugyanígy a jelen dogmatikája sem nélkülözheti a múlt ismeretét. Az időállapotoknak megfelelően a szerző könyvében külön fejezetekben taglalja a szabályozás történetét, a jelen szabályrendszerét és a Bizottságnak a jövőre vonatkozó elképzeléseit. A könyv terjedelemben legnagyobb része a Bíróság adózási tárgyú ítéleteinek az elemzése. Figyelemmel arra, hogy a tagállamok szuverenitásuk védelmében alig éltek a pozitív harmonizáció lehetőségével, szerepüket a Bíróság vette át. Jogot alkotni ugyan nem tudott, de megkísérelte kikényszeríteni, hogy a belső adójogi szabályok összhangba kerüljenek az uniós joggal. Az esetjogot egyrészt az alapvető szabadságjogok szerinti csoportosításban, majd a magánszemélyeket és a társaságokat külön bontva, azok egyes tipikus tevékenységét vizsgálva elemzi. Ezt követően az adójog területén újnak számító tiltott állami támogatások szabályrendszere kerül ismertetésre. Az agresszív adótervezés elleni harc ezen új eszköze rendkívül hatékony, hiszen jogi szankcióval, a vélelmezett állami támogatás visszafizetésének kötelezettségével felruházott intézmény. Az esetek száma ugyan kevés és jó részük a Bíróság előtt még folyamatban van (így kiforrott ítélkezési gyakorlatról nem beszélhetünk), de mégis rendkívül nagy hatással lesz az újonnan formálódó uniós adórendszerre. A nemzetközi adórendszer bemutatását a jövő adópolitikáját meghatározó OECD akciótervek, így különösen a BEPS szabályainak elemzése, valamint a kapcsolódó uniós kezdeményezések, így az ATAP, ATAD és a DAC rendszerének ismertetése teszi teljessé. A kötet egyik fő célkitűzése, hogy a gyorsan változó, terebélyesedő szabályanyag áttekinthetőségéhez megkíséreljen támpontokat, rendszerezési szempontokat, dogmatikai fogódzókat nyújtani minden európai adójoggal foglalkozó vagy az iránt érdeklődő olvasó részére. Kiemelkedő értéke, hogy a pozitív normákon felül rendkívül sok esetet dolgoz fel.
Kipróbálható
Új trendek és stratégiák a világgazdaságban
Simai Mihály, Gál Péter (szerk.)
Új trendek és stratégiák a világgazdaságban
Vállalatok, államok, nemzetközi szervezetek

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 560 6

A világ a XXI. század küszöbén sokdimenziós átmeneti szakaszba került. Az átmenetet meghatározó trendek a korábbinál sokkal bizonytalanabb talajra viszik a gazdaság és a politika minden résztvevőjét. A világgazdaság integrálódása és ennek hatásai az egyes államok, vállalatok helyzetére radikálisan különböznek a fejlődés korábbi időszakaira jellemzőktől. A hagyományos nemzeti gazdaság keretei felbomlóban vannak: nemzetközi vállalatok játszanak meghatározó szerepet a technika, a termelés, a tőkebefektetések és a kereskedelem terén: a verseny, a nemzetközi pénzpiacok kihívásai és az integrációs folyamatok növelik a nemzetközi szervezetekben kialakított multilaterális döntések jelentőségét. A könyv e rendkívül összetett és sokak számára zavarosnak tűnő rendszerben segít eligazodni. Megvilágítja a világgazdasági, a nemzetközi politikai viszonyok és a kereskedelempolitikák új összefüggéseit. A szakirodalomban egyedülálló módon elemzi a világgazdaság mikro- és makrofolyamatainak kölcsönhatásait. Áttekinthetőbbé teszi a nemzetközi üzletpolitika, a pénzügyi szektor, a technikai fejlődés, a világkereskedelem és az intézmények közötti kölcsönhatásokat, és magyarázatot ad a globalizációs folyamat leglényegesebb elméleti és gyakorlati összefüggéseire. Felvázolja a fejlődés olyan főbb gondjait és lehetőségeit, amelyek Magyarország számára is különösen fontosak.
Kipróbálható
Eltemetett dicsőség
Hargittai István
Eltemetett dicsőség
avagy hogyan tették a szovjet tudósok szuperhatalommá a Szovjetuniót

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 457 9

A 20. század egyik legnagyobb horderejű fejleménye a Szovjetunió kialakulása és világhatalmi státuszra emelkedése. Utóbbiban döntő szerepet játszottak a szovjet tudósok. A Szovjetunió technológiai–katonai vetélkedése az Egyesült Államokkal, amellett hogy izgalmas, fordulatokban gazdag történet, alapvetően határozta meg az emberiség közelmúltjának történelmét. Hargittai István tizennégy nagy szovjet tudóst kelt életre könyvében, személyes ismeretségeire, interjúkra, levéltári és egyéb anyagokra támaszkodva. A hátteret a szovjet történelem meghatározó korszakai nyújtják: a szovjet hatalmi rendszer kialakulása, a Nagy Honvédő Háború, a háború előtti és háború utáni sztálini terror, a hidegháború évtizedei, köztük az olvadás, majd a stagnálás kora. A könyv hősei között egyaránt ott vannak a nemzetközileg ismert és az eddig szinte ismeretlen nagy tudósok. A Nobel-díjas Pjotr Kapica kockára tette nemcsak tudományos pályáját, de még az életét is, amikor Sztálinnal szemben fellépett tudóstársai megmentéséért. A zsidó Julij Hariton annyira nélkülözhetetlen volt, hogy Sztálin legvéresebb antiszemita kampánya közepette nevezték ki a szovjet atombomba-laboratórium tudományos vezetőjének. A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov előbb a szovjet hidrogénbomba kifejlesztését vezette, majd a legismertebb szovjet emberjogi harcos lett. Hargittai István szemléletesen mutatja be azokat a szinte lehetetlen körülményeket, amelyek között ezek a tudósok és társaik kiemelkedőt alkottak. A szovjet időkben elért tudományos sikerek mára már beépültek a történelembe, de a vasfüggöny mögötti tudomány és tudósok megismerése és megértése nélkül nem érthetjük meg mindazt, ami a viharos huszadik században történt.
Kipróbálható
„Mert ha irunk népdalt, mért ne népmesét?”
Gulyás Judit
„Mert ha irunk népdalt, mért ne népmesét?”
A népmese az 1840-es évek magyar irodalmában

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 559 0

A kötet azt a kérdést vizsgálja, hogy a reformkori magyar kultúrában, a népköltészet és az irodalom egyre intenzívebb kölcsönhatásának időszakában milyen kísérleteket tettek az elit kultúra bizonyos képviselői arra nézvést, hogy egy addig elsősorban a szóbeliségben hagyományozódó narratív műfajt, a tündérmesét beillesszék a nemzeti irodalom műfaji rendszerébe. Az ún. népies költők egy részének az 1840-es évek közepén Petőfi által létrehozott (majd felszámolt), az irodalomtörténeti emlékezet számára érzékelhetővé tett „triumvirátusa", vagyis Petőfi Sándor, Tompa Mihály és Arany János 1845 és 1847 között, három év leforgása alatt jelentetett meg olyan elbeszélő költeményeket, amelyekhez a népmese vagy a népmonda szerzői műfajmegjelölést társították (János vitéz; Népregék, népmondák; Rózsa és Ibolya). A kötet e három mű keletkezéstörténetét és 19. századi fogadtatását próbálja meg dokumentálni. Ezen túlmenően a magyar mesekutatás történetét áttekintve a korai magyar mesekéziratok és mesekiadások kapcsán foglalkozik a népmese és az irodalmi mese viszonyáról kialakított képzetek problematikus voltával, a szóbeliség és az írásbeliség közötti médiumváltás következményeivel, valamint a textualizációs eljárások és a hitelesség kérdésének összefüggéseivel.
Kipróbálható
Betegségek megelőzése és korai felismerése
Berkő Péter (szerk.)
Betegségek megelőzése és korai felismerése

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 430 2

A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy szakértőinek. Sokat tanulhat belőle a hétköznapi érdeklődő, de a többdiplomás szakorvos is, mivel könnyen olvasható, nyelvezete egyszerű, közérthető, ugyanakkor a szakmaiság magas színvonalát képviseli. A könyv a leggyakoribb betegségek szinte teljes palettáját fogja át. Szerzői között megtaláljuk az egyes orvosi szakterületek legkiemelkedőbb művelőit, akik gyakorló orvosként és elismert tudományos eredményeik alapján is megbecsült képviselői a gyógyító munkának. A betegségek megelőzése és korai felismerése döntő fontosságú az egészség megőrzésében és a gyógyításban. Igaz ugyan, hogy az orvostudomány napról napra új eredményekkel áll elő a betegségek okainak és eredményesebb gyógyításának kutatása területén, a legtöbbet mégis azzal tehetjük, ha odafigyelünk magunkra és egymásra, az árulkodó jelekre. A prevenció az orvosi ismeretek bővülésének és az elmúlt évek technikai fejlesztéseinek köszönhetően még sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban. Fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. A megelőzés esélyt ad. Esélyt az egészséges, hosszú életre, a gyors regenerálódásra. Emellett azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a betegségek korai felismerésével a súlyosabb, akár életveszélyes állapotok kialakulásának kockázatát lehet csökkenteni. Ezért mondjuk azt, hogy a betegségek korai felismerése az egészségmegőrzés másik legfontosabb kulcsa.
Kipróbálható
Intuitív út
Sárvári György
Intuitív út
Az ugrás szabadsága

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 488 3

Sárvári György meghatározó coach, tanácsadó. Egyfelől rendszerszemléletű gondolkodó, akinek fontos a hitelesség és az igazság keresése, a szenvedély és az önmegvalósítás, az intuitív működés és az énképviselet. Egy másfajta nézőpont szerint viszont önfejű megvalósító, aki rendíthetetlenül követi a saját értékrendjét, és kompromisszumot nem ismerve halad a saját útján előre. Mindez nem könnyű számára − mi több, a hozzá közel állóknak és a tanítványainak sem könnyű... Útját törések, elválások, veszteségek éppúgy szegélyezik, mint terápiás gyógyulások, ébredések és szeretet. Makacsul hisz az ember teljesebb, de gyakran láthatatlan erejében. Mindezzel együtt bízik a piaci verseny rendező elveiben és abban, hogy a tények brutális világában is rend van, minden okkal történik és egy magasabb intelligencia alapján jön létre. Hitvallása szerint önmagunk megismerése elsődleges, mert ebből fakad a világ megértése, a tapasztalatok levonása. Sárvári György szerint a változást nem mi hozzuk létre, hanem pusztán előkészítjük és kísérjük. A változás maga mindig transzcendens jellegű, azaz meghalad minket. Ezen az úton a legfontosabb irányelvünk a hit és az inspiráció. A hit ahhoz szükséges, hogy akkor is lépjünk, amikor még nem biztonságos és kiszámítható, nem látszik a következő lépésünk hatása és eredménye, amikor még nem tudjuk, mi felé haladunk, csak belülről érezzük a vonzást. Az intuíció iránytű, belső hajtóerő és szándék egyszerre. A könyv visszatérés az álmainkhoz, az eredethez, a lelkünk mélyén rejlő őserőhöz, a mély-énünkhöz. Oknyomozó kutatás, amely során egy a fontos: hogyan válhatunk úgy önmagunkká, hogy levetve rabláncainkat teret engedjünk magunkban annak a szabadságnak, amit mindig is kerestünk.
Kipróbálható
Ambíció és kíváncsiság, avagy mi hajtja a tudományos felfedezőket?
Hargittai István
Ambíció és kíváncsiság, avagy mi hajtja a tudományos felfedezőket?

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 456 2

Hargittai István akadémikus, kutatóprofesszor, a nagy közönségsikert aratott Teller című könyv szerzője, ebben a kötetben tizenöt – többségében a 20. század második felében született – jelentős felfedezés létrejöttének körülményeit elemzi. A szerző tizenhárom esetben személyes kapcsolatban állt a felfedezőkkel, akik mind magas rangú tudósok, többen közülük Nobel-díjasok. Mindegyikükben megvolt a kellő ambíció és a kíváncsiság, azonban felfedezéseiket egyéb tulajdonságaik a befolyásolták. A kettős spirál társfelfedezője, James Watson sikerorientált volt, de a szerkezetkutatás lehetőségeire vonatkozó tájékozatlansága is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kezdeményezze a DNS szerkezetének meghatározását. Gertrude Elion – akinek családtagjai olyan betegségekben haltak meg, melyek nem sokkal később gyógyíthatók lettek – egész pályáját a gyógyszerkutatásnak szentelte. Sherwood Rowland szinte véletlenül ismerte fel annak a veszélyét, hogy bizonyos vegyületek tönkreteszik a földi életet védő ózonréteget. Vonakodva bár, de a környezet megmentésének egyik legeredményesebb szószólója lett. Az ilyen és a hasonló példák emberközelségbe hozzák a tudományos felfedezéseket és a felfedezőket. Rajtuk keresztül az olvasó szórakoztató módon tájékozódhat olyan felfedezésekről, amelyek modern életünk mindennapjait is befolyásolják.
Kipróbálható
Közép- és Kelet-Európa a 21. század geopolitikai/geoökonómiai stratégiáiban
Bernek Ágnes
Közép- és Kelet-Európa a 21. század geopolitikai/geoökonómiai stratégiáiban

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 178 3

Közép- és Kelet-Európa a felfedezésre váró új-régi makrorégiója Európának. Napjainkban sokat hallunk róla, számtalan dimenzióban, de arról keveset, hogy milyen folyamatok zajlanak itt le. Ütközőzóna vagy érintkezési nagytér két rendszer között, netalántán egy sajátos fejlődési övezet? S mi lehet a szerepe ma és holnap, alakítójává válhat-e a geopolitikai rendszereknek? A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretnének eligazodni ezekben a kérdésekben, s meg akarják ismerni nagytérségünk jövőbeli lehetséges fejlődési irányait. Prof. Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, iskolavezető, Széchenyi István Egyetem, Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Bernek Ágnes könyve történelmileg nagy ívű, politikailag pedig felettébb zavarba ejtő kérdést tesz fel: hogyan tudjuk újra pozicionálni a közép- és kelet-európai térség geopolitikai helyzetét a mozgásba lendült 21. századi világpolitikai és világgazdasági környezetben? A szerző tézisei provokatívak: 1. Közép- és Kelet-Európa mint önálló régió nem létezik, a szocialista múlt alapján lehatárolt térség a 21. századra már átalakult. 2. A térségről való geopolitikai szemléletmódunkban le kell számolnunk a hidegháborús időszak paradigmáival, a „Nyugaton vagy Keleten vagyunk?” és a „Hol húzható meg Közép-Európa és Kelet-Európa határa?” kérdésekkel! 3. Az egyes földrajzi térségekhez új „imidzset” kell társítanunk! 4. Az „ütközőzóna” helyzetet a térség államainak „hídzóna” szereppé kell átalakítaniuk. 5. A hídzónához tartozó államoknak olyan szoros gazdasági együttműködést kell megteremteniük, amely már képes ellenállni a nagyhatalmak ősrégi „oszd meg és uralkodj” politikájának. 6. A hídzónán belüli gazdasági együttműködés „kulcsa” mindenképpen az, hogy az államok gazdasági együttműködésén túl az országhatár alatti régiók (tényleges területi gazdasági egységek) és a régió vállalatai között is szoros gazdasági kapcsolatok alakuljanak ki. 7. Térségünk vonatkozásában a 21. század nagy kérdése, hogy ki lehet-e alakítani egy új észak–déli irányú közép- és kelet-európai „hídklasztert”? A válaszok keresése izgalmas olvasmány szakembereknek és érdeklődőknek egyaránt. Gazdag Ferenc professzor emeritus, az MTA doktora
Kipróbálható
A Mátyás-hagyomány évszázadai
Kríza Ildikó
A Mátyás-hagyomány évszázadai

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 459 3

Mátyás király népszerű hősként él a szájhagyományban, mesékben, mondákban, közmondásokban. Több száz évvel ezelőtt is szívesen énekeltek róla, szerepeltették színpadon, meséltek soha meg nem történt kalandjairól. E különösen gazdag hagyomány változását mutatja be Kríza Ildikó saját kutatásai alapján. Az igazságos, okos, szegényeket megsegítő, tréfakedvelő, megleckéztetésre mindig kész uralkodó népszerű alakja változatos módon jelenik meg a magyar és a szomszéd népek népköltészetében. A középkori fényes magyar birodalom hirtelen összeomlásakor a dicsőséges Mátyás király személyét példaképül állították. Az írások megőrizték a szájhagyomány formai sajátosságait, az elbeszélőkultúra egyes elemeit. A Mátyás-mítosz később tovább erősödött. Ő lett a legjelentősebb folklórhős, a történeti személyek között legtöbbször róla énekeltek. A nevéhez kapcsolt tettek a kor elvárásaihoz kötődtek, mindig az adott kor erkölcsiségét, szemléletét mutatták, függetlenül a valóságos történésektől. Kríza Ildikó bebizonyítja, hogy a népköltészet felfedezésekor, a 19. században feljegyzett mondák, szólások előzményei a korábbi századok írott műveiben megtalálhatók, és a nemzeti király iránti érdeklődés a felvilágosodás korától kezdve állandósult. Az emberi tulajdonságok anekdotikus kifejezése, pellengérre állítása középkori gyökerű az irodalomban és a folklórban. A legnépszerűbb magyar történeti hőshöz, Mátyás királyhoz kapcsolt narratívumok nemcsak nálunk, hanem a Duna-táji népek mindegyikének költészetében fellelhetők.
Kipróbálható
Egy viharos évszázad
Stark Antal
Egy viharos évszázad
Magyarország gazdasági, társadalmi változásai (1920-2017)

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 546 0

Stark Antal Egy viharos évszázad, Magyarország gazdasági, társadalmi változásai (1920−2017) című könyve közel száz év gazdasági, társadalmi folyamatait négy részre bontva mutatja be. Először az 1920 és 1938 közötti éveket vizsgálja, majd az 1938 és 1960 közötti időszakot elemzi, egyetlen időszakba vonva össze a II. világháború, a holokauszt és a Rákosi-korszak társadalmi, gazdasági kataklizmáit. Az 1960 és 1990 közötti éveket, különösen az új gazdasági mechanizmus bevezetésétől az 1980-ig terjedő korszakot, kiemelkedően sikeresnek, aranykornak tartja a szerző, amit gyors gazdasági növekedés, az életszínvonal jelentős emelkedése jellemzett, ugyanakkor a külső gazdasági egyensúly súlyos romlása is ekkor kezdődött. A rendszerváltás utáni korszak bemutatása különösen részletes és adatgazdag. Stark Antal nemcsak önmagában vizsgálja a magyar gazdaság elmúlt évszázadának történetét, hanem sokoldalú nemzetközi összehasonlításban is; többféle módon elemezve azt a kérdést, hogy az adott időszakban előrehaladt-e Magyarország gazdasági, társadalmi felzárkózása, sikerült-e csökkenteni az elmaradottságot. Nemcsak a legfejlettebb országokéval veti egybe Magyarország teljesítményét, hanem az egykori szocialista országokkal, illetve egy kisebb európai országokból kialakított mintával is egybeveti a hazánk által megtett utat. A könyvet jól használhatják −akár tankönyvként is – az egyetemi hallgatók, valamint középiskolai és egyetemi oktatók, a társadalomtudományok számos területének (közgazdaságtan, történelem, szociológia, politikatudományok) művelői, és a vizsgált kérdések iránt érdeklődő más olvasók is.
Kipróbálható
Európai uniós politikák
Kengyel Ákos (szerk.)
Európai uniós politikák

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 542 2

A könyv gazdasági, társadalmi, politikai, történelmi és jogi szempontokat is figyelembe véve elemzi az európai integrációs folyamat keretében létrehozott szakpolitikák működését. Az egyes politikák vizsgálata során a szerzők rávilágítanak az uniós szintű fellépés indokaira, bemutatják a politika céljait, a szabályozási keretek fejlődését és értékelik az adott szakpolitika működésének következményeit. Emellett a kötet tágabb összefüggésrendszerbe is elhelyezi az egyes szakpolitikák vizsgálatát. Az integrációs folyamat fejlődéstörténetét, az Európai Unió intézményrendszerét, a belső piac szabályozását bemutató fejezetek megalapozzák a szakpolitikák elemzését, ugyanakkor a záró fejezetek az uniós szintű költségvetésnek a szakpolitikai célok elérésében játszott szerepét, a strukturális reformok szükségességének szakpolitikai összefüggéseit vizsgálják meg. A szerzői munkaközösség – Kengyel Ákos egyetemi tanár (Jean Monnet Chair, Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Tanszék) vezetésével – a kötet elkészítésével hozzá kíván járulni a hazai felsőoktatásban az európai tanulmányok terén folytatott oktató- és kutatómunka további fejlődéséhez. A könyv adott részei az alap- és mesterszakok, valamint a doktori képzés keretében is jól felhasználhatók az európai integrációs folyamattal foglalkozó szakirányú kurzusokhoz, elsősorban a nemzetközi tanulmányok, a nemzetközi gazdaság, a gazdaságpolitika, a jog és a politikatudomány területén. A kötet természetesen az európai integráció iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is értékes és hasznos ismereteket nyújt az Európai Unió céljainak jobb megértéséhez.
Kipróbálható
Jog és pénzügyek a bankszektorban
Vértesy László
Jog és pénzügyek a bankszektorban
Általános rész

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 481 4

Minden olyan könyv, tanulmány üdvözlendő, amely nemcsak a szakember, hanem az általánosan érdeklődő olvasó számára is egyébként bonyolult, felfoghatatlannak tartott jogi és pénzügyi ismereteket együttesen közérthető módon tárgyalja. E kettősség lényegét fejti ki közérthetően, kerülve, hogy a jogtudományi értelmezéseket „pénzügyesítse”, s fordítva: a pénzügyek területét sem hatja át a „jogászkodás”. Az etikai és vallási terület, az Egyház bevonása az interdiszciplinaritást még pregnánsabbá, teljesebbé teszi. A mű váza alapján könnyen követhető a szerző eljárása is: az általános, elméleti tételektől halad a konkrétumok, a valóság felé. S teszi mindezt könnyen emészthető terjedelemben, ami egy ennyire sokrétű munkánál külön elismerendő érdem. A könyv nem elfogult egyik szellemi irányzat mellett vagy ellen, határozottan a hármas – jogi, pénzügytani, etikai – összefüggések sokoldalú bemutatására törekedett. E törekvése példásan sikerült. Közelebb hozta az olvasót ahhoz, hogy egy összetett területet élvezetes formában jobban és teljesebben megérthessen. (Blahó András) Vértesy László könyve a maga nemében egyedülálló a magyar pénzügyes könyvek piacán, mert egyszerre tesz kísérletet arra, hogy a jog és a pénzügyek diszciplínáját szinkronba hozza. Igen alaposan tárgyalja a kérdéskörét, legyen szó a pénzügyi szektor szereplőiről, prudenciális szabályairól, vagy éppen a felügyeletről, fogyasztóvédelemről. Nem hagyja figyelmen kívül a jogszerűség és igazságosság kérdésköreit, de még a vallás és pénzügyek kapcsolatának problematikáit sem. Külön értékelendő a banktörténeti rész, amely messze túlmegy az ilyenkor megszokott toposzokon. A „jogásziasnak” tekinthető kiindulópont ellenére a gyakorlatot is részletesen taglalja, és kiválóan rendszerezi a témakör(öke)t. A hagyományos megközelítéseknél jóval több értéket kaphat az olvasó, aki így könnyedén megértheti a bankrendszer összefüggéseit, a mögöttes történeti, szabályozási és működési elveket, sőt a pénzügyi jog bankrendszerrel kapcsolatos közös halmazát is. (Póra András)
Kipróbálható
Bevezetés a gazdaságpolitikába
Bod Péter Ákos
Bevezetés a gazdaságpolitikába

Online megjelenés éve: 2020

A könyv visszatükrözi a szerző kutatóként és alkotó résztvevőként egyaránt megalapozott témakezelését. Az elméleti alapokhoz visszanyúló, de a realitásokat szem előtt tartó kifejtések segítik a gazdaságpolitika lényegének megértését nemcsak a gazdaságpolitikával most ismerkedők számára, hanem azoknak is, akik az egy-egy időszak, tény vagy irányzat alaposabb megértéséhez szükséges összefüggéseket szeretnék meglátni. Külön kiemelem a gazdaságpolitika fő kérdéseinek történelmi-társadalmi kapcsolatrendszerekbe helyezését, ami szemléletileg és gyakorlatilag is oly nagyon szükséges - és oly nagyon ritka. (Chikán Attila, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja) Aki tudja, csinálja, aki ezt nem tudja, az tanítja, aki még erre sem képes, az elkezd írni, vagy pláne tanácsot adni... Nos, Bod Péter Ákos élő cáfolata ennek a mondásnak, mert nagyszerűen csinálta/csinálja, kiválóan tanít és zseniálisan ír egy személyben. Ez a kiváló összefoglaló munka nemcsak annak hasznos, akit közvetlenül érdekel a politika és a gazdaság; mindenkinek, aki meg akarja érteni, hogy mi célból, milyen okok miatt avatkozik be életébe és munkájába az állam, sőt az államok feletti szervezetek sokasága. (Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség alapító - jelenleg tiszteletbeli - elnöke) A szerző egyetemi oktató, a tudományos közélet jeles személyisége, ugyanakkor a gazdaságpolitikában döntéshozói csúcspozíciókat is betöltött. A Bevezetés a gazdaságpolitikába korántsem csak egyetemi hallgatóknak szóló tankönyv, hanem a tapasztalt kutatók számára is sok új gondolatot tartalmazó szakkönyv. Manapság, amikor a válság következtében az állam szerepe mindenhol többé-kevésbé átértékelésre kerül, különösen fontos ennek a könyvnek a kiegyensúlyozott és józan megközelítése, hangvétele az állami beavatkozás mértékével, módjával kapcsolatban. Hasznos lenne, ha a gazdaságpolitika alakítói minél nagyobb számban forgatnák ezt a könyvet. (Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke)
Kipróbálható
Az elemanalitika korszerű módszerei
Záray Gyula, Mihucz Viktor Gábor (szerk.)
Az elemanalitika korszerű módszerei

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 448 7

Dr. Záray Gyula egyetemi tanár által 2006-ban szerkesztett és részben írt Az elemanalitika korszerű módszerei című könyv több évtizedes hiánypótló mű volt, ami az elmúlt tíz évben rendkívül hasznos segédeszköznek bizonyult az egyetemeinken kémiát alap- és mesterfokon tanuló, illetve PhD-tanulmányokat folytató hallgatók körében. A könyv nyomtatott változatának valamennyi példánya vevőre talált. Ez nem meglepő, hiszen a szerzők magas szinten, ugyanakkor közérthetően ismertetik a műszeres elemanalitikai módszerek széles skáláját, ötvözve az elméleti és a gyakorlati ismereteket. Záray Gyula kezdeményezésére több szerző kiegészítette fejezetét az adott szakterület (pl. optikai spektroszkópia, atomabszorpciós spektrometria, induktív csatolású optikai emissziós spektrometria, induktív csatolású plazma tömegspektrometria, lézerspektroszkópia és az ezekhez kapcsolódó minta-előkészítési eljárások) legújabb eredményeivel. Az átdolgozott változat szerkesztésében tevékenyen részt vett Záray professzor munkatársa, Mihucz Viktor Gábor egyetemi docens, aki az atomspektrometriában alkalmazott minta-előkészítési módszerekkel foglalkozó fejezetet a legújabb eredményekkel bővítette. Az Akadémiai Kiadó kezdeményezésére az átdolgozott mű 2017-ben elektronikus formában is megjelent. A könyvben összefoglalt ismeretanyag hasznos információkat nyújt számos szakterületen (pl. műszaki kémia, biokémia, klinikai kémia, geokémia, agrokémia) dolgozó analitikus számára, ezért papíralapú formában való kiadása is indokolt. (Dr. Orbán Miklós professor emeritus ELTE Kémiai Intézet)
Kipróbálható
Projektmenedzsment útmutató
Project Management Institute
Projektmenedzsment útmutató
PMBOK GUIDE

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 501 9

A PMBOK® Guide1983-ban a Project Management Institute (PMI®) önkénteseinek egy elkötelezett csoportja azon úttörő célkitűzés érdekében gyűlt össze, hogy meghatározzák a projektmenedzsment tudásbázisát. Ezen erő-feszítés nyomán jött létre a Projektmenedzsment útmutató (PMBOK® Guide), mely a projekt menedzsment világszintű szabványának tekinthető. Az üzleti élet jelentős változásokon ment át az elmúlt évtizedekben, de a projektmenedzsment továbbra is kritikus tényező a sikerek mögött. Értéket teremt, előre mozdítja a stratégiát, és növeli a szervezet versenyelőnyét.Napjainkban a PMBOK® Guide széles körben elismert kiadvány, amely átfogó szabályrendszert ad a gyakorlathoz. Miért? Mert egyedi módon projektmenedzserek fejlesztették, és projektmenedzsereknek szól. Gyakorló projektmenedzserekből álló, százfős, önkéntes, globális csapat dolgozik a PMBOK® Guide minden kiadásán. A kiadás korai fázisában a tervezet mindenki számára elérhető és véleményezhető. A PMBOK® Guide hatodik kiadásához több mint 8 500 észrevétel érkezett, így valóban a projekt-menedzsment-közösség saját eredményének, és minden gyakorló projektmenedzser számára alapvető eszköznek tekinthető.A hatodik kiadásrólA PMBOK® Guide hatodik kiadása az első, mely irányelveket fogalmaz meg a projektmenedzsment helyes alkalmazásáról agilis, illetve adaptív környezetekben is. Ezekkel a kiegészítésekkel az egyik legerősebb, legsokoldalúbb tudásforrás a projektmenedzserek számára.Az útmutató mindegyik tudásterülete négy bevezető résszel indul: ezek a kulcsfontosságú koncepciók; az irányzatok és feltörekvő gyakorlatok; a testreszabási megfontolások, valamint a megfontolások agilis/adaptív környezetek esetén.A hatodik kiadás nagyobb hangsúlyt fektet a projektmenedzsmenthez kapcsolódó stratégiai és üzleti ismeretekre. Új fejezetet kapott a projektmenedzser szerepe, mely leírja a projektmenedzserek kompetencia-háromszögét (PMI Talent Triangle®) és a releváns készségeket, hogy versenyképesebb legyen a tudásuk technikai, stratégiai és üzletviteli szempontból. A könyv tartalmaz egy függeléket az agilis/adaptív környezetekről is.
Kipróbálható
A hadviselés művészete I.
Winkler Gusztáv
A hadviselés művészete I.

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 059 971 9

A könyv alapvető célja segítséget nyújtani az európai történelmi-hadtörténelmi események megértéséhez a haditechnika és a katonai tevékenység fejlődésén, e fejlődés mozgatórugóin keresztül. Ahhoz, hogy a hadtudomány és a harcászat kialakulását, összefüggéseit folyamatokban tudjuk vizsgálni, néhány a történelemben használatos és általánosan elismert fogalmat figyelmen kívül kell hagynunk. Az egyik a társadalmi rendszer kérdése. A tárgyalt korszakot "rabszolgatartó társadalom" névvel illetik. Számunkra például ennek nincs jelentősége, hiszen a rabszolgák kisebb-nagyobb tömege semmiféle hatást nem gyakorolt a katonai tevékenység fejlődésére. Fontos ellenben a földtulajdon, illetve a pénz szerepe a gazdasági-társadalmi életben. Ha a földművelés a meghatározó a társadalomban, akkor általános hadkötelezettséget, paraszthadseregeket várhatunk (például Sumer, Egyiptomi Óbirodalom, római királyság). Amikor a pénz, a pénzforgalom szerepe előtérbe kerül, a jól felszerelt zsoldoskatonaság jelenik meg a maga harcászati, hadászati elveivel. A korok szerinti felosztás szintén nem szerencsés. Az őskor-ókor-középkor szétválasztás azt sugallja, hogy ezek határán valami fontos változás történt. Ez hadművészeti szempontból semmi esetre sincs így, a fejlődés folyamatos, törés csak egyes kultúrákban, helyi körülmények között következhetett be. Ezért mi az idő szerinti besorolást alkalmazzuk. Végül még egy megjegyzés a haditechnikai, harcászati fejlődéssel kapcsolatban. Leszögezhetjük, hogy a technikai fejlődés Európa egészére nézve folyamatos, természetesen helyi sajátosságokkal. A fő változások a társadalmi rendszerrel, berendezkedéssel kapcsolatban a fegyvernemek egymáshoz való viszonyaként jelentkeznek. Ezek a változások erősítve vagy gyöngítve a társadalmak agresszivitásával, birodalmi elhivatottságával vezetnek egyes államok magas szintű, jól szervezett katonai kultúrájához, hadtudományához. A könyvben különös figyelmet fordítunk a magyar (sztyeppei) haditechnikának, hadművészetnek, mivel e területen még napjainkban is él és elterjedt a csak nyilazó, barbár hordák megalázó és téves képzete. A könyv nem (csak) hadtörténeti áttekintést nyújt, hanem a hadművészet mozgatórugóit, fejlődését követi. Ezt kiegészíti egy folyamatos haditechnikai elemzés. Az elméleti részeket hadjáratok és jelentősebb csaták leírása illusztrálja, sok csatatérképpel és a hadműveleti eseményeket bemutató térképlappal. A szárazföldi erők fejlődésének bemutatása mellett nagy súlyt helyezünk a vár- és erődépítészet változásainak tárgyalására, és a fejlődés menetének rajzokon történő bemutatására. A kötetet részletes katonai kronológia egészíti ki.
Kipróbálható
Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések 2.
Barcs István (szerk.)
Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések 2.

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 508 8

Ez a jegyzet az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések kialakulásának, tünetegyüttesének, élettani és mikrobiológiai okainak, megelőző, felderítő és nyomon követő rendszereinek, a kórházi epidemiológia elemeinek a tananyaga. Célja, hogy a képzésben való segédanyagként, majd ezt követően egy, a gyakorlati klinikai-epidemiológiai tevékenységben jól használható kézikönyvként segítse a leggyakoribb kórokozók és az általuk okozott fertőzések nem egyszerű rendszerében való eligazodást. Arra készíti fel a leendő népegészségügyi ellenőrt, hogy ha betegellátó intézményben, annak infekciókontroll-munkacsoportjában vagy kórházhigiénés osztályán dolgozik, akkor: A gyakorlati problémák megoldása során tisztában legyen az alapvető járványügyi alapfogalmakkal, képes legyen értelmezni azokat. Napi tevékenysége kapcsán célzottan figyelje és ismerje fel az egészségügyi ellátás során kialakuló leggyakoribb fertőzéses szövődményeket, ismerje azok megelőzési lehetőségeit. Ismerje a kórházi környezetben előforduló kórokozókat, azok jellemzőit, kimutatási lehetőségeit, veszélyeit. Legyen tisztában a hatékony és biztonságos antibiotikum-kezelés alapelveivel és gyakorlatával. Ezért tartalmában és szemléletében szorosan kapcsolódik korábbi tanulmányaikhoz, a jegyzet szövegében jelölten is támaszkodik előző vagy ezt követő tantárgyaik jegyzeteire, kötelező és ajánlott szakirodalmaira. Több fejezetben fognak azzal találkozni, hogy egy-egy pont vázlatos említése mellett hivatkozunk az Általános mikrobiológia, Részletes mikrobiológia, Alkalmazott mikrobiológia, Mikrobiológiai gyakorlatok jegyzetek megfelelő fejezeteire, a kari hirdetőtábláról is letölthető Mikrobiológiai füzetek valamelyik kiadványára, valamint a Fertőző és nem fertőző betegségek járványtana, a Népegészségtan, a Fertőző betegségek megelőzése, Az infektológia alapjai tantárgyak aktuális tananyagára és az ott elsajátított ismeretekre.
Kipróbálható
Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések 1.
Barcs István (szerk.)
Egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések 1.

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 510 1

Ez a jegyzet az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések kialakulásának, tünetegyüttesének, élettani és mikrobiológiai okainak, megelőző, felderítő és nyomon követő rendszereinek, a kórházi epidemiológia elemeinek a tananyaga. Célja, hogy a képzésben való segédanyagként, majd ezt követően egy, a gyakorlati klinikai-epidemiológiai tevékenységben jól használható kézikönyvként segítse a leggyakoribb kórokozók és az általuk okozott fertőzések nem egyszerű rendszerében való eligazodást. Arra készíti fel a leendő népegészségügyi ellenőrt, hogy ha betegellátó intézményben, annak infekciókontroll-munkacsoportjában vagy kórházhigiénés osztályán dolgozik, akkor: A gyakorlati problémák megoldása során tisztában legyen az alapvető járványügyi alapfogalmakkal, képes legyen értelmezni azokat. Napi tevékenysége kapcsán célzottan figyelje és ismerje fel az egészségügyi ellátás során kialakuló leggyakoribb fertőzéses szövődményeket, ismerje azok megelőzési lehetőségeit. Ismerje a kórházi környezetben előforduló kórokozókat, azok jellemzőit, kimutatási lehetőségeit, veszélyeit. Legyen tisztában a hatékony és biztonságos antibiotikum-kezelés alapelveivel és gyakorlatával. Ezért tartalmában és szemléletében szorosan kapcsolódik korábbi tanulmányaikhoz, a jegyzet szövegében jelölten is támaszkodik előző vagy ezt követő tantárgyaik jegyzeteire, kötelező és ajánlott szakirodalmaira. Több fejezetben fognak azzal találkozni, hogy egy-egy pont vázlatos említése mellett hivatkozunk az Általános mikrobiológia, Részletes mikrobiológia, Alkalmazott mikrobiológia, Mikrobiológiai gyakorlatok jegyzetek megfelelő fejezeteire, a kari hirdetőtábláról is letölthető Mikrobiológiai füzetek valamelyik kiadványára, valamint a Fertőző és nem fertőző betegségek járványtana, a Népegészségtan, a Fertőző betegségek megelőzése, Az infektológia alapjai tantárgyak aktuális tananyagára és az ott elsajátított ismeretekre.
Kipróbálható
Tudatváltás
Sárvári György
Tudatváltás
Az éber átkapcsolás mûvészete

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 532 3

Sárvári György hazánk egyik legmeghatározóbb coach tanácsadója. Könyve nem egyszerű leíró pszichológiai kutatás, hanem egy izgalmas krimihez hasonlít, ahol a szereplők kiemelkedő vezetők, sportolók, vagy éppen hétköznapi emberek, akik szeretnének felülemelkedni a sorsukon. Olyan kritikus, drámai pillanatokat sűrít egy-egy ötperces írásba, amelyben egy életpálya legintimebb elakadásai és küzdelmei bontakoznak ki. Minden rövid történet mestermunka, amely a személyes elakadástól a kibontakozás és megújulás lehetőségéig vezet végig minket. Könyve stílusteremtő, mert minden sztoriban van valami egyedi és mégis mindannyiunk számára érvényes tanulság. Írásaiban a sűrítés és a fókuszált vonalvezetés eszközeivel él, amelyben a katarzis és a feloldás fontos szerepet kap. Aki olvassa a különböző emberi történeteket és sorsokat, szinte mindegyikben magára ismerhet. Talán azért is, mert korunk legfontosabb kérdései, az élet, a halál, az egzisztenciális szorongás, a szüleinktől való elszakadás, az elengedés és a megtartás leginkább szívszorító pillanatai bontakoznak ki belőle. A szerző valószínűleg a kollektív tudattalanból hívta elő ezeket a fontos történeteket, hogy mindannyiunk útkeresését támogassa általa. „…A labirintus belőlünk táplálkozik, a mi kivetülésünk, azonos velünk, és így a megoldás is bennünk van legbelül. Az élet labirintusa olyan organikus Mátrix, amely pontosan követi a belső folyamatainkat. Ha elfáradunk és kiégünk, a külső körülményeink nem pusztán lekövetik a belső állapotunkat, hanem felerősítik. A kiégett ember a saját fásultságának felerősített árnyékával találja szemben magát kívül, illetve olyan erős megállító helyzetekkel, amik tükrözik a belső állapotát…” „Nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. A betöltött idő megteremtése mindannyiunk számára fontos. A betöltött időhöz azonban az üres időn át vezet az út, amelyet megkerülni, átugrani nem lehet. Jó lenne átkapcsolni a pihenés örömébe, és élvezni a megérkezést. Ehhez azonban helyet kell készítenünk önmagunkban a megérkezés ünnepének…”
Kipróbálható
Országmárkázás
Papp-Váry Árpád
Országmárkázás
Versenyképes identitás és imázs teremtése

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 346 6

Fiatalos, lendületes és lényegre törő összeállítás az országmárkák építésének fontosságáról, folyamatáról és korlátairól. Hiánypótló munka, amely a rendszerezett elméleti alapok áttekintése után gyakorlati iránymutatásokat fogalmaz meg a témával elméleti vagy gyakorlati szinten foglalkozók számára. Ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretik az igényes és olvasmányos szakkönyveket, és akiket érdekel, hogy miként lehetne Magyarország országimázsát innovatív módon formálni. Deli-Gray Zsuzsa kutatóprofesszor, ESSCA School of Management A kötet friss szemlélete szerint az országimázs formálása alapvetően asszociáció- és reputációépítés. Komplex, változékony és kihívásokkal teli szakterület. Papp-Váry Árpád nemzetközileg elismert szakemberként páratlan és nélkülözhetetlen útmutatót biztosít azok számára, akik a témában bármilyen módon is érdekeltek. Fehér Katalin tudományos főmunkatárs, Budapesti Gazdasági Egyetem Termékmárkát építeni nem könnyű feladat, országmárkát építeni ennél is nagyobb kihívás. Itt a professzionalizmus mellett számos más, szakmán túli faktor gazdagítja a képletet. A szerző vitathatatlan erénye, hogy ezeken felülemelkedve szakmai keretet ad, struktúrát vázol, példákat hoz, ellentétes álláspontokat villant föl, miközben nehézségekre is rámutat, köztük talán a legfontosabbra: nincs országmárka-építés országépítés nélkül, hisz a márkát végső soron mégiscsak maga a termék határozza meg. Nagy Bálint marketingtanszék-vezető, International Business School Magyar nyelven ilyen alapos áttekintés az országmárkázásról még nem jelent meg. Átfogó, olvasmányos, az olvasót egy új világgal ismerteti meg, amelynek akarva-akaratlanul ő maga is szerves része. A könyv egy ígéret: olvasója megértheti a helymárkázás sajátos határterületét, a marketing, a márkázás, a fogyasztói pszichológia, a stratégiai tervezés és a közösségépítés sajátos elegyét. Kádár Magor egyetemi docens, Babeş-Bolyai Egyetem
Kipróbálható
Plauzibilis érvelés a generatív nyelvészet történetében
Kertész András
Plauzibilis érvelés a generatív nyelvészet történetében

Online megjelenés éve: 2020

ISBN: 978 963 454 465 4

A nyelvtudomány historiográfiája az utóbbi mintegy négy évtizedben periférikus, kevesek által művelt, alulértékelt szakterületből a nyelvtudomány egyik dinami¬kusan fejlődő, gazdag szakirodalmat produkáló, elismert részdiszciplínájává vált. A tudománytörténet-írás iránti érdeklődés kialakulása, valamint a generatív nyelvészet nagy visszhangot kiváltó fogadtatásának egymásra hatása következté¬ben a generatív nyelvészet története a tudománytörténet-írás fókuszába került. Azonban mindeddig nem született átfogó elemzés a generatív nyelvészet történe¬tét feldolgozó historiográfiai nézetekről. A jelen kismonográfia e hiány pótlására tesz kísérletet. Célja három feladat végrehajtása: Az első az, hogy a generatív nyelvészet történetére vonatkozó, egymástól oly¬kor radikálisan különböző historiográfiai nézetek pluralizmusának tárgyilagos be¬mutatásával elősegítse a generatív nyelvészet hazai recepcióját. A könyv második célja, hogy feltárja a bemutatott tudománytörténeti állás¬pontok hibáit és felvesse a hibákat elkerülő historiográfiai alapfogalmak, hipoté¬zisek és eszközök kidolgozásának indokoltságát. A harmadik cél a historiográfiai nézetek elemzéséből levont következtetések alapján egy olyan új historiográfia lehetőségének egy esettanulmányban való szemléltetése, amely elkerüli az elemzett nézetek hibáit, és egy új tudománytör¬téneti szemléletet körvonalaz. Szándéka szerint a könyv közérthetőségre törekvő tudományos munka. A szerteágazó szakirodalom bemutatása, szisztematizálása és kritikai elemzése mellett önálló mondandóval kíván hozzájárulni a nyelvtudománytörténet-íráshoz, ezért felkeltheti a tudománytörténet iránt érdeklődő nyelvészek és a nyelvtudo¬mány iránt érdeklődő tudománytörténészek figyelmét is.
Kipróbálható
Humán szakosok gyakorlati kézikönyve
Feuer Mária, Nagy Krisztina
Humán szakosok gyakorlati kézikönyve

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 437 1

A könyv a felsőoktatási humán képzésekben részt vevő, terepgyakorlatukat töltő, végzés előtt álló hallgatóknak szól, s ezen belül kiemelten a szociális munka szakos gyakornokoknak. Az egyetemi évek során abszolvált elméleti stúdiumok, szemináriumok és tantermi gyakorlatok után a hallgató belép leendő munkájának terepére, ahol elméleti tudását a mindennapi kliensellátás gyakorlatába kell transzformálnia. Ez a folyamat képzésének és képzettségének minőségi változását, tudásanyagának az eddigieknél lényegesen magasabb szintű alkalmazását követeli meg. A kötet széles körben tér ki a tereppel mint munkahellyel kapcsolatos feladatok, helyzetek, emberi kontaktusok és problémák elemzésére, majd a kliensekkel folytatott közvetlen tevékenységi formákat veszi górcső alá, részletekbe menő szempontrendszerek megadásával. Ezt követően áttekinti a szociálpolitikai ellátórendszer hazai elemeit. A zárófejezet az első interjú elkészítését és a gyakornok önsegítő mentálhigiénés munkáját tárgyalja. A könyvet nemcsak hallgatóknak, de az őket irányító szakembereknek, sőt a fiatal, pályakezdő kollégáknak is ajánljuk. S természetesen nem csupán a gyakorlati kliensellátásban hivatásukat teljesítő szociális munkások, szociálpedagógusok, hanem pszichológusok, pszichiáterek, gyógypedagógusok, óvónők, tanárok, szociális asszisztensek is haszonnal forgathatják.
Kipróbálható
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXI.
Siptár Péter (szerk.)
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXI.
Fonológiai tanulmányok

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 366 4

Pontosan fél évszázaddal ezelőtt, az Általános Nyelvészeti Tanulmányok hatodik kötetében jelent meg a klasszikus generatív fonológia emblematikus magyar alapműve, Szépe György Az alsóbb nyelvi szintek leírása című tanulmánya. A sorozatban azóta mindössze kétszer került sor fonológiai tanulmányokat felsorakoztató kötet kiadására, 1974-ben és 1998-ban. Huszonegy év elteltével most ismét fonológiai tárgyú tematikus számmal jelentkezünk, amellyel Péter Mihályt, a magyarországi fonológiai kutatások kiemelkedő személyiségét, a legutóbbi ilyen kötet szerkesztőjét köszöntjük 90. születésnapja alkalmából. Az 1998-as gyűjtemény szerzői közül ismét sikerült megnyernünk Polgárdi Krisztina, Szigetvári Péter és Varga László közreműködését, akárcsak a szakma olyan további nagy alakjaiét, mint Nádasdy Ádám és Törkenczy Miklós. Az újabb fonológusnemzedékek képviseletében helyet kapott a kötetben Balogné Bérces Katalin, Bárkányi Zsuzsanna, Cser András, Gaál Zoltán Kristóf, Huszthy Bálint, G. Kiss Zoltán és Rebrus Péter írása is. A hagyományokat folytatva felkértünk három külföldi szerzőt is Firdos Atta, Markus Pöchtrager és Jeroen van de Weijer személyében. A kötet összeállításában a lehető legnagyobb tematikai és megközelítésbeli sokszínűségre törekedtünk. A jelenkori palettán jelen lévő számos fonológiaelméleti iskola közül megjelenik benne az optimalitáselmélet és a harmónianyelvtan mellett a kormányzásfonológia több különböző változata, valamint egy áttekintő tanulmányban a szabályalapú, ábrázolásalapú, megszorításalapú és használatalapú fonológiák szinte teljes köre. A fonológia határterületei közül a kötet tanulmányai tárgyalják a fonetikának, a morfológiának, a szintaxisnak, a nyelvtörténetnek és a nyelvi kölcsönzésnek a fonológiával alkotott metszéspontjait. A vizsgált nyelvek között megtalálható a magyar mellett az angol, a latin, az olasz, a spanyol és a Pakisztánban beszélt szaraiki, de szóba kerül a japán, német, dán, szlovén, lengyel, orosz, komi, török, katalán, indonéz, ponapéi, vata, beludzs és más nyelvek fonológiája is. A szemügyre vett fonológiai jelenségek köre is változatos: a magyar magánhangzó-harmónia átfogó és részletes tárgyalásán kívül szó esik a kötetben a zöngésségi szembenállásról a magyarban és annak hiányáról az angolban, a fonologizálódásról és a morfologizálódásról, a reduplikációról, a törlésről és a lenícióról, a magyar melléknevek többes számáról és a magyar mondatok hangsúlyozásáról, a fonotaktikáról és az idegen akcentusról, továbbá a fonológiai ábrázolásokról és a fonológiai variáció lehetséges kezelésmódjairól.
Kipróbálható
Ellenőrzés - a fenntartható jó kormányzás eszköze
Domokos László
Ellenőrzés - a fenntartható jó kormányzás eszköze

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 474 6

„Okleveles közgazdászként végeztem 1988-ban a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, 1991-ben szakközgazdászként a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Továbbképző Intézetében. 1988-1990 között osztályvezető voltam, majd az azt követő négy évben Békéscsaba Megyei Jogú Város alpolgármestereként dolgoztam. 1995-1998 között gazdasági tanácsadóként tevékenykedtem, majd a Békés Megyei Önkormányzat elnökének tisztségét láttam el 1998-2002, valamint 2006-2010 között. 1998 és 2010 között országgyűlési képviselőként töltöttem be hivatásom. Kutatási területem a jó kormányzás fenntartása, különös tekintettel a jó kormányzás eszközeire, amiben a számvevőszékek mint garantőr szervezetek jelennek meg. 2017-ben szereztem doktori fokozatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ugyanebben az évben a Nankingi Ellenőrzési Egyetem és a Miskolci Egyetem díszdoktorává avattak. Tudományos tevékenységemet számos folyóiratcikk jegyzi, 2019 óta a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi tanárává neveztek ki. 2010 óta az Állami Számvevőszék elnökeként látom el hivatásom, emellett 2011-től a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesületének elnöke és a Költségvetési Tanács tagja vagyok. A könyv a jó kormányzás megteremtésének alapvető értékei, alapelvei között bemutatja a változások menedzselésének kereteit. Könyvemet azoknak ajánlom, akik mélyebb ismereteket szeretnének gyűjteni a jól irányított állam működéséről, garantőr-szervezetéről és az ellenőrzésről mint a fenntartható jó kormányzás eszközéről.”
Kipróbálható
Az elfogadás művészete
Harday Silvia Ildikó
Az elfogadás művészete

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 059 967 2

Kérdezhetik, miért vállalkoztam a pszichoterápiás munkámban és a különböző céllal szerveződött encounter csoportokban szerzett tapasztalataim közreadására? Elsősorban talán azért, mert négyszemközt a kliensekkel, a csoportban facilitátorként (vezetőként), tanárként a diákok körében nap mint nap meggyőződtem arról, hogy Carl Ransom Rogers amerikai pszichológus elgondolásai a pozitív, de legalábbis semleges emberi természetről, a saját lényünk önkiteljesedéséről, bölcsességéről, az elfogadásnak, törődésnek, a szeretetnek szinte misztikus hatásáról valóban jelen vannak bármely fejlesztő emberi kapcsolatban. Szerettem volna, ha ennek gyakorlati példáit - a valóságos önmagunkért folytatott küzdelmeink során átélt néha megható, néha megrázó, néha dühös és elkeseredett, néha felszabadító érzések születését, folyamatát; a csak másokra koncentrált figyelem, az aktív meghallgatás és a belőlünk áradó pozitív energia gyógyító hatását - a maguk meggyőző és realisztikus voltában ismerik meg. Reméltem, hogy a segítő foglalkozásra készülő diákok számára társaik útkeresése, a szakmához nélkülözhetetlen attitűdjeinek megismerése és fejlesztése, a készségek gyakorlása közelebb hozza a száraz elméletet, és elindítja bennük a saját meggyőződés- és attitűdrendszerük kialakítását. Reméltem azt is, hogy a szakmában dolgozó kollégáimnak - bármilyen orientáltságúak is - meg tudom majd mutatni azokat a törekvéseimet, amelyekkel az életem során az emberi lélekről megszerzett ismereteimet, tapasztalataimat egységes egésszé próbálom összerakni. Abban is bízom, hogy bárki, aki szívesen indul el, vagy már meg is tette az első lépéseket a saját belső világának a megismerésére, esetleg lelki problémájának a megoldására, szempontokat kaphat Carl Rogers tanításaiból, és segítséget nyújthatnak számára az interjúkban, a csoportjegyzőkönyvekben olvasott részletek is.
Kipróbálható
A gyermekrajztól a fiatalok vizuális nyelvéig
Kárpáti Andrea
A gyermekrajztól a fiatalok vizuális nyelvéig

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 362 6

„Jelképek erdején át visz az ember útja” – Baudelaire szavai jól jellemzik a 21. századot, amelyben a képi kommunikáció az élet minden területét átszövi. A térbeli tájékozódás, a színek, formák hatásos használata az öltözködéstől a közösségi médiában alakított képmásig, az építés és tárgyalkotás mind részei a könyv témáját adó vizuális nyelvnek. A gyermekrajz egy kutató kezében könnyen úgy járhat, mint a lepke, amely egy állatbarát rovarász hálójába akad. Fajtájáról, származási helyéről, szokásairól és alakjáról pontos feljegyzések készülnek, majd felnyílik a háló. A lepke repülhetne is tovább, ha szárnyáról a vizsgálódás során le nem pergett volna a hímpor. Mindent megtudtunk, ami kideríthető, de vizsgálódásunk közben csúszómászóvá tettük. Nincs titka már, ami elbűvölne. Ez a könyv arra törekszik, hogy a vizuális képességrendszer megismerésével váljék érthetővé, de ne veszítsen varázsából a gyermekrajzok és kamaszművek világa. Az első firkáktól a 12–14 éves kiskamaszok hagyományos és digitális műveiig követi nyomon a szerző a képi nyelv formálódását, hazai és nemzetközi kutatások és a rajzpedagógiában eltöltött négy évtized tapasztalatai alapján. A kötetben számos művészeti projektről olvashatunk, amelyek képek, szobrok, építmények alkotásában és megértésében segítik a fiatalokat. A szerző a pedagógiai programok értékeléséhez is ad eszközöket, a képességkutatás eredményeivel támogatva a fejlesztést. A könyvet ajánljuk mindenkinek, aki tanítja és kutatja a gyermekek képi nyelvét, és azoknak is, akik csak csodálják vagy csodálkoznak rajta, és szeretnék jobban megérteni.
Kipróbálható
Döntéstámogató számvitel - érthetően szórakoztatóan
Laáb Ágnes
Döntéstámogató számvitel - érthetően szórakoztatóan

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 846 0

A „Döntéstámogató számvitel – érthetően, szórakoztatóan” könyv azért született, hogy megmutassa a vezetőknek, a célorientált, értéktudatos és költséghatékony döntéseikhez - hogyan lehet eloszlatni a bizonytalanságot a megfelelő időben rendelkezésre álló, szükséges részletezettségű, releváns információkkal, - hogyan érhetnék el, hogy a vezetői jelentések valóban a legfontosabb stratégiai céljaik eléréséről, intézkedéseik hatásvizsgálatáról adjanak számot, - időben jelzést kapjanak, ha valahol szükség van akár a célok korrigálására, akár érdemi beavatkozásra. Minden vállalkozásnak szüksége lenne ilyen vezetői jelentésre, ám ehhez a szerző szerint szükségük van arra, hogy - a cég vezetői egyértelműen megfogalmazzák elvárásaikat arról, milyen információkat, mutatókat, milyen gyakorisággal akarnak kézhez kapni, - a kontrollerek – az informatikusokkal együttműködve – képesek legyenek ezeket kinyerni a vállalati adatokból és megfelelően prezentálni a vezetők számára, - legyenek használható becslések a stratégiai információval, kompetenciával, környezeti és társadalmi javakkal kapcsolatos terv és tényadatokra vonatkozóan, - a vezetők eredményesen lépjenek fel az új módszerek bevezetését kísérő ellenállással szemben, valamint tudatosan kerüljék el azokat a tipikus hibákat, amelyek még a legjobb módszereket is képesek kudarcba fullasztani. Laáb Ágnes újabb könyve méltó folytatása a „Számviteli ismeretek érthetően, szórakoztatóan” könyvnek. Ismét egy hiánypótló, szemléletében és módszertanában egyaránt praktikus, olvasmányos kézikönyv született. Ott a helye gyakorló vezetők, kontrollerek, gazdasági informatikusok, egyetemi hallgatók könyvespolcán, de érdekes és izgalmas kalandozásra hívja azokat is, akik egyszerűen csak szeretnék jobban érteni, hogyan, miért romlik el a mindennapi tenni akarásban az, ami akár jó is lehetne és tudni szeretnék, milyen kihívásokat, új követelményeket tartogat számukra – vezetőként, szakértőként, munkavállalóként – a tudásalapú társadalom.
Kipróbálható
Emberi erőforrás menedzsment kézikönyv
Karoliny Mártonné, Poór József
Emberi erőforrás menedzsment kézikönyv
Rendszerek és alkalmazások

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 907 8

A folyamatos változások mára azt eredményezték, hogy szervezetek emberi erőforrásai és menedzselésük a szervezeti versenyképesség kritikus elemeivé váltak. Egy-egy szervezet emberi erőforrás menedzselési gyakorlata azonban nagyon sokféle tényező hatására (szervezeten kívüli: gazdasági fejlettség, demográfiai helyzet, munkaerő piac, nemzeti kultúra, munkajogi helyzet, válság és kilábalás stb. és szervezeten belüli: stratégia, kultúra, struktúra, méret, tulajdonforma, munkavállalók kompetenciái stb.) kialakuló, eltérő stílusú és felfogású vezetői döntések eredménye. Az 1994 óta hatodik alkalommal megjelenő átdolgozott kézikönyvünkben arra törekedtünk, hogy választ adjunk a következő emberi erőforrás menedzselést érintő fontosabb kérdésekre: Milyen EEM fogalmakkal dolgozunk? Hogyan változnak az EEM fókuszai, közelítésmódjai a 21. században? Hogyan alakulnak az EEM legfontosabb befolyásoló tényezői és mozgatórugói? Kik menedzselik az emberi erőforrásokat? Kik hozzák meg az EEM döntéseit, kik alakítják az EEM rendszereit, kik végzik az EEM tevékenységeket? Mik az EEM, illetve ezen belül az egyes rendszerek, funkciók elvi/stratégiai döntési kérdései, kapcsolódási pontjai? Hogyan járul hozzá az EEM a szervezeti teljesítmény és az értékképzés alakulásához? Mik a különböző EEM rendszerek (funkciók) fő céljai, jellemzői, a módszerek, technikák választéka, alkalmazási folyamatai, feltételei és elvárható eredményei? Milyen innovatív megoldások honosodtak meg az elmúlt néhány évben és milyen változások várhatók a különböző EEM rendszerek alkalmazása terén? Mit mutatnak? Hogyan alakulnak az alkalmazásról szóló nemzetközi és hazai vizsgálati tapasztalatok? A 15 fejezetből álló kézikönyvet tapasztalt egyetemi oktatók és gyakorló szakemberek készítették. Egyaránt hasznos olvasmányként ajánljuk mind az emberi erőforrás menedzsment tanulmányokat folytató hallgatók, mind pedig a vezetők és szakemberek számára
Kipróbálható
Kémiai szimulációk az atomoktól a vegyipari reaktorokig
Höltzl Tibor, Veszprémi Tamás
Kémiai szimulációk az atomoktól a vegyipari reaktorokig

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 171 4

Szimuláció alatt egy berendezés, egy rendszer, egy jelenség várható viselkedésének, gyakorlati hatásának vizsgálatát és előrejelzését értjük. Szimulálhatjuk egy gép működését vagy egy lézer teljesítményét pusztán azáltal, hogy ismerjük a fizika megfelelő egyenleteit. Egy autó biztonságtechnikai vizsgálata is szimuláció, mint ahogy egy politikai párt választási eredményének vagy egy társadalom mobilitásának, egy gazdaság fejlődésének az előrejelzése is az. A Naprendszer pontos szimulációja lehetővé teszi, hogy kiszámítsuk egy távoli üstökös pályáját. Bolygónk légkörének szimulációja teszi lehetővé a ma már egyre megbízhatóbb meteorológiai előrejelzéseket. Kémiai szimulációk végrehajtásához a szükséges feltétel az adott fizikai jelenség ismerete, a megfelelő számítástechnikai módszerek választéka, egy nagy teljesítményű számítógép – valamint a megfelelő szakértelem. Könyvünkkel a megértéshez, a szakértelem alapjához szeretnénk segítséget nyújtani. Az olvasó a könyv végére érve képet kap a kémiai szimulációk fontosságáról és arról, hogy használatával a vegyészmérnöki munka során milyen hatalmas segítséget nyerhet. Titkon azt is reméljük, hogy talán kedvet is kap a szimulációkhoz, melyek a modern vegyészmérnöki feladatok egyre inkább nélkülözhetetlen eszközeivé válnak.
Kipróbálható
Az utazásszervezés új dimenziói
Jancsik András, Jászberényi Melinda, Kökény László
Az utazásszervezés új dimenziói

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 059 953 5

Kevés tevékenységet változtat meg annyira az internet elterjedése, mint az utazásszervezést. Azok a szervezetek, melyek alkalmazkodnak a fejlődéshez, továbbra is sikeresek maradhatnak. Ehhez a folyamathoz nyújt komoly segítséget e könyv, mely összefüggéseiben elemzi a turizmus múltját, jelenét, jövőjét. dr. Simon András, lektor A könyv rendkívül időszerű, felvázolja az utazásszervezés és közvetítés múltját és jelenét. Áttekinti a legújabb keresleti és kínálati trendeket, és rámutat a turizmus folyamatosan változó gazdasági hátterére, valamint az ezt követő fogyasztói magatartásra. A turizmus és a turisztikai szakma teljes spektrumát mutatja be a legfrissebb statisztikákkal alátámasztva. Gyakorlati ismeretekkel, egyben lexikonként is szolgál a friss szakmabeliek számára. A könyv hiánypótló funkciót is betölt, hiszen kevés az olyan szakirodalom, amely ilyen részletességgel elemzi az utazási irodán belül folyó munkát, s kiemeli annak igényességét és sokszínűségét. Az utazásszervezők és közvetítők nevében ezúton is köszönetemet fejezem ki, hogyez a tudományos munka megszületett, és elérhetővé vált a jövő szakemberei számára. Nyúl Erika ügyvezető igazgató, Violin Travel Ltd. A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.
Kipróbálható
Módszertan vállalkozások pénzügyi teljesítményének mérésére
Zéman Zoltán, Béhm Imre
Módszertan vállalkozások pénzügyi teljesítményének mérésére
Mérleg- és eredménykimutatás-elemzés

