Nem új keletű gondolat, hogy a színvonalas és jól használható tudás megszerzéséhez szükség van arra, hogy nemzetközi tapasztalatokat szerezzünk. A szakkollégiumok létrejöttének és sikereinek magyarázatakor gyakran hivatkozunk arra, hogy hazánk történelméből nem hiányoztak az előzmények, az évszázadokra visszanyúló kollégiumi hagyományok, amelyeknek integráns része volt a peregrináció, a külföldi egyetemeken való tanulás.1

 

A Rajkban kezdettől fogva jelen volt ez a felismerés, de, mint tudjuk, ennek érvényesítése a kollégium működésének kezdeti időszakában igencsak nehézségekbe ütközött. A hetvenes években egy-egy, az egyetemünkre látogató külföldi tudós nálunk tartott előadásai jelentettek kivételt. A helyzet fokozatosan javult, s a nyolcvanas években már alkalmunk volt több nagy hírű tudóst vendégül látni, rendszerint úgy, hogy valamilyen nemzetközi eseményre jöttek Magyarországra, és sikerült őket elcsábítani egy kollégiumi látogatásra, előadásra. Így járt nálunk a Nobel-díjas Kenneth J. Arrow és Herbert A. Simon, továbbá Lord Káldor Miklós, a növekedéselmélet klasszikusa, (aki, mint elárulta, nálunk tartotta első és sajnos utolsó magyar nyelvű előadását), Kenneth E. Boulding, az általános rendszerelmélet egyik megalapítója, C. West Churchman az operációkutatás hőskorának meghatározó személyisége és Albert O. Hirschman, a modern politikai gazdaságtan klasszikusa. Az évtized végén elkezdtünk saját rendezvényeket is szervezni, nyári egyetemeken fogadtunk külföldi oktatókat, vendégeket, illetve elkezdtük a Közép-európai Konferenciák sorát, amely változó tartalommal, de máig kitart. Hazai ellenzéki kapcsolatainkon keresztül meg tudtuk nyerni a közép-európai ellenzékiség néhány kiemelkedő alakját, köztük olyanokat, akik később fontos szerepet játszottak az átmenetben (közülük a rendszerváltás után Leszek Balcerowicz lengyel, Jože Mencinger szlovén miniszterelnök-helyettes, Karel Dyba cseh miniszter lett).