A fordítóirodai gyakorlatban számos olyan mai, modern problémával találkozunk, amelyekre a fordítástudományi elméleti képzés vagy a szakirodalom nem feltétlenül ad választ. A fordítástudományi kutatások a fordítást, a fordítási szöveg (Károly, 2018/2007) készítését a mai napig elsősorban a fordító személye és a fordított szöveg szempontjából vizsgálják. A fordítást befogadó személyek rendszerint szintén abból a feltételezésből indulnak ki, hogy a fordítási szöveg magának a fordításnak a végterméke. Ugyanakkor – személyes tapasztalataink alapján – a célnyelvi szöveg mindig több ember keze munkája, pontosan úgy, ahogyan régen a kiadói gyakorlatban is. Egy kiadvány sosem kizárólag a szerző munkájának az eredménye. Mára a klasszikus szerkesztői munkakörök jó része eltűnt, de korábbi foglalkoztatásuk jogossága utólag sem vonható kétségbe. Ehhez hasonlóan a fordítás mint végtermék sem egyetlen ember munkájaként készül el, és a fordítón kívül számos más közreműködő dolgozik a folyamatban. A fordítástudományi szakirodalomban az elmúlt években egyre több tanulmány foglalkozott például a lektorálás kérdésével, de a gyakorlatban tapasztalt módszertani problémákra ez továbbra sem adott választ. A bonyolult, nyelvtechnológiával átszőtt és sok résztvevőt számláló folyamatok merőben más képet nyújtottak a fordításról, mint amiről a szakirodalomban olvashattunk.

 

Mi ebben a kötetben elsődlegesen a fordításra mint folyamatra fókuszálunk.

 

 

A lokalizáció folyamata szempontjából a fordításra gyakran mint a nyelvi elemek egyszerű helyettesítésére gondolnak (lásd Sprung, 2000; Pym, 2005). Pym, akit már a 2000-es évek elejétől foglalkoztat a lokalizáció fordítástudományi szempontú megközelítése, a következőképpen összegzi a problémát:

 

 

Azonban a fordítás terminus helyettesítése a lokalizáció terminussal indokolatlanná válik, ha a fordításra nem mint a szavak és mondatok egy az egyben történő megfeleltetésére gondolunk, hanem a szakirodalmi hagyomány szerint beleértjük a kulturális megfeleltetést is (lásd irodalmi fordítás, marketingfordítás stb.). Továbbá az úgynevezett nem nyelvi, illetve nyelvi feladatok valójában a fordításhoz szorosan kapcsolódó folyamatokat jelenthetnek. Például a lektorálás (egynyelvű és kétnyelvű lektorálás stb.) jogosan tekinthető a fordítási folyamat integratív részének, ahogyan több más olyan lépés is, amelyet nem kifejezetten fordításnak nevezünk, de a fordított, célnyelvi tartalom minőségének biztosítását szolgálja (minőség-ellenőrzés, terminológiai munka, a fordítandó tartalom előkészítése). Ami a műszaki dokumentáció írását és fordítását illeti, ennek besorolása sem egyértelmű – például a gyakorlatban sokszor csak a lokalizációs folyamat egy elemének tekintik ezeket.

 

 

Esselink munkái a 2000-es évek elejéről származnak, és vélhetően az eltelt időnek is köszönhető, hogy jó néhány állítása jelenleg erősen vitatható. Például a teljes forrásnyelvi szöveg és a folyamatosan frissített forrásnyelvi szöveg szembeállítása már nem állja meg a helyét, hiszen a korábbi szöveg frissítése szinte bármilyen fordítás során felmerülhet. Továbbá ma már kijelenthető, hogy a fordítandó szövegek a szakfordítási gyakorlatban a legritkább esetben „teljesek”. Sokszor csak arra van szükség, hogy egy szerződés egy-egy oldalát, egy tanulmány néhány oldalát lefordítsák, szakkönyvek egy-egy fejezetét módosítsák. Továbbá a „teljes” – „nem teljes” szöveg meghatározása bonyolult elméleti problémát vet fel, amelynek eredményeképpen könnyen eljuthatunk oda, hogy még az irodalmi szövegek esetében sem beszélhetünk teljes szövegről, hiszen gyakori jellemzőjük az intertextualitás.

 

 

A lokalizációs folyamatban részt vevő, nyelvi közvetítést végző szakemberek Pym szerint gyakorlatilag nem különböztethetők meg a fordítóktól, sőt a lokalizációval foglalkozó szakemberek gyakran rendelkeznek fordítási háttérrel (Pym, 2002). Mi több, az utóbbi időben a két tevékenység egyre jobban összemosódott, és a változások leginkább a tartalomfejlesztés irányába mutatnak. Agwu szerint Philipp Koehn, az Edinburgh-i Egyetem professzora azt mondta, hogy „ők [ti. a fordítók] egyre inkább tartalomfejlesztők, mintsem fordítók” (Agwu, 2016, 1121).