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 355 8

A könyv szlogenje: „Ne törje a fejét feleslegesen, hogy milyen pénzügyi mutatókat használhat a mérleg és az eredménykimutatás, a cash flow elemzésére; az üzleti tervek, a hitelkérelmek pénzügyi megalapozására; vállalkozása bemutatására az üzleti jelentésben, a kiegészítő mellékletben és más cégismertetőkben. Megtalálja rá a választ ebben a könyvben.” A kötet ugyanis a vállalkozások pénzügyi teljesítményének megítélésére felhasználható hazai és a külföldi gyakorlatból átvett legfontosabb pénzügyi mutatók széles választékából mindazokat közzéteszi, amelyek a magyar számviteli törvény által kötelezően összeállított beszámolók mérlegéből és eredménykimutatásából számíthatók. A módszertan mindenekelőtt a vállalati tevékenységgel közvetlen kapcsolatban álló vállalati vezetőknek, szakembereknek nyújt segítséget. Eredményesen használhatják fel vállalkozók, gazdasági társaságok igazgatósági tagjai, felügyelőbizottsági tagjai, állami vállalatok, szövetkezetek, költségvetési intézmények vezetői, pénzügyi és számviteli szakemberei, könyvvizsgálók, mérlegképes könyvelők, közgazdászok, ellenőrző szervezetek, bankok, biztosítók, önkormányzatok munkatársai. Ajánlott a felsőoktatásban, a menedzserképzésben és -továbbképzésben, valamint a KKV vállalkozások pénzügyi vezetői részére tartott stúdiumok esetében. A könyv módszertani támogatást nyújt a Zéman Zoltán–Béhm Imre: A pénzügyi menedzsment controll elemzési eszköztára című kiadványunkhoz. a Kiadó
Kipróbálható
Üzleti és projekttervezés
Deutsch Nikolett, Jelen Tibor
Üzleti és projekttervezés
Elmélet és gyakorlat kulturális turisztikai példákkal

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 405 0

A szerzők Üzleti- és projekttervezés című jegyzetükkel az egyetemi oktatásban fontos és hiánypótló művet alkottak meg. Az üzleti tervezés és a projekttervezés sajnálatos módon a hazai – és sok helyütt a nemzetközi – felsőoktatásban egymástól függetlenül kerül tárgyalásra, oktatásra. Mindeközben a gyakorlatban nem két különálló területről, hanem együtt kezelendő kérdésekről van szó. A vállalatok, vállalkozások és intézmények jövőjére vonatkozó kérdések a stratégiai tervezés keretében kerülnek meghatározásra, míg ezek a hosszú távú tervek konkrét, rövid távú, operatív tervként kerülnek megvalósításra. A kettő közötti kapcsolatot az üzleti tervezés képezi, amely, ahogy a szerzők fogalmaznak: „sajátos átmenetet képez a stratégiai és operatív tervek között, tekintettel arra, hogy a stratégiai tervnél konkrétabb, de az operatív tervhez képest hosszabb időtávban, a vállalkozás jellemzőiből, működésének, tevékenységének összefüggéseiből kiindulva tervezi meg a vállalkozás, vállalat gazdálkodását, reálisan előre vetíthető pénzügyi folyamatát”. Az itt felvázolt rendszerbe illeszkedik a projektek tervezése is, ugyanis a projektek biztosítják a tervezési rendszerben azt a rugalmasságot, amely lehetővé teszi a szervezet, vállalat megújulását, fejlődését, versenyképességének javítását. A projektek a külső és belső lehetőségekre építő innovációs tevékenységeket foglalják magukba, és sikeres megvalósításukkal hozzájárulnak a szervezeti, vállalati stratégiai célok eléréséhez, megvalósításához. Ebben az értelemben hiánypótló és haladó szemléletű a jegyzet. Dr. Szabó Lajos György egyetemi tanár, BCE A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.
Kipróbálható
Kultúra, társadalom és lélektan
Pikó Bettina
Kultúra, társadalom és lélektan

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 461 6

Bár az emberi természetről már sokat megtudtunk az elmúlt évszázadok folyamán, még a XXI. század elején is viszonylag keveset tudunk a társadalomnak és a kultúrának az egyén személyiségére és magatartására gyakorolt hatásairól. A modern társadalom számos kihívást állított az egyének és közösségek elé. Vajon megtaláljuk-e a módját annak, hogy kellőképpen alkalmazkodni tudjunk e kihívásokhoz? Milyen nyomokat hagy a fogyasztói társadalom és a globalizáció az egyének pszichikai folyamataiban? Hogyan alakulnak át társas kapcsolataink vagy a valláshoz való viszonyunk a modern társadalomban? Hogyan tükrözik mentális zavaraink adaptációs problémáinkat? Milyen lélektani gyökerei vannak a tekintélyelvűségnek? Megannyi kérdés, amelynek megválaszolására tesz kísérletet a szerző legújabb, társadalom-lélektani kötetében. A könyv lényegében kalandozás az egyén és a társadalom viszonyrendszerében, segít megérteni a pszichikai folyamatok társadalmi és kulturális összefüggéseit a posztmodern társadalomban, amelyben élünk. A könyvet mindazoknak ajánljuk, akik felelősséget éreznek kultúránk jobbításáért, és akik nem félnek megismerkedni a társadalmi valóság diagnosztikus jelzéseivel. A jelen fokozott adaptációs törekvései elvezethetnek egy magasabb életminőséghez, hogy valóban élvezni tudjuk korunk vívmányait.
Kipróbálható
Szerződésszegés a polgári jogban
Leszkoven László
Szerződésszegés a polgári jogban

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 866 8

A 2016-ban megjelent első kiadás óta történt joggyakorlatbéli pontosítások, a 2018. január 1-jén hatályba lépett új polgári eljárásjogi kódex, a 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) folytán szükségessé vált a szerződésszegés kérdésköréről szóló monográfia kiegészítése. Mivel a Pp. alapjaiban változtatott a polgári jogi igényérvényesítés keretrendszerén, ezért elengedhetetlen – szigorúan az anyagi jogi problémákhoz kapcsolódóan – az új törvény szabályainak „felvillantása”, amit a szerző – támaszkodva az eljárásjogi kommentárirodalom legjobbjaira – kiváló gyakorlati érzékkel old meg.A szerződésszegés kérdésköre – aligha vitathatóan – a szerződési jog egyik legintenzívebb területe. A szerződés lényege, hogy a felek által célzott szolgáltatás megvalósuljon, ha ez elmarad, nyomban előáll a szerződésszegés állapota.A könyv a szerződésszegés polgári jogi szabályai címet viseli. A szerző e monográfiában kizárólag a magyar polgári jog szabályait tekinti át a régi magyar magánjogi irodalom remekeiből (elsősorban Grosschmid Béni, Szladits Károly, Beck Salamon műveiből) vett, máig is irányadó gondolatokon elindulva, mindvégig a hatályos polgári jog talaján mozogva. Az objektív és szubjektív szerződésszegés, a visszatartási jog, az elállás, a késedelem és a hibás teljesítés, a termékszavatosság és a hibás teljesítéssel okozott kár stb. joganyaga mellett a műben szó esik a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül a foglaló, a jogvesztés kikötés és a kötbér valamint az egyéb kötbérfajták (pl. az objektív kárátalányok) kötelmet erősítő, támogató szerepéről, de helyet kapnak a műben érdekes, a mai irodalomban máshol kevesebb figyelemben részesülő jogintézmények és problémák is, mint pl. a kamatban rejlő funkciók, a szerződésszegés témakörének érdekérzékenysége és az érdekleengedés vagy az igényhalmazatok (non-cumul problémája vagy tapadó kár és szavatossági igények kapcsolata) kérdésköre és így tovább.
Kipróbálható
A feltételes adómegállapítás hazai és nemzetközi szabályozása
Szabó Ildikó
A feltételes adómegállapítás hazai és nemzetközi szabályozása

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 835 4

A könyv széles körűen bemutatja a feltételes adómegállapításra vonatkozó eljárást, amely mind a gyakorlati, elméleti szakemberek, mind az egyetemi hallgatók számára hasznos ismereteket tartalmaz. A gyakorlati szakemberek számára kiemelt jelentőséggel bírhat, hogy az eljárást az olvasó nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is megismerheti, átfogó képet kap a feltételes adómegállapításról. Így elérhetővé válik a „titkos elixír” a folyamatos hiánypótlási eljárások megszüntetésére, valamint olyan szemlélet elsajátítására, amely alapján átalakul a feltételes adómegállapítási kérelemben szereplő kérdések megfogalmazásának módja, amely együttesen lehetővé teszi a gyorsabb, szakszerűbb eljárás lefolytatását. Mindezek alapján, aki előzetesen, érdemben ismerni kívánja egy konkrét ügylet adózását alapjaiban befolyásoló kérdések minősítését, és az adóellenőri mérlegelés lehetőségét ki akarja zárni, annak a könyv a gyakorlat próbáját kiállt eljárásra hívja fel a figyelmét. A könyv szakmai értékét az elméleti szakemberek számára az határozza meg, hogy egy speciális közigazgatási (adóigazgatási) eljárást tudományos igénnyel mutat be. Ugyanakkor nem leíró jelleggel vázolja fel a feltételes adómegállapítás hazai és nemzetközi szabályozását, hanem összehasonlító jogi keretben éri el ezt a célt. A könyv minden egyetemi hallgató figyelmét is felkelti, amennyiben érdeklődik a hazai beruházás és azok adózási eljárásai iránt. Így aki nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásban kíván részt vállalni, illetve adótanácsadói tevékenységet kíván folytatni, az a jelen kiadványban hasznos gyakorlatorientált eljárást ismerhet meg nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi szempontok alapján is. Az adóhatóságnál elhelyezkedni kívánó egyetemi hallgatók pedig egy olyan szemléletet és eljárást ismerhetnek meg belőle, amely hasznos szakmai tudást és valós versenyképességi előnyt nyújt. Könyvünk hiánypótló jelleggel a hazai gyakorlati és tudományos ismeretek bővítését szolgálja, és hozzájárul a hazai pénzügyi kultúra növeléséhez.
Kipróbálható
Adómentességek az áfa rendszerében
Farkas Alexandra, Száraz Tünde
Adómentességek az áfa rendszerében

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 840 8

Jelen kiadványunk az általános forgalmi adó rendszerében adómentesség alá tartozó termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos szabályokat dolgozza fel. A kiadvány első részében az olyan adómentességeket tárgyaljuk részletesen, amelyekhez nem kapcsolódik áfa-levonási lehetőség (más néven: a tevékenység közérdekére, vagy speciális jellegére tekintettel adómentes tevékenységek köre). Itt kitérünk – többek között – a különböző oktatási szolgáltatások, az egészségügyi, illetve a szociális ellátások mentességeire, az adómentes körbe tartozó pénzügyi és ahhoz hasonló szolgáltatások szabályaira. Részletesen ismertetjük az ingatlanértékesítés, valamint az ingatlan bérbeadás adómentes esetköreit is. Bemutatásra kerül, hogy milyen feltételek fennállása esetén alkalmazható az adómentesség, valamint minden egyéb olyan körülményt ismertetünk, amely lényeges ezen ügyletek áfa-rendszerbeli kezelését tekintve. A kiadvány második része foglalkozik az áfa-levonással együtt járó adómentes (más néven: valódi mentes) termékértékesítések és szolgáltatásnyújtások, valamint az adómentes termékimport szabályaival. Tárgyalásra kerülnek többek között e részben a közösségi adómentes termékértékesítések szabályai, az exportértékesítés, valamint a különböző vámeljárások során teljesülő ügyletek adómentessége, valamint a nemzetközi, illetve diplomáciai kapcsolatokkal összefüggő adómentes ügyletek szabályai is.
Kipróbálható
Tudományágak integráló és integrált szerepe
Tóth József (szerk.)
Tudományágak integráló és integrált szerepe

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 486 9

2018. november 12-13-án a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kara adott otthont a Magyar Tudomány Ünnepe 2018 tiszteletére rendezett „Határtalan tudomány” című kétnapos nemzetközi tudományos konferenciának. A rendezvényen a nyelvtudományi, a TOPOS - Space and Humanities, az irodalom- és kultúratudományi, az interkulturális germanisztikai és fordítástudományi, a társadalom- és neveléstudományi szekciókban elhangzott 36 hazai és külföldi kutató előadás mellett külön szekcióban 10 előadással helyet kaptak doktorandusz hallgatóink kutatási eredményei is. Jelen tanulmánykötet egyrészt az elhangzott előadásokra, másrészt pedig az azóta tovább érlelt kutatási témák bemutatására koncentrál. A tanulmánykötet betekintést enged a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar Intézeteiben folyó szerteágazó kutatómunkába, amelyet a különböző tudományterületek egymásmellettisége és egymáshoz kapcsolódása jellemez. Az inter- és multidiszciplináris jelleg az egyes kutatási területeken belül is nyomon követhető. Az egyes tudományágak, mint a nyelv-, irodalom- és kultúratudomány, valamint a társadalom- és neveléstudomány egyszersmind integráló és integrált szerepet töltenek be. A kötet tanulmányai a különböző diszciplínák közötti átjárhatóságot és érintkezési pontokat mutatják meg.
Kipróbálható
Számviteli és gazdálkodási változások az államháztartás területén 2016
Szamkó Józsefné, Sándorné Új Éva
Számviteli és gazdálkodási változások az államháztartás területén 2016

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 864 4

Az államháztartási területen könyvviteli szolgáltatást végzőknek – hasonlóan a korábbi évekhez – 2016. évben is kötelező továbbképzésen kell részt venniük. Kiadványunk a 2016. évi továbbképzésre készült a nemzetgazdasági miniszter által előírt kötelező tematikára épülve, több témakörben – ahol azt az adott témakör megkívánta – részletesebb magyarázatok, gyakorlati esetek bemutatásával. A fentieknek megfelelően könyvünk az aktuális számviteli kérdések részben tartalmazza a 2016. évtől hatályos államháztartási számviteli változások részletes ismertetését és az ezekhez kapcsolódó könyvelési tételeket. A kötelező tematika előírta, hogy a változásokat gyakorlati feladatokon keresztül is ismertetni kell. Erre tekintettel könyvünk számviteli részhez kapcsolódó 1. számú mellékletében nyolc gyakorlati feladat található a kötelezően megadott témakörökben. A számviteli részben a 2016. évi változások mellett bemutatjuk a hibajavítási módokat elméleti szinten és a kötelező témakörök szerinti gyakorlati példákon keresztül is. A számvitelt érintő jogszabályi környezet változásainak keretében kiadványunk ismerteti az államháztartási törvényben és a végrehajtására kiadott kormányrendeletben 2015. év során bekövetkezett változásokat. Szintén a kötelező tematika jegyében mutatjuk be a 2016. évtől hatályos, adózást érintő előírásokat. Az államháztartási szakterület kötelező tematikája alapján készült oktatási anyag célja, hogy - mind az oktatókat, mind a résztvevőket segítse a témakörök könnyebb feldolgozásában a továbbképzés ideje alatt; - a képzést követően kézikönyvként támogatást nyújtson a munkavégzés során felmerülő problémák megoldásához; - azoknak a munkatársaknak, szakmai vezetőknek is segítségükre legyen a mindennapi tevékenységükben, akiknek a kötelező továbbképzésen nem kell részt venniük; ezen felül - az államháztartási mérlegképes képzésben résztvevők számára is fontos lehet mind az írásbeli, mind a szóbeli vizsgákra történő felkészülésnél.
Kipróbálható
Bevezetés az üzleti informatikába
Kacsukné Bruckner Lívia, Kiss Tamás
Bevezetés az üzleti informatikába

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 485 2

Milyen informatikai ismeretekre van szüksége egy gazdasági vezetőnek? Egyrészt minimális szinten ismernie kell a korszerű információs technológiát, azt a hardver, szoftver és telekommunikációs eszköztárat, amelyet az informatikai piac üzleti megoldásai kínálnak. Másrészt, ami a legfontosabb, értenie kell, hogy üzleti tevékenysége mit jelent az információval való gazdálkodás szempontjából, és hogyan tudja üzleti céljaihoz megtalálni a megfelelő informatikai eszközöket. Ez utóbbi terület az, amelyre a könyv koncentrál, és megkísérli átadni azokat a legfontosabb ismereteket, amikre ma egy menedzsernek szüksége van. A szerzők Kacsukné dr. Bruckner Lívia a Nemzetközi Üzleti Főiskola Professor Emerita címmel kitüntetett nyugdíjas tanára. Matematikusként végzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, majd tíz évig tudományos munkatársként dolgozott az MTA SZTAKI Gépipari Automatizálási Főosztályán. Ez idő alatt a Budapesti Műszaki Egyetemen egyetemi doktori címet szerzett CAD/CAM tématerületen. Ugyanebben a témában egy évig a Polytechnic of Central London (ma University of Westminster) vendégkutatója volt. 1991-ben csatlakozott az Oxford Brookes University által Budapesten akkreditált International Business School-hoz, ahol 2016-ig vezető oktatóként, majd tanszékvezetőként irányította a főiskola informatikai oktatását. 2005-ben a Miskolci Egyetem Hatvany József Informatikai Tudományok Doktori Iskolájában PhD fokozatot szerzett elektronikus kereskedelmi és logisztikai rendszerek kapcsolódásának témájában. Nyugdíjazása óta részmunkaidős oktatóként, valamint szakdolgozati és PhD-témavezetőként vesz részt a főiskola munkájában. Kiss Tamás jelenleg Londonban a Westminster Egyetem Informatikai Karának egyetemi tanára (professor), a Párhuzamos Rendszerek Kutatóintézet (Centre for Parallel Computing) igazgatója. Diplomáit a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán és az ELTE TTK informatika és matematika tanári szakán szerezte. 1997-ben csatlakozott a Nemzetközi Üzleti Főiskolához, ahol adjunktusként üzleti információs rendszerekkel kapcsolatos tárgyakat oktatott. 2001 óta a Westminster Egyetem Információs Rendszerek Tanszékének oktatójaként adatbázisokkal, elektronikus kereskedelemmel és integrált vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozó modulok tematikáit dolgozza ki, és oktatja. Fő kutatási területe a Grid-rendszerek üzleti alkalmazásai és felhasználóbarát hozzáférési módjai.
Kipróbálható
A turisztikai termékek innovatív fejlesztése
Irimiás Anna, Jászberényi Melinda, Michalkó Gábor
A turisztikai termékek innovatív fejlesztése

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 408 1

Ez a kiadvány arra vállalkozik, hogy a hazai és a nemzetközi szakirodalomra, tudományos vizsgálatokra, szakértői megfigyelésekre, jó gyakorlatokra és persze a szerzők kreativitására alapozva bemutassa a turisztikai termékek palettáját. Az olvasó találkozhat tradicionálisabb termékkel (városi turizmus, bevásárlóturizmus, gasztroturizmus, konferenciaturizmus), szembesülhet úgynevezett niche (rés) termékekkel (kalandturizmus, buliturizmus, sportturizmus, hajós turizmus, szenior turizmus, tudományos turizmus), és végül, de nem utolsósorban elmélyülhet a horizontális, szinte minden terméket átható szemléletformálásban (akadálymentesítés, szexualitás, fenntarthatóság, felelősségteljesség, lassúság). A kötet tanulmányainak gondolatvilágát az innováció szükségszerűsége vezérli. A kiadvány a turisztikai termékek ismert logikájából/modelljéből kiindulva egyrészt megtartotta annak hagyományos formáját, másrészt számtalan új, innovatív megközelítéssel is találkozhatunk, amely egyaránt igaz azok tartalmára és stílusára. Az egyes termékek/fejezetek olyan szemléletmódot közvetítenek, melyek mára nélkülözhetetlenek a turisztikai trendek kereslet-kínálat értelmezéséhez, a desztinációk termékstruktúra analíziséhez, a piacszegmentációhoz. Prof. Dr. Aubert Antal egyetemi tanár A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.
Kipróbálható
Számviteli és gazdálkodási változások az államháztartás területén 2015
Szamkó Józsefné, Sándorné Új Éva
Számviteli és gazdálkodási változások az államháztartás területén 2015

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 863 7

Az államháztartási területen könyvviteli szolgáltatást végzőknek - az elmúlt évekhez hasonlóan - 2015-ben is kötelező továbbképzésen kell részt venniük. Kiadványunk a 2015. évi továbbképzés nemzetgazdasági miniszter által meghatározott tematikája alapján készült. A fentieknek megfelelően a könyv az aktuális számviteli kérdések tekintetében tartalmazza a 2015-től hatályos államháztartási számviteli változások részletes bemutatását a főbb könyvelési tételekkel, valamint a változásokhoz kapcsolódó belső szabályzatok változtatási kötelezettségeit. A kiadványban szerepel egy rövid összefoglaló azokról a 2014. évi beszámoló elkészítésével összefüggő gyakorlati kérdésekről, melyek problémákat okoztak, és amelyek 2015-ben ismételten jelen lesznek a költségvetési szervek elszámolásaiban. Az elméleti anyagot - megoldással együtt - három gyakorló feladat egészíti ki, amelyek a legtöbbször felmerülő gazdasági eseményeket mutatják be. A számvitelt érintő jogszabályi környezet változásainak keretében kiadványunk ismerteti az államháztartási törvény, az államháztartási törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet, valamint az adótörvények 2015-től hatályos, a költségvetési szervekre vonatkozó módosításait. Az államháztartási szakterület kötelező tematikája alapján készült oktatási anyag célja, hogy - mind az oktatókat, mind pedig a résztvevőket segítse a témakörök könnyebb feldolgozásában a továbbképzés ideje alatt, - a képzést követően kézikönyvként támogatást nyújtson a munkavégzés során felmerülő gyakorlati problémák megoldásához, valamint - azoknak a munkatársaknak, szakmai vezetőknek is segítségükre legyen a mindennapi tevékenységükben, akiknek a kötelező továbbképzésen nem kell részt venniük.
Kipróbálható
A munkaügyi compliance audit
Balogh Monika
A munkaügyi compliance audit

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 838 5

A munkaügyi compliance audit a vállalatok adminisztratív funkciói (HR, munkaügy, általános ügyek, stb.) nagy részének munkajogi, menedzsment, szakmai, etikai, és más vonatkozó piaci előírások alapján történő vizsgálatára létrejött vállalatirányítási audit. Mai koncepciójának kialakulása ez elmúlt harminc-negyven év releváns „kemény jog” és „puha jog” teremtő – ezeket alakító – folyamatainak, az ezekből levont konzekvenciáknak, és a kapcsolódó vállalatirányítási gyakorlati tapasztalásoknak az eredménye. E kötet célja, hogy összefoglalja a munkaügyi compliance audit fogalmával, jelentőségével kapcsolatos főbb tudnivalókat, az új audit típus kialakulásának hátterében álló piaci előzményeket és fejlődési folyamatokat, meghatározza a munkaügyi compliance audit helyét az egyéb – a vállalatok működésének átvilágítását, vizsgálatát célzó – eszközök között és információval szolgáljon az audit hatékony lebonyolításához. A szerző mindeközben kitér a vállalatok adminisztratív funkciói főbb jellemzőinek ismertetésére, valamint az egyes területek tekintetében előforduló leggyakoribb munkajogi, menedzsment, szakmai, valamint etikai normák megsértésével kapcsolatos hibák, tendenciák és nem megfelelőségek rövid összefoglalására is. A kötetet elsősorban gyakorló HR szakembereknek, adminisztratív területen dolgozó vezetőknek, valamint munkaügyi auditoroknak ajánljuk.
Kipróbálható
A közösségi és egyéb külföldi ügyletek áfája és számlázása
Farkas Alexandra
A közösségi és egyéb külföldi ügyletek áfája és számlázása

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 836 1

Jelen kiadványunk „A közösségi és egyéb külföldi ügyletek áfája és számlázása” korábbi kiadvány átdolgozott, a korábbi kiadástól eltelt időben hatályba lépett jogszabályi rendelkezésekkel frissített változata.A kiadvány a külföldi vonatkozású ügyleteknek az általános forgalmi adó rendszerében történő kezelését tárgyalja, részletesen kitérve mind a közösségi, mind pedig a harmadik országbeli termékügyletek és szolgáltatások áfa-rendszerbeli kezelésére.A kiadvány a releváns jogszabályi rendelkezések ismertetésén és magyarázatán túl számos gyakorlati példát is tartalmaz, segítve a jogalkalmazókat a sokszor bonyolultnak tűnő számlázási kérdések mindennapi megoldásában. A kiadványban ismertetésre kerülnek különösen a közösségi termékbeszerzések és termékértékesítések, valamint a harmadik ország felé irányuló termékexport, illetve az onnan érkező termékimport részletes áfa szabályai, valamint a külföldi vonatkozású szolgáltatásokra vonatkozó áfa rendelkezések (legyen az közösségi, vagy harmadik országbeli ügylet).Ezen túl a kiadványunk részletesen kitér a devizás számlák áfa kezelésére, az árfolyam alkalmazás áfa-rendszerbeli szabályozására is, szintén számos gyakorlati példával illusztrálva ezek mindennapi kezelését.
Kipróbálható
Bérszámfejtés a gyakorlatban
Kovács Szabolcs, Takács Gábor
Bérszámfejtés a gyakorlatban

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 844 6

Kiadványunk célja, hogy tematikusan mutassa be azokat az akár tucatnyi jogszabályokban megtalálható, egymással összhangban alkalmazandó szabályokat, amelyet ismeretében a munkáltató a munkaviszony létesítése és tartama alatt a jogszerű foglalkoztatás és munkabérfizetés feltételeinek eleget tehet.A kiadvány jelen bővített kiadása ezek mellett a mindennapokban egyre gyakrabban előforduló kérdésekre, a külföldön történő foglalkoztatással, illetve külföldi munkavállaló hazai foglalkoztatására is kitér, bemutatva a harmadik országok állampolgárainak foglalkoztatására vonatkozó, valamint az európai unión belüli, határon átnyúló foglalkoztatás során alkalmazandó munkajogi, társadalombiztosítási és adózási szabályokat. A kötet gyakorlati szempontból közelíti meg a bérszámfejtést érintő munkáltatói kötelezettségeket, a munkaviszony bejelentésétől kezdődően, a munkaidő minősítésén és a munkabér elszámolásán túl egészen a munkáltatói és a munkavállalói adó- és járulékkedvezményekig.Ismerteti azokat az alapvető szabályokat, amelyek mentén az adminisztratív (bejelentési, bevallási) kötelezettségek, valamint a munkavállalók számára kiemelten fontos munkabérfizetési, a határon átnyúló foglalkoztatás esetén az alkalmazandó külföldi szabályok megismerhetők. A jogszabályi rendelkezések ismertetése mellett kiemelt szerepet kapnak a mindennapi élethelyzetekből származó esetek, amelyek konkrét, számszerű példán keresztül mutatják be az egyes jogintézményeket.
Kipróbálható
Személyes adatok kezelése a munkaviszonyban
Arany-Tóth Mariann
Személyes adatok kezelése a munkaviszonyban

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 865 1

A kiadvány rendszerezetten bemutatja a munkajogviszony teljesítése során a munkavállalók személyes adatai kezelésének főbb szabályait és azokhoz kapcsolódóan a gyakorlatban előforduló adatkezelések egy-egy eseteit. A munkahelyi adatvédelem területén felmerülő aktuális kérdéseket foglalja össze a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény szerint munkaviszonyban történő foglalkoztatás esetén. Ismerteti az Alaptörvény, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény, az adatvédelmi irányelv és az ágazati jogszabályok irányadó rendelkezéseit. Figyelembe veszi az aktuális adatvédelmi hatósági gyakorlatban kibocsátott ajánlásokat, illetve határozatokat, a korábbi szabályozáshoz kapcsolódó adatvédelmi biztosi gyakorlatot és a bírói joggyakorlatot. Ezek alapulvételével részletezi a munkavállalók személyes adatai kezelésének egyes eseteit. A gyakorlatban előforduló adatkezelési műveletek közül áttekintést nyújt példálózóan a munkaügyi nyilvántartással kapcsolatos adatkezelés, a munkáltató ellenőrzési jogához kapcsolódó adatkezelés - elektronikus megfigyelés, internet-használat, elektronikus levelezés, telefonhasználat, átadott számítástechnikai eszköz ellenőrzése, földrajzi helyzet-meghatározás alkalmazása, munkahelyre bevihető tárgyak ellenőrzése stb. - esetén irányadó követelményekről, valamint a munkáltatói visszaélés-bejelentési rendszer működtetésének szabályairól. Az adatvédelmi követelmények érvényesüléséhez kapcsolódóan bemutatja továbbá a munkavállaló jogait az adatvédelmi szabályok alapján, az igényérvényesítés eszközeit jogellenes adatkezelés esetén, illetve a munkavállalók érdekképviseleti szerveinek jogait a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény szerint a munkahelyi adatvédelemmel összefüggésben.
Kipróbálható
Költségvetési szervek gazdálkodása és pénzügyei
Szamkó Józsefné
Költségvetési szervek gazdálkodása és pénzügyei

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 851 4

A 2013. évi kiadvány átdolgozott kiadása, mely számos újdonság mellett a 2015-től hatályos módosításokat is tartalmazza. A jelen kiadvány elsődleges célja a költségvetési szervek mindennapos működéséhez szükséges gazdálkodási, pénzügyi ismeretek egyértelmű, egységes bemutatása, ahol lehet, illetve indokolt, ott konkrét gyakorlati példákon levezetve. Ízelítő a tartalomból: - az államháztartás és alrendszereinek bemutatása, a költségvetési szervek elhelyezkedési rendjéhez igazodóan,- a költségvetési szerv legfontosabb ismérvei,- a tervezési rendszer lényege a költségvetési szervek szempontjából (ideértve a kiadási/bevételi szerkezetet is),- a jóváhagyott költségvetések év közbeni módosítási, átcsoportosítási szabályai,- az intézményi költségvetés végrehajtásának vertikális és horizontális folyamatának részletezése,- a költségvetési gazdálkodási év végén keletkező maradványelszámolás szabályrendszere,- finanszírozási, számlavezetési szabályok,- a költségvetési szervek beszámolókészítési, adatszolgáltatási szabályai, ideértve a kormányzati funkciókat és a szakfeladatrendet is,- a költségvetési szervek adókapcsolatai,- az egyes szakmai ágazatokra vonatkozó jogszabályok és az ezekkel kapcsolatos eltérő gazdálkodási szabályok.
Kipróbálható
Egészségkárosodáshoz kapcsolódó ellátások
Dósa Ágnes, Hanti Péter
Egészségkárosodáshoz kapcsolódó ellátások
Rokkantság, rehabilitáció közérthetően

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 847 7

Az egészségkárosodáshoz kapcsolódó ellátások jelentősen megváltoztak a 2012-es év elején. A könyv alapvető célja a megváltozott szabályozások áttekintése, értelmezése, magyarázata, az összefüggések bemutatása.Részletesen elemzi a 2012. január 1-jén hatályba lépett új rendelkezéseket, valamint az azt követően életbe lépett további változásokat is. Elemzi a megváltozott munkaképességre és rehabilitációs járadékra vonatkozó szabályokat, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény alapján járó pénzbeli ellátásokat, a mozgáskorlátozottak közlekedési kedvezményeit, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási támogatását, a baleseti táppénz, baleseti rokkantsági nyugdíj rendszerét.A könyv öt fejezetre tagolódik:Általános alapelvekEgészségkárosodáshoz kapcsolódó társadalombiztosítási ellátásokEgészségkárosodáshoz kapcsolódó szociális járadékok, járadék jellegű ellátásokFogyatékossághoz, súlyos vagy tartós betegséghez kapcsolódó egyéb ellátások, támogatások, kedvezményekKözlekedési kedvezmények, támogatásokFelhívja a figyelmet az egyes ellátási formák közötti összefüggésekre, az anyagi jogi szabályokon kívül az eljárásjogi szabályokat is ismerteti, rengeteg példával, számos táblázattal és folyamatábrával teszi könnyebben érthetővé az egyébként igen összetett, nehezen áttekinthető joganyagot. Ajánljuk kiadványunkat azoknak az orvosoknak, akiknek a jogszabályok alapján feladatuk az egészségkárosodás megállapítása és igazolásaa szakigazgatás és az önkormányzatok rendszerében dolgozó jogászoknaka szociális igazgatásban dolgozó ügyintézőknek, akik az ellátásokkal kapcsolatos ügyintézésben közreműködneka szakirányú képzésben résztvevő hallgatóknakés természetesen azoknak a témakör iránt érdeklődő betegeknek, akik maguk is érintettek, és megpróbálnak eligazodni a szabályozás útvesztőjében.
Kipróbálható
Az épületek energiahatékonysága
Soltész Ilona, Szakács György
Az épületek energiahatékonysága
Uniós és hazai szabályozás

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 842 2

Könyvünket a környezet védelme és a fenntartható fejlődés iránt elkötelezett, az energiahatékonyság iránt érdeklődő építőipari szakembereknek ajánljuk, különösen: tervezőknek, szakértőknek, akik az épületek energiatudatos tervezésével, felújításával foglalkoznak, energetikai tanúsítóknak, ha szeretnék megismerni a tanúsítás hátterét, okait, ingatlanfejlesztő vagy ingatlanközvetítő szakembereknek, ha tudni akarják milyen lesz a jövő háza, hatósági vagy beruházói munkakörben dolgozóknak, ha szeretnének biztonságosan eligazodni a jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos kérdésekben, műszaki vagy jogi szabályozással foglalkozó szakembereknek, ha érteni akarják az energetikai szabályozás hátterét, logikáját, összefüggéseit, azoknak is, akik gazdaságosan szeretnék üzemeltetni épületeiket, és mindazoknak, akik a jogszabályok előírásain túl a műszaki megfontolásokat is meg akarják érteni. Az Európai Unió energiapolitikájának fontos dokumentumait ismertetjük, elsősorban az épületek energiahatékonyságáról szóló ,,új" 2010/31/EU irányelvet, rámutatva a 2013-ig még hatályos 2002/91/EK irányelvtől való eltérésekre. Kitérünk az európai országok energiahatékonysági intézkedéseire és az irányelvek alkalmazásának tapasztalataira. Részletesen foglalkozunk ezeknek az irányelveknek a hazai bevezetésével, a kapcsolódó jogszabályokkal. Bemutatjuk az új irányelv bevezetésének szakmai döntéseit, a javaslatokat és a várható változásokat.
Kipróbálható
Építési közbeszerzés
Bodnár Zsolt, Várhomoki-Molnár Márta
Építési közbeszerzés

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 848 4

Könyvünket mindazoknak ajánljuk, akik - ajánlatkérőként készülnek egy építési beruházás megvalósítására, - ajánlattevőként szeretnének ismereteket szerezni az építési tárgyú közbeszerzésekről, - alvállalkozóként kapcsolódnának a közbeszerzés keretében megrendelt kivitelezési munkák teljesítésébe, - közbeszerzőként vagy az építőiparban dolgozó szakemberként szeretnének együtt áttekintést kapni az építési beruházások közbeszerzési és építési jogi oldaláról. A tervezéstől egészen a kész épület átadásáig mutatjuk be a közbeszerzés útján megvalósuló építési beruházások joganyagát, kitérve az ahhoz kapcsolódó hazai és esetenként európai bírósági joggyakorlatra is. A kiadványban az alábbi kérdésekre is választ találhatnak: - Mire szolgál a tervpályázati eljárás és melyek a szabályai? - Milyen közbeszerzési és építésügyi szakmai követelményekre kell felkészülni az ajánlatkérőnek? - Hogyan jelenik meg az építési beruházás, mint közbeszerzési tárgy? - Milyen sajátos követelménnyel kell szembe nézni a kivitelezés résztvevőinek, ha az építési beruházás közbeszerzési eljárás keretében valósul meg? - Melyek a közbeszerzési eljárási fajták főbb jellemzői és milyen kérdések merülnek fel a közbeszerzési eljárás lefolytatása során? - Melyek az építési beruházások speciális szabályai és hogyan viszonyul a közbeszerzési jog a szerződés teljesítésének létszakaszához, a kivitelezés során felmerülő pótmunkákhoz? - Milyen megújult kifizetési eljárásrend védi az ajánlattevő alvállalkozóját?
Kipróbálható
Polgári eljárásjog I.
Nagy Adrienn, Wopera Zsuzsa (szerk.)
Polgári eljárásjog I.

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 825 5

Új polgári perrendtartási kódex lépett hatályba 2018. január 1-jén, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény, ami hatvanöt év elteltével fogja felváltani az 1952. évi III. törvényt. Az új polgári perrendtartás rendelkezéseinek elsajátítása, az összefüggések megismerése és megértése, nemcsak a jogalkalmazókat állította kihívás elé, hanem azokat is, akik a polgári eljárásjog tananyagából kívánnak felkészülni. Jelen tankönyv elsősorban számukra készült: a polgári eljárásjog tantárgyból vizsgára készülő hallgatóknak, de haszonnal forgathatják a kötetet a szakvizsgára készülő jogászok is. A kötet a tananyagírás szempontjait szem előtt tartva magyarázza és elemzi az egyes jogintézményeket, a Pp. által bevezetett újdonságokat, mellyel az olvasók perjogi ismereteinek megalapozására törekszik. A kötet a Pp. „Határozatok” című Ötödik Részével zárul, amelyet jövő tavasszal követni fog a Pp. fennmaradó szabályanyagát feldolgozó második rész. A kötet szerzői és szerkesztői hat egyetem állam-és jogtudományi karának oktatói, és valamennyien olyan szakemberek, akik az új kódex koncepciójának kialakításától kezdve részt vettek a törvény kodifikációjában, így ismerik egy-egy jogintézmény, eljárási szak vagy törvényi rendelkezés „keletkezéstörténetét”, így hitelesen tudják magyarázni és közvetíteni az elsajátítandó tananyagot.
Kipróbálható
Technológiajog - Robotjog - Cyberjog
Klein Tamás, Tóth András (szerk.)
Technológiajog - Robotjog - Cyberjog

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 829 3

Jelen kötet magyar nyelven az első, amely átfogó jelleggel kívánja bemutatni digitális korunk jövőbe mutató jogi vonatkozásait. A könyvnek meg kellett küzdenie azzal a nehézséggel, hogy a témának újszerűsége és kiforratlansága okán egyelőre még nincsen egy egységesen elfogadott tárgyalási módja. A kötet a jelen digitális kor három jövőbe mutató jelenségének jogi vonatkozásai bemutatására vállalkozik, mint a modern technológiák, a cybertér és a robotok. Tág értelemben technológia alatt értünk minden anyagi és nem anyagi eszközt, amely mentális vagy fizikai erőfeszítés révén azért állt elő, hogy azzal valós problémákat oldjunk meg. Jelen kötet a technológiák legfontosabb jellemzőit érintő szabályozási kérdéseket tárgyalja, mint amilyen az adatalapúság és a platformképzés, valamint az ezzel járó szűk keresztmetszeti problémák, az állam az államban jelenség. Ebből fakadóan vizsgáljuk a szűken vett technológiai jog alatt a platform alapú gazdaság szabályozási vonatkozásait, továbbá az adatvédelem és a versenyjog legfontosabb technológiákkal szembeni elvárásait. A versenyjog kiemelését az indokolja, hogy ez volt az első olyan jogterület, amely a technológiák jelentette kihívásokra érdemben tudott reagálni és ma is élen jár a szabályozással még le nem fedett legújabb problémák piaci kezelése terén (ld. pl. algoritmusok). Ebben a fejezetben olyan jelentős EU-s szabályozások és szabályozási javaslatok kerülnek bemutatásra, mint az online területi korlátozásokról, és az online tartalom-előfizetések hordozhatóságáról szóló EU rendeletek vagy a B2B online platform átláthatósági és tisztességességi, illetve fogyasztóvédelmi szabályok online platformok vonatkozásában hatékonyabb végrehajtására irányuló rendeletjavaslatok. A cyberjog alatt az internet, mint tér szabadságával, biztonságával kapcsolatos szabályozási kérdéseket értjük, így az internetes kommunikáció szabadsága mellett, az internetes bűncselekmények tilalmát, valamint a hálózati és információs rendszerek biztonságának elfogadható szinten tartására irányuló szabályokat mutatja be a könyv. A robotjog az önfejlesztő (mesterséges intelligencián alapuló) technológiákra vonatkozó szabályozási elvárásokat foglalja magába, miként erre Asimov törvényei is utalnak. A robotjog technológiáktól való elkülönült bemutatását egyelőre még a téma hipotetikussága indokolja. Ennek oka, hogy jelenleg még a legfejlettebb autonóm robotok sem képesek morális döntésekre, így valójában helyesebb robotetikáról és nem robotjogról beszélni, amely a robotokkal kapcsolatos jogi elvárásokat a robotok tervezőire, gyártóira és felhasználóira adaptálja. Ugyanakkor szükségszerű a technológiát, így a robottechnológiai fejlesztéseket is (jogi) kontroll alatt tartani.
Kipróbálható
Az európai családjog gyakorlata
Wopera Zsuzsa
Az európai családjog gyakorlata
Az Európai Unió Bíróságának családjogi tárgyú uniós rendeletekkel kapcsolatos joggyakorlata

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 818 7

A kézikönyv a családjog területét érintő uniós jogalkotás európai bírósági joggyakorlatát elemzi, döntően a jelenleg revízió alatt álló Brüsszel IIa rendeletét. E joggyakorlat elemzésének jelentőségét az adja, hogy 2008 óta folyamatosan emelkedik a nemzetközi párok száma, így a nemzetközi házasságok felbontásának száma is. 2008-2012-ig minden évben hozzávetőlegesen 200 000 polgár érintett a nemzetközi házasságok felbontásával, és 175 000 - 240 000 nemzetközi család tartozik a rendelet hatálya alá. Az Európai Unió Bírósága eddig 26 ítéletet hozott a rendelet értelmezése tárgyában, az utóbbi években a Bíróság különösen aktívnak bizonyult, ami nemcsak a határon átnyúló családjogi ügyek számának fokozatos növekedését mutatja, hanem azt is, hogy 10 évvel a rendelet hatálybalépése után még bőven vannak „fehér foltok” a rendelet nemzeti bíróságok általi értelmezése körül. E gyakorlat-centrikus kötet megjelentetésének indoka, hogy mind Magyarországon, mind külföldön hiányoznak azok az up-to-date, a gyakorlatot bemutató és magyarázó összefoglalók, amelyek biztos fogódzót adnak a rendelet egyes cikkeinek megfelelő alkalmazásához, ezt a hiányt kívánja pótolni a kötet. Ott, ahol a legutóbbi évek magyar joggyakorlata is szervesen kapcsolódik a bemutatott bírói gyakorlathoz, a kézikönyv azt is idézi. A könyv döntően a hatállyal, joghatósággal, közrenddel kapcsolatos joggyakorlatra fókuszál.
Kipróbálható
Ingatlanjog I.
Fónyiné Kazareczki Andrea, Tolnai Ildikó
Ingatlanjog I.

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 822 4

A Ptk. magánjogi sorozat új kötetével egy olyan kézikönyvet szeretnénk a jogalkalmazók kezébe adni, amely számos gyakorlati példán át mutatja be a peres gyakorlatot, a hatékony jogszerzéshez és jogérvényesítéshez vezető utat, hogy minél színvonalasabban képviselhessék ügyfeleik érdekeit és szerezzenek érvényt jogaiknak, támogassák kötelezettségeik teljesítését. A könyv I. fejezetében a magyar ingatlanjog történeti fejlődését kívánja bemutatni az Aranybullától a királyi dekrétumokon, Werbőczy Hármaskönyvén, a törvényhozás törvénycikkein keresztül 1945-ig; kiegészítve a Magyar Királyi Curia dologi jogra vonatkozó döntéseiből összegyűjtött szemelvényekkel. Ugyanitt esik szó az ingatlanjog forrásairól, a kötelmi és dologi jog kapcsolatáról, az ingatlan és ingatlanjog fogalmáról, az ingatlanok csoportosításáról. A II. fejezet az ingatlantulajdonnak a Ptk. Dologi Jogi Könyvében foglalt általános szabályaival foglalkozik az 1959-es Ptk. és a bírói gyakorlat tükrében. A III. fejezetben az ingatlan tulajdonjogának megszerzésével foglalkozunk, kiemelt hangsúlyt fordítva az ingatlan-nyilvántartás működésére, buktatóira. A bírói gyakorlat segítségével mutatjuk be hogyan lehet a kívánt joghatást, a tulajdonszerzést minél eredményesebben elérni, hogyan kell bejegyzésre alkalmas okiratot szerkeszteni, milyen alakiságokra és a jogalanyok szerzési joga és lehetősége körében mire kell figyelni. Részletesen taglaljuk a tulajdonszerzési módozatokat, különös hangsúlyt fektetve a Ptk. új szabályaira, a bírói gyakorlatra, az ingatlanokkal kapcsolatos tulajdoni perek esetleges buktatóira. A IV. fejezet ugyanilyen szempontok szerint foglalkozik az ingatlan közös tulajdonának létrejöttével és megszüntetési módozataival.
Kipróbálható
Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához
Wopera Zsuzsa, Gyovai Márk (szerk.)
Kézikönyv a bírósági végrehajtás foganatosításához

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 823 1

Az utóbbi években a bírósági végrehajtással összefüggő gyakorlati problémákat szakcikkek, tanulmányok mutatták be, mert nem készült olyan átfogó mű, ami ezeket összegyűjtötte, rendszerezte volna, úgy, hogy a felmerülő jogalkalmazási visszásságokra megoldást is adjon. Ezt a hiányt kívánja pótolni a kézikönyv, melynek elsődleges célja a bírósági végrehajtás foganatosítása során felmerülő gyakorlati problémák nevesítése és a lehetséges megoldások bemutatása. A kézikönyv a végrehajtás két szakaszából döntően a foganatosítására koncentrál, az elrendeléssel kapcsolatos kérdések annyiban kerülnek terítékre, amennyiben azok a végrehajtás foganatosítása során problémát vetnek fel (pl. a nem jogképes adóssal szemben elrendelt végrehajtás, vagy a nem megfelelő nyomtatványon elrendelt végrehajtás). A kézikönyv – kifejezetten gyakorlatorientált megközelítése miatt – elsősorban a bírósági végrehajtás foganatosításával kapcsolatba kerülő személyek, különösen az önálló bírósági végrehajtók (helyettesek és jelöltek), bírák, bírósági titkárok és fogalmazók, a felek képviseletét ellátó ügyvédek, ügyvédjelöltek, jogtanácsosok, jogi előadók, közös képviselők számára lehet hasznos, de haszonnal forgathatják mindazok, akik bármilyen kapcsolatba kerülnek a bírósági végrehajtással, így maguk a felek is. A kézikönyv szerzői a jogász hivatásrendek különböző területén szerzett tapasztalataikon keresztül mutatják be a végrehajtás foganatosításával összefüggő jogalkalmazási nehézségeket.
Kipróbálható
Szerződésszegés a polgári jogban
Leszkoven László
Szerződésszegés a polgári jogban

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 828 6

A szerződésszegés kérdésköre – aligha vitathatóan – a szerződési jog egyik legintenzívebb területe. A szerződés lényege, hogy a felek által célzott szolgáltatás megvalósuljon, ha ez elmarad, nyomban előáll a szerződésszegés állapota. A könyv a szerződésszegés polgári jogi szabályai címet viseli. A szerző e monográfiában kizárólag a magyar polgári jog szabályait tekinti át a régi magyar magánjogi irodalom remekeiből (elsősorban Grosschmid Béni, Szladits Károly, Beck Salamon műveiből) vett, máig is irányadó gondolatokon elindulva, mindvégig a hatályos polgári jog talaján mozogva. Az objektív és szubjektív szerződésszegés, a visszatartási jog, az elállás, a késedelem és a hibás teljesítés, a termékszavatosság és a hibás teljesítéssel okozott kár stb. joganyaga mellett a műben szó esik a szerződést biztosító mellékkötelezettségek közül a foglaló, a jogvesztés kikötés és a kötbér valamint az egyéb kötbérfajták (pl. az objektív kárátalányok) kötelmet erősítő, támogató szerepéről, de helyet kapnak a műben érdekes, a mai irodalomban máshol kevesebb figyelemben részesülő jogintézmények és problémák is, mint pl. a kamatban rejlő funkciók, a szerződésszegés témakörének érdekérzékenysége és az érdekleengedés vagy az igényhalmazatok (non-cumul problémája vagy tapadó kár és szavatossági igények kapcsolata) kérdésköre és így tovább. A mű gerincét a Polgári Törvénykönyv szerződésszegésre vonatkozó, közös szabályai adják (Hatodik Könyv Második rész X. Cím). A szerző az itt található intézményeket a kódex szabályozási rendszerét jobbára megtartva, ám nem kommentárszerűen tárgyalja: a könyv mondandója így a megszokott törvényi rendszertől nem szakad el, ám lehetővé válik, hogy egyes – az törvényi szabályozás okán egymástól távol eső, de tartalmilag vagy jelentőségüknél fogva összekapcsolódó – intézményeket, jogi kérdéseket az író együttesen tárgyaljon. A monográfia első része elméleti alapvetéssel indul, majd az egyes szerződésszegési szabályok – említett módszerrel történő – feldolgozása következik. A könyvnek nincs abban az értelemben vett különös része, hogy az egyes szerződéstípusok megszegésének következményei nem tagolódnak külön-külön fejezetekbe: ezzel szemben a közös szabályok tárgyalásakor a gyakorlati példák minden esetben a Ptk.-beli szerződéstípusokon keresztül kerülnek bemutatásra. A késedelem tárgyalásakor pl. külön hangsúlyt nyernek a pénztartozásra vagy a vállalkozásra vonatkozó szabályok (utóbbi a hibás teljesítés, szavatosság és a kötbér tárgyalása során is gyakran szóba kerül), de a kellékszavatosság szabályai értelemszerűen igénylik vonzzák az adásvételi és vállalkozási, különös sajátosságai folytán a bérleti szerződések „problémás kérdéseinek” szóba hozását is. A könyvben a szerző közel kétszáz – elsősorban kúriai és ítélőtáblai – bírói döntést dolgozott fel, melyek között szép számmal akadnak folyóiratokban nem publikált, de kereshető, elérhető ítéletek is. A válogatás során a szerző az utóbbi évek felsőbírósági határozatait azzal a szemmel vizsgálta, hogy miként alkalmazhatóak ezek az irányadó döntések – teljes egészükben vagy indokolásukban – az új Polgári Törvénykönyv megváltozott jogi környezetében. A könyv szerzője ügyvédi gyakorlattal is rendelkező, polgári jogot oktató egyetemi docens, aki elméletet és gyakorlatot igyekezett e színes témakörben összhangba hozni és ötvözni.
Kipróbálható
Fogyasztói adásvétel, kellék- és termékszavatosság
Fuglinszky Ádám
Fogyasztói adásvétel, kellék- és termékszavatosság
Elemzések az uniós jog és az új Ptk. kapcsolatához

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 821 7

Fuglinszky Ádám legújabb könyve a fogyasztói adásvétel, a kellékszavatosság és a termékszavatosság kérdéskörével foglalkozik, különös tekintettel azokra a problémás pontokra, amelyek az új Ptk. és az uniós jog találkozásával függenek össze. A munka elméleti igényességgel közelít tárgyához, ugyanakkor számos gyakorlati kérdésre keres és talál választ; így többek között: - Fogyasztónak minősül-e a magyar és az uniós jog alapján pl. az egyéni vállalkozó (tehát természetes személy) asztalos, amikor műhely bérletére, írószerek vagy szervizautó beszerzésére köt szerződést? - Megtagadhatja-e az eladó a beépített konyhabútor kijavítását, illetve kicserélését, ha ezek valamelyike, de legalább egyike lehetséges ugyan, de aránytalanul magas költséggel jár? Hogyan kezeljük az uniós és a magyar jog gyökeresen eltérő válaszait? - Ugyanebben az esetben: „átterhelheti-e” a kiugróan magas költségek egy részét az eladó a fogyasztóra pusztán arra való hivatkozással, hogy az Európai Bíróság egyik döntése ezt lehetővé teszi, miközben ennek tételes jogi leképeződése a Ptk.-ból hiányzik? - Az új Ptk. megszüntette a kellékszavatosság jogvesztő határidejét. „Feltámaszthatják-e” azt a felek a szerződésükben? - Hogyan és miként gyakorolhatja a jogosult elállási jogát hibás teljesítés esetén, ha a dolgot visszaszolgáltatni nem tudja? Hogyan kezelhetjük az új Ptk. és a korábbi bírói gyakorlat között feszülő ellentmondásokat? Vajon alkalmazhatóak a jogalap nélküli gazdagodás szabályai? - Termékszavatosság alapján perelhető(k)-e az előállító és a forgalmazó(k) egyszerre? Marasztalhatók egyetemlegesen? Hasonlóképpen: érvényesítheti-e párhuzamosan kellék- és termékszavatossági igényét a fogyasztó; választania kell-e ezek között, avagy elképzelhető az egyetemleges marasztalás? Valós vagy látszólagos keresethalmazatról van-e szó? - Ha a gyártó a dolgot kicseréli, és ennek következtében ő lesz a kellékszavatosság kötelezettje, vajon ez megnyitja vele szemben a fogyasztó elállási jogát, illetve árleszállítási igényét is, avagy ezek továbbra is csak az eladóval szemben érvényesíthetők? No de az eladó időközben „elhagyta” a jogviszonyt, vagy mégsem? - Francia turista Németországban olyan terméket vásárol, amelyet egy magyar gyártó állított elő. Milyen kollíziós szabály alapján, hogyan állapítjuk meg az alkalmazandó jogot? S ez alapján: vajon megilleti a termékszavatosság? Fuglinszky Ádám az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi diplomát, Heidelbergben LL. M. (magister legum) címet, a Hamburgi Egyetemen pedig doktori (PhD) fokozatot szerzett. Az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének habilitált egyetemi docense, a budapesti Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem, valamint számos európai egyetem (Krakkó, Berlin – Humboldt, Bécs, München, Firenze, Ferrara, Pisa) meghívott vendégoktatója. Emellett gyakorlati munkát végez egy ügyvédi iroda tanácsadójaként. Kutatási területe a szerződési jog, a deliktuális felelősség és a kártérítési jog.
Kipróbálható
A közösségi és egyéb külföldi ügyletek áfája és számlázása
Farkas Alexandra
A közösségi és egyéb külföldi ügyletek áfája és számlázása

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 813 2

A külföldi ügyletek számlázása és áfarendszerbeli kezelése minden gazdálkodó számára fontos terület. Manapság ugyanis egy vállalkozás bármikor érintett lehet valamilyen külföldi vonatkozású ügylettel, akár annak teljesítőjeként, akár annak megrendelőjeként.A közösségi és egyéb külföldi ügyletek áfája és számlázása címet viselő könyvünk átdolgozott kiadása tartalmazza az áfatörvény 58. §-a 2016. január 1-jétől megváltozott szabályának (azaz a folyamatos teljesítésű ügyletek szabályának) az alkalmazását mind a közösségi érintettségű termékügyletekre vonatkozóan, mind pedig a külföldi szolgáltatások kapcsán.A szerző ismerteti, hogy a külföldi ügyletek szempontjából hogyan kell értelmezni az elkésett számlák kapcsán gyakorolható adólevonásra vonatkozó, 2016. január 1-jétől hatályos új szabályt. Ezen felül az átdolgozott kiadvány részletezi az időközben hatályba lépett, a termékexportra vonatkozó 90 napon túli, de 360 napon belüli visszamenőleges adómentességi szabályt, illetve kitér az első kiadás óta uniós szinten bevezetett, a nem adóalanyok részére történő telekommunikációs, rádiós, audiovizuális média, valamint elektronikus úton nyújtott szolgáltatások kezelésére, ha a szolgáltatást nyújtó és az igénybe vevő nem azonos országban telepedett le.A könyv tárgyalja a közösségi termékügyleteket (ideértve a közösségi termékbeszerzést és a közösségi adómentes értékesítést is), a harmadik országos termékügyleteket (a termékimport és a termékexport részletezése), ismerteti a közösségi és a harmadik országbeli vonatkozású szolgáltatások szabályrendszerét, valamint áttekinti a devizás számlák szabályait.A kiadványban az egyes jogszabályi rendelkezések magyarázata mellett számos gyakorlati példa illusztrálja a szabályokat, segítséget nyújtva a gazdálkodók, vállalkozások mindennapi működése során előforduló problémáinak megoldásához.
Kipróbálható
Az Európai Unió külpolitikája
Balázs Péter
Az Európai Unió külpolitikája

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 819 4

Megújult tartalommal kerül az olvasó kezébe az Európai Unió külpolitikájáról szóló könyv. A korábbi kiadás óta merőben megváltoztak a körülmények. Magyarország 2004-ben az EU tagja lett, 2009-ben pedig életbe lépett a Lisszaboni Szerződés, amelynek új szabályai és intézményei a korábbinál jobb feltételeket teremtettek az EU-ban a külpolitika közös gyakorlása számára. Mindeközben alapvetően átalakult Európa külső környezete. A poszt-szovjet térségben az orosz külpolitika expanzív fordulatot vett. Az „arab tavasz” hatalmas változások kezdetét jelzi Európa szomszédságában. A korábban félreeső Törökország új geopolitikai kontextus kellős közepén találta magát. Ukrajna, Szíria, vagy Líbia megoldatlan problémái az európai jóléti övezetre nézve is súlyosbodó következményekkel járnak. A világpolitika és benne az EU külpolitikai történései a média segítségével naprakészen követhetők, ám az események halmazában nem könnyű eligazodni. Ez a könyv rendszerszerű megközelítéssel és a történelmi előzmények megvilágításával kíván segítséget nyújtani az újabb fejlemények megértéséhez. Az első és második rész az Európai Uniót a nemzetközi rendszer részeként helyezi el a világban, bemutatva a tagállamok külpolitikai együttműködésének lépcsőfokait és az uniós szintű külkapcsolatok átalakuló szerkezetét. A harmadik és a negyedik rész az EU külpolitikáját partnerek szerinti bontásban részletezi. Ez a könyv épít a szerző diplomáciai, kormányzati és európai pozíciókban szerzett személyes tapasztalataira, de nagyrészt annak az egyetemi tananyagnak a magyar nyelvű lenyomata, amelyet egy évtizede oktat a Közép-európai Egyetemen. A soknemzetiségű hallgatók okos kérdései, az egyetemen végzett kutatások és a CEU Európai Szomszédságpolitikai Központjának (CENS) konferenciái is gazdagították a mondanivalót.
Kipróbálható
Külföldiek magyarországi foglalkoztatása
Ács Vera Judit
Külföldiek magyarországi foglalkoztatása

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 853 8

Magyarországon külföldi személy csak egy jogcímen tartózkodhat, viszont több olyan tartózkodási jogcím van, amelynek keretében a külföldi személy munkát végezhet. Kereső tevékenység folytatásának ugyanakkor számos formája van, amelyek nem csak magyar állampolgárok előtt nyitottak. Nem mindegy ugyanakkor az, hogy a külföldi személy uniós polgár, aki rendelkezik a szabad munkavállalás jogával, és ezért alkalmazását kevesebb adminisztráció terheli vagy olyan külföldi, akinek foglalkoztatásához több adminisztratív eljárást kell teljesíteni a munkavégzés megkezdése előtt. A kézikönyv célja, hogy mind a foglalkoztató, mind a munkát végző külföldi személy eligazodjon a különböző tartózkodási lehetőségek és munkavégzési formák között. A könyv segítséget kíván nyújtani a legmegfelelőbb foglalkoztatási és tartózkodási forma kiválasztásához azzal, hogy bemutatja a külföldi személy foglalkoztatásának feltételeit, korlátait, az idegenrendészeti és munkaügyi hatósági eljárásokat, az eljárások megindításához szükséges dokumentumok körét, az eljárási díjakat, valamint az ügyintézési határidőket. A zökkenőmentes foglalkoztatás biztosítása érdekében a kézikönyv számba veszi a külföldi foglalkoztatásából eredő plusz foglalkoztatói kötelezettségeket, valamint azok nem teljesítése esetén kiszabható hatósági szankciókat. Bízunk abban, hogy a külföldi személy foglalkoztatása e kézikönyv révén átláthatóbb és egyszerűbb lesz mindkét fél számára, s ezzel a foglalkoztatás tervezhetőbbé és kiszámíthatóbbá válik.
Kipróbálható
A közbeszerzés alapjai
Boros Anita, Juhász Péter, Lantos Ottó, Tátrai Tünde
A közbeszerzés alapjai

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 888 0

A közbeszerzési eljárások szakszerű lebonyolításához közbeszerzési, általános jogi, és pénzügyi ismeretek szükségesek. A közbeszerzés rendszerének általános megértése, a kapcsolódó jogszabályok egységes, logikus magyarázatba foglalása, más megközelítésbe helyezi a közbeszerzési tevékenységet. A sokszínű látásmód könnyebben teszi érthetővé a kapacitást biztosító szervezet, vagy akár az aránytalanul alacsony ár fogalmát ajánlatkérők, ajánlattevők, tanácsadók számára egyaránt. A hazai közbeszerzési szabályozás és gyakorlat megismerése, a kapcsolódó kérdések, úgy, mint pénzügyi, gazdasági alkalmassági kritériumok vagy közigazgatási jogi problémák megoldása, szükséges a közbeszerzési piacon való megfelelő tájékozódáshoz. A könyv szól a közbeszerzés iránt érdeklődőknek, továbbá segítséget nyújt a közbeszerzés témában vizsgára készülők vagy általános közbeszerzés-oktatások résztvevők számára is. A rendszerszemléletű megközelítés a kezdőknek biztosít közvetlen segítséget, míg a bonyolultabb összefüggések rövid összefoglaló magyarázata hasznos lehet haladó szakértőknek is. A gyakorlati példák és a közbeszerzési piacot foglalkoztató olyan kérdések, mint például az elektronikus közbeszerzés, fenntartható közbeszerzés, színesítik a jogszabályok strukturált magyarázatát. Az egyetemi oktatók által írt könyv a hazai közbeszerzési piacon hiánypótló jellegű, megújított változata a fontosabb kapcsolódó témaköröket fedi le, és az olvasók által is könnyen feldolgozható, áttekinthető módon foglalja össze a közbeszerzési ismeretek alapjait, és nyújt segítséget a folyamatosan változó szabályrendszerben való eligazodásban.
Kipróbálható
Fenntartható gazdálkodás
Szlávik János
Fenntartható gazdálkodás

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 820 0

A könyv a fenntartható fejlődés elméleti kérdéseit és gyakorlati megvalósíthatósági rendszerét vizsgálja egy közgazdász nézőpontjából. Arra a kérdésre keres választ, hogy több mint egy negyedszázaddal a fenntartható fejlődés elvének megjelenése után ez a szép és humánus elv vajon egy egyre inkább feledhető teória vagy a gazdasági gyakorlatban is megvalósítható és tartósan megvalósuló rendszer lesz-e. A könyv mind a hét fejezete erre a kérdésre keresi a választ. Elemzi a fenntartható fejlődést, mint a természet, társadalom, gazdaság komplex rendszerét. Az átmenet a fenntarthatósághoz fejezeten belül a könyv egyik legérdekesebb és legértékesebb részét a fenntartható gazdálkodás hat lépésben történő elemzése adja. A megalapozott döntésekben ismernünk kell a környezet gazdasági értékelési módjait és a fenntarthatósági indikátorokat, továbbá a társadalmi költségeket. Noha a fenntarthatóság hosszú távú és globális kérdés, a térségi összefüggések megértése nélkül megvalósíthatatlan. Ezért írja le a könyv egy fejezet erejéig a térségi feladatokat. A könyv három olyan a fenntartható gazdálkodást segítő gyakorlati program leírásával és elemzésével zárul, amelyek elkészítésében a szerző is tevőlegesen részt vett. A könyvet a téma kutatóinak, a felsőfokú oktatásban résztvevőknek, az államigazgatás és az önkormányzatok, valamint az üzleti szféra képviselőinek ajánljuk.
Kipróbálható
A kormányzati döntések konzultációs mechanizmusai
Vadál Ildikó
A kormányzati döntések konzultációs mechanizmusai

