Online megjelenés éve: 2024
ISBN: 978 963 664 078 1
A magyar foglalkoztatáspolitika elmúlt 30 évét (1990–2020) átfogó-bemutató tanulmány készítéséhez az apropót először a Magyar Közgazdasági Társaság ilyen irányú felkérése adta (köszönet érte!), ami arra késztetett, hogy egy kicsit részletesebben is (és ismételten is) nézzek utána az elmúlt 30 év munkaerőpiaci-foglalkoztatáspolitikai adatainak és történéseinek, és ha ez megvan, dokumentáljam is mindezt egy viszonylag még kezelhető méretű összefoglaló tanulmányban.
Egyébként meg valóban időszerű a visszatekintés. Eltelt a rendszerváltás óta három évtized, van már (és van még!) rálátásunk erre az időszakra. Arra gondoltam, hogy addig kell egy ilyen – emberöltővel mérve viszonylag hosszú – időszakot szakmai szempontból összegezni, ameddig lehet: mert – a szakirodalom gyűjtése során ez nagyon jól látszott – egyre kopik az emlékezet is, a fellelhető források köre is, nem is beszélve egy korrekt módon összehasonlítható hosszú adatsor megtalálásáról, mert hiába közölnek korábbi források akkori „friss” és hiteles adatokat, időközben annyi módszertani változáson mentünk át, hogy ez már nem összehasonlítható egy későbbi, ugyanilyen friss adattal.
Egyszerű lenne azt mondani, hogy eltelt 30 év, innen indultunk és ide érkeztünk, mindez jól leolvasható az adatsorokból. Ennél sokkal bonyolultabb a leírás, nehezebb a megítélés.
Egyrészt nagyon „mélyről” indultunk: a rendszerváltással kezdődött egy új „mai” korszakunk, amikor átváltott a gazdaságirányítás és a gazdaság a tervgazdaságból a (kiépülő) piacgazdaságba, amikor alapvetően fordult át a felülről irányított munkaerőpiac egy többé-kevésbé szabad munkaerőpiaci működésbe, minden régi-új szereplőjével és érintettjével együtt. Ha ez nem lenne elég, ebben az időszakban több hazai és nemzetközi válság is sújtotta a gazdaságot, aminek hatása nagyon erőteljesen alakította a munkaerőpiacot is. Az eredmények így nemcsak a foglalkoztatáspolitika jó vagy kevésbé jó fókuszainak és működésének következményei (bár természetesen az is egy nagyon érdekes kérdés, hogy a foglalkoztatáspolitika mikor, hogyan reagált a gazdasági feltételek megváltozására). De csakis mindezek értékén kezelésével mondhatunk bármit is a magyar foglalkoztatáspolitikáról.
Másrészt – bár a megítélés minden bizonnyal szubjektív – mindig is nagyon erős kormányfőink voltak, akik saját elképzeléseiket akarták megvalósítani a foglalkoztatáspolitikában is (természetesen mindig mást, mint az előző). A politika mindig nagyon erős befolyásoló-meghatározó szerepet játszott a munkaerőpiaci folyamatok felett. Kényszerűen ez vezetett ahhoz, hogy a 30 évet ne 5 vagy 10 éves időintervallumokra bontsam, hanem egymást követő, váltó kormányciklusok szerint szakaszoljam.
1999-re vonatkozóan találtam meg az utolsó hivatalos, hazai szakmai közönségnek szánt dokumentumot a kormány foglalkoztatáspolitikai törekvéseiről. Ezt követően éveken át nem jelent meg nyíltan, publikusan teljeskörű és önálló, „címzett” hazai foglalkoztatáspolitikai stratégia. Új szakaszt nyitott a 2010-ben belépő kormány, amely az Új Széchenyi Tervben és a Magyar Munka Tervben fogalmazta meg hosszú távú stratégiai céljait. Ezt viszont nem követte ennek éves – a hazai érintetteknek címzett – konkretizálása.
A „hazai”-t azért hangsúlyozzuk, mert az EU-csatlakozást követően már évente születtek olyan dokumentumok, amelyek bemutatják a foglalkoztatáspolitika eredményeit és következő évre/évekre szóló törekvéseit, de ezek már az EU-nak szólnak, ami már egy „más műfaj”. Struktúrájában, tartalmában az EU luxemburgi, nyitott koordinációs folyamatának elvárásait követi, kimondott/ki nem mondott célja azt bizonyítani, hogy Magyarország egyetért az EU foglalkoztatási törekvéseivel és a maga részéről támogatja annak megvalósulását, igyekszik tételesen is megfelelni a foglalkoztatási irányvonalakban megfogalmazott törekvéseknek és az EU országspecifikus ajánlásainak, (… és ezzel jogosulttá válik az EU-s források lehívására, felhasználására).
Előre kell bocsátanom azt is, hogy a 30 év áttekintése időben nem lett „egyenszilárdságú”: a bemutatás terjedelme egyre szűkül, ahogy megyünk vissza az időben, mert kevesebb a hozzáférhető szakirodalom, elemzés és hiteles adat, de talán azért is, mert nemcsak az emlékek kopnak, hanem az egyes történések, amelyek akkoriban nagyon fontosnak tűnhettek, idővel sokat veszítettek jelentőségükből (és mint tudjuk, az idő sok mindent elmos, a felejtés pedig megszépít). Időben egyre közelebb már több a felhasználható szakirodalmi háttéranyag, majd az EU-csatlakozás után, a 2010-es évekre már különösen sok foglalkoztatáspolitikai dokumentum születik az EU-nak címezve, illetve az EU-tól érkezve, és – mára vonatkozóan – egyre nagyobb súlyát is érezzük minden stratégiai részletnek, eszköznek, kisebb-nagyobb intézkedésnek. Úgy éreztem teljesnek, ha ezeket is bevonom a vizsgálatba és bemutatom – a jövő kutatóira, szakembereire bízva azt, hogy ezeket majd értékelje és szelektálja.