Minden gyors szociális, politikai, gazdasági és ökológiai változás ellenére létezik egy jelenség, ami legalábbis statisztikailag az elmúlt hatvan évben a szurguti hantik területén állandó maradt: 1950-ben a Szurguti járásban 243 család volt réntartóként regisztrálva, 2009-ben pedig 232 család. Az 1950-es években, amikor a rénszarvastenyésztés a területen (legalábbis kvantitatív értelemben) virágkorát élte, 7769 rénszarvast tartottak a Pim és Tromagan folyók mentén, 2009-ben pedig 7668-at.1 Akkoriban a rénszarvasoknak pontosan a kétharmada a kolhozok tulajdonában volt, ma viszont minden rénszarvas magántulajdonban van. A tromagani hantik viszonylag kis nyájakat tartanak családi földjeiken; ezek nagysága egy tucat állattól alig száz fölöttig terjedhet. Az évszakok változásával a szálláshelyek és ezzel együtt a rénszarvaslegelők is cserélődnek ezen a területen. Télen a védett erdőt részesítik előnyben, ahol a rénszarvasok a laza hó alatt rénzuzmót találnak. A tavaszi legelők, ahol a rénszarvasok ellenek, a nyitott mocsáron fekszenek, ahol a hótakaró először kezd olvadni, és friss zöld növényzet jelenik meg. A szúnyoginvázió kezdetén, azaz kora nyáron füstölőket gyújtanak a rénszarvasok számára épített pajtákban, és így a rénszarvasok a lakóházak közelében maradnak. A rénszarvaslegelőket az utóbbi években az olajmezők közelében egyre inkább több kilométer hosszan bekerítik, egyrészt hogy megakadályozzák, hogy a rénszarvasok az olajmezőkre tévedjenek, másrészt hogy a medvéket és az orvvadászokat távol tartsák. Az összezsugorodott legelőterületek egyes réntartókat arra kényszerítettek, hogy tápot is adjanak a réneknek. Amíg régebben télen a rénszarvast fagyott vagy szárított hallal etették, addig minden réntartónál, akit télen látogattam meg, megfigyelhettem, hogy manapság már iparilag előállított száraztakarmányhoz (orosz kombikorm) folyamodnak, melyet részben a kőolajcégek bocsátanak a rendelkezésükre kárpótlás gyanánt.

 

 

A rénszarvastartás azonban nincs annyira biztonságban, mint azt a fenti számok alapján gondolhatnánk. A Jugan folyó mentén élő hantik az 1950-es években még kb. 500 rénszarvast tartottak, melyeknek majdnem fele magántulajdonban volt, de időközben ott a réntartás teljesen megszűnt. Ugyanígy alig tartanak már rénszarvast az Ob közelében és az Obba torkolló folyók utolsó szakaszán, hiszen itt az emberi tevékenység hatására majdnem az összes rénszarvaslegelő megsemmisült.3

 

 

A réngazdálkodást a Szurguti járásban 2009-ben 15,4 millió, 2008-ban 16,9 millió rubellel támogatták. Ez a területen az összes mezőgazdasági támogatás 2,7%-a volt.6 Ahogy nekem a magánrénpásztorok beszámoltak, ez az egyik oldalról közvetlen támogatást jelent, melyet minden réntartónak minden felnőtt rénszarvastehénért fizetnek, a másik oldalról viszont az állatorvosi ellátás finanszírozását jelenti. Ennek az államilag finanszírozott „állatorvosi szolgálatnak” a szurguti munkatársai minden évben vagy helikopterrel, vagy szárazföldi szállítási eszközzel felkeresik a magánréncsordákat, hogy oltást és vitamininjekciót osszanak szét. A szükséges helikopterutakat a fenn említett patronálás (sefsztvo) keretein belül javarészt a kőolajcégek finanszírozzák.