A kompetitív előnyök elméletének alapvető kulcskérdése az, hogy mely mikroszintű és makroszintű tényezők teszik azt lehetővé, hogy a globális versenyben is helytállni képes vállalatok telepedjenek meg, működjenek és fejlődjenek egy adott országban. A mikroszintű tényezők között Porter vizsgálja a vállalat stratégiájának és működésének kifinomultságát, valamint – a Porter-féle rombuszmodellel – a mikroökonómiai üzleti környezet minőségének determinánsait. A makroszintű tényezők csoportján belül Porter a makrogazdasági, politikai és jogi környezetből származó, vállalati működést befolyásoló hatásokat elemzi (Lengyel 2001). A porteri rendszerben a kormányzat átfogó célja – akárcsak Krugmannál – a lakosság életszínvonalának növelése. Ez tehát azt jelenti, hogy egy „országnak” versenyképessége nincs, de versenyképességet befolyásoló hatása van. Kiemeli, hogy a vállalatok területi elhelyezkedése jelentős szerepet tölthet be a versenyképesség növelése szempontjából, amelyet klaszteresedés révén segíthetnek elérni (Porter 1980, 1985, 1990, 1991, 1993).