A táplálkozási szokások megváltoztatása nem könnyű feladat. Az ízpreferenciák, a mennyiségre, a megszokott ételtípusokra vagy a napi kalóriabevitel elosztására vonatkozó étkezési szokások gyermekkortól fogva, évtizedek rögzült megszokása mentén alakulnak ki. Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy a teljes étrend és az étkezési szokások gyökeres megváltoztatása az esetek jelentős részében sem nem szükséges, sem nem ajánlott. Ugyanakkor már néhány alapvető változtatás is jelentős egészségügyi előnnyel járhat, amely a koszorúér-betegség esetén a legfőbb kockázati tényezők – túlsúly, magas vérnyomás, magas szérum-koleszterin-szint, magas vércukorérték – csökkenésében is megmutatkozhat.

Egy akut koronáriaszindróma, szívsebészeti beavatkozás vagy a koszorúér-betegség diagnosztizálása után javasolt az egyénnek fontossági listát felállítania étkezési szokásai terén (lásd az Európai Kardiológus Szövetség ajánlását), és a lista legfontosabb pontjaitól elindulva fokozatosan, egyszerre csak egy-egy módosítást, egy-egy apróbb változtatást beemelni táplálkozási szokásaiba. Amikor e szokás megszilárdult, és megvalósítása könnyebben megy, új módosítás beemelése válik lehetővé, de az étkezési szokások módosítása kapcsán is hangsúlyozandó, amiről fentebb már szó esett: elköteleződés, erős szándék, tervezettség nélküli, vagy egyik napról a másikra történő, impulzív, illetve túl jelentős változtatások ritkán vezetnek hosszú távú sikerhez, márpedig, mint majdnem minden egészségviselkedés, úgy a táplálkozás esetén is igaz, hogy valódi pozitív hatásuk csak a hosszabb távon, rendszeresen követett és fenntartott szokásoknak lehet. Ennek érdekében fontos pozitívan keretezni e módosításokat: nem lemondásokat és korlátozásokat kell látni e változtatásokban, hanem az étrendi szokások olyan módosítását, amelyek lehetővé teszik a jobb életminőség és prognózis elérését.

A táplálkozási szokások módosításához – a fent hangsúlyozott, lépésről lépésre történő változtatás elvének szem előtt tartása mellett – jó alapot adhat a korábban bemutatott HAPA-modell.

Egy általános elméleti modellről lévén szó fontos kérdés, hogy adott betegcsoportnál, adott egészségviselkedés esetén mely tényezők vesznek részt ténylegesen a folyamatban és járulnak hozzá adott egészségmagatartás kialakításához, megváltoztatásához. Ezt felderítendő egy hazai vizsgálatban [78] közel 120, bypassműtéten (CABG), illetve katéteres értágító beavatkozáson (PTCA) átesett koszorúérbeteg személy táplálkozási szokásainak alakulását követték nyomon a beavatkozást követő fél évben, megvizsgálva, hogy a HAPA-modell mely elemei játszanak szerepet az étkezési szokások alakulásában.

A vizsgálat eredményei alapján (lásd a 70. kitekintő ablakot) elmondható, hogy az egészséges táplálkozáshoz kapcsolódó viselkedéses szándék kialakulásában a cselekvés végrehajtásához kapcsolódó személyes hatékonyság érzése, valamint a pozitív kimeneti elvárások együttesen vesznek részt. Továbbhaladva a modellben látható, hogy mind a cselekvés-, mind a megküzdéstervezés fontos szerepet tölt be a folyamatban, és a megküzdéstervezés a cselekvéstervezés lépésére épül. Figyelembe véve e kutatás hosszmetszeti természetét feltételezhető tehát, hogy a megküzdéstervezés a viselkedés hosszú távú fenntartásában fontosabb szerepet játszik, mint a cselekvéstervezés, így a megküzdési tervek a tényleges viselkedés közvetlenebb bejóslóit jelentik, mint a cselekvésre vonatkozó tervezés.

