Annette Karmiloff-Smith (1998), valamint Thomas és Karmiloff-Smith (2002) elméleti érvelés, modellalkotás és klinikai adatok használatával rámutattak arra, hogy a megismerési és idegrendszeri architektúra kialakulása előtt kibontakozó zavarok nemcsak az egyes mechanizmusokat, de az egész tanulási folyamatot átalakítják, s ezért működési elveikben nem hasonlíthatóak az ún. szerzett, főként az agysérülésen alapuló zavarokhoz. Az atipikus fejlődési minta nem értelmezhető „kivonásos logikával”. Az atipikus fejlődés ugyanis az egész rendszerre kiterjed. Karmiloff-Smith (1998), valamint Thomas és Karmiloff-Smith (2002) értelmezése szerint a fejlődési zavart mutató csoportokban, beleértve az SNyZ-t is, az egyetemes tanulási működések hangolási görbéi térnének el, vagyis a tanulás sebessége lenne eltérő, s így jelennének meg lelassulások az érintett csoportokban, s bizonyos szabályok kialakítására az idői korlátok miatt nem lennének képesek, mivel már nem lenne rá idejük ilyen lassú tanulás mellett (Thomas–Karmiloff-Smith 2002).