Történelmileg a fennálló nemzetközi rendszerek jelentős hányada egy nagy, rendszerszintű háború eredményeként bomlik fel. Sokan a 2022 februárjában kirobbant orosz–ukrán háborút tartják ilyennek, jelen sorok szerzője azonban úgy vélekedik, hogy inkább Oroszország globális hatalmiságának visszaszorulása váltotta ki a határaink mentén is zajló nemzetközi fegyveres konfliktust.

A nemzetközi kapcsolatok egyes elméleti szakértői szerint a liberális nemzetközi rendszer fennmarad ugyan, de átalakul, és – ahogyan Ikenberry fogalmaz – szükségképpen magában kell foglalnia a nem nyugati hatalmakat is (Ikenberry, 2018).

Más elméleti szakértők, így a nemrégiben Magyarországon járt Mearsheimer szerint a liberális nemzetközi rendszer, amely téves premisszákra épült – például a demokrácia világméretű elterjesztésének elvére – eleve kudarcra volt ítélve, így szükségképpen valamilyen új rendszer alapjai körvonalazódnak, amelyben olyan államok is helyet követelnek maguknak, mint Kína vagy India (Mearsheimer, 2019).

A klímaváltozás jelentős mértékben szűkítheti az állam területi szuverenitását. A nemzetközi kapcsolatok egyik alapszereplője az állam, amely területi és személyi szuverenitással rendelkezik, vagyis fennhatóságot gyakorol az általa ellenőrzött terület, illetve állampolgárok fölött. A klímaváltozás bizonyos jelenségei – például a globális felmelegedés következtében megolvadó jéghegyek – megemelik a tenger vízszintjét, és ezáltal szárazföldi területeket, városokat tüntethetnek el. A tengerszint 1880 óta átlagosan 21–24 centiméterrel emelkedik, de az elmúlt két-három évtizedben a növekedés felgyorsult. A világ lakosságának 30 százaléka olyan tengerparti településeken él, amelyek ki vannak téve a fenti folyamatoknak (Lindsay, 2022). Néhány állam, amely közel a tengerszinten fekszik, fokozott veszélynek van kitéve. Egyes csendes-óceáni szigetek – például Kiribati – vagy az Indiai-óceánon a Maldív-szigetek területének jelentős hányada víz alá kerül az évszázad végére, alkalmazkodásra/áttelepülésre kényszerítve az ott élő állampolgárokat.

A klímaváltozás a biztonság/biztonságiasítás szemszögéből is vizsgálandó. Például a globális felmelegedés felelőssé tehető azért, hogy az állam egyes területein élő közösségek harmóniája megbomlik. E helyütt azonban érdemes felhívni a figyelmet arra az általános tudományos kérdésre, hogy egyes kihívások nem kizárólag a klímaváltozás számlájára írhatók, hanem úgynevezett multikauzális magyarázattal írhatók le. A klímaváltozás többnyire együtt jár olyan kormányzati hibákkal, amelyek önmagukban felerősítik/multiplikálják egymást. Például a 2011-ben kirobbant arab tavasz súlyosan érintette Szíriát, ahol a határ menti Deraa mezőgazdasági településen kezdődtek a tüntetések. A felkelés elsődleges kiváltó oka a vízkészletek elapadása és a mezőgazdasági tevékenység ellehetetlenülése volt, ami részben visszavezethető arra a szárazságra, amely 2007 és 2010 között sújtotta a közel-keleti államot (Kelly et al., 2015). Azonban az Aszad-rezsim nem kezelte megfelelően a helyzetet – nem demokratikus körülmények közepette kormányzati hibák sorát követte el –, ami végső soron a megmozdulásokhoz, később pedig polgárháborúhoz vezetett. A világ egyes területein apadnak a vízkészletek. Az ívóvíz hiánya és az emelkedő hőmérséklet jelentős népességmozgások forrása, és ezáltal politikai feszültségek, fegyveres konfliktusok generálója. Erre talán az egyik legjobb példa a szudáni Dárfúr helyzete, ahol a sivatag terjeszkedése – a korábbi Basír-rezsim elnyomó és diszkriminatív politikájával párosulva – felborította a nomád és a letelepedett arab és afrikai törzsek közötti, évszázadok óta fennálló egyensúlyt. További példaként Pakisztán említhető, ahol 2022 nyarán a szélsőségesen meleg időjárás következtében megolvadó hó és jég a monszunesővel párosulva elöntötte az ország déli Szindh tartományának felét-kétharmadát.

