Nagyon sok tapasztalat alapozza meg ezt a fajta intézményi toleranciát. A Rajkba bekerülés olyan sokk, amit nagyon különbözőképpen dolgoznak fel az emberek. Számos példa van arra, hogy valaki egy évig szinte menekül a közösség elől, igyekszik a szobájába zárkózni. Mások őrjöngő módon vetik bele magukat a programokba, bulikba, alig alszanak és szétesnek. Annyi minden megismerni, elmesélni való áramlik a kollégiumba az újonnan felvettekkel: Rajk előtti életesemények, viszonyok tárulnak fel, de persze családi konfliktusok, félelmek is. Számomra (és biztos vagyok benne, hogy az egész közösség számára) döbbenetes mélységei tárulnak fel a magyar társadalomnak minden évfolyammal.

Az UF-évben senkit sem kérünk számon, hiszen nem tudhatjuk, ki mögött mi van. Ehelyett egy bizalmi közeget teremtünk. Döbbenetes élmény az egyéneknek, hogy itt érdemes megnyílni, találsz társat, szinte nincs olyan élethelyzet, ami példa nélküli lenne: öngyilkos a családban, családon belüli erőszak, megaláztatások, szexuális identitás kérdései vagy csak az általános szeretet- és bizalomhiány és oly sok egyéni probléma. Közben persze az UF-ek is látják, hogy a Rajk közössége kritikus és szigorúan teljesítményelvű. De őket ez még nem érinti. Aztán az UF-év végén a nyári táborban az évfolyam összeül, és egy napon keresztül „önmarcangol”. Mindenki elmondja, hogy töltötte az adott évet.

De közben már ott figyelnek az új újonnan felvettek. Már másokról fog szólni a beavatás! És minden UF szembesül azzal, hogy el kell döntenie: belevág-e élete kalandjába, meri-e vállalni ezt a rajkos közösséget. Mert az ő személyes szocializációjuknak vége, kezdődik valami új! Már tényleg ők a Rajk!