A kérdőíves adatfelvétel során igyekeztük feltárni, hogy a család és az iskola kapcsolatának alakítása milyen mértékben jelent feladatot, nehézséget az intézményvezetés számára. Több tényezőt felsoroltunk, melyek egy része tartalmilag összefügg szűkebb témakörünkkel (pl. tanulók kedvezőtlen családi háttere). Ha a család és az iskola kapcsolatrendszerét egy tágabb kontextusba helyezzük, akkor az adatokból azt láthatjuk, hogy az intézményvezetők és helyetteseik elsősorban a tanulóik kedvezőtlen családi hátterét érzékelik problémaként (88,5%), ehhez képest a család és az iskola kapcsolatáról kisebb arányban (57,4%) állítják, hogy intézményükben problémát jelent (2. táblázat). Ez utóbbinál mind az intézmény, mind az egyes pedagógus aktív szerepet tölthet be, alakíthatja úgy ezt a viszonyrendszer – bizonyos határokon belül –, hogy az nem érzékelhető akkora nehézségként, mint a tanulók demográfiai változói (pl. családi háttér, SNI-s arány). A táblázat szerint a válaszadók ennél nagyobb arányban (84,1%) jelölték meg problémaként a munkaterhelés nagyságát, a tanulási és/vagy magatartási nehézségekkel küzdő tanulók arányát (82,8%) és a diákok motiválását (82,7%).

 

 

Megvizsgáltuk, hogy az intézmények ESL indexe és a tanulók kedvezőtlen családi hátterére adott igazgatói válaszok között van-e összefüggés. A kereszttábla-elemzés alapján az látható, hogy minél magasabb volt az adott intézmény ESL értéke, annál inkább problémaként jelezték az igazgatók a tanulók kedvezőtlen családi hátterét (p<0,001). Ahol a ESL index magasabb mint 25%, ott az iskolavezetés 63%-a jelezte nagyon nagy problémának a tanulók kedvezőtlen családi hátterét, míg a 10% alatti ESL indexű iskolákban ez az arány csak 11,0%-ot mutatott. A család és az iskola nem megfelelő kapcsolata az ESL index alapján nem mutatott szignifikáns összefüggést.

 

Az iskola és a család közötti kapcsolatrendszer jellege szorosan összefügg azzal a kérdéssel, hogy az intézmények hogyan vonják be a szülőket iskolájuk életébe, növelnék-e részvételüket, vagy sem. Természetesen azzal az előfeltevéssel élhetünk, hogy azokban az iskolákban, ahol a kedvezőtlen családi háttér nagy problémát jelent, és a szülői részvétel alacsonyabb intenzitású, ott fokoznák a szülői aktivitást. Hazai kutatási eredmények is mutatják, hogy a magasabb társadalmi státuszú szülők gyakrabban vesznek részt az iskola által szervezett kapcsolattartási fórumokon (pl. szülői értekezlet), jobban bevonódnak gyermekük iskoláztatásába, mint a kedvezőtlen társadalmi-gazdasági helyzetű családok (Imre 2015).

 

A szülőkkel való kapcsolat kialakítása és fenntartása során az intézmények, s azok vezetői számos nehézséggel szembesülnek. Felmerülhet a kérdés, hogy melyek lehetnek a kapcsolattartásnak az akadályai. Kérdőíves felmérésünkben több olyan tényezőt soroltunk fel, amelyekről feltételeztük, hogy feltárhatók az intézményvezetők nézetei az együttműködés nehézségeiről. A 3. táblázat adataiból az látható, hogy az intézményen kívül álló, az iskola által kevésbé befolyásolható okokat jelölték be problémaként az intézményvezetők. Túlnyomó többségük szerint a szülői együttműködés, odafigyelés hiánya (76,5%), a családok iskolától eltérő érték- és normarendszere (64%) és a szülők idő- és energiahiánya (59,2%) jelenti a gondot a kapcsolattartásban. A többi tényezőt az igazgatók és helyetteseik csak kevesebb mint a fele jelölte be problémaként. Közel 37%-uk jelezte, hogy gondot jelent a szülők túlzott beleszólása a szakmai munkába, 31%-uk szerint a túlzott szülői elvárások is ide sorolhatók.

 

 

A szülőkkel való kapcsolattartás intézményi kontextusa mellett igyekeztük feltárni azt is, hogy a kapcsolatrendszer jellege – az intézményvezetés véleménye szerint – milyen befolyással bír az iskola pedagógiai gyakorlatára. A felmérés adatai szerint az igazgatók legnagyobb aránya jelezte, hogy a tanuló iskolai magatartását, viselkedését (90,1%) befolyásolja a szülőkkel való kapcsolat jellege (4. táblázat). Az intézményvezetők emellett jelentős arányban gondolják úgy, hogy a családokkal való viszony hatással lehet a tanuló motivációjára (86,4%) és az iskola légkörére (86,4%) is. Hazai kutatási adatokból is látható, hogy a szülői bevonódás mértéke és bizonyos formái pozitív összefüggést mutatnak a tanulói eredményességgel (Imre, 2015). Ezért is érdekes, hogy az intézményvezetők közel 80%-a szerint a szülőkkel való kapcsolat jellege befolyásolja a tanuló tanulmányi eredményeit, és közel negyede (24,7%) szerint ez alapvetően így van. A kérdőívben megemlített tényezők közül a legkisebb mértékben jelölték be az intézményvezetők a pedagógus szakmai jóllétét és gyakorlatának minőségét, mint amire befolyással bírhat a szülőkkel való kapcsolat jellege, mégis az igazgatók és helyetteseik többsége szerint ezekre is hatással bír ez a viszonyrendszer. Ez részben visszaigazolja azt a megállapítást, miszerint a szülőkkel való jó, partneri viszony növelheti a saját munkával való elégedettség érzését, ami közvetve csökkentheti a kiégés kockázatát.