A klímaváltozás révén a világ energiaellátása szempontjából előtérbe kerülnek a megújuló erőforrások, és háttérbe szorulnak a környezetszennyezőbb technológiák (pl. szén), ami a hatalmi-politikai és gazdasági viszonyokat is érintő geopolitikai átrendeződéseket alapozhat meg. A világgazdaság szempontjából kulcsfontosságú pozíciót töltöttek be a közel-keleti olajmonarchiák, amelyek Iránnal együtt a világ olajkészleteinek több, mint 50 százaléka felett rendelkeznek. Ha a szénhidrogének szerepe csökken, az értelemszerűen hatással lesz a térség politikai és gazdasági viszonyaira. Az energiakérdés különösen az Európai Unió gázellátása szempontjából kiemelt jelentőségű, hiszen a 2022 februárja óta tartó orosz–ukrán háború a szankciók következményeként átrendezi a beszerzési forrásokat. Oroszország főként az ázsiai országok irányába képes értékesíteni az egyes energiahordozókat; például Indiával a háború kirobbanása óta megsokszorozódott a kereskedelmi forgalma.

A klímaváltozás és az úgynevezett puha hatalom (soft power) között szoros összefüggést fedezhetünk fel. Más szavakkal megfogalmazva: azok az államok, amelyek politikájukban a klímaváltozást mint komoly felelősséget hangoztatják, jobb megítéléssel, nemzetközi imázzsal rendelkeznek. A másik oldalon azonban látni kell, hogy a klímaváltozás kérdését fel lehet használni politikai célokra is, és negatív színben lehet feltüntetni államokat. Ez a téma különösen az Észak–Dél viszonyrendszerben érdekes, ahol a fejlett nyugati államok azzal vádolják a feltörekvő Kínát és Indiát, hogy utóbbiak modernizációja nincs kellő figyelemmel a környezeti kérdésekre, és a karbongázok kibocsátásának abszolút szintje tekintetében világelsők.

A klímaváltozás kérdése a fentiekből adódóan hatással van az egyes államok külpolitikai döntéshozatalára, külpolitikai magatartására, sőt az államok egymás közötti kapcsolataira is. A 2015-ben az ENSZ égisze alatt tető alá hozott úgynevezett párizsi klímaegyezménynek jelenleg 195 részes tagállama van. A nagyobb kibocsátók közül Irán például nem ratifikálta a dokumentumot. Mint ismeretes, a Trump-adminisztráció 2020-ban kilépett az egyezményből, majd az Egyesült Államok 2021-ben visszalépett. A klímaváltozás tehát kooperálásra kényszeríti, ösztönzi az egyes államokat, ugyanakkor országok közötti konfliktusok forrása is lehet.

