Ami a műszaki szakszövegek fordításának vizsgálatát illeti, Zabóné Varga megállapítja, hogy a magyar nyelvű fordítástudományi szakirodalom „annak ellenére sem foglalkozik a műszaki fordítás elméletével és gyakorlati kérdéseivel, hogy ma már egyértelmű tényként lehet megállapítani, hogy a fordítandó szövegek jelentős része ezen a területen készül” (Zabóné Varga, 2015, 44). Üdítő kivétel például Ráskó Zoltán munkája, aki műszaki – azon belül is járműipari – szakszövegek fordításának sajátosságait vizsgálja (Ráskó, 2011). Igaz, Ráskó munkája is inkább gyakorlatinak tekinthető, mintsem elméletinek, és inkább az ismeretterjesztő kategóriába sorolhatnánk. Egy nagyon fontos gyakorlati szempontot mégis kiemelnénk.

 

 

Ez a meglehetősen gyakorlati szempont nem szerepel a természettudományos–műszaki műfajra jellemző „általános” fordítási szabályszerűségek között, amelyeket Stolze a következőképpen foglalt össze (Stolze, 2005):

 

 

Ahogy Stolze írja, a természettudományos–műszaki műfaj esetében a forrásnyelvi és a célnyelvi szöveg olvasóinak ismeretei nagyon hasonlóak egymáshoz, ezért a fordítás során a nyelvi közvetítőnek nem szükséges további hozzáigazítást végeznie – mint például a marketingszövegek esetében. Napjainkban viszont egyre inkább jellemző, hogy sem a forrásszöveg készítőjének, sem a fordítás készítőjének nem azonos a szöveg megértéséhez szükséges háttértudása az olvasókéval. Ugyanis nemcsak a műszaki szakszövegek mennyisége, de a szakterületek száma is rohamosan nő. A gyakorlatban lassan nem elvárható, hogy a műszaki szakszöveg írását és fordítását végző személy egy személyben nyelvi szakember és a szakterület magasan képzett szakértője is legyen. Ezért egyre inkább kiemelt szerepet kapnak azok az információkezelési módszerek, amelyek oly módon teszik hozzáférhetővé a tudást a szakterületen eredetileg nem annyira jártas nyelvi közvetítők számára, hogy a lehető legrövidebb idő alatt érhessék el az információkat.