A tájékoztatás funkciójához a Petőfi életrajzát földolgozó, korábban részletesen bemutatott kritikai-irodalomtörténeti és ismeretterjesztő diskurzus kapcsolható: a szabadságharc utáni sorsát találgató hírek, az életrajzáról szóló olvasói levelek és vitacikkek, életrajzok és poétikai elemzések. A szabadságharc utáni Petőfi-informálás tipikus darabjai azok a Hölgyfutárban és Pesti Naplóban megjelenő sajtóhírek is, melyek a költő haláláról, bujdosásáról, vélt külföldi emigrációjáról, Szendrey Júlia újraházasodásáról tudósítanak. A média informáló, ismeretterjesztő, kultúraközvetítő, akkulturáló szerepét – enciklopédikus közművelődési programjához hűen – sokáig a Vasárnapi Ujság látta el a legkiemelkedőbben, elég csak a lap Petőfi születési helyéről szóló cikkeit és eltűnésének körülményeit tárgyaló olvasói levélsorozatát említeni. Pákh Albert, a lap szerkesztője például folyamatosan igyekezett cáfolni és korrigálni a téves berögződéseket, hiedelmeket a Szerkesztői mondanivalók rovatban, lett légyen szó a költő nyelvtudásáról, műveltségéről vagy nevének helyes írásalakjáról.3 E sajtóanyagok nem maradtak a Vasárnapi Ujság berkein belül: más lapok – például a Hölgyfutár, a Divatcsarnok, a Családi kör vagy a Nefelejts – szemlézték azokat, tudósítva a viták újdonságairól.4 Ide tartoznak a költőről szóló életrajzok és az (ekkor még csonka) életműről szóló – többek között Gyulai, Erdélyi János, Salamon Ferenc vagy Szász Károly által jegyzett – nagyívű, mélyreható interpretációk. Az eltűnt poéta körüli roppant hírigényt jelzi, hogy a sajtó nemcsak fontos életrajzi témákban vagy a hamarosan megjelenő (vagy meg nem jelenő)5 Petőfi-kiadások aktualitásairól (vagy szerzői jogi pert eredményező botrányairól),6 a kultikus kezdeményezésekről vagy a külföldi recepcióról7 közölt anyagokat, hanem könnyedebb, színes, Petőfihez köthető adalékokról is, például a poéta vándoréveiben használt botjának fölbukkanásáról:

A költő életéről szóló prózai szövegek jelentős részéről már esett – több vagy kevesebb – szó a korábbaikban. E forráscsoport első számú szerzője természetesen Jókai Mór volt. A kisebb, szépprózai alkotásai jellemzően az emlékirat és az anekdota műfajához kapcsolhatók: érdekes kivétel a Sylvester éjszakák című életrajzi karcolata és az allegorikusan is értelmezhető Pruthi csata című történelmi elbeszélése, illetve a Magyar Sajtó, majd A Hon tárcarovatában megjelenő Politikai divatok.10 Könyv formában jelentek meg a Tarka élet című elbeszélésgyűjteményben olvasható, rövidebb Petőfi-anekdoták s a nagyobb terjedelmű, Egy magyar költő életéből című életrajzi novella. Az egykori barát kisebb alkotásai között említhető még a Vasárnapi Ujság 1861-es évfolyamában közölt Életem legszomorúbb napjai című „naplótöredéke”, melynek harmadik folytatása egy Petőfihez köthető, Arany Jánostól hallott, borzongató történetet is megörökített.

A befolyásolás programterülete jól ismert kultusztörténeti jelenség: a Petőfi-kultuszt földolgozó szakirodalom jelentős része tulajdonképpen az ide vonatkozó forrásokkal foglalkozik. Egy árnyaltabb megközelítés érdekében érdemes három kategóriába sorolnunk e forrásokat. Az első típusban Petőfi figurája explicit (nyílt) tárgya a befolyásoló tartalomnak, ilyenek a költőt ábrázoló alkotások (szobrok, festmények, irodalmi szövegek) és a különböző Petőfi-kiadások reklámjai, hirdetései.15 Ilyen esetekben a befolyásolás Petőfi középpontba állításával és Petőfivel kapcsolatban kíván hatást gyakorolni az olvasóra.

A második, tágabb kategóriát azok a dokumentumok adják, melyekben Petőfi explicit eszköze a manipulációnak (általában népszerűsítésnek vagy tekintélyelvű érvelésnek). Ide köthető számos korábban említett szöveg: például Pájer Antal költeménye, mely az akkor megjelent Csokonai-albumhoz szolgált kedvcsináló mutatványként a sajtóban. Ugyanígy – ahogy az a korabeli hirdetésekből kiderül – Jókai Tarka élet című, elegyes témájú elbeszélésgyűjteményét is népszerűsíteni tudták a benne olvasható Petőfi-történetek.16 S mint láthattuk, remek reklámfogásnak tekinthető a Hölgyfutár említett Petőfi-litográfiája, valamint az azt ismertető képkommentárok is.

Itt említhetők a nem kizárólag Petőfire fókuszáló, de a kritikai-kanonizációs vitákban Petőfi nevét, alakját, életét mintegy tekintélyérvként, ultima ratióként (egyfajta „bunkósbotként” vagy „hitelesítő pecsétként”) használó, megbélyegző vagy (ön)legitimáló szándékú dokumentumok is. Az egyre népszerűbbé és kiüresedetté váló tájköltészeti hullámot bírálva például a Petőfi-utánzás miatt lehetett ledorongolni valakit: „Ön úgy utánozza Petőfit, mint a majom az embert”.17 De hasonló elven a kritikák érvényteleníthetők is voltak, mondván, az elmarasztalt szerző „épen attól [a kritikustól] ostoroztaték meg, ki Petőfivel is úgy tőn”.18 Petőfi költészete nyilván kanonizációs igazodási pontként szolgált, így az előd életművéhez viszonyulva pro és kontra ítélni lehetett egy-egy irodalmi teljesítményről.19 Petőfi alakjáról és költészetéről azonban még nem forrott ki olyan egyezményes vélemény, mely mércéül szolgálhatott volna, így a költőre hivatkozó kanonizációs kísérletek heves ellenérzéseket váltottak ki az irodalmi nyilvánosságon belül. Sokat bosszankodott miattuk például Arany János, Tompa Mihály és Lévay József is a Bach-korszak első éveiben:

Részletesebb elemzéssel hasonló gesztusokat figyelhetnénk meg Vadnay Károly, szintén Budapesti Viszhangban megjelenő, Megtörtént (1856) című memoárjában. Az emlékirat nem az elbeszélő Petőfi karrierjében betöltött szerepét, hanem ellenkezőleg, a költő Vadnay irodalmi pályáján játszott jelentőségét hangsúlyozza, kissé túlzónak és olykor életszerűtlennek tűnő jelenetekben.27

Ami az életrajzi ismeretek föltárását, összegyűjtését és terjedését illeti, igen fontos szerepet játszott a sajtó tájékoztató funkciója, hiszen a költő életéről (például születéséről és haláláról) szóló kritikai párbeszéd, adatgyűjtés és ismeretterjesztés mindenekelőtt a sajtóban folyt. A költő ismertségéhez a lapok szórakoztató igényű tartalmai járultak hozzá a leginkább: szépirodalmi írások, memoárok s az egyéb színes sajtótartalmak. E szövegeket olvasva azonban nehéz függetleníteni magunkat attól a fölismeréstől, melyre korábban Szilágyi Márton (is) fölhívta a figyelmet. Jelesül, hogy a kultusz mögött gyakran személyes (akár pénzügyi) érdekeltségek is fölfedezhetők:28 a Petőfi-emlékezetből származó (anyagi vagy szimbolikus) hasznot pedig a sajtó befolyásoló képességére támaszkodva lehetett learatni.

A költő alakját megidéző sajtótartalmak kiemelkedő forráscsoportját képezik a róla szóló költemények. Mint látni fogjuk, a korpusz gyűjtőlencse-szerűen mutat rá Petőfi sajtójelenlétének fentebb elemzett sajátosságaira, különösen a Petőfi-idézetek kapcsán említett „helyesség” és „hasznosság” együttes érvényesülésére, az emlékezeti-kegyeleti szempontok és a személyes érdekek olykor kibékíthetetlen összefonódásaira.