Első reakcióként a belső tudásmegosztás inspirálása, távolléti/digitális munkacsoportok létrehozása, vagy meglévő munkacsoportokon belül a témával mélyebb foglalkozás, kutatómunka, az egyéni megoldások ösztönzése állt, ideális esetben belső szabályok és keretek biztosítása mellett.

Ezzel párhuzamosan történt a diákok rendszerben tartása, valamint a családok anyagi megsegítése: az infrastrukturális feltételek, valamint a lelki támogatás biztosítása; esetenként az „eltűnt/oktatásból kiesett, vagy lemaradó diákok” keresése és becsatolása. Például az egyik vizsgált intézményben kidolgoztak közös szabályokat, tájékoztató anyagokat a távolléti oktatáshoz. A közös szabályokban jelentős szerepet kapott a tananyag racionalizálása. Emellett a tanulókról létrehoztak egy közös adatbázist, melyen a feladatvégzésüket, hiányzásaikat, teljesítményüket rögzítették, hogy azonosítani tudják azokat, akik speciális támogatást igényelnek:

 

Az egységes szabályalkotás, közös platformok és belső tudásmegosztó felületek létrehozása is rendszerint megtörtént az első időszakban. Általános tapasztalat, hogy a közös alapok (platform, szemlélet, elvárásrendszer) segíti a biztonságos tanulási környezet megteremtését, ezáltal a hatékonyabb tanítást: minél korábban történik meg ez a beavatkozás, s minél rugalmasabb rendszert tudnak alkotni, annál zökkenőmentesebb az átállás.

 

A vezető személyisége és hozzáállása meghatározó volt. Különböző mintázatok írhatók le, általában az alap vezetői szemlélet határozta meg a vezetőség és az intézmény (a pedagógusok, a diákok és a szülők) reakcióját. Leginkább az átalakító vezetés 4I modellje (Marzano et al., 2004, idézi Czető–Lénárd, 2018) segítette a reziliens működést a közösségekben, az intézményekben, azaz az intellektuális ösztönzés, az individuum tisztelete, az inspiráló motiválás és az idealizált befolyás (karizma). Ennek megjelenési formáiról részletesen olvashatnak a következő tanulmányban (Czető et al., 2023).

Jó gyakorlatként fogalmazható meg, hogy több intézményben engedélyezték a pedagógusoknak, hogy az iskolából bonyolítsák le a tanórákat. Ez egyrészt az eszközpark használatának megkönnyítése, valamint a munkavégzés kereteinek, határainak tartása szempontjából is segítség volt a pedagógusok számára.

Meghatározó és érzékelhetően pozitív hatással bírt az online közös szabadidős, mentálhigiénés-rekreációs tevékenységek rendszeres beépítése a munka-, illetve szabadidőbe. (Pl. lehetőség ventillálásra az értekezleteken, közös „hogy vagy?” beszélgetések, „online sörözések”, online jóga, közös főzés online stb.)

A távolléti oktatás bevezetése teret adott, szinte rákényszerítette a vizsgált intézményeket a kollaboratív szakmaiság kiépítésére. Elmondható, hogy azokban az intézményekben nagyobb eséllyel élték meg sikeresnek és gyümölcsözőnek a távolléti oktatást, ahol a kollaboratív szakmai tanulásnak helyet adtak. Ahol ez kevéssé történt meg, ott erősebb volt a kiégés kockázata és előfordulása.

Minden intézményről egyedi mintázat rajzolható a kollaboratív szakmaiság tükrében, de általánosan elmondható, hogy 2020 tavaszán jellemzően erősödött: a közös munka, a kollaboratív vizsgálódás, a kollektív felelősség, a kölcsönös párbeszéd és a diákokkal való együttműködés területe.

Hazánkban nem történt erős központi szabályozás a távolléti oktatás bevezetésekor, mely a kollektív autonómia erősödését vonta magával: kevéssé függtek a pedagógusok a felsőbb szabályozórendszertől (szabad kezet kaptak a távolléti oktatás szervezésében és lebonyolításában), ezáltal a pedagógusok összekapcsolódása, összekapaszkodása volt tettenérhető mind országosan (pl. közösségi hálókon szakmai csoportok formájában), mind a vizsgált intézményekben munkaközösségi szinten. Fontos kiemelni, hogy ezzel párhuzamosan a váratlan helyzetek bizonytalansága miatt az intézményi szabályalkotás segítette a pedagógusok hatékony működését (még ha a kollaboratív szakmaiságnak ez elvileg gátja is).

Intenzív volt a kezdeményezőkészség, a jó gyakorlatok megosztása. A kollaborativitás azonban kérdés ez esetben, hiszen inkább az egyéni sikeres utak megmutatása volt a cél, a többi kollégának például szolgálva, de nem azért ötleteltek, hogy egymásnak segítsenek, hanem elsősorban saját szakmai működésük érdekében tették.

A kölcsönös, őszinte párbeszéd óhatatlan volt ebben a kitett helyzetben. Azok a tantestületek tudtak sikeresen, hatékonyan működni, s békében visszatérni, ahol ezeknek a beszélgetéseknek és konfliktusoknak tere és helye volt az online világban is.

Több esetben találkoztunk azzal, hogy projektoktatást vezettek be, vagy más úton kapcsolódtak – közösen tanítottak, közösen fejlesztettek különböző szakmai produktumokat. A kollektív felelősség elsősorban úgy jelent meg, hogy a tanulókat szerették volna rendszerben tartani, az eltűnt tanulókat visszahozni. A közös cél és jelentés e kitett helyzetben az első hónapokban a túlélés