A klímaváltozás az államra leselkedő „fenyegetés-multiplikáló” hatással (threat multiplier) rendelkezik, vagyis felerősíti a meglévő kihívásokat. A klímaváltozás ilyen jellegű szerepe szorosan összekapcsolódik a biztonság és a biztonságiasítás (securitization), valamint a migráció és a klímamenekültek fogalmával. A klímaváltozás kapcsán gyakran fogalmazódik meg az a tézis, miszerint a fejlődő államokban a farmerek a demográfiai nyomás következtében nem figyelnek környezetükre, így megélhetésük alapja, a mezőgazdasági tevékenység ellehetetlenül, következésképpen lakóhelyük elhagyására kényszerülnek (klímamenekültek). Ez a nyugati politikai körökben biztonsági kihívásként jelenik meg, ergo biztonságiasítódik (ún. degradation narrative). A nemzetközi fejlesztéssel foglalkozó szakirodalmi vitáknak is része ez a tézis, amely kritikusai szerint csekély tudományos relevanciával bír, sokkal inkább a fejlettebb államok politikai elitjeinek diskurzusa. A téma kapcsán a legnagyobb vitát éppen a fentiekben idézett, 2011 óta zajló szíriai polgárháború hátterének kérdése váltotta ki. Jan Selby és szerzőtársai tanulmányukban nem kevesebbet állítanak, mint hogy az antropogén éghajlatváltozás instabilitást okozó hatása megkérdőjelezhető, és éppen a szíriai eseményeket hozzák példaként (Selby et al., 2017). A szárazság ténye nehezen vitatható, ugyanakkor a migráció nem vezethető vissza egyetlen tényezőre, a klímaváltozásra. Azt multikauzális tényezők, így az Aszad-rezsim által adott intézményi válaszok, illetve ezek elégtelensége és egyéb társadalmi, gazdasági és kulturális faktorok okozzák. A közvetlen kapcsolat a szárazság ténye és a szíriai fegyveres konfliktus között nehezen bizonyítható tudományosan (Selby et al., 2017).

A klímaváltozás és a gazdasági fejlődés (pl. gazdasági növekedés) között átváltások azonosíthatók (trade-off). Az egyes államok politikai vezetőinek részéről jelentős nyomás mutatkozik arra vonatkozóan, hogy a munkanélküliséget és/vagy a szegénységet felszámolandó gyorsabb gazdasági növekedést érjenek el, ami alapesetben az emisszió növekedésével jár, vagyis hátrányos a környezeti kérdések szempontjából. Ugyanakkor számos kutatás megállapítja, hogy nincsen a priori konfliktus a gazdasági fejlődés és a klímavédelem között (Swart, 2008). Általában a gazdasági növekedéshez felhasznált energia környezetszennyező, emissziót növelő hatását szokták kiemelni. A fenntartható fejlődés tehát egy olyan terminus, amely egyidejűleg tekintettel van az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljaira, valamint a környezeti kérdésekre. Napjainkban többnyire komplex intézményi, politikai és gazdasági jellegű, összehangolt cselekvésként szokták megfogalmazni a klímapolitikát, amely kivédi a fenti átváltásokat. A nemzetközi politikában azonban a klímaváltozás kérdésében jelentkező átváltások a nemzetközi fejlődéstanulmányoktól némiképpen eltérő jelentéstartalommal bírnak. A klímaváltozás – ahogyan a fentiekben láthattuk – egyes államok külpolitikáját jelentős mértékben meghatározó tényező lehet. A külpolitika a nyomásgyakorlás eszköze is lehet, amit jól szemléltet az amerikai–kínai viszony. Például az Obama-adminisztráció 2014-ben elhalasztott egy a Dél-kínai-tengeren tervezett hadgyakorlatot azért, hogy Kína támogassa a párizsi klímaegyezményt (Colgan, 2021). Mindez azt mutatja, hogy az államközi kapcsolatokban a klímaváltozás egy adott külpolitikai magatartást kikényszerítő eszközként is használható – általában a nemzetközi rendszer hegemón pozícióban lévő állama által.

A nemzetközi kapcsolatok szemszögéből a harmadik tényező a „megváltozott táj” (altered landscape) politikai következményeivel írható le. A megváltozott táj mint fogalom a klímaváltozás szakirodalmának gyakori témája, ugyanakkor a világpolitikában olyan környezeti változásokra utal, amelyeknek komplex hatásuk van (Colgan, 2021). Például az olvadó gleccserek katonai támaszpontok működését akadályozhatják, és befolyással lehetnek akár a globális ellátási láncokra is. De példaként az is említhető, hogy ha a globális gazdaságban a környezeti szempontok miatt csökken a szénhidrogének szerepe, akkor változni fog olyan régiók geopolitikai jelentősége, mint a Perzsa-öböl, az energiakereskedelem irányai pedig szintén átalakulnak.