Ekként elmondható, hogy miután az egyén megtervezte, hogy mikor, hol és hogyan fogja kivitelezni az adott viselkedést (cselekvéstervezés; például több zöldség és gyümölcs fogyasztása), optimális esetben elképzeli a lehetséges nehézségeket is (például nincs ideje piacra menni friss zöldségért), amelyek akadályozhatják annak végrehajtását, és kidolgozza a lehetséges alternatív utakat (megküzdéstervezés; például mindig tart otthon fagyasztott zöldséget ilyen esetekre), ami végül lehetővé teszi, hogy mégis a kívánt módon járjon el. Lévén, hogy alternatív megoldásokat csak azt követően tud kidolgozni az egyén, hogy az elsődlegesen kivitelezni kívánt megoldást már megtervezte, így a megküzdéstervezés csak a cselekvéstervezésre épülve nyer értelmet. [79]

Végezetül a társas támogatás tényezője is része lett a modellnek, ahogy látható, erős statisztikai kapcsolattal beékelődik a szándék és a cselekvéstervezés tényezői közé, erősítve a modell magyarázóerejét. Ezen eredmények arra utalnak, hogy a társas támogatás fontos és szerves részét képezi az egyén táplálkozási viselkedését leíró folyamatnak. Ahogy ismert, [80] sok viselkedés esetén – azok megértéséhez, módosításához – nem elegendő az egyén szintjét elemezni. A táplálkozási szokások társas, kulturális és ökológiai meghatározottsága ekként széleskörűen alátámasztott (jó példája ennek, hogy a legtöbb kultúrában akár családi ünnepek, akár baráti vagy hivatalos összejövetelek az esetek jelentős részében az evés-ivás köré szerveződnek, ahogy az is régóta igazolt tény, hogy mindenki többet eszik társaságban, mint egyedül). [81, 82, 83] Feltételezhető ezért, hogy amikor a táplálkozási szokások módosításáról, egészségesebbé formálásáról van szó, a társas környezet hatása és támogatása alapvető. Ugyanakkor az is valószínűsíthető – jelen eredmények erre utalnak –, hogy a fontos mások (család, barátok) támogatását jelentősen befolyásolja, hogy megjelenik-e mindenekelőtt az egyénben a változás szándéka. Ennek hiányában a társas környezet úgy érezhetné, hogy „zárt kapukat dönget”, és kívülről erősíti ott a változást, ahol az arra irányuló szándék belül hiányzik. Fontos tehát, hogy az egyén kifejezze abbéli szándékát, hogy változtatni szeretne étkezési szokásain, és kérje a hozzá közel állók támogatását, segítségét ebben.

Ezen eredmények azt mutatják tehát, hogy valójában a család és a barátok támogatása segít az egyénnek a viselkedéses szándékait először konkrét tervekbe, majd a tényleges viselkedésbe fordítani. Ez különös hangsúlyt kap, figyelembevéve, hogy e kutatásban a résztvevők 2/3-át férfiak teszik ki. A gendermedicina kutatásaiból jól ismertek az egészségviselkedések terén megjelenő nemi különbségek (lásd a IV.3.4.5.1. fejezetet), ahogy az is valószínűsíthető, hogy elsősorban a nők gondoskodnak családjuk táplálkozási szokásairól. Lévén, hogy jelen vizsgálatban főként férfiak vettek részt, a feltételezés, miszerint esetükben a körülöttük élő személyek (például a feleségük) támogatása és – valószínűleg – hathatós közreműködése az egészségesebb táplálkozásukban alapvető jelentőséggel bír, megalapozottnak tekinthető.

Összegezve a fentieket, és levonva az eredményekből fakadó gyakorlati következtetéseket, számos megállapítás tehető a magyar koszorúérbetegek (egy csoportjának) táplálkozási szokásai kapcsán.

