A munkajog mint a jogrendszer egyik jogága egy speciális társadalmi-gazdasági kapcsolatot, a munkaviszonyt szabályozza. A munkaviszony – azon túl, hogy a munkáltató és a munkavállaló között a munkaszerződéssel létrehozott jogviszony – gazdasági, társadalmi, sőt pszichológiai szempontból is kiemelkedő jelentőségű. A munkaviszony legkézenfekvőbb célja gazdasági. A munkavállaló munkavégzésért cserébe fizetést kap, és a legtöbb ember számára a munkával szerzett jövedelem jelenti a fő bevételi forrást. A tőke és a munka egymással versengő érdekeit pedig alapvetően a munkajog dolgozókat védő szabályai igyekeznek kiegyensúlyozni. Társadalmi szempontból a munka tölti ki a legtöbb ember életének nagy részét, és biztosítja az egyének számára azokat a színtereket, ahol kapcsolatokat építhetnek. Negatív megközelítésből a munkanélküliség következményét gyakran társadalmi kirekesztésnek nevezik. Hogy ezt a jelenséget minimalizálják, az államok igyekeznek a munkáltatói felmondások rendszerét – szintén a munkajog keretein belül – korlátozni, és egyben a munkavállalók számára kiszámíthatóvá és a lehetőségekhez képest biztonságossá tenni. A munkaviszony negyedik összetevője pszichológiai. A munkaszerződés minden esetben írott formája mellett a feleket egy íratlan pszichológiai szerződés is összeköti a munkaviszonyban. A munkavállaló és a munkáltató által érzelmi alapon, kölcsönösen megfogalmazott ígéretek és kötelezettségek kötődést, lelkesedést, lojalitást eredményezhetnek, amely a munkaviszony alatt megfelelő HR- és jogi eszközökkel fenntartható.