Egy krónikus betegséggel való együttélés esetén az egyénnek számos feladattal kell szembenéznie: a gyógyszerelés, az életmódbeli változtatások, a tünetek változásának követése, a hosszú távú szövődmények megelőzése mind az egyén mindennapi felelősségvállalását igénylik. E feladatokat összefoglalóan a betegséghez kapcsolódó szelfmenedzsmentnek vagy öngondoskodásnak nevezhetjük. Kutatások [204] sora igazolja, hogy azok a betegek, akik megfelelően menedzselik betegségüket (egészséges étrendet folytatnak, rendszeresen mozognak, követik a gyógyszeres előírásokat stb.), jobb fizikai állapotról számolnak be: kevesebb tünetet észlelnek magukon, jobb a funkcionális kapacitásuk, és kevesebb panaszt észlelnek. Ennek ellenére a betegeknek csak igen kis százaléka követi a terápiás előírásokat, ami feltételezi, hogy nehézséget jelenthet számukra az új szokásoknak, viselkedésmódoknak a mindennapokba illesztése. A mindennapi öngondoskodás valóban idő- és energiaigényes feladat, és a beteg személy rövid távon nem mindig érzi annak pozitív hatását akár a szomatikus, akár a pszichés állapotát tekintve. Ahogy erről már szó esett, pszichés állapotok – mint például a depresszió és az azzal gyakorta együtt járó energia- és motivációhiány – megnehezíthetik a beteg személy öngondoskodását, miközben a terápiás előírások be nem tartása miatti önvád, akár tehetetlenségérzés visszahatva tovább fokozhatja a negatív érzéseket. Ezzel szemben azok a betegek, akik képesek a betegséghez történő mindennapi alkalmazkodás feladatait megfelelően teljesíteni és (jelentős) részben ennek nyomán jó pszichés státuszról és hangulati állapotról számolnak be, inkább törekednek betegségük menedzselésére és a szükséges életmódbeli változtatások kivitelezésére, ami aztán pozitívan visszahat hangulati állapotukra is.