A környezetvédelem és a klímakatasztrófa, az ezekről rendelkezésre álló növekvő információhalmaz által kiváltott szorongás egyre inkább napjaink részévé válik. Bár a környezeti problémák beazonosítása mára már megtörtént, a cselekvés sok helyen még várat magára. A természetbe való emberi beavatkozás mértéke elérte azt a szintet, amikor a probléma érzékelése elkerülhetetlenné vált, hiszen „a környezeti változásokkal összefüggésben minden pontban és tevékenységben megnyilvánuló lassú hatások is érnek mindnyájunkat, amelyek a levegő, a víz és a talaj szennyezettsége okán észrevétlenül mérgeznek bennünket, vagy amiket a táplálékkal veszünk magunkhoz anélkül, hogy ennek veszélyeiről tudomásunk lenne” (Orbán–Ujfaludi–Mika, 2015, 17). Ezért is fontos, hogy a környezetünkkel kapcsolatos pozitív értékrend már kicsi kortól része legyen a családi és az intézményes nevelésnek, hiszen az így kialakított szemlélet egy egész életen át hatással lesz a felnövekvő nemzedékekre. Környezetünk védelmének kérdése és a fenntarthatóságra nevelés szemléletének elsajátítása az oktatási-nevelési intézmények környezeti nevelésébe illeszthető, amelynek három fő elemét Molnár Katalin a következőkben látja: tudatosság és érzékenység a környezet és a környezeti kihívások iránt; tudás és megértés a környezeti kihívások aspektusában; valamint attitűdök és motiváció a környezeti gondok javítására (Molnár, 2016, 69).