 

 

A kvalitatív vizsgálat lehetőséget nyújtott arra, hogy a család és az iskola kapcsolatának témakörét az intézményvezetői interjúk segítségével – az alábbi kérdések mentén – mélyebben feltárjuk.

 

Az egyéni, félig-strukturált interjúk szövegeit tartalomelemzésnek vetettük alá, és elsősorban a korai iskolaelhagyással veszélyeztetett (ESL 25% feletti) általános iskolák vezetőinek (n = 21) a válaszait összesítettük. Az eredmények azt mutatják, hogy az intézményvezetők többsége (n = 14) szerint mindenekelőtt a tanulók motiválatlansága az, ami meghatározza ezt a folyamatot. Nézeteik alapján e mögött a kedvezőtlen családi háttér húzódik meg, amire az intézménytől eltérő érték- és normarendszer, eltérő szociokulturális2 közeg jellemző. Alig néhány intézményvezető jelezte azt, hogy a lemorzsolódás megelőzésében az általános iskola aktív szerepet tölthet be. Az interjúkban jellemzően nem jelenik meg ennek a témakörnek olyan olvasata, miszerint az alapfokú oktatás konkrét lépéseket tudna tenni a korai iskolaelhagyás megelőzéséért (pl. szülők bevonása, iskolai elkötelezettség növelése, alapkészségek megfelelő szintű elsajátíttatása).

 

 

Az interjúk többsége hátrányos helyzetű régióban fekvő általános iskolákban készült, s ezekben az intézményekben folyamatosan felmerül az a kérdés, hogy az iskola az oktatáson kívül milyen szociális feladatokat vállal(hat) fel. Vannak olyan demográfiai változók, amelyek az iskola által nem kontrollálhatók (pl. a szülők szocioökonómiai háttere, iskolázottsága), de vannak olyanok is, melyek részben alakíthatók (pl. a szülői attitűdök, nézetek az iskoláról). Minden interjúban elhangzott, hogy kiemelt jelentőségűnek tartják az együttműködést a szülőkkel, de ennek akadályait legtöbbször a szülői elköteleződés hiányában keresik. Ritkán fogalmazódnak meg olyan vélekedések, hogy a megfelelő partnerkapcsolat kialakítását a tanári attitűdök vagy egyes pedagóguskompetenciák hiánya gátolná meg. A hátrányos helyzetű és/vagy roma etnikumhoz tartozó családokkal való kapcsolattartás nagyobb erőfeszítést és időbefektetést követel, amihez már sok esetben – a túlterheltség és kiégés miatt – nincs meg az elegendő erőforrás.

 

 

Az interjúk tanúsága szerint a kötelező kapcsolattartási formák (pl. szülői értekezlet, fogadóóra) jellemzően nem működnek, mert látogatottságuk alacsony. Ezek helyettesítésére azonban már több intézményben figyelnek arra, hogy inkább kötetlen programokat szervezzenek a szülőknek, ahol jobban megnyílnak. Emellett egyéni megbeszélések zajlanak, de ez is sokszor nem tervszerűen történik, hanem egy-egy konfliktus alkalmával.

 

 

Az interjúk rámutattak arra, hogy a kapcsolattartás nehézségei ellenére vannak sikeres intézményi gyakorlatok. Ide sorolható a családlátogatás intézménye, ami a jelenlegi jogi rendelkezések szerint nem kötelező, mégis a tanuló megismerésében, a család és az iskola kapcsolatának kialakításában kulcsszerepet tölthet be. Ez akkor mutatkozik hatékonynak, ha iskolakezdéskor, a konfliktusok megjelenése előtt valósul meg.

 

 

Az intézményvezetők visszajelzése szerint a szülők képzése (felnőttoktatás), a szülő-suli, a szülői estek, klubok szervezése jelenthet megoldást, mely közelebb hozza a családokat az iskola világához. A KIP3 intézményekben népszerű még az ún. „Generációk közti párbeszéd”, amikor a szülők osztályfőnöki óra keretében működnek együtt a gyermekekkel.

 

 

Az interjúk során több olyan igazgatói visszajelzés érkezett, hogy náluk a meglévő gyakorlatok jól működnek, így nem is terveznek változtatást a szülőkkel való kapcsolattartásban. Ez intézményenként nagyon eltérő képet mutat, de a mintába került iskolák többségében keresik a megoldást, hogyan tudnák jobban bevonni a kevésbé elérhető szülőket is.