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 295 867 5

A szerző könyvében a kormányzati döntések mögött álló konzultációs intézmények rendszerének bemutatására vállalkozott. Mára ugyanis a modern közigazgatásban a kormányzati konzultatív szervek szövevényes rendszere alakult ki. E szervek szerepe, jogállása nemcsak különböző, hanem sokszor tisztázatlan, elnevezésük változatos képet mutat. Jelentőségükhöz és számukhoz képest a politikatudomány és a jog is kevés figyelmet szentel a kormányzati döntések kialakításában szerepet játszó intézményeknek, holott szinte észrevétlenül kialakult egy új szektor, amelynek működése a kormányzati tevékenység minősége szempontjából is létfontosságú. Ezért mára elkerülhetetlenné vált a kormányzati döntéshozatalban résztvevő szerveknek a feltérképezése, az ebbe sorolható intézmények, eljárások számbavétele és tipizálása, a kormányzati döntéshozatalban játszott szerepük tisztázása. A kiadvány hiánypótló jellegű, hiszen eddig Magyarországon a közjogi szakirodalom nem dolgozta fel a kormányzati döntések mögött álló konzultációs intézmények rendszerét. A könyv segítheti a közigazgatási rendszer korszerűsítésével foglalkozó szakemberek munkáját, politológusok és szervezetszociológusok érdeklődésére is számot tarthat, továbbá az egyetemi oktatásban ugyancsak hasznos tananyagként alkalmazható.
Kipróbálható
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXX.
Bakró-Nagy Marianne (szerk.)
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXX.
Uralisztikai tanulmányok

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 059 952 8

Vajon hogyan része a nyelvtudománynak az uráli nyelvészetként ismert terület? Nem kétséges, hogy a magyar és a többi uráli nyelv közötti nyelvrokonság bizonyított ténye (és nem, mint a tudományon kívül egyesek mostanában egyre hangosabban szeretik állítani: „elmélete”) köti össze egymással az ide tartozó nyelveket. De miért érdekes egy történeti-összehasonlító módszerek alapján meghatározott nyelvcsoport egy általános (vagy elméleti) nyelvészeti sorozat számára? A válaszok egy része épp e kötetben található meg. A korábban eléggé belterjes szaktudomány a huszadik század végén nyitni kezdett, részben a hagyományosan vizsgált nyelvi szintek, a fonológia, morfológia és lexikológia felől a mondattan felé, részben a leíró és történeti, valamint nyelvhasonlítási vizsgálatok felől a tipológia és a szociolingvisztika felé. Ugyanez a változás más nyelvcsoportok, például az amerikai őshonos nyelvek vagy az afrikai nyelvek tekintetében is lezajlott − azzal a különbséggel, hogy ezekben a közvetítő és munkanyelv az angol volt, míg az uralisztikában mindmáig él az orosz és a német is a szakma közvetítő nyelveként. Ennek a nyitásnak a dokumentumai közé sorolható az Általános Nyelvészeti Tanulmányok jelen kötete is, amelyben a nemzetközi szerzőgárda szavatolja, hogy legyen bár a munkanyelvük különböző, a tudomány nyelve összeköti őket. A vizsgált nyelvek körét az oroszországi kisebb uráli nyelvek alkotják, közöttük mind a három északi szamojéd nyelv. A tanulmányok legnagyobb részére a szinkrón szempontú tipológiai megközelítésmód a jellemző, amely a téma feldolgozásából adódó következtetéseket általános megfigyelésekkel és állításokkal szembesíti. A kutatások tárgya tehát továbbra is az uráli nyelvek történetileg összetartozó csoportja, céljuk és keretük azonban a modern nyelvtudományban elfogadott irányokba illeszkedik, a fonológiától a szintaxisig, a tipológiától a szociolingvisztikáig. Ezek a tanulmányok, amelyek mind a kötet szerkesztőjének felkérésére készültek és először itt jelennek meg, köztük a külföldi szerzők munkái kötetünk számára lefordítva, jól bizonyítják az uralisztika érettségét és versenyképességét az elméleti nyelvészet terepén is.
Kipróbálható
A hadviselés művészete IV.
Winkler Gusztáv
A hadviselés művészete IV.
Az állandó zsoldos hadseregektől a tömeghadseregekig, 1700-1790

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 469 2

A kötet szerves folytatása Winkler Gusztáv: „A hadviselés művészete a kezdetektől a magyar államalapításig” (I. kötet), a „A hadviselés művészete a magyar államalapítástól a mohácsi vészig” (II. kötet), valamint a „Hadviselés művészete III.” című könyveknek. E mű alapvető célja az előző kötetekhez hasonlóan segítséget nyújtani az európai történelmi-hadtörténelmi események jobb megértéséhez a haditechnika és a katonai tevékenység fejlődésén keresztül. A könyv által átfogott időintervallum ez esetben az 1700. évtől az 1789. évig tart. A kötet felépítése hasonló az előző kötetekhez. Nem „csupán” hadtörténeti áttekintést nyújt, hanem főként a hadművészet mozgatórugóit, fejlődését követi. Ezt kiegészíti egy folyamatos haditechnikai elemzés. Az olvasó 40 harcászati és hadműveleti térképvázlaton, és 8 erődítésrajzon követheti nyomon a hadművészeti fejlődés történetét, beleértve az európai hatalmak más kontinenseken való fegyveres tevékenységét is. Természetesen ezzel párhuzamosan a magyar hadművészet változásainak a nemzetközi trendekbe való integrálását is tárgyalja. A kötetben tárgyalt fő fejezetek a haditechnikai, hadművészeti változások fő szakaszai szerinti tagolásban jelennek meg. Ezek a következők: 1. A dinasztikus háborúk első periódusa (1700–1721), amely az új politikai rend kialakulásával végződik. 2. Az európai nagyhatalmi szerkezet átalakulása (1721–1740), amely katonailag a porosz hatalom felemelkedéséig tart. 3. Új egyensúlyi helyzet Európában (1740-1763), az európai politikai konszolidációig. 5. A világméretű hadszínterek kialakulása („világháborúk”) (1756–1789), egészen a francia forradalom hadművészetet megváltoztató korszakáig.
Kipróbálható
A hadviselés művészete II.
Winkler Gusztáv
A hadviselés művészete II.
A feudális hadszervezettől a zsoldos hadseregekig, 900-1500

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 468 5

A Hadviselés művészete II. (a feudális hadszervezettől a zsoldos hadseregekig) című könyv alapvető célja az első kötethez hasonlóan segítséget nyújtani az európai hadtörténeti események megértéséhez a haditechnika és a katonai tevékenység fejlődésén, e fejlődés mozgatórugóin keresztül. A könyv által átfogott időintervallum ez esetben a 900. évtől 1500-ig tart. Ahhoz, hogy a hadtudomány és a harcászat fejlődését, összefüggéseit folyamatokban tudjuk vizsgálni, törekedtünk az egész európai térség egységes bemutatására, az anyagot, amennyire lehetett, az idő függvényében és nem földrajzi tagoltságban tárgyaljuk. Ezzel a módszerrel talán sikerül rámutatni arra, hogy gyakorlatilag hasonló kultúrájú és társadalmi felépítésű országok, nemzetek hadművészete is szükségszerűen hasonló. Ugyanígy célunk szerint szeretnénk bemutatni a haditechnika egységes fejlődését. Természetesen a helyi etnikai, kulturális viszonyok ebben az egységes világban speciális jellegeket is kidomborítanak. Jó példa erre a magyar huszárság, ami tárgyalt korunkban jelenik meg. Az európai áttekintést színesíti azoknak a népeknek a hadművészete, amelyek valamilyen formában kapcsolatba kerültek Európával (pl. mongolok, törökök). A könyv felépítése hasonló az első kötetéhez. Nem hadtörténeti áttekintést nyújt, hanem a hadművészet mozgatórugóit, fejlődését követi. Ezt kiegészíti egy folyamatos haditechnikai elemzés. Az elméleti részeket hadjáratok és jelentősebb csaták leírása illusztrálja, sok csatatérképpel és a korábbinál jóval több, a hadműveleti eseményeket bemutató térképlappal. A szárazföldi erők (gyalogság, lovasság, tüzérség) fejlődésének bemutatása mellett foglalkozunk a hadihajózás kérdéseivel is, valamint nagy súlyt helyezünk a vár- és erődépítészet változásainak tárgyalására, és a fejlődés menetének rajzokon történő bemutatására. A kötetet részletes katonai kronológia egészíti ki.
Kipróbálható
Csoportmódszerek alkalmazása a segítésben és a fejlesztésben
Barcy Magdolna
Csoportmódszerek alkalmazása a segítésben és a fejlesztésben

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 432 6

Mikor és hogyan segítsünk? Hogyan hatnak a tréningek, mitől jó egy csoportvezető, mikor melyik csoportmódszert válasszuk? Milyen eljárásokhoz nyúlhatunk, ha egyéneket, csoportokat vagy egész közösségeket akarunk segíteni? Az egészséges emberek fejlesztésére és támogatására szolgáló pszichológiai módszerek tárháza e könyv, amelyből megismerheti az olvasó az egyes módszerek hatásmechanizmusait, az alkalmazás körülményeit is. A szerző - maga is tapasztalt csoportvezető, csoportanalitikus, tréner, mediátor, szupervizor - elsősorban azoknak szánja művét, akik különböző csoportmódszereket szeretnének alkalmazni, megrendelni, bevezetni valamilyen cél érdekében. Az ő mérlegelésükhöz, a szakszerű választáshoz kíván segítséget nyújtani, annak végiggondolásához, hogy egy-egy eljárás milyen előnyökkel vagy esetleges hátrányokkal járhat, hogyan hat, és milyen hatásokat válthat ki. A könyv nemcsak a pszichológiai módszerekben jártas olvasóknak szól, hasznos útmutató lehet mindazok számára, akik csoportok, közösségek, szervezeti vagy közösségi programok tevőleges részesei, felelősei vagy szereplői. Nemcsak a segítő szakemberek, hanem a segítésben laikusnak számító - de másutt természetesen szakértőként tevékenykedő - emberek tájékozódását, megerősítését is segítheti.
Kipróbálható
Innovatív takarmányozás
Babinszky László, Halas Veronika (szerk.)
Innovatív takarmányozás

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 057 1

Földünk lakóinak száma rohamosan növekszik, ami soha nem tapasztalt méretű igényt támaszt az élelmiszer-termeléssel szemben, miközben környezetünk állapota – egyelőre úgy tűnik – megállíthatatlanul romlik, bolygónk klímája pedig egyre kedvezőtlenebb irányba változik. Nagy kérdés, hogyan lehet a mind nehezebbé váló feltételek között nemcsak elegendő mennyiségű, hanem megfelelő minőségű, biztonságos és nyomon követhető élelmiszert hatékonyan előállítani, méghozzá úgy, hogy ezzel a környezetet a lehető legkisebb mértékben terheljük. Az Innovatív takarmányozás című kötet nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy megválaszolja e kérdést, legalábbis az állati eredetű élelmiszer-alapanyagok vonatkozásában. Ezt a rendkívül komplex problémát már nem lehet a megszokott módon megközelíteni, csakis innovatív szemlélettel. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy e modern, interdiszciplináris felfogásban íródott szakkönyv integrálja a társtudományok legújabb kutatási eredményeit a hagyományos takarmányozástudományba, természetszerűleg a „klasszikus” takarmányozási ismeretek alapjaira építve. Ebből adódóan az egyes fejezetek szerzői között a takarmányozástudomány nemzetközi ismertségű kutatói mellett biológust, vegyészt, biokémikust, immunológust, humán és állatorvost, fizikust, műszaki mérnököt, állattenyésztőt, növénytermesztőt és meteorológust is találunk, valamennyien saját területüknek a tudományos világ által elismert, kiváló szakemberei. A szerzők bíznak benne, hogy könyvük sok hasznosítható információval szolgál mind a kutatásban, a fejlesztésben, az oktatásban, mind pedig a gyakorlatban tevékenykedők számára.
Kipróbálható
Civakodó angyalok
Borbély Gábor
Civakodó angyalok

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 431 9

„Ha tehát sem klerikus, sem laikus, sem pedig szerzetes nem vagy, akkor képtelen vagyok kitalálni, hogy milyen néven nevezzelek. (…) A nevek ugyanis el szokták veszíteni tulajdonképpeni jelentésüket akkor, amikor az általuk jelölt dolgok megszűnnek tökéletesek lenni. Ha eltávolítjuk a ház tetejét vagy a falát, akkor a házat csak tökéletlen háznak nevezzük. Hasonlóképpen: ha azt a testrészt, amely férfivá tesz, eltávolítjuk, téged nem Péternek, hanem tök-életlen Péternek kell, hogy nevezzünk” (Roscellinus levele Petrus Abaelardushoz). „Az ember valamennyi törekvése között a bölcsességre irányuló a legtökéletesebb, a legmagasztosabb, a leghasznosabb és a legörömtelibb. A legtökéletesebb azért, mert amilyen mértékben törekszik az ember a bölcsességre, oly mértékben részesül - legalábbis valamelyest - az igaz boldogságban (…). A legmagasztosabb viszont azért, mert az ember a leginkább ennek révén válik az Isten hasonmásává, aki mindent a bölcsességben hozott létre; s mivel a hasonlóság a szeretet oka, a bölcsességre irányuló törekvés mindenekelőtt a barátság révén köt össze bennünket Istennel (…). A leghasznosabb pedig azért, mert a bölcsesség révén jutunk el a halhatatlanság birodalmába: a bölcsesség kívánása tehát elvezet az örök uralomhoz. A legörömtelibb végül azért, mert nincsen keserűség a társaságában; nincsen bosszúság a vele való élésben, hanem csak vígság és öröm” (Aquinói Szent Tamás, Summa contra gentiles, Első könyv, Második fejezet).
Kipróbálható
Isten és birodalom
Geréby György
Isten és birodalom

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 439 5

Mi garantálja egy politikai formáció, például a demokratikus jogállam alapvető elveit? A kérdés politika és jog közös legitimációs igényére irányul. A legitimáció azonban túlmutat a mindenkori politikai és jogrendszeren, olyan alapvető kérdésekre követelve választ, amelyet hagyományosan csak a teológia volt képes megválaszolni. A teológia így tölthetett be meghatározó szerepet a legitimáció szempontjából az antikvitástól kezdve egészen a modern korig, közvetlen analógiák, illetve később fogalmainak szekularizált változatain keresztül. Teológia és politika, illetve jog viszonya ugyanakkor kölcsönös egymásra utaltságuk ellenére sem volt problémáktól mentes, ahogy azt a zsidóság és a kereszténység eszméi mutatják, amelyek (más és más okból, de) radikálisan szakítottak a római birodalomnak a hellénisztikus teológia által megalapozott politikai és államelméletével. A kötet e hosszú történet több állomását és aspektusát mutatja be teológiatörténeti és alapvető jogfilozófiai kérdéseket vizsgáló tanulmányokban. Joseph Ratzinger és Jürgen Habermas híres vitája felől kiindulva az elemzések a Római Birodalom és a kereszténység viszonyának tárgyalásán át haladnak politikai legitimáció és teológia összefüggéseinek egészen a weimari német kultúra környezetében kialakuló klasszikus értelemben vett politikai teológia problémájáig, ahol már Carl Schmitt, Erik Peterson, Ernst Kantorowitz játszanak fő szerepet. A külön is olvasható esettanulmányok között megjelenik a biblikus egzegézisnek a zsidóság és kereszténység viszonyában játszott meghatározó szerepe éppen úgy, mint az egyház és a nemzetfogalom kapcsolata, valamint a "tisza jogtant" képviselő Hans Kelsen teológia-képének bemutatása, illetve az emberi jogok megalapozásánál felmerülő teológiai kérdések.
Kipróbálható
Trendek és töréspontok
Török Ádám, Szanyi Miklós (szerk.)
Trendek és töréspontok
Világgazdasági tükör

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 354 1

A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető. „Ajánlót írni amolyan képzeletbeli, barátságos megszólítása a könyvet böngésző Olvasónak. Meghívás párbeszédre, együtt gondolkodásra, vitatkozásra. A Világgazdasági Tudományos Tanács 2018-ban történt újraalapítása a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére maga is e cél érdekében történt. Próbáljuk közösen megérteni a sorsunkat meghatározó világgazdasági folyamatokat! Vitassuk meg a szakemberek által felvázolt problémák szakpolitikai tanulságait! A meghívó kétségtelenül szelektív, elsősorban azoknak szól, akik nem feltétlenül a saját nézeteiket szeretnék megerősíteni az olvasás során, hanem készek eltérő nézőpontok mérlegelésére. A kötetbe szerkesztett tanulmányok a közgazdászok Szent Gráljának: a gazdasági fejlődésnek különösképpen izgalmas kérdéseire keresnek válaszokat. Hogyan kapcsolódnak a műszaki fejlődés során végbement technológiai forradalmak a hosszú távú gazdasági ciklusokhoz? Miképpen tudjuk ösztönözni a gazdaságban zajló innovációs folyamatokat? Mik lehetnek a titkai a gazdasági növekedés különleges mintázatainak, Japán és Dél-Korea felzárkózásának, Kína nagy ugrásának? Milyen okokkal magyarázhatók a kudarcok, a lemaradások és visszaesések? Létezik-e a közepes jövedelem csapdája, és hogyan lehet belőle kimenekülni? Mi történik és mi fog történni az orosz gazdaságban? Milyen hatása lehet a világgazdaságra az ott várható fejleményeknek? Mi történik a világkereskedelemben a globalizálódó világban, amikor újraélednek a bezárkózást és protekcionizmust erősítő kereskedelempolitikai reflexiók? Kedves megszólított Olvasó! Kérem, ha izgalmasnak tartja a kérdéseket, olvassa el a könyvet, és kövesse az MTA Világgazdasági Intézet honlapján a remélhetően folytatódó vitasorozat további előadásait és hozzászólásait!” Fazekas Károly, főigazgató, MTA KRTK „A kötet a 2017-ben újjászervezett Világgazdasági Tudományos Tanács munkálatainak első terméke. A Tanács a korábbi szervezési struktúrát és működési gyakorlatot újította fel, ami az MTA Világgazdasági Intézete mellett működött, s a nemzetközi gazdasági elemzések megvitatásában és a gyakorlati politikai válaszok kidolgozásában a különféle akadémiai, egyetemi, vállalati és kormányzati szervek szakértőit tömörítette. Hagyományosan törekedett a szűk kormányzati és politikai érdekeken túllépni, a kérdéseket a maguk komplexitásában és ellentmondásosságában közelíteni, az érdekek ütköztetésével és sokszínűségének elismerésével biztosítani az össznemzeti érdekeknek megfelelő válaszok kialakítását. A kötet három fő témát elemez. Kiemelendő az innováció komplex megközelítése. Az innováció fő hajtóereje a piaci verseny, ugyanakkor feltételezi a szereplők együttműködését, valamint a társadalmi, intézményi és politikai rásegítést. Magyarország számára mind felzárkózás, mind a jövőbeni kapcsolatok szempontjából különösen érdekes a kínai és az orosz modell jövője: hogyan képes Kína a legfejlettebb országok sorába lépni, s milyen esélye van Oroszországnak arra, hogy globálisan versenyző gazdasággá váljon? Az elmúlt időszakban a világkereskedelem ingatagsága és egyensúlyproblémai fokozódtak, ami súlyos feszültségek és bizonytalanságok forrása. A kereskedelmi háborúk, különösen Kína és az USA között súlyos fenyegetést jelentenek a világgazdaságnak, egyúttal a rendkívül nyitott magyar gazdaságnak is. A tanulmányokat magas elméleti színvonal és a gyakorlati orientáltság jellemzi. Igazolják, hogy nem megalapozottak azok a hiedelmek és vélemények, amelyek kétségbe vonják az akadémiai hálózat − és általában a társadalomtudományi kutatások − színvonalát és hasznosságát.” Palánkai Tibor
Kipróbálható
A fenntartható fejlődés technológiái
Czvikovszky Tibor, Mészáros László, Toldy Andrea
A fenntartható fejlődés technológiái

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 400 5

Civilizációnk megjelenési formája: a technika. Egy társadalom technikai fejlettségéből, e technika elterjedtségéből, hatékonyságából, hozzáférhetőségéből megítélhető az adott társadalom jóléte, gazdasági színvonala. Azonban ez csak a külső keret. A civilizáció teljes tartalma ennél sokkal több: annak fontos vonása a kultúra, a technika feletti szellemi műveltség. Technika és kultúra – mint a „hardver” és a „szoftver” – együtt jellemzi a civilizációt. Nyugati, keresztény civilizációnk fejlődése az első ipari forradalom óta szinte töretlen, abból a földközi-tengeri szellemi örökségből kiindulva, amit a görög, római, zsidó, keresztény kultúra gyökereiből merítettünk. Technikai vívmányainkat az egész világ igyekszik ellesni, megtanulni, átvenni, s így gazdasági eredményeinket (pl. GDP) utolérni. Technikánk, s így jólétünk fenntarthatósága, további fejlődési lehetőségünk viszont erősen kétségessé vált az induló 21. században. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a mi nyugati civilizációnk – amely számszerűleg is csak a világ egyhetedére terjed ki –, csak egy a többi (kínai, indiai, japán, arab, afrikai, dél-amerikai stb.) civilizációk között, amelyek kulturális örökségét nem becsülhetjük alá. A világ egyensúlytalansága: a „gazdagok” aránytalan pazarlása, és a „szegények” nélkülözése közötti ellentmondás nemcsak társadalmainkat osztja meg, hanem világméretű feszültségekhez vezet. A technológiák fenntartható – így a Föld erőforrásaival és a környezettel egyensúlyban tartható – fejlődésén tehát az egész emberiség jövője múlhat. A pazarló fogyasztásnak határa kell hogy legyen. A mennyiségi fejlődés előre jelezhetően korlátozott, de a minőségi fejlődés korlátai még messze vannak. A technika szakemberei számára a szakadatlan fejlesztés és megújulás, az innováció egyre nagyobb, egyre fontosabb feladat, ha másért nem, akkor a magasabb hatékonyság, az alacsonyabb anyag- és energiafelhasználás, az újrahasznosítás, az egészséges körforgás (recycling) érdekében. A technikatörténet tanulságaiból kiinduló és a korunk fő technológiai ágazatait áttekintő előadássorozat ezt a fejlesztési koncepciót szem előtt tartva, a mai és jövő technológiák fenntartható fejlődésébe vetett hitre alapoz.
Kipróbálható
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXI.
Kertész András, Pelyvás Péter (szerk.)
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXI.

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 411 1

A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető. A kötet célja, hogy betekintést nyújtson a magyarországi kognitív szemantikai kutatásokba, rávilágítva néhány olyan alapkérdésre, amelyeknek a felvetése és megválaszolása nélkül az elméletnek a magyar nyelvre történő további alkalmazásához hiányoznának a legfontosabb előfeltételek. A kötet élén Andor Józsefnek a kognitív grammatika paradigmájának megalkotójával, Ronald Langackerrel készített nagyinterjúja áll. Tolcsvai Nagy Gábor tanulmánya a magyar birtokos szerkezet legfőbb jelentéstani tulajdonságait vázolja a funkcionális kognitív nyelvészet elméleti keretében. Kövecses Zoltán írása a fogalmi metaforák elméletén belül egy eddig feltáratlan metaforikus alrendszert mutat be. Komlósi László Imre a kötött szókapcsolatok újszerű kognitív szemantikai osztályozására tesz kísérletet. Pethő Gergely amellett érvel, hogy a nem rendszeres poliszémiajelenségek nem alkotnak homogén halmazt, s egyes osztályaik vizsgálata érdekes elméleti következtetésekhez vezethet. Győri Gábor írása kiterjeszti a kognitív szemantika hatókörét a nyelvtörténeti kutatásokra, Tátrai Szilárdé pedig a szövegtipológiára és a narrativikára. Vecsey Zoltán a részlegesen leíró tulajdonnevek szemantikai elméletéhez fűz megjegyzéseket. Végül Kertész András és Rákosi Csilla tanulmánya szerint Chomsky generatív nyelvészete, Bierwisch és Lang modularista kétszintű szemantikája, valamint Lakoff és Johnson holista kognitív szemantikája egyaránt alkalmaz olyan nem-demonstratív következtetéseket, amelyeket az analitikus tudományelmélet téves következtetésnek tekint és ezért elutasít. A tanulmány javaslatot tesz a plauzibilis következtetések egy olyan metaelméleti modelljére, amely ezeket nem tévesnek, hanem egy, a vizsgált elméletek speciális kontextusában progresszív szerepet betöltő következtetéstípus példáinak tekinti.
Kipróbálható
A mai magyar neologizmusok szemantikája
Sólyom Réka
A mai magyar neologizmusok szemantikája

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 426 5

A kötet a mai magyar nyelvben megjelenő neologizmusok szemantikai felépítését vizsgálja funkcionális-kognitív keretben. A szerző megadja a neologizmus több szempontú definícióját, eszerint a neologizmus olyan újszerű szerkezeti felépítésű nyelvi jelenség, melynek egy adott közlő és/vagy egy adott befogadó adott szituációban előzetes (vagy ilyen hiányában előzetesként értelmezett) tapasztalataihoz, ismereteihez és az ezekből fakadó elvárásaihoz viszonyítva újszerű jelentést és/vagy újszerű stílust tulajdonít. A neologizmusnak nevezett jelenségek a közlő-befogadó viszonyában, a nyelvhasználat során válnak jellemezhetővé, létrejöttükben és értelmezésükben változatos mentális és kognitív nyelvhasználói stratégiák érvényesülnek. A dolgozat bemutatja a neologizmusok szemantikai szerkezetében szerepet játszó jelenségeket (metonímia, metafora, fogalmi integráció), majd tizennégy olyan, szinkrón szempontból aktívan létező neologizmus szemantikai szerkezetét tárja fel, amelyekkel kapcsolatban a nyelvhasználóknak konkrét, "hétköznapi" tapasztalata van. A nyelvhasználóknak egy-egy neologizmushoz fűződő viszonyát, a vizsgált szó (fel)ismertségét, szemantikáját segítenek feltárni a több mint 1200 adatközlő részvételével 2008 és 2011 között végzett kérdőíves felmérések, melyek eredményeit a szerző beépíti az elemzésekbe. Sólyom Réka a Károli Gáspár Református Egyetem BTK Magyar Nyelvtudományi Tanszékének oktatója, az ELTE-n működő Stíluskutató Csoport tagja. Jelen kötet az ELTE Nyelvtudományi Doktori Iskolájában megvédett doktori disszertációjának átdolgozott változata.
Kipróbálható
Vízi turizmus és közlekedés: termékek, trendek, regionalitás
Jászberényi Melinda
Vízi turizmus és közlekedés: termékek, trendek, regionalitás

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 406 7

Mindenki fülében ismerősen cseng Pompeius római hadvezér mondása: Hajózni kell! Nem feledhetjük azonban, hogy a XXI. századra a vízi közlekedés háttérbe szorult más módokkal (a légi, a közúti és a vasúti szállítással) szemben, sőt, a 2001-es európai közlekedéspolitika szerint a közlekedés családjában a hajózás lett a „szegény rokon”. Bár hazánk el van szigetelve a tengerektől, álló- és folyóvizeink révén a vízi közlekedésnek és turizmusnak jelentős hagyományai vannak. Jászberényi Melinda elsősorban egyetemi hallgatóknak írt hiánypótló művében áttekinti e témakör fogalmait, fejlődését, hazai és globális trendjeit, külön-külön és összefüggéseiben is bemutatva a belvízi és tengeri hajózást, valamint a kapcsolódó turizmust. A jegyzet erőssége, hogy viszonylag új keletű fogalmakkal és folyamatokkal is foglalkozik, például a smart-koncepcióval és az Európai Unió Duna-régióra vonatkozó stratégiájának kapcsolódó prioritásaival. A tudnivalókat színesítve, fotókkal illusztrálva dolgozza fel. Leendő és gyakorló szakembereknek is figyelmébe ajánlom a kötetet. Munkácsy András tudományos munkatárs, Közlekedéstudományi Intézet, a könyv lektora Ugyan a turizmusipar születését egy gőzmozdonyhoz kötik, az utazások története a vízen kezdődött, majd hosszú évszázadokon keresztül a folyók, a tavak, a tengerek és az óceánok képezték a mai értelemben vett turisztikai mobilitás színterét. Hajóra szállni mindig is luxus volt, sokáig az ár, napjainkban inkább az idő szab gátat a vízen történő utazás eltömegesedésének. Ugyanakkor számos vízparti turisztikai desztináció a tenger- és óceánjárókon érkezőkben látja a már nemkívánatos mértékű turizmus generálóit. Jászberényi Melinda hiánypótló könyve monografikus igényességgel tekinti át a víz, a közlekedés és a turizmus szimbiotikus kapcsolatrendszerét. A munka fontos fókusza a Duna és Magyarország, elsősorban ebben a földrajzi dimenzióban mutatja be a vízi turizmus és a közlekedés aktuális gazdasági, társadalmi, környezeti kérdéseit és regionális kihívásait. Ajánlom mindenkinek, aki a hajózásra nem letűnő múltként, hanem felemelkedő lehetőségként tekint. Michalkó Gábor egyetemi tanár, BCE, tudományos tanácsadó, MTA CSFK FTI A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.
Kipróbálható
Erődépítészet
Winkler Gusztáv
Erődépítészet
(A kezdetektől 1880-ig)

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 403 6

A kötet folytatása Winkler Gusztáv Erődvárosok, városerődítések című könyvének. A mű alapvető célját meghatározza, hogy a különféle erődítések elemzése, bemutatása, hadtörténeti jellegű ismertetése jelenleg is előtérben van e létesítményeknek a szigorúan vett erődépítészeti bemutatásával szemben. Ennek fő oka az, hogy az olvasót inkább a hadtörténelem eseményei vonzzák. Viszont ha figyelmünket csak az erődítések építésére összpontosítjuk, segítségül hívhatunk olyan szakterületeket is (pl. mérnöki ismeretek), amelyek a funkció, feladat, működés témakörében nyújthatnak nagy segítséget. Ezek azt segítik megérteni, hogy miért, hol és mikor építettek bizonyos védműveket, miért alakítottak ki bizonyos városalaprajzokat stb. Így átgondolva a dolgot, beláthatjuk, hogy az erődítmények építésének mérnöki megközelítése sok fontos kiegészítést nyújthat a humán területek szaktudományainak, kutatóinak. A kötet megkísérli azoknak a homályosnak tűnő segédinformációknak kifejtését, rendszerezését, összegzését, amelyek segíthetnek a magyarországi és nemzetközi erődépítészet módszereinek jobb megértésében. Mindezt azzal a módszerrel oldja meg, hogy speciális szemüvegen keresztül (gyakorlatilag a történettudománytól függetlenül) vizsgálja a városok, erődvárosok építését, funkcióit. Ez a módszer pedig a mérnöki szemlélet, amely, mint "általánosan tudott", a fizikai valóságból indul ki, ezt a valóságot magyarázza, és esetenként a magyarázatok, fizikai és geometriai alapelvek segítségével esetleg megkísérli a múlt fizikai valóságát legalábbis elméletben rekonstruálni. Remélhetőleg olyan, talán élvezetes könyvet sikerült készíteni, amely a szórakoztatás mellett segíti a történelem egyes kérdéseinek megértését. Winkler Gusztáv építőmérnök e kötetében segítséget kíván nyújtani a történelmi-hadtörténeti események jobb megértéséhez a haditechnika, az erődépítészet fejlődésének részletes bemutatásával. Az olvasó közel 210 színes térképvázlat és magyarázó ábra segítségével követheti nyomon a katonai építészet fejlődésének történetét, beleértve és kiemelve a magyar erődítések építésének okait, lépcsőfokait, a fejlődés folyamatát.
Kipróbálható
A hadviselés művészete III.
Winkler Gusztáv
A hadviselés művészete III.
A zsoldoshadseregektől a vonalharcászatig, 1500–1700

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 404 3

A kötet szerves folytatása Winkler Gusztáv A hadviselés művészete a kezdetektől a magyar államalapításig (I. kötet), illetve A hadviselés művészete a magyar államalapítástól a mohácsi vészig (II. kötet) című könyveinek. Ezekben segítséget kíván nyújtani a történelmi-hadtörténeti események jobb megértéséhez a hadművészet, haditechnika fejlődésének részletes bemutatásával. Ahhoz, hogy a hadtudomány és a harcászat fejlődését, összefüggéseit folyamatokban lehessen vizsgálni, az egész európai térség egységes bemutatásánál az anyagot az idő függvényében és nem földrajzi tagoltságban kell tárgyalni. Ezzel a módszerrel talán sikerül rámutatni a közös fejlődési irányokra, arra, hogy gyakorlatilag hasonló kultúrájú és társadalmi felépítésű országok, nemzetek hadművészete is szükségszerűen hasonló. Ugyanígy, a cél szerint szeretné bemutatni a haditechnika egységes fejlődését. Természetesen a helyi etnikai, kulturális viszonyok ebben az egységes világban speciális jellegeket is kidomborítanak. Jó példa erre a magyar huszárság, ami tárgyalt korunkban erősödik meg. Az európai áttekintést színesíti azoknak a népeknek a hadművészete, amelyek valamilyen formában kapcsolatba kerültek Európával (pl. törökök). A mű felépítése hasonló az előző kötetekhez. Nem hadtörténeti áttekintést nyújt, hanem a hadművészet mozgatórugóit, fejlődését követi. Ezt kiegészíti egy folyamatos haditechnikai elemzés. Winkler Gusztáv építőmérnök a hadművészet témakörében írt műveiben az elemzési célú elméleti részeket az adott periódusra jellemző hadjáratok bemutatásával illusztrálja. Az olvasó 30 térképvázlaton, több mint 25 erődítésrajzon és 15 harcrendi vázlaton követheti nyomon a hadművészeti fejlődés történetét, párhuzamosan a magyar hadművészet változásainak a nemzetközi trendekbe való integrálásával.
Kipróbálható
Klímatechnikai számítások az épületgépészeti gyakorlatban
Kassai Miklós, Kajtár László
Klímatechnikai számítások az épületgépészeti gyakorlatban

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 074 8

Napjainkban világjelenség a klímatechnikai rendszerek robbanásszerű elterjedése. Segítségükkel az épületek helyiségeiben olyan légállapotot hoznak létre, mellyel biztosítható a benntartózkodó személyek kellemes hőérzete, vagy a telepített technológia problémamentes működtetése. A statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy hazánkban is egyre szélesebb körben alkalmazzák az otthonok és a középületek aktív hűtését. Ezeknél az épületeknél jelentősen megnő a szellőzés részaránya a teljes energiafelhasználásban. Hasonló problémával kell számolni az utólagosan hőszigeteléssel ellátott épületek üzemeltetésekor is. Ebben az esetben a szellőzés energiaszükséglete relatívan nagyobb hányadot képvisel az épület teljes gépészeti rendszerének energiafelhasználásában. Korábban, illetve napjainkban is élő gyakorlat az, hogy a klímatechnikai rendszerek tervezésére és kivitelezésére kiírt tender pályázatok elbírálásának fő szempontja a beruházási költség. A nemzetközi gyakorlatban egyre nagyobb teret hódít az energiatakarékos üzemvitel és a minőségbiztosítás. Itt kapcsolódik ehhez a témakörhöz ez a könyv, amelyben általánosított, a gyakorlatban előforduló lehetséges esetekre jól és hatékonyan alkalmazható módszereket mutat be a klímatechnikai rendszerek energiatudatos méretezéséhez és tervezéséhez.
Kipróbálható
Csőhálózatok hidraulikája
Garbai László
Csőhálózatok hidraulikája
Állandósult áramlás

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 115 8

Könyvünket a BME Gépészmérnöki karon a Komfort épületgépészet mesterszakon az oktatási törzsanyag részét képező Csőhálózatok hidraulikája tantárgy tematikájának és követelményrendszerének szem előtt tartásával írtuk meg. A csővezetéki áramlások kérdéskörével Magyarországon elsőként Vajna Zoltán foglalkozott. Az általa kidolgozott hálózatelemző módszert Almássy–Budavári–Vajna-módszerként ismeri a szakma. Az újabb szakirodalomban e problémakört átfogóan elemzi Halász Gábor, Kristóf Gergely és Kullmann László könyve, szintén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folyó oktatás igényeinek alapulvételével (Halász G. – Kristóf G. – Kullmann L.: Áramlás csőhálózatokban, Műegyetemi Kiadó, 2002). Könyvük különösen fontos fejezete a nemállandósult áramlások vizsgálata. Könyvünkben összefoglaltuk a legfontosabb csővezetéki áramlási típusok leírásának differenciálegyenlet-rendszereit és azok megoldásait. Összefoglaljuk a csőhálózatokban végbemenő állandósult áramlások leírásának, az ún. hidraulikai analízisnek a módszereit, és gazdag példaanyagot mellékelünk az elmélethez. Végül a csővezetékrendszerek gazdasági optimumra törő üzemeltetésének, a változó tömegáramú keringetés szabályozásának módszereit mutatjuk be.
Kipróbálható
Működési kockázat és veszteségkerülés az állampénzügyi döntésekben
Kozma Gábor
Működési kockázat és veszteségkerülés az állampénzügyi döntésekben

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 188 2

Kozma Gábor könyve bemutatja, hogy a hitelintézetek működési kockázatokkal összefüggő elméleti és módszertani megközelítése jól alkalmazható a modern állam környezete irányában tett felelősségvállalásának és kötelezettségvállalásainak elemzésére. Igen nagy adatmennyiség feldolgozásával mutatja be, a viselkedés közgazdaságtan pszichológiai megközelítését alkalmazva, hogy a magyarországi települési önkormányzatok a működésüket érintő pénzügyi-költségvetési döntéseket a környezet irányában tett jelentős pénzügyi kockázatvállalás mellett hozták meg. A szerző elemzései rámutatnak, hogy milyen megközelítéssel, a finanszírozási rendszer milyen átalakításával mérsékelhetők az önkormányzati rendszer abszolút és relatív működési kockázatai. Botos Katalin, professor emerita Ajánlom a könyvet mindazoknak, akik akár az önkormányzatokban tisztségviselőként, gazdálkodóként érintettek, akár a közügyekért felelősséget érző, tudatos állampolgárként érdeklődnek az önkormányzatok pénzügyi működési kockázatai iránt. A szerző egyéni szemüvegen át, figyelmet keltően, az olvasót gyakran azonosulásra, néha vitára indítva mutatja be az államháztartás helyi szintje gazdálkodási összefüggéseinek egy szegmensét, a veszteségelkerülés lehetőségeit. Rávilágít arra, hogy a működési kockázatok akkor is fennmaradnak, ha a közfeladatok ellátásában és azok finanszírozásában erősödik a központosítás, sőt olyan új problémák – felelősség-áthárítás, információs redundanciák stb. – keletkeznek, amelyek a pénzügyek központi vezénylésének, problémák menedzselése „feljebb helyezésének” természetes velejárói. Érdemes tehát kézbe venni e tartalmában gazdag, ugyanakkor nem minden részletében könnyű olvasmányt jelentő, de mindig tovább gondolkodásra ösztönző munkát. Kovács Árpád, egyetemi tanár
Kipróbálható
Innovative Passenger Transportation Systems
Csaba Csiszár, Bálint Csonka, Dávid Földes
Innovative Passenger Transportation Systems

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 059 941 2

Transportation systems are complex and dynamic systems which are influenced by the advancement of economy, society, environment and technology. The application of novel solutions in vehicle and information technologies and the need for sustainability result in significant changes that alter travellers’ behaviours, too. In this book, the concepts, correspondences, technologies, fields of application and further development directions related to passenger transportation systems, travel modes and operation are examined. Since the passenger transportation system is transforming more and more into a special automated information system, the book deals with the modelling methods of complex information systems and the application of models related to transportation. We present, evaluate and compare novel travel modes and solutions and give a realistic scenario for the upcoming changes and opportunities. This book is the result of our continuous research. Primarily, we synthesize the long-standing knowledge that is the basic requirement of a master course (MSc). Hence, we use a high level of abstraction. We consider it important that MSc students realize the logical correspondences focusing on systems and processes, building on the knowledge they acquired previously, during their BSc courses. Thus, the graduates can take a significant part in the operational management, as well as the planning, research, development and innovation of complex systems.Key words: innovation, informatics, system, infocommunication, passenger transportation, structural model, functional model, dynamism, integration, multimodality, travel chains, mobility service, shared mobility, electromobility, autonomous vehicles, smart traveller
Kipróbálható
Isten ábécéje
Collins Francis S.
Isten ábécéje
Egy tudós érvei a hit mellett

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 948 1

A szerző világhírű természettudós, az egyik legfontosabb 20. századi tudományos vállalkozás, a humán genom projekt korábbi vezetője, aki életének egy pontján - még a nagy tudományos felfedezései előtt - a hit felé fordult. Ennek a mélyreható átalakulásnak a lenyomata ez az elgondolkodtató, közérthető, nagyon őszinte és izgalmas könyv, amely egyaránt szól a kétkedőkhöz és a hívőkhöz, a világi gondolkozásúakhoz és a mélyen vallásosakhoz, és a tudomány iránt érdeklődők számára is van új mondanivalója. Az ember teljes génkészletét feltérképező projekt egykori vezetőjeként írhatott volna egy minden konfliktust kerülő, általános elismerésre joggal számot tartó könyvet minden idők egyik legfontosabb és legcsodálatraméltóbb tudományos eredményéről, de ez a könyv valami egészen más. Collins számára hívő keresztény tudósként a legfontosabb a tudományos és a spirituális világképek kibékítése. Nemcsak azt kívánja bebizonyítani olvasóinak, hogy azok, akik a vallás és a tudomány összeegyeztethetetlensége mellett érvelnek, jó- vagy rosszhiszeműen csúsztatnak, de azt is, hogy a tudomány jelenlegi ismeretei nemcsak hogy nem zárják ki Isten létezését, hanem egyenesen valószínűvé teszik. Amerikaiként a tudomány és a vallás legfőbb ütközőpontját az evolúció elfogadásában látja, és meglepő módon büszke keresztényként egyúttal büszke evolucionistának is vallja magát. Ez az olvasmányos könyv jó alkalmat kínál számunkra, hogy elgondolkozzunk az emberi létezés legnagyobb kérdésein.
Kipróbálható
Repülőgép-hajtóművek elmélete 1.
Beneda Károly Tamás
Repülőgép-hajtóművek elmélete 1.

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 285 8

Ebben a jegyzetben a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Légi járművek szakirányának követelményei alapján összeállított ismereteket gyűjtötte össze a szerző. A tárgyat a hallgatók a mintatanterv 4. félévében vehetik fel, számos alaptudományos hátteret biztosító tárgy (pl. Hő- és Áramlástan I.) nyomán. Emiatt a jegyzet feltételez bizonyos előképzettséget leginkább a termodinamika, de általánosságban a járműgéptani alapismeretek tekintetében is. A jegyzet a repülőgép-hajtóművek elméletének megalapozásához elengedhetetlen gázdinamikai összefoglalóval kezdődik, kiemelve a gázturbinás hajtóművek működésében fontos összefüggéseket. Tekintettel arra, hogy ezen berendezések a repülőgép üzeme során igen szélsőséges körülmények között működnek, nagyon fontos megismerni a hasonlóságelméletet, amely lehetőséget teremt arra, hogy a különböző környezeti és repülési feltételek mellett hogyan állapíthatjuk meg a hajtómű üzemállapotát leíró paraméterek közötti átszámítási egyenleteket. Az olvasó megismerkedhet a szívócsatornák működési elvével a különböző repülési Mach-szám-tartományokban alkalmazott változatok általános ismertetésén keresztül. A jegyzet fontos részét képezi az égéstereket bemutató fejezet, amely a működési elv ismertetésén túl bemutatja az elmúlt évtizedek fejlesztéseit – közöttük a legújabb, napjainkban szolgálatba állított megoldásait – a károsanyag-kibocsátás csökkentésére és a hatékonyabb tüzelőanyag-felhasználás érdekében. Ezen túlmenően bemutatja a tüzelőanyag bejuttatásának lehetséges módszereit is. Végül pedig a jegyzet kitér a kompresszorok instabil jelenségeire is, amelyek akár a kompresszoron belüli hatásokból, akár pedig a hajtómű részegységeinek együttműködéséből fakadhat.
Kipróbálható
Közlekedési információs rendszerek
Csiszár Csaba, Földes Dávid, Csonka Bálint
Közlekedési információs rendszerek

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 305 3

A közlekedési rendszerek és folyamatok tervezése, szervezése, irányítása és ellenőrzése magas színvonalú információkezelést igényel. A jegyzet összefoglalja az információval, információs rendszerekkel kapcsolatos fogalmakat, szabályszerűségeket, technológiákat, alkalmazási területeket és fejlesztési lehetőségeket a közlekedés területén; így megalapozva a BSc és MSc szintű közlekedésmérnök képzés további informatikai témájú tantárgyait. Ennek megfelelően a tantárgy foglalkozik az intelligens közlekedési rendszerek és az okos városok (smart city) alapismereteivel is; mindkét esetben kitérve az alrendszerek kooperációjának jelentőségére. Az általánosan alkalmazott informatikai megoldások mellett az egyes közlekedési alágazatok informatikai jellegzetességei a szállítási folyamat és a szervezeti jellemzők eltérései miatt különböznek. Az idők során az egyes alágazatok informatikai fejlődési intenzitása is eltéréseket mutatott. Ennek megfelelően összetett szempontrendszer szerint világítunk rá a hasonlóságokra és a különbözőségekre. A konkrét alkalmazott informatikai fejezetek a személyközlekedés megoldásaival foglalkoznak gyakorlatorientált megközelítésben. Az alkalmazások bemutatási rendje a helyváltoztatási módokra és a folyamatra fókuszál. A témakör az információs rendszerek integrációjának kérdéskörével zárul, mely egyben előrevetíti és összefoglalja a jövőbeli fejlődési irányokat is.
Kipróbálható
Légi eszközök
Beneda Károly Tamás
Légi eszközök
Repülőgép-hajtóművek rendszerei

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 306 0

A jegyzet anyaga a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tantervéhez igazodva a Járműmérnöki BSc képzés Légi eszközök című tárgyának hajtóműves vonatkozásait tartalmazza, amelyben napjaink polgári és katonai gázturbináiban alkalmazott rendszerek kerülnek részletesen bemutatásra. Ez egyúttal hangsúlyozza azt a tényt, hogy az eddigi tanulmányok során elsajátított termodinamikai ismeretek csak a gázáram leírását szolgálták, a szerkezetekkel már a gázturbina felépítésébe is beletekinthettünk, de működőképes hajtómű csak a rendszerekkel együtt születhet. Ilyen módon tehát az olvasó részleteiben megismerheti a levegőrendszer főbb alkalmazási területeit; a kenés főbb jellemzőit és működését; a tüzelőanyag-rendszer tipikus kialakítását, továbbá azokat a berendezéseket, amelyek a stabil üzemállapot elérést szolgálják, úgymint gyújtás és indítás eszközeit. Fontos részét képezi az anyagnak a gázturbinák főbb jellemzőinek mérése, amely a jelzőrendszeren keresztül jut el az üzemeltetést végző személyhez. Itt tárgyaljuk a sugárfékek működését és felépítését, bemutatásra kerülnek jégtelenítésért és tűzvédelemért felelős rendszerek, valamint olyan kérdéseket is érint a jegyzet, amelyek nem tekinthetőek hagyományos értelemben rendszernek, de szerepük kiemelt a hajtómű működésében. Ezen túlmenően vázlatosan ismertetjük a korszerű fejlesztési irányvonalakat, amelyekkel a jegyzet megírásakor a hajtóműgyártók kiemelkedő kutatásait mutatjuk be, remélve, sikerül az olvasó érdeklődését felkelteni a kutatás-fejlesztés tevékenység irányában.
Kipróbálható
Közlekedésföldrajz
Nagy Zoltán
Közlekedésföldrajz

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 304 6

A jegyzet anyaga a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tantervéhez igazodva a logisztikai és a közlekedési mérnökképzés Közlekedésföldrajz (KOKGA630) c. tárgyának segédanyaga, elsődlegesen az előadásokhoz kapcsolódó kiegészítő információk írott gyűjteménye. Az ebben a formában tárgyalt anyag részben a középiskolai földrajzi ismeretek tömörített, ugyanakkor speciális közlekedési utalásokkal bővített változata, aminek elsődlegesen az volt a célja, hogy az ezen a téren eltérő képzettségű hallgatókat „közös alapokra” helyezze (természetföldrajzi rész). Az anyag másik része, a gazdaságföldrajzi rész (ezen belül kiemelten a társadalom-, illetve a közlekedésföldrajzi rész) a szakirányú képzettséghez szükség földrajzi ismereteket gyűjti össze strukturált formában. Itt szükséges külön kihangsúlyozni, hogy az anyagban a közlekedési vonatkozások nem úgy jelennek meg, mint más hasonló című, de nem közlekedésieknek szánt anyagokban, aminek az a magyarázata, hogy karunkon számos más közlekedési és logisztikai tárgy keretében a közlekedési rendszerek felépítéséről, működésük és működtetésük tervezési és operatív kérdéseiről már részletes információhoz jutottak, illetve jutnak. Ezért itt inkább a földrajz - természet, társadalom, gazdaság középpontú - számunkra is releváns vetületei kerülnek ismertetésre. A konkrét adatok és példák tekintetében a közlekedési rész alapvetően hazai, illetve európai léptékű, míg az általánosabb földrajzi részek globális vonatkozásúak.
Kipróbálható
Logisztikai hálózatok tervezése
Bóna Krisztián, Kovács Gábor
Logisztikai hálózatok tervezése

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 294 0

A jegyzet anyaga a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tantervéhez igazodva az MSc Logisztikai mérnöki képzés Extralogisztikai rendszerek tervezése c. tárgyának segédanyaga. A témakörök lefedik a napjainkban egyre fontosabb szereppel bíró logisztikai hálózattervezési problémákat, kiindulva a logisztikai hálózat matematikai modellezésének lehetőségeiből, az alkalmazott gráfelméleti módszerekből, illetve a logisztikai hálózatok működésének értékelésében alkalmazott módszertani megoldásokból. A hálózat értékelése során külön tárgyaljuk a hálózat struktúrájának és a működésének értékeléséhez használt eljárásokat. Ezekre épülve a jegyzet második fele a leginkább előforduló tipikus logisztikai hálózat optimalizálási problémákat vizsgálja. Elsőként a kiszolgálandó hálózati igénypontok, fel- és leadóhelyek, és a már meglévő központi telephelyek, illetve üzemek optimális összerendelésében alkalmazható klasszikus szállítási problémákat ismerteti. Ennek keretében bemutatja a leggyakrabban alkalmazott közelítő, illetve optimalizáló módszereket. Ezt követően az ún. egy- és több körzetes telephely megválasztási problémák kerülnek előtérbe, a telephely lokalizációjának megválasztásában alkalmazott, különböző speciális peremfeltételek mentén értelmezhető ún. centrumkeresési problémák bemutatásával, valamint a körzetezésben alkalmazott technikákkal. Végül olyan megoldásokat ismertetünk, amelyekkel bonyolultabb kritériumrendszer mentén, akár az alkalmazott forgalomszervezési megoldások figyelembevétele mellett is értelmezhetőek a hálózatoptimalizálási feladatok.
Kipróbálható
Repülőterek tervezése és üzemeltetése
Mudra István
Repülőterek tervezése és üzemeltetése

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 280 3

A jegyzet anyaga a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar tantervéhez igazodva, a Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszéken oktatott „Légterek, repterek” tantárgy repülőtér-tervezési és üzemeltetési kérdéseit foglalja magába, mégpedig a nemzetközi követelmények szellemében. A tantárgy e része bevezetést nyújt a polgári, nemzetközi repülőterek különböző szempontok szerinti kategorizálásához, megismertet a repülőterek légiforgalmi felületeivel, az akadálykorlátozás szigorú feltételeinek szükségességével és megoldásaival, részletesen bemutatja a repülések (a le- és felszállások) biztonságos végrehajtásához nélkülözhetetlen légiforgalmi földi fénytechnikai rendszereket, az alkalmazott földi látjeleket, jelöléseket, jelzéseket, látásos segédeszközöket, és nem utolsósorban az azokkal a repülőtéri szolgálatokkal szemben támasztott lényeges követelményeket, amelyeket egy repülőtéren – ismét csak a repülésbiztonság szavatolása érdekében – biztosítani kell. A jegyzet mindezt szakmai szempontból messzemenő pontossággal, ugyanakkor olvasmányos, sok szemléltető ábrával, táblázattal, magyarázattal kiegészített formában adja át a Hallgatóknak azzal a céllal, hogy a légiközlekedési iparág e komplex szegmensét megismerhessék, és később, már közlekedésmérnökként kellő alázattal szolgálhassák a légiközlekedést.
Kipróbálható
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIX.
Bánréti Zoltán (szerk.)
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIX.
Kísérletes nyelvészet

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 933 7

A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető. Ez a kötet kísérletes nyelvészeti tanulmányokat tartalmaz, azaz olyan kutatások eredményeit ismerteti, amelyek egy tág értelemben vett „laboratóriumban" végzett kísérletek eredményein alapulnak. A kötet koncepciója szerint mind a legmodernebb technikai eszközrendszerekkel felszerelt kísérleti laboratóriumi struktúra, mind valamilyen speciális terep (óvoda, iskola, rehabilitációs intézet), mind pedig az internet, például a Facebook is szolgálhat kísérlet lefuttatásának kereteként. A nyelvészetben alkalmazott kísérletek módszertana természetesen követi a tudományos kísérletek általános paradigmáját és megőrzi annak lényeges jegyét: hogy megismételhető, objektív legyen. Amíg számos interdiszciplináris területen, így például a neurolingvisztikában és a pszicholingvisztikában, a tudományos kísérleteket a 19. század óta alkalmazzák, addig az olyan nyelvészeti témákban, mint a nyelvtan készítése, a nyelvleírás, viszonylag újabb fejlemény a kísérletes módszertan alkalmazása. Ezt sok minden motiválta, többek között a kurrens nyelvészeti modellek, elméletek és variánsaik versengései és ennek kapcsán olyan objektív bizonyítékok keresése, amelyek csak kísérleti helyzetekben állíthatók elő. Kötetünk tanulmányait négy tematikus egység szerint csoportosítottuk: 1. Nyelvleírási kérdések, 2. Nyelvelsajátítás, 3. A mesterségesnyelvtan-elsajátítási paradigma alkalmazásai, 4. Nyelvi zavarok. A szerzők között nemcsak a terület jelentős ismertségű személyiségei, hanem külföldről korábban hazatért, vagy más országokban dolgozó és az itthoniakkal szoros kapcsolatokat fenntartó, sőt Magyarországon működő külföldi kutatók is megtalálhatók, példázva a magyarországi nyelvészet nemzetközi beágyazottságát. Nyolc tanulmány esetében a szerzők mellékeltek a kísérleteik hátteréhez, például az adatbázisokhoz, vagy a keretként szolgáló kutatási projekthez és kutatócsoporthoz elvezető internetes linkeket, melyeket QR-kódok formájában adunk meg. A QR-kódok okostelefonnal azonnal aktív linkekre fordíthatók.
Kipróbálható
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXVIII.
Bartha Csilla (szerk.)
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXVIII.
A többnyelvűség dimenziói: Terek, kontextusok, kutatási távlatok

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 935 1

A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető. Az elmúlt időszak változásai az európai ember számára (is) gyökeresen átformálták azt a viszonyrendszert, azokat a globálistól a lokálisig terjedő, ám egymástól nem függetleníthető értelmezési kereteket, melyekben a szereplők a tér, idő, a helyhez kötöttség, a mozgás, határ, identitás, tudás, tanulás, kultúra, nemzet, állam, kommunikáció, valóság, nexus, medialitás, ágencia, különösen pedig a nyelv, nyelvi gyakorlat fogalmait értelmezik. Mindazonáltal rendkívül összetett, változó és ellentmondásos mindaz, amit a nyelvi források, az ezekhez való hozzáférés és a globalizáció összefüggéseiről, a folyamat hatásairól mondhatunk. Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok jelen kötetének elsődleges célja a mindennapjainkat egyre inkább körülvevő, kiterjedt és sokarcú, a tudományban hosszú ideig mégis periférikusan kezelt jelenségkör, a két- és többnyelvűség értelmezéseinek, főbb diskurzusainak és eddig kevesebb figyelmet kapott kutatási irányainak felvillantása. E komplex viszonyrendszerben jó néhány magától értetődőnek, (nyelv)ideológiai irányultságoktól mentesnek vélt fogalom, kérdéskör kritikai újragondolásával a nyelvhasználók, a változatosság, a hozzáférés és a tevékenység egységét, ennek szociokulturális, történeti és ideológiai beágyazottságát állítjuk középpontba, reflektálva a kérdéskör multidiszciplináris jellegére, a kutatás, a kutató és kutatottak, a tudás és tanulás gyökeresen átalakuló szerepére, valamint a mindebből adódó tudományos és gyakorlati kihívásokra. A kötet öt fejezetbe rendezve tárgyalja e szerteágazó tudományterület néhány alapvető megközelítését, tematikai, diszciplináris és módszertani komplexitását. A tanulmányok többsége az új módszertani irányok és nézőpontok beemeléséből, a hagyományos diszciplináris határok lebontásából létrejövő új értelmezési lehetőségeket is szemlélteti. Az itt megjelenő kutatások a magyarországi (pl. siket vagy cigány) nyelvhasználói közösségek és a határon túli magyarok (ausztráliai magyar diaszpóra, erdélyi, moldvai, kárpátaljai magyar közösségek stb.) nyelvhasználatát, változatos nyelvi elrendezéseit, (több)nyelvűségét a sajátságok kiemelése mellett más nyelvhasználói csoportokkal és egymással is azonos leírási keretben, - a sorozat történetében újdonságnak számító QR kódok segítségével immár magyar és nemzetközi jelnyelven is hozzáférhetővé téve - szemlélik, a kutatás újabb tereit, terepeit és perspektíváit nyitva meg.
Kipróbálható
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXVII.
É. Kiss Katalin (szerk.)
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXVII.
Diakrón mondattani kutatások

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 934 4

A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető. Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok jelen kötetében közreadott tanulmányok a „Magyar generatív történeti mondattan" elnevezésű kutatássorozat keretében készültek. Ennek az immár hatodik éve futó kutatási programnak a célja a magyar nyelv korábbi változatainak szerkezeti elemzése, a dokumentált vagy rekonstruálható mondattani változások feltárása és magyarázata, a leszűrhető elméleti tanulságok megfogalmazása. A kutatás eredményeképpen 2014-ben az Akadémiai Kiadónál megjelent Magyar generatív történeti mondattan átfogó képet igyekszik adni az ómagyar kori szintaktikai szerkezetek kialakulásához vezető alapvető mondattani változásokról, az ómagyar nyelv mondattanáról és a középmagyar korra átnyúló újabb mondattani fejleményekről. A 2015-ben az Oxford University Pressnél megjelent The evolution of functional left peripheries in Hungarian syntax tanulmányai a magyar nyelvtörténet elméleti tanulságait keresik. A jelen kötet pedig további olyan írásokból áll, amelyek empirikus vizsgálatokból általánosítható tanulságokat vonnak le, a magyar nyelvtörténeti kérdéseket elméleti keretbe helyezik, és a feltárt tényeket az elméleti keret egyes elemeinek alátámasztására, módosítására vagy megcáfolására használják fel. A magyar nyelvtörténészek figyelmének előterében hosszú ideig a hang-, morféma-, illetve szótörténet állt, és sokkal kisebb teret kapott a szó- vagy mondatszerkezetek tanulmányozása. Ugyanakkor a magyar nyelv története legalább a 13. század óta - és különösen a többi uráli nyelvhez képest - adatokban igen gazdagnak mondható, másfelől pedig a nyelv kutatásának utóbbi évtizedeiben egyre nagyobb súlyt kaptak a mondattan történeti aspektusai. Az É. Kiss Katalin vezette kutatócsoport tagjai kezdettől fogva részt vettek és előadtak a témakör legjobb európai és amerikai konferenciáin, részeredményeikről egy információkban bővelkedő honlapon is beszámolnak, kutatásaikat pedig jelenleg is több irányban folytatják. Az ebben a kötetben közreadott tanulmányok fontos, esetenként vitatható, de mindenképpen izgalmas következtetésekkel gazdagítják tudásunkat a magyar nyelv mondattörténetéről.
Kipróbálható
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXVI.
Kelemen János (szerk.)
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXVI.
Túl a nyelvfilozófián

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 932 0

A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető. Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok jelen kötete nyelvfilozófiai, nyelvlogikai kérdésekkel foglalkozik. Alcíme - Túl a nyelvfilozófián - nem azt jelenti, hogy túlléptünk, vagy túl kellene lépnünk a nyelvfilozófián, hanem azt, hogy mindenképpen túl vagyunk egy olyan filozófiatörténeti korszakon, amelyben a nyelvfilozófia egy adott szerepet játszott. Túl vagyunk a kérdésfeltevések és válaszok bizonyos típusain, amelyeket új kérdésfeltevések és választípusok váltanak fel. Ezt fejezi ki kötetünk szerkezete is, bár természetesen sem rendszeres, sem történeti értelemben nem foghatja át a nyelvfilozófia egészét, és jóval több területet hagy figyelmen kívül, mint amennyit át tud tekinteni. Az itt olvasható tanulmányok olyan, a nyelvfilozófia körébe tartozó problémákról szólnak, sokszor meglepően új megközelítésben, mint Frege szemantikájának felülvizsgálata, a „hazug” típusú paradoxonok kiküszöbölése a tárgynyelv és metanyelv megkülönböztetése nélkül, fogalmi igazságok és analitikusság, az intenzionális jelenségek megjelenése egyszerű mondatokban, a normák nyelve és logikája, tulajdonnevek és direkt referencia, az innátizmus kérdésköre vagy Wittgenstein-képünk változásai. A kérdések és válaszok eredetiségét és a lehetséges megközelítési módok gazdagságát figyelembe véve néhány esetben kötetünk az adott tanulmányhoz kapcsolódó vitacikket is közread. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Filozófiai Intézetében 2012-ig mintegy másfél évtizeden át működött az MTA-ELTE Nyelvfilozófiai Kutatócsoport, amelynek évente megrendezett hazai és nemzetközi konferenciái az ezen a területen dolgozó kutatók jelentős seregszemléi voltak. A jelen kötet legtöbb szerzője is a kutatócsoport tagjaként vagy azzal szorosan együttműködő külső munkatársként folytatta tudományos tevékenységét életének egy szakaszában. Kötetünk a maga módján az egykori Nyelvfilozófiai Kutatócsoportnak is emléket állít.
Kipróbálható
Irányítási rendszerek elmélete és tervezése III.
Lantos Béla
Irányítási rendszerek elmélete és tervezése III.
Robusztus szabályozási rendszerek

