Egy egyházi fenntartású kisvárosi iskolában („C” eset) az eredményes tanulási helyzeteket kiváltó kontextust a fenntartóváltással egy időben érkező új intézményvezető hálózatépítő menedzsment szemlélete hozta létre. A tanulómegtartás érdekében a szervezet egy top-down pedagógiai modernizációs folyamatba kezdett, amely alapvetően a külső kapcsolati háló bővítésére, új partnerségek keresésére épült.

 

 

A szervezet és az iskola közösségi tereinek megnyitásával, a kívülről érkező új eszközök és eljárások kipróbálásával és oktatási folyamatba integrálásával (Lego, IKT-eszközök), a pedagógusok és a külső szakemberek új interdiszciplináris szakmai együttműködéseinek ösztönzésével a szervezeti kultúra organikusan alakult át. A hálózati erőforrásokkal érkező „innovációs pumpa” hatására a szervezet legfontosabb értéke a tudásmegosztás lett, ahol a külső partnerek tudásforrásként jelentek meg.

 

 

A kezdetben felülről vezérelt modernizáció idővel a belső pedagógiai folyamatok, együttműködések intrinzik megújulását eredményezte (bottom-up tantárgyakon átívelő szakmai műhelyek létrehozása), valamint az egyéni szakmai tanulás formális, nem formális és informális útjai tekintetében nyitott új perspektívát (külföldi tanulmányút, szakmai konferenciákon való részvétel), amelyből a pedagógusok olyan gyakorlati tudásra tettek szert, melyet közvetlenül be tudtak forgatni a mindennapi munkájukba.

 

 

A közös innoválás és a személyes tanulást támogató – a tudatos szakmai fejlődés igényét felkeltő – élményalapú képzési lehetőségek közösségfejlesztő hatása tovább erősítette az együttműködésre épülő szakmai tanulás iránti elkötelezettséget.

 

Szintén intézményi átalakulás indukált eredményes tanulási helyzeteket egy másik kisvárosi, egyházi fenntartásban lévő iskolában („D” eset), ahol a fenntartó és egy alternatív pedagógiai környezetben tapasztalatot szerzett, innovatív gondolkodású intézményvezető indította el azt az egyirányú, top-down innovációs folyamatot, amely az intézmény módszertani megújulását célozta és a belső erőforrások kihasználásával, illetve külső szakértők bevonásával kívánt új tudást behozni a szervezetbe. A módszertani megújulás a tanításközpontú pedagógiai szemléletet a tanulásközpontúság irányába kívánta elmozdítani, a belső tudásmegosztás folyamatait pedig a zárt munkacsoportok köréből nyitottabb, rugalmasabb, szaktárgyi integrációra lehetőséget adó együttműködésekbe (projektalapú oktatás) kívánta emelni. A külső szakértő bevonásával történő átalakítás során továbbképzéseket, tréningeket szerveztek, valamint egy belső mentorálási és kommunikációs rendszer kidolgozásával támogatták a pedagógusok szakmai fejlődését.

 

 

A kezdetben kényszerként megélt, felülről vezérelt, technikai szinten megvalósított struktúraváltás akkor telítődött meg tartalommal és nyert igazi értelmet a pedagógusok számára is, amikor a járványhelyzetben az új együttműködések és új módszertani eljárások alkalmazása hatékonyabbá és gyorsabbá tette a távolléti oktatásra való átállást és megkönnyítette az online tanítás folyamatát.

 

 

A fejlesztés és a távolléti oktatásra való átállás során a pedagógusok körében egyfajta konceptuális váltás zajlott le, mely alapvetően átkeretezte az eddigi fejlesztésekről való gondolkodást.