A rokonsági terminológia azonban nem csak valós vérrokonságon belül használatos. A hanti nemzetség fogalmát sokan próbálták meghatározni, de talán éppen a bevezetőben is említett területi változatosság miatt maga a fogalom is változékony. A szakirodalomban használatos ismérveket a szinjai adatokkal összhangba hozva arra jutottam, hogy a nemzetség mint csoport összetartozásának egyik jele, hogy tagjai egymás között ’bátyát-öcsöt keresnek’, azaz egymást bátynak-öcsnek tartják és nevezik (természetesen ez a női rokonokra is vonatkozik, csak a jelenség neve „férfias”). Ez azt jelenti, hogy a nemzetség tagjai, akik nem feltétlenül vérrokonok, legalábbis nem tudják egy közös ősig visszavezetni származásukat, rokonként tekintenek egymásra. Egy nemzetségben több ágazat is lehet, amelyek önmagukon belül ismert közös őstől származnak. A nemzetség összetartozását a vérrokonság lehetősége és a rokonsági terminológia használata mellett közös vezetéknév, közös település és temető, vallási és reinkarnációs közösség és saját nemzetségnév használata jellemzi. Alapvető fontosságú a csoporton belüli házasodás tilalma. Ezek a meghatározó jegyek azonban csoportonként más-más formát ölthetnek. Így az általuk kijelölt „elvi nemzetség” és a valóságban megfigyelhető nemzetség között jelentős eltérések lehetnek.

 

 

A vérrokonság, a közös falu, a közös vezetéknév és a reinkarnációs rendszer egymáshoz való viszonyát jól illusztrálják az egyes falvakban élő, azonos vezetéknevű ágazatok családfái, melyeken a vérrokonság és a házassági rokonság mellett a reinkarnáció is szerepel. Látható, ahogy átnyúlnak egymáson a kisebb csoportok határai.

 

 

Egyes meghatározó jegyek például az egész csoportra jellemzőek lehetnek, míg mások csak ágazati szinten jelennek meg. Ennek megfelelően az adott nemzetségre vonatkozó, a nemzetség ismérveinek valós megjelenési formáit bemutató sematikus ábra (16.7. ábra) nemzetségenként máshogy alakul.