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 054 0

Az irányítástechnika tudománya rohamosan fejlődik, eredményei ma már elengedhetetlen alapját képezik a biztonságos erőművi és folyamatirányítási rendszereknek, robotizált gyártórendszereknek és az autonóm földi, légi, vízi és űrbeli járművek irányítási rendszereinek. A három kötetre tervezett sorozat eme utolsó kötete a robusztus irányítások elméletével és tervezésével foglalkozik. Szerves folytatása az általános rendszertechnikai ismereteket adó első kötetnek és a többváltozós optimális, nemlineáris és adaptív szabályozások korszerű tervezési módszereit bemutató második kötetnek. A robusztus irányítások elmélete arra a kérdésre keres mérnöki választ, hogyan lehet olyan fix, a tervezés és implementálás után üzem közben már nem változó szabályozót tervezni, amely változó szabályozott szakaszok esetén is biztosítani tudja a szabályozással szemben támasztott elvárások (stabilitás, zavarás elnyomás, kis dinamikus és statikus hiba) teljesülését. A kötet először összefoglalja a tervezéshez szükséges matematikai alapokat. Az idő- és frekvenciatartománybeli jelek nagyságának jellemzésére normákat definiál, és bevezeti a tárgyalásukhoz szükséges Lebesgue- és Hardy-tereket. Megfogalmazza a belső stabilitás elvét és perturbációk esetére a kis erősítés tételt. Bemutatja a stabilizáló szabályozók Youla-paraméterezését. A perturbált rendszer leírására bevezeti a lineáris tört transzformációkat (LFT). Megadja a stabilizáló szabályozók állapotteres alakját. A tervezési módszerek közül először a lineáris rendszer kvadratikus kritérium szerinti optimális irányításával foglalkozik LTV, LTI és sztochasztikus rendszer esetén. Módszert mutat be a nagy fázistöbbletet biztosító hurokátvitel visszaállításra. Megfogalmazza az általános H2 (energia) optimális szabályozótervezési feladatot és megadja az optimális irányítás számítási módszerét. Ezután a Hinf optimális szabályozás tervezésére mutat be módszereket. Megadja a gamma-optimális centrális Hinf szabályozó tervezési algoritmusát, az integráló szabályozás biztosítását és a telítés kezelését. Két megoldást (1-DOF, 2-DOF) mutat be a hurokformálás tervezésére, utóbbiban lehetőséget adva referencia modell előírására is. Az eredményeket repülőgép irányítás esetén illusztrálja. Módszert mutat be a Hinf szabályozó tervezésére mu-analízis, DK-iteráció és LMI technika bevonásával, melyet az invertált inga instabil munkapontja körüli szabályozással illusztrál. Ezután a kötet bemutatja a nemsima, nemkonvex optimalizáláson alapuló előírható fokszámú és stabil Hinf robusztus szabályozó tervezési módszereket és a tervezést támogató szoftver eszközöket. A tervezési módszer lehetővé teszi megválasztható fokszámú mintavételes Hinf szabályozó és előírt struktúrájú analóg (pl. MIMO PID) szabályozók tervezését, valamint közös Hinf szabályozó tervezését egyszerre több szabályozott szakaszhoz. Példa mutatja be az optimalizálást az újabb MATLAB eszközök bevonásával is. Végül a könyv az LPV rendszerek robusztus irányításának bemutatásával zárul. A módszereket egy példa illusztrálja az újabb MATLAB eszközök bevonásával. A kötet jól hasznosítható az egyetemi szabályozástechnikai szakirányú mester- és PhD-képzésben, és rendszertechnikailag megalapozza a korszerű folyamatirányítási, mechatronikai és az autonóm (vezető nélküli) járműirányítási rendszerek tervezését.
Kipróbálható
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIV.
Prószéky Gábor, Váradi Tamás (szerk.)
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIV.
Nyelvtechnológiai kutatások

Online megjelenés éve: 2018

A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető. A mai számítógépeken futó legtöbb alkalmazás találkozik az emberi nyelvek beszélt vagy írásos formájának valamelyikével: leveleink, híreink, könyveink, tudományos publikációink valamilyen emberi nyelven íródnak, és a gépek ezeket a szövegeket segítenek létrehozni, kijavítani, lefordítani vagy éppen keresni bennük. Ezeknek a tevékenységeknek a leírására a human language technologies elnevezést használja a nemzetközi szakirodalom. Magyarul ez a fogalom nyelvtechnológia néven vonult be a szakmai köztudatba. Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok 24. kötete a nyelvtechnológia legújabb hazai kutatásait állítja a középpontba. A tanulmányok reprezentatív áttekintést szándékoznak adni a magyar nyelvtechnológia jelenleg használt módszereiről és legújabb eredményeiről: a kötet a hazai gépi nyelvészet történetének áttekintésével indul, majd egy-egy írás foglalkozik a szóalaktan, a főnévi csoportok, a tulajdonnevek, a hatóköri relációk, a birtokos és a koreferenciális szerkezetek gépi kezelésével, az igék lexikai reprezentációjával és az analógiás tanulással. Felvillantjuk a modern nyelvtechnológiának a szociolingvisztikában, a metaforikus nyelvhasználat gépi kezelésében, az emberŚgép kommunikáció különféle vonatkozásainak vizsgálatában és a nyelvtörténeti kutatásban való felhasználását is. A kötetet egy a szorosan vett nyelvtechnológiával közvetlenül szomszédos terület, a hangzó anyagok gépi feldolgozásával és létrehozásával foglalkozó beszédtechnológia két kutatási összefoglalója zárja. A pontosan ötven évvel ezelőtti első hazai számítógépes nyelvészeti konferencia egyik fontos szereplője s az azóta eltelt ötven év jelentős részében az Általános Nyelvészeti Tanulmányok sorozat egyik szerkesztője, Szépe György közvetlenül kötetünk megjelenése előtt hunyt el. Munkánkkal az ő emléke előtt is tisztelgünk.
Kipróbálható
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXV.
Pléh Csaba (szerk.)
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXV.
A kognitív szempont a nyelv pszichológiájában

Online megjelenés éve: 2018

A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető. Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok a modern magyar nyelvészet egyik legfontosabb fóruma. Tematikus kötetei egyszerre mutatnak be eredeti elemzéseket és összefoglaló, illetve elméleti tanulmányokat, melyek évtizedes távlatban befolyásolják a hazai nyelvészeti érdeklődést és az egyetemi oktatást. Ez a legújabb kötet nem általános kognitív nyelvészet szeretne lenni. Azt mutatja be, hogy a nyelv elsajátítására, mentális leképezésére és használatára vonatkozó elképzelésekben, átfogó elméletekben, interdiszciplináris értelmezésekben és kísérletekben hogyan jelenik meg a nyelvi rendszer és az emberi megismerő rendszer kapcsolata. A tanulmányok hangsúlya elsősorban pszicholingvisztikai. Új elem, hogy fordításokkal megjelenítjük néhány Magyarországon, illetve Magyarországon is dolgozó kolléga munkáit. A kötet a kognitív nyelvszemlélet számos alapvető kérdésére kitér. Bemutatja, hogyan kérdőjelezi meg ez a felfogás a nyelv és a nyelvészet önállóságát, amikor a nyelvet mint az emberi megismerés (kogníció) általános rendszereinek egyikét képzeli el, amelynek szabályszerűségeit az általános kognitív rendszer szabályszerűségei magyarázzák. Bemutatja, hogyan jelennek meg az elsajátításban, a tanulásban és a használatban is a „pusztán nyelvinél” általánosabb mechanizmusok. A tanulmányok feltárják a kognitív szempont jelenlétét a nyelvi rendszer kreativitásának, összetevőinek, emlékezeti és észlelési illesztéseinek keretében. Több dolgozat elemzi a kognitív meghatározókat a nyelv keletkezésében, illetve a gyermeknyelvben. A kognitív szempont megjelenik az agysérülésekhez kapcsolódó, afáziás jellegű és az egyéb, pl. az autizmus spektrummal érintkező nyelvi nehézségek értelmezésében is. A kultúra és a nyelvhasználat (a pragmatika) illesztésének gazdag választékát is bemutatja a kötet, a metaforák alternatív elméleteitől kezdve a gondolatterjedés és a nyelvi változás kognitív összetevőiig.
Kipróbálható
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIII.
Bartos Huba (szerk.)
Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXIII.
Új irányok és eredmények a mondattani kutatásban

Online megjelenés éve: 2018

A kiadvány regisztrációval szabadon elérhető. Az Általános Nyelvészeti Tanulmányok 23. kötetének központi témája a szintaxis helye a modern nyelvelméletben. A kötet egyúttal tisztelgés is Kiefer Ferenc akadémikus előtt, 80. születésnapja alkalmából. Az első rész (Elméletek, modellek, univerzálék) tanulmányai részben kevésbé ismert nyelvészeti modellek szintaktikai alkalmazhatóságát mutatják be, részben az általános tipológia szintjén működő információszerkezeti elveket, mintázatokat vizsgálják. A második rész (Modulok és kapcsolódásaik) a modern grammatikaelmélet egyik legsajátosabb, eredményeit tekintve talán leggyümölcsözőbb vizsgálati módját követő, az emberi elme részeként feltételezett nyelvi rendszer egyes összetevői közötti kapcsolódásokat tanulmányozó cikkekből áll. Találunk itt elemzéseket a szintaxis és a szemantika, a szintaxis és a prozódia együttműködéséről, valamint arról, hogy a szintaxis, a tudatelmélet és az afáziás jelenségek együttes vizsgálata milyen új következtetésekre vezethet. A kötet harmadik része (A fókusz kérdésköre) három olyan tanulmányt tartalmaz, amelyek a fókuszjelenségek megfelelő értelmezéséről újabban felpezsdült szakmai vitához szólnak hozzá, teljesen új megközelítéseket, elemzéseket, megfontolásokat javasolva. Jól látható belőlük, hogy noha a fókuszálás a magyar nyelvben önálló szintaktikai konstrukció, alkalmazásának feltételeit jól leírni és magyarázni csak a szemantika és a pragmatika felől közelítve, információszerkezeti alapokon lehetséges. A kötet negyedik része (Elemzések, alkalmazások) esettanulmányokat gyűjt egybe, amelyek az általános mondattani elméleteket a magyar nyelv egyes jelenségeinek kezelésére alkalmazzák.
Kipróbálható
Információs műveltség felsőfokon
Dudás Anikó
Információs műveltség felsőfokon
Könyvtárinformatika – szakirodalmi forráskutatás a bölcsészet- és társadalomtudományokban

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 242 1

E munka előzménye Könyvtárinformatika címmel jelent meg 2011-ben. A tartalomszolgáltatások az online technológiai feljesztésekkel lépést tartva rendkívüli iramban változnak, a frissítések követése, az újdonságok alkalmazása megkerülhetetlen. A hangsúlyeltolódásokat és a tartalmi megújítás mértékét a főcím változása is jelzi (Információs műveltség felsőfokon). Az összeállítás elsődleges célja a korszerű könyvtári rendszer és a kapcsolódó szolgáltatások ismertetése, a szakirodalmi információforrások és felhasználásuk áttekintése. Ezen túlmenően olyan kézikönyv szerepét is be szeretné tölteni, amely kiegészítője lehet a kutatásmódszertani bevezetőknek, segítséget nyújthat az önálló tanuláshoz, a szakirodalmi és egyéb információforrások megismeréséhez, a kutatómunka megkezdéséhez és az újfajta digitális műveltséget igénylő más foglalkozásokhoz is. Vezérfonalként, a tartalomszolgáltatások új trendjeinek áttekintéseként, a bölcsészet- és társadalomtudományi területeken tevékenykedő valamennyi elhivatott szakembernek is ajánlható. Kézikönyvként mindazok számára hasznos lehet, akik tágítani szeretnék a szakterületi forrásokról szerzett tudásukat, be szeretnének pillantani a korszerű szakirodalmi adatbázisok világába, és ezeket az eszközöket kreatívan szeretnék hasznosítani a saját munkájuk során.
Kipróbálható
Gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb, hatékonyabb?
Király Lilla
Gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb, hatékonyabb?
Az új magyar polgári perrendtartás általános rész osztott perszerkezetének hatékonysági elemzése

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 190 5

A 2018. január 1. napján hatályba lépett, az új magyar polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (új Pp.) osztott perszerkezetének hatékonysági vizsgálata áll a könyv elemzésének középpontjában. Arra keresem a választ, hogy az új polgári eljárás valóban gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb és hatékonyabb lesz-e a korábban hatályos 1952. évi Pp.-hez képest? Az újdonságként bevezetett osztott perszerkezethez kapcsolódó funkció alapján vizsgálom az új Pp. szabályrendszerét: a közvetítői eljárások a bíróság előtt, a bíróságon kívül és a perelőkészítő szakasztól, az elsőfokú, a másodfokú és a rendkívüli jogorvoslatok áttekintéséig. Az új Pp. jogintézményeit nemzetközi összehasonlításnak is alávetettem, különösen az amerikai, az angol, a francia, a német és az osztrák példák „jó gyakorlatának” vizsgálata segítségével. A jogszabály elemzésén kívül a bírói gondolkodásmód szubjektív oldalát, azoknak a bírósági szervezetrendszerrel és a társadalmi elvárásokkal való kapcsolatát is górcső alá vettem. A „jobb, mint a korábbi” vagy a „sikerülhetett volna jobban is” kérdésre a választ ebben a könyvben biztosan megtalálja a Tisztelt Olvasó.
Kipróbálható
A nemzetgazdasági konjunktúraciklusok és vállalati életciklusok
Katits Etelka, Pogátsa Zoltán, Zsupanekné Palányi Ildikó
A nemzetgazdasági konjunktúraciklusok és vállalati életciklusok
Modellek és bírálatok, avagy 2 in 1?!

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 154 7

Ez a mű pénzügy-gazdasági modelleket közöl kritikai szemléletben. A szerzők egy érdekes szakmai kísérletről mondanak/adnak véleményt: ugyanabban a műben mutatják meg a makrogazdasági hullámzásokat és a mikrogazdasági fejlődés ciklikusságát. A kutatók, a makrogazdasági ciklikussághoz hasonlóan, a vállalati életciklusok tárgyalását is összekapcsolják a vállalati növekedéssel, a válsággal, az átstrukturálással. A vállalati esetek komparatív analízise egy eszköz a korábban vázolt elméleti összefüggések illusztrálására. A könyv hat szerkezeti egységből áll. Az első részben a szerzők az alapvető fogalmakat és összefüggéseket mutatják be. A második rész a makrogazdasági konjunktúraelméletekkel és modellekkel foglalkozik, ideértve a fejlődés- és válságelméletek legismertebb változatait. A harmadik szerkezeti egység az utóbbi évtizedben kibontakozott és lezajlott pénzügyi és adósságválságot értékeli, amelyek egyes szakaszai a „nagy recesszió”, az „eurózóna válsága” és a „szuverén adósságválság” elnevezéssel szerepelnek. A negyedik rész a vállalati életciklus modellek közreadását tűzi ki célul, bizonyos vonatkozásban reflektálva a makrogazdasági mozgásokra, történésekre. Az ötödik szerkezeti egység közli a hazai vállalkozások pénzügyi és összehasonlító analízisét. A hatodik rész kritikai értékelést, összehasonlító elemzést és párhuzamok vizsgálatát tartalmazza. A szerzők a hat szerkezeti egység közreadásával igazolni szeretnék a vállalatok piaci környezetbe ágyazottság pénzügyi jellemzőit és következményeit mind a teoretikus, mind pedig a praktikus nézőpontból – elsősorban a hazai mikrokörnyezetben. Az alkotók szándéka szerint tankönyvként, és a vállalati döntéshozók, elemzők kézikönyvként is hasznosíthatják ezt a korszerű szemléletben készült munkát, így számítanak a tágabb szakmai olvasói kör érdeklődésére is.
Kipróbálható
Barokk művészet Európában
Jernyei Kiss János
Barokk művészet Európában
egyetemi jegyzet művészettörténet szakirányos BA-hallgatók számára

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 256 8

E jegyzet a művészettörténet szakirányos BA-hallgatók számára készült, kifejezetten a Bevezetés a barokk művészetbe című előadás kollokviumának segédanyagául szolgál. Mivel az egyetemes barokk művészetről megfelelő szakmai színvonalú összefoglalás utoljára 1985-ben jelent meg, időszerűnek látszott egy újabb munka megírása, amely képet nyújt a korszak legfontosabb művészeti központjairól, alkotóiról és irányzatairól. A szöveg Kelényi György könyvénél rövidebb terjedelmű, célja nem az, hogy teljes körű korszakelbeszélés nyújtson, hanem hogy elősegítse a bevezető jellegű kurzus szakmai műveltséganyagának és terminológiájának elsajátítását. Elsősorban művek bemutatása, elemzése áll a középpontjában, az alkotások formai és tartalmi jegyein, művészi problémáin keresztül jellemzi a korszak alkotóit, iskoláit. Mivel a művészeti világ legfontosabb jelenségeinek körvonalazására esik a fő hangsúly, kevés hely jutott a társadalmi folyamatoknak, a történelmi adatoknak. Néhány nagy alkotó esetében viszont életrajzi elemek is bekerültek a fejezetekbe, mivel ezek sokat elárulnak a művész társadalmi helyzetéről vagy arról a szerepről, amelyet önmaga, kortársai, illetve az utókor tulajdonított neki, így szerves részét alkotják Európa kulturális mítoszainak és a művészetről kialakított fogalmának. A jegyzet céljának tartja azt is, hogy bevezetést nyújtson az újabb művészettörténeti irodalomban fölvetett kérdésekbe. A fejezetekhez csatolt irodalomjegyzék az egyes témák klasszikus monografikus feldolgozásai mellett feltüntet néhány újabb tanulmányt és kiállítási katalógust, illetve a téma magyar nyelven elérhető irodalmát.
Kipróbálható
Szövegtan és fordítás
Károly Krisztina
Szövegtan és fordítás

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 312 1

A fordítás annyira komplex jelenség, hogy összes aspektusát egyszerre tanulmányozni reménytelen vállalkozás lenne. A fordítástudomány a rokon tudományágak paradigmáira támaszkodik, és ezek alapján dolgozza ki saját elméleteit és módszereit. E kötet a szövegtan és a fordítástudomány érintkezési pontjait tárja fel, és a fordítási szöveg és a fordítási szövegalkotás sajátos jellemzőit írja le. A fordítás mint szöveg vizsgálatát az teszi különösen relevánssá, hogy a kutatások tanúsága szerint a fordítási szöveg valahogy „más", mint a többi, nem fordítás eredményeként keletkezett szöveg. Egyesek szerint ez a másság elsősorban szövegszinten ragadható meg. A tudomány egyre többet tud e témáról, és örvendetesen növekszik a magyar nyelvű kutatások száma is. Ezért vált időszerűvé és szükségszerűvé a rendelkezésre álló ismeretek áttekintő összegzése. A kötet elsődleges célja elméleti természetű: ismerteti a szövegtani kutatások azon eredményeit, amelyek meghatározzák a fordítási szöveg és a fordítási szövegalkotás tanulmányozásának elméleti és módszertani irányvonalait, és bemutatja a tudományterület legfontosabb eredményeit. A kötet leíró szemlélettel, és a modern szövegvizsgálatokra jellemző kognitív keretben közelíti meg a szöveget mint szerkezetet és mint folyamatot. Az összegző áttekintés mellett a könyvnek vannak fontos gyakorlati céljai is. Rávilágít a különféle elméletek és módszerek további alkalmazási lehetőségeire és azokra a tudományos problémákra vagy kérdésekre, amelyek megválaszolása még a jövő feladata. Mivel korunk tudományos vizsgálódásainak alapfeltételévé vált a kutatás-módszertani megalapozottság, külön figyelmet szentel a szövegelemzés módszertani sajátosságainak is. Ajánljuk a kötetet a felsőoktatás számára, tanároknak, kutatóknak és diákoknak, fordítóképzésben részt vevő szakembereknek, gyakorló fordítóknak és mindazoknak, akik a téma iránt érdeklődnek.
Kipróbálható
Bevezetés a fordítás gyakorlatába
Klaudy Kinga
Bevezetés a fordítás gyakorlatába

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 194 3

A fordító, mikor átlép az egyik nyelvből a másikba, számtalan átváltási műveletet hajt végre. A forrásnyelvi szöveg lexikai elemeinek jelentését a célnyelvi szövegben konkretizálja vagy általánosítja, felbontja vagy összevonja, betoldja vagy kihagyja, felcseréli az ellenkezőjével, vagy teljesen átalakítja, esetleg kompenzálja, azaz más helyen, más eszközökkel adja vissza. A forrásnyelvi szöveg mondatainak szerkezetét kialakító grammatikai funkciókat a célnyelvi szövegben ugyancsak megváltoztatja: a mondatokat összevonja és felbontja, grammatikai elemeket hagy ki vagy told be, a tagmondatokat felemeli vagy lesüllyeszti, a szórendet megváltoztatja, a szófajokat és a mondatrészi szerepeket felcseréli. Ezeknek a műveleteknek egy része benne van a kétnyelvű szótárakban vagy megmagyarázható a nyelvek lexikai és grammatikai rendszerének különbségeivel. De csak egy része. És itt kezdődik a fordítástudomány feladata. A „Bevezetés a fordítás gyakorlatába” című könyv hat nyelvpár (angol–magyar, magyar–angol, német–magyar, magyar–német, orosz–magyar, magyar–orosz) autentikus fordításainak elemzése alapján leírja, kategorizálja, megmagyarázza a fordítási műveleteket. Objektív törvényszerűségeket vagy legalábbis tendenciákat keres ott, ahol eddig szubjektív fordítói döntésekről beszéltünk.
Kipróbálható
Értékteremtés 4.0
Rekettye Gábor
Értékteremtés 4.0
Termékek és szolgáltatások vevőorientált tervezése, fejlesztése és menedzselése

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 223 0

Minden vállalati szakember számára fontos, gyakorlatban jól hasznosítható tudást nyújt a könyv. Akit a mai modern gazdaság egy kicsit is érdekel, örömmel fogja olvasni Rekettye Gábor művét. Madarász László, marketing- és stratégiai igazgató, PICK SZEGED ZRT. A Rekettye Gábor könyvében leírtak a nem üzleti szférában dolgozó szervezeteknél - így felsőoktatási intézményeknél is - kitűnően alkalmazhatók. Örömmel ajánlom ezt a hasznos olvasmányt a nonbusiness szférában dolgozó összes szakembernek! Dr. Kuráth Gabriella, marketing osztályvezető, Pécsi Tudományegyetem Az Értékteremtés 4.0-ban az értékkel kapcsolatban leírt elvek és módszerek az egészségügyi szolgáltatóknak is kitűnő útmutatást nyújtanak. Minden kollégámnak javaslom a könyv elolvasását! Dr. Kelemen Ottó, orvosigazgató, Kelemed Plasztikai Sebészet Kft. A negyedik ipari forradalom körülményei között az értékteremtés, a vevőélmény nyújtása, amelyet Rekettye Gábor könyve nagyon érthetően és élvezhetően ír le, minden vállalat számára kötelező, ha fenn akar maradni ebben a turbulens világban. A könyvhöz gratulálok a szerzőnek, és ajánlom minden kollégámnak! Sárvári Andor, ügyvezető, Falco-Sopron Bútor Kft. Az Értékteremtés 4.0 meggyőző könyv, szerzője érthetően és élvezetesen írja le mindazt, ami ma minden vállalat legfontosabb feladata. Örömmel ajánlom a Kamara tagvállalatainál dolgozó minden menedzsernek! Dr. Sikfői Tamás, elnök, Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara
Kipróbálható
Egészségnevelés
Ihász Ferenc
Egészségnevelés
Egészségmegőrzés – prevenció – a terhelésélettan alapjai

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 179 0

A könyv három fejezetből áll. A fejezetek első látásra önálló tartalommal bírnak, de a kapcsolat közöttük kifejezetten szoros. Ezt a tartalmi összetartozást jeleníti meg a könyv címe is (Egészségnevelés). Az első fejezet (Egészségmegőrzés) általános képet ad Magyarország, Európa és a világ demográfiai jellemzőiről, definiálja az egészség fogalmát, és elemzi az egészséget befolyásoló tényezőket. A második fejezetben (Prevenció) a prevenció szerepe, jelentősége, gyakorlati elemei (amelyek az életmód során válnak igazán hasznossá) jelennek meg úgy, hogy azok már megoldási javaslatokat adnak az életminőség megtartásában. A harmadik fejezet (A terhelésélettan alapjai) kifejezetten a versenysporttal kapcsolatos ismereteket tartalmazza: nevezetesen hogyan lehet pontosan tervezni fizikai aktivitást, mért adatok elemzésével, egyénre "szabva". A második és a harmadik fejezet saját kutatások eredményei alapján készült. A mű 178 színes, saját szerkesztésű ábrát tartalmaz, az irodalmi hivatkozások száma meghaladja a 350-et. A könyv eredetileg egyetemi hallgatóknak készült, akik döntően az élettudományokban és azon belül is a sporttudományban kívánnak mélyebb ismereteket szerezni. A harmadik fejezet talán az egyetlen alkalmazott terhelésélettani alapismereteket tartalmazó magyar nyelvű dokumentum.
Kipróbálható
Tervezés
Jelen Tibor, Mészáros Tamás
Tervezés

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 219 3

Tervezni szükséges, ezt általában elismeri mindenki. De tudjuk-e, hogy pontosan miről is beszélünk? Ez a könyv ezt a kérdést szeretné megválaszolni. Ennek kapcsán a tankönyv célja, hogy bemutassa a vállalati tervezés elemi összefüggéseit, egyrészt elméletben, másrészt kitekintve a gyakorlatra is. Ennek megfelelően áttekinti a vállalatok tervezési folyamatait, illetve a folyamatok megszervezésével együtt járó feladatokat. Bemutatja a leggyakrabban használt tervtípusokat, ezek közül kettőt: a stratégiai, illetve az üzleti tervet fejtjük ki részletesen. A stratégiai tervet előállító tervezési folyamat módszertani lépései után a tankönyv egyes fejezetei lépésről lépésre vezetnek végig, hogyan alakul ki az egységes vállalati tervezési rendszer (stratégiai, taktikai és operatív tervek rendszere), hogyan biztosítható a tervezési tevékenység informatikai háttere (integrált vállalatirányítási rendszerek alkalmazásával). Az üzleti tervezési folyamatok során elhelyezi a tevékenységet a vállalati tervezés rendszerében: egyrészt a teljes tervezési folyamat elemi résztevékenységeként, másrészt önálló fogalomként. A könyv az egyetemi alapképzés hallgatói számára készült, de használni tudják a posztgraduális képzésben részt vevők, illetve az ismereteiket felfrissíteni kívánó vállalati szakemberek és vezetők is.
Kipróbálható
Agrárgazdaságtan II.
Mizik Tamás (szerk.)
Agrárgazdaságtan II.
Az agrárfejlesztés mikro- és makroökonómiája

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 187 5

Az agrárgazdaságtani ismeretek alapvető fontosságúak minden agrármérnök szakos hallgató számára. A tankönyvben bemutatásra kerülnek az agrárgazdasági szektor termelési tényezői (föld, tőke, munkaerő), az üzemszervezet, a mezőgazdaságban is nélkülözhetetlen kutatás-fejlesztés-innováció vagy az élelmiszer-marketing. A makrofejlődésről szóló rész tárgyalja az élelmezés- és élelmiszer-biztonságot, a mezőgazdasági fejlődés és a gazdasági növekedés viszonyát, valamint az agrárkereskedelmet. A záró fejezet a mezőgazdaság és a környezet viszonyát mutatja be a fenntarthatóság szempontjából. Az Agrárgazdaságtan II. szerves folytatása az I. kötetnek, részletesen és olvasmányosan mutatja be a téma legfontosabb, még hiányzó területeit, így bátran tudom ajánlani mind az oktatók, mind a hallgatók részére. Dr. Feldman Zsolt, helyettes államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium Az Agrárgazdaságtan tankönyvek Mizik Tamás által szerkesztett második kötetében a szerzők a mezőgazdasági fejlődés mikro- és makroökonómiai elemzésével foglalkoznak. A mikroökonómiai témakör a mezőgazdaság termelési tényezői (föld, tőke, munkaerő) mellett a mezőgazdasági üzemszervezet elméletével és sajátosságaival, a technológiai fejlődéssel és élelmiszer-marketinggel foglalkozik. A makroökonómiai rész a globális élelmezésbiztonság, a mezőgazdasági fejlődés és a gazdasági növekedés összefüggéseit, a nemzetközi agrárkereskedelem, az élelmiszer-biztonság és a fenntartható gazdálkodás főbb kérdéseit tárgyalja. A sorozat második kötete is híven tükrözi a nemzetközi szemléletet, a magyar agrár-felsőoktatás oktatói és hallgatói, valamint a szakmai szervezetek pedig hasznos könyvként forgathatják a szerzők művét. Dr. Popp József, az MTA doktora A közgazdaság-tudomány az elmúlt fél évszázadban olyan speciális területek elemzését vállalta fel, mint az érzelmek, társas kapcsolatok vagy éppen az egészség kérdésköre. Eközben azonban olyan klasszikus témáktól fordult el a figyelem, mint az agrárium elemzése. Történt mindez akkor, amikor az agrárium robbanásszerű fejlődés előtt áll a digitalizáció előrehaladtával, és olyan kihívásokkal kell megküzdenie, mint a klímaváltozás. E tények alapjaiban fogják átrendezni a jelenlegi agrárrendszert. Ezért nagyon jó hír, hogy új agrárgazdaságtani tankönyvsorozat indult, melynek jelen, második kötete a soha nem avuló témákat (pl. földpiac) ugyanolyan igényességgel tárgyalja, mint a legújabbakat (pl. GMO), esélyt adva a magyar hallgatóknak, hogy sikeresen kapcsolódhassanak be a hazai és nemzetközi agráréletbe. Dr. Kemény Gábor, igazgató, Agárgazdasági Kutató Intézet
Kipróbálható
Az állami tulajdon pillanatai
Voszka Éva
Az állami tulajdon pillanatai
Gazdaságtörténeti és tudománytörténeti nézőpontok

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 218 6

Visszafordítható-e a privatizáció? Az elmúlt évtized hazai tapasztalata mellett az Európai Unió sok országa, sőt az államosításokat hagyományosan elutasító USA is azt példázza, hogy igen. A könyvben felvázolt gazdaságtörténeti körkép arra utal, hogy az állami tulajdon kiterjedésének megváltoztatása erős társadalmi megrázkódtatások idején nem szokatlan jelenség. Ezek a nagy hullámok, amelyeket a szerző a tulajdon pillanatainak nevez, biztos jelei a rendkívüli helyzetnek, és többnyire összekapcsolódnak az éppen uralkodó gazdaságpolitikai és elméleti paradigma megváltozásával. A válságok kezelésére az európai országok kormányai a 20. században és azóta is alkalmas eszköznek találták az állami tulajdon kiterjedésének megváltoztatását. Csakhogy – lényegében ugyanolyan célokat kitűzve – eleinte sorozatosan a bővítés, majd pedig a szűkítés irányába léptek, 2008 után viszont az államosítás és a privatizáció egymással párhuzamosan szökött magasba. A fő tendencia elbizonytalanodásából és a legutóbbi „pillanat” több újszerű vonásából kiindulva a könyv nyíltan vállalt szándéka, hogy elbizonytalanítsa az Olvasót is néhány megkérdőjelezhetetlennek tekintett alapigazságban. Van-e tértől és időtől független biztos recept, örök igazság az államosítás vagy privatizáció kérdésében – létezik-e egyetlen helyes megoldás? Valóban éles-e a határ a köztulajdon és a magántulajdon között, tényleg szöges ellentétben áll-e egymással az államosítás és a privatizáció? Egyáltalán: ugyanazt jelentik-e ezek a fogalmak különböző korokban és különböző országokban? Mivel a köztulajdon kérdése mind a gazdaságtörténet, mind az elmélettörténet tanulsága szerint szorosan összefügg az államnak a gazdaságban betöltött szerepével, a könyv nemcsak az államosítás és a privatizáció iránt érdeklődőknek ajánlható, hanem azoknak is, akik a gazdaságpolitikai döntések feltételrendszerének hatását, mozgatórugóit és a közgazdasági teóriákhoz fűződő viszonyát szeretnék jobban megismerni.
Kipróbálható
Vállalati felelősségvállalás a kultúra területén
Ásványi Katalin
Vállalati felelősségvállalás a kultúra területén

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 186 8

A Vállalati felelősségvállalás a kultúra területén hiánypótló mű. A vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról több összefoglaló mű is készült az elmúlt évtizedekben, Magyarországon is, arra ugyanakkor nemigen akadt példa, hogy a vállalati felelősségvállalás egy-egy speciális területének alaposabb vizsgálata is könyv formájában jelenjen meg. Ásványi Katalin munkája ezt a hiányt pótolja azzal, hogy kifejezetten a kultúra és a művészetek területére irányuló CSR tevékenységgel foglalkozik. Olyan lényeges kérdésekre irányítja rá a figyelmet, mint hogy összeegyeztethető-e ez a fajta CSR a vállalat saját fő tevékenységével, milyen módon jeleníthető meg – például filantrópiaként, szponzorációként vagy másképp –, emelhető-e stratégiai szintre, illetve mekkora tere lehet a partnerségi kapcsolatoknak a témához kötődően. Az első fejezetben a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának különböző nézőpontjait mutatja be, majd külön kitér a filantrópia és a szponzoráció fogalmaira és céljaira – ezeket egységes rendszerbe is foglalva, a későbbi könnyebb értelmezhetőség kedvéért. Az egyes felelősségvállalási tevékenységtípusokat a kultúra területén megjelenő példákkal is szemlélteti. A második fejezetben a felelősségvállalás mögött álló motivációkat mutatja be, melyek ismerete elengedhetetlen a kultúra területén működő intézmények számára, hogy jobban megérthessék, mire van szükségük a vállalatoknak ahhoz, hogy a kultúra területén valósítsák meg felelősségvállalási tevékenységeiket. A szerző a harmadik fejezetben kifejezetten azokat a nemzetközi és hazai szinten is megjelenő együttműködési formákat, „jó gyakorlatokat” vizsgálja, amelyek példaként szolgálhatnak a kultúra területén megvalósuló vállalati felelősségvállalási együttműködések kialakításához. A mű egyszerre bír elméleti, gyakorlati, és társadalmi-jóléti jelentőséggel, hozzájárulva a kultúra területén megjelenő CSR tevékenység irodalmához és gyakorlati alkalmazásához. Zsóka Ágnes, egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.
Kipróbálható
Közlekedés, mobilitás, turizmus
Jászberényi Melinda, Munkácsy András (szerk.)
Közlekedés, mobilitás, turizmus

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 229 2

A turisztikai mobilitást lehetővé tevő közlekedési eszközök és hálózatok az utazások történetének hajnalától segítik a környezetváltozás és élményszerzés szimbiózisán alapuló jelenségeket. A közlekedés és a turizmus egymással karöltve, egymást erősítve generálják a világ GDP-jének tekintélyes hányadát, és növelik az érintettek életminőségét. Mivel a turizmus versenyképességének egyik letéteményese a közlekedés, ezért annak fejlesztése az utazással összefüggő szolgáltatások minőségének alfája és ómegája. A könyv ezen gondolatok szellemiségében született, a téma szakértői a legfontosabb közlekedési ágak szerint mutatják be a mobilitást biztosító technika és technológia turisztikai funkcióját, a fejlődés trendjeinek legfontosabb irányvonalait. A kiadvány a turisztikai felsőoktatásban széleskörűen felhasználható, de a társtudományok képviselői is hasznosan forgathatják. Michalkó Gábor, egyetemi tanár Budapesti Corvinus Egyetem A közlekedés szorosan kapcsolódik a Nemzeti Turizmus-fejlesztési Stratégia 2030 dokumentumban megfogalmazott vízió elemeihez (minőségi élménykínálat, innovatív megoldások, elérhetőség és széles körű hozzáférés), a stratégia vezérelvéhez (desztináció alapú megközelítés és ehhez kapcsolódó alapinfrastruktúra-fejlesztések) és az ún. horizontális szempontokhoz is (hozzáférhető turizmus). Élményközpontú fogyasztói magatartás, családbarát turizmus, digitalizáció, technológiai forradalom, biztonság, totális turizmus, overtourism – megannyi kihívást és lehetőséget jelentő téma, melyeket csakis kéz a kézben tud értelmezni, feldolgozni és kezelni a turisztikai és a közlekedési szakma. Ehhez nyújt fogalmi kereteket, támpontokat és inspirációt a jegyzet. Princzinger Péter, elnök Magyar Turisztikai Szövetség A világ fejlett és feltörekvő gazdaságaiban a turizmus folyamatosan fejlődik, növekedése szinte rendre meghaladja a GDP növekedési ütemét. Az egyéni utazások mellett a szervezett utazások új fajtái: az utazási csomagok és az utazási szolgáltatásegyüttes is megjelennek. A hagyományos irodák mellett egyre nagyobb teret hódít az internethasználat. A Közlekedés, mobilitás, turizmus c. jegyzet az eddigi ismeretek korszerűsítésére és a közlekedésnek a turizmus trendjeihez való jobb igazodásának a bemutatására törekszik, így egyaránt hasznos lehet mind a turizmussal ismerkedőknek, mind pedig a kezdő szakembereknek. Pálfalvi József, lektor A könyv széles körű képet ad valamennyi közlekedési rendszerről, fejlődési kilátásairól. Mindezt a turizmus perspektívájából, aktuális információkkal gazdagítva teszi. A könyvet haszonnal forgathatják mindazok, akik tanulmányaik során nagyobb rálátást szeretnének kapni a két rendszer közötti kapocsról, vagy akiket mélyebben érdekel a XXI. századi mobilitás sokszínű világa. Miskolczi Márk, BCE hallgató A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.
Kipróbálható
Google-beteg
Major Iván, Ozsvald Éva
Google-beteg
Egészségügy a világban az internet korszakában

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 227 8

Napjainkban szinte minden ország számára egyre égetőbbé vált a kérdés: mitől függ egy ország egészségügyi rendszerének költség- és teljesítményhatékonysága? A szerzők arra a kérdésre is keresik a választ, hogy mi idézte, idézi elő a magyar egészségügyi rendszer egyre mélyebbre zuhanását az elmúlt két évtizedben. Ahogyan haladtak előre kutatásukban, egyre nyilvánvalóbbá vált számukra – ezt az egészségügyi szakértőkkel készített interjúik is megerősítették –, hogy az egészségügy működése és főként az abban szereplők érdekeltségi rendszere elemzésekor nem hagyhatják figyelmen kívül azt a robbanásszerű információs forradalmat, amelyet az internet rohamos terjedése idézett elő az egészségügyben is. Hogyan kapcsolódik egymáshoz például a magyar egészségügy érdekeltségi rendszere, teljesítmény- és költséghatékonysága, valamint az online elérhető egészségügyi információk terjedése? Magyarországon és a legtöbb kelet-közép-európai volt szocialista országban a lakosság a régmúlt, a szocializmust megelőző korszakoktól kezdve a legutóbbi időkig úgy tekintett az orvosokra, mint „nagy fehér mágusokra”, mint „élet és halál uraira”, amikor az emberek egészségügyi problémáiról van szó. A hálapénz-rendszer és az ahhoz kapcsolódó improduktív teljesítmény- és költségszabályozás is – az egészségügyi dolgozók alulfizetettsége mellett – erre az aszimmetrikus információs és kompetenciahelyzetre épült. Ma azonban – miként azt az egyik, általunk megkérdezett orvos is megfogalmazta – a betegek egyre nagyobb része néz utána tüneteinek, a diagnózisnak és a kezelési lehetőségeknek, ami gyakorlatilag megszünteti az aszimmetrikus információs helyzetet a beteg és az orvos között. Elemzésünkben azt is megvizsgáltuk, hogy léteznek-e lényeges különbségek ebben a tekintetben a különböző országok között, amennyiben igen, azokat mely tényezők idézik elő. Az empirikus elemzést elméleti modellek kidolgozásával is alátámasztjuk. Végeredményben tehát ez a mű igyekszik alapot teremteni ahhoz, hogy az állami döntéshozók az egészségügy szabályozását, érdekeltségi rendszerét egyrészt megértsék, másrészt úgy alakítsák át, hogy az megfeleljen korunk követelményeinek. Azaz a beteg nem csupán „tárgya” többé az egészségügyi ellátásnak, hanem aktív résztvevője, így az egészségügy teljesítménye sokat javulhat.
Kipróbálható
Kisvállalkozások indítása és működtetése
Vecsenyi János
Kisvállalkozások indítása és működtetése

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 225 4

Az új vállalkozások jelentik egy gazdaság növekedésének alapjait. A már működő mikro-, kis- és középvállalkozások eredményessége és hatékonysága határozza meg egy ország gazdasági teljesítményét. Vecsenyi János A kisvállalkozások indítása és működtetése című könyve egyaránt szól azoknak, akik új vállalkozásokat akarnak létrehozni és azoknak, akik meglévő vállalkozásukat akarják fejleszteni, még jobbá tenni. Szól ez a könyv azoknak az egyetemi hallgatóknak is, akik szeretnék megismerni a vállalkozások világát, a vállalkozók gondolkodását és azokat az elveket és módszereket, amelyek jelentős szerepet játszanak új vállalkozások indításában, a meglévők menedzselésében. A könyvet sok vállalkozás és vállalkozó tanulságos története színesíti és magyarázza. A szerző, Vecsenyi János, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanáraként a 90-es évek elejétől tanulmányozza és tanítja a vállalkozási ismereteket. E témakörben az első könyve 1990-ben jelent meg Vállalkozási szervezetek és stratégiák címmel. Ezt követte a Vállalkozás az ötlettől az újrakezdésig című könyve 2002-ben, majd 2009-ben a több kiadást is megért jelenlegi könyve A kisvállalkozások indítása és működtetése, amely mostantól digitális változatban is elérhető.
Kipróbálható
Műszaki és gazdasági adatok elemzése
Műszaki és gazdasági adatok elemzése

Online megjelenés éve: 2018

Ez a jegyzet a BME Gépészmérnöki Karán oktatott Műszaki és gazdasági adatok elemzése (a „Műgazd”) című tantárgy megtanulásához nyújt segítséget. Két részből, egy példatárból és a hozzá kapcsolódó videósegédletekből áll. A Műgazdban adatfeldolgozási módszereket ismernek meg. Adataink származhatnak mérésből, megfigyelésekből vagy adatgyűjtésből. A feldolgozási módszerek hasonlóak, bárhonnan származnak is az adatok. Mit jelent az adatfeldolgozás? Azt, hogy megkeressük és megtaláljuk az adathalmazban elrejtőző, bennünket érdeklő információkat. Például, hogy a megfigyelt adatok állandók-e, vagy ingadoznak, változnak-e a hely vagy idő függvényében. Érdekelhet bennünket az is, hogy az adatok segítségével eldönthető-e valamilyen kérdés. A Műgazdban megtanulhatják, hogy a mérésből vagy adatgyűjtésből származó eredmények nem pontosak, bizonytalanságuk van, így eredményeink, döntéseink nem 100%-ig biztosak. Ezzel a bizonytalansággal a valószínűségszámítás és a statisztika foglakozik. A Műgazd fontos mondanivalója, hogy megmutatja ennek a bizonytalanságnak a kezelési módszereit. A példatár hat feladatsort tartalmaz MS Excel formátumban; több feladatot külön munkalapon. A videósegédlet elmagyarázza a feladat megoldásának menetét és az Excel-függvények használatát. További négy extra videót is találhatunk a segédletben, amik nem kapcsolódnak valamelyik gyakorlatokhoz, de témájuk a tantárgy része. Természetesen a feladatsorok megoldásai (szintén MS Excelben) is a jegyzet részét képezik. Javasoljuk, hogy a példák megoldásának végighallgatása után vagy azzal párhuzamosan maguk is oldják meg a feladatokat, majd ellenőrizzék az eredményüket. Ne feledjék, hogy a videókon látott módszerek csak segítik a megértést, de nem helyettesítik a Műgazd elméleti hátterének megtanulását.
Kipróbálható
Üzleti gazdaságtan
Andor György
Üzleti gazdaságtan

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 023 6

Az üzleti gazdaságtan, így e könyv is, a közgazdaságtan, a pénzügyek és a befektetéselmélet egyes fejezeteinek összefűzése. Ezeknek az egyenként is hatalmas területeknek a válogatott témaköreiről van szó, a lényeg éppen ezek összekötése, egyetlen olvasmányos, tanulható logikai sorrendbe szedése. Húsz éve tanítom e könyv fő mondanivalóját. Időközben vagy tízezer hallgatóm lehetett, legtöbbjük mesterszakos. Az érdeklődési mélységtől függően különböző mennyiségekben tanultak üzleti gazdaságtant, sokan több tantárgyra szétválasztva. Azonban mindig a legnépszerűbb tantárgyak között volt, annak ellenére, hogy nehéz tantárgynak számított, és számos részlete sokaknak már ismerős volt korábbi tanulmányaiból. Hallgatóim visszajelzései szerint az új megvilágítások, a más területekkel való átkötések, a „végre megértettem" érzések tették érdekfeszítővé. E könyvben megújítottam, átdolgoztam és összefésültem az elmúlt évtizedek során már ilyen-olyan publikációimban és kézirataimban elkészített részeket. Miközben szakmailag mélyebb részekkel „nehezítettem", sokat tettem a könnyebb érthetőségért, tanulhatóságért, de azért is, hogy egyfajta kézikönyvként használható művet is adjak az Olvasók kezébe. Fejezetek • Gazdaságpszichológiai és közgazdasági alapok • Tőkepiaci árazódás • Pénzáramlások és tőkeköltségek • Gazdasági elemzések • Befektetéselmélet • Közösségi gazdaságtani aspektusok Mellékletek • Mikroökonómiai alapok • Mikroökonómiai elemzések • Pénzügyi opciók • Befektetés-matematikai alapok Hasznos kiegészítők 50 oldal összefoglaló • 450 szavas tárgymutató 300 definíció • 350 lábjegyzet • 230 ábra 30 táblázat • 260 képlet • 80 szakirodalmi utalás
Kipróbálható
Mind the Gap
Bódis Gábor
Mind the Gap
Kreatív turisztikai coaching

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 224 7

Szemléletes, érthető és inspiráló marketing tankönyv, mely nem csak azoknak adhat nagy segítséget, akik turisztikai márkázással foglalkoznak. A könyv turisztikai márkázás példáin keresztül jól érthetővé válik maga a márkaépítés gyakorlata. Kassitzky Attila, kommunikációs igazgató Magyar Turisztikai Ügynökség Inspiráló! Ezzel a jelzővel tudnám egy szóban elmondani a könyvről alkotott véleményem. Közvetlen, könnyen értelmezhető, modern stílusban íródott, ugyanakkor kifejezetten informatív és magával ragadó. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szeretne naprakész információkkal rendelkezni a marketing, turizmusmarketing területén, valamint szeretne segítséget kapni ahhoz, hogy előhívhassa az önmagában rejlő kreativitást és lehetőségeket. Csurgó József, egyetemi hallgató Ez a könyv kreatív és innovatív megközelítést kínál a marketing és a márkázás témakörében. A szerző ötvözi az elméletet a gyakorlattal a turisztikai célpontok és szolgáltatások érdekes és jól megválasztott példáin keresztül. Hasznos mindazoknak, akik szeretnék felfedezni a márkázás összetettségét és alkalmazását a különböző helyzetekben. Dr. Melanie Kay Smith, egyetemi docens Budapesti Metropolitan Egyetem A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.
Kipróbálható
Az örökségturizmus menedzsmentje
Irimiás Anna
Az örökségturizmus menedzsmentje

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 228 5

Mi a közös a középkori harctéri bemutatókban, a rozsdás ipari területekben, Jane Austen regényeit idéző bálokban és a hagyományos sajtkészítésben? A megismerés öröme, a történelem kézzel fogható megtapasztalása, a helyi értékek identitásformáló jelentőségének felfedezése. Az örökségturizmus menedzsmentje című naprakész szakkönyv nemzetközi és hazai kontextusban vizsgálja az innovatív örökségmenedzsment turizmusra, területi fejlődésre és vállalkozásokra gyakorolt hatását. A szerző több mint tízéves, a kulturális és örökségturizmus területén végzett kutatásai során a vezetéstudomány, a geográfia és a kulturális tanulmányok módszereit ötvözte a folyamatok széleskörű vizsgálata érdekében. A könyv célja, hogy egy átfogó, tudományos, ugyanakkor a gyakorlatban is hasznosítható útmutatóként szolgáljon az örökségmendzsment területén dolgozó szakembereknek, egyetemistáknak és a téma iránt érdeklődő olvasóknak. Irimiás Anna turizmuskutató, számos hazai és nemzetközi egyetem oktatója, fő kutatási területe a kulturális turizmus, örökségmenedzsment és a harcterek turizmusa. 2015-ben jelent meg szintén az Akadémiai Kiadó gondozásában a Filmturizmus című monográfiája. A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.
Kipróbálható
Változás- és válságmenedzsment az alapoktól
Noszkay Erzsébet
Változás- és válságmenedzsment az alapoktól

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 220 9

A szerző könyve nem a klasszikus szakmai művek csoportjába sorolható. Mondhatnám azt is, hogy új stílust teremt azzal a szemléletmóddal, melynek egyidejűleg célja a laikus számára is érthetővé tenni a változás- és válságmenedzsment megértését, ugyanakkor használható oktatási segédletként vagy gyakorló szakemberek kézikönyveként. Napjaink olyan aktuális problémájához nyújt közvetlen segítséget a könyv tartalma, mely alapvetően meghatározza sok változás működési biztonságát, életben maradását vagy esetleg sikeressé válását. Egyszerű, de ugyanakkor szakmai igényességű a tartalmi rész, mely a definíciók megértésétől a gyakorlati példákig vezeti az olvasót, belső logikája egyértelmű, követhető. A jól megválasztott és megfelelő helyekre kellő gyakorisággal beillesztett kicsi feladatok még inkább érthetővé és használhatóvá, mi több, kifejezetten hasznossá teszik a leírtakat. Segítségükkel a gyakorlatban közvetlenül alkalmazhatóvá válnak bizonyos módszerek, trükkök, esetpéldák, melyek jól segítik a kevésbé felkészült olvasót is. A szerző célja jól érezhető a leírtakból. Önzetlen segítség a bajba került, vergődő vállalkozónak és/vagy felkészülési lehetőség a magabiztos, ma ég sikeres, de előrelátó változásokat követni akaró vezetők számára. Dr. habil. Bencsik Andrea, egyetemi docens
Kipróbálható
Sport, életmód, egészség
Szatmári Zoltán (szerk.)
Sport, életmód, egészség

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 121 9

A kötet elsődleges célja, hogy tudományos igényű, aktuális és átfogó tanulmányt mutasson be a jelen sportjáról, a sporttudomány aldiszciplínáiról és határterületeiről. A kézikönyv elsősorban testkulturális, sporttudományi, rekreációs és életmódképzést nyújtó intézetek hallgatóinak, oktatóinak ajánljuk, de bizonyára haszonnal forgathatják fogyatékkal élők, időskorúak sporttevékenységével foglalkozó szakemberek is. A sport iránt elkötelezett, az egészségtudatos életmódot követő érdeklődők is sok értékes információt, tájékozódást segítő adatot és szempontot találhatnak benne. A kötet tizenegy fejezete részletesen foglalkozik a sport és az újkori olimpiák történetével, sportágaival, a sport tudományával, elméletével, a sportteljesítmény tényezőivel (mozgásfejlődés, mozgástanulás, élettani és pszichológiai hatások), a motoros teljesítmény összetevőivel, a sport veszélyeivel, a dopping témakörével, stb. Korosztályonként vizsgálja a sport feladatát, kitér a sporttevékenység minden területére (rekreáció, iskolai nevelés, élsport, tehetséggondozás, fogyatékkal élők sporttevékenysége, a sport mozgásterápiás szerepe). Külön fejezetben tárgyalja a sport életmódban betöltött szerepét, a sport társadalmi hatásait, üzleti hátterét, a sportkommunikáció formáit, valamint a sport művészeti vonatkozásait. Kötetünk szerzői, a sporttudomány, illetve a testnevelés és sporttudományi felsőoktatási intézetek elismert szakemberei.
Kipróbálható
Magyar gazdaságpolitika – tűzközelből
Bod Péter Ákos
Magyar gazdaságpolitika – tűzközelből

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 059 893 4

Bod Péter Ákos egy krimi izgalmasságával mutatja be azt az utat, amely a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéhez vezetett. Konklúziója, hogy zsákutcák állnak előttünk, de a múlt tanulságai alapján élhet a remény, hogy „óvatos mozdulatokkal és ügyeskedéssel valahogy kievickélünk”. A könyv lebilincselő nyomozás a legutóbbi fél évszázad gazdaságpolitikai fordulatainak világában, a szerző saját gazdaságirányítási tapasztalataira és elmélyült elméleti ismereteire támaszkodva. Világosan megérveli és gazdagon illusztrálja, hogy miért vallottak és vallanak kudarcot a politikai akarat által vezérelt sajátos „magyar utas” kísérletek: akár a kvázi-piaci reformok az egypártrendszerben, akár a nemzetgazdasági önállóságra hangsúlyozás egy globális világban. A közelmúlt (nagyon értékes, de sajnos a kelleténél gyorsabban ködbe vesző) tanulságai alapján arra is rávilágít, milyen szerénynek kell lennünk a gazdasági fejlődés előrejelzésében. A sajátos magyar gazdasági rendszer megítéléséhez a szerző a „sikeresség” és a „fejlődőképesség” kritériumait ajánlja, s felhívja a figyelmet az ezen az alapon megfogalmazódó kritikus hangokra. A könyv nagy ívű és érdekfeszítő áttekintés múlt és jelen gazdaságpolitikájáról, illetve többnyire arról, amit „a politika a gazdasággal tett”. Minden, országunk sorsa iránt érdeklődő olvasónak ajánlom, de különösen a fiataloknak, akiknek még nem volt módjuk a gazdaság alakulását folyamatában nyomon kísérni. Chikán Attila, professor emeritus, Budapesti Corvinus Egyetem
Kipróbálható
Self-marketing
Törőcsik Mária
Self-marketing
Személy és marketing kapcsolatok

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 149 3

Törőcsik Mária könyve a marketing kiterjesztett felfogásának elvét követi, amikor az egyén és a marketing viszonyát boncolgatja. A tőle megszokott élvezetes stílusban vezeti be az olvasót a téma összes dimenziójába. Meríthetünk belőle a saját élethelyzeteink megoldásához, de segíti a könyv a sikeres vagy éppen kudarcos életutak megértését is. Különös erénye a kötetnek, hogy témája nem csak a marketing szakemberek számára érdekes, valamint az, hogy a tartalom minden korosztályt képes megszólítani. Veres Zoltán egyetemi tanár Pannon Egyetem Azoknak ajánlom a könyvemet, akik tudni akarják, milyen szálak szövődtek mára a személyek és a marketing között, és látni akarják a kapcsolódások működését. Egyre gyakrabban érzékeljük a személyekre irányuló profi marketingmunkát, tapasztaljuk ennek erejét. Ezért tárgyalom a személymenedzselést; az arcpiacot, ami a cserélhető teljesítményű emberek piaca; az endorszálást, a híres emberek és márkák együttműködését; az Employer és Employee marketing összefüggéseit; a paraszociális kapcsolatokat, amik egy személy és egy karakter között jönnek létre. Azoknak is ajánlom a könyvemet, akik döntési helyzetben vannak, vagy éppen egy életszakaszuk mérlegét akarják elkészíteni, amihez segítségnek a marketing gondolati struktúráját kínálom. Azoknak, akik ön-azonosan és hosszú távon akarják értékesebbé tenni magukat. Tudom, hogy a témafelvetésem megoszthatja az olvasókat, de örülök azoknak, akik érdeklődéssel veszik kézbe a könyvet, abban bízva, hogy inspiráló, vagy akár vitára késztető gondolatokat kapnak. a Szerző
Kipróbálható
Az emberi lét értelme
Weissmahr Béla
Az emberi lét értelme
Metafizikai értekezések

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 904 7

Weissmahr Béla S.J. (1929-2005) a jezsuiták müncheni filozófiai fakultásának elismert és kedvelt professzora, a 20. század egyik nagy hatású filozófiai áramlatának, az ún. „transzcendentális neotomizmusnak" legnagyobb magyar képviselője volt. Weissmahr filozófiája a mindent átfogó Egység dialektikus metafizikájaként jelölhető meg, s ennyiben inkább követi a Cusanustól Hegelig ívelő német spekulatív filozófia irányát, semmint a klasszikus tomizmust. Munkáit nagyfokú eredetiség, világos, ám tömör szövegszerkesztés és az érvelés virtuóz és aprólékos kimunkáltsága jellemzi. Három legfontosabb filozófiai műve immár magyarul is olvasható: előbb (1995) az Ontológia, majd (1996) a Filozófiai istentan, végül pedig (2009) a Németországban is csak halála után kiadott A szellem valósága jelent meg magyarul. Jelen kötet Weissmahr Béla fontosabb tanulmányainak gyűjteményét adja. A felölelt témák igen változatosak: a végső megalapozás kérdésétől az Isten-szabadság-halhatatlanság klasszikus témáin át szerepelnek itt az ember szabadságáról, élete értelméről, ugyanakkor azonban az evolúcióról, a Gödel-tételről vagy a krisztusi szabadítás jelentéséről szóló gondolatmenetek is. Weissmahr Béla filozófiai munkássága e kötettel teljesen hozzáférhető válik hazájában. Ezzel megnyílik annak lehetősége is, hogy egy jelentős és eredeti magyar filozófus hatást gyakorolhasson hazánk szellemi életére.
Kipróbálható
Turizmusmarketing
Lőrincz Katalin, Sulyok Judit (szerk.)
Turizmusmarketing

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 060 1

A marketinghez mindenki ért, a turizmushoz pedig még inkább. Vagy mégsem? A válasz csak akkor derül ki, ha konkrét problémával szembesülünk, ahol a villámmegoldás helyett stratégiai gondolkodásra és tervezésre van szükség. Ez a könyv a modern trendeket követve mutatja be a turizmusmarketing sajátosságait, segítve a speciális döntési mechanizmusok megismerését. Biztos alapot ad ahhoz, hogy az üzleti célkitűzéseinknek megfelelő mennyiségű, minőségű és költségi szerkezetű vendégkört tudjunk felépíteni, és a változó igényekre hatékonyan reagáljunk. Ha mindent maximális szakmai igényességgel terveztünk és valósítottunk meg, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az eredmény sem marad el. Kamatoztassák a megszerzett tudást a turizmusban, próbálják ki a leírtakat a gyakorlatban is! Horváth Orsolya ügyvezető, Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. A turizmus sokszínű, változatos és összetett világa folyamatosan kihívások elé állítja azokat, akik a marketingről szóló kézikönyvek megoldásait kívánják e területen alkalmazni. Nehezen ellenőrizhető tényezők hatására kialakuló márkanevek, több szereplő által kezelt termékek, pillanatnyi körülményektől is nagyban függő vásárlói magatartás - ezeket és számtalan hasonló problémát kell kezelniük a marketingszakembereknek a turizmusban. Munkájukhoz megbízható segítséget nyújt ez a könyv: a turizmus rendszerének korszerű értelmezésével összhangban a fogyasztói élményteremtést tekinti a marketing fő feladatának, bemutatva az ehhez szükséges eszközrendszert és annak alkalmazását. A kötet szerzői - a turizmus elméleti és gyakorlati vonatkozásaiban egyaránt jártas szakemberek - számos példával és útmutatással támogatják a kötetben bemutatott gazdag ismeretanyag hasznosítását. Dr. Jancsik András egyetemi docens, Budapesti Gazdasági Egyetem, Turizmus Tanszék A szerzői kollektíva lépésről lépésre vezeti végig az olvasót a klasszikus marketingtervezési folyamaton, a turizmus ágazatára, vállalkozásai sajátosságaira adaptált elemzési és eszközrendszer alkalmazási módszerek technikáin. A hagyományos megközelítés adta kereten belül a sok-sok példa, élő szituáció kínál lehetőséget a mindennapi megoldások megvitatására, átgondolására. A kötet jól bizonyítja, hogy csak a marketingorientált gyakorlat vezethet a turisztikai desztinációk és vállalkozások sikereihez. Dr. Piskóti István egyetemi tanár, Miskolci Egyetem, Marketing és Turizmus Intézet
Kipróbálható
Területi statisztika
Dusek Tamás, Kotosz Balázs
Területi statisztika

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 001 4

A statisztikában talán az a legszebb, hogy általános, szinte mindenre kiterjed. A tudomány, a köznapi élet, de még egyes művészeti ágak is nap mint nap találkoznak a statisztikával, merítenek belőle, és folyamatosan gazdagítják azt. Miért lenne ez másképp a területi tudományokkal, és a mindennapjainkat ugyancsak átszövő területi összefüggésekkel? Ennek a két tudományágnak a találkozása szinte természetes, mégis különös. A klasszikus statisztikán felnőtt kutatók számára a közös gyökerek, elvek és módszerek speciális alkalmazásain túl egy sor, a területi dimenzióból adódó érdekes, olykor meglepő módszer, mutatószám, elemzés található a könyvben. A két fiatal, kiválóan felkészült és elkötelezett kutató olyan módszertani szakkönyvet ad az olvasók kezébe, ami alapos, pontos, mégsem vész el a felesleges részletekben, így a statisztika és a területi tudományok alapjait ismerő szakemberek számára egyaránt jól érthető és ajánlható. Bár a könyv módszertani orientációjú, meg kell említeni példáit, melyek sokszínűségükkel jól szemléltetik a statisztika említett átfogó jellegét és a két tudományág gyümölcsöző találkozását. Hunyadi László, professor emeritus Budapesti Corvinus Egyetem A regionális tudomány egyik jellegmeghatározó vonása sajátos területi elemzési módszerek kidolgozása és használata az empirikus elemzésekben. Ezen belül is kiemelt szerepű a területi statisztikai eszköztár. A két fiatal, de már jelentős tudományos teljesítményt felmutató szerző kötete ebben a tartalmi elemben teszi még teljesebbé a diszciplína hazai szakirodalmát. Erőssége a kötetnek a módszertani tartalmon túl a sok helyütt megjelenő, érdemi térelméleti megalapozottság is, és kiemelt értéke a sok érdekes ábra, osztályozó modell. Az új módszereket, közelítéseket is bemutató kötet széles társadalomkutatói körben és a szakterületi egyetemi képzések felső lépcsőfokain haszonnal kézbeveendő, fontos írás. Nemes Nagy József, egyetemi tanár, Eötvös Loránd Tudományegyetem
Kipróbálható
Szubszaharai Afrika gazdasága a 21. században
Biedermann Zsuzsánna, Kiss Judit (szerk.)
Szubszaharai Afrika gazdasága a 21. században

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 029 8

Mint új Afrika-politikánk egyik gyakorlati megvalósítója és harminc év után hazánk első ghánai nagykövete, azt vallom, hogy Afrika megismertetése kiemelt feladat ahhoz, hogy a magyar diplomácia megfelelő támogatottsággal végezhesse munkáját a kontinensen. Folyamatos célunk, hogy a magyar társadalmat és a gazdasági, üzleti világot megszólítsuk, megértessük velük, miért olyan fontos ezzel a csodálatos kontinenssel foglalkozni. Ez a kötet tudományos igényességével járul hozzá misszióinkhoz. Szabó András, Magyarország ghánai nagykövete Afrika a gyarmati felszabadulás óta keresi az önálló politikai, gazdasági fejlődés útját. E törekvést részleges sikerek és látványos kudarcok kísérik, miközben az új államok a fejlődést gátló hagyományos tényezők mellett már a globalizáció új kihívásaival is szembesülnek. A kötetben kiváló afrikanisták esettanulmányai elemzik a szubszaharai térség gondjait, mint a demográfiai robbanás, az egyoldalú gyors urbanizáció, a súlyos szociális és egészségügyi problémák. Tárgyalják a fejlesztő állam dilemmáit, bemutatják a geopolitikai versengést a külföldi tőkeberuházásokért, valamint a magyar-afrikai kapcsolatok alakulását is. A kötethez a nemzetközi és fejlődéstanulmányok doyenje, Szentes Tamás írt magvas előszót. Dr. Bayer József, a Magyar Tudományos Akadémia Afrika Albizottságának elnöke A szubszaharai Afrika gazdasági folyamatait középpontba állító, tudományos igényességgel összeállított kötet nem is lehetne időszerűbb a Külgazdasági és Külügyminisztériumban zajló gyakorlati külgazdasági és diplomáciai munka szempontjából. A tanulmányok segítenek abban, hogy nagyobb empátiával és hozzáértéssel közelítsük meg a Déli Nyitás egyik legnehezebb, ugyanakkor legígéretesebb régióját. Meggyőződésem, hogy a hiánypótló összeállítás a térséggel foglalkozó diplomaták, üzletemberek és kutatók számára egyaránt még hosszú ideig az egyik legfontosabb referenciamunkát fogja jelenteni. Horváth Márk, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Afrika főosztályának főosztályvezetője
Kipróbálható
Agrárgazdaságtan I.
Mizik Tamás, Fertő Imre
Agrárgazdaságtan I.
Mezőgazdasági árak és piacok

