Az újszülöttek észlelési képességei mellett produkciós képességeik, különösen sírási dallammintáik is információt adhatnak a prenatális nyelvi tapasztalatok hatásairól. A sírás nem csupán a fizikai szükségletek kifejezése, hanem a kisbabák elsődleges kommunikációs eszköze is. A sírás hangjai mögött rejlő prozódia kulcsfontosságú lehet a nyelvi fejlődés szempontjából, és rámutathat az anyanyelv elsajátításának korai jeleire. Az első erre utaló bizonyíték Mampe és munkatársainak (2009) vizsgálatából származik, amely megmutatta, hogy francia és német újszülöttek sírásának prozódiája épp ellentétes egymással, és mindkettő az anyaméhben hallott nyelv prozódiáját követi. Így a francia újszülöttek sírásában a dallamív vége hangsúlyos, azaz nagyobb intenzitású és hangmagasságú, míg a német újszülöttekében a sírás elejére esik a hangsúly. Ezt a tanulmányt későbbi vizsgálatok módszertani okokból kritizálták (Gustafson et al. 2017), így az eredmények megerősítésre szorulnak. Azt az elképzelést azonban, hogy a sírás mint kommunikációs eszköz valamiképpen a nyelv előfutára, és folytonosságot mutat a későbbi nyelvtanulással, mások is felvetették. Sőt, az eredeti kutatócsoport is végzett azóta újabb vizsgálatokat ennek alátámasztására (Wermke et al. 2021). A legújabb eredmények azt mutatják, hogy az élet első 6 hónapja során a sírás és más hangadások dallamkontúrjai folyamatosan bonyolódnak, egyetlen dallamívből összetett dallamívűvé válnak, ami létfontosságú építőeleme a prozódiának, és ezáltal a nyelvfejlődésnek. A sírás dallamosságának gyors növekedése rávilágít arra, hogy a csecsemő sírása nem csupán reflex vagy egyszerű riasztó jelzés, hanem összetettebb kommunikációs célt szolgál, így a spontán sírás fontos szerepet játszik a nyelvfejlődésben.