A viselkedéses szándék kialakításában és növelésében a személyes hatékonyságérzés fejlesztése és a pozitív következmények hangsúlyozása84 tűnik leginkább célravezetőnek (lásd a 71. kitekintő ablakot). A személyes hatékonyságérzés fejlesztéséről fentebb (lásd az V.3.1.3.6. fejezetet) már szó esett. A pozitív következmények végiggondolása, tudatosítása, amelyek a viselkedés megváltoztatásából fakadnak, szintén jelentős motivációt adhat. A viselkedéses szándék kialakulása után – ahogy ezt jelen kutatás igazolta – részletes tervek kidolgozása segítheti az egyént a szándékot tényleges viselkedésbe fordítani. A cselekvésre vonatkozó tervek kialakításához megfelelő alapot adhatnak az úgynevezett SMART-alapelvek – a tervezett viselkedés legyen konkrét, viselkedések szűk körére szabva (specific), mérhető (measurable), adott személyhez illesztett (applicable), reális (realistic) és időhöz kötött (kivitelezésében és ütemezésében egyaránt, time-bound). [79, 85]

Fontos hangsúlyozni ugyanakkor a tervek rugalmasságát. Ha az egyén a mindennapokban úgy tapasztalja, hogy túl sok időt, energiát stb. igényel a tervei megvalósítása, a tapasztalatok függvényében e tervek módosíthatók, új tervek dolgozhatók ki, amelyek jobban illeszkednek a tényleges lehetőségekhez és körülményekhez.

Noha a fent bemutatott vizsgálat nem tudta igazolni, ám az önszabályozás (a HAPA-modellben önmonitorozás) tényezőjének igen fontos szerepe van számos egészségviselkedés megváltoztatásában.

A kapcsolat hiányát a fenti vizsgálatban magyarázhatja, hogy talán más változóknak erősebb, közvetlenebb hatásuk van az egyén táplálkozási szokásaira, mint az önszabályozásnak. Egy tanulmányban89 például arra hívják fel a figyelmet, hogy a tervezés és a tényleges egészségviselkedés közé sikerrel és igen nagy hatékonysággal beilleszthetők az úgynevezett előkészítő viselkedések, ami a későbbi viselkedés legközvetlenebb bejóslójává válhat. Jelen vonatkozásban tehát elképzelhető, hogy az elsődlegesen szokásjelleggel működő táplálkozás esetében nem a tudatos önszabályozó stratégiák – mint a tervezés vagy az önmonitorozás – vezetnek el közvetlenül a viselkedéshez, hanem az előkészítő cselekvések. Könnyen belátható, hogy ha az egyén nem vásárol zöldséget és gyümölcsöt, mielőtt hazatér, mind a tervezés, mind az önmonitorozás stratégiái kudarcot vallanak, hiszen ténylegesen nem lesz számára elérhető az étel, amit elfogyasztani tervezett. Ezen előkészítő viselkedések tehát feltehetően szintén jelentős szerepet töltenek be e folyamatban.

Ezzel együtt, épp az étkezési szokások berögzültsége okán, az önszabályozás stratégiái igen fontos szerepet kapnak azok megváltoztatásában. Az önmonitorozás/önszabályozás a személy tudatos erőfeszítését jelenti, amelynek eredményeként az automatikus, megszokott válasz (viselkedés) helyett a szándékával megegyező választ adhatja adott szituációban. [31] Az étkezési szokások kapcsán különösen igaz, hogy sokszor az egyén tudatos figyelem vagy átgondolt szándék nélkül is enni kezd (például nassolás a tévé előtt anélkül, hogy éhséget érezne). Ahogy erről már szó esett, a napló- vagy naptárvezetés lehetővé teszi az egyénnek a folyamatos önmegfigyelést, amely sikerrel vezethet az egészségre kedvező viselkedés kialakításához [90, 91] (lásd a 73. kitekintő ablakot).