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 006 9

Az agrárgazdaságtani alapismeretek elsajátítása nélkülözhetetlen minden olyan hallgató számára, aki ilyen jellegű alapképzést választ. A tankönyv részletes áttekintést nyújt a keresletről, kínálatról és a piacokról, valamint kitér a mezőgazdasági sajátosságokra is. Külön terület az árak alakulása, illetve annak a minőséggel való kapcsolata, ami világszerte egyre nagyobb jelentőségű lesz. A határidős árupiacok fontos szerepet töltenek be a termelők számára rendkívül fontos árvárakozás szempontjából, míg a különböző hosszúságú ellátási láncok az egyedi keresleti igényekhez igazodnak. A könyv nemzetközi és hazai kitekintésben vizsgálja a termelői együttműködések formáit, azok fontosságát, melyek mind a gazdálkodók, mind a fogyasztók számára meghatározó jelentőséggel bírnak. Összességében a könyv részletesen körüljárja az alapvető témákat, és segíti azok megértését, így bátran ajánlom minden agrármérnök szakos hallgató számára. Dr. Feldman Zsolt, helyettes államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium Egyrészt azért örülök ennek a tankönyvnek, mert jól áttekinthető és pontos képet ad arról, hogy melyek az ágazat működésének közgazdasági alapelvei, valamint hogy miben más és miben hasonlít a gazdaság egyéb területeihez. Másrészt azért örülök ennek a tankönyvnek, mert segíthet javítani az ágazat megítélésén, mivel sikeresen mutatja meg, hogy az agrárgazdaságtan milyen szorosan kapcsolódik össze akár egy átlag élelmiszer-fogyasztó napi döntéseivel is - „from field to fork” -, mindezt életszerű és elgondolkoztató példákon keresztül. Remélem, hogy sok fiatal olvassa és sajátítja el majd a tankönyvben leírtakat, sőt a kollégáimnak is ajánlani fogom a forgatását, mert összefüggésbe helyez egy sor olyan ágazati kérdést, ami már régen került a kutatási fókuszunkba. Örülök, hogy olyan könyvet ajánlhatok, ami új kutatási témákon való gondolkozásra inspirált. Ezért remélem, hogy a jövő szakemberei közül lesznek, akik éppen e könyv miatt választják majd a mi izgalmas ágazatunkat és a kutatói pályát. Dr. Juhász Anikó, AKI Főigazgató Az agrárgazdaságtan az elmúlt évtizedekben a mezőgazdasági üzemtanból kiindulva egyre szélesebb témaköröket felölelő tudományág lett. Ezért a szerzők úgy döntöttek, hogy tankönyvsorozatot írnak az agrárgazdaságtan legfontosabb területeiről. Az első kötet a mezőgazdasági árak és piacok speciális szempontjainak elemzésével foglalkozik, továbbá számos gyakorlati példán keresztül bemutatja a mezőgazdaság sajátos jelenségeinek vizsgálatát egyszerű közgazdasági eszközök segítségével. A tankönyv öt témát ölel fel. Az első rész az agrárgazdaságtan tárgyáról és fejlődéséről szól. A második az árképzés alapjaival, a harmadik rész pedig a mezőgazdasági árak változásainak különböző aspektusaival foglalkozik. A negyedik rész az árképzés intézményeit tárgyalja, míg az ötödik rész az élelmiszer-gazdaságban megfigyelhető sajátos piaci kapcsolatokat vizsgálja. Az olvasók hiánypótló kötetet tartanak a kezükben, mert e tárgykörben a nemzetközi irányzatokat követő tankönyvsorozat eddig nem jelent meg Magyarországon. A sorozat első kötete is híven tükrözi a nemzetközi szemléletet, és csak biztatni tudom a szerzőket a többi kötet mielőbbi megjelentetésére. A magyar agrár-felsőoktatás oktatói és hallgatói hasznos tankönyvként forgathatják a szerzők művét, akik maguk is több évtizedes hazai és külföldi szakmai és oktatói tapasztalattal rendelkeznek. Dr. Popp József, MTA doktora
Kipróbálható
A közigazgatás újragondolása
Budai Balázs Benjámin
A közigazgatás újragondolása
Alkalmazkodás, megújulás, hatékonyság

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 065 6

Érdekes látni, hogy gyorsan változó világunkban az állam (ezen belül a közigazgatás) gyakorta sürgető kötelessége saját szerepének, funkcióinak, céljainak, eszközeinek újradefiniálása, újra-gondolása. Ilyenkor többnyire régről visszaköszönő kérdéseket teszünk fel, melyekre - épp ezért - sokszor a válaszok is meglepően hasonlatosak. De még ha eltérőek is, a végrehajtás visszásságai miatt léphetünk bele ugyanabba a (helyesebben ugyanannak látszó) folyóba… Ezért is végzi méltatlanul csúfosan a legtöbb reform, és ezért is érezhetjük, hogy a közigazgatás - jobbítói szándékai ellenére - sem javul. Tudnunk kell azonban, hogy végérvényes megoldás nincs, csak olyan, mely átmenetileg kezeli a - környezethez épp illeszkedő - problémát. A kezelés eredményének tartóssága viszont ismerhető tényezőktől függ. Ráadásul a közigazgatás működésének egészségéért már akkor is tenni kell, amikor annak kórtünetei nem látszódnak a felszínen. A tudomány (elmélet) és a gyakorlat (legjobb megoldások, visszacsatolások) diskurzusának fényében, a tudomány eszköztárát segítségül hívva, folyamatosan diagnózist kell felállítanunk, és az adott kórképekre teljes körű (szervezetre, feladatra, eljárásra, személyzetre kiterjedő) módszertani megoldási variánsokat kell nyújtanunk. Ez a sikeres, célorientált, hatékony (vagy egy szóval: jó) közigazgatás kulcsa. Dr. Budai Balázs Benjámin intézetvezető, egyetemi docens legújabb monográfiája napjaink közigazgatásának hatékonysági dimenzióit vizsgálja. Segít válaszokat találni a modernizációs kényszer mögötti jelenségekből fakadó legfontosabb kérdésekre. Fejezetet szentel - többek között - a köz­igazgatás gazdasági, társadalmi, szervezési, jogi, informatikai és emberi erőforrásra vonatkozó hatékonyságának. Ez az integrált, holisztikus megközelítés jó fogódzót adhat mindazoknak, akiknek a közigazgatás fejlesztése hivatása, vagy hivatása lesz.
Kipróbálható
Kodály, a népzenekutató és tudományos műhelye
Szalay Olga
Kodály, a népzenekutató és tudományos műhelye

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 122 6

Szalay Olga az MTA Zenetudományi Intézetében A Magyar Népzene Tára sorozat szerkesztőségének munkatársa. Legutóbbi könyvében munkatársával Kodály nagyszalontai gyűjtését adták közre (Szalay Olga - Rudas Péterné Kodály Zoltán nagyszalontai gyűjtése). Mostani, új eredményeket is bemutató önálló kötetében, amely a Jyväskyläi Egyetemen (Finnország) 2003-ban megvédett doktori disszertációja, húszéves Kodály-kutatásait összegzi. Bartók Béla „a magyar népzene egyetlen alapos ismerője"-ként jellemezte kiváló kortársát és barátját. Eősze László e könyv előszavában írja Kodályról: „Bármilyen sokágú volt is munkássága, középpontjában - s a többi ágra kisugárzó hatással - mindvégig a népzenekutatás állt. ... E kötet lapjain egy tudatosan felépített, szinte művészileg eltervezett, nagy ívű pálya képe rajzolódik ki." A népzenetudós Kodály életművét (1905-1967) először kísérhetjük végig részletesen. A kötetben nem csupán a publikált eredmények sorakoznak egymás mellé. Kirajzolódik a népzenetudós működésének teljes spektruma, fény derül a félbeszakadt vagy csupán tervezésig jutott munkákra, és egy új tudományág kodályi koncepciója válik láthatóvá. A szerző a népzene oldaláról világít rá a kutatói és a kompozíciós, illetőleg pedagógiai munkásság közti összefüggésekre. Kodály 1945 után is továbbívelő tudósi pályájának középpontjában A Magyar Népzene Tára összkiadás megindítása s ezzel együtt a maga köré gyűjtött munkatársakból, Népzenekutató Csoport néven az összehasonlító népzenetudomány sajátosan magyar műhelyének megteremtése áll.
Kipróbálható
Fejezetek a kommunikáció szociálpszichológiájából
Forgács Attila
Fejezetek a kommunikáció szociálpszichológiájából

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 105 9

Ebben a kötetben azon válogatott előadások írásos változatát gyűjtöttük össze, melyeket Forgács Attila az utóbbi 30 évben a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Budapesti Gazdasági Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Debreceni Egyetemen, a Partiumi Keresztény Egyetemen, valamint a Kuopiói Egyetemen (Finnország) oktatott és a mai napig oktat. Az előadásai a szociálpszichológia, a kommunikációtudomány, a gazdaságpszichológia, a gasztropszichológia, valamint a pszichoszomatika ötszöge körül szerveződtek. A pszichoszomatikával kapcsolatos írásait Pszichoarcheológia címen az Aula Kiadó 2009-ben, illetve Az evés lélektana című gasztropszichológia könyvét az Akadémiai Kiadó 2004-ben, majd 2013-ban, illetve 2017-ben adta ki. Ezért ebben a gyűjteményben indokolatlan lenne e témákat érinteni. A szerzőről: Jelenleg az ELTE Pszichológia Kar oktatója, valamint a Corvinus Egyetem Pszichológiai Központjának vezetője. Eddigi pályafutása során 5 alkalommal választották az év oktatójának különböző egyetemeken. 6 könyve jelent meg, összesen 21 kiadásban. 500-an idézik munkáit. Az egyetemi oktatás mellett a MindTitude™ piackutató cég kutatási igazgatója. Az Új Diéta, A Magyar Dietetikusok Lapjában, valamint az Élelmiszer Magazinban állandó rovata van. A rendszerváltás óta 250 szakmai médiaszereplése volt.
Kipróbálható
Általános kémia
Veszprémi Tamás
Általános kémia

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 051 9

A kémiának számos ága létezik (szerves, szervetlen, fizikai, analitikai, bio- és polimerkémia stb.), de általános kémia nevű diszciplínát nem ismerünk. Mégis: a General Chemistry, Allgemeine Chemie, Общая химия, kifejezések jól ismertek az egész világon. A világ minden részén százszámra találhatók ilyen címmel könyvek, és aligha van olyan egyetemi kémia fakultás, ahol ez a tantárgy ismeretlen. Az általános kémia kurzusok és könyvünk célja az, hogy az olvasó középiskolából hozott kémiai ismereteit olyan szintre segítse, amelyre a fenti szaktárgyak alapozhatnak. Feladata az alapfogalmak definiálása, mintegy a kémiai nyelv alapszókincsének megismertetése, a fontosabb fizikai és kémiai jelenségek és összefüggések megvilágítása. A könyv több - tipográfiailag is elkülönített - szinten használható. Anyaga a középiskolai kémiától elvezet az egyetemek másod- és harmadéves fizikai kémia tárgyáig. A fontos jelenségek mellé a haladók számára mélyebb magyarázatokat mellékel, melyeket a kezdők nyugodtan átugorhatnak anélkül, hogy ez gátolná a fő gondolatmenet megértését. Az olvasót számos érdekesség, tudománytörténeti kitekintés, rengeteg színes ábra, fénykép és több száz kidolgozott példa is segíti. Könyvünk elsőrendű célja tehát adott: bevezetés vagy inkább átvezetés a felsőfokú kémiába. A megcélzott olvasókör is adott: érdeklődő középiskolásoknak éppúgy szól, mint első- és másodéves, kémiát tanuló egyetemi hallgatóknak. Emellett ajánlható a középiskolák kémiatanárainak is: számos, a középiskolákban is könnyen használható anyagot tartalmaz - másként, mint ahogyan a középiskolákban általában tanítani szokás. Végül, de nem utolsósorban ajánljuk a könyvet mindazoknak, akik bármikor, bármilyen szinten belekóstoltak vagy belemerültek a kémia izgalmas világába.
Kipróbálható
A XVI. század magyar dallamai
Csomasz Tóth Kálmán, Ferenczi Ilona (sajtó alá rendező)
A XVI. század magyar dallamai

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 052 6

A 2017-es második kiadás gerincét továbbra is az 1958-as kiadás alkotja, ellenben a megnövekedett terjedelem miatt az anyagot két kötetre osztottuk. Az első kötetben foglalnak helyet Csomasz Tóth Kálmán tanulmányai, az énekek változtatás nélküli közreadása, valamint a versszakformák és sorvégzők mutatója. Bár a bővítéseket többnyire a második kötet tartalmazza, az első kötet XI. tanulmányfejezetében Csomasz Tóth Kálmán három újabb tanulmánya is helyet kapott: kettő a Huszár Gál 1560-as énekeskönyvéről, egy a Gálszécsi énekeskönyvnek az 1958-as kiadás után megtalált prágai töredékéről. A Huszár Gál énekeskönyvről készült tanulmányban az énekeket fakszimilében közöljük, hogy a szerkesztőnek a második kötetben javasolt dallam-értelmezését ennek alapján ellenőrizhesse az olvasó. Az első kötet végén és a második kötet elején egy-egy táblázat, egy előre mutató és egy visszautaló igazítanak el az 1958-as első és a 2017-es második átdolgozott kiadás sorszámai között. Az első kötetben közölt tanulmányok dallamutalása, valamint a második kötet szöveg- és dallamjegyzeteinek utalásai kizárólag az első kötet dallamközléseinek sorszámaira vonatkoznak. Ennek következtében a táblázatok igénybe vétele elengedhetetlen a két kötet használatához.
Kipróbálható
Tudatos fejlődés
D. Molnár Éva
Tudatos fejlődés
Az önszabályozott tanulás elmélete és gyakorlata

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 047 2

A legtöbb embernek van valamilyen elképzelése a tanulásról, ami főként saját tapasztalatából ered. Azonban a tanulással töltött idő nem jelenti azt, hogy mindenki egyformán tud tanulni. A hatékony tanulás egyik fontos feltétele az önszabályozás, ami megfelelő tanulási stratégiák és motívumok elsajátítását, alkalmazását jelenti. A szerző az SZTE Neveléstudományi Intézetének adjunktusa, könyvében több mint egy évtizedes kutatómunkáját foglalja össze. Áttekintést nyújt a téma legfontosabb nemzetközi modelljeiről, szintetizálja az önszabályozás és a tanulás pszichológiai és pedagógiai megközelítéseit. Széles életkori skálát átölelő empirikus vizsgálatai alapján bemutatja az önszabályozott tanulás mérési lehetőségeit, fejlődési ütemét. Részletesen ismertet egy nemzetközi modelleken alapuló, saját kidolgozású fejlesztőprogramot, ami egyedülálló nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is. A kutatások és a fejlesztés eredményei azt bizonyítják, hogy szükséges az önszabályozott tanulás célzott fejlesztése, hiszen az iskolában eltöltött évek nem kedveznek a tanulás iránti motiváció fenntartásának, és beavatkozás hiányában már egy tanév alatt is csökkenhet az önszabályozott tanulás. A könyv elsősorban a tanulással foglalkozó kutatók, gyakorlati szakemberek, pedagógusok számára nyújt segítséget, ám témája miatt szélesebb olvasóközönség számára is hasznos lehet.
Kipróbálható
A kéretlen integráció
Deák András (szerk.)
A kéretlen integráció
A putyini Oroszország világgazdasági beilleszkedése, 2000–2013

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 067 0

Miért döntött 2014-ben úgy Oroszország, hogy a putyini időszak sikeres „visszatérése” és jóléti felzárkózása után a nemzet újraegyesítéséért felhagy a világgazdasági integrációval, és vállalja a nemzetközi szankciók jelentette terheket? Miért gondolta az orosz elit, hogy az egyre inkább monokulturális, az olajbevételekre alapozott gazdaság hosszabb távon képes lesz elviselni az elszigeteltséget? Miért nem tudott rendszeralkotó elemmé válni a külföldi tőke az orosz modernizációban? Mennyiben próbálta Moszkva újradefiniálni szerepét a világgazdaságban, és megerősíteni nagyhatalmiságának gazdasági alapjait? Mennyire sikerült megállítania a posztszovjet térség dezintegrációs folyamatait, és vonzóvá tenni saját magát a régió nagyhatalmi versengésében? Jelen tanulmánykötet az orosz és a posztszovjet gazdasági felzárkózás egyfajta természetrajzát adja az olvasó kezébe. Oroszország Putyin alatt első alkalommal volt képes érdemben alakítani vagy alkalmazkodni a hosszú távú világgazdasági folyamatokhoz. A kötet célja, hogy bemutassa azokat a modernizációs és hatalmi dilemmákat, ellentmondásokat, amelyek ezt a folyamatot kísérték, megvonja a korszak világgazdasági mérlegét, és valamiképpen megmagyarázza, hogy miért nem vált a mélyebb integráció vonzóvá Moszkva számára. A kötet szerzői az MTA KRTK Világgazdasági Intézetének munkatársai és a térség gazdaságával régebb óta foglalkozó kutatók.
Kipróbálható
Piacgazdaságok az Európai Unióban
Farkas Beáta
Piacgazdaságok az Európai Unióban

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 030 4

Szétfeszíthetik-e az Európai Uniót az eltérő kapitalizmusmodelleket megtestesítő tagállamok fejlettségi különbségei? Blokkolhatják-e a piaci erők az EU-n belüli centrifugális energiákat, vagy inkább a közösségi politikáktól várható ez? Farkas Beáta könyve túllép e konvencionális kérdésfeltevéseken, az intézményi közgazdaságtan és az összehasonlító elemzés kreatív összekapcsolásával keres válaszokat a mindenkit izgató problémákra. Érdemben továbbfejlesztve a Varieties of Capitalism elméletét, jut el a reális kérdésfeltevésig: eredményesen működhet-e az EU a tartósan különböző fejlettségű és a kapitalizmus különböző modelljeit képviselő országokkal, és mik ennek a költségei? Szabó Katalin professor emerita, Budapesti Corvinus Egyetem Bezárkózó világunkban minden korábbinál nagyobb szükség van a tudományos igényességű kitekintő, összehasonlító elemzésekre. Farkas Beáta átfogó munkája az Európai Unió tagállamait, azok típusait vizsgálja az összehasonlító intézményi közgazdaságtan eszközeit és eredményeit felhasználva. A korábbi eredmények kitűnő áttekintése azonban csak kiindulópont az önálló és a térségünk tagállamait is magába foglaló elemzéshez, ami nemcsak a recesszió előtti állapotra, hanem izgalmas módon a válságkezelés időszakának változásaira is kiterjed. Az elmélet és az empirikus alapú modellépítés együttes alkalmazása kiváló betekintést ad kritikus évtizedünk tendenciáiról. Az intézményi különbségek és változások feszítő következményekkel járnak az európai integráció elméletére és jövőjére is. Európa útkeresés előtt áll, és ehhez a könyv sok tovább gondolandó adalékot szolgáltat. A Piacgazdaságok az Európai Unióban széles körben használható mind az akadémiai kutatások, mind a felsőoktatás területén. Muraközy László egyetemi tanár, Szent István Egyetem Olyan időket élünk, amelyekben mintha „az emberiség hirtelen elvesztette volna az egyensúlyszervét”. Ezért a legjobbkor jött Farkas Beáta könyve, amely elmélyült intézményi elemzéssel világítja meg szűkebb környezetünkben, az Európai Unión belül zajló egyensúlyvesztés okait és lehetséges kimenetelét. A könyv súlyos üzenete, amely nyilvánvalóan vitákat vált majd ki, logikusan következik az intézményi gondolkodás sarokkövéből, az útfüggőségből: a differenciált integráció nem átmeneti eltérés egy elérendő biztonságot sugalló végállapothoz képest, hanem egy nyílt rendszer természetes létezési módja. Hámori Balázs egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem
Kipróbálható
PR esetek haladóktól
Horváth Magyary Nóra (szerk.)
PR esetek haladóktól

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 155 4

A könyv szerzőjével, Nórával már több mint egy évtizedes ismeretség és intenzív munkakapcsolat köt össze -több súlyos válsághelyzet során is együtt dolgoztunk. Nóra mindig, minden körülmények között képes megőrizni hidegvérét és a szervezet számára bizonyítani a PR által képviselt hozzáadott értéket. Nagyra becsülöm szakmai tudását, vezetői képességeit, intelligenciáját, hatékonyságát, elkötelezettségét s legfőképp a PR kommunikációs szakma iránti szenvedélyét. Hivatásában az élethosszig tartó tanulás és felfedezés, valamint a szűnni nem akaró érdeklődés és kíváncsiság példaképe. A könyv olvasói is minden bizonnyal nagyra értékelik majd alapos felkészültségét és széles körű tapasztalatát. Nóra valójában a vállalati kommunikáció „nagyasszonya". Viviane Huybrecht a KBC Csoport vállalati kommunikációs igazgatója és szóvivője a Kommunikációs Igazgatók Európai Szövetségének alapító tagja Horváth Magyary Nóra, a könyv szerkesztője azt írja, csak az válassza ezt a pályát, akinek az esettanulmányok olvasása közben hevesebben ver a szíve. Remélem, nagyon sokan átélik majd ezt az érzést a könyv olvasása közben. Mert egy olyan világba pillanthatnak be, amely legtöbbször rejtve van, amelyről ritkán tudunk beszélni bizalmas jellege miatt. Ebben a könyvben kiváló szakemberek osztják meg ismert és kevésbé ismert kampányok, történetek hátterét, árulnak el kulisszatitkokat, mesélnek a sikerekről és hibákról. A sztorik között pedig a szerkesztő és Veres Zoltán beszélgetéséből ismerhetjük meg kicsit jobban a PR-szakmát, és azokat a kérdéseket, területeket, amelyek a gyakorló szakembereket a leginkább foglalkoztatják. Szerintem ez a könyv nemcsak a kommunikációval foglalkozóknak lesz érdekes, hanem bárki másnak is, aki nyitott szemmel jár a világban, és szeret válaszokat kapni a feltett vagy fel-nem-tett kérdéseire. A kommunikációs szakembereknek azonban kötelező olvasmány. Az pedig, hogy ki az, aki erre a gyönyörű szakmára született, gyorsan kiderül majd. Csak a szívverésre figyeljetek! Lakatos Zsófia, elnök, Magyar Public Relations Szövetség
Kipróbálható
Ellátásilánc-menedzsment
Szász Levente, Demeter Krisztina (szerk.)
Ellátásilánc-menedzsment

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 033 5

Már az ókori görögök és rómaiak is tudták, milyen stratégiai fontossággal rendelkezik egy jól működő ellátási lánc - győzelem, vagy vereség múlhat rajta. Nincs ez máskepp napjainkban sem, sőt! Világunk versenyszemléletű, folyamatosan és gyakran változó üzleti életében cégek fennmaradása vagy bukása múlhat az ellátási lánc tudatos és hatékony menedzsmentjén, avagy épp annak hiányán. Jelen könyv kiválóan összefoglalja az ellátásilánc-menedzsment legfontosabb döntési területeihez kapcsolódó ismereteket, amelyek minden olyan egyetemi hallgató számára hasznos támpontot jelentenek, akik ezen a területen képzelik el szakmai karrierjüket. Továbbá az oktatás mellett a könyv a gyakorló szakembereknek is komoly segítséget nyújthat: a változatos vállalati példák és esettanulmányok jól szemléltetik a szakma jelenlegi legjobb gyakorlatait és kihívásait. Remélem, mindannyian hasznosnak találják majd e kiadványt, akár tanulmányaik során, akár a már meglévő ismereteik frissítésére vagy akkor is, ha csak hobbiból forgatják majd ezen lapokat! Hopka Balázs, ügyvezető igazgató Emerson Kft., Kolozsvár Manapság az előrejelezhetőség, a flexibilitás és a gyors reakcióidő azok a kulcstényezők, melyek megvalósulása esetén állíthatjuk egy összetett folyamatról, hogy megfelelő és alkalmazható. Ez a többtényezős kihívás teljesen igaz az ellátási láncok tervezésénél, kezelésénél és folyamatos fejlesztésénél. Jelen jegyzet - melyet az olvasó a kezében tart - sikeresen vette ezt az akadályt és integrálta egy óriási csokorba azon ismereteket, melyeket birtokolnia kell egy szakembernek, aki a területtel foglalkozik. A gyakorlati példák, esettanulmányok nagy száma szervesen egészíti ki az elméleti ismereteket, egy diáknak létfontosságúak ezek, hiszen ezek által érti meg igazán a mechanizmusokat. A jegyzet ügyes tagoltsága megengedi, hogy esetleg csak a bennünket érdeklő fejezeteket tanulmányozzuk, de olvashatósága hívogat minket a folyamatos áttanulmányozásra is. Szívből ajánlom minden kedves olvasónak, legyen még csak alapismereteket gyűjtő diák, vagy éppen szigorlatra, szakdolgozatra készülő végzős illetve ismereteit „modernizálni”, továbbfejleszteni vágyó szakember! Pudleiner Rezső, lean menedzser TE Connectivity, Esztergom Az átfogó ellátási láncok irányításának képessége az értékteremtés fontos eszközévé vált az utóbbi időkben. Egyszerűen, a verseny intenzitása kikényszerítette az új eszköz használatba vételét, a globalizáció pedig lehetőséget teremtett rá. A szerzők könyve kétségtelenül a legfrissebb alkotás magyar nyelven, mely sok új ismeretet és módszertant ad az olvasó kezébe. Az elméleti felvetések jó gyakorlati illusztrációt kapnak, egyúttal sok sikeres vállalkozással ismerteti meg az olvasót. A fejezetek végén található, gondosan összeállított kérdések pedig ellenőrzik, hogy az olvasó igazán megértette a felkínált tudásanyagot. Dr. Vörös József, az MTA levelező tagja, egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem
Kipróbálható
Élelmiszer-marketing
Szakály Zoltán (szerk.)
Élelmiszer-marketing

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 025 0

Az élelmiszer témakör ma egyre nagyobb figyelem mellett egyre több gondolat, elvárás összekapcsolódását testesíti meg, megjelenik benne a biztonság, a kényelem, a bizalom, a felelősség, az élvezet, a kontroll, a megosztás, a félelem… Az Élelmiszer-marketing szakkönyv érinti a jelen sokszínű kérdéseit, miközben fókuszában tartja a klasszikus marketingmunka területeit. Az Élelmiszer-marketing szakkönyvvel olyan széles körű ismeretanyagot magában foglaló szakirodalmi munkát nyertünk, ami egyszerre segíti a tematikus megismerést, valamint a friss problémafelvetésekkel az új ismeretek befogadását. Törőcsik Mária egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Az élelmiszer- és táplálkozásmarketing szerepe leginkább a meglévő fogyasztói szükségletek kielégítésében, a folyamatos termékfejlesztésben mutatkozik meg. A könyv tökéletesen reprezentálja az élelmiszer-marketing jelenlegi helyzetét, és mint egy agrár- és élelmiszeripari enciklopédiaként sorra veszi a szakma összes részterületét, melyből kiemelném egyik új keletű, felkapott témáját, a neuromarketinget. Az idegtudományban egyre inkább teret nyernek az érzelmekkel kapcsolatos vizsgálatok, így a neuromarketing eszközei segíthetnek feltárni, hogy mely tényezők ragadják meg a fogyasztók figyelmét, mik váltanak ki kötődést, és mi segít az emlékezésben. A szerzők átfogóan mutatják be a legmodernebb marketingmegoldásokat az élelmiszer-gazdaságban. Ezért úgy gondolom, hogy egyetlen agrár-élelmiszer szakmában dolgozó marketingesnek sem hiányozhat a könyvespolcáról! Hinora Ferenc elnök, Magyar Marketing Szövetség Szédületes sebességgel változó világunkban az élelmiszer-gazdaság marketingszakemberei komoly kihívások előtt állnak. Válaszokat kell találniuk az új évezred fogyasztóinak azon igényeire, ahol a tápláló és ízletes összetétel, az egészségesség, a környezettudatosság és az etikus vállalati működés már szinte „belépő kategóriáknak” számítanak. Emellett úgy kell jövedelmező utakat keresniük vevőikhez, hogy az elfogyasztott élelmiszer a fogyasztók önkifejezésének részévé is válhasson. Ezen feladatok ellátásához ad támogatást e szakkönyv, mely tartalmazza a tárgykör legfrissebb ismereteit, és kézikönyvként is kiválóan használható. Szívből kívánom, hogy forgassa eredménnyel, és a könyv tudásanyagát alakítsa fenntartható értékekké! Avramucz Attila vállalati kapcsolatok igazgató, Univer Product Zrt.
Kipróbálható
A termelő és szolgáltató rendszerek fejlesztésének főbb irányai
Kovács Zoltán
A termelő és szolgáltató rendszerek fejlesztésének főbb irányai

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 027 4

Kovács Zoltán A termelő és szolgáltató rendszerek fejlesztésének főbb irányai című könyve nélkülözhetetlen munka. A téma jellemzésével, elemzésével és fejlesztésével sok nemzetközi és hazai könyv foglalkozik, Kovács Zoltán könyve kiemelkedik közülük, egyrészt szinte minden fontos fogalom magyarázatát megadja, másrészt módszereket, eljárásokat mutat be érthetően, részletesen, melyek által elsajátítható a gyakorlatot jól ismerő szerző elemző szemlélete. A könyvben termelő és szolgáltató rendszerek jellemzésével és fejlesztésével kapcsolatos szinte minden fontos fogalom gyakorlati szempontú világos értelmezése megtalálható. A fogalmak felölelik az ismert hagyományos elveket és módszereket, így például a SWOT-elemzést, a TQM-szemléletet, a minőségi köröket, de megtalálható benne nagyon sok, ma már alapvetőnek számító módszer is, mint például a Kaizen, a lean, a Just in Time, a Six Sigma, a teknősbéka, sőt sok, napjainkban terjedő új, korszerű elv és módszer is. Prof. Dr. Veress Gábor, egyetemi tanár A siker minden vezető vágya. A termelésben dolgozók számára siker az is, ha megfelelő mennyiséget, minőséget, kért határidőre, elvárt hatékonysággal és eredményességgel gyártanak le. Korunk extrém módon változó piaci környezetében ez sokszor komoly kihívást, időnként lehetetlennek tűnő feladatot jelent. Ahhoz, hogy mégis lehetséges legyen, széles körű ismeretekkel kell rendelkeznünk: olyan tudásbázissal, amelyben minden forgatókönyvre megvan a megfelelő válasz. Ezt a tudásbázist szolgálja ez a könyv. Átfogó ismerethalmazt nyújt az olvasó számára a termelési folyamatok, filozófiák, módszerek, eszközök vonatkozásában, amelyek alaposabban megismerve, az adott helyzetre szabva, szükség esetén továbbfejlesztve szolgálják a sikert a negyedik ipari forradalom hajnalán. Dr. Ködmön István termelési igazgató, címzetes egyetemi docens Korunk dinamikusan fejlődő gazdasági és társadalmi környezete a termékfejlesztésén túl a gyártási, értékteremtési rendszerek, a folyamatok és a tevékenységek harmonikus és egymással összefüggő fejlesztésére épül. Megbízható, stabil alapok nélkül pedig elképzelhetetlen a hosszú távú, kiszámítható működés és a fenntartható fejlődés. Ezt a művet minden modern gondolkodású és széles érdeklődésű körű vezetőnek, ugyanakkor minden vezetői pályára készülő szakembernek illik ismerni. A szerző mélyreható és részletes bemutatást ad azon elvekről és módszerekről, amelyek elkerülhetetlenek a fejlesztési folyamatok tudatos és strukturált irányítása érdekében. Tömpe László a LeanCenter és a Lean Management Akadémia alapítója
Kipróbálható
A szolgáltatásmarketing alapkönyve
Veres Zoltán
A szolgáltatásmarketing alapkönyve

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 739 5

Az élesedő versenynek köszönhetően a szolgáltatótevékenység fókuszában az ügyintézés minősége, biztonsága és gyorsasága, a meglévő és a potenciális ügyfélkapcsolatok elmélyítése áll. A szolgáltatásmarketing előtt álló legnagyobb kihívás, hogy képes-e javítani az ügyfelek vásárlásélményét, és hogy hogyan tud alkalmazkodni az új technológiák által átformált játékszabályokhoz. A kihívásokra a válaszok ebben a könyvben keresendők. Veres Zoltán munkáját nemcsak a marketing- és PR-szakemberek forgathatják haszonnal, de kétségkívül minden olyan szolgáltatószektorban tevékenykedő vállalat, intézmény vezetői és munkatársai is, melyeknek eredményességét döntően meghatározza, hogy milyen kép él róluk a fogyasztók fejében. Domonkos András vezérigazgató Lombard Lízing Zrt. „A könyv legnagyobb erénye, hogy teljes képet ad a szolgáltatásmarketing fejlődéstörténetéről, beleértve a legfrissebb eredményeket is. Gazdag forrásanyaga miatt nemcsak a marketingoktatók, hanem a témakör kutatói számára is nélkülözhetetlen olvasmány." Éppen tíz éve, hogy Veres Zoltán könyvének első kiadását ezekkel a gondolatokkal ajánlottam az olvasók figyelmébe. A megújult kötetről ugyanazt tudom mondani, sőt, a bővített és átdolgozott kiadás már a bachelor- és masterképzések kurzusaihoz is külön fejezeteket tartalmaz friss esetekkel és trendkövető fogalomhasználattal. Egyszóval: alapkönyv. Dr. Rekettye Gábor tanszékvezető egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem
Kipróbálható
Regionális fejlesztéspolitikai hatáselemzés
Varga Attila
Regionális fejlesztéspolitikai hatáselemzés
Innováció, vállalkozás és gazdasági növekedés a GMR-Európa-modellben

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 015 1

A területfejlesztési politikában erőteljes fordulat figyelhető meg, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a részérdekeken alapuló „forrásosztogatás” pazarlóan működik. Szükség van előzetes hatásértékelésre, az egyes régiókra vonatkozó fejlesztéspolitikai elképzelések miként befolyásolhatják az ország fejlődését. Ebben a témakörben Varga Attila és munkatársai nemzetközileg is úttörő és kiemelkedő eredményeket értek el, több országban alkalmazzák az általuk kidolgozott modelleket. A könyv kiválóan felhasználható tankönyvként a mester- és doktori képzésekben, de kézikönyvként is a gazdaságpolitikai döntések előkészítése során. Lengyel Imre, az MTA doktora, intézetvezető egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Varga Attila a világ egyik legjelentősebb regionális gazdasági modellezője. Intuíciói és kezdeményezései különösen fontos szerepet játszottak az európai regionális fejlődési folyamatok elemzése és értékelése során. A könyv, amely mind a szakpolitikusok, mind a kutatók széles közönsége számára hozzáférhető stílusban íródott, további fontos lépéseket tesz a mai és a jövőbeni fejlesztési programok értékelésének az irányába. A kötet időszerű, éleslátó, és a legmodernebb modellezési és szimulációs technikákra épít. Alapvető olvasmány. Philip McCann a Groningeni Egyetem professzora és az Európai Bizottság regionális politikai biztosának szaktanácsadója az EU Kohéziós Politika reformja és értékelése tárgyában
Kipróbálható
Az attrakciótól az élményig
Puczkó László, Rátz Tamara
Az attrakciótól az élményig
A látogatómenedzsment módszerei

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 883 5

Ez az első kötet a témában, amely nyomot hagy, képbe hoz és felráz!   Puczkó László és Rátz Tamara Az attrakciótól az élményig című könyvének középpontjában az a turista/látogató/fogyasztó áll, aki vizsgálja, elemzi, értékeli a természeti és kulturális örökség közzétételének különböző gyakorlatait. A szerzők jól elkülönítik az információ és az interpretáció fogalmát, megértetve, hogy hol ér véget az egyik, s hol kezdődik a másik, s egyúttal bemutatják az élmény különböző vetületeit is. Állításaikat a pszichológia, a gazdaságtan és a kultúratudomány oldaláról egyaránt alátámasztják. A kötet mértékadó mintákat ad az interpretációk tervezéséhez. Példáit olyan területről hozza, mint a tematikus út, a helyben megőrzött örökség, a múzeum, illetve a tudatosan művelt angolszász minták a helyi örökség-színhelyektől a mega-múzeumokig. A szemlélet őszinte, kritikus, szellemes, elegáns és támogató: önvizsgálathoz és ösztönző továbblépéshez egyaránt segítséget nyújt. A kutatások, elemzések, tervezések kézikönyveként is használható, s egyben sorvezetőként is szolgál. A kiadványt mindazoknak a szakembereknek ajánljuk, akik terveznek, létrehoznak, fenntartanak és fejlesztenek különböző attrakciókat - akár látogatóközpontokban, múzeumokban, turisztikai és örökséghelyszíneken, kulturális és hagyományőrző civil szervezetek munkájában vagy más keretek között. Alapvető kézikönyvként használhatják azok a felsőfokú és felnőttképző intézmények is, melyek a mű tematikáját érintő területekre képeznek szakembereket.   Bárd Edit Duna Múzeum, PR és marketing munkatárs Káldy Mária igazgató, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Múzeumi Oktatási és Képzési Központ Szabó Zsuzsanna igazgató, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Üzemeltetési és Ismeretátadási Igazgatóság
Kipróbálható
Száz kémiai mítosz
Kovács Lajos, Csupor Dezső, Lente Gábor, Gunda Tamás
Száz kémiai mítosz
Tévhitek, félreértések, magyarázatok

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 123 3

Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem helytálló ismeretek, melyek alapvetően befolyásolják a világról alkotott képünket, mindennapi cselekedeteinket. Tévhiteink nagyon is „emberiek": a mindennapi megismerés hiányosságai (túláltalánosítás, szelektív észlelés, pontatlan megfigyelés), a számunkra elviselhetetlenül bonyolult problémák egyszerű megoldásába vetett hit és a csodavárás legalább annyira okai, mint a félretájékoztatás, félrevezetés, legyen az szándékos vagy akár jó szándékú is. És tévhiteink megannyi veszélyt hordoznak magukban: gyakran pénztárcánk, nem ritkán egészségünk látja kárát. A Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem négy kutatója arra a feladatra vállalkozott, hogy megpróbál a sok-sok tévhitünk közül száz olyannal szembesíteni bennünket, amely valamilyen módon köthető a kémia tudományához és kémiai ismereteink hiányosságaihoz. Jogos-e a mesterséges anyagoktól való félelmünk? Igaz-e, hogy a természetes anyagok csak jók és egészségesek lehetnek? Mi a veszélyesebb: az ismert mellékhatású gyógyszerek vagy az ismeretlen hatású "csodaszerek" szedése? Valóban a "bio"-é a jövő az élelmiszerek és az üzemanyagok terén? Ilyen és ehhez hasonló kérdések húzódnak meg a tudományos igényesség és az olvasmányosság határán egyensúlyozó írások mögött. Hézagpótló ez a könyv. Nem elsősorban tudományos ismeretterjesztés. Annál több: az élet dolgaiban történő eligazodásunk, végül is életben maradásunk segítője, támogatója. Ezért ajánlom mindenkinek, azoknak is, akikben a „kémia" szó rossz emlékeket ébreszt, azoknak is, akik eddig sem tartották illő dolognak, hogy kémiai ismereteik hiányosságával kérkedjenek, és legfőképpen ajánlom a könyvet a tanároknak: tegyék óráikat színesebbé, tanítványaikat problémaérzékenyebbé a könyvben található írások feldolgozásával. Tóth Zoltán egyetemi docens, Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék
Kipróbálható
A marketingkutatás alapjai
Gyulavári Tamás, Mitev Ariel Zoltán, Neulinger Ágnes, Neumann-Bódi Edit, Simon Judit, Szűcs Krisztián
A marketingkutatás alapjai

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 888 0

A marketing alapja a piacismeret, a megismerés módja a kutatás. Ezt a szemléletet valamennyi marketinggel - piaccal, fogyasztóval, márkával - foglalkozó szakembernek el kell sajátítania, ahogyan fontos tisztában lennie módszertanának alapjaival is. Az általam nagyra becsült szerzői csapat alapos szakmaisággal, lényegre törő és olvasmányos stílusban mutatja be a kutatás szerepét a marketingben, veszi sorra módszereit, és ad elgondolkodtató, követésre ösztönző gyakorlati példákat. E remek könyvet - tananyagként és szakirodalomként - szívből ajánlom minden leendő és gyakorló szakembernek, aki kutatóként, megrendelőként vagy az eredmények felhasználójaként kapcsolatba kerül a kutatással. Jakab Áron, a Piackutatók Magyarországi Szövetségének elnöke Jóleső érzéssel ajánlom ezt a könyvet a jövő szakembereinek. A marketingkutatás alapjai című tankönyv hozzájárul a hazai közgazdászok képzésének magas színvonalához. Ez számunkra azért is fontos, mert a Nielsen, ahogy a világ több mint száz országában, úgy Magyarországon is tervszerűen keresi és fejleszti a tehetséges, rátermett fiatalokat, a piackutatók utánpótlását. Biztos vagyok benne, hogy felkészültségüket, pozitív hozzáállásukat ez a tankönyv is erősíti. Szalókyné Tóth Judit, ügyvezető igazgató, Nielsen Magyarország
Kipróbálható
A fogyasztói magatartás alapjai
Hofmeister-Tóth Ágnes
A fogyasztói magatartás alapjai

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 889 7

A sikeres marketingstratégiák kialakításához nélkülözhetetlen a hazai és más kultúrákban élő potenciális vásárlók várható magatartásának alapos ismerete. A fogyasztói magatartás tanulmányozása magában foglalja az olyan megfigyelhető magatartásokat, hogy mit, mennyit vásároltak, kik és hogyan vásárolták, illetve fogyasztották a terméket. Magában foglalja továbbá az egyéni szükségleteket, érzékeléseket, azt, hogy milyen információval rendelkeznek a fogyasztók, hogyan dolgozzák fel az információkat, hogyan értékelik az alternatívákat, illetve hogyan éreznek a termék birtoklásáról. A könyv megírásával az volt a célom, hogy áttekintést adjak azokról a legfontosabb elméletekről és koncepciókról, amelyek segítik az olvasót a fogyasztói magatartás megértésében. A könyvben az olvasó bepillantást nyerhet a vásárlói döntések bonyolult mechanizmusába, és megismerkedhet a véleményalkotást befolyásoló legfontosabb tényezőkkel, mindazokkal a külső és belső hatásokkal, amelyek fogyasztói döntéseinket meghatározzák. Ha megértjük az egyéni fogyasztó döntéseinek lényegét, akkor hatásosabban és eredményesebben léphetünk ki a piacra, vehetünk részt a piaci versengésben, határozhatjuk meg marketingstratégiánkat. A könyv a felsőoktatásban marketinget tanulóknak és oktatóknak, valamint azoknak a gyakorlati szakembereknek ajánlható, akik szeretnék a fogyasztói magatartást mélyebben megérteni. A szerző
Kipróbálható
Elválasztástechnikai módszerek elmélete és gyakorlata
Kremmer Tibor, Torkos Kornél
Elválasztástechnikai módszerek elmélete és gyakorlata

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 109 7

Az elválasztási műveletek kezdetleges vagy kifinomult formái (fajtázás, szitálás, szűrés stb.) ősidők óta az alapvető emberi tevékenységek közé tartoznak. Fejlődésük az ókortól kezdve a középkori alkimistákon keresztül az újkor és az ipari forradalom eredményein át a modern tudományos és technikai eljárásokig az emberiség kultúrtörténetének jelentős részét képezi. Általában megállapítható, hogy a különböző elválasztástechnikák tapasztalati úton, az anyagi világ jelenségeinek és törvényszerűségeinek megismerésével szoros kölcsönhatásban, annak részeként és igényeként alakultak ki. Könyvünk az egyetemi tananyagot kiegészítve az elméleti alapok tárgyalásán túlmenően az elválasztástechnika modern módszereiről (mintaelőkészítés, kromatográfia, elektroforézis és ultracentrifugálás) és fontosabb alkalmazási területeiről kíván áttekintést adni. Az egyes fejezetekben bemutatott gyakorlati példák a (bio)analitikában, a biológiai és biokémiai kutatásokban, laboratóriumi diagnosztikában dolgozó szakemberek széles körének érdeklődését figyelembe véve főleg a biotechnológia, az élettan és a kórélettan szempontjából fontos alkalmazási területeken és vegyületcsoportokon (enzimek, fehérjék, gliko- és lipoproteinek, mono- és oligoszacharidok, nukleozidok, nukleotidok stb.) kívánják bemutatni a korszerű elválasztástechnikai módszerek széles spektrumát és alkalmazhatóságát.
Kipróbálható
A földi élet regénye
Maynard Smith John, Szathmáry Eörs
A földi élet regénye
Az élet születésétől a nyelv kialakulásáig

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 104 2

1995-ben jelent meg a The Major Transitions in Evolution című átfogó mű Szathmáry Eörs és az azóta elhunyt Maynard Smith tollából, melyet sokan az elmúlt száz év egyik legfontosabb evolúcióról szóló művének tartanak. Az ennek nyomán született összefoglaló könyv magyarul először 2000-ben jelent meg. A téma művelése természetesen nem állt meg, most az Olvasó az Oxford University Press engedélyével egy korszerűsített és bővített kiadást tart a kezében. Az élő szervezetek lenyűgözően bonyolultak. Minél többet tudunk meg róluk - biokémiájukról, anatómiájukról, viselkedésükről -, annál inkább megdöbbenünk az evolúciós alkalmazkodás felfedezett részletein. E könyv a művelt olvasó számára az evolúció új képét kínálja, melynek magja az a felismerés, hogy az evolúció során történt néhány gyökeres változás az örökletes információ tárolásában, kifejeződésében és átadásában, amelyek egyszersmind a komplexitás növekedését is lehetővé tették. Ezzel párhuzamosan gyakran tapasztaljuk, hogy a korábban függetlenül szaporodó replikátorok (másolódni képes molekulák, sejtek, organizmusok) magasabb evolúciós egységbe szerveződnek. Ha az alacsonyabb szint evolúcióját a magasabb nem tartaná kordában, mi sem lennénk itt. A folyamatokat kísérő munkamegosztás szintén a komplexitás növekedésének irányába hatott. A szerzők a könyvben az evolúció nagy lépéseit tekintik át az első replikátorok sejtekké szerveződésétől az emberi nyelvkészség kialakulásáig.
Kipróbálható
Szervetlen kémiai nevezéktan
Fodorné Csányi Piroska, Horányi György, Kiss Tamás, Simándi László
Szervetlen kémiai nevezéktan
Az IUPAC 2005. évi szabályai

Online megjelenés éve: 2016

A szervetlen kémiai nevezéktan (A IUPAC 2005. évi szabályai) az 1962 óta a magyar kémiai elnevezés területén folyó munkák folytatása. A könyv az 1995-ben megjelent Szervetlen kémiai nevezéktan I. kötetének átdolgozott változata. Az átdolgozás alapja a Nomenclature of Inorganic Chemistry, IUPAC Recommendations 2005 című könyv. A nevezéktanban végrehajtott változtatások egyik célja az volt, hogy a szervetlen és a szerves kémiai nevezéktani rendszerek - amennyire lehetséges - összhangban legyenek egymással. A másik cél a világosság érdekében az anyagnak az előző könyvtől való eltérő rendezése volt. A könyv fontos új fejezete a fémorganikus vegyületek nevezéktana. Különválasztását a koordinációs vegyületektől a fémorganikus kémia viharos sebességű fejlődése indokolta. Lényegesen megváltozott az oxosavak és származtatott anionjaik nevezéktana. Az új elemek nevét és az elnevezési eljárást is tartalmazza a könyv. A felhasználó arra a kérdésre, hogy hogyan nevezzen el egy vegyületet, többféle módon talál segítséget. Ezt egyrészt a folyamatábrák, másrészt a szabályzathoz kapcsolódó táblázatok segítik. Megjelenésével az azonos területen publikált szervetlen kémiai nevezéktanok érvényüket vesztik, azaz eltérés esetén a jelen könyvben közölt elnevezési szabályokat kell követni. A könyv az oktatásban, a kutatásban és az iparban tevékenykedő kémikusok számára egyaránt hasznos segédeszköz lesz.
Kipróbálható
Üzleti kapcsolatok kutatása
Gelei Andrea, Dobos Imre, Bódi-Schubert Anikó
Üzleti kapcsolatok kutatása

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 004 5

Gelei Andrea, Dobos Imre és Bódi-Schubert Anikó könyve az Üzleti kapcsolatok kutatása címet viseli ugyan, azonban a szerzők a fontos és előremutató módszertani sajátosságok mély és alapos elemzése mellett meghatározó jelentőségű stratégiai és elméleti kérdéseket is tárgyalnak. A kötetben bemutatott új módszertani megközelítések alapvető hasznossága abban rejlik, hogy könnyebben hozzáférhetővé, mérhetővé és ezáltal hatékonyabban kezelhetővé teszik az üzleti kapcsolatok menedzselését. A szerzők olyan hiánypótló módszereket dolgoztak ki, amelyek nagymértékben megkönnyítik a kutatók és - nem utolsósorban - a valóban nemzetközi színvonalú tevékenységre törekvő vállalati vezetők munkáját abban, hogy eredményesebben tájékozódhassanak a nemzetközi üzleti hálózatok bonyolult, szövevényes dzsungelében. A könyv megbízható iránytűként segíti az olvasót napjaink komplex üzleti világának mélyebb, cselekvő megismerésében. Mandják Tibor, kutatóprofesszor, EM Normandie (Normandy Business School), Le Havre, Franciaország Az elmúlt évtizedekben a globalizáció az üzleti világ teljes átalakulását hozta magával. A korábbi, személyes vagy csoportkapcsolatokon alapuló tradicionális üzleti modelleket hálózatok bonyolult együttműködése váltotta fel. Nagy földrajzi távolságok, kulturális különbségek, a kereslet-kínálat kiegyensúlyozatlansága napi kihívást jelentenek a vállalatok menedzsmentje számára. Együttműködni - de hogyan? Az üzlet lényege ugyanaz maradt, de felépítése, sikeres működtetése új szaktudást igényel. Rendkívül inspiráló a könyv megközelítése, mert segít megérteni a globális ellátási láncok világát. A megértés pedig versenyelőny - ezért fontos számunkra, vállalati vezetőknek ez a könyv! Jó a témaválasztás! Élő, eredeti. Horváth Péter, Ügyvezető Igazgató, Gondrand Kft.
Kipróbálható
Rendszerváltás és pénzügypolitika
Lentner Csaba
Rendszerváltás és pénzügypolitika
Tények és tévhitek

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 012 0

Prof. Dr. LENTNER CSABA egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közpénzügyi és Államháztartási Intézetének vezetője. 1989-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1995-ben a közgazdaságtudományok kandidátusává avatták a Magyar Tudományos Akadémián. 2003-ban közpénzügytanból habilitált. A pályakezdést követő éveiben banki-vállalati, később állampénzügyi-közéleti területeken-, közel két évtizede a felsőoktatásban tölt be vezető tisztségeket. A neoliberális gazdaságpolitika egyik fő hazai kritikusa. A 2010-től újjászervezett Magyar Állam közpénzügyi gyakorlatának tudományos rendszertanba foglalója. A válság utáni években vendégkutatóként tanulmányozta a Bank of England és a Federal Reserve (Fed) konszolidációs politikáját, egyidejűleg a nem konvencionális közgazdasági iskola és a Magyar Nemzeti Bank új típusú közgazdasági-közgondolkodási műhelyének aktív szereplőjévé avanzsált. 2005-ben, majd 2006-ban az Akadémiai Kiadó által publikált Rendszerváltás és Pénzügypolitika című könyvének újrakiadásával, új gondolatokkal történő kiegészítésével a szerző feleleveníti az 1980-as évek végétől megvalósított neoliberális piacgazdasági átmenet általa vélt ellentmondásait. Egyidejűleg a könyv 2016-os kiadásában igazolja a nem konvencionális eszközökre épülő gazdaságpolitika eredményeit, tükröt állítva annak kritikusai elé.
Kipróbálható
Kultúramarketing
Pavluska Valéria
Kultúramarketing
Elméleti alapok, gyakorlati megfontolások

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 881 1

Örülök, hogy Pavluska Valéria könyve az Akadémiai Kiadó marketing szakkönyvtár sorozatában megjelent. Amióta világ a világ, a kultúra mindig a fogyasztás tárgya volt. A mai fogyasztáselmélet egyik legnagyobb dilemmája a kultúra fogyasztásának és a fogyasztás kultúrájának kérdése. Többek között ezt a dilemmát is igyekszik feloldani ez a kiválóan szerkesztett, tudományosan igényes, rendkívül sokrétű, a kultúramarketinget új megvilágításba helyező könyv. Ajánlom a kötetet oktatóknak, kutatóknak, hallgatóknak, a kultúra területén dolgozó szakembereknek, és mindenkinek, aki szeretne elmélyülni a kulturális marketing elméletében és gyakorlatában. Hetesi Erzsébet intézetvezető egyetemi docens Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar Pavluska Valéria nem csupán kiváló szakemberként, hanem kultúrafogyasztó értelmiségiként is hiteles feldolgozója a kulturális életben adekvát marketing tevékenységnek. A folyamatok értelmezésével és további kérdések feltevésével nemcsak a marketing szakemberek, hanem a területen tevékenykedő menedzserek számára is nagyon hasznos kiadványt ad. Munkája felhívja a figyelmet arra, hogy a marketing nem csupán az értékesítés eszköze, nem a reklám szinonimája, nem csorbítja a művészet szabadságát, és helyesen alkalmazva nem a kulturális termék devalválása, hanem minél szélesebb körben történő értékesítése a célja. A kultúrában alkalmazható marketing komplex, a kulturális tevékenység egészét átható gondolkodás- és cselekvésmód. Célja a művészeti, kulturális önkifejezés és a piaci viszonyok egyensúlyban tartása mellett elérni a közönségsikert, amely mintegy legitimálja az adott kulturális tevékenységet, a művészeti irányt annak érdekében, hogy a befogadó, a mecénás, a szponzorok és a fenntartók pénzügyi támogatásával a művészetek és a kulturális élet valódi szabadságát, lehetőségeit gyarapítsa. Horváth Zsolt igazgató Pannon Filharmonikusok-Pécs
Kipróbálható
Kommunikációmenedzsment a vállalati értékteremtésben
Borgulya Istvánné Vető Ágnes Ágota
Kommunikációmenedzsment a vállalati értékteremtésben

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 017 5

A sikeres vállalatok mindegyike kiemelkedik abban, ahogyan tagjai a kommunikáció széles eszközrendszerét alkalmazzák. Ez az elgondolkodtató, sok gyakorlati példával kiegészített, átfogó mű biztos kézzel nyújt - akár azonnal alkalmazható - segítséget azok számára, akik a vállalati és egyéni eredményesség növelésére törekednek. Úgy vélem, ennek a könyvnek köszönhetően a közeljövőben sokszor örülhetünk majd azoknak a hazai és nemzetközi sikereknek, melyek a kommunikáció szerepének jobb megértéséből és hatékony vállalati alkalmazásából erednek majd. dr. Kántor Sándor stratégiai kommunikáció és vállalati kapcsolatok vezérigazgató-helyettes ELME Ipari Csoport Zrt. A vállalatok egyik legnagyobb büszkesége a jól működő kommunikáció. Kincs, amit - megléte esetén - azonban nemcsak védeni, hanem (újra)tervezni, (újra)gondolni, és folyamatosan finomítani kell. Akinek ez eddig nem volt evidencia, e könyv elolvasását követően azzá válik. E szintetizáló, elemző kérdéseket felvető, több dimenzióban otthonosan mozgó munka remek lehetőséget biztosít arra, hogy a szakmabeli átgondolja, milyen is a munkáltató társaság kommunikációja, min lehet saját eszközeivel javítania, a laikus érdeklődő pedig egy új világba tekinthet be, mely vállalati értékteremtésről, a közös kultúra kialakításáról, az átgondolt, komplex kommunikációs folyamatokról szól. És mindez az elmélet-gyakorlat-esettanulmányok hármasának - kiváló arányérzékkel történő - bemutatásával: a klasszikus 4-4-2-es felállásban történik (10 fejezet 3 tematikus egységbe rendezve). VILÁGBAJNOK! Dr. Németh Tamás főosztályvezető,Groupama Garancia Biztosító Zrt. Mára a vállalati kommunikáció mint versenyelőnyt biztosító tényező és értékvezérelt vezetői tevékenység felsorakozott a cég piaci értékét növelő, hagyományosan elfogadott tényezők, azaz a versenyképesség, az innovációkészség és a nyereségesség mellé. A szemléletes példákkal alátámasztó mű azt az üzenetet közvetíti, hogy a vállalat a menedzsment, a szociálpszichológia és az információs technológia alapjaira összehangoltan építve juthat e versenyelőny és értéknövelés birtokába. A könyvet haszonnal forgathatja a menedzsment és a kommunikáció területén tevékenykedő vállalati szakember éppúgy, mint az oktatásban és a kutatásban dolgozók. Vass Réka vállalati kapcsolatok vezető, British American Tobacco Hungary
Kipróbálható
Kínálatmenedzsment
Rekettye Gábor, Hetesi Erzsébet
Kínálatmenedzsment

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 880 4

A 21. század globalizált gazdaságát mindenütt, így Magyarországon is a piacon lévő vállalatok éles versenye jellemzi. Így van ez nálunk, az autóiparban is. A vállalatok elsősorban kínálatukkal versenyeznek egymással. A neves szerzők által megírt Kínálatmenedzsment című könyv gyakorlati szempontból is helyesen fókuszál a kínált termékek minőségére, a kapcsolódó szolgáltatásokra, az árakra és a termékek, illetve a kínálattevők imázsára. A könyv áttekinti a kínálat menedzselésének minden részletét - úgy, olyan stílusban, hogy az a gyakorlatban dolgozók számára is érthető, érdekes és tanulságos olvasmány lehet. Úgy gondolom, hogy ezt a könyvet nemcsak a marketing és az értékesítés területén dolgozóknak, hanem a vállalati menedzserek széles körének, még a termékfejlesztésben dolgozó fejlesztőmérnököknek és formatervezőknek is nyugodt szívvel ajánlhatom. Eppel János a Porsche Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója Rekettye Gábor ugyanennél a kiadónál megjelent két korábbi sikeres műve - az Értékteremtés a marketingben, illetve Az ár a marketingben - külön tárgyalja a termékeknek és az áraknak a marketingben betöltött szerepét. A Hetesi Erzsébettel együtt írt Kínálatmenedzsment című könyv hiánypótló mű, mert a termék és az ár mellett a kínálat minden részletét górcső alá veszi, és kialakításának és piacra vitelének folyamatát interdiszciplinárisan kezelve mutatja be azt, hogy mely tényezők - legyenek ezek funkcionálisak, emocionálisak, vagy szimbolikusak - teszik a cégek kínálatát a globalizáció körülményei között is versenyképessé. A valós példákkal illusztrált mű élvezetes és könnyen érthető olvasmány is. Ajánlom a könyvet mindazon szakembereknek és diákoknak, akik már túl vannak az üzleti tudomány és a gyakorlat első megpróbáltatásain, s akik sikeresen szeretnék megoldani az elébük tornyosuló értékesítési problémákat. Berács József egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem
Kipróbálható
Kereskedelmi marketing és menedzsment
Agárdi Irma
Kereskedelmi marketing és menedzsment

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 016 8

Ez a könyv kitűnő összefoglalást ad a kereskedelemben megfigyelhető nemzetközi és hazai trendekről, a fontosabb ismeretekről és a kereskedők napi munkafolyamatait is bemutatja. Rég túl vagyunk már a klasszikus „olcsón venni - drágán eladni" kereskedelmi stratégián, a világ komplexszé vált, csatornastratégiákat kell kialakítani, versenyezni kell lokális, országos és bizonyos vállalatoknak globális szinten is. Jó szívvel ajánlom ezt a kiadványt minden olyan jelenlegi és leendő kollégámnak, akik vagy ebben a gyönyörű szakmában, vagy akár a termelői, beszállítói oldalon vállalnak munkát, hiszen az üzleti partnerek számára fontos, hogy ismerjék egymás sajátosságait és gondolkodását. Boros Péter, kereskedelmi igazgató Co-op Hungary Zrt. A könyv nagyszerűen rendszerezi, összefoglalja, hogy miként gondolkoznak, terveznek, hogyan döntenek és milyen technikával, milyen módszerekkel működnek a kiskereskedelmi cégek. A szerző világos, érthető stílusban ismerteti meg az olvasót az elméleti összefüggésekkel, a nemzetközi és hazai gyakorlat példáival, tapasztalataival. Hiányzott egy ilyen mű a Kereskedelem és marketing szak oktatásához, de a könyvet nemcsak a felsőoktatásnak ajánlom, hanem a kereskedelmi vállalkozások vezetőinek is, hogy segítségével ellenőrizzék és továbbfejlesszék üzleti gyakorlatukat. Dr. Piskóti István igazgató Marketing Intézet, Miskolci Egyetem
Kipróbálható
Fizika
Holics László (szerk.)
Fizika

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 046 5

A könyv alapmű, az érettségire, felvételire készülő középiskolások, a felsőoktatásban fizikát hallgatók, illetve tanáraik, oktatóik kipróbált segédeszköze. Sikerének titka a legváltozatosabb olvasói rétegek igényeihez szabott letisztult tárgyalásmódja, áttekinthető, arányos szerkezete és bőséges szemléltető ábraanyaga. A szerzők világosan bemutatott axiómákból és alapfogalmakból indulva lépésről lépésre vezetik le a fizikai törvényeket és összefüggéseket. Az első három főfejezet a klasszikus fizikát (mechanika, termodinamika, elektrodinamika és optika), a továbbiak a modern fizikát (relativitáselmélet, atomfizika és kvantummechanika, sokrészecske-rendszerek leírása, anyagszerkezettan, magfizika, elemi részek és az univerzum) tárgyalják; a tájékozódást név- és tárgymutató segíti. A mostani kiadást a modern gyakorlati alkalmazásokkal foglalkozó, új fejezetek és a teljesen felújított, közel 900 ábrából álló képanyag teszi valóban korszerűvé. A fizika története egyidős az emberi gondolkodáséval. Az emberiséggel együtt fejlődő tudományág mindennapjainkba régóta beépült eredményeit és izgalmas új felfedezéseit összefoglaló kézikönyvet jó szívvel ajánljuk vizsgára készülőknek, egykori vizsgázóknak, a fizika barátainak és minden természettudományos érdeklődésű olvasónak.
Kipróbálható
Empirikus területi kutatások és módszerek
Molnár Tamás
Empirikus területi kutatások és módszerek

