Gyarmathy Éva (2010) Diszlexia felsőfokon című munkáját irányadónak tekintjük a kutatásban, hiszen tipográfiailag és felépítéstechnikailag is konkrét ötleteket, javaslatokat fogalmaz meg egy készülő tananyaggal kapcsolatban. A Szerző kitér arra is, hogy nem mindegy, hogy milyen műfajba tartozik az a szöveg, amit a hallgatónak el kell olvasnia, fel kell dolgoznia és a témával kapcsolatban feladatokat kell megoldania. Hangsúlyozza, hogy a felsőoktatásban tanulóknak, így a diszlexiás hallgatóknak is többféle műfajban kell tudni megszólalni vagy írni. Fontos különbség, hogy szóbeli vagy írásbeli műfajról van-e szó, hiszen ennek tükrében kell megtalálni azokat az alternatív lehetőségeket, amelyek mentén egy diszlexiás hallgató teljesíteni tudja az adott felsőoktatási kurzust.

Gyarmathy Éva a tananyagok készítésének kontextusában több utat tekint végig (papíralapú tananyagok: könyvek, tesztek, nyomtatványok, handoutok), valamint külön kitér a számítógépes programok segítségével készülő előadások, szemináriumi tananyagok és az instrukciók kérdéskörére. Jelen kutatásunk a távoktatási képzési formában keresi a diszlexiások számára is hatékony tipográfiai (betűtípus, betűnagyság, háttérszín, betűszín) és tananyagstruktúrai (szöveghosszúság, kép-szöveg arány, hang-szöveg arány) megoldásokat, amihez kiindulópontot jelenthetnek a papíralapú anyagokkal kapcsolatos tapasztalatok is.