Amint fentebb már említettük, a beszéd szupraszegmentális jellemzőinek feldolgozása olyan kritikus kérdés, amellyel kapcsolatban joggal felmerül, hogy a beszédészlelő rendszernek van‑e születés előtti nyelvi tapasztalata. Az erre a kérdésre régóta adható válasz az, hogy igen, bár nem tudjuk pontosan, hogy a tapasztalat receptív vagy produkciós eredménye pontosan mi is. Az igen válasz logikus kiindulópontja az, hogy a magzat a harmadik trimeszterben, azaz a várandósság utolsó harmadában már hall, azaz a nyelvi tapasztalás már az anyaméhben megkezdődhet. A hallott beszéd akusztikai szempontból igencsak szuboptimális, hiszen a komplex hanghullám biológiai közegen (szöveteken, magzatvízen) jut át, azaz az érzékelt hang modulált, a biológiai környezet a fizika törvényeit követő aluláteresztő szűrőként működik. Sokáig csupán logikus feltevés volt, hogy a szűrőként működő szövetek a beszéd finom részleteit nem engedik át, a magzati hallórendszer a szószintű információkhoz nem fér, nem férhet hozzá. Ez egyben azt is jelenti, hogy amit a magzat az anyaméhben a beszédből hallhat, az a nyelvi prozódia jellegzetes hullámzása: a ritmus, a tempó, a biológiai szűrőt jellemző vágófrekvencia-modulációk (az a frekvencia, amely felett a hangok nem vagy alig jutnak át), valamint az anyai beszédhang alapfrekvenciája (f0) (Abrams–Gerhardt 2000).