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 022 9

A könyv, amit az olvasó a kezében tart, csak látszólag a szűk szakmai berkeken belül érthető olvasmány. A szerző módszertani és didaktikai szempontból logikusan felépítette, az egyszerűbb metódusok felől a bonyolultabbak felé, minden esetben világosan bemutatva a számítások lépéseit és korántsem mellékesen, a közérthető értelmezéseket. A konkrét alapadatokkal végzett elemzések rendszere észrevétlenül beavatja az érdeklődőket a területi folyamatok aktuális kérdéseibe és főbb trendjeibe. Ez nemcsak a területfejlesztéssel, regionális versenyképességgel foglalkozó szakemberek, hanem minden uniós állampolgár számára nagyon fontos napjaink Európájában. Dr. Bóka István a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke A szerző a napjainkban előtérbe kerülő térbeli szemlélet alapján tárgyalja a statisztikai elemző módszereket. A sokak által száraznak tartott tudományterületet közérthetően, az elemzések eredményeit elmagyarázva és értelmezve tárja elénk a főbb összefüggéseket. A könyv annak ellenére megtartja a szakmaiságot, hogy a nem szakmabeli közönség számára is érdekes olvasmánynak ígérkezik. Ajánlom a csak pusztán érdeklődő olvasónak, az egyetemek polgárainak, a felsőfokú szakképzésen részt vevőknek, az alap- és mesterszakon tanulóknak, valamint a doktori (PhD) fokozat megszerzése előtt álló kutatóknak egyaránt. prof. Dr. Lentner Csaba egyetemi tanár Nemzeti Közszolgálati Egyetem „What you can't measure, you can't control." Napjaink materiális beállítottságú szemlélete megköveteli az állítások és vélemények számokkal, módszerekkel való alátámasztását. Ez a könyv teljes egészében eleget tesz ennek a követelménynek. Konkrét alapadatokkal, módszeresen mutatja be a területiséggel összefüggő elemző metodikákat. Külön figyelmet érdemel az a rész, ahol a szerző ismerteti, hogy milyen adatbázishoz milyen adekvát módszerek használhatóak, kiküszöbölve ezzel a szakmailag helytelen eredmények kockázatát. A művet hasznos kézikönyvként forgathatják a területi elemzésekkel foglalkozó szakemberek, az egyetemi hallgatók, valamint a vállalatok és egyéb szervezetek elemzéssel foglalkozó munkatársai egyaránt. Kakuk Béla ügyvezető igazgató UCMS Group Hungary Kft.
Kipróbálható
Bevezetés a piackutatásba
Veres Zoltán, Hoffmann Márta, Kozák Ákos (szerk.)
Bevezetés a piackutatásba

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 003 8

Vannak azok a szakkönyvek, amiket álmatlan éjszakákon veszünk elő altató helyett. Na, ez a könyv garantáltan nem az. Jó érzés töltött el, amikor először végiglapoztam. Lám csak, lehet egy magyar nyelvű piackutatási szakkönyv is érdekes, olvasmányos, egyben professzionális. És gyakorlatias, a legfejlettebb módszertanok csínja-bínja benne van világos példákkal alátámasztva. Sokkal tovább megy az alapoknál, A tapasztalt marketingesnek is rengeteg jó tippet, javaslatot tartogat. A jobb cégek a kutatásra ma már nem költségként, hanem beruházásként tekintenek. Ennek a beruházásnak akkor a legjobb a megtérülése, ha minden résztvevő - a piackutató, a marketinges, de még a pénzügyi vagy a csúcsvezetők is - egy nyelvet beszélnek. Ezt a könyvet mindenkinek ajánlom szíves fogyasztásra. Müller Kornél, Senior CMi Director, Unilever Europe, Rotterdam Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akiknek kutatási kérdéseik vannak, akik látni szeretnék a kérdésekre kapható válaszok optimális módszereit. Ajánlom azoknak, akik időről időre frissítik tudásukat, hiszen ez a kötet a marketing szakmai könyvtár elengedhetetlen darabja. Ajánlom az új kollégáknak, akik most ismerkednek a szakma ezen területével, és stabil tudásbázisra vágynak. Az elméletben felkészült, gyakorlatban tapasztalt szerzők a piackutatás klasszikus, a szakmai intelligencia körébe tartozó módszerek, valamint a mai kor legújabb kutatási lehetőségeinek sokszínű világába vezetik be az érdeklődő olvasót. Dr. Törőcsik Mária egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem
Kipróbálható
A jelen a jövő múltja
Muraközy László (szerk.)
A jelen a jövő múltja
Járatlan utak - járt úttalanságok

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 020 5

Jelen könyv az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatának második kötete. Az első, „Fecseg a felszín és hallgat a mély" címmel, Magyarország és Kelet-Közép-Európa vonatkozásában a jelenhez vezető utat elemezte. A mostani pedig, a jövőbe is tekintve, folytatja a közös gondolkodást. Magyarországon hagyományosan, és sajnálatos módon az elmúlt évtizedben is, a gazdaságpolitika sokszor a jövő generációit megterhelve választja a könnyebb utat. Pedig, ahogy e kötet címe is jelzi, jelen a jövő múltja. Mai cselekedeteink határozzák meg Magyarország jövőjét. Számos zsákutca, úttévesztés, úttalanság után ideje lenne megtalálni a jobb jövőbe vezető utakat, fejlődési pályákat. A tanulmányok túllépnek a pusztán gazdaságpolitikai közelítéseken, és a mögöttes, mélyebb elméleti, társadalmi és történelmi összefüggésekre koncentrálnak. Azt mondhatjuk, több értelemben is, hogy ez a kötet ott kezdődik, ahol a gazdaságpolitika általában végződik. Antal László, Bokros Lajos, Csaba László, Győrffy Dóra, Muraközy László, Török Ádám szerzőgárdájához most Király Júlia csatlakozott. Szomorú aktualitása a kötetnek, hogy Antal Lászlónak itt szerepel utolsó tanulmánya. A könyvet az Akadémiai Kiadó és a szerzőtársak az ő emlékének ajánlják.
Kipróbálható
Magyarország zenetörténete I.
Rajeczky Benjamin (szerk.)
Magyarország zenetörténete I.
Középkor

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 040 3

Az ​őstörténeti bevezetőt követően középkori zenekultúránk szorosan vett zenei forrásait – a szerény kezdemények után – a sorozat első kötete hatalmas gregorián és kisebb, de újdonságában jelentős többszólamú emlékek feldolgozásával tárja fel. Bemutatja név szerint ismeretlen, de műveik alapján szakavatott hazai mestereink figyelemre méltó kompozícióit, valamint káptalani iskoláinknak nyugati mérce szerint is magas színvonalú zeneoktatását; ennek szemmel látható párhuzamaként egy sajátos magyar gregorián hangjegyírás többszázados történetével is megismerteti az olvasót. A királyi udvar és a városok zenei adatai az európai középkor társadalmi életének zenei megnyilvánulásaiban találják meg értelmező párhuzamaikat (ideszámítva az egész kontinensen otthonos vándorzenészek működését); ezekhez természetes módon simult a külföldön tevékeny magyar muzsikusok szereplése is. Kodály Zoltán elgondolásához híven a népzene hátteréből válik ki plasztikusan Magyarország zenetörténetének minden adatolható eseménye. A kötet első ízben kísérli meg ennek a háttérnek konkrét, a középkorba utalható dallamokkal való bemutatását. A zenei illusztrációk természetesen elsősorban hangjegyes dallampéldák és hangjegyírás-történeti dokumentumok. A művészettörténet ismert példái közül a hangszertípusok ábrázolásai segítenek hozzá a középkori zene elképzeléséhez.
Kipróbálható
Kirekesztve
Virág Tünde
Kirekesztve
Falusi gettók az ország peremén

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 036 6

A könyv a falusi perifériák perifériájára, a cigánytelepek, gettósodó falvak világába kalauzolja az olvasót, de célja nem csupán a leírás, hanem annak bemutatása, hogy milyen gazdasági, társadalmi és térbeli folyamatok termelik folyamatosan újra azokat a tereket, ahol azok a társadalmi csoportok élnek, amelyeket a többségi társadalom cigánynak tart, s akikkel ezért nem vagy csak erősen szabályozott formában kíván érintkezni. A cigánytelep örök, csak megjelenési formája változik időről időre. Mindig is létezett, és lesz egészen addig, amíg lesznek olyan családok, akiket a többség cigánynak, szegénynek tart, amíg lesznek olyan emberek, akikkel a többségi társadalom tagjai nem szeretnének közös térben létezni, amíg az oktatási és szociális intézmények ezek fenntartását szolgálják és nem az innen való kimozdulást. A könyvben két, a statisztikákban és a külső társadalmi környezet megítélése szerint etnikailag és társadalmilag homogénnek látszó "cigányfalu" lakóinak mindennapi megélhetési, boldogulási lehetőségei, az elsődleges munkaerőpiacról való kirekesztettség következményei, az intézményesített, legális munka világába való visszatérés kísérletei és kudarcai jelennek meg. Az elérhető lehetőségek, források mentén hogyan differenciálódik a helyi társadalom, ez miként alakítja a családok mindennapi kapcsolatait, a helyi társadalom működését.
Kipróbálható
Filmturizmus
Irimiás Anna
Filmturizmus
A filmek és televíziós sorozatok turisztikai szerepének és hatásainak geográfiai vizsgálata

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 876 7

A Lumière fivérek 1895-ben meghökkentőt alkottak: mozgóvá tették az évezredeken keresztül statikusan ábrázolt valóságot, megteremtették a mozit. Irimiás Anna 120 évvel később a filmipart a turizmuskutatás fókuszába helyezte, ezzel új irányt szabott az utazásról való gondolkodásnak. Az üzleti szféra érdeklődését élvező és a tudományos berkekben is elismert filmturizmus napjaink turisztikai piacának azon résterméke, amely alapvetően a filmforgatások helyszíneinek felkeresésére épít. A könyv a filmturizmus tanulmányozására tudományokon átívelő módon vállalkozik, ugyanakkor a filmek és utazások iránt érdeklődő Olvasónak is sok szórakoztató információt nyújt. A földrajz-, a közgazdaság-, a művészettudomány és a kulturális antropológia ismereteit ötvözve kalauzolja az Olvasót a filmrendezők komponálta álomvilág és a turisztikai desztinációk értékesítését végzők valósága közötti mezsgyén. Mindazoknak ajánlom e könyvet, akik a szabadidőipar bármely szegmensében érintettek, legyenek azok a térrel, a kultúrával, a gazdasággal vagy akár a művészetekkel foglalkozó szakemberek, ám főként ajánlom mozi- és utazásrajongóknak. Higgyék el, meghökkentő lesz! Michalkó Gábor tudományos tanácsadó, MTA CSFK Földrajztudományi Intézet egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézet Két világ találkozása. A szerző igazi, modern turisztikai szakember, aki a köteten keresztül nem csupán tudományterületének rendkívül alapos ismeretéről tesz tanúságot, de személyes indíttatású kutatási kíváncsiságának köszönhetően egy átfogó, széles körű, az egész világot felölelő tudást nyújtó művel gazdagítja a turizmusirodalmat. A turisztikai és a filmes szakemberek, döntéshozók és az „amatőr” filmrajongók is haszonnal forgathatják, a leírtak pedig minden bizonnyal katalizátorként hatnak a filmturizmusban rejlő lehetőség jövőbeni kiaknázására hazánkban. A modern tudományok elvárásaihoz maximálisan igazodó tartalmat jól szerkesztett fejezetek, számos gyakorlati példa és olvasmányos stílus kíséri. FELVÉTEL INDUL! Sulyok Judit a Pannon Egyetem adjunktusa
Kipróbálható
Márkamenedzsment
Bauer András, Kolos Krisztina (szerk.)
Márkamenedzsment

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 010 6

A Bauer András és Kolos Krisztina által szerkesztett Márkamenedzsment könyv hiánypótló munka a hazai szakkönyvpiacon. A márkákkal már jó ideje foglalkozó gyakorló szakemberként úgy vélem, hogy a könyv a márkamenedzserek számára nélkülözhetetlen ismereteket mutatja be, a sok gyakorlati példa pedig segíti az ismeretek alkalmazhatóságát. A könyv érdemei közül fontos kiemelnem annak sokszínűségét; az olvasó érdeklődése és munkatapasztalatai alapján kedvére válogathat az egyes témák közül, amelyek a szolgáltatások márkázásától kezdve, a luxusmárkákon keresztül a high-tech márkákig számos izgalmas alkalmazási területet ölelnek fel. Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik tanulmányuk vagy már munkájuk kapcsán, kezdőként vagy tapasztalt marketingesként márkamenedzsmenttel foglalkozva ismereteiket kívánják bővíteni, felfrissíteni. Szokolai Júlia Üzletág vezető, Nestlé Hallgatóként mindig szerettem valós adatokon és élő példákon keresztül tanulni, ezért nagyon örülök, hogy elkészült ez a könyv. Külön büszkeség, hogy egy olyan projekt is bekerült ebbe a válogatásba, amin sokat és nagy kedvvel dolgoztam. A könyv számos hazai és nemzetközi példa segítségével szemléletesen mutat be a márkákkal foglalkozó szakemberek számára olyan releváns kérdéseket, mint például a globalizáció vagy a digitális világ kihívásai. Ajánlom e könyvet mindenkinek, aki többet szeretne tudni a márkák izgalmas világáról. Csanda Gergely Kommunikációs vezető, NN Biztosító
Kipróbálható
Marketingtervezés
Keszey Tamara, Gyulavári Tamás
Marketingtervezés

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 014 4

A marketingtervezés során a menedzsereknek nagyon összetett folyamatokat kell egymáshoz hangolniuk. A számtalan marketingeszköz és azok végtelen kombinációja, a párhuzamos marketingprogramok interakciói, valamint mindezek stratégiai, taktikai vonatkozásai komplex döntési helyzeteket hoznak létre. Ennek következtében a marketingmenedzserek csak akkor tudnak tudatosan építkezni, ha megfelelő struktúrákban gondolkodnak, és rendelkeznek olyan elméleti keretekkel, amelyek segítenek a szerteágazó tevékenységben rendet teremteni. Keszey Tamara és Gyulavári Tamás szakkönyve egyrészt segít megérteni az egyes részterületeket, kibontja az egyes eszközök hatásmechanizmusainak hátterét, másrészt olyan struktúrákat kínál, amelyek keretet adhatnak a marketingtervezéshez, és ezáltal megkönnyítik a szakemberek munkáját. A könyvet ajánlom mind a kezdő, mind a gyakorlott menedzserek számára, akik kézikönyvként használhatják a napi munkájuk során. Princz Andrea, marketingmenedzser, FrieslandCampina Hiányt pótol a Marketingtervezés szakkönyv, amely a marketingtervezés folyamatát szilárd elméleti alapokra helyezve, a magyar gazdasági viszonyokat is szem előtt tartva mutatja be. A könyv kiváló gyakorlati példák segítségével mutatja be a marketingtervezés rendszerét, rávilágítva annak legújabb, XXI. századi kihívásaira is. A könyv rendszerezettsége és szakmai megalapozottsága óriási segítség a területtel ismerkedő felsőoktatási hallgatók számára, a mester- és alapképzésben egyaránt. Keszey Tamara és Gyulavári Tamás könyve azonban nem hiányozhat a marketing világában dolgozó azon szakemberek könyvtárából sem, akik tudatos marketingtervezéssel szeretnék versenytársaiknál gyorsabban felismerni az új piaci lehetőségeket és választ adni a felmerülő vevői igényekre. Szűcs András, marketingigazgató, HILTI Hungária
Kipróbálható
Menedzsment-tanácsadási kézikönyv
Poór József (szerk.)
Menedzsment-tanácsadási kézikönyv
Innováció – megújulás – fenntarthatóság

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 011 3

800 oldalas könyv a tanácsadásról a digitalizáció korában?! Igen! Tegyék félre előítéleteiket! Sokaknak adhat ötleteket, javaslatokat és megoldásokat, a vezetői feladatokat is ellátók számára, és nem csak a vállalati szférában. A hazai tanácsadói szakma elismert vezetői, tanácsadói, trénerei és oktatói adnak gazdag menüt ehhez. Ízlelgessék és emésztgessék! Élvezetes és építő! Czakó Erzsébet egyetemi tanár, igazgató Budapesti Corvinus Egyetem,Gazdálkodástudományi Kar, Vállalatgazdaságtan Intézet A globális válság rádöbbentette a vállalatok többségét arra, hogy a sikeres túlélés, a megváltozott feltételekhez történő gyors alkalmazkodás menedzseléséhez nincs kellő tudásuk. Arra is rádöbbentek, hogy hiányos vezetői kompetenciáikat a legolcsóbban és legszakszerűbben külső tanácsadó cégekkel együttműködve erősíthetik meg. Ez a kézikönyv színvonalasan áttekinti a tanácsadói szolgáltatások széles körét, nemcsak vállalati vezetőknek ajánlható, de kiválóan használható a felsőoktatásban is. Lengyel Imre, az MTA doktora, Akadémiai Díjas egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Amióta az innovatív tanácsadói képességek a siker kulcsfontosságú elemévé váltak a tudásalapú szakmai szolgáltatások esetében, egy ilyen komplex és sokrétű könyv nagyon hasznos forrása lehet a tanácsadók állandóan bővülő tudásbázisának. Aaron Michelin ügyvezető igazgató Enersense International Oy Gyakorló HR szakemberként, szervezetfejlesztőként folyamatosan dolgozom tanácsadókkal, legyenek azok belső avagy külső tanácsadók. Alapvetően a HR szerepe is a folyamatos belső fejlesztés és fejlődés biztosítása - ez a tevékenység a felgyorsult környezetben sokszor jár együtt dilemmákkal, és keressük a tapasztalati tudást hozzá. Ehhez a munkához kiváló kiinduló és összefoglaló művet tart a kezében az olvasó. Nélkülözhetetlennek tartok egy ilyen átfogó művet a vezetők, szervezeti szakemberek és külső tanácsadók polcáról. Bárdos Andrea szervezetfejlesztési vezető Bonafarm Csoport
Kipróbálható
Fesztiválturizmus
Jászberényi Melinda, Zátori Anita, Ásványi Katalin (szerk.)
Fesztiválturizmus

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 008 3

A fesztiválok, a fesztiválturizmus talán nem túlzás, a turisztikai kínálat csúcseseményei. Magyarország, amely Fesztivál-nagyhatalommá nőtte ki magát, turisztikai vonzereje jelentős, de regionális összehasonlításban nem tartozunk az élmezőnybe. Azért dolgozunk, hogy Magyarország vitán felül a Régió turisztikai központjává váljon pár éven belül. Ehhez kiváló, vonzó, innovatív és nem utolsósorban társadalmi, gazdasági szempontból hasznot hozó fesztiválok is kellenek. Vigyék hírünket a nagyvilágban és adjanak maradandó élményt magunknak és vendégeinknek. Dr. Bienerth Gusztáv turizmusért felelős kormánybiztos A tanulmánykötet a turizmus és a kultúra határán elhelyezkedő, napjaink szabadidő eltöltésében meghatározó szegmenst képező, korszerű témát tárgyal. A munka széleskörűen hasznosítható a magyar nyelvű felsőoktatásban, különösen a turizmus-vendéglátás, turizmusmenedzsment és a legkülönbözőbb kulturális tanulmányokat felölelő szakokon. A kötet megközelítésmódja rendkívül transzdiszciplináris, a tanulmányok ismereteken átívelő, az eredmények tárházát több dimenzióban (társadalom, gazdaság, környezet) felvonultató szemléletűek. Michalkó Gábor tudományos tanácsadó, MTA CSFK Földrajztudományi Intézet egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézet A Magyar Fesztivál Szövetség elnökeként, Kapolcs és egyéb fesztiválok alapítójaként - de zeneszerző-előadóművészként is - örülök a kötetnek, amely igényes „olvasata" a sokunkat érintő fesztiválvilágunknak. Elemzései, esettanulmányai nem csak tudományos ismereteket, száraz áttekintést, de izgalmas betekintést, színes élményt nyújt szervezőnek, szakembernek, sőt a fesztiválok iránt érdeklődőnek egyaránt. Sűrű köszönet a létrehozóknak. Márta István Magyar Fesztivál Szövetség elnöke Egy-két évtizeddel ezelőtt ösztönös mozdulatokkal indítottuk el fesztiváljainkat, amelyek sikertörténetek lettek, ezzel is mutatva, hogy jó érzékkel tapintottunk rá egy közösségi igényre. Ha tizenöt évvel ezelőtt már létezett volna ez a könyv, akkor a fesztiválok előtt ezzel kezdtem volna, de az is biztos, hogy minden fesztiválszervezőnek kötelező olvasmánnyá tenném. Rókusfalvy Pál kommunikációs szakember, fesztiválszervező A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.
Kipróbálható
Dzsungel vagy esőerdő?
Gelei Andrea, Mandják Tibor (szerk.)
Dzsungel vagy esőerdő?
Az üzleti kapcsolatok hálózata

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 868 2

Minden gyakorló menedzser, minden az üzleti tudományokat különböző szinten tanuló hallgató részére életbevágóan fontos azoknak a komplex üzleti hálózatoknak a megértése, amelyekben a vállalatoknak tevékenykednie kell. Ez a könyv az üzleti hálózatokra vonatkozó legfontosabb cikkek gyűjteménye, egyben avatott vezetőként segíti az olvasót az üzleti hálózatok megértésében és az azokban való eredményes cselekvésben. Meggyőződésem, hogy értékes olvasmány mindazok számára, akik érdeklődnek a modern üzleti élet valósága iránt. David Ford a „Business Marketing" könyv szerkesztője és társszerzője a business marketing professzora az IMP Group egyik alapítója Az IMP kutatócsoport képviselői nem a vállalatot, hanem az üzleti kapcsolatot tekintik a gazdaság alapegységének. Vallják, hogy egy vállalat egyedül üzleti kapcsolatai révén nyerheti el értelmét. E kapcsolatok szövete maga az üzleti hálózat, mely globalizálódó világunkban mindinkább a versenyképesség, az innováció forrásává válik. Ajánlom e könyvet mindazoknak, akik szívesen bővítik ismereteiket e megközelítéssel, illetve azon fogalmakkal, melyek révén a hálózati gazdaság belső törvényszerűségei még inkább megragadhatóvá, elemezhetővé válnak. Hernádi Zsolt a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója
Kipróbálható
A japán rejtély
Muraközy László
A japán rejtély
Útteremtő csodák és végzetes zsákutcák

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 000 7

Japán elmúlt két évszázados fejlődése lenyűgöző gazdasági sikerek, de ugyanakkor végzetes zsákutcák története is. Fontos elemezni, hogy ez milyen tanulságokat adhat a fejlesztő állam modelljét követő országok számára. Sok feltörekvő ország erőteljes kormányzati, központi beavatkozással igyekszik előrehaladni, ami általában a piaci mechanizmusok gyengébb működésével párosul. A fejlesztő állam eszközeinek az alkalmazása gyakran párosul autokrata politikai berendezkedéssel, amit nem is kevesen szintén a hatékonyságot fokozó mozzanatnak tekintenek. Ez vagy a demokratikus intézmény- és szokásrendszer a kulcsa a hosszú távú előrehaladásnak? Az állam és a piac milyen kombinációja lehet a fenntartható fejlődés kulcsa? Mit mondanak számunkra a japán tapasztalatok? Nem lehet vitás, hogy a fejlesztő állam segíthette a fejlett országokhoz való felzárkózást. De mi történik ezekkel az intézményekkel, mennyire lehetnek hasznosak vagy akár gátlóak, amikor már nem az utolérés, hanem az úttörés, az útteremtés a feladat az öldöklő globális versenyben? Ebben is az autokratikus berendezkedés, valamint az erős bürokratikus irányítás és koordináció lenne az előrevivő mozzanat, szemben a piaci versennyel és innovációval? A fentiek nagyon is lényegesek az útfüggőség, útteremtés történelmi lehetőségeinek és a modellváltás nehézségeinek elemzésében. Kevés olyan ország van a világon, ahol a formális és informális intézmények sok évszázados fejlődése ennyire markáns folyamatosságot és kölcsönhatást mutat. Ennek elemzése számos, Japánon valamint Ázsián is messze túlmutató elméleti és gazdaságpolitikai tanulsággal szolgálhat számunkra. A történelmi áttekintésen túl a legújabb évtizedek japán történései, a defláció és a stagnálás negyedszázados korszaka, a fentiek mellett azért is különösen érdekesek, mert a 2007-2009-es válság után máshol is szembesülnek a szakemberek és a gazdasági döntéshozók ezekkel a veszélyekkel. A japán tapasztalatok, az utóbbi években a közgazdasági figyelem középpontjába került Abenomics tanulságai gazdagíthatják ezzel kapcsolatos ismereteinket és tudásunkat is.
Kipróbálható
Marketingkutatás
Naresh K. Malhotra, Simon Judit közreműködésével
Marketingkutatás

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 867 5

A vállalatok vezetésében kulcsfontosságú a kutatás intelligens és átgondolt alkalmazása, hogy lépést tudjanak tartani az üzleti élet változásaival. A legsikeresebbek kétségtelenül sokoldalú képzettséggel, magas szintű kommunikációs készségekkel rendelkeznek, és kreatívan képesek megközelíteni a problémákat. Jelentős eredmény, ha egy könyv, így Malhotra munkája is lehetővé teszi az olvasók számára ezen képességek megszerzését. Ez az összefoglaló mű már megállta a helyét mint az egyik legsikeresebb kiadvány ebben a témában, több mint 140 egyetemen használják az Egyesült Államokban, nyolc nyelvre fordították le, és számos különböző, angol nyelvű kiadása jelent meg. A siker annak is köszönhető, hogy a könyv a kutatás legmodernebb eszközeit - az internetet, a számítógépen futtatható elemzési szoftvereket és a legfrissebb menedzsmenttechnikákat - ötvözi, amelyek a kutatási módszertan élvonalába tartoznak. Michael Baumgardner, PhD A Burke Inc. elnöke és vezérigazgatója Változik a világ. Az üzleti környezet minden eddiginél nehezebben kiszámítható, a döntéshozók újabb és újabb kihívásokkal találják szembe magukat. A megfelelő stratégia és operáció kialakításához nélkülözhetetlen a vállalat kiforrott döntéstámogatási rendszere. Ez nagymértékben alapoz a marketingkutatás legkülönbözőbb technikáira. Egyre nagyobb a jelentősége az egyszerű, gyors, de mégis megbízható kutatási módszereknek, és azok hatékony alkalmazásának. A könyv könnyen érthető, letisztult formában kínálja tálcán a ma elérhető módszertani megközelítések többségét, ezzel segítve az eligazodást a marketing különböző területein dolgozóknak és a szakma iránt érdeklődőknek. Az olvasás során külön élményt okozott számomra, hogy ebben a kiadásban szemléletes magyar példák is segítik a megértést. Simon Juditnak, a Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézetének vezetőjének köszönhetően a kötet magyar esettanulmányokkal és a hazai piackutató szolgáltatások bemutatásával is jelentősen bővült. Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap a kutatás területén a célirányosság, az eredményorientáltság. Nagy értéke a könyvnek, hogy szinte kultúrát teremtve, mind a nemzetközi, mind a magyar példákat az üzleti környezet bemutatásával kezdi, és nem fejezi be a szorosan vett kutatási eredmények ismertetésével, hanem megvilágítja azt is, hogy milyen döntések születtek, és azok milyen üzleti eredményeket hoztak. Nagyon fontos, hogy a jövő szakmai generációi felismerjék a teljes folyamat egységének fontosságát, mivel a marketingkutatás csak így tud érdekes, de öncélú hobbi helyett versenyelőnyt nyújtó komoly döntéstámogató eszközzé válni. Müller Kornél CMI igazgató, Közép-Kelet-Európa Unilever
Kipróbálható
Pénzügyi piacok a globális térben
Gál Zoltán
Pénzügyi piacok a globális térben
A válság szabdalta pénzügyi tér

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 811 8

Furcsa könyvet tart kezében az olvasó: csupa olyan dologról szól, amiről már több tucat szakkönyv, cikk, internetes tanulmány megjelent - azaz tőzsdéről, bankokról, pénzügyi válságokról, intézményi befektetőkről -, és mégis döbbenten vesszük észre, hogy a „gálzoli"-féle olvasatban egy másik világot fedezhetünk fel. Ebben a vékonynak egyáltalán nem nevezhető, igencsak súlyos könyvben a szerző aprólékosan összegyűjtötte erről a pénzvilágról azokat a tényeket, amelyeket itt meg ott, szétszórva akár meg is találhatunk, de így egy keretben sokkal hangsúlyosabban mutatják: igencsak sajátos a pénzügyi „centrum" és a pénzügyi „periféria" elhelyezkedése és viszonya. Tények, nagyságrendek, áramlások, térképek követik egymást. A szerző mindeközben nem ítélkezik, hanem bemutat. Néhol, egy-egy fél megjegyzésből úgy érzem, inkább a globalizált pénzügyi tér harsány kritikusaival ért egyet - és ekkor kezdenék vitatkozni vele, meggyőzni őt, bemutatni neki az ellenérveket - de mivel, mint minden vérbeli tudóst, sokkal jobban izgatja a tárgy maga, semminthogy zsigeri alapon azonnal véleményt mondjon tárgyáról, a vitánk most elmarad, helyette marad az olvasó ámulattal vegyes csodálata: köszönjük, Zoli, ezt a könyvet; évekig, évtizedekig fogjuk kézikönyvként használni! Király Júlia alelnök Magyar Nemzeti Bank Az olvasó hiánypótló művet tart a kezében. A szerző a pénzügyi gazdaságtan és a gazdaságföldrajz határterületén mozgó jelenségkört vizsgálja értőn, igényesen és jelentős szakmai értéket teremtve. E munka egyszerre színvonalas tudományos értekezés és olvasmányos könyv a pénzügyi piacok rejtélyes világáról és a térbeliség mellőzhetetlen hatásáról. A mű írója ráérzett a vizsgált terület leglényegesebb jellegzetességére: arra az ellentmondásra, mely a globalizálódó pénzügyi tér távolságokat relativizáló hatása és a pénzügyi piaci működés térbeliségének növekvő fontossága között feszül. Ebből bontotta ki a pénzügyi földrajz hazai alapművének számító könyv gondolatmenetét. A szakértők és a tárgy iránt érdeklődők egyaránt haszonnal forgathatják ezt az értékes alkotást. Bélyácz Iván akadémikus, egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Kipróbálható
Piaci és hitelkockázat menedzsment
Bugár Gyöngyi
Piaci és hitelkockázat menedzsment

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 862 0

Az elmúlt néhány évtized egyik legnagyobb pénzügyi válsága kivételes módon erősítette annak jelentőségét, hogy pénzügyi döntéseinket ne csak determinisztikusnak hitt események és mutatók alapján hozzuk meg, hanem vegyük figyelembe a különböző kimenetekhez csatolható kockázatokat is. A modern tőkekövetelményi irányelvek (CRD) elmélete és gyakorlata nem is érthető meg a kockázati kitettség kezelésének képessége nélkül. E képességek megszerzéséhez nyújt kitűnő segítséget a könyv, melynek tartalmi elsajátítása nemcsak a pénzügyi szférában dolgozókat segíti, ugyanolyan haszonnal jár a reálszféra döntéshozói számára is. Dr. Vörös József - akadémikus, egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar Rendkívül érdekes, sok tekintetben hiánypótló munkáról van szó. Ez a kiváló módszertanú, logikusan felépített szakkönyv a legmodernebb kockázatmérési és kezelési metodikák világába vezeti az Olvasót. Az elmúlt évek makrogazdasági eseményei még inkább szükségessé tették a kockázatmérés és -kezelés elméleti hátterének megismerését, mélyebb összefüggéseinek feltárását és szélesebb körben történő elterjesztését, továbbá azt, hogy ezeket az ismereteket, tapasztalatokat az eddigieknél sokkal nagyobb jelentőséggel bíró inputként vegyék figyelembe munkájuk során a gazdasági élet döntéshozói. A könyvet nemcsak a kockázatkezeléssel hivatásszerűen foglalkozó befektetési, pénzügyi szakemberek, de az üzleti élet egyéb területein tevékenykedő döntéshozók is haszonnal forgathatják. Fontos alapmű lehet továbbá azok számára is, akik e témakör mélyebb megismerése irányába folytatnak kutatásokat, illetve tovább szeretnék mélyíteni eddig megszerzett tudásukat. Dr. Bánfai Barna - régióvezető, piacfejlesztési igazgató DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. Nemzetközi hitelkrízis, mexikói peso-válság, ázsiai válság, másodrendű jelzáloghitel-piaci válság… Elég csak az utóbbi pár évtized pénzügyi kríziseire visszagondolni, hogy nyilvánvalóvá váljon, miért is elengedhetetlenül fontos a kockázatkezelés a gazdaságban. A könyvet olvasva az érdeklődő megismerkedhet a pénzügyi kockázatkezelés alapjaival, a piaci és hitelkockázat kezelésének eszközeivel. A könyv azonban nem csak a kockázatkezeléssel ismerkedőknek szól. Középső szegmense, ahol a szerző a különböző kockázati mutatókat és mérőszámokat ismerteti, a szakembereknek is érdekes információkkal szolgálhat. Különösen dicséretes, hogy Bugár Gyöngyi tematikusan felépített gyakorlati példákon keresztül kalauzol el bennünket e dinamikusan fejlődő tudományban. Zsoldos Bálint - egy nemzetközi befektetési bank hitelkockázat elemzője
Kipróbálható
Matematika
Gerőcs László, Vancsó Ödön (szerk.)
Matematika

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 767 8

Az Akadémiai kézikönyvek sorozat Matematika kötete a XXI. század kihívásainak megfelelően a hagyományos alapismeretek mellett a kor néhány újabb matematikai területét is tárgyalja, és ezek alapvető fogalmaival igyekszik megismertetni az érdeklődőket. Ennek megfelelően a kötetben a hagyományosan tanultak (a felsőoktatási intézmények BSc fokozatáig bezárólag): a legfontosabb fogalmak, tételek, eljárások és módszerek kapják a nagyobb hangsúlyt, de ezek mellett olyan (már inkább az MSc fokozatba tartozó) ismeretek is szerepelnek, amelyek nagyobb rálátást, mélyebb betekintést kínálnak az olvasónak. Fontos szempont volt az is, hogy bekerüljenek a kötetbe középiskolai szinten is azok a témakörök, melyek az új típusú érettségi követelményrendszerben is megjelentek (például a statisztika vagy a gráfelmélet). Mindezek mellett - bár érintőlegesen - a matematikai kutatások néhány újabb területe (kódoláselmélet, fraktálelmélet stb.) is teret kap. Néhány felsőoktatási intézményben alapvetően fontos témakör az ábrázoló geometria, amit a forgalomban levő matematikai kézikönyvek általában nem vagy csak nagyon érintőlegesen tárgyalnak, ezért kötetünkben részletesebben szerepel, ami elsősorban a műszaki jellegű felsőoktatási intézményekben tanulóknak kíván segítséget nyújtani. Az egyes fejezeteken belül részletesen kidolgozott mintapéldák vannak a tárgyalt elméleti anyag alkalmazására, melyek áttanulmányozása nagyban hozzájárulhat az elméleti problémák mélyebb megértéséhez. A könyv a szokásosnál bővebben fejti ki az egyes témák matematikai tartalmát, és a sok példával az alkalmazásokat támogatja, ami a mai matematikaoktatás egyik fontos, korábban kissé elhanyagolt területe.
Kipróbálható
Vállalati internetstratégia
Nemeslaki András
Vállalati internetstratégia

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 837 8

A termelési tényezők fogalomköre egyre bővült a közgazdaságtan fejlődése során. Először csak a földet, majd a munkát és a tőkét, a 20. század végétől pedig már az információt is közéjük sorolták. Nemeslaki András könyve meggyőzően bizonyítja, hogy ma már az internet is kulcsfontosságú erőforrás, termelési tényező a gazdaság szereplői számára. Felhívja a figyelmünket arra is, hogy a társadalom egyre inkább aszerint is rétegződik, hogy tagjai miként tudják céljaik szolgálatába állítani az internetet, és hogy az internet használatának képessége már nem csupán életkor szerint alakítja a jövedelmi és szociális pozíciókat. Török Ádám, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár A szerző bemutatja azokat az ismereteket, amelyek a technikai rendszerektől a társadalmi rendszerekig, illetve a valós világoktól a virtuális világokig alapvetővé váltak. Mindezek tárgyalása során példák és minták jól elhelyezett kifejtésével vezeti be az olvasót ezen új ismeretek világába. Szintay István, egyetemi tanár, Miskolci Egyetem Az infokommunikációs technológiák a közigazgatás több területén is komoly innovációs erőforrást jelentenek. A könyv témakörei így nemcsak az üzleti stratégiai gondolkodásban, hanem a közszolgálat területén dolgozó vezetők számára is nélkülözhetetlenek. Kis Norbert, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem megalapításáért felelős miniszteri biztos, a felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Kipróbálható
Magyarország integrációja a nemzetközi pénzügyi intézményekbe
Báger Gusztáv
Magyarország integrációja a nemzetközi pénzügyi intézményekbe

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 810 1

A magyar szakirodalomban gyakoriak az olyan könyvek, amelyek arról szólnak, hogy miért nem működnek bizonyos intézmények, vagy arról, hogy miként lenne jó működniük. Ugyanakkor számos olyan fontos szereplő van a világgazdaságban, akiknek alaposan értenünk kellene a szerepét és a működését ahhoz, hogy jól fel tudjuk mérni gazdaságpolitikai alternatíváinkat. Ehhez azonban nemcsak ajánlásokra van szükségünk, hanem elmélyült intézményi elemzésekre is. Báger Gusztáv alapművet írt: a meghatározó nemzetközi pénzügyi szervezetek működéséről szóló elemző kézikönyvét az elméleti és a gyakorlati megközelítés ritka szerencsés keverékeként ajánlom a gazdaságpolitika iránt érdeklődő olvasóknak. Török Ádám egyetemi tanár Pannon Egyetem, BME, az MTA rendes tagja A távolságtartó elegancia, a hűvös, tudományos igényesség, az előítélet-mentesség és a tudatosan felvállalt, érzelmet, kötődést sugárzó nézőpont együtt meglehetősen ritkán sajátja a világgazdaság folyamataival, meghatározó pénzügyi intézményeivel foglalkozó szakkönyveknek. Báger Gusztávnak sikerült ilyen ívű, igényű könyvet írnia. Olyat, mint amilyet több évtizedes pályáján maga is bejárt. Az olvasó egy vonzóan szerény, szakmailag pontos és gazdag, s nem utolsósorban magyarságát nyelvi igényességében is kifejező munkát vehet a kezébe. E könyvet azért is ajánlom jó szívvel, mert meggyőződésem, széles ismeretanyaga segít bennünket abban, hogy változó szűkebb és tágabb világunkhoz önfeladás nélkül, értékeinket őrizve, ugyanakkor helyünket, lehetőségeinket valóságukban látva alkalmazkodjunk, és így jussunk előre. A könyvet mindazoknak ajánlom, akik nyitottak a világra, akik tudni és érteni akarják, mi hogyan épül, működik és hat, és ha nem, akkor miért nem. Kovács Árpád egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke
Kipróbálható
Pénzügyi közvetítő intézmények
Erdős Mihály, Mérő Katalin
Pénzügyi közvetítő intézmények
Bankok és intézményi befektetők

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 835 4

Kezdetben vala a „banküzemtan" - és benne a „passzív" és „aktív" műveletek. Később kialakult a pénzügyi közvetítés közgazdaságtana, miközben a magyar tankönyvírásban maradt a jól bevált „banküzemtan". Itt most valami egészen rendkívüli született: egy könyv, ami végre arról szól, hogy a pénzügyi közvetítés lényege az eszköztranszformáció különböző intézményi formákban, de hasonló működési, kockázati és szabályozási jellemzőkkel. Mindez némi válság- és gazdaságtörténettel, esettanulmányokkal, jogi elemzésekkel fűszerezve. Feltétlenül ráírandó: Nemcsak egyetemistáknak, és még csak nem is bankároknak! Hanem mindenkinek, aki meg akarja érteni a pénzügyi közvetítő rendszert. Király Júlia alelnök, Magyar Nemzeti Bank A bankok neve manapság nem cseng jól. Sokan hozzájuk kötik a pénzügyi válságot - és minden rosszat, ami belőle következett. Ahhoz, hogy a pénzügyi közvetítő rendszer hibáit megértsük, a kockázatokat pedig megfelelően értékeljük, naprakész ismereteket biztosítottak a szerzők. Bízom benne, hogy ez a könyv minél több olvasót segít a bankok, biztosítók, nyugdíjpénztárak, fedezeti alapok működésének tárgyszerű, ugyanakkor praktikus megismerésében, a köztük lévő hasonlóságok és azonosságok megértésében. Borza Gábor pénzügyi vezérigazgató-helyettes, ING Biztosító Zrt. és ING Pénztárszolgáltató Zrt. A szerzők tollából fontos és hiánypótló tankönyv született, amely meggyőződésem szerint a színvonalas hazai pénzügyi oktatás megkerülhetetlen részévé válik. Sándorné Kriszt Éva rektor, Budapesti Gazdasági Főiskola
Kipróbálható
Marketingmenedzsment
Kevin Lane Keller, Philip Kotler
Marketingmenedzsment

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 778 4

A szerzők célja az volt, hogy a lehető legátfogóbb, legaktuálisabb és legpraktikusabb marketingszakkönyv szülessen meg. Törölték az idejétmúlt elemeket, s a legfrissebb példákkal és esetekkel aktualizálták a klasszikus művet.Az új kiadásban található főbb változásokMinden fejezet elején vadonatúj illusztrációk adnak bevezetést. Aktuális márkákat vagy vállalatokat mutatnak be, emellett csoportos vitaindítóként is használhatók. Az egyes témaköröket teljesen új cégbemutató szakaszok színesítik. Ezek valódi vállalatok példáin keresztül szemléltetik a fejezetben tárgyalt fogalmakat. Termékeket, szolgáltatásokat és piacokat mutatnak be, gyakran reklámokkal vagy termékfotókkal is kiegészítve.A fejezetek végén Kiváló marketingmunka címmel két-két mini-esettanulmány található, amely vezető szervezetek innovatív és leleményes marketingmegoldásait mutatja be. Mindegyik esethez a tantermi vitát és az elemzést előmozdító kérdések is kapcsolódnak.Az új kiadás részletesen foglalkozik a gazdasági, a természeti és a technológiai környezet utóbbi években végbement drámai változásaival, különösen kihangsúlyozva a gazdasági válság idején alkalmazható marketingtechnikákat, a fenntarthatóság és a zöld marketing megjelenését, valamint az infokommunikáció egyre gyorsuló fejlődését.A személyes kommunikációról szóló fejezetet jelentősen frissítették, figyelembe véve a közösségi médiumok és a kommunikációs környezet változásait.Az új kiadás magyarországi megjelenését alapos szaklektori munka előzte meg. A kiadó ezúton mond köszönetet Bauer Andrásnak, Fojtik Jánosnak, Hofmeister-Tóth Ágnesnek, Horváth Dórának, Józsa Lászlónak, Rekettye Gábornak, Simon Juditnak és Veres Zoltánnak, akik ebben a nagyívű munkában részt vettek, és biztosították az adaptáció szakmai színvonalát.
Kipróbálható
Közigazgatási jog III.
Lapsánszky András (szerk.)
Közigazgatási jog III.
Humán közszolgáltatások igazgatása

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 625 1

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít. E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései. Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit. A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült. A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják. - Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat, - a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát, - a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.
Kipróbálható
Közigazgatási jog II.
Lapsánszky András (szerk.)
Közigazgatási jog II.
Gazdasági közigazgatás, infrastruktúra igazgatás

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 624 4

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít. E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései. Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit. A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült. A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják. - Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat, - a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát, - a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.
Kipróbálható
Közigazgatási jog I.
Lapsánszky András (szerk.)
Közigazgatási jog I.
A szakigazgatás általános alapjai, nemzetközi összefüggései. Az állami alapfunkciók igazgatása

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 623 7

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít. E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései. Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit. A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült. A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják. - Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat, - a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát, - a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.
Kipróbálható
Az elemanalitika korszerű módszerei
Záray Gyula (szerk.)
Az elemanalitika korszerű módszerei

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 850 7

Az elemek minőségi és mennyiségi meghatározására kifejlesztett műszeres analitikai módszerek nélkülözhetetlen eszközei a természettudományi kutatásoknak és a minőségellenőrzésnek az ipar és a mezőgazdaság különböző területein. Segítségükkel nyerhetünk információt különböző anyagrendszerek (pl. talajok, felszíni vizek, légköri aeroszolok, meteoritok, fémötvözetek és nagytisztaságú fémek, kerámiák, élelmiszerek, biofilmek, vér- és vizeletminták stb.) elemösszetételéről. A nagyteljesítményű műszeres analitikai technikák több esetben fg/g - pg/g kimutatási határokkal és 5-8 koncentráció nagyságrendet átfogó munkatartományokkal jellemezhetők, azaz lehetővé teszik a fő-, mellék- és nyomalkotók egyidejű meghatározását akár 70 elem vonatkozásában is. Az ismertetett módszerek közül a felhasználó analitikusnak kell eldöntenie, hogy az adott anyagrendszer vizsgálatához roncsolásos vagy roncsolásmentes módszert, és ehhez mely mintaelőkészítési technikát alkalmaz. Ezen döntések meghozatalához nyújt a könyv megfelelő hátteret, ismertetve a különböző módszerek elméleti alapjait és gyakorlati példákkal segítve a legmegfelelőbb módszer kiválasztását. A könyv egyaránt ajánlható egyetemi hallgatóknak, doktoranduszoknak és az analitikai laboratóriumokban dolgozó szakembereknek.
Kipróbálható
Válság és megújulás
Szanyi Miklós (szerk.)
Válság és megújulás
Múlt, jelen és jövő a világgazdaságban

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 852 1

Ebben a jubileumi kötetben máig tartó időutazásra teszünk kísérletet. A világgazdaság néhány kiválasztott területének kutatási eredményeit követjük nyomon az 1970-es és 1980-as évektől napjainkig. A kötetben szereplő nyolc tanulmány egy-egy korabeli kutatási jelentés rövid bemutatásával indul, kiemeli ezeknek az elemzéseknek a mai napig helytálló megállapításait, értékeit. Ezt követően ugyanannak a témának egy mai viszonyokra vonatkozó elemzése következik, amely arra is törekszik, hogy bemutassa a mai folyamatok és a megelőző évtizedek jelenségei közötti összefüggéseket. Ezzel a módszerrel konkrét példákon keresztül tudjuk bemutatni egyrészt a világgazdasági folyamatokban megfigyelhető hosszabb távú tendenciák érvényesülését, másrészt azt is, hogy ezek feltárásában, a folyamatok jövőbeli várható továbbfejlődésének előrejelzésében a VKI kutatói milyen eredményeket tudtak elérni. A kötetben helyet kapott tanulmányok nyolc témakörhöz kapcsolódnak. Az első blokkban a globalizáció folyamatai által megváltozó világgazdaság átfogó kérdései, problémái, a világgazdasági válságok, a centrum és periféria viszonya, a globalizálódó vállalati működés kérdései kaptak helyet. A második rész a világgazdasági kihívásokra adott különböző szintű gazdaságpolitikai válaszokkal foglalkozik. Miként lehet sikeresen alkalmazkodni, integrálódni a globális világgazdaságba? A globalizációval párhuzamosan kibontakozó regionalizáció, a sikeres világgazdasági integrációt elősegítő állami szerepvállalás, a mezőgazdaság problémái kapnak itt helyet. Egy fejezet pedig Közép- és Kelet-Európa rendszerváltás utáni gazdasági és társadalmi fejlődésének modellszerű sajátosságait tárja fel. A tárgyalt, aktuális világgazdasági kérdések a szakmai közvélemény érdeklődésére tart számot, de emellett a világgazdaság és a nemzetközi gazdaság témáinak mesterszintű oktatásához is hasznos tudásanyagot nyújt. A Szerkesztő
Kipróbálható
Költségvetési pénzügyek
Benczes István, Kutasi Gábor
Költségvetési pénzügyek
Hiány, államadósság és fenntarthatóság

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 842 2

Az olvasó igen alapos munkát vehet kézbe a jelen egyik kulcsfontosságú problémahalmazáról: az állami költségvetések terjedelméről, a hiányról és az adósságról, annak finanszírozásáról és a választott megoldások társadalmi következményeiről. A szerzők nagy tényanyagra, gazdag szakirodalmi ismeretanyagra, széles nemzetközi kitekintésre alapozzák következtetéseiket, melyek remélhetően eljutnak azokhoz a döntéshozókhoz, akik e problémahalmaz részei. Bod Péter Ákos, egyetemi tanár Ez az átfogó és korszerű állampénzügyi szakkönyv végigvezeti az olvasót a hagyományos, alapvető makrogazdasági eszközöktől a modern politikai gazdaságtani ismeretekig. Nemcsak alapfokú és mester szintű egyetemi képzésre alkalmas, de hasznos a gazdaságpolitikai elemzők és döntéshozók számára is, sőt - a nemzetközi és hazai szakirodalomból nyújtott alapos áttekintése révén - elsőrendű referenciaanyag lehet a kutatásban. Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke Mindig tisztelem és irigylem azokat a közgazdász kollégákat, akik egyszerűen és közérthetően tudnak a legbonyolultabb problémákról, összefüggésekről írni és beszélni, meggyőzni. A költségvetési pénzügyekről szóló könyvet azonban nemcsak a magabiztos tudást olvasmányosan kitáró könyvélményért érdemes kézbe venni, hanem sokszínű, új és gazdag ismeretanyagáért is. Forgatása minden bizonnnyal segít megérteni, hogy mindnyájunk számára miért olyan fontos és valójában mit is jelent a fejlődés fenntarthatósága. Kovács Árpád, egyetemi tanár, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke
Kipróbálható
Földobott kő?
Muraközy László (szerk.)
Földobott kő?
Tények és tendenciák a 21. században

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 841 5

Könyvünk az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal soroza tának immár az ötödik kötete. A sorozat 2011¬ben Akadémiai Nívódíjban részesült. Az első könyv, Fecseg a felszín és hallgat a mély címmel, azt vizsgálta, hogyan siklott ki a magyar rendszerváltás sokat ígérő folyamata a kétezres évek elejére. A második kötet A jelen a jövő múltja címmel előre tekintett, a lehetséges utakat, pályákat kereste és vázolta fel, illetve az előrehaladást gátló „csapdákat", elkerülendő zsákutcákat elemezte. A harmadik kötet Válságban és válság nélkül címmel a nemzetközi pénzügyi vihar körülményeit is mérlegelve jelezte, hogy Magyarország tovább sodródik az európai főáramlattól való lemaradás felé. A negyedik könyv, 20 év múlva. Vissza a jövőbe címmel, az elmúlt két évtized tanulságai alapján, az előttünk álló lehetőségeket és követendő irányokat elemezte. Jelen kötetünk továbblépett Magyarország helyzetének és a hazánknak irányadó és meghatározó európai környezet elemzésében. Benczes István, Csaba László, Győrfy Dóra, Muraközy László, valamint a Király Júlia-Banai Ádám, Tóth István György-Keller Ádám és Török Ádám-Kovács Bernadett szerzőpárosok most is hosszabb távú közelítésben, történelmi és nemzetközi összefüggéseibe helyezve elemzik Magyarország helyzetét, tárják fel a gazdaság, a társadalom, a gazdaságpolitika különböző rétegeit, ahogyan ezt a Tények és tendenciák a 21. században alcím is jelzi.
Kipróbálható
Minden Egész eltörött
Muraközy László (szerk.)
Minden Egész eltörött
Útteremtés és útfüggőség válságos környezetben

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 772 2

Könyvünk az Akadémiai Nívódíjas Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatnak immár a hatodik kötete. A kötet szerzői komparatív közelítésben elemzik Magyarország növekedési lehetőségeit, annak európai feltételrendszerét. Mint az Útteremtés és útfüggőség válságos környezetben alcím is utal rá, olyan pályát kell találnunk, amely - tanulva a sikeres nemzetközi tapasztalatokból - szakít a lemaradást konzerváló és erősítő magyar gyakorlattal. Szerzők: BENCZES ISTVÁN a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének habilitált egyetemi docense, junior príma- és Káldor-díjas közgazdász. CSABA LÁSZLÓ akadémikus, egyetemi tanár. Írásai 20 országban jelentek meg. Több mint 200 tudományos közlemény szerzője. GYŐRFFY DÓRA a Pázmány Péter Katolikus Egyetem habilitált egyetemi docense. Tanulmányait a Harvard Egyetemen és a Közép-európai Egyetemen végezte. JANKOVICS LÁSZLÓ az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete gazdasági attaséja. Rendszeresen publikál a fiskális és monetáris politika kérdéseiben. MURAKÖZY LÁSZLÓ a debreceni Közgazdaságtudományi Kar alapítója, 2000 és 2004 között első dékánja. A Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozat szervezője. PALÓCZ ÉVA a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Zrt. vezérigazgatója. Az ELTE Politológiai Intézet óraadó tanára. A Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke. REZESSY GERGELY tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte. A Budapest Corvinus Egyetemen doktorandusz és óraadó tanár. TÖRÖK ÁDÁM az MTA rendes tagja, egyetemi tanár. Tagja az MTA elnökségének. Eddig hat könyve és több mint 150 folyóiratcikke jelent meg. VERES ANITA az MTA-PE Regionális Innovációs és Fejlődéstani Hálózati Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa, PhD-jelölt.
Kipróbálható
Korrupció
Báger Gusztáv
Korrupció
Büntetés, integritás, kompetencia

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 771 5

Az egész társadalmat megkárosító korrupció elleni küzdelemben - hiszen a korrupt személyek a köz vagyonát csökkentik - napjainkban előtérbe került a korrupció megelőzése, ehhez kapcsolódóan pedig a veszélyeztetett személyek és szervezetek feddhetetlenségének, integritásának erősítése. Ennek érdekében biztosítani kell az egyéni képességek, készségek és szakmai felkészültség összhangját, vagyis a megfelelő kompetenciákat. Ezen felül meggyőződésem, hogy a korrupció elleni küzdelem elképzelhetetlen az erkölcsi alapok folyamatos megerősítése nélkül. Jelen könyv a fenti folyamat tudományos igényű feldolgozását nyújtja. Nemcsak a nemzetközi szervezetek és az egyes országok gyakorlati esetekkel illusztrált példáit mutatja be, hanem merít az elmúlt években egyre gyarapodó magyarországi eszköztárból is. Kiemelendő, hogy a könyv az integritás és a kompetencia fejlesztését, erősítését szorgalmazó fő mondanivalója összhangban van az ilyen irányú kormányzati célkitűzésekkel, így tartalmas szakirodalmi munkaként jó szívvel ajánlható nemcsak a gyakorlati szakemberek, de a közigazgatás fejlesztésének ügye iránt érdeklődő minden olvasó számára. Rétvári Bence, parlamenti államtitkár Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Szerencsés pillanat, amikor egy jelentős kutatási eredmény és annak gyakorlati alkalmazása találkozik. Meggyőződésem, hogy magas színvonalú alapmű kerül mindazok kezébe, akik gyakorlati eszközökhöz szeretnének jutni a korrupció elleni küzdelemhez, vagy akár csak érdeklődnek az ilyen jelenségek „természetrajza" iránt. Báger Gusztáv professzor az Állami Számvevőszék keretében - jórészt irányításával - végzett kutatások alapján a legalkalmasabb időben írt könyvet a korrupció ellen folytatott küzdelem irányairól. A szerző a „büntetésről" a hangsúlyt - a nemzetközi tapasztalatokkal összhangban - a megelőzésre, az integritás kultúrájának erősítésére és - új irányt mutatva - a kompetenciaszemlélet alkalmazására javasolja helyezni. E könyv hivatott arra, hogy hiánypótló szakkönyvként és tananyagként segítse hazánkban a korrupció elleni fellépést, a megelőzését szolgáló gyakorlat meghonosítását. Kovács Árpád a Szegedi Tudományegyetem professzora
Kipróbálható
Európai és magyar összehasonlító kollektív munkajog
Nádas György, Prugberger Tamás
Európai és magyar összehasonlító kollektív munkajog

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 619 0

A munkaügyi kapcsolatok joga, vagyis a kollektív munkajog a munkajognak az a területe, amely arra hivatott, hogy a munkavállalói és a munkáltatói érdekvédelmi szervezetek között megegyezést létesítsen a munkabéke biztosítása érdelében. A munkabékétlenség és a munkaharc ugyanis a munkavégzés hatékonyságát rontja, ami végső soron a foglalkoztató vállalat csődjéhez vezethet. Ez pedig a munkavállalókat a munkahely elvesztésével sújtja. Tömeges előfordulása súlyos társadalomgazdasági és szociális krízishez vezethet. Ezt elkerülendő a jóléti állam szociális piacgazdasága egyfelől kialakította a szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek közötti érdekegyeztetés és a két fél közötti kollektív szerződések rendszerét, amelynek résztvevője az állam is. Másfelől megalkotta az üzemi alkotmányon keresztül azt a participációs rendszert, amely arra irányul, hogy az egyes üzemek munkakollektívája az üzemi tanácson keresztül az üzembirtokossal együttműködve részt vegyen az üzemi kollektívát érintő munkavédelmi és munkavégzéssel kapcsolatos döntések meghozatalában és javaslataival segítse az üzemvezetést a gazdasági döntések meghozatalában. A kiadvány összehasonlító jelleggel bemutatja, hogy a munkaügyi kapcsolatok terén a 2012. évi új munka törvénykönyve és az új közszolgálati törvény a korábbi hazai és a nyugat-európai szabályozáshoz képest mennyire szűkített és javaslatokat tesz arra, hogy mi lenne a munkabékét elősegítő gazdaságilag és szociálisan is a megfelelő megoldás a munkajognak ezen a területén. A kiadvány jól hasznosítható tankönyvként a jogi és a közgazdasági karok munka-, és szociális szakképzési ágainak alap- és mesterszakán. Prof. Dr. Prugberger Tamás a Magyar Tudományos Akadémia doktora és a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja. A Miskolci Egyetem Állam-, és Jogtudományi Karának tanszékvezetője, az Agrár- és Munkajogi Tanszéken, valamint a Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának gazdaságjogi tanszékén, aki egyúttal a Jogi Karon a munkajog tárgyvezetését is ellátta, és ma is professzor emerituszként mindkét egyetemen részt vesz a magyar és az európai munka-, valamint a szociális jog oktatásában. Számos könyve, könyvrészlete és tanulmánya jelent meg Magyarországon és külföldön egyaránt. Dr. Nádas György tárgyvezető egyetemi docens a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Tudományos doktori fokozatát a felsőoktatási dolgozók munkaviszonyáról írt nemzetközi összehasonlító monográfiájával nyerte el. Mint munkajogi ügyekre szakosodott ügyvéd, publikációi elsősorban a bírói gyakorlat problémáinak elméleti feldolgozására összpontosulnak.
Kipróbálható
Államok kora
Muraközy László
Államok kora
Az európai modell

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 769 2

Akit nem elégítenek ki az állam szerepéről szóló hangzatos frázisok, hanem meg akarja ismerni a tényeket - számszerű adatok impozáns tömegét találhatja meg Muraközy László könyvében, jól áttekinthető táblázatokba és ábrákba rendezve. Aki viszolyog az előítéletek által sugalmazott retorikák közötti süket vitáktól - tárgyilagos és pártatlan eligazítást kaphat az eszmei áramlatokról ebben a műben. Aki nem elégszik meg egy kis ország problémáinak befelé forduló, provinciális vizsgálatával, vegye kézbe az Államok korát, amely a nagy történelmi folyamatokba, az egész világra ható tendenciákba beleágyazva világítja meg az állam szerepének változásait. A könyv a legjobb pillanatban jelent meg. Kornai János, a Harvard és a Corvinus egyetem emeritus professzora Muraközy László távolságtartó, tudományos igényességgel bizonyítja, hogy a fenntartható fiskális fejlődési pálya az állam szerepfelfogásában, s e szerep betöltése minőségében, a kormányzás valós teljesítményében ragadható meg. A könyv megérteti, hogy a tartalom harmóniájának a célok megválasztásában és az elérésüket szolgáló eszközök alkalmazásában is érvényesülnie kell. Nem lehetséges jó célokat megvalósítani úgy, hogy az eszközök egymásnak ellentmondóak, az adott társadalmi-gazdasági közegben teljesíthetetlenek. A könyvet jó szívvel ajánlom mindazoknak, akik érteni akarják, hogy mi és miért történik ma körülöttünk és velünk, s éppen úgy, ahogy. Kovács Árpád, a Szegedi Tudományegyetem professzora, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke
Kipróbálható
Gyakorlati protokoll
Kepes Ágnes, Sille István
Gyakorlati protokoll
Hoszteszeknek, rendezvényszervezőknek

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 764 7

A szerzőpáros, Kepes Ágnes és Sille István könyve elsősorban azoknak hasznos, akiknek fő feladatuk a rendezvények szervezése, a hoszteszeknek, akik a különféle események sikerét közreműködőként biztosítják. Emellett praktikus információkat tartalmaz a könyv PR-ügynökségek, kommunikációs cégek munkatársai számára, de azoknak is, akik különféle szolgáltatásokat ajánlanak különböző események, rendezvények szervezéséhez. Sőt, a könyv segítséget nyújt azoknak is, akik a rendezvényeknek „csak” meghívottjai, résztvevői. Őszintén bevallom, elfogult vagyok a szerzőpárossal kapcsolatban. Kepes Ágnessel számtalan rendezvényt szerveztünk együtt. Sille Istvántól tanultam meg, s később együtt is tanítottam vele a protokoll és etikett alapjait, elméletét és gyakorlatát egyaránt. Azt gondolom, hogy fontos szakmai könyvet írtak meg. A könyvet egy, a könyvből vett idézettel szeretném a kedves olvasó figyelmébe ajánlani. Így szól: „nincs semmi fontosabb, mint a mosoly”. Az olvasó, legyen az rendezvényszervező, szolgáltató vagy részt vevő munkatárs, hosztesz, házigazda avagy résztvevő, tekintse ezt a könyvet mosolyként, s használja akár tankönyvként, akár lexikonként vagy kézikönyvként, tanuljon meg e könyvből, annak szerzőivel együtt, mosolyogni. Barát Tamás A protokoll az apró részletek szociológiája, melyek, gondolom, nyilvánvalóak - az, hogy hány gomb van egy zakón, vagy milyen színű egy hosztesz ruhája, talán nem befolyásolja az öltözetek hordhatóságát, funkcionalitását. Ám ami a „szociológiát” illeti, ott már veszélyes vizekre evezünk. Társadalmilag veszélyesre. A protokoll megkülönböztet. Keveredik benne a hagyomány és a tisztelet a társadalmi hierarchiával. Mindenkinek a rangja szerint - a rang láthatóvá válik. Kasztok, alkasztok és al-alkasztok manifesztálódnak. Egy apró tévedés a hierarchia megsértését jelentheti - súlyosabb esetben országok megsértését. Ki a magasabb rangú, ki a vendég és ki a vendéglátó: Antonius vagy Kleopátra? Ha a rendezvények szervezését nézzük, akkor a protokoll a vendéglátó, a szervező arculata. És, mint tudjuk, az arculat a kialakuló image meghatározó eleme. A vendéglátásban részt vevők - a szakácstól kezdve a pincéreken át egészen a hoszteszekig - a vendéglátó meghosszabbított kezeként működnek. Egy unott, mísz hosztesz a vendéglátót, rendezőt mutatja fel unottként, nemtörődömként. A szerzők évtizedeken át a gyakorlatban művelték a formális társadalmi események mesterségét. Sille István különféle nagy állami szervezetek társadalmi kapcsolatokért és eseményekért felelős vezetőjeként, Kepes Ágnes pedig a „tűzvonalban”, a vendéglátók és rendezvényszervezők meghosszabbított kezeként. Mindketten elmélyültek az apró részletekben, és mindketten átlátták a szervezés nagy egészét. Többek között közös bennük az is, hogy protokollhoz nem igazán értő embereket kellett irányítaniuk, felügyelniük. Megtapasztalhatták a rendezvények sötét oldalát is. Közös könyvükben mintegy GPS-t adnak a rendezvények szervezőinek kezébe. Megmutatják a helyes utakat és a leselkedő veszélyeket. A példák főként a lehetséges veszélyekről szólnak -tanulságosan, a még nem gyakorlott szervezők számára. Minden rendezvény gazdájának ajánlom: használják bátran ezt a GPS-t - saját arculatukat csiszolhatják vele! Sós Péter János
Kipróbálható
Krízis és növekedés az Európai Unióban
Halmai Péter
Krízis és növekedés az Európai Unióban
Európai modell, strukturális reformok

