Pusztafi öltözete egyértelműen a költőre emlékeztet; magyaros viselet, Petőfi-gallér,1 melyek – az elbeszélő szerint – mind a költő zsenialitását, korát meghaladó ízlését igazolják: „tizennégy évvel megelőzte a divatot”. (29–30) A Nővilág is hasonló írást közölt a költő korát meghaladó öltözködéséről 1860 februárjában. Megjegyzendő, hogy Jókai az írás közlésének időszakában a Nővilág munkatársaként dolgozott, tehát akár ő is írhatta a cikket.2 Pusztafi arcának leírása szintén Petőfire üt, föltűnő azonban, hogy a testalkata már nem emlékeztet a gyenge és alacsony termetű költőre: „A költő magas, izmos alak, barna szabadon zilált fürtökkel, kicsiny bajusszal s nálunk szokatlan spanyol kecskeszakállal.” (29) Egy robusztus, heroikus megjelenésű férfit látunk – Petőfi öltözékében. Egyetérthetünk Hermann Zoltánnal, aki szerint Pusztafi megjelenése inkább a költő „szobrát”, kultikus imaginációját mintázza.3 Mintha reflektálna a korban elterjedt irracionális, mitizáló Petőfi-ábrázolásokra, melyeket korábban Gyulai Pál többször kritizált.4 Zeleji Róbert későbbi felesége, Szerafin észrevétele szerint megszólalásig hasonlít Pusztafira – e hasonlóság ágyaz meg a későbbi „karakterkettőzésnek”: „Ha az elébbinek le volna borotválva bajusza, szakálla, vagy ha egyszer mind a kettő körszakállt növelne, össze lehetne őket téveszteni.” (30)

Pusztafi jellemvonásai is Petőfire emlékeztetnek. Indulatos véleményt olvasunk a regényhősről, már mielőtt megjelenne a színen, vagy bármilyen tényszerű információt megtudnánk róla. Kolbay őrnagy érzelmes kifakadásban hangoztatja a bordalokból elterjedt, Csokonai mintájára elképzelt költő-sztereotípiát:5 „Ah! Hát versíró? Mint izé volt: az a Csokonai. Ismertem, az is nagy korhely volt; az is járt itt, mert itt szeretik a poétákat, a poéták meg a jó bort”. (17) Kolbay esetlen fogalmazása arra enged következtetni, hogy a regény mintha ironikusan mutatná meg a költő bohémságával kapcsolatos sztereotípiákat, melyeket a regény keletkezése idején többen – elsőként Gyulai Pál, s később maga Jókai – igyekeztek eloszlatni. A recepció kifogásolta, hogy Pusztafi éppen egy Jókaira emlékeztető szereplőnek segít házasodni, azonban a recepció által bírált leányszöktetés is fontos eleme a Pusztafi–Petőfi-megfeleltethetőségnek. Egyrészt eszünkbe juttatja a költő Szendrey Júliáért folytatott „szerelmi szabadságharcát”, másrészt csakugyan ismerünk egy „leányrablási kísérletről” szóló históriát: A tengerszemű hölgy emlékezik meg a Jókai és Petőfi között sokat emlegetett esetről.6 Mindemellett a költő forradalmi nézeteit tükrözi a lányszöktetés ügyében írt levél is. „Én, ki mindennemű zsarnokságnak esküdt ellensége vagyok, a szülői önkényt sem veszem ki a többiek sorából […]”. (35) Pusztafi szenvedélyes republikánus, s később vezéralakja a március 15-i eseményeknek. Az elbeszélő ironikusan teret enged a forradalmár bírálatának is. Az elvhű, konzervatív Kolbay indulatos véleménye jelzi, hogy a költő radikalizmusával korántsem értett mindenki egyet: „Micshoda? – kiálta fel a hadastyán magas pátosszal. – Rephublikhánush! S szabadon jár az ilyen dühös állath?” (18) Pusztafi számos kiadatlan politikai témájú költemény szerzője, ahogy Petőfi is 1874-ig.7 Emellett a regényhős alkotói szokásai, színészéletről vallott nézete és munkaetikája is a költőre emlékeztet, melyekről ugyancsak többször szó esett a korszakban.8

Azt láthatjuk tehát, hogy a Pusztafi–Petőfi-megfeleltethetőségre okot adó karakterjegyek jelentős része a korabeli sajtóban megjelent Petőfi-jellemrajzokban megtalálható volt. A regényalak így akár a Petőfi-diskurzus keretei között is értelmezhető, hiszen a narrátor ironikusan reflektál a költőről szóló túlzásokra, az elterjedt tévhitekre s a véleményével nem egyező állításokra.