Az egyik első történetnyelvtan-leírás Stein és Glenn nevéhez köthető. Az 1979‑es elmélet szerint a történetek epizódokból, az epizódok pedig történetegységekből állnak. A történetegységek (pl. szereplők megnevezése, alaphelyzet megfogalmazása, a szereplők reakcióinak megfogalmazása, az eredmény megfogalmazása) jelenléte nélkülözhetetlen egy teljes epizód megalkotásához. Ezeket a történetegységeket az 1. táblázatban látható módon határozták meg. A történetegységek egymásutánisága alkotja az epizódot, az epizódok pedig több epizódból álló, komplexebb történetekké állhatnak össze.

Más elméletek a történetek globális struktúráját a 2. táblázatban ismertetett módon, három kötelező elem meglétével határozták meg. Eszerint minden történet egy alaphelyzettel indul, ami lehet egy probléma vagy a főszereplő egy meghatározott célja, ezután következik a megoldásért, a cél eléréséért tett lépések sora, végül a megtett lépéseknek köszönhető végeredmény, következmény zárja az elbeszélést (Berman–Slobin 1994).