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 790 6

A közbeszédben erős állítások hangzanak el Európa és benne Magyarország felemelkedéséről és hanyatlásáról is. Eközben gyakorta háttérben marad az a kérdés, hogy „mennyi az annyi”, és még inkább az, hogy honnan tudható, miért annyi, mitől annyi? És mennyi lehet/lehetne a jövőben? Halmai Péter kötete a négy évtizedes európai növekedési lemaradás összetevőinek klinikai alaposságú, módszertanilag megalapozott elemzését adja, és ebbe a szélesebb keretbe helyezi el Magyarországot. Összehasonlító elemzés keretében kapunk választ arra, hogy mi az ok, mi a következmény, és - ma már szokatlan módon - mit kellene tennünk ahhoz, hogy a több évtizedes trendet előbb megállítsuk, majd megfordíthassuk. Csaba László, az MTA és az Academia Europaea/London rendes tagja, a Közép-Európai Egyetem (CEU) egyetemi tanára A globális gazdaság és az európai integráció válságának egyik alapvető dimenziója a növekedési válság. Az elmúlt évek erőteljes monetáris ösztönzői ellenére a globális pénzügyi válság után a növekedés beindulásának a kilátásai továbbra is bizonytalanok. Halmai Péter nemzetközileg is példa nélküli könyve jelentős elméleti és gazdaságpolitikai hozzájárulás a kérdés kutatásához. Olyan kérdések tisztázásához ad az olvasó számára segítséget, mint a növekedési potenciál, s így a potenciális növekedés lehetőségei, az integráció növekedési hatásai, az európai növekedési potenciál eróziója, a konvergencia és a felzárkózás, a lehetséges növekedési modellek vagy a strukturális reformok hatásmechanizmusai. A könyvet a szakértő és az érdeklődő olvasónak egyaránt ajánlom. Palánkai Tibor, az MTA rendes tagja, professor emeritus, Budapesti Corvinus Egyetem Halmai Péter könyve meggyőző elméleti és módszertani apparátus felhasználásával bizonyítja, hogy az „euroszklerózis” jelensége mögött nemcsak a társadalmak és az intézmények elöregedése áll, hanem egy gazdasági modell több évtizede tartó folyamatos avulása is. A 2008-ban kezdődött válság csak egy a lemaradás tényezői közül. Európa mind szembeötlőbb gazdasági lemorzsolódásának fő okai termelékenységi jellegűek, és ezek a bajok csakis átgondolt és átfogó reformokkal orvosolhatók. Az európai integráció folyamata még mindig számos növekedési tartalékot rejt, de ezek kihasználásához a verseny és az innováció feltételeinek az eddiginél sokkal gyorsabb, akár egyes tagállami részérdekeket is félresöprő alapos megjavítása szükséges. Török Ádám, az MTA rendes tagja, a Pannon Egyetem és a BME egyetemi tanára Az elmúlt évtizedben, különösen a 2008-ban elkezdődött pénzügyi és gazdasági válságot követően kiéleződtek Európában a globalizációhoz történő alkalmazkodás problémái, számottevően csökkent az európai versenyképesség, és mindez nyílt növekedési válságba torkollt. Halmai Péter arra vállalkozik, hogy a korszerű növekedési elméletek és széles körben gyűjtött adatok alapján, erőteljes empirikus megalapozásra törekedve, elemezze az európai növekedési potenciál bekövetkezett erózióját, feltárja a kilábalás lehetőségeit, és felvázolja az Európa előtt álló lehetséges hosszú távú növekedési mozgáspályákat. A globális áttekintés mellett részletesen tárgyalja az új tagországok növekedési, illetve felzárkózási modelljét, a követett modell hiányosságait, megújításának lehetőségeit, mindenekelőtt a strukturális reformok lehetséges hatásait a növekedési potenciálra. A szerző, nem először, ebben a kötetében is példaszerűen alkalmazza a modern közgazdaságtan által felkínált elméleti modelleket és elemzési módszertant a roppant időszerű és releváns gazdaságpolitikai kérdések empirikus elemzésére. A korszerű közgazdasági elméletek és gyakorlati alkalmazásaik művelői mellett az európai gazdaságok iránt általában érdeklődők is hasznosan forgathatják a könyvet. Zalai Ernő, az MTA rendes tagja, professor emeritus, Budapesti Corvinus Egyetem
Kipróbálható
Magyar büntetőjog - különös rész
Görgényi Ilona, Gula József, Horváth Tibor, Jacsó Judit, Lévay Miklós, Sántha Ferenc, Váradi Erika
Magyar büntetőjog - különös rész

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 629 9

A Miskolci Egyetem Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszékének munkatársai által írt tankönyv legújabb kiadása látott napvilágot. A kötet a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény Különös Részének fejezeteit tartalmazza, kivéve a honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekményeket és a katonai bűncselekményeket. Az új Btk. 2013. július 1. napján lépett hatályba, amelynek következtében a Különös Rész joganyaga jelentősen átalakult, több bűncselekmény törvényi tényállása megszűnt, számos tényállás módosult, illetve a törvényalkotó jelentős számban új bűncselekményi tényállásokat iktatott be a Btk. rendszerébe. A kéziratot 2013. augusztus 31. napján zártuk le, a tankönyv azonban a 2013. szeptember 19. napján hatályos büntetőjog teljességét tartalmazza. A tankönyv feldolgozása követi a magyar szakirodalomban kialakult elméleti felfogást és módszert. Az egyes bűncselekményi törvényi tényállásokat a büntetőjog általános részében elfogadott elméleti tételek alapján meghatározott logikai rendben tárgyaljuk, figyelembe véve az oktatás didaktikai és a joggyakorlat jogértelmezési követelményeit. A joganyag feldolgozása során a szerzők támaszkodtak a több mint száz éves magyar büntetőjogi tankönyv-irodalom időtálló eredményeire. Egyaránt merítettek a múlt századforduló klasszikus tankönyveiből, a kortárs szakirodalomból és saját kutatómunkájuk eredményeiből. A tankönyvet elsősorban az egyetemi jogi felsőoktatásban résztvevőknek ajánljuk, de emellett okkal bízunk abban, hogy a joggyakorlatban működő, szakterületük elméleti anyagával lépést tartani kívánó jogászok is haszonnal forgathatják.
Kipróbálható
20 év múlva
Muraközy László (szerk.)
20 év múlva
Vissza a jövőbe

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 807 1

Könyvünk az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatának immár a negyedik kötete. Az első Fecseg a felszín és hallgat a mély címmel azt vizsgálta, hogyan siklott ki a magyar rendszerváltás sokat ígérő folyamata a kétezres évek elejére. A második kötet A jelen a jövő múltja címmel előre tekintett, a lehetséges utakat, pályákat kereste és vázolta fel, illetve az előrehaladást gátló „csapdákat”, elkerülendő zsákutcákat elemezte. A harmadik kötet, Válságban és válság nélkül címmel a nemzetközi pénzügyi vihar körülményeit is mérlegelve, jelezte, hogy Magyarország továbbsodródik az európai főáramlattól való lemaradás felé. Ez nagyon is sebezhetővé tette a válságban, de gondjaink alapvető okai nem ebből, hanem a belső magyar fejlődésből erednek. Mostani könyvünk, az elmúlt két évtized tanulságai alapján, a jövő lehetőségeit és követendő irányait elemzi. A vissza a jövőbe alcím utal arra, hogy olyan pályát kell találni, amely tanulva a sikeres nemzetközi tapasztalatokból, szakít a lemaradást konzerváló és erősítő évtizedes gyakorlattal. Benczes István, Csaba László, Király Júlia, Muraközy László és a Török Ádám - Csuka Gyöngyi szerzőpáros most is hosszabb távú közelítésben, történelmi és nemzetközi összefüggéseibe helyezve elemzi Magyarország helyzetét, tárja fel a gazdaság, a társadalom, a gazdaságpolitika különböző rétegeit.
Kipróbálható
Multidimenzionális árazás
Rekettye Gábor
Multidimenzionális árazás

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 793 7

Az árak jelentősége a társadalmi lét minden területén növekszik. Az új „világrendben" az árismeretek szélesebb körben terjednek - mind a gazdasági szakemberek, mind a fogyasztók körében. Az ár mellett az is rendkívül fontos az emberek számára, hogy a megvett termék az elvárt értéket jelentse számukra, azaz hasznossága az azonos árért kapható, hasonló árukhoz képest jobb legyen. A könyv e kérdéskörrel is részletesen foglalkozik. Ezért is örülök, hogy Rekettye Gábor újraírta sikeres, először 1999-ben megjelent könyvét - kiegészítve az azóta bekövetkezett változásokkal. Örömmel ajánlom ezt a könyvet a vállalati szakembereknek, a gazdasági felsőoktatás oktatóinak és hallgatóinak, valamint az árak iránt érdeklődő olvasóknak. Tomcsányi Pál akadémikus A korábbi verzióban is örömteli eseményként értékeltem Rekettye Gábor árakkal foglalkozó szakkönyvének megjelenését. A turbulens gazdasági környezetben pedig még inkább elengedhetetlennek tartom, hogy átfogó képet kapjunk az árképzés, az árstratégiák és a taktikák területén észlelhető új fejleményekről, amelyek a téma jelentőségét növelik. A könyvben az árakra vonatkozó alapismeretek mellett megjelennek az árazás átfogó dimenziói, illetve a digitális technológia nyújtotta új árazási módszerek és lehetőségek is. Ajánlom a könyvet minden menedzsertársam figyelmébe: olyan alapmű, amelynek minden vállalati szakember könyvespolcán helye van. Lepsényi István a KNORR-BREMSE Fékrendszerek Kft. vezérigazgatója a Menedzserek Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke
Kipróbálható
Duna-stratégia és területi fejlődés
Hardi Tamás
Duna-stratégia és területi fejlődés
A folyó lehetséges szerepe a régió területi fejlődésében

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 806 4

Nem sokkal azután, hogy Magyarország EU-elnökségének utolsó napjaiban, 2011. júniusában az Európai Unió Duna Stratégiáját deklarálták, felmerült az igény a Stratégia eredeti akcióterének lényeges mértékű kiterjesztésére, amely végül az Európai Duna Régió Stratégia kibővített elnevezéssel teljesedett ki. Ez a valamennyi part menti államot érintő törekvés egyértelműen aktuális, valós igényeket ölel fel, amelyeknek kielégítése azonban - a részes országok gazdasági és társadalmi struktúrájának különbözőségeit tekintve - kivételes felelősséget és multidiszciplináris felkészültséget igénylő feladat. A szerző tudományos-szakmai körökben ismert és elismert, széles körű felkészültsége, felelősségtudata, rendszerező képessége, szakszerű és világos nyelvezete hivatottá teszi őt arra, hogy a Stratégia hátterét illetően e nagy vállalkozás részesei számára lehetőséget nyújtson a szükséges tájékozódásra. Berczik Árpád az MTA rendes tagja MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet Az elkövetkező években a Duna lehet a kelet-közép-európai térség fejlődési övezetének generálója. Hardi Tamás hosszú évek óta kutatja a Duna-térséget, annak gazdasági, társadalmi, történelmi és közösségépítési folyamatait. Az elemzéseit számos, a Duna mentén tett utazás, terepmunka, szakmai együttműködés mélyítette el, így a leírtak mögött hely-, táj-, szervezetés emberismeret húzódik meg, ami még hitelesebbé teszi ezt a kiváló tudományos művet. Ajánlom a könyvet azok figyelmébe, akik tudni szeretnék, hogy mi volt a Duna-térség múltja, milyen sajátosságokat rejt a jelen, és mi várható a jövőben. Rechnitzer János a Széchenyi István Egyetem professzora a Magyar Regionális Tudományi Társaság elnöke
Kipróbálható
Eladásmenedzsment
Bauer András, Mitev Ariel Zoltán
Eladásmenedzsment
A személyes értékesítés folyamata és irányítása

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 787 6

A személyes eladás technikáiról, sikeres módszereiről számos kiadvány, könyv érhető el, és tréningek széles körű kínálata ígér üdvözítő megoldásokat. Ugyanakkor kevés az olyan igényes elemzés, mely az értékesítést szervező, irányító vezetőknek ad módszertani útmutatót a sajátos üzleti szituációkhoz, a többcsatornás értékesítési rendszerek menedzseléséhez, a szervezet működéséhez, illetve az értékesítők és üzletkötők támogatásához, motiválásához és ellenőrzéséhez. Bauer András és Mitev Ariel Zoltán könyve ilyen alkotás, ahol a vezetői döntésekről szóló fejezetek mellett megtaláljuk a személyes eladás, a tárgyalások sikeres lebonyolításának módszereit is. A könyv rendszerezettsége, szakmai, gyakorlati megalapozottsága jól szolgálja a felsőoktatás, s ezen belül különösen a marketing mesterképzés igényeit, valamint haszonnal olvashatják az értékesítés világában dolgozó szakemberek is. Dr. Piskóti István intézetvezető egyetemi docens Miskolci Egyetem Marketing Intézet Hiányt pótol az Eladásmenedzsment mint szakkönyv: a személyes eladási folyamat irányítási rendszerét foglalja össze, ezen belül elsősorban a gazdaságban és az oktatásban meglevő igényekre épít. A közvetlen értékesítés, függetlenül attól, hogy a gazdálkodó szervezet jellege alapján, vagy a tevékenység evolúciója során milyen feladatokat lát el, stratégiai szereppel bír. A könyv átfogó ismeretet ad erről a területről. A felsőoktatás és a vállalati oktatás mellett az értékesítés szakterületén dolgozó vezetők, vállalkozók, a személyes értékesítési tevékenység átszervezésében, kialakításában résztvevők és gondolkodók számára kézikönyvként ajánlható munka. Kívánom minden olvasónak, hogy forgassa a könyvet haszonnal. Matus István Értékesítési és kereskedelmi marketingigazgató Unilever Magyarország Kft.
Kipróbálható
Régió- és településmarketing
Piskóti István
Régió- és településmarketing
Marketingorientált fejlesztés, márkázás

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 726 5

A településmarketing hatékony megszervezéséhez nyújt segítséget ez a könyv, amely gyakorlati megközelítésével könnyen alkalmazható ismereteket tartalmaz. Különös érdeme, hogy a marketing alapjait a szakterületre adaptálva mutatja be, ezért megértéséhez nincs szükség előzetes marketingismeretekre. Mind a gyakorlati szakemberek, mind a marketingképzésekben részt vevő hallgatók számára jól hasznosítható, szakmailag kiforrott, igényes és érdekes szakkönyvet tart a kezében az olvasó. Dr. Kandikó József, főiskolai tanár a Magyar Marketing Szövetség alapító elnöke Beruházásfejlesztési tanácsadóként is értékes, érdekes műnek tartom ezt a könyvet, melyben a marketing gyakorlatát a települések, régiók céljainak aspektusából vizsgálja a szerző. A régió- és településmarketing (RTM) sajátos működési mechanizmusait tekintve igen komplex ága a marketingnek, valahol a közigazgatás, az üzlet és a civil szféra találkozásánál. A sokszínű, hazai és külföldi példákkal gazdagított anyag arra sarkallja az olvasót, hogy újragondolja saját, nem egyszer rutinokra épülő tevékenységét, a gondolatébresztő ötletek pedig segítik abban, hogy meg is tudja újítani azt. Képessé tenni valakit a fejlődésre - ez az igazi hozzáadott érték! Essősy Zsombor vezérigazgató MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt.
Kipróbálható
Nonbusiness marketing
Hetesi Erzsébet, Veres Zoltán
Nonbusiness marketing

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 749 4

A marketingkoncepció üzleti szférán kívüli alkalmazási lehetőségeiről és az alkalmazás területeiről szóló viták viszonylag új keletűek, a huszadik század derekáig nyúlnak vissza. Mégis, mára a köz- és civilszféra marketingje megszilárdult, a köz- és társadalmi intézmények stratégiai tervezésének és működésének oktatása a képzésekben speciális kurzusként jelenik meg. A nem profitorientált marketing kapcsolódik a vállalati felelősségvállaláshoz is, és hozzájárul a fogyasztók magatartásának és elégedettségének pontos meghatározásához, értékeléséhez.A nem üzleti jellegű marketing fejlődésében egyidejűleg jelenik meg a kiterjesztés és a specializáció. A köz-és civilszféra marketingjének területén olyan különböző alcsoportok léteznek, amelyek mindegyike külön sajátosságokkal jellemezhető. Ez a sokszínűség jelenik meg ebben a könyvben, Hetesi Erzsébet és Veres Zoltán, a téma elismert szakértőinek művében.A szerzőpáros az elméleti tartalmat a praktikus nézőponttal ötvözi, és ettől a szöveg olyannyira élvezetes, hogy az oktatás és a gyakorlat igényeit egyaránt kielégíti. Röviden: a könyv egy újabb példája a szerzőktől már megszokott jó teljesítményeknek.José Luis Vázquez Burguetea Nemzetközi Nonbusiness Marketing Szövetség (International Association on Public and Nonprofit Marketing) elnöke
Kipróbálható
Területi politika
Rechnitzer János, Smahó Melinda
Területi politika

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 829 3

A területi politika mint az egyik új közpolitika arra hivatott, hogy állami és különféle közösségi szintekről megoldásokat ajánljon a területi erőforrások legkedvezőbb hasznosítására s egyben a különbségek mérséklésére. A mű komplexen vizsgálja a területi folyamatokba való beavatkozások elméleti és gyakorlati rendszereit. Szakszerű és alapos eligazítást nyújt a (leendő) szakembereknek a térbeli gazdasági és társadalmi folyamatok megértéséhez és befolyásolásához, de nagy haszonnal forgathatják azok a laikusok is, akik a területi adottságok, erőforrások alakításában valamilyen módon szerepet vállalnak. Glatz Ferenc az MTA volt elnöke Hazánkban, de Európa más országaiban is, egyre növekednek a területi-társadalmi különbségek - nem kevés feszültséget keltve. E különbségek mérséklése az Európai Unió és az egyes tagországok részéről kiemelten fontos célkitűzés. A jelentős közösségi ráfordítások eredménye azonban szerény, mert a szakpolitika ritkán ismeri azoknak a térfolyamatoknak az új típusú törvényszerűségeit, melyekbe beavatkozik, és a tudományos alapkutatás sem gyakran jut el az eredmények alkalmazhatóvá tételéhez. E hiánypótló mű kiváló kombinációja a térfolyamatok alapos feltárásának és a fejlesztési politika megújításának. Enyedi György az MTA rendes tagja
Kipróbálható
Termékélmény
Izsó Lajos, Becker György (szerk.)
Termékélmény

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 779 1

A közgazdászok a legutóbbi időkig a rációra tettek fel mindent, s nem sok helyet hagytak az érzelmeknek, élményeknek, hangulatoknak. A marketingszakembereknek nem újdonság, hogy a fogyasztó a kézzelfogható javakat is főként az élményekért keresi, amint azt az Izsó Lajos és Becker György által szerkesztett, lebilincselően érdekes könyv számtalan "ütős" példával igazolja és elemzi. Nomen est omen! A szerzők maguk is élménybe csomagolva nyújtják át Termékélmény című könyvüket. Izgalmas esettanulmányaikat - a Melba csokoládétól az Oakley napszemüvegig - nemcsak a marketingesek forgathatják haszonnal. Hámori Balázs egyetemi tanár Budapesti Corvinus Egyetem A Termékélmény különleges termékélményt nyújt minden olvasónak, dolgozzon akár a marketing, a design, a kommunikáció vagy a kutatás területén, avagy legyen a könyv kíváncsian érdeklődő olvasója. Segítségével saját termékélményeinkre is rácsodálkozhatunk: miért esünk hasra a Starbucks méregdrága kávéjától, miért lelkesedünk annyira egy bizonyos szignóval ellátott bőrtáskáért és fizetünk érte erőnkön felül? Az alapvetően pszichológiai indíttatású könyv azonnal aprópénzre váltja a tudományos ismereteket: bevezet minket a mindennapjainkat körülvevő tárgyak, szolgáltatások, márkák megkívánásának, megszerzésének és megtartásának lélektani, tárgytervezési és marketing vonatkozásaiba egyaránt. Hoffmann Márta stratégiai fejlesztési igazgató Hoffmann Research International
Kipróbálható
Az e-közigazgatás elmélete
Budai Balázs Benjámin
Az e-közigazgatás elmélete

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 785 2

A kormányzati modernizációt az új igazgatási technológia rutinszerű használatában látom: az informatika széles körű alkalmazásában, az elektronikus kormányzás elterjesztésében, tudatos használatában. A közigazgatás-tudományi szakma nagyjából egyetért ezzel, azonban az elektronikus eszközök alkalmazása sokszor az elméleti alapok ismerete nélkül történik. A BCE Közigazgatástudományi Karán, a volt Államigazgatási Főiskola Közigazgatás-szervezési Tanszékén a majd egy évtized alatt felhalmozott, és ebben a könyvben bemutatott, rendszerezett információmennyiség láttán joggal érezhetjük, hogy egy új tudományos módszertani szakterület elméleti megalapozásának lehetünk szemtanúi. Prof. Dr. Lőrincz Lajos †, az MTA rendes tagja A közigazgatás történetében mindig voltak nagy állomások, paradigmaváltások, amelyek után a közigazgatás fogalma új értelmet nyert. Vagy a feladatok, a funkciók, vagy az apparátus, de leginkább a technológia, a módszerek változtak, modernizálódtak, fejlődtek. Napjainkban valamennyi tényező intenzív, erőltetett változtatása zajlik egy új környezetben: az információs társadalomban. Az elektronikus közigazgatás újraértelmezi a közigazgatás helyzetét, feladatát és eszközrendszerét. Ez a kiváló könyv Magyarországon elsőként vállalkozik arra, hogy a téma hazai diskurzusában feltérképezze és rendszerezze a vonatkozó ismereteket. Prof. Dr. Máthé Gábor professor emeritus Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Az információs társadalom felgyorsult világában a szolgáltató elektronikus közigazgatás kiépítése és fejlesztése mára már megkerülhetetlen kérdéssé vált. A könyv nemcsak szakkönyv, hanem fontos és érdekes információt nyújt minden érdeklődő számára. Sokoldalú megközelítéssel igyekszik bemutatni a nemzetközi, az uniós és a hazai helyzetet, annak eredményeivel és kihívásaival együtt. Rendszerező igényével egy új, kialakulóban lévő tudományterület tudományos alapkövének tekinthető. Prof. Dr. Kovács Árpád egyetemi tanár Szegedi Tudományegyetem, az Állami Számvevőszék korábbi elnöke, a Költségvetési Tanács elnöke
Kipróbálható
Közgazdaságtan
Samuelson Paul A., Nordhaus William D.
Közgazdaságtan

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 781 4

Paul Samuelson Közgazdaságtana immár több mint hatvan éve alapmű a bevezető közgazdaságtan oktatásában szerte a világon. Első kiadása 1948-ban látott napvilágot, s azóta háromévente jelennek meg frissített és aktualizált újabb kiadásai az Amerikai Egyesült Államokban. A könyvet 17 nyelvre fordították le, így vált minden idők egyik legnagyobb példányszámú, népszerű tudományos munkájává. Samuelson professzor 1985-ben vonta be a munkába William Nordhaust szerzőtársként. Kötetünk a Közgazdaságtan tizenkilencedik kiadásának magyar fordítása. Samuelson professzor e könyv befejezése után 2009. december 13-án hunyt el. A szerzők a vegyes gazdaság előnyeit emelik ki művükben, mert középutas alapállásuk szerint ennek segítségével lehet elkerülni a szélsőséges libertarianizmus és a bürokratikus állami gazdálkodás túlzásait. A vegyes gazdaság ötvözi a piaci verseny ösztönző erejét az állami szabályozással és újraelosztással, s ezáltal a mikro- és makroszintű piaci kudarcokat hivatott korrigálni. Ebben a kiadásban is szerepelnek természetesen a közgazdaságtan időtálló elméleti megállapításai, de mégis itt végezték el a szerzők - saját megítélésük szerint - a legjelentősebb átdolgozást a mű eddigi története során. Erre leginkább a 2007-ben kezdődő pénzügyi válság inspirálta őket, mely utóbb általános gazdasági válsággá terebélyesedett. A korszerűség és az aktuális kérdések vizsgálata mellett a kötet megtartja Samuelson-Nordhaus Közgazdaságtanának immár hagyományossá vált erényeit. Ezek közé tartozik a közérthetőség, amely befogadhatóvá teszi a közgazdaságtan megállapításait a szakirányú tanulmányokat végzők és a szélesebb olvasóközönség számára is. Ki kell emelni továbbá a mű átfogó jellegét, mert ez teszi lehetővé, hogy szinte közgazdasági lexikonként használhassák az érdeklődők. Végül erényei közé sorolható az egyes kérdések lényegre törő és praktikus megközelítése, amely a gyakorlatban is hasznos olvasmánnyá teszi a Közgazdaságtant.
Kipróbálható
Kohéziós politika és felzárkózás az Európai Unióban
Kengyel Ákos
Kohéziós politika és felzárkózás az Európai Unióban

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 776 0

Milyen elméleti megfontolások határozzák meg a felzárkózást? Miért alakul ki konvergencia vagy divergencia az egyes régiók és országok fejlődése között? Milyen tényezők határozzák meg egy régió versenyképességét, és hogyan tud ezek fejlesztésére hatni az Európai Unió kohéziós politikája? Milyen fejlettségi különbségek jellemzik az EU tagországait? Hogyan fejlődtek a kohéziós politika szabályozási keretei az elmúlt negyedszázad során, és milyen változásokat fogadtak el a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozóan? Milyen intézményi és programkészítési előfeltételei vannak az uniós támogatások felhasználásának? Milyen problémák jellemzik az unió közös költségvetésének működését, és hogyan értékelhető a költségvetés napjainkra kialakult szerkezete? Milyen hatást gyakorolnak az uniós támogatások a kevésbé fejlett tagországok felzárkózására? Milyen kölcsönös előnyök származnak a gazdagabb és szegényebb tagországok számára? A könyv többek között ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat, és elemzi az Európai Unió egészének fejlődése szempontjából is stratégiai jelentőségű regionális fejlesztési politikát. „A könyv összefoglalja a szerző elméleti kutatási eredményeit, bemutatja és értékeli az uniós kohéziós politika alakulását, valamint hatásait az unión belüli felzárkózás, konvergencia szempontjából. A szerző rámutat arra, hogy az integrációs folyamatok a konvergencia és a divergencia kettősségében alakulnak. Bírálja azokat a nézeteket, miszerint a konvergenciához a piaci mechanizmusok önmagukban elegendőek lennének, és hogy léteznének automatikus kiegyenlítődési mechanizmusok. Hangsúlyozza, hogy a kiegyenlítődés nem valósul meg átfogó és tudatosan kialakított gazdaságpolitikai stratégiák és mechanizmusok nélkül. A kötet az unión belüli fejlettségi különbségeket a maguk komplexitásában vizsgálja, nem elégszik meg csak az egy főre eső GDP mutatókra való támaszkodással, hanem elemzi a kérdés szélesebb összefüggéseit, s a komplex mutatókon túl a nem-gazdasági tényezők jelentőségét is. A szerző nagy hangsúlyt helyez arra, hogy kimutassa a kohézió és a versenyképesség összefüggéseit, továbbá felhívja a figyelmet, hogy a kohézió hatása a kereskedelemteremtésen vagy a gazdasági növekedés ösztönzésén keresztül előnyös az egész unió számára. Emellett rámutat arra, hogy az EU közös költségvetésének adott szintje nem tesz lehetővé jelentősebb kohéziós transzfereket, ugyanakkor modellszámítások eredményeinek tükrében bizonyítja, hogy a támogatások hatásai távolról sem elhanyagolhatóak.”
Kipróbálható
Marketing az egészségügyben
Simon Judit
Marketing az egészségügyben

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 780 7

Az egészségügy középpontjában az egészségét elvesztett és azt visszaszerezni vágyó beteg ember áll, körülötte az orvos, a nővér, az asszisztens, a biztosító, a tulajdonos állam vagy önkormányzat, a hatóságok, a betegjogi szervezetek bonyolult szövevénye. A marketing alkalmazása pedig mindebben megerősítheti a beteg központi helyét, tisztázhatja a szereplők közötti egyenrangú folyamatokat, és kapaszkodót nyújthat a színpad másik felének berendezésére - az egészségmegőrzés és a prevenció racionális és egyenrangú cserekapcsolatokon nyugvó kialakítására. Simon Judit munkája úttörő vállalkozás. Az irodalom széles áttekintésére alapozva találja meg a marketing helyét az egyén és a közösség életének olyan fontos metszetén, mint az egészségügy. A könyvben leírtak az egészségügyi intézmények vezetőinek, az egészségpolitikusoknak, az orvosoknak és a nővéreknek egyaránt hasznos ismereteket nyújtanak. Dr. Réthelyi Miklós professor emeritus, a SOTE korábbi rektora Mindazok, akik az egészségügyben fontosnak tartják a betegközpontúságot, feltétlenül tanulmányozzák és forgassák gyakran ezt a művet. Simon Judit igen értékes útmutatót ad könyvével az átalakuló egészségügyi rendszerekhez. A szerző közeli munkatársaként 15 éve követem az ezen a területen végzett munkáját. És mindenképpen becsülöm kitartásáért, elhivatottságáért és állhatatosságáért, hogy ezt a két, korábban fényévek távolságában lévőnek gondolt területet sikerült közelebb hoznia, olyannyira, hogy megszülethetett ez a könyv, mely egyszerre szolgál a hazai szakirodalom elméleti megalapozó műveként, valamint számos eddigi hazai tapasztalat megosztásával gyakorlati útmutatóként is. Az egészségügy potenciális ügyfeleként határozottan azt kívánom, minél több hazai szolgáltató sajátítsa el és alkalmazza a könyv ismereteit. Akkor nyugodtabban megyek el hozzájuk páciensként. Dr. Lantos Zoltán ügyfélkapcsolati igazgató, GfK LHS Healthcare
Kipróbálható
Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok
Huerta de Soto Jesús
Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 795 1

Jelen gazdasági és politikai környezetben nem is lehetne időszerűbb vagy fontosabb e könyv elemzése, ami a válság és a reformok okait firtatja, és ami az említett okok jövőbeli, előre megjósolható ismételt felmerülésének elkerülése érdekében a jelenlegi banki és pénzügyi rendszerre alkalmazandó. Dióhéjban fogalmazva: a jelen írás születésével egy időben a könyvet már 13 különböző nyelvre fordították le, és tíz különböző országban jelentették meg. Mindenesetre attól függetlenül, hogy a jövőben a pozitív előjelek beigazolódnak-e, vagy erőfeszítéseinket siker koronázza-e vagy sem, a mi egyetemi hallgatókként és gazdasági teoretikusokként vállalt elidegeníthetetlen felelősségünk az, hogy minden erőnket a kutatásra és a tudományos igazság keresésére összpontosítsuk, és így az eljövendő generációkra olyan ismeret- és alapelvgyűjteményt hagyhassunk örökül, amely lehetővé teszi számukra az emberiség és a civilizáció korlátok és gátló körülmények nélküli előrejuttatását. Jesús Huerta de Soto a Pénz, banki hitel és gazdasági ciklusok művének első spanyol, valamint angol kiadásait követően jelen kötetben, figyelembe véve a 2007-es gazdasági válságot követő folyamatokat, nemcsak Spanyolország, hanem az Európai Pénzügyi és Gazdasági Unió tagjai helyzetét vizsgálja.
Kipróbálható
Mitől tudomány a pszichológia?
Dienes Zoltán
Mitől tudomány a pszichológia?

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 843 9

Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a pszichológiai kutatások mögött? Alapvető fontosságú könyvében Dienes Zoltán a tudományfilozófia és a statisztika kulcsproblémáit mutatja be, melyek közvetlenül és húsba vágóan érintik a pszichológiai kutatás gyakorlatát. A könyv a kutatás és pszichológiaoktatás szempontjából megkerülhetetlen, a hallgatók számára mindeddig nem vagy nehezen hozzáférhető elméleti viták és nagy hatású gondolkodók köré épül. Dienes világos és gördülékeny stílusban ismerteti Popper, Kuhn és Lakatos, Neyman és Pearson, Bayes, Fisher és Royall elképzeléseit. Széles körű tanítási tapasztalatából kiindulva a szerző példáit a pszichológia tudományos gyakorlatából meríti, így a könyv mind a pszichológiai kutatásmódszertan, mind pedig az elméleti és történeti témákkal foglalkozó szemináriumok és előadások ideális segédkönyve. Azoknak az érdeklődő haladó tanulóknak és kutatóknak, akik használni szeretnék a könyvben bemutatott statisztikai megközelítéseket, a következő internetes oldalt javasoljuk: http://www.lifesci.sussex.ac.uk/home/Zoltan_Dienes/inference/. "Egy jó tankönyv legyen jól tanulható, tanítható és számon kérhető. Ez a könyv mindhárom követelményt maximálisan kielégíti, ezenkívül nemcsak tanulságos, hanem szórakoztató olvasmány is: a klasszikus angol humor legkiválóbb hagyományaira épül." (Mérő László)
Kipróbálható
Irányítási rendszerek elmélete és tervezése II.
Lantos Béla
Irányítási rendszerek elmélete és tervezése II.
Korszerű szabályozási rendszerek

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 849 1

Az irányítástechnika (az automatikus szabályozások és vezérlések tudománya) rohamosan fejlődik, eredményei nélkül ma már nem hozhatók létre biztonságos erőművi rendszerek, robotizált gyártórendszereknek, repülőgépek és űrtechnikai berendezések. A három kötetre tervezett sorozat eme második kötete az irányítástechnika korszerű irányzatait mutatja be. Szerves folytatása az első kötetnek, amely általános rendszertechnikai ismereteket adott és bemutatta az egyváltozós szabályozások tervezési módszereit. Segítséget nyújt a tervezői rendszerek használatához, amelyek korszerű ismereteket igényelnek a szakembertől. A kötet többváltozós (MIMO) rendszerek irányítási módszereit vizsgálja. Először az irányítástechnikai gyakorlatban fontos szerepet játszó robotok, repülők és helikopterek modelljeinek felállítását mutatja be egységes elvek alapján. Algoritmusokat ad a sztochasztikus (MVC, LQG) optimális irányítások tervezésére frekvenciatartományban. A prediktív irányítások tervezésére frekvenciatartománybeli és állapottérbeli módszereket mutat be, különös figyelmet fordítva a numerikus kérdésekre. Bemutatja a MIMO rendszerek Luenberger-féle normálalakjait. Módszert ad a pólusáthelyezésre, a minimálisrendű állapotmegfigyelő tervezésére, az állapot-visszacsatolás különféle közelítéseire (kimeneti visszacsatolás, projektív irányítás, általánosított PID szabályozás) és a többváltozós rendszer stabil szétcsatolására. Bemutatja az LQ optimális irányítást, a sztochasztikus állapotbecslést Kalman-szűrővel és az LQG optimális irányítás szeparációs elvét. Külön fejezet foglalkozik az adaptív irányítások elméleti alapjaival (bemenet-kimenet stabilitás, passzivitás), a különféle adaptív irányítási módszerekkel (MRAC, STAC), a robotok identifikációjával és a MIMO implicit adaptív irányítással. A kötet részletesen tárgyalja az optimális irányítások elméletének legfontosabb eredményeit skalárkritérium és nem skalárértékű kritérium esetén általános függvényterekben. Az eredményeket példák illusztrálják az optimális irányítás, állapotbecslés és halmazkritériumú optimalizálás területéről. A kötet egyik súlyponti része a nemlineáris rendszerek differenciálgeometriai (Lie-algebrai) elven történő irányításának vizsgálata. A differenciálgeometriai alapozás után először megadja az elérhetőség és a megfigyelhetőség általánosítását nemlineáris rendszerekre, majd az állapot-visszacsatolás elvén és a bemenet-kimenet visszacsatolás elvén alapuló linearizálási módszereket. Külön vizsgálja a differenciálisan sima rendszerek irányítását (flatness control), a visszalépéses (backstepping) technikát és az időinvariáns nemlineáris irányítást, amelyek alkalmazását hajódaru, helikopter és mobilis robot irányítása példáján mutatja be. A kötet jól hasznosítható az egyetemi szabályozástechnikai szakirányú és PhD képzésben, és rendszertechnikailag megalapozza a sorozat további kötetét (III. Robusztus, LPV és Soft Computing módszerek).
Kipróbálható
Marketing a magyar kisvállalatoknak
Rekettye Gábor
Marketing a magyar kisvállalatoknak

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 777 7

Döntéshozóként tisztában vagyunk azzal, hogy a marketing mennyire fontos tényezője a piaci sikernek. Rekettye Gábor könyve olyan muníciót ad a kisvállalati szakembereknek, amellyel még ebben a válságos környezetben is sikeresek lehetnek. A könyv mindazok számára kötelező olvasmány, akik a kisvállalatok piacán tevékenykednek, és minőséget előállítva hasznára akarnak lenni a magyar társadalomnak. Balogh Levente tulajdonos ügyvezető, Szentkirályi Ásványvíz Kft. Örülök, hogy az Akadémiai Kiadó Rekettye Gábor könyvét - bővített formában, új pozitív magyar kisvállalati példák felvonultatásával - újból megjelentette. A kötet jól szolgálja célját: a marketinget részletesen tárgyalja, ugyanakkor olvasmányos és gyakorlatias. A szervezetünk által képviselt vállalkozások szakemberei sokat profitálhatnak a könyvből. Javaslom, hogy minél többen olvassák el. Szűcs György elnök, Ipartestületek Országos Szövetsége Rekettye Gábor gyakorlati példákkal megtűzdelt, de elméletileg is igényes könyve fontos olvasmány lehet mindazoknak, akik nem csupán az iránt érdeklődnek, hogy milyen módon lehet egy cég termékeit jobban eladni, hanem azt is szeretnék megtudni, hogyan lehet mind a vevő, mind a vállalkozás számára előnyös, tartós értéket létrehozni. Szerb László, egyetemi tanár, kisvállalati kutató
Kipróbálható
Illem, etikett, protokoll
Sille István
Illem, etikett, protokoll

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 796 8

1982-ben kerültem a Külkereskedelmi Minisztériumba. Ott találkoztam először azzal, hogy létezik „Protokoll osztály”. Hogy a protokoll mit is jelent, azt az osztály vezetőjétől, Sille Istvántól és munkatársaitól lestem el. Sille István könyve évtizedek óta alapirodalom. Igényes munka volt már az első kiadás is, de a legvonzóbb egy-egy újabb kiadásnál, hogy mindig egy picivel több van benne. Kiegészült gasztronómiai viselkedéstörténettel, aztán a fogyatékkal élők protokolljával, majd az Európai Unió protokolljával, a közszerepléssel, a különböző országok üzleti szokásaival. Tényleg lenyűgöző ez a szorgalom, odafigyelés! Nagy örömmel vettem, hogy most végre minden információ egy kötetben lesz a kezemben. Magam is sokat tanulok belőle. Görög Ibolya protokoll szakértő, c. főiskolai docens Őszinte szívvel ajánlom ezt az egyszerre szakszerű és olvasmányos könyvet oktatási intézményeknek, cégeknek, civil szervezeteknek, magánszemélyeknek, családoknak: mindenkinek. Ez a 13., bővített kiadás azt bizonyítja, hogy a könyv a viselkedéskultúráról és a protokollról szóló olyan alapmű, amely folyamatosan követi a világ változásait. Tankönyv vagy kötelező irodalom? Egy biztos: mindenki hasznosan tudja forgatni, hiszen az élet valamennyi fontos mozzanatára kaphatunk belőle útmutatást. Akár idehaza, mindennapi kapcsolatainkban vagy egy kivételesen ünnepélyes alkalomra készülve, ha nem vagyunk biztosak abban, hogyan viselkedjünk, akár külföldön járva, nehogy zavarba kerüljünk egy másik ország eltérő viselkedési szokásai miatt. Ilyen és sok-sok más esetben jó lesz Sille István alapművét levenni könyvespolcunkról. Karger Kocsis László protokollfőnök, a Nemzetközi Ceremónia és Protokoll Szövetség alelnöke
Kipróbálható
Városi világ
Enyedi György
Városi világ

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 798 2

„Amit Enyedi nem tud a városról, azt nem érdemes tudni”. Gondolhatják: baráti elfogultság, szakmai tisztelet mondatja velem. De aki e könyvet elolvassa, talán elfogadja kijelentésemet. Nemcsak kritikai áttekintést kapunk a városkutatás szakirodalmáról, a szakirodalomban használt alapfogalmakról, a városok típusairól, hanem betekinthetünk a várost mint települést alakító tényezők egymásra hatásába. Működésében láthatjuk a várost mint lakhelyet, mint emberi közösség életkeretét, mint a térséget szervező települést. Elgondolkodhat az olvasó Enyedi szellemi vezetésével a nemzetállam és városok gazdasági-politikai, kulturális szerepéről, a városias életmód, épített és természeti környezet viszonyáról a történelemben, és a könyv végén a szerző kérdéseire maga keresheti a választ: milyen is lesz a jövő városa? Ahogy a szerző mondja: „meglátja, aki megéri”. Mert a szerző - tudottan nagybetegen, mondja is - utolsó könyvének szánta ezt az összefoglalót. Nem hattyúdalnak, mert mint mondja „a hattyúnak szerfölött ronda a hangja, s talán kötetemre ez nem érvényes”. Ez Enyedi. Bölcs ember, csodálatos szellemi és érzelmi erővel és immáron egy remekbe szabott életmű-összefoglalóval. Megérdemelte a szerencsét a sorstól. Köszönjük, mi, olvasók, kollégák, barátok. Glatz Ferenc akadémikus, az MTA volt elnöke Enyedi György összegzett. Összegezte mindazt a hatalmas ismeretanyagot, amelyet a városokról, azok fejlődéséről hosszú és gazdag tudományos munkássága során felhalmozott. Briliáns summázat ez a könyv, hiszen nemcsak egy életmű áll mögötte, hanem minden olyan új ismeret, amely a világ városföldrajzában és regionális tudományában napjainkban elérhető és érdemlegesen feldolgozható, vagy mondjuk úgy: maradandó. Ajánlom mindazoknak, akik érdeklődnek az emberi élettér legizgalmasabb formája, a város iránt, s azoknak, akik elmélyülni kívánnak a hazai társadalomtudomány egyik nagy egyéniségének élvezetesen előadott bölcs gondolataiban. Rechnitzer János, a Széchenyi István Egyetem professzora, a Magyar Regionális Tudományi Társaság elnöke
Kipróbálható
Tőke, munka és válság a globalizáció korában
Artner Annamária
Tőke, munka és válság a globalizáció korában

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 797 5

A szerző a globális gazdasági átalakulás bonyolult összefüggéseit és elemeinek egymásra hatását tűzte ki vizsgálódása céljául. E feladat megoldásához nemcsak átfogó elméleti keretre és egyfajta holisztikus szemlélet érvényesítésére van szükség, hanem roppant mennyiségű empirikus tényanyag számbavételére és kritikus elemzésére is. A 2007/2008-cal kezdődő új válságciklus világossá tette, hogy a régi, szűk nemzetgazdasági szemléletű, mikroökonómiai ihletésű elméleti alapokon nem lehet sem a válság kialakulását megérteni, sem a ma uralkodó tendenciák irányát sikerrel meghatározni. A mainstream közgazdasági elméletek iránti jogos szkepszis növekedésével együtt nő az egyes irányzatok közötti, kölcsönös korrekciót lehetővé tevő viták iránti szükséglet. Artner Annamária rendelkezik azzal az elméleti készséggel - a kritikai-politikai-gazdaságtani szemlélettel -, és azzal a módszertani vértezettséggel is, amelynek birtokában a mai globális gazdaság dinamikáját, mozgásának irányát, ellentmondásait tudományosan képes elemezni. Munkája jelentős hozzájárulás a mai globális gazdaság ellentmondásos fejlődésének kritikai, tudományos vizsgálatához. Bírálja a közgazdaságtanban uralkodó neoliberális nézetrendszert, annak elméleti és módszertani korlátait. Okadatolva sorra vizsgálja a modern gazdaság olyan jelenségeit, mint a tőke-értékesülés változó formái, ismétlődő ciklusai, amelyek technológiai ciklusváltásokkal és politikai átalakulásokkal egyaránt összefüggnek. Tárgyalja a tőkés piacgazdaság és a politikai demokrácia mindig problematikus viszonyát, a jövedelmi és tulajdoni egyenlőtlenségek, a piaci verseny hatását a demokratikus jogokra és a döntéshozatalra. Külön figyelemre méltó, ahogy kimutatja a válság terheinek áthárítási mechanizmusait az azt előidéző gazdasági szereplőktől a kiszolgáltatott helyzetű társadalmi rétegekre. Komparatív perspektívában széles kitekintést ad a mai munkaerő-piaci trendekről az egyes gazdasági térségekben, a munkanélküliség szociális következményeiről. Kritikailag vizsgálja a munkaerőpiacra irányuló ágazati politikákat. A könyv egyik legérdekesebb fejezete a „feltétel nélküli alapjövedelemről" szóló nemzetközi és hazai viták ismertetése. A kötetben kifejtett elméleti koncepciót konkretizálják és megértésüket elmélyítik az Írországról, Görögországról és Brazíliáról szóló, valamint az európai projektet feszítő belső ellentmondásokat, az új regionalizáció nemzetközi irodalmát és az eltérő helyzetű és fejlettségű országok integrációjának ellentmondásait áttekintő fejezetek. A könyv tanulságos olvasmány, amely egyaránt szolgálja a hazai tudományos kutatás és a felsőoktatás érdekeit. Elméleti koncepciójától nem vitatható el a konzisztencia; a szerző nagy erudícióval képviseli álláspontját, bátran vállalva a vitát konkurens gazdaságelméleti irányzatok képviselőivel. A könyvében tárgyalt kérdéseket gazdag empirikus anyaggal támasztja alá, és széles komparatív keretekben tárgyalja, ami kétségkívül növeli tudományos értékét. Dr. Bayer József, az MTA rendes tagja
Kipróbálható
Nemzetközi számvitel
Beke Jenő
Nemzetközi számvitel

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 775 3

Az utóbbi negyedszázadban - a pénzügyi globalizációnak és a határokon átívelő tőkeáramlás nekilendülésének köszönhetően - tanúi lehettünk a különböző országok számviteli szabályrendszere közeledésének, a legszigorúbbnak tekinthető amerikai szisztéma széleskörű példaként vételének. Beke Jenő műve egyszerre hasznosítható egyetemi tankönyvként és a legszélesebb körű érdeklődők szakkönyveként. A munka alapvető erénye az összehasonlító vizsgálódás, ami a hazai szakmai irodalomban hiánycikknek számít. A szerző jól érzékeli a számviteli szabályok világméretű közeledésének és egyesülésének folyamat-irányát, s azt szakmailag hitelesen, ugyanakkor közérthetően mutatja be. Fontos értéke, hogy a hazai számviteli és könyvvizsgálati szabályozást nemzetközi keretekbe helyezve vizsgálja, s nem hagy kétséget a nemzeti elszámolási rendszerek alkalmazkodási-igazodási kényszere felől. Dr. Bélyácz Iván, akadémikus,egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Napjaink egyre globalizáltabb világában a nemzetközi vállalakozások - ismertebb szóval a multinacionális cégek - igen jelentős szerepet töltenek be. A magyar gazdaságban ezek a cégek bonyolítják le a magyar export közel 80 százalékát. Mindenképp üdvözlendő, hogy a szerző egy olyan összefoglaló munkát készített, amely jó alapot nyújt a nemzetközi üzleti tevékenység számviteli szempontból történő áttekintésére. A magyar szakirodalom úttörő munkáját vehet kezébe az olvasó. Dr. Poór József, egyetemi tanár A szűken vett szakmát kivéve valószínűleg kevesen tudják, még kevesebben ismerik milyen hatásokkal is járt a gazdasági globalizáció és az Európai Unió egységesülő piaca a számvitelre. Beke Jenő könyve egy olyan hiánypótló mű, amely amellett, hogy megismertet a nemzetközi számvitel és a különböző számviteli standardok jellemzőivel, külön is tárgyalja a meghatározó USA, Németország és az Egyesült Királyság adózási, számviteli, könyvvizsgálati sajátosságait. A könyv elsődleges célcsoportja nyilvánvalóan a számvitelt tanuló egyetemi hallgatóság, de bátran ajánlható a könyveléssel foglalkozók mellett a téma iránt érdeklődő közgazdász társadalomnak, sőt a kutatóknak is. Prof. Dr. Szerb László, intézetigazgató egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Kipróbálható
Nemzetközi szervezetek és intézmények
Blahó András, Prandler Árpád (szerk.)
Nemzetközi szervezetek és intézmények

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 782 1

A könyv negyedik kiadásának az a célja, hogy globalizált világunk főszereplőinek, a nemzetközi szervezeteknek hű tükörképét adja. Szándékunk az volt, hogy e kötet nemcsak tankönyv, hanem kézikönyv is legyen. Ezért a szerzők átfogó módon, megfelelően dokumentálva, de a gyakorlati szempontokat is figyelembe véve mutatják be a nemzetközi szervezetek egyre növekvő szerepét a nemzetközi kapcsolatok rendszerében. Különös figyelmet szentelnek az Egyesült Nemzetek Szervezetének, az ENSZ szakosított intézményeinek, az Európai Uniónak, de részletes elemzést adnak más regionális, illetve fórum jellegű nemzetközi intézményekről is. Az elemzések figyelembe vették a nemzetközi politikában történt lényeges eseményeket is. A világra való kitekintés mellett a közvetlen és közvetett, valamint sajátos nemzeti érdekeinkre való tekintettel, a könyv részletesen foglalkozik a hazánk szempontjából kiemelkedően fontos nemzetközi szervezetekkel: a már említett ENSZ és Európai Unió mellett az Észak-atlanti Szövetség Szervezetével, az Európa Tanáccsal, az EBESZ-szel, de a szűkebb földrajzi régiónkban kialakult együttműködési fórumokkal is. Reméljük, hogy a könyv kedvező fogadtatásra talál a „címzettek”, így az egyetemi és főiskolai hallgatók, az egyetemi oktatók, a nemzetközi kapcsolatokban és a külgazdaságban tevékenykedő szakemberek, diplomaták, valamint a média képviselői körében is.
Kipróbálható
Európai közgazdaságtan
Csaba László
Európai közgazdaságtan

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 789 0

Az „europaizálódás" legfőbb előnye elsősorban nem anyagi természetű, inkább a ráhatásban jelentkezik. A szélsőséges megoldások helyett a közmegegyezés felé visz, a döntéseket jó irányba tereli. A tudomány feladata a megismerés, nem a világ közvetlen, forradalmi átformálása. A direktben politizáló közgazdaságtan nem tűnt el, csak átalakult, ruhát cserélt. Hol a tömeges magánosítás, hol a fenntarthatatlan állampénzügyeket eredményező kiegyensúlyozatlan növekedés, hol az ódivatú osztozkodás, hol meg az unortodoxia formájában. A természettudományokban a matematikai módszerek értelemszerű és hasznos alkalmazása mellett a tapasztalat, a kísérlet és a műtéti eredmény visszacsatolásra kerül, és módosíthatja, sőt módosítja is az elméletet. Ez utóbbi a főáramú közgazdaságtanban a paradigma szintjén van kizárva. A közgazdasági elemzés tudományosságának egyetlen vagy fő kritériumává nem válhat az, hogy az formális, matematikai nyelven legyen előadva. Ezek a megállapítások, amelyeket - közel szó szerint - Csaba László új könyvéből vettem, a szerzőnek főként a nemzetközi és hazai közgazdasági irodalom kivételesen széles körű ismeretén, annak gondos értékelésén, továbbá fáradságot nem ismerő kutatómunkáján alapulnak. Csak kis töredékét képezik a könyvben olvasható több tucatra rúgó, és hasonlóan lényegbevágó megállapításoknak. A szerző eddig publikált, nem is kisszámú könyvei közül ez a legjobb, a legbátrabb hangvételű, és talán a leginkább aktuális és tanulságos. Erdős Tibor az MTA rendes tagja, a magyar Közgazdasági Társaság volt elnöke A szerző legújabb kötetében is számos, nem közhelyes gondolatot fogalmaz meg - kritikus szemmel a gazdag szakmai irodalomra támaszkodva. Ezek az európai gazdaságpolitika megértéséhez lényeges és hasznos új szempontokkal járulnak hozzá. A kötet, különösen a posztkommunista országok gazdaságfejlődéséről átfogó és kiegyensúlyozott elemzést kinál az olvasónak. Kopits György, Wooodrow Wilson Center(Washington), az MTA külső tagja A mintegy 250 oldal terjedelmű kötet célja, hogy a világ közgazdaságtanában folyó viták bemutatásával, elemzésével és a tanulságoknak az európai uniós országokra történő alkalmazásával elősegítse a jelenleginél jobb kézikönyvek és tananyagok kialakítását, illetve hogy maga is ebben a minőségben szolgáljon MA és PhD szinten. A kötet bevezetőből és négy fő részből áll. Az első fő rész a világ főáramában megindult önvizsgálatot és a módszertani pluralizmus újjáéledését mutatja be, s ebből konkrét javaslatokat fogalmaz meg a tananyagfejlesztésre. Mindenekelőtt a nemzetgazdasági folyamatok globális beágyazását és a pénzügyek beépítését sürgeti. A második rész alkalmazza ezt a közelítést, méghozzá a kontinentális európai szociális piacgazdaságra. Egybeveti ennek elméletét a német gyakorlattal és a jóléti állami törekvésekkel, és bemutatja, hogy e kérdés tanulmányozása miként járulhat hozzá az intézményi közelítés megújításához. A harmadik fő rész a rendszerváltozás negyedszázados tapasztalatait és tanulságait vizsgálja. Arra keresi a választ, hogy milyen alapon és mi minősíthető sikernek, illetve kudarcnak, továbbá hogy az elméleti fölismerések gyakorlati hasznosulásának milyen előfeltételei vannak a szakmában és a társadalomban. Végül a negyedik rész azt vizsgálja, hogy a rendszerváltoztatás elmélete és gyakorlata milyen hozadékkal jár a világ közgazdaság-tudománya számára. Megállapítja, hogy e sajátos kísérleti laboratórium alkalmat adott a valóságnak a gazdaságelméletbe történő visszacsatolására és számos egyoldalú divat és tévhit meghaladására. A rendszerváltozás tanulságai és a világ más részében kialakult újító megközelítések üdítő módon összeérnek, ami akár tudományos bizonyítási eljárásnak is tekinthető. A kötet törekszik a túlságosan technikai eszmefuttatások korlátozásra, a nemzetközi folyamatok dokumentálására és a következtetéseknek mind a társtudományokban, mind az oktatásban való hasznosítását lehetővé tevő kifejtésre. „A közgazdaságtudomány forradalmi változások előtt áll; a nemzetgazdaságok soha nem függtek ennyire az európai és a világgazdasági folyamatoktól. Csaba László kitűnő könyve a rendszerváltozás tükrében vizsgálja mindezt. Hallgatóknak és kutatóknak melegen javasolom a kötet tanulmányozását." Prof. Dr. Móczár József Budapesti Corvinus Egyetem, Matematikai Közgazdaságtan Tanszék
Kipróbálható
Bevezetés a Közös Agrárpolitikába
Jámbor Attila, Mizik Tamás (szerk.)
Bevezetés a Közös Agrárpolitikába

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 786 9

A könyv közérthetően, számos érdekességgel kiegészítve mutatja be a Közös Agrárpolitika múltját, ad áttekintést a jelenéről, és ismerteti a jövőjével kapcsolatos elképzeléseket anélkül, hogy túlságosan elmerülne a részletekben. Kiváló összefoglaló munka, ami a magyar piacon a témában unikumnak számít. Dr. Csáki Csaba akadémikus Az Európai Unió napjainkban is folyamatosan tartó fejlődése szüntelen változásokat eredményez a Közös Agrárpolitika szabályozási és működési keretrendszerében. A magyar mezőgazdaság számára oly kulcsfontosságú területen zajló átalakulási folyamatokra tekintettel a kiadvány meghatározó lehet azok számára, akik ismereteket kívánnak szerezni e komplex európai szakpolitika és annak hazai működésének legfontosabb kérdéseiről. Ezért ajánlom e könyvet minden a témával foglalkozó oktató, hallgató, mezőgazdasági termelő és a téma iránt érdeklődő figyelmébe. Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium EU-tagként hazánk mezőgazdasága egy nagy, de versengő piac része, amely óriási lehetőségeket kínál. Ugyanakkor a gazdálkodóknak kiéleződött versenyhelyzettel kell megbirkózniuk. A szerzők a kötet elkészítése során a Közös Agrárpolitika objektív bemutatására törekedtek. A könyv igyekszik megteremteni annak a lehetőségét, hogy az olvasó szakmai meggyőződése alapján, a maga területén vonjon le következtetéseket. Ajánlom mindazoknak figyelmébe, akik élni akarnak ezzel a lehetőséggel. Dr. Kapronczai István Főigazgató, Agrárgazdasági Kutató Intézet
Kipróbálható
A tudásmenedzsment elméletben és gyakorlatban
Bencsik Andrea
A tudásmenedzsment elméletben és gyakorlatban

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 784 5

A gyakorló tanácsadó nézőpontjából közelítettem Bencsik Andrea művéhez, és nagy örömömre szolgált, hogy rengeteg olyan elemet találtam benne, ami segítheti a tudásmenedzsment korszerű szemléletének terjesztését a magyarországi szervezetek körében. A könyv esélyt ad arra, hogy közös nyelvet beszélhessen a megbízó és a tanácsadó. Legfőbb értéke, hogy segít eligazodni a TM fogalomrendszerében, és világos vonalvezetéssel teremti meg a kapcsolatot az elmélet és gyakorlat között. A jó és tanulságos példák bemutatása nem csupán a könyv hitelességét növeli, de lehetőséget ad az olvasónak arra, hogy belegondoljon saját szervezete helyzetébe, kihívásaiba, lehetőségeibe a tudáskezelés terén. Ajánlom a könyvet a felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak; az egyik legdinamikusabban fejlődő, legnagyobb jövő előtt álló szervezetfejlesztési területen kaphatnak olyan útravalót, amivel akár egy hivatást is megalapozhatnak. Legalább ilyen jó szívvel ajánlom a művet a gyakorló szakemberek figyelmébe; a könyvből megszerezhető tudás hasznosításával egy fontos területen állhatnak a szervezetük fejlesztési folyamatának élére! Gyulay Tibor, tudásmenedzsment szakértő Bencsik Andrea ismét bebizonyítja elhivatottságát a tudásmenedzsment iránt. Példaértékű négyest alkot egy könyvön belül: (1) színvonalas összefoglalót nyújt a TM elméleti megközelítéséről, (2) példákon (esettanulmányokon) keresztül ismerteti a TM gyakorlatban való működését, (3) felvet több olyan izgalmas témát - provokálva a jövő TM kutatóit -, amely további kutatások alapját képezheti, (4) mindezt számos, a téma iránt elkötelezett szakember bevonásával. Magas szakmai színvonalú, de egyben olvasmányos könyvet tart kezében a Kedves Olvasó, amelyet egyaránt ajánlok szakembereknek és mindazoknak, akik most kívánnak megismerkedni a tudásmenedzsmenttel. dr. Fenyvesi Éva, főiskolai tanár Az üzleti, intézeti, hivatali és projektmunkához sokféle kapcsolódó irányultságra, ismeretre, gondolatra, jártasságra van szükségünk, ami szervezeti elvárásként is megfogalmazódik. Ekként a személyes és a társas tudás általános rendszere kell hogy érdekeljen bennünket. A sokoldalú rend, a rendszer az, amely alapul szolgál a tudás menedzseléséhez. A könyv segítségünkre van ennek kialakításában: kutatási eredményekkel és bevált praktikákkal. Világot nyit számunkra több horizonton a személyes és társas tudás rendszerezéséhez, építéséhez. Az épüléshez, a gyarapodáshoz. Tanulható, érthető, belátható világot nyújt. Követendő tudós- és tudáspraxist. dr. Véry Zoltán mérnök-közgazdász, címzetes egyetemi docens, menedzsment szakértő, szakíró
Kipróbálható
Vállalati társadalmi felelősségvállalás
Braun Róbert
Vállalati társadalmi felelősségvállalás
A vállalatok politikája

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 762 3

Felnőtt döntéshozóknak ajánlom ezt a könyvet. A friss és egyre inkább teret nyerő jelenségek rendszerbe rendezése igazi szakmai kihívás. A gondolkodásra késztető könyvek jók. Az is, ha a gondolatokért az olvasónak is meg kell küzdenie. A gazdaságilag is indokolható, jó ügyekért tett tevékenységek új dimenzióba helyezik a cégek-emberek-társadalom kapcsolatot. A társadalmilag fontos ügyekért való tevékenykedést inspirálhatják a könyvben felvetett paradigmaváltás megvalósult kifejeződésének példái. Ma már nem a társadalom óhaja, hanem a piacképesség feltétele, hogy a vállalatok tettekkel fejezzék ki a társadalom iránti felelősségüket. Ehhez mindenkinek tanulni kell. Törőcsik Mária, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Azt, hogy a vállalatok különbözőképpen vonják be az „érintetteket" működésükbe, eddig is tudtuk. Azt, hogy a bankok is egyfajta vállalatok - ezt is tudtuk. Azt, hogy az érintettek bevonása hol sikeres, hol kevésbé sikeres, de a vállalati működés lényegileg csak akkor eredményes, ha az érintettek bevonása megtörténik - ezt is sejtettük. Akkor minek végigolvasni egy több száz oldalas könyvet? Nos, például azért, hogy túllépjünk azon a közhelyen, hogy az „érintettek" a fogyasztók, a partnerek, a munkavállalók és a tulajdonosok. Hogy megértsük, hogy az érintettek „nem pusztán személyek, hanem emberek, érintettek csoportjai, szervezetek, más vállalatok, vállalatok és szervezetek csoportjai, néha teljes országok". Ebből következik, hogy a felelős vállalati működés nem más, mint számos lépés az érintetti demokrácia elérése érdekében. Azért is el kell olvasnunk a könyvet, hogy a felelős vállalati működésről gondolkodva ne rekedjünk meg az általános közhelyeknél. Gyakorló vállalatvezetőknek, igazgatósági tagoknak egyaránt jól kezelhető kézikönyv, amiben akár egy-egy igazgatósági döntés előtt is találunk a döntést segítő útravalót. Valójában arról az örök emberi dilemmáról szól a könyv, hogy miért érdemesebb „Jónak", mint „Rossznak" lenni. Persze mindez csak olyan társadalmi-piaci közegben működik, ahol a törvények hozói is úgy gondolják, hogy a játékszabályok az egyenlő játéktér érdekében alakulnak, és arra valók, hogy mindenki betartsa őket. Király Júlia, igazgatósági tag, KBC Bank Group, Brüsszel
Kipróbálható
Online üzlet és marketing
Bányai Edit, Novák Péter (szerk.)
Online üzlet és marketing

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 725 8

Rövid idő alatt nagyot változott a világ, az internet különc újdonságból életünk nélkülözhetetlen része lett. Természetessé vált, hogy otthon vagy az irodában, sőt egyre inkább mobilról is online vagyunk. Az elmúlt évtizedben dinamikus fejlődés jellemezte az online tartalomszolgáltatást mind mennyiségi, mind minőségi oldalon. A fejlődés olyan gyors, hogy szinte lehetetlen nyomon követni, ezért is érdemes megállnunk egy pillanatra és áttekintenünk, hol tartunk ma, milyen új technológiák állnak rendelkezésünkre, milyen újfajta fogyasztói igényekkel kell szembenéznünk. Ebben nyújt segítséget ez a könyv. Liptay Gabriella marketingkommunikációs ágazati igazgató Magyar Telekom Nyrt. Az online üzletről és marketingjéről könyvet írni bátor vállalkozás, hiszen szinte a megjelenéskor már a múltról szól. A 11 szerző mégis maradandót alkotott, mivel olyan kérdéseket tárgyalnak, melyek kapcsán nem csupán új módszereket ismerhetünk meg, hanem olyan gyakorlati készségeket, képességeket sajátíthatunk el, melyek alkalmassá teszik az olvasót mint használót az online üzlet világában való eligazodásra, a mindennapokkal való lépéstartásra. A könyv tehát nemcsak felsőoktatási tananyag, hanem módszertan a vállalkozásoknak és gazdag muníció a kreatív továbbfejlesztők, az újat felfedezni és megvalósítani akarók számára. Dr. Piskóti István intézetigazgató Miskolci Egyetem, Marketing Intézet
Kipróbálható
Turizmológia
Michalkó Gábor
Turizmológia

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 717 3

A mű összefoglalja, rendszerezi, válogatja és alkotó módon megújítja azt az alapvető ismeretanyagot, amely a turizmusra vonatkozóan felhalmozódott a legutóbbi évtizedekben. E sokrétűen összetett jelenséget a szerző szilárd elméleti alapokon mutatja be, az érintett tudományterületek fogalmainak és összefüggéseinek hozzáértő alkalmazásával. A könyv újszerûen ható címe ugyancsak a tudományos igényesség messzemenő érvényesülésére utal. Ennek köszönhetően az érdeklődő olvasó magabiztosabban eligazodhat a turizmus rendszerében, elkerülheti a témakör kapcsán gyakran előforduló értelmezési csapdákat. A szövegben felsorolt példák, illetve az egyes fejezetekhez kapcsolódó esettanulmányok a gyakorlati hasznosítás terén is megbízható támpontokként szolgálnak. Dr. Jancsik András, dékán Pannon Egyetem, Gazdaságtudományi Kar A könyv a turizmus elméleti kérdéseinek tudományos és mégis gyakorlatias, ugyanakkor korszerű megfogalmazása. A keresleti és kínálati tényezők, a vonzerők, az infrastruktúra, a turizmus rendszerének, tervezésének, irányításának összefoglalása a helyi és országos szintű döntéshozáshoz komoly alapokat ad. Támogatja a turizmus továbbfejlesztését és egyben átfogó képet nyújt a turizmus felsőfokú oktatásához. Dr. Niklai Ákos, Professor Honoris Causa a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke
Kipróbálható
Nemzetközi menedzsment
Blahó András, Czakó Erzsébet, Poór József (szerk.)
Nemzetközi menedzsment

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 754 8

Ahogy azt a Joint Venture Szövetség tagsága is jól példázza, reprezentálja, manapság elengedhetetlen, hogy egy adott ország piacain a nemzetközi és a helyi vállalatok együtt, egymás mellett, egymást támogatva és egymással szövetségben működjenek. Stabil gazdaság és gazdasági növekedés nem létezhet helyi vállalkozások nélkül, ugyanakkor a határokon átívelő nemzetközi nagyvállalatok szerepe is kiemelkedő. A Joint Venture Szövetség folyamatosan dolgozik azon, hogy a Magyarországon működő vállalatok halmaza minél hatékonyabban működjön, hogy mérettől, nemzetiségtől vagy tevékenységtől függetlenül tudja érvényesíteni érdekeit, és minél aktívabban kommunikáljon egymással. Éppen ezért üdvözöl minden olyan kezdeményezést, így eme könyvet is, amely azért jött létre, hogy segítse az üzleti élet szereplőit, segítse a cégvezetőket és a munkavállalókat egyaránt, valamint irányt mutasson abban, hogyan lehet 2015-ben a leghatékonyabb eredményeket elérni. Szendrey Silvia, ügyvezető igazgató, Joint Venture Szövetség A Nemzetközi menedzsment méltán tart érdeklődésre számot mind a versenyszféra vállalati felsővezetőinek, mind az üzleti tanácsadóknak, mind a menedzsment tudománnyal különböző szinteken foglalkozó szakembereknek, akik szakmai igényességgel, földrajzi és időbeli áttekintéssel szeretnének tájékozódni a nemzetközi menedzsment kultúrájának és gyakorlatának alakulásáról. Különösen ajánlom a nemzetközi vállalatokban dolgozó HR vezetőknek és szakembereknek: a vállalati funkciók részletes elemzése és az értékes esettanulmányok segítségükre lehetnek a ma már tőlük elvárt business partneri szerepnek való megfeleléshez. Dr. Szemerédi Katalin, humánerőforrás igazgató, Egis Gyógyszergyár Zrt. Egy közepes méretű, hazai tulajdonú, magát nemzetközivé kinőni szándékozó vagy már nemzetközi piacokon működő cégnek számos kihívással kell szembenéznie. Sok - a Csaba Metálhoz hasonló - vállalat vezetői csapata haszonnal forgathat egy olyan könyvet, amely a nemzetközi menedzsment elvi és pragmatikus megoldásairól ad áttekintést. Ha egyedülálló receptet nem is találunk kihívásainkra a könyvben, a tárgyalt esetekkel együtt ötleteket, fogódzókat és muníciót kaphatunk arra, hogy nemzetközi eredményességünket tovább növelhessük. Ennek érdekében érdemel figyelmet és válhat hasznossá ez a munka vállalati vezetők körében is. Dobrocsi Nándor, pénzügyi igazgató, Csaba Metál Zrt.
Kipróbálható
Nemzetközi marketing
Rekettye Gábor, Tóth Tamás, Malota Erzsébet
Nemzetközi marketing

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 740 1

Örömmel ajánlom Rekettye Gábor, Tóth Tamás és Malota Erzsébet könyvét minden olyan olvasónak, akit érdekel a marketing és annak nemzetközi vetülete. Nekem, aki japán vagyok, de Budapesten élek és dolgozom, természetes, hogy ismerjem a nemzetközi környezetet, a kultúrák, az üzleti-, és marketingszokások közötti különbségeket. Ezt a nemzetközi affinitást azonban nem is olyan könnyű megszerezni. A szerzők könyve sokat segíthet az olvasónak abban, hogy részletes és friss képet kapjon a nemzetközi gazdaságban végbemenő folyamatokról, valamint az azokhoz való marketingalkalmazkodás feltételeiről és eszközeiről. Rekettye Gábor öt évet élt és dolgozott Japánban, éppen ezért otthonosan mozog az ázsiai, távol-keleti környezetben is. Ez, valamint az ő és szerzőtársainak kutatói, szerzői múltja garancia arra, hogy az olvasók értékes könyvet vehessenek kezükbe. Morita Tsuneo a Tateyama R & D Europe Ltd. vezérigazgatója, volt egyetemi tanár, Hosei Egyetem, Tokió A nemzetközi marketing tudományos igényű bemutatását szolgálja Rekettye Gábor, Tóth Tamás és Malota Erzsébet nagyszerűen szerkesztett, hiánypótló műve. A könyvben közreadott ismeretanyag nagymértékben hozzájárulhat a nyitott, exportorientált magyar gazdaság válság utáni felemelkedéséhez, fejlesztéséhez. Rekettye Gábor rendkívül körültekintően foglalkozik azokkal a nemzetközi kritériumokkal, amelyekre – bár csekély a ráhatásunk –, de ismeretük és hozzájuk való alkalmazkodásunk elősegíti marketing-döntéseink előkészítését és sikeres végrehajtását. Nagy értéke a könyvnek a kulturális jellemzők és különbözőségek, valamint a marketingkommunikációs eszközök interkulturális szempontú bemutatása Malota Erzsébet és Tóth Tamás tollából, hisz a fogyasztói szokások és a kommunikáció elemzése nélkül nem juthatunk közel a fogyasztók eszéhez és szívéhez. Ehhez járul hozzá napjaink új digitális eszköztárának ismertetése is, Csordás Tamás és Gáti Mirkó által. Az exportőr vállalatok tudatos piaci tevékenységéhez ad nélkülözhetetlen támpontokat Rekettye Gábor a külpiacra való kilépés formáinak és a nemzetközi marketing eszköztárának bemutatásával, alapos elemzésével, tanulságos példákkal és esetekkel alátámasztva. Jó szívvel ajánlom a könyvet minden gazdasági szakembernek, kutatónak és egyetemi hallgatónak. Sugár András a Máltai Köztársaság tiszteletbeli konzulja a Westel, a T-Mobile volt vezérigazgatója
Kipróbálható
Médiagazdaságtan
Gálik Mihály, Urbán Ágnes
Médiagazdaságtan

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 758 6

Kis híján két évtizede, hogy a médiagazdaságtan tárgykörben megjelent az első magyar nyelvű könyv, amelyhez az elméleti bevezetőt követő lapkiadás fejezetet én lektoráltam. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, s négy további változat követte az elsőt. Bár a jelenkori média csak nyomokban hasonlít az 1990-es évek első felének médiájára, a médiagazdaságtani nézőpont mit sem veszített érvényességéből. Ma már persze a média szót is két jelzős szerkezettel emlegetjük, a két évtizeddel ezelőttit tömegmédiának hívjuk, amely mellé felnőtt az infokommunikációs technológiák forradalmának és tömeges használatbavételének eredményeként az új média. Mind a kettővel foglalkozik a Médiagazdaságtan legújabb kiadása, külön rávilágítva arra a szerves kapcsolatra, amely a régi és az új médiát összeköti. Öröm látni, hogy a két évtizeddel ezelőtt indult magyar médiagazdaságtani iskolából ismét fontos, értékes mű került ki, amelyet mind a médiával bármilyen szemszögből foglalkozóknak, mind az érdeklődőknek figyelmébe ajánlok. Bayer József ügyvezető igazgató Axel Springer Budapest Kft. A Médiagazdaságtan című kötet előző kiadásai bestsellerré váltak a médiával foglalkozó hazai szakirodalomban. Nem véletlenül: a könyv alapos és mély, mégis közérthető és remekül tagolt áttekintést ad a médiapiac trendjeiről. E legújabb kiadás már naprakészen elemzi a digitális hálózatok, a közösségi média világát is a hagyományos médiumok (sajtó, rádió, tévé) mellett. Gyakorló médiamenedzsereknek, kutatóknak, diákoknak ajánlom. És mindenkinek, aki többet szeretne tudni az új és változó médiatípusokról, műfajokról, finanszírozási modellekről, a közönségmérésről vagy akár a magánmédia és a közérdek elvi összefüggéseiről. Mindenkinek, akit érdekel a demokratikus, szabad média működése. Sükösd Miklós, Senior Fellow Media Diversity Institute, London
Kipróbálható
Marketingkommunikáció
Horváth Dóra, Bauer András (szerk.)
Marketingkommunikáció
Stratégia, új média, fogyasztói részvétel

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 722 7

Talán soha nem volt még ennyire összetett és bonyolult a kommunikáció világa, mint napjainkban. Így talán soha nem volt még ennyire időszerű egy korszerű, átfogó szakmai anyag összeállítása, amely úttörő módon, tudományos részletességgel foglalkozik a legújabb tendenciákkal, jelenségekkel, módszerekkel, beleértve olyan területeket is, mint a közösségi média vagy az informális kommunikáció. Alapmű, a szerzőkhöz méltó igényes kivitelben. Mezriczky László, a Magyar Reklámszövetség alelnöke Csak első pillantásra merész megközelítés a marketingkommunikáció és a galaxis világának, logikájának párhuzamba állítása. Valójában kézenfekvő és illusztratív kulcs egy struktúrájában és alapelveiben évtizedek óta stabil keretek és paradigmák erőterében állandóan változó, táguló és zsugorodó, leglényegét kaméleon természetén keresztül megőrző üzleti tudomány bemutatására. A Földünk tűrőképességének végső határait feszegető gazdaság mozgását, a marketingkommunikációnak a Naphoz hasonlóan egyszerre életet adó és pusztítani képes erejét az életterét kinövő ember az univerzum világából vett hasonlatokkal értheti meg igazán. Részleteit, szakmai tartalmát illetően is remek könyv, figyelmünkre és időnkre érdemes. Nagy Bálint, tanszékvezető, IBS A digitalizálódás rendkívül érdekesen alakítja át a marketingkommunikáció lehetőségeit, kereteit, működését. Az ebben részt vevők köre kitágul, szerepük megváltozik. Ez a szakkönyv átfogó tudást ad a modern kommunikáció összetett és egyben izgalmas világáról, atomi szinten és galaktikus összefüggésekben is. Novák Péter, Interactive Advertising Bureau Hungary, elnök
Kipróbálható
Marketing esettanulmányok
Bernschütz Mária, Deés Szilvia, Kenéz András (szerk.)
Marketing esettanulmányok
Kihívások és megoldások a magyar piacon

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 753 1

Egy esettanulmány-kötet megjelenésének sokan örülünk. Elsősorban mi, oktatók, hiszen az egyre szélesedő profilú, többszintű marketingoktatás nem képzelhető el a gyakorlati alkalmazásra történő felkészítés nélkül, s a saját tapasztalatokat kiegészítő minden új szituáció, problémaelemzés színesíti, bővíti tudásunkat. Ezen összeállítás nemcsak a tematikussága, az esetek strukturált bemutatása, részletes feldolgozása miatt érdemel elismerést, hanem a hozzá kapcsolt online felület miatt is, amelyen a kiegészítő tartalmak, a megoldási segédletek és a felhasználó oktatók közötti tapasztalatcsere lehetősége is újszerű, hasznos kezdeményezés. Az esetek életszerű kibontása, információtartalma, a megfogalmazott problémák és tanulságok - véleményem szerint - az adott vagy hasonló területeken dolgozó gyakorló szakemberek számára is hasznos impulzusokkal szolgálhatnak. Piskóti István intézetigazgató Miskolci Egyetem Marketing Intézet Különösen elismerésre méltó, hogy nemcsak a tematikát illetően változatos a kötet, hanem a szerkesztők és a szerzők igyekezete jól láthatóan arra is irányult, hogy a tanulás különféle szintjein lévők se jöhessenek zavarba: mindenki a maga ismeretszintjén oldhasson meg marketingproblémákat. Könnyű szívvel ajánlhatom tehát ezt a könyvet minden rendű és rangú marketingtanulónak és marketingoktatónak. Az előző csoport is megtalálja a számára leginkább megfelelő szintet, az utóbbi csoport tagjai pedig valóban széles tematikából válogathatnak, így is javítva saját munkájuk színvonalát. Fojtik János tanszékvezető Pécsi Tudományegyetem KTK GTI Marketing tanszék Régóta hiányzott már ez a könyv a marketingoktatásból! A szerzők nagy érdeme, hogy nemcsak aktuális, hanem kifejezetten magyarországi példákkal szolgálnak. A HVG, a MÁV-Start, az Országos Mentőszolgálat vagy éppen a Tokaj Kereskedőház és a többi eset garanciát jelent, hogy az olvasó izgalmas és inspiráló marketingkihívásokkal találkozik. Az egységes szerkezetű esettanulmányokban nem a levegőben lóg a gyakorlat, hanem összekapcsolódik a releváns elméletekkel. Igazi interaktív könyv: az esetek feldolgozásában kérdések segítenek az olvasónak, akinek gondolkodnia, számolnia és érvelnie kell - egyedül és csapatban is. Ajánlom minden marketinget tanulónak és marketinget oktatónak, valamint mindazoknak, akiknek szervezete piaci kihívásokkal küzd. Papp-Váry Árpád intézetvezető Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Marketing Intézet
Kipróbálható
Marketing alapismeretek
Bauer András, Berács József, Kenesei Zsófia
Marketing alapismeretek

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 736 4

A marketinget gyakran mint az eladás művészetét, a vevők meggyőzésének és igényeik kielégítésének fortélyát, köznapi értelemben vett „tudományát” határozzák meg. A marketing – felfogásunk szerint – olyan alkalmazott közgazdasági és vállalatgazdasági diszciplína, amelynek mind a gyakorlati, mind az elméleti jelentősége egyre nő. A vállalatoknak olyan környezetben kell hatékonyan működniük, ahol a vevők alkotó módon képesek részt venni a közös értékalkotásban, ezáltal „beleszólásuk”, véleményük súlya növekszik. A magyar gazdaság a 21. században jelentősen integrálódik a nemzetközi piacba, annak minden előnyével és hátrányával együtt. A gazdasági integráció és az információtechnológia fejlődése csökkenti a nemzeti határok szerepét, de a fogyasztók nemzeti érzelme, hazai termékek iránti vonzalma gyakran növekszik. A globális gazdasági válság és annak hazai sajátosságai jelentősen átalakították a fogyasztók értékrendjét és szokásait. E környezetben született könyvünk második kiadása. Az új kiadásban az egyik legjelentősebb változás az internet megjelenése és hatása a marketing gyakorlatára. Az internet nemcsak marketingeszközként jelenik meg, hanem lényegesen befolyásolja az eladók és vevők közötti munkamegosztást, lehetővé téve a közös értékalkotást. Ezt követve olyan fogalmakat tárgyalunk, mint a vevői részvétel, a keresőmarketing, a közösségi média, a párbeszéd.
Kipróbálható
Gondolatok a kapitalizmusról
Kornai János
Gondolatok a kapitalizmusról
Négy tanulmány

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 735 7

Kornai János a Harvard Egyetem, a Corvinus Egyetem és a Collegium Budapest emeritusz professzora. Az MTA és több külföldi akadémia rendes vagy tiszteleti tagja. Tizennégy egyetem választotta díszdoktorává. Elnöke volt a Nemzetközi Ökonometriai Társaságnak, az Európai Közgazdasági Társaságnak és a Nemzetközi Közgazdasági Társaságnak. Munkásságát többek között a Széchenyi-díjjal, a Prima Primissima Díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével és a francia Becsületrend tiszti fokozatával ismerték el. Tudományos munkásságának fő területe a szocialista és kapitalista rendszerek összehasonlítása, a posztszocialista átmenet és a jóléti állam reformja. A kötetben olvasható négy tanulmány a kapitalizmus számos fontos és időszerű kérdésével foglalkozik: a piac működési formáival, a túlkereslet és a túlkínálat, a hiány és a többlet jelenségeivel, a foglalkoztatással és a munkanélküliséggel, a jövedelemelosztással és a társadalmi szolidaritással. Noha a témák sokfelé ágaznak el, a kötet írásait szorosan összekapcsolja a közös megközelítés és a tudományfilozófia, amely Kornai János eddigi munkásságát is jellemezte. A szerző újra és újra visszatér a szocialista és a kapitalista rendszer összehasonlítására, kidomborítja a kapitalizmus kedvező vonásait, ám szembenéz annak visszásságaival is. A szerző azzal a céllal írta meg ezt a művet, hogy a kapitalista rendszer és a közgazdaságtan problémáinak kritikus újragondolására késztesse az olvasót.
Kipróbálható
Gazdasági növekedés, fogyasztás és életminőség
Tomka Béla
Gazdasági növekedés, fogyasztás és életminőség
Magyarország nemzetközi összehasonlításban az első világháborútól napjainkig

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 721 0

Legújabb kötetében Tomka Béla - korábbi munkásságát kiteljesítve - sokoldalúan igazolja, hogy napjaink európai összehasonlító történetírásának megkerülhetetlen személyiségévé lett. A jelen könyv az önállóvá vált Magyarország közel egy évszázados történetét a gazdasági növekedés, a fogyasztás és az életminőség három dimenziójában helyezi el. A vizsgálat egyszerre történeti és közgazdasági, elméleti és módszertani, makro- és mikrotársadalmi jelentőségű. Ez pótolhatatlan segítséget jelent nemzeti önismeretünk helyes léptékének kialakításában és a gazdasági elemzéseket gyakorta jellemző egyoldalúságok meghaladásában egyaránt. Ritka esemény, ha egy mennyiségi elemzés krimiszerűen izgalmas olvasmány - mind a részletek, mind pedig az európai távlatok összefüggéseinek metszetében. Csaba László akadémikus, egyetemi tanár Central European University, Debreceni Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem Felzárkózás, stagnálás vagy további leszakadás? A magyar szakirodalomban hiánypótló monográfia arra keresi a választ, hogy az elmúlt mintegy száz évben mikor és milyen tényezőknek köszönhetően csökkent, illetve nőtt a centrumországokhoz viszonyított lemaradásunk. A szerző a konvencionális értékelésekhez képest új megállapításokra jut a dualizmus, a Horthy-rendszer és a szocialista társadalom növekedési ütemének, valamint a nyugat-európai országokhoz viszonyított pozíciónak a megítélésében. Honvári János gazdaságtörténész Széchenyi István Egyetem
Kipróbálható
Coaching alapok és irányzatok
Kelló Éva (szerk.)
Coaching alapok és irányzatok

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 761 6

A könyv elvitathatatlan módon hiánypótló mű mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban, a coachingot nyújtó és igénybe vevő szakemberek számára egyaránt. Legnagyobb értéke a különböző módszertanok rendszerezésében és lényegük gyakorlati szempontból történő megragadásában rejlik. Ezáltal a könyv számomra egyértelmű eligazodást nyújt a különböző módszertanok között, segítve az adott helyzetekhez leginkább illeszkedő megközelítések szakszerű és hatékony beazonosítását. Megítélésem szerint kezdők és haladók, szakértők és a témával még ismerkedők számára egyaránt kötelező irodalom. Ráczné Szőke Ildikó, HR ügyvezető igazgató, Raiffeisen Bank Hiánypótló művet tart most Ön a kezében, amely hasznos forrás kezdő és haladó coachok, valamint a szakma iránt érdeklődők számára egyaránt. Hazai szakemberek szemszögéből ismerhetünk meg tíz jelentős coaching irányzatot, módszertant. E kiadvány jó példája a coaching szakma sokszínűségének, és bízom benne, hogy segít egymás értékeinek mélyebb megismerésében. Hegedűs Dóra, a Magyarországi Coach-szervezetek Szövetségének elnöke Az elmúlt években bebizonyosodott számomra, hogy egy vállalat teljesítőképességét erősen befolyásolja az, hogyan képes tanulni a tapasztalataiból és építkezni az erősségeiből. Minél inkább hagyjuk, hogy tükröt mutassanak nekünk, annál inkább vagyunk készek a változásra. A coaching ebben segít nekem, nekünk. A könyv igazi navigátor azoknak, aki szeretnék megtalálni a számukra legközelebb álló coaching megközelítést. Somorjai Éva, Magyar Telekom HR vezérigazgató-helyettes Túlságosan zajos magány - szól Bohumil Hrabal kisregényének címe. Ez a látszólagos ellentmondás jellemzi a vezetők munkáját is. Az állandó, szűnni nem akaró magányosság érzés feloldásának igénye is hozzájárult a különböző coaching módszerek kialakulásához. A könyv nagy értéke, szakmai és tudományos hitelességének záloga, az egymástól eltérő, de más-más forrásból, gyakran azonos helyekre megérkező módszertanok arányos bemutatása. A coaching és a különböző coaching módszerek iránti nyitottság, ami a könyv egyik fő üzenete, pedig segíthet ennek a zajos magánynak a megszüntetésében. Hogy nehogy úgy járjunk, mint Pepin bácsi… Dr. habil Heidrich Balázs, dékán, intézetvezető, Budapesti Gazdasági Főiskola, Pénzügyi és Számviteli Kar, Menedzsment és Emberi Erőforrások Intézet A kötetben szereplő irányzatok: - Coaching alapok (szerző: Kelló Éva) - Akcióközpontú coaching (szerző: Kiss György Ádám) - Érték alapú (Appreciative Inquiry) coaching (szerző: Vásárhelyi Judit) - Gestalt coaching (szerző: Dr. Erős Ilona) - Megoldásközpontú brief coaching: A gyors kimozdítás művészete (szerző: Tegyi Enikő) - NLP megközelítésű coaching (szerző: Dr. Stenger Györgyi) - Ontlógiai coaching (szerző: Dr. Kollár József PhD és Dr. Kollárné Déri Krisztina) - Rendszerszemléletű coaching (szerző: Dr. Bodó Péter) - Szupervízió megközelítésű, reflektív coaching (szerző: Wiesner Erzsébet) - Tranzakcióanalitikus coaching (szerző: Sari J. van Poelje) - Wingwave coaching (szerző: Liptai Beáta)
Kipróbálható
Az Európai Unió közös politikái
Kengyel Ákos (szerk.)
Az Európai Unió közös politikái

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 720 3

Az európai integrációs folyamatot elemző könyvek általában átfogó módon az integráció gazdaságtanával, az Európai Unió fejlődésével, történetével, joganyagával, az intézményi és döntéshozatali rendszer kérdéseivel vagy csak egyes szakpolitikákkal foglalkoznak. Ez a kötet kizárólag az integráció működése során kialakított közös politikák, együttműködési területek vizsgálatára irányul: minden olyan meghatározó területet érint, ahol valamilyen szintű, mértékű uniós (közösségi) szerepvállalás, politika kialakult. A könyv elsősorban gazdasági megközelítésben, de pontos jogi, szabályozási hivatkozásokkal elemzi az egyes politikák működését. A szerzők minden fejezetben alapvetően ugyanazt a logikát követik: megvilágítják az uniós szintű fellépés szükségességét, a politika indokoltságát; bemutatják az adott politika céljait, a szabályozás kialakulását, fejlődését és reformjait; elemzik a politika működésének következményeit, hatásait és a felmerülő problémákat. A könyv nagymértékben megkönnyítheti az országban legalább 17 helyen folyó európai tanulmányok oktatását, elősegítheti azt, hogy az uniós politikákkal foglalkozó kurzusokhoz - akár gazdasági, akár jogi, vagy politikatudományi-szociológiai képzések keretében - legyen egy újabb, jól használható könyv. Emellett természetesen minden, a téma iránt érdeklődő olvasó számára ajánlható a kötet, amely hasznos, tanulságos és jól befogadható ismereteket nyújt az egyes politikákról. A kötet szerzői az európai integrációval foglalkozó egyetemi, főiskolai, vagy tudományos kutatóintézetben dolgozó oktatók-kutatók, akik eddigi tevékenységük során széles körű szakmai tapasztalatokra és elismertségre tettek szert szakterületükön. Külföldi és hazai tudományos tevékenységük és eddigi publikációik kitűnő alapot biztosítottak ahhoz, hogy a kötet tartalmi szempontból pontos és az olvasó számára jól érthető legyen.
Kipróbálható
A változásmenedzsment elmélete és gyakorlata
Farkas Ferenc
A változásmenedzsment elmélete és gyakorlata

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 738 8

Az élővilág teremtményeinek körében a változás természetes és minden napos jelenség. A legkisebb mikroorganizmusoktól kezdve az Univerzumig bezárólag a mozgás és az átalakulás folyamatos. Ennek egy része - akár genetikailag, akár kémiailag, vagy másképpen - szabályozott, míg más részük spontán lefolyásúnak tekinthető. Az ember a változásoknak némelykor elindítója, máskor kísérletező megfigyelője, vagy éppen elszenvedője, de mindemképpen érintettje, és mint ugyancsak élő szervezet, maga is változik. Farkas Ferenc egyetemi professzor társam könyve ezeket a változásokat szervezeti (vagyis rendszer) keretekbe helyezve tárgyalja. A munka tanulságos tapasztalatokat, eseteket és jól hasznosítható módszereket kínál mindazoknak, akik akár kisebb, akár nagyobb méretű (kiterjedésű és mélységű) szervezeti beavatkozásokat kívánnak kezdeményezni és/vagy megvalósítani a szervezetek világában - középpontba helyezve a szervezeti egyént. Jó szívvel ajánlom a könyvet nemcsak az üzleti élet, hanem az intézmények, a közszféra, a társadalmi szervezetek vezetőinek figyelmébe, hogy valamennyien képesek legyenek megérteni a változások igen csak differenciált természetét. Professzor Dr. Sümegi Balázs DSc intézet igazgató, Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Korábbi tanárom és tanítóm, Farkas Ferenc új könyve a változások menedzseléséről, innen „az élet sűrűjéből” nézve is, aktuális kérdésekről szól. Az üzleti világ tele van változásokkal. Ezek egy részét a környezeti hatások kényszerítik ki, mások csak akkor kezdődnek, ha a vezetésben kellő elhatározottság és - nem mellesleg - bátorság is van arra, hogy elébe menjen annak, ami a jövőben be fog következni. Tapasztalataimmal egyezően a könyv írója helyesen látja, hogy minderről könnyebb beszélni, mint a gyakorlatban csinálni. Az ellenállók és ellen érdekeltek tömege áll a változtatni akarók útjában, és igazi művészet felismerni ezek körében a valóságos igényeket és lehetőségeket. A könyvben bemutatott esettanulmányok árnyaltan írják le azt a bonyolult szervezeti világot, amelyben a változások menedzselése zajlik. Motiválttá, elkötelezetté és felhatalmazottá kell tenni az érintett alkalmazottakat, a változások pozitív aspektusainak hangsúlyozásával. Érdemes megfogadni a szerző tanácsát: a változás nem félelemből, nem kudarcból és nem sértődöttségből táplálkozik. Ajánlom szíves figyelmükbe ezt a kitűnő szakkönyvet, amelynek segítségével könnyebben meg fogják érteni, hogy mi más viszi előre nap mint nap a vállalatokat a változások menedzselésének rögös útján. Dr. Lóránd Balázs szenior üzleti konzultáns, T-Systems Magyarország Zrt.
Kipróbálható
A rendezvényszervezés nagykönyve
Allen Judy
A rendezvényszervezés nagykönyve
Események szervezése és menedzselése – kezdőknek és haladóknak

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 760 9

A rendezvényszervezésben nincsenek főpróbák. A kezdeti tervezéstől az operatív munkáig rendezvényünk minden egyes eleme cégünk arculatát tükrözi. Akár termékbemutatót, akár konferenciát, kongresszust, inszentív programot vagy jótékonysági gálát tartunk, mindig észben kell tartanunk, hogy a részletekben rejlik a rendezvényszervezés varázsa és veszélye is. A rendezvényszervezés nagykönyve kezünkbe adja azokat az eszközöket, amikre szükség lehet egy rendezvény stílusos megvalósításához, valamint a meglepetések és váratlan kiadások elkerüléséhez. A gyakorlatban is hasznosítható mű egyaránt szól rendezvényszervezőknek, PR- és kommunikációs cégeknek és ügyfeleiknek, marketing és vállalati kommunikációs szakértőknek, jótékonysági és nonprofit szervezeteknek, vendéglátó- és szórakoztató ipari szakembereknek. A mű magyar adaptációjának létrehozásában Görög Ibolya működött közre szakértőként, s gondoskodott arról is, hogy három különböző hazai program megvalósítása is elérhető legyen a Függelékben. Judy Allen a rendezvény- és életmódszervezés egyik legnevesebb szakértője a világon. Az egyedi események megszervezésében szerzett átfogó tapasztalatát és az összes érzékre ható elemeket felhasználó tervezési alapelveit felhasználva a világ minden táján dolgozott már vállalatvezetőkkel, elnökökkel, Oscar-díjasokkal.
Kipróbálható
Nemzetközi üzleti technikák
Constantinovits Milán, Sipos Zoltán
Nemzetközi üzleti technikák

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 723 4

A jelen szakkönyvben található ismeretanyag egyaránt szól a tényleges és a leendő nagyvállalati és kisvállalkozó üzletembereknek, üzletkötőknek, marketingszakembereknek. A nemzetközi szokványok és üzleti gyakorlat megismertetésével bevezet a hazai és a globális külkereskedelmi feltételrendszerhez való alkalmazkodásba. Bemutatja az eredményes üzleti munka módszereit és az ésszerű kockázatkezelés lehetőségeit is. A könyvet jó szívvel ajánljuk tehát gyakorlati szakembereknek, üzleti menedzsereknek, vállalkozóknak. Az információs társadalom piacán a több tudás üzleti előnyt jelent, itt pedig olyan ismeretekről van szó, amelyek közvetlenül alkalmazhatóak a gyakorlatban is. A könyv a szerzőpáros korábbi szak- és tankönyveinek a folytatása, elsősorban a több kiadást is megért „Külkereskedelmi technika - külpiaci kockázat" című könyvnek, valamint a 2008-ban kiadott „Nemzetközi kereskedelmi ügyletek" című munkának. A szakkönyv tizenöt fejezetre bontva tárgyalja a nemzetközi árukereskedelmi tranzakciók környezeti feltételeit és intézményi peremfeltételeit, a tranzakciótípusokat, a nemzetközi üzleti szokványok tartalmát (amelyek lényegében a nemzetközi kereskedelem sajátos nyelvezetét jelentik), valamint a nemzetközi ügylet tartalmi kérdéseit és folyamatait. A szerzők naprakész ismereteket adnak, mivel legújabb kutatási eredményeiket is felhasználták a kézirat elkészítése során: így például az Incoterms szokványok új változatát és alkalmazásának újabb szempontjait, vagy a nemzetközi biztosítási szokványok átalakításának új fejleményeit is. A szakkönyv alkalmas mind az érdeklődő szakmai közönség, mind pedig a felsőoktatás igényeinek kielégítésére.
Kipróbálható
Metafizika
Tőzsér János
Metafizika

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 816 3

Az, hogy vajon minden mindennel összefügg-e, a metafizika fogós kérdései közé tartozik. De akármi is legyen a válasz erre a kérdésre általában a létezőkre nézve, az biztos, hogy a metafizikai elméletekben minden mindennel összefügg. Bárhol próbálunk bejárást keresni a metafizikai problémák szövevényes világába, mindig úgy érezzük, először más és más problémák szorulnak tisztázásra. Tőzsér János könyve olyan bevezetést nyújt a metafizikába, amely ezzel a nehézséggel a lehető legsikeresebben birkózik meg. A szerző rendkívül alaposan végiggondolta, hogyan érdemes sorba rendezni az általa tárgyalt témaköröket, és a tőle megszokott kíméletlen pontossággal vezeti végig az olvasót a tulajdonságok, események, modalitás, szubsztancia, időbeni azonosság és a mentális okság különböző elméletein. Tőzsér nagyon világosan, pontosan és rendkívül élvezetesen ír. Ha valaki tudni szeretné, hogy a mai filozófusok mit gondolnak azokról a nagy metafizikai kérdésekről, melyek Arisztotelészt, Aquinói Szent Tamást, Descartes-ot és másokat foglalkoztatták, akkor ebből a könyvből megtudhatja. A filozófia nem megtanulásra váró, jól megalapozott igazságok gyűjteménye, hanem rivális álláspontoké, mellettük és ellenük szóló érveké, s Tőzsér ilyennek is ábrázolja. Képet ad arról, hogy mit is jelent ma filozofálni. Elsőrangú tankönyv.
Kipróbálható
Államéletrajzok
Németh György (összeáll.)
Államéletrajzok

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 800 2

Az Államéletrajzok című gyűjtemény tartalmazza az összes fennmaradt forrást, amely a görög államok működését írja le. Nem az elméleti, netán filozófiai munkákat, mint amilyen az aristotelési Politika vagy Platón Állama, hanem az egyes államok (Athén, Spárta, Thessalia, a boiót államszövetség stb.) történeti, politikai értékelését. Aristotelés ugyan tanítványaival együtt összeállította 158 állam leírását, a gyűjtemény azonban Az athéni állam kivételével elveszett. Kötetünk nem pótolhatja ezt a hiányt, de bepillantást nyújt abba, milyenek lehettek ezek az írások, amelyek közül negyvennégynek az ókori kivonata, és hatvanhétnek számos további töredéke most válik magyarul először hozzáférhetővé. A legfontosabb azonban az Aristotelés neve alatt fönnmaradt Az athéni állam, amely először 1954-ben jelent meg magyarul, de kötetünk számára Ritoók Zsigmond az újabb kutatások eredményeit figyelembe véve szinte az egészet újrafordította. Ez a forrás a történelmet tanulók, illetve a történelem iránt érdeklődők számára nélkülözhetetlen olvasmány. Xenophón Spártáról írott könyvecskéjének is kötetünkben olvasható az első magyar fordítása. A kötet jegyzetanyaga segít az első tájékozódásban és a szövegek értelmezésében, az utószó pedig arra keres választ, hogy az athéni demokrácia, amely a történelemkönyvekben a spártai oligarchián kívül szinte egyedül képviseli a görög történelmet, milyen mértékig volt jellemző a görög világra.
Kipróbálható
A növényélettan alapjai
Pethő Menyhért
A növényélettan alapjai

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 818 7

Táplálékaink jó része, állataink takarmánya növényi eredetű. Növényi terméket hasznosít számos iparág, de a hőerőművekben is letűnt korok növényeinek elszenesedett maradványai szolgáltatnak energiát. E szerves anyag felhalmozódásának alapja a növények fotoszintézise, melynek során a növények a Nap sugárzó energiáját szerves vegyületekbe építik be. Az így megkötött energia szabadul fel az élő szervezetek légzése során. Melegíti otthonainkat, működteti gépeinket. Ehhez azonban oxigénre is szükség van, amit ugyancsak a növények szabadítanak fel a vízből fotoszintézisük során. Ezért mondjuk, hogy „zöld rabságban élünk", azaz a zöld növények által megkötött energia, a felhalmozott szerves anyag és a felszabadított oxigén a földi élet alapja. A szerző négy évtizedes oktatói tapasztalat birtokában, a nagy sikerű Mezőgazdasági növények élettana c. könyve után arra vállalkozott, hogy a növényélettant röviden, mégis a legkorszerűbb biokémiai és élettani ismeretekre alapozva tárgyalja. E könyv megírásával az volt a célja, hogy a főiskolákon és agráregyetemeken mérsékelt óraszámban növényélettant tanulók olyan segédeszközt kapjanak, ami eligazítja őket a növényi anyagcsere-folyamatok, a növekedés és fejlődés alapvető kérdéseiben. Külön fejezetben tárgyalja a szervesanyag-termelés ökofiziológiáját és a stresszfiziológia alapjait.
Kipróbálható
Neurológia
Márkus Attila
Neurológia
Pszichológia szakos hallgatók számára

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 733 3

A könyv elsősorban pszichológia szakos egyetemi hallgatók számára készült, de a klinikai pszichológia iránt érdeklődők, illetve ezen a területen dolgozó szakemberek is haszonnal forgathatják. Sajátos szempontok határozták meg a könyv felépítését, ilyen az egyetemi oktatás alapozó tárgyai által nyújtott ismeretek, illetve a klinikai pszichológia fontosabb vizsgálódási és érdeklődési területeinek figyelembevétele. A hagyományos neurológia néhány fejezetét (gerincvelő-, perifériás idegrendszeri és izombetegségek) a könyv nem tárgyalja, de valamivel nagyobb hangsúlyt helyez a neuropszichológiai és a kognitív vonatkozásokra. A könyv két nagy egysége: az általános rész és a neurológiai kórképek. Az általános rész két fejezetcsoportra tagolódik. Az első a neuroanatómiai ismereteket, valamint az idegrendszer alapműködéseit biztosító rendszereket (elsősorban a mozgatórendszert, valamint az érzőkört) és azok kóros működéseit, a második a lebenyek funkcióinak és a humánspecifikus megismerés bázisképességeinek (beszéd, olvasás, írás, számolás) diszfunkcióit, valamint a tudatzavarok kérdéskörét tárgyalja. A részletes neurológia részben a klinikai kórképek szerepelnek. A melléklet, a pszichológiai és neuropszichológiai tesztek rövid ismertetése azzal a szándékkal készült, hogy tájékoztatást nyújtson a neurológiai betegek pszichológiai vizsgálatához.
Kipróbálható
Klinikai szív-elektrofiziológia és aritmológia
Fazekas Tamás, Merkely Béla, Papp Gyula, Tenczer József (szerk.)
Klinikai szív-elektrofiziológia és aritmológia

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 748 7

A Klinikai szív-elektrofiziológia és aritmológia első kiadását a szívritmuszavarok patofiziológiájában, farmakológiájában, diagnosztikájában és gyógyításában kiemelkedően jártas hazai szakírók vetették papírra. Az aritmiában szenvedő betegek optimális ellátásához nélkülözhetetlen, az idő tájt rendelkezésre álló elméleti és klinikai tudnivalókat átfogóan ismertető kézikönyv iránti olvasói érdeklődés és a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztályának Nívódíja bizonyította, hogy a szerzők és a szerkesztők erőfeszítései nem voltak haszontalanok. Egy évtized az élettudományok fejlődésének jelenlegi tempóját figyelembe véve nagyon hosszú idő. Az elektrofiziológia és (a)ritmológia mind a mai napig a szívgyógyászat egyik legdinamikusabban fejlődő technicizálódó ága, melynek vertikuma egyre nagyobb: a szívizom szabályos ritmikáját megzavaró, nemritkán öröklődő patobiokémiai eltérések felismerésétől az új típusú, innovatív gyógyszerek hozzáértő alkalmazásán keresztül az egyre kifinomultabb invazív terápiás eljárásokig ível. Ennélfogva idő- és szükségszerűvé vált a lényegbevágóan új diagnosztikai / képalkotó módszerek, gyógyszeres és instrumentális kezelési módozatok, valamint a nagy mintaszámú, randomizált, kontrollcsoportos arrhythmiavizsgálatok eredményein nyugvó és a szakmai tudományos irányelvek főbb útmutatásait visszatükröző ismeretek friss, kézikönyvbe foglalt szintézise: a tudományág fejlődésével lépést tartó jelen, második, új fejezetek beépítésével és a régebbiek újraírásával, felülvizsgálatával gazdagított kiadás megírása, összeállítása.
Kipróbálható
Irányítási rendszerek elmélete és tervezése I.
Lantos Béla
Irányítási rendszerek elmélete és tervezése I.
Egyváltozós szabályozások

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 848 4

Az irányítástechnika a műszaki tudományoknak azon ága, amely a különféle (műszaki, biológiai, közgazdasági stb.) területeken az irányítási műveletek általános törvényszerűségeivel, vizsgálati módszereivel, az irányítások tervezésével és realizálásával foglalkozik. Az irányítástechnika elengedhetetlen alapját képezi a technikai fejlődésnek, nélküle nem hozhatók létre biztonságos erőművi rendszerek, robotizált gyártórendszerek, repülőgépek és űrtechnikai berendezések. A három kötetre tervezett sorozat eme első kötete az irányítástechnika klasszikus és modern irányzatait mutatja be. Általános rendszertechnikai összefoglalót ad a folytonosidejű és diszkrétidejű rendszerekről, a rendszerek különféle leírásairól többváltozós (MIMO) rendszerek esetén. Bemutatja a nemlineáris rendszerek stabilitásvizsgálati módszereit (Ljapunov-tételek) és a lineáris rendszerek (Hurwitz, Nyquist és Bode) stabilitáskritériumait. A rendszerelméleti bevezetésre alapozva bemutatja az egyváltozós (SIPOS) lineáris szabályozások elméletét és a leginkább bevált SISO szabályozótervezési módszereket frekvencia tartományban és állapottérben mind folytonosidejű (analóg), mind pedig diszkrétidejű (mintavételes) esetben. A klasszikus, fázistöbbleten alapuló módszereket kiegészítik a korszerű, polinomiális tervezési módszerek, továbbá az állapot-visszacsatoláson és állapotmegfigyelőn alapuló állapottérbeli szabályozási módszerek. Részletesen tárgyalja a PID szabályozók tervezését, az analóg szabályozók mintavételes implementálását, a mintavételes szabályozók tervezését bilineáris transzformációval, a végesbeállású szabályozást, holtidős rendszerek szabályozását Smith-prediktorral, a kétszabadságfokú szabályozások tervezését, a pólusáthelyezési feladat megoldását állapot-visszacsatolással, a teljesrendű állapotmegfigyelő tervezését és a zavarójel becslést. Bemutatja a statikus optimalizálás és a paraméterbecslés módszereit és alkalmazásukat a diszkrétidejű rendszerek identifikációjánál, valamint a többváltozós (MIMO) rendszerek altér-bázisú identifikációját. A módszereket példák illusztrálják, amelyek a MATLAB-ot és toolboxait használják. A kötet jól hasznosítható az egyetemi és főiskolai szabályozástechnikai alap-, szakirányú és PhD képzésben, és rendszertechnikailag megalapozza a sorozat további köteteit (II. Korszerű szabályozási rendszerek, III. Soft Computing: fuzzy, neurális és genetikus algoritmusok.)
Kipróbálható
Az állam
Cicero
Az állam

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 707 4

Cicero az a kiemelkedő római állambölcselő, akinek eszméiből a „Cicero századának” is tekinthető XVIII. században még az amerikai alkotmány megalkotói is a magukat a római köztársaság eszmei követőinek tekintő francia forradalmárokhoz hasonlóan szellemi támogatást reméltek az új társadalmi és alkotmányos rend kialakítása során. Cicero állambölcselete ugyanakkor nem csekély hatással van a konzervatív gondolkodókra is, akik a hagyományokhoz való visszatérés Cicero által megfogalmazott eszméjét hangsúlyozzák. A pozitivizmus térnyerése a XIX. században már nem kedvez a cicerói eszmevilág befogadásának. Századunkban azonban tagadhatatlanná válik, hogy Cicero a görög-római antikvitás olyan gondolkodója, aki képes volt az állam ma is nemegyszer aktuális jelentéssel rendelkező meghatározására. Cicero, szakítva az államot merev kategóriának tekintő szemlélettel, azáltal járul hozzá a modern alkotmányos államfogalom megalapozásához, hogy az államot és annak legtágabban értelmezett alkotmányát történeti, politikai, etikai, gazdasági, terminológiai és pszichológiai elemek átfogó vizsgálatával tárja fel. Cicero állambölcselete és politikai eszmevilága megismeréséhez nélkülözhetetlen a valószínűleg leghosszabb, bár teljes terjedelmében fenn nem maradt Az állam című dialógusa, amelynek rekonstruálható teljes szövege Hamza Gábor fordításában és bevezető tanulmányával most jelenik meg első ízben magyar nyelven.
Kipróbálható
Strukturalizmus az irodalomtudományban
Bojtár Endre
Strukturalizmus az irodalomtudományban

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 700 5

Munkámban az 1920-as évek közepétől 1948-ig nyomon követhető cseh strukturalizmus (J. Mukařovský, R. Jakobson, F. Vodička, R. Wellek stb.), a körülbelül 1930-tól 1945-ig létező lengyel úgynevezett integrális iskola (M. Kridl, K. Budzyk, F. Siedlecki, D. Hopensztand, S. Zółkiewski), valamint R. Ingarden irodalomtudományi nézeteit vizsgálom. Nem tárgyalom tehát a neostrukturalizmusnak minősíthető újabb cseh, szlovák, lengyel, orosz törekvéseket (L. Doležel, J. Levý, F. Miko, J. Sławiński, M. Głowiński, J. Lotman stb. nézeteit). Az 1910–1920-as évek orosz formalizmusát is – melynek V. Erlich úttörő érdemű monográfiája1 után nálunk is,2 másutt is3 több kitűnő összefoglalása született – csak oly mértékben említem, amennyiben az a későbbi fejlődés kiindulópontjául szolgált. A strukturalizmus egészére tett megállapításaim azonban természetesen vonatkoznak az orosz formalizmusra is. Lezárt korszakról van tehát szó, mely a húszas évek végétől 1945–1948-ig tartott (nem számítva R. Ingarden haláláig, 1970-ig példamutatóan és megingathatatlanul egységes munkásságát), s amelyet időrendi fejlődésében követek végig. Célkitűzésem ennek ellenére nem tudománytörténeti. Azt szándékozom kideríteni, hogy milyen rendszert hagyott ránk a strukturalizmus, s ez milyen mértékben és milyen módon hasznosítható napjainkban.
Kipróbálható
A nyelv és a nyelvek
Kenesei István (szerk.)
A nyelv és a nyelvek

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 708 1

Ez a könyv ma talán a legsikeresebb és legnépszerűbb bevezetés és áttekintés a nyelvtudomány céljairól, területeiről és módszereiről. A középiskolai magyar nyelvtan ismeretén túl csupán egészséges érdeklődésre tart számot, arra, hogy az olvasó olyan kérdésekre keressen választ, hogy miképpen és miért változhat a nyelv, miben különbözik a magyar nyelv más nyelvektől, miben hasonlít a magyar más nyelvekre és általában a nyelvek mely tulajdonságai közösek és miben különböznek az állatok közlési rendszereitől, miképpen tanulja meg a gyermek az anyanyelvét, hogyan „veszítheti el” anyanyelvét a felnőtt egy agyi sérülés után, tudnak-e beszélni a számítógépek és egyáltalán milyen nyelvi mutatványokra képesek, mi köze a nyelvnek a gondolkodáshoz és így tovább. A nyelv annyira része mindennapi életünknek, hogy észre se vesszük, amikor jól működik - éppúgy, ahogy testünk működése sem tűnik föl, hacsak nincs valami bajunk. A nyelvész persze nem orvosa, hanem kutatója, „anatómusa” ennek a különös és bonyolult emberi „szervnek”, amely mindannyiunk fejében lakozik. A nyelv leírásával, elméleti igényű elemzésével, az emberi tudat lényegi vonásaival ismerkedhetünk meg. Kevés olyan ismeretterjesztő, illetve tankönyv lehet, amely - mint ez a kötet - 27 év óta tartja a helyét a könyvesboltokban, az iskolai, sőt egyetemi tananyagban és nem utolsósorban az olvasók polcain. A könyv 1984 óta rendszeresen megújított és bővített kiadásai sorában ez már a hatodik, és bár ez alkalommal új fejezetekkel nem bővült, most nemcsak a szaktudomány friss eredményeivel gazdagodott, hanem két fiatal nyelvész által összeállított és a fejezetek végére illesztett feladatokkal is, amelyek megoldásait, illetve a további feladatokat egy honlapról lehet letölteni, ahol ráadásul kérdéseket lehet feltenni és a válaszokat meg lehet vitatni. A nyelv és a nyelvek világos tárgyalásban az egyes részterületek elismert szakértőinek a segítségével a legfontosabb témakörökön vezeti végig az olvasót.
Kipróbálható
Gének, gondolkodás, személyiség
Bereczkei Tamás, Hoffmann Gyula (szerk.)
Gének, gondolkodás, személyiség

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 706 7

Magas szülőknek csak magas gyermekei lehetnek? Lehet az, hogy alapvető biokémiai folyamatainkat tekintve kevéssé különbözünk a baktériumoktól, alig a muslincáktól és szinte egyáltalában nem a csimpánzoktól? Valóban a nevelésen múlik, hogy ki lesz társaságkedvelő, ki szorongó, ki félénk és ki agresszív - vagy ebben a gének is fontos szerepet játszanak? Vajon tényleg csak legfeljebb néhány molekulánk eltérésein múlik, hogy némelyikünk hajhássza az újdonságokat, mások legszívesebben csak elüldögélnének a szobában? Lehetséges, hogy a szomszédunk, akinek már a nagyapja is a mi nagyapánkkal gyerekeskedett, genetikailag jobban eltér tőlünk, mint egy zulu törzsfőnök? Öröklődhet-e a mélabú, a kíváncsiság vagy a kreativitás? A szülői nevelés hiányosságai vagy bizonyos gének tekinthetők felelősnek azért, ha valaki depresszióban, skizofréniában vagy autizmusban szenved? Mennyire vagyunk képesek arra, hogy öröklött adottságaink ellenében karcsúak legyünk, uralkodjunk indulatainkon és fejlesszük gondolkodásunk rugalmasságát? Ilyen és hasonló kérdésekre keresünk választ a könyv lapjain. A konkrét válaszokon túlmenően megismertetjük az olvasókat azokkal a genetikai elvekkel, szabályszerűségekkel, amelyek közel visznek egy-egy probléma megoldásához. A hazánkban hiánypótlónak szánt könyv számos kutató műhely együttműködésével született meg. Megírásával igyekszünk képet adni az érdeklődőknek azokról a forradalmi változásokról, amelyek az emberi elme és viselkedés területén mentek végbe a humángenetika elmúlt két évtizedes fejlődése során. Az emberi természet működése iránt érdeklődő olvasók tájékoztatása mellett szeretnénk hozzájárulni a pszichológusok, pszichológushallgatók képzéséhez és általában a humán tudományok bármilyen területén dolgozó szakemberek szemléletformálásához.
Kipróbálható
Az emberi genom
Venetianer Pál
Az emberi genom

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 698 5

Mi a genom? És mi a kromoszóma, a gén, a DNS? Hogyan sikerült megismerni az emberi genomot? Mi történt a Humán Genom Program befejezése óta? Hogyan épül fel az emberi genom? Mire tanít minket az emberi genom ismerete? Hogyan alakult át a gén és a genetikai szabályozás fogalma? Megismerhetjük-e a genom által magát az Embert? Mit jelent a genom ismerete az orvostudomány számára? És mindezek után mit rejteget számunkra a jövő? A Pont könyvek sorozat új darabja, Az emberi genom érthető és logikus válaszokkal szolgál, határozott pontokat téve a kérdőjelek helyére. Az Akadémiai Kiadó új ismeretterjesztő sorozatának célja rövid, lényegre törő, közérthető, ugyanakkor a tudomány mai állását tükröző, megalapozott, kiegyensúlyozott és tárgyilagos áttekintést adni egy-egy tudományágról, részterületről vagy éppen aktuális kérdésről. A sorozat enciklopédikus jelleggel, a tudományok teljességét átfogó módon kíván egy-egy zsebkönyvbe sűrítve alapvető ismeretekkel szolgálni elsősorban a laikus olvasó számára. A kötetek hazai szakértő szerzői garanciát jelentenek a megbízható és naprakész tudásra, miközben a modern arculat és az egységes, könnyen áttekinthető belső szerkezet a mai olvasó igényeihez igazodik. A Pont könyvek egyszerre támpont a tájékozódásban és kiindulópont az ismeretek elmélyítéséhez. Egy biztos pont korunk információözönében.
Kipróbálható
Boros Gábor (szerk.)
Filozófia

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 692 3

Az Akadémiai kézikönyvek Filozófia kötete az európai bölcselet történetének átfogó és részletes bemutatása; régóta vágyott, magas színvonalú alapmű érettségizők, középiskolai filozófia- és etikatanárok, egyetemi hallgatók és oktatók számára. A kézikönyv első, terjedelmesebb része az európai filozófia jelentős alakjait, iskoláit és áramlatait tekinti át a kezdetektől a 20. századig, történeti alapú megközelítésben, beleértve az adott korszakok filozófiájára ható külső tényezőket is. A második, rövidebb rész esszéi az egymástól elkülönülő kortárs irányzatok és filozófiák bemutatására összpontosítanak. A kötetet részletes tárgy- és névmutató egészíti ki. A filozófia ott volt az összes egyéb tudomány bölcsőjénél, és az újkor végéig magában foglalta az emberi tudás egységének ígéretét. Jelentősége az utóbbi évtizedekben újra nő, amit a szerteágazó szaktudományok sokaságának határterületein erősödő kompetenciája és aktivitása jelez. A főszerkesztő, Boros Gábor, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára és szerzőtársai ajánlása szerint a mű a filozófiával rendszeresen foglalkozókénál jóval tágabb körnek: a nagy sikerű sorozat, a Kémia, a Világirodalom, a Fizika, a Világtörténet stb. olvasóinak, a tudományok iránt nyitott és érdeklődő széles hazai közönségnek is szól.
Kipróbálható
Magyar nyelv
Kiefer Ferenc (szerk.)
Magyar nyelv

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 058 324 4

A kötet fő célja, hogy összefoglaló tanulmányokban mutassa be a magyar nyelvre vonatkozó kutatások mai állását. A harmincnégy fejezet szerzői nemcsak új eredményeket közölnek, hanem bemutatják azokat az elméleti-módszertani újításokat is, amelyek a magyar nyelvtudományban - a nemzetközi nyelvtudománnyal teljes összhangban - az utóbbi évtizedekben végbementek. A kötet négy részből áll. Az első tömb a nyelvi rendszer formai eszközökkel is megközelíthető legfontosabb területeit öleli fel - itt szerepel az alaktan, a hangtan, a mondattan, de itt kapott helyet a szövegtan, a szemantika és a pragmatika is. A második rész a nyelvtörténet korszakait, a magyar nyelvtudomány történetét tárgyalja. A harmadik fejezet a magyar nyelv neuro-, pszicho- és szociolingvisztikai vonatkozásival foglalkozik. Az utolsó rész az alkalmazott nyelvészet és a nyelvtudomány néhány határterületéről szól. Foglalkozik a beszéd zavaraival, a siketek jelnyelvével, a szaknyelv kérdéseivel, valamint az idegennyelv-tanulás és idegennyelv-oktatás problémáival. Az Akadémiai Kézikönyvek sorozat legújabb darabja a legkorszerűbb összefoglalója mindannak, amit a XXI. század első évtizedében az érettségiző és felvételiző diákoknak, valamint a felsőoktatásban részt vevő tanulóknak tudniuk kell a sikeres vizsgákhoz a magyar nyelv témakörében.
Kipróbálható
Pszicholingvisztika
Pléh Csaba, Lukács Ágnes (szerk.)
Pszicholingvisztika

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 499 8

Az pszicholingvisztika a nyelv használatának, megértésének és elsajátításának mentális folyamatait, a használók értelmi, érzelmi és társas működéseit érintő mechanizmusait vizsgálja. Interdiszciplináris terület, amelynek gyökerei a nyelvészetben és a pszichológiában lelhetők fel. Fél évszázada létezik komolyabb formában, vagyis viszonylag fiatal, ám az elmúlt évtizedekben - az ihletését adó területek, vagyis a nyelvészet, a pszichológia és az idegtudomány elméleti és technikai változásainak, továbbá a nyelv használatát és vizsgálatának lehetőségeit is érintő, gyorsan változó műszaki-informatikai környezetnek köszönhetően - sokrétűen fejlődött. A Magyar pszicholingvisztikai kézikönyv hiányt pótol a hazai felsőoktatásban, az első próbálkozás arra, hogy teljesen megfeleljen a nyelvre érvényesített interdiszciplináris szemléletnek. Egyszerre jellemző rá a bölcsészeti, a társadalomtudományi és a természettudományos szemlélet alkalmazása, módszerei közé tartozik a megfigyelés, a kísérletezés, és időnként a tömeges adatok elemzése egyaránt. Könyvünk oktatási anyagként szolgál a felsőbb éves pszichológus, nyelvész, gyógypedagógus, medikus diákok számára, ugyanakkor legalább egy évtizedig érvényes összefoglaló és kiindulási irodalom lehet a kutatóknak is. Őszintén reméljük, hogy a kézikönyv alapvető tananyag lesz nyelvészeti és pszichológiai mesterképzésekben, doktori programokban.
Kipróbálható
Magyarország természetföldrajza
Mezősi Gábor
Magyarország természetföldrajza

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 058 976 5

Magyarország természeti földrajzáról sok nézőpontból számos igényes összefoglalás készült már, ezek azonban sok esetben nem elégítik ki maradéktalanul a természetföldrajzi megközelítést. Mezősi Gábor könyvének újdonsága abban áll, hogy a természeti tényezők kapcsolódási rendszerének regionális értelemben való megfogalmazására vállalkozik. Azaz a kötetben főként nem a tájakról esik szó, amelyek maguk is integrált egységek, hanem annak - regionális szintű - elemzéséről, hogy az egyes tényezők milyen hatáskapcsolatban állnak egymással. A könyv ennek megfelelően két nagyobb gondolatkör köré rendezi a mondanivalót. Az első rész Magyarországra vonatkozóan az általános természetföldrajzi kérdéseket tárgyalja, alapvetően elméleti jelleggel. A tárgyalás az egyes tényezőkhöz kapcsolódik, és kiterjed a kialakulás, az alapállapot, a hatófolyamatok, a természetes változási tendenciák elemzésére. A második, regionális tartalmú rész alkalmazott, gyakorlati jellegű. A bemutatás középpontjában a táji konfliktusok, a környezeti értékek és veszélyek, a sajátos táji adottságok szerepelnek, valamint a hatáskapcsolatok vizsgálata, beleértve a hatások következményrendszerének vázlatát is. E műfajában újszerű feldolgozás túlmutat a klasszikus ismereteken, egyes szegmenseiben integrált igényű kérdések megválaszolására is vállalkozik, és szándékai szerint tudományos szempontból valóban a földrajz legbelsőbb szakterületéhez illeszkedik. A kötetet egyrészt azoknak ajánljuk, akik hallgatóként doktoranduszként, oktatóként, kutatóként szakmai szempontból érdeklődnek a téma iránt, másrészt mindazoknak a szakembereknek, akiknek munkájuk során a természeti erőforrásokkal és adottságokkal kell sáfárkodniuk, vagy felelősek a környezet „egységes” állapotának fenntartásáért.
Kipróbálható
Kultúrafinanszírozás
Tóth Ákos
Kultúrafinanszírozás

Online megjelenés éve: 2015

ISBN: 978 963 059 340 3

Tóth Ákos könyve mindeddig a legkomolyabb vállalkozás a kultúrafinanszírozás témakörében magyar nyelven írt munkák közül. Az olvasó éppúgy megismerheti belőle a kultúrafinanszírozás elméleti kérdéseit, mint gyakorlati problémáit. Külön erénye a kötetnek, hogy a magyar kultúrafinanszírozás helyzetét összehasonlító nézőpontból, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország példáival összevetve tárgyalja és kitér az Európai Unió szupranacionális szintű szabályozására is. A könyv okfejtése és következtetései világosak, a szerző hozzásegít bennünket ahhoz, hogy e sokszor zűrzavarosnak ítélt területen tisztán lássunk. Mindezért Tóth Ákos kitűnő könyvét nemcsak a kultúrával foglalkozó szakembereknek, hanem a kultúra gazdasági háttere iránt érdeklődő laikus olvasóknak is örömmel ajánlom.   Bozóki András politológus, egyetemi tanár, CEU Közép-Európai Egyetem   Bármilyen területre igaz, hogy a hazai gazdaságpolitikusok akkor követnek el végzetes hibát, ha egy külföldi gyakorlatot változtatás nélkül, sémaszerűen alkalmaznak itthon, vagy ha elvakult újítási vágytól égve gyökeresen újat próbálnak meg kitalálni. Sajnos az ilyen „egyszerű megoldások" kudarcaira általában csak az adott társadalmi szféra tönkretétele után jönnek rá. Kutató közgazdászok és gyakorló szakemberek közös felelőssége megpróbálni a kérdések bonyolultságát és összetettségét bemutatni, valamint szakmai diskurzusokon keresztül hatni a döntéshozókra. Ez a felelősség nyilvánul meg Tóth Ákos kellő szakszerűséggel és részletességgel megírt könyvében, amely kiváló kiindulási pont a kultúrafinanszírozás főbb kérdéseinek megismeréséhez. Ez a tankönyvként is használható munka értően és érthetően mutatja be a kultúrafinanszírozás elméleti alapjait, valamint az Európai Unióban honos gyakorlatokat. A hasznos példák és az esettanulmányok szerepeltetése mellett külön érdeme a szerzőnek, hogy összefüggésében elemzi a különböző országok kultúrafinanszírozással összefüggő történelmi gyökereit és azok intézményrendszerét. Jó szívvel ajánlom Tóth Ákos könyvét a kultúra különböző szegmenseiben tevékenykedőknek, kultúrpolitikai döntéshozóknak, illetve mindazoknak, akik gazdasági és társadalmi válságok idején sem feledkeznek meg arról, hogy a kultúra fenntartásában mindannyian érdekeltek vagyunk.   Komáromi György gazdasági igazgató, Radnóti Színház főiskolai tanár, Nemzetközi Üzleti Főiskola
Kipróbálható
Menü