A Rajkban kezdettől fogva jelentős arányt képviseltek a budapesti lakhellyel rendelkező hallgatók, az alapító huszonöt tagból kilencen voltak. Ez a keveredés a kollégium nevelési modelljének szerves része, a tagság sokrétűségének egyik igen fontos hordozója. Az alakulás időszakában, s még nagyon sokáig, az érvényes rendelkezések szerint budapesti hallgató nem lakhatott kollégiumban. Ezért, meg a szűkösség okán, sokáig csak rövid időre, mintegy kísérletileg költöztek be közülük néhányan.

 

 

Ma más a helyzet. A kollégium tagságának hosszú távon mintegy harmadát-negyedét kitevő budapestiek éppúgy bent lakhatnak, mint a vidékiek, s erős az ösztönzés arra, hogy így tegyenek. Az ösztönzés elsősorban tartalmi: a kollégium természetes életrendje szerint az események általában este, sőt késő este vannak, s aki nem lakik benn, annak ez legalábbis nehézséget okoz – de tekintettel arra, hogy sok a spontán esemény is, aki nincs benn, ténylegesen ki is marad ezek jó részéből. Ugyanakkor érthetően a személyes kapcsolatok alakításában is sokkal jobb lehetőségeket jelent a bentlakás. Erős továbbá a közösségi ösztönzés is: ugyan hangsúlyosan hirdetjük, hogy nem kötelező beköltözni, azért az a közösségi számonkérés része szokott lenni, hogy valaki „ritkán alszik bent”. Fontos visszaidézni: az évente, a nyári táborban lebonyolított szobaelosztásnál mindenki számára lehetővé tesszük a bentlakást, mindenkinek van saját ágya.