A kurrens szakirodalomban is inkább csak egy-egy összetett gondolatmenet (gyakran inkább tematikai-motivikus megközelítésű) argumentációjaként említődik a vers. Tarjányi Eszter a Bach-korszak spiritiszta szeánszainak lírai kornyomataként, Dávidházi Péter az Arany-életművön végighúzódó feltámadásmotívum és kiengesztelődés-poétika példájaként, Margócsy István a korai Petőfi-emlékezet túlzó nyelvhasználatának dokumentumaként, Milbacher Róbert és Németh Márta Arany János (bloomi) hatásiszonyának kifejeződéseként, míg Hász-Fehér Katalin a Kisebb költemények (1856) narratív kompozíciója szempontjából értelmezi az Emlényeket.5 Kivételnek tekinthető Halasi Zoltán költő teljességre törekvő, impresszionisztikus, alkalmi mikroelemzése, mely – követve Németh G. Béla egykori értékelését6 – sok kérdőjellel és iróniával, provokatív retorikai célzattal, de komoly és számításba veendő esztétikai fenntartásokat is megfogalmazott. Érvelése némely pontján „nem aktuális”, „biedermeieresen induló”, „vitrinbe való nipplíra”-ként értékelte a költeményt.7 Reményeink szerint egy olyan elemzés, mely a halál és a gyász kifejezhetőségének nyelvi-esztétikai lehetőségeit kutatja, talán a mű kételyeket ébresztő poétikai megoldásaira is magyarázatot kínálhat.