Irodalmi pályája a Bach-korszak elején indult iskolai barátaival, Dalmady Győzővel és Győry Vilmossal „hármas szövetségben”. Első szépirodalmi dolgozatát rossz emlékű „pártfogója”,6 Vas Gereben közölte két részben a Budapesti Viszhang márciusi számaiban. Ismeretterjesztő cikkeket, humoros életképeket és hosszabb elbeszéléseket közölt a Friebeisz István-féle Délibáb Képes Naptárban, a Családi Lapokban, a Hölgyfutárban, a Budapesti Viszhangban, a Napkeletben. A lapokat hosszan lehetne sorolni, hiszen pályafutása végére szinte valamennyinél megfordult, olykor szerkesztőként is. Hamar összeköttetésbe került Vahot Imrével, előtte azonban még ő közölte folytatásokban Regényes rajzok Petőfi Sándor ifjukori éveiből című művét a Napkelet 1858-as évfolyamának július 4-től december 12-ig terjedő számaiban, majd az ő kiadásában jelent meg 1859 tavaszán könyv alakban is. Az addig csak kisebb prózai munkákkal jelentkező fiatal szerzőt a kezdetektől fogva vonzotta Petőfi alakja: korábbi (s későbbi) műveiben is előszeretettel idézett Petőfi-verseket.7 1857-ben elbeszélést írt a Magyar Néplapba a költő Vörösmartyval és Lisznyaival való találkozásáról,8 amely már a Regényes rajzok közvetlen előzményének tekinthető.

A Petőfi-könyv témája és főhőse azonban nemcsak a szerző érdeklődését jellemzi, hanem értelmezhető Vahot Imre – az elmúlt időben komolyabb szakirodalmi figyelem övezte9 – irodalmi vállalkozásainak tükrében is. Tudható, hogy Petőfi Sándor irodalmi mozgásterét egy ideig kifejezetten Vahot gazdaságilag jól átgondolt irodalompiaci stratégiái határozták meg.10 A szerkesztő azonban Petőfi eltűnése után is igyekezett szimbolikus és anyagi tőkét kovácsolni a költő emlékéből és verseiből.11 1855-től illusztrált kiadványokban közölte a költő már ismert verseit;12 1859-ben elsőként publikálta Petőfi egyik korai, A hűtelenhez (1838) című alkotását, megelőzve a verskézirat létéről tudomást szerző Hölgyfutárt és a költemény alternatív szövegváltozatát közlő Szeberényi Lajost.13 1856-ban egy arcképcsarnokban, 1857-ben a Napkelet félbeszakadt, „életnagyságú” képes panteonjában szerepeltette a portréját. 1858-ban egy lapjában közölt íróportré úgy mutatta be a szerkesztőt, mint a „fiatal költők apját”, akinek Petőfi az egész karrierjét köszönhette.14 Noha Vahot valamelyest elhárította ezt a túlzó méltatást egy szerkesztői megjegyzésben, más esetben maga is előszeretettel dicsekedett Petőfi irodalmi sikereiben betöltött szerepével. Emlékirataiban például a következő szavakat adta Petőfi szájába: „oh Imre pajtás, csak én tudom azt, mily nyomorból rántottál ki, – a te segélyed, a te felkarolásod nélkül elvesztem volna a szemétdombon, mint egy jelentéktelen szalmaszál.”15 1857-ben Szendrey Júlia Három rózsabimbó című, Napkeletben közölt (költőként) debütáló verse köré szervezett kisebb kampányt az eltűnt férj nevét is fölhasználva.16 1861-ben Petőfi-család néven árusított arcképsorozatot, mely Petőfi szüleit, testvérét, gyermekét és feleségét ábrázolta.17 Szilágyi Márton arra hívja föl a figyelmet, hogy Vahot féltve őrizte a Petőfiről szóló emlékeit az 1870-es években is, mert azokat vidéki föllépéseire tartogatta,18 ezek egy részét könyv formájában – egy 1884-ben megjelent Petőfi-életrajz mellett – a fia adta ki 1880-ban, már Vahot halála után.19

Persze Petőfi emlékéből nem csak a dörzsölt irodalmi vállalkozó próbált profitálni. A nagy érdeklődésre tekintettel valamennyi lap igyekezett különböző tartalmakat közölni a költőről, s a konjunktúrát ki is szolgálták a közelebbi hozzátartozók, az egykori cimborák s a lelkes Petőfi-rajongók. Ebben a kontextusban mutatkozik meg Vahot vállalkozói működésének egy jellegzetes vonása: a szakadatlan versengés. Ahogy már az 1840-es években a Még egy tisztújítás című vígjátéka Nagy Ignác Tisztújításával konkurált,20 úgy az 1850-es években is szüntelen rivalizált, s vállalt konfliktusokat. Szemléltetésképpen utalni lehet a Napkelet 1857. január 22-i és december 20-i (3. és 50.) számának Lapszemle, Nyilatkozat és Szerkesztői sürgöny rovataira, melyekben például a „két p. forint díjazásra” sem méltatott Gyulai Pál; „a Nővilág nőtlen és világtalan szerkesztője”, Vajda János; valamint „az elmésség valódi fullánkja nélkül élczeskedni és személyeskedni” próbáló Tóth Kálmán is a szerkesztő maró gúnyainak céltáblájává vált.21 A neoabszolutizmus alatt talán Tóth Kálmán és divatlapja lehetett fő vetélytársa.22 1856-ban Vahot a Hölgyfutár mohácsi csatáról készített nagy sikerű műlapját kritizálta hevesen a kép – általa vélt – pesszimista történelmi önszemlélete miatt; majd egy saját, pozitívabb nemzetfölfogású Mátyás-képet árusított a maga kiadásában.23 Beszédes, hogy amikor 1857-ben a lapjához csábította Szokoly Viktort, a pályakezdő író lelkére kötötte, hogy ha esetleg a Hölgyfutár jövedelmezőbb állást is kínálna neki, mindenképpen tartson ki a Napkelet szerkesztősége mellett, „s nem fogja megbánni”.24 Vahot konkuráló irodalmi működésének mélyebb elemzése nélkül is belátható, hogy Szokoly Petőfi-regénye egy erősen versengő irodalompiaci térben jelent meg a Napkelet hasábjain; éppen azután, hogy a Hölgyfutár 1858-ban – egy előfizetési akció keretein belül – az olvasóinak ajándékozott egy nagy sikerű, Petőfi Debrecenben 1844-ben című litográfiát, mely a regénnyel egészen megegyezően a költő irodalmi beérkezése előtti, vándorszínészi korszakát ábrázolta.

A Petőfi-könyv első megjelenését nem követte különösebb sajtóvisszhang: 1859-ből hirdetések is csak elvétve találhatók róla.25 Elképzelhető, hogy Vahot rosszul időzítette a kiadást, s a művet övező hallgatás az 1859 tavaszán kirobbanó szárd–francia–osztrák háború miatt szigorodó cenzurális viszonyokkal magyarázható. A nehézkes debütálás után 1860. április 22-én a Napkelet hírrovata közölte, hogy Szokoly regényének egy év után már a harmadik kiadását tervezik, s Rosner Lipót megkezdte a német nyelvre fordítását is.26 Azonban német fordításnak nem található nyoma, s a regénynek csak 1862-ben lett második, átnevezett kiadása. A népszerűsítő szándékú hírlapi kacsa mindenesetre végigfutott a sajtóban: átvette például a Vasárnapi Ujság, a Hölgyfutár és a Nép Ujsága is.27 Ugyan az 1862-es edíció fogadtatása arra utal, hogy a könyvnek már a második (három évvel későbbi) kiadása is figyelemre méltó sikert jelenthetett a korabeli könyvpiaci viszonyok között, s a regény körüli hallgatást a lappangó kánonhoz való tartozása, azaz populáris jellege indokolta, azonban ez az értékelés csak az 1859-es kiadás pontos példányszámainak ismeretében volna minden kétséget kizáróan elfogadható: „E könyv érdekét eléggé bizonyitja a czimlapon olvasható e két szócska: »második kiadás«. Kit is ne érdekelne feledhetetlen költőnk életéből minden mozzanat!”28

Talán a szerző Vahottól és lapjától való függetlenedése okozta, hogy az 1862-es kiadás már Emich Gusztávnál jelent meg tömörebb és figyelemfölkeltőbb, Petőfi életéből (Regényes rajzok) címen. Úgy tűnik, ez az Emich-féle második kiadás – a nagy mennyiségű sajtóreklám ellenére – közel harminc év alatt sem fogyott el, hiszen harmadik kiadásra nincsenek adatok, s az Athenaeum Kiadó még 1890 őszén is forgalmazta az (ismeretlen példányszámban kinyomott) könyvet.29 Összefoglalásként azt lehet mondani, hogy a munka feltehetően nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Megjelent egy második kiadása,30 azonban a fogadtatásával kapcsolatos elégedetlenséget jelzi, hogy az első és második megjelenése között címet váltott, az első kiadója hamis információkat terjesztett a népszerűségéről, és az utánnyomást évtizedekkel később sem vásárolták föl.

Kritikai siker sem fogadta a regényt: kizárólag Gyulai Pál írt róla komolyabb, megsemmisítő kritikát a második kiadás megjelenését követően. Fölhívta a figyelmet a tárgyi és filológiai tévedésekre, s rávilágított – a később ismertetendő – kompozícióbéli aránytalanságokra is. A szigorú kritikus esztétikai és irodalomtörténeti megközelítésből egyaránt elégtelennek találta az alkotást. Életrajzi szempontból teljességgel alaptalannak és hiteltelennek ítélte, szépirodalmi aspektusból pedig Petőfi megjelenítését vélte hatásvadászatnak: „Ha már irórul akar beszélyt írni, tegye legalább szükséges személylyé s jellemezze úgy, a mint életéből és munkáiból ismerjük.”31

Szokoly Viktor egy jó kedélyű levélben válaszolt Gyulainak, melyben alázattal megköszönte és elismerte az alapos bírálatot:

Egyébként 1908-ban majdnem azonos címen (Regényes rajzok Petőfi életéből) megjelent egy Petőfi-életrajz Váradi Antaltól: beszédes, hogy akkorra már senki nem emlékezett (legalábbis nem utalt) a regényes biográfia címbéli előzményére. A későbbi recepció – leszámítva Szinnyei szócikkszerű összefoglalását – mindössze szórványos, egymondatnyi említésekben merül ki.35 A kurrens tanulmányokban csak félmondatos utalásokban, fölsorolásokban jelenik meg, általában a Bach-korszak Petőfi-kultuszát példázva.36