Megyek. Felmentem az egyik tó partjára, és egy bucka mögül hirtelen egy kacsa tűnt fel. Lekaptam a fegyvert a vállamról, a patront már indulás előtt belekészítettem, rátettem az ujjam a ravaszra, és megcéloztam a kacsát. Legmagasabb istennőnk, védelmezőnk! Milyen jó, hogy nem húztam meg a ravaszt! Látom ám, hogy a felnőtt kacsamama után hosszú libasorban aranyos kiskacsák úsznak, mintha egy szálra lennének felfűzve, úgy követik az anyjukat. Csendesen a földre tettem a fegyvert, vigyáztam, hogy még a vad rozmaringot se érintsem meg. Nézem a kiskacsákat, örül a szemem és a szívem, hogy milyen gyönyörű a természet. Melegen süt a nap, könnyű szellő fújdogál, szinte kegyelem van a lelkemben!

Amikor a kacsák már távolabb úsztak a parttól, fogtam a puskámat, és elindultam a szálláshely felé. Hát, így mentem azon a napon vadászni. Ezután sem madarakra, sem állatokra soha nem emeltem fegyvert.