Autonómia: a szervezeten belül a szakmai tanulás legfontosabb támogató tényezőjeként az inspiráló, bizalommal teli, szakmai autonómiát ösztönző szervezeti kultúra azonosítható, ahol az iskolai mindennapokban, a szervezeti döntésekben és a tanítás során egyaránt jelen van a szakmai önállóság és felelősség megélése. A szervezetben meghatározó értéket jelent a magas színvonalú, önálló kezdeményezésre is épülő, alkotó szakmai munka, melyhez szorosan kötődik, hogy a tanárok ismerik, értékelik, elismerik egymás érdemeit, sikereit.

Bizalom: a pedagógusok szakmai fejlődésének kedvez a vezetés felől érkező tisztelet és az egyenlő elbírálás hangsúlya, valamint ha a szervezeten belül támogatott a változtatás, a kísérletezés, az innováció, ami együtt jár az esetleges szakmai tévedésekkel, amit a szervezet nem hibaként értelmez, hanem a fejlődés szerves részének tekinti.

Kötődés: az iskolát szakmai műhelyek hálózata alkotja, a kollégák között szoros szakmai kapcsolat van (együttműködés, tudásmegosztás), akár baráti kötődések is. A személyes és szakmai közösségi háló alapvető jellemzője a szakmai tanulásnak, nem is annyira az iskolai működést biztosító funkcionális szakmai együttműködésről van szó, inkább együttműködő szakmaiságról vagy a szakmai fejlődést is célzó, professzionális, hivatásbeli együttműködésről (OECD, 2009).

Felelősség: a szervezet folyamatos és mindenki számára elérhető információáramlást biztosít, a szerepek, feladat- és döntési jogkörök átláthatók, és a szervezeti tagok folyamatosan megélik, hogy felelős döntési helyzetekben vannak. Ez különösen érvényes az önálló, az autonómiát igénylő, az ezzel járó felelősséget természetesnek tartó munkavállaló esetében.

Terhelés: a magas szakmai elvárások, az újítások, a kísérletezés, a tanórán kívüli tevékenységek tervezése, lebonyolítása, értékelése olykor aránytalanul megterhelő mennyiségű feladatot jelenthet, ami miatt csak korlátozott mértékig tudnak megvalósulni a kezdeményezések, a kreatív megoldások gyakran az intézményesülés előtt elhalnak a tanárok folyamatos leterheltségének következtében. A vezetésnek a terhek arányos elosztásában és a támogató szervezeti klíma kialakításában döntő szerepe van.

Kompetenciahatárok: ez az együttműködésen alapuló közösségek vezetési dilemmáját, a középvezetői szerep felértékelődésének kérdését és annak legitimációs kérdéseit ötvözi. A saját szakmai területén kiváló teljesítményt nyújtó, elismert, autonóm személyiségek magas aránya egy szervezeten belül megnehezíti a középvezetők támogató/ellenőrző szerepét. Ugyanakkor, ha a tanárok számára fontos a közös vízió és célok kialakítása, akkor nemcsak értik, hanem azonosulnak is azzal, hogy a vezetés különböző szintjeire szükség van.

Problémamegoldás: A pedagógusok szakmai autonómiája a tanulási és fejlődési utak sokszínűségét, személyre szabottságát erősíti, azonban egyidejűleg veszélyként rejti magában az elszigetelődő, magányos megoldáskeresést, ami az informális, kollegiális segítségkérést, egyéni problémamegoldást erősítheti fel, gátolva a közös szervezeti tudás keletkezését. Ebben az esetben fontos kérdés, hogy mennyire együttműködő, hibát toleráló a kultúra, és ennek megfelelően a szervezeti működés, melyre a vezető (mint személy), a vezetés (mint csoport) van hatással.