Ez az elmélet sok mindent jól tudott modellezni a szókészlet jellemzőiből. Vegyünk egy példát: a folyóvizek elnevezéseit az értől, csermelytől a folyamig. A mezőelmélet szerint a szójelentések együttese hézagmentesen fedi le az érintett mezőt, vagyis mindenféle vízfolyást meg tudunk nevezni: ér, csermely, patak, folyócska, vízfolyás, folyó, folyam. Az elnevezések akkor is lefedik ezt a mezőt, ha egy nyelvet vizekben gazdag helyen beszélnek, és ezért nagyszámú elnevezés jött létre a különböző méretű, sebességű, vízhozamú stb. vízfolyások jelölésére – de akkor is, ha sokkal kevesebb áll rendelkezésre, a nyelvek ugyanis nem egyformán strukturálják a mezőket. Ugyanez megfigyelhető a rokonságnevek esetében is. A magyarban van testvér szó, amely a viszonylagos korról, valamint a nemről nem informál, de sok nyelvben nincs hasonló. Más nyelvekben viszont van csak nemre utaló ’testvér’ jelentésű szó, mint az angol brother és sister. A mai magyarban azonban a húg/nővér, öcs/báty használatos, amelyek azt is kifejezik, hogy a viszonyítási személynél – amelyet egó-nak neveznek a rokonságnevek kutatásában – fiatalabb vagy idősebb fiú- vagy lánytestvérekről van-e szó (a hanti rokonságnevek rendszeréről pedig könyvünk 16. fejezetében lehet bővebben olvasni). Vagyis ugyanazt a jelentésmezőt a nyelvek különféle szempontok szerint és más-más számú almezőre oszthatják fel.

A mezőhöz tartozó szavak jelentései kölcsönös függésben vannak. Egy-egy szójelentés megváltozása (bővülése, szűkülése) magával vonja a mezőhöz tartozó más szavak jelentésének módosulását is. Például bizonyára sokan másképpen használják a lila és a rózsaszínű szavakat, amióta gyakorta használatos a magyarban a ciklámen, a pink és a magenta színnév is, mert úgy érzik, pontosabban jelölnek egy-egy árnyalatot. Ekkor a lila és a rózsaszínű a mező kisebb részét fedik le.