Test modal

A munkajog mint önálló jogág mintegy kétszáz évvel ezelőtt alakult ki a polgári jogból, megtartva az utóbbi hagyományos elveit és értékeit. A két ág közötti szakadás elkerülhetetlenné vált, mivel az erős alá-fölérendeltségi vonásokkal rendelkező munkaviszonyt az egyenlőség és a szabad akarat elvén alapuló polgári jog már nem tudta tisztességesen szabályozni. Sürgetővé vált a munkavállalói jogok megerősítése a munkáltatói döntésekkel szemben, és állami beavatkozással (törvényalkotással) meg kellett akadályozni a munkavállalók kizsákmányolását. A munkajog külön jogágként történő létrehozásával – azaz a Munka törvénykönyvének megalkotásával – az államok végső célja az volt, hogy a munkavégzés minimális normáinak meghatározásával „helyreállítsák” a munkáltatók és a munkavállalók közötti hatalmi egyenlőtlenséget.

A nemzeti munkajogi rendszerek kialakítása ugyanakkor világszerte egy másik körülmény eredménye is volt. A 19. században a szakszervezetek gyakori és pusztító sztrájkokkal sújtották a munkáltatókat azért, hogy jobb munkakörülményeket, magasabb béreket harcoljanak ki a dolgozóknak. Ezek a sztrájkok szabályozás hiányában szétfeszítették a hagyományos polgári jog kereteit.

A ma létező munkajogi rendszereknek ebből következően két nagy területe létezik: az individuális és a kollektív munkajog (lásd 3.1 ábra).

Az individuális viszonyokkal szoros összefüggésben az azokat alakító kollektív munkajogi szabályok jelenléte arra utal, hogy a munkavállaló egyedül sokkal gyengébb érdekérvényesítési eszközökkel rendelkezik a munkáltatóval szemben, mint csoportban. A kollektív munkajogi szabályok teremtik meg annak lehetőségét, hogy a dolgozók érdekképviseleti szerveket alakítsanak, és közösen lépjenek fel érdekeik védelmében. Ilyen munkavállalói érdekvédelmi intézmények ma Magyarországon a szakszervezetek és az üzemi tanácsok. Ugyanakkor a munkáltatóknak szintén lehetőségük van érdekképviseleti szervezetek létrehozására. A kollektív munkajog ennek megfelelően magában foglalja a szakszervezetek, munkáltatói érdekképviseleti szervezetek megalakításának és működésének feltételeit, a kollektív szerződésre, a munkavállalók vezetésben való részvételére (üzemi tanács), a kollektív akciókra (például a sztrájkra), a különböző szintű érdekegyeztetési formákra, valamint a munkaügyi konfliktusok megelőzésére, feloldására irányuló eljárást, a kollektív munkaügyi vitákra vonatkozó rendelkezéseket (Halmos–Petrovics, 2014). (A kollektív munkaügyi relációkat részletesebben a 10. fejezetben tárgyaljuk.)

A közszféra munkajogviszonyainak rendszere összetettebb. Itt a szabályozás széttagolt, alapvetően az ellátott feladat jellegétől (ágazat) és a munkáltató típusától függ (például állam vagy önkormányzat). Közös jellemzőjük ugyanakkor, hogy dominálnak a kötelező, eltérést nem megengedő szabályok, vagyis az állam szabályozó szerepe erőteljes, és a felek megállapodásainak csupán korlátozott szerep jut. A közszféra munkavállalói olyan szerveknél dolgoznak, amelyeket az állam vagy az önkormányzat tart fenn részben vagy egészben (költségvetési szervek), alkalmazottaik pedig jellemzően a társadalom érdekében kifejtett feladatokat látnak el. A közszféra munkajogviszonyai az alábbiak.