A szakszókészlet felosztására már több kísérlet is történt. Fóris a szóalak és a jelentés (funkció), valamint a kommunikáció (a köznyelvi alapú érthetőség) szempontjai alapján három nagy csoportot különböztet meg (Fóris, 2010a): 1. valódi szakszó, ezen belül 1.a. konkrét szakszó és 1.b. lexikai szakszó; 2. jelentésbeli szakszó; 3. köznyelvvel közös szakszó. Fóris osztályozásából kiindulva a szakember–laikus típusú, nyelven belüli fordítás esetén nem minden terminus „fordítandó”. A köznyelvvel közös szakszavak fordítása például teljes mértékben szükségtelennek látszik, hiszen azt a laikus ideális esetben éppúgy ismeri, mint a szakember. Például: erő, sebesség (fizika); összeg, különbség (matematika); sejt, bőr (biológia).

A jelentésbeli szakszó „a köznyelvi szóval alakilag megegyezik, de egy vagy több jelentésében különbözik tőle; pl. lóerő, zöld (az első a fizikában teljesítményt, a második egy elemi részecskét jelöl)” (Fóris, 2010a: 434). Tehát a jelentésbeli szakszó esetén a terminus alak tekintetében megegyezik egy más jelentésű köznyelvi szóval, ezért fordítás során nem használhatjuk célnyelvi ekvivalensként, hiszen az félreértéshez vezetne. Így jelentésbeli szakszó esetében a legjobb stratégia vélhetően a definíció vagy a parafrázis.

Ehhez a kérdéshez lásd még Heltai írását (Heltai, 2014, 299), aki a szóalakból kiindulva megkülönbözteti ugyanazon szó köznyelvi és terminusjelentését, amelyek között teljes és részleges elkülönülést állapít meg annak függvényében, hogy a két jelentés hat-e egymásra. Például a jóság szóalak világosan megkülönböztethető a köznyelvben és a függvények esetében, de a köznyelvi jelentés sok esetben átveheti a terminusjelentés komponenseit (például a cukor jelentésébe kezd beépülni, hogy szénhidrát). A köznyelvi és a terminusjelentés viszonyában a szerző hierarchiát állít fel: ha a köznyelvi jelentést a terminusjelentés határozza meg, akkor a terminusjelentés dominanciájáról beszélhetünk (pl. atom); ha a helyzet fordított, tehát a köznyelvi jelentés határozza meg a terminusjelentést, akkor nincs értelme a két jelentés megkülönböztetésének.

A valódi szakszó jellemzője, hogy „a köznyelvi beszélő nem érti, nem ismeri fel, jelentésében és alakjában is különbözik a köznyelvi szavaktól” (Fóris, 2010a, 434). A valódi szakszó kategóriáját további két alkategóriára bonthatjuk: konkrét és lexikai szakszóra. A lexikai szakszó által jelölt fogalom a köznyelvben ismert, viszont más nyelvi jelölővel illetik. Ebben az esetben tulajdonképpen egyszerű a dolgunk, hiszen csak a megfelelő köznyelvi szinonimát kell megtalálnunk. Gondot okozhat azonban, hogy gyakran nem valódi szinonimákról van szó, hanem csak részlegesekről (például hierarchikus vagy rész-egész viszony); például stroke – gutaütés – szélütés, illetve agyvérzés. Előfordulhat, hogy több szinonima is rendelkezésünkre áll, és lehetőségünk van arra, hogy a befogadó kognitív környezetének megfelelően válasszunk: pl. intralingvális fordítás – nyelven belüli fordítás – átfogalmazás.

Konkrét szakszó esetén sem a fogalom, sem a szóalak nem ismert a köznyelvben, ebből következően teljes köznyelvi szinonimát sem találhatunk; például: differenciahányados, predikátum.

A köznyelvi ekvivalensek kereséséhez először definiálnunk kell a terminusokat a fogalomból kiindulva. Lehetséges, hogy nem található megfelelő köznyelvi ekvivalens – ebben az esetben a körülírás vagy a parafrázis megoldásaival élhetünk.

Az írott, nyelven belüli fordítás során alkalmazott fordítási stratégiákat érdemes lenne párhuzamos korpuszokon, számszerűen is vizsgálni.