Az elmúlt évtizedekben a társadalmi és kulturális tőkeelméletek mellett az angolszász országokban egyre több kutatás irányult a szülői bevonódás fogalmi rendszerének és típusainak leírására, az iskola és a szülő közötti együttműködés formáinak a feltárására (Epstein, 1991, 2010). Később – elsősorban fejlesztéspolitikai céllal – az elméleti modellek megalkotása mellett a gyakorlati megvalósíthatóságra helyeződött a hangsúly, amelynek keretében szá,mos szülői bevonódást növelő program került kidolgozásra (Epstein et al., 2011; Epstein, Sheldon 2019).

A család és az iskola közötti kapcsolatrendszer jellegének vizsgálata mindenekelőtt a tanulói eredményesség növelése (Wilder, 2014; Desforges, Abouchaar, 2003), a méltányosság, az esélyegyenlőség biztosítása (OECD 2011) szempontjából került előtérbe, majd az ezredfordulót követően a korai iskolaelhagyás megelőzése és mérséklése kapcsán került be a szakmai diskurzusba (Hammond et al., 2007; Rumberger, Lim, 2008; Kaye et al., 2017). A nemzetek felett álló szervezetek (OECD, WHO) fejlesztéspolitikája – Dan Goodley szavaival élve – a neoliberális oktatás támogatójaként „közös sztenderdeket követel, amellyel értékeli és átláthatóvá, számon kérhetővé teszi az iskolákat, a tanárokat, a diákokat és a szülőket” (Goodley, 2019: 10). A család és az iskola viszonyrendszerében egy olyan normatív modellt követ, mely szerint létezik a szülői bevonódásnak egy elvárható intenzitása, az iskola és a szülő közötti együttműködésnek meghatározott, előírható formái, melyek elősegítik a tanulói eredményesség növelését vagy éppen a korai iskolaelhagyók számának a mérséklését.

Tanulmányunkban egy – a 2018/19-es tanévben megvalósított – empirikus kutatás1 eredményeit mutatjuk be, melynek során a család és az iskolarendszer viszonyrendszerének jellegét, a szülőkkel való együttműködés nehézségeit igyekszünk leírni. Az elemzés során egyik szempontként jelent meg – a mintába került általános iskoláknál – a korai iskolaelhagyás kockázatával való érintettség mértéke.