A fejezet másik részében megismerkedhettünk az érdekképviselet szerepével és céljaival, főbb megjelenési formáival. Habár Magyarországon alacsony a szakszervezeti szervezettség mértéke, érdemes szem előtt tartani, hogy a kapcsolatrendszer prudens működtetésével mindkét fél jól járhat, hiszen a látens konfliktusok a felszínre kerülnek, továbbá a problémák valószínűleg hamarabb és közvetlenebbül jutnak el a menedzsment szintjére. Ahogyan látható volt, az már más kérdés, hogy a munkaadó alapvetően hogyan tekint a másik oldalra, illetve mennyire kívánja bevonni a döntési folyamatokba, mennyire akarja biztosítani, hogy legyen lehetőség egy erős szereplő kialakítására. A kollektív szerződés nagy stabilitást hozhat egy szervezet életébe, és a megkötésére jogosult szakszervezet a Voice-elmélet alapján jobb megállapodást tud biztosítani, mint általánosságban az egyéni egyeztetés, tárgyalás. A participáció gyengébb érdekegyeztetési forma, ugyanakkor kommunikációs céllal meglehetősen fontos, hogy munkavállalóként milyen módon tudjuk elérni az információkat, illetve munkaadóként áramoltatni a munkavállalók között a legfontosabb üzeneteket.

A CRANET-eredmények alapján a top-down kommunikációban erőteljesebb a vezetés szerepe, gyenge a szakszervezet és az üzemi tanács. A bottom-up kommunikációs megoldások jelentős része elmarad a top-down kommunikációnál tapasztalható alkalmazás mértékétől. Elsősorban szintén a közvetlen vezetők játszanak nagyobb szerepet – főként Magyarországon –, továbbá elterjedt a munkavállalói elégedettség-/attitűdvizsgálat is. A szakszervezetek, üzemi tanácsok szerepe ebben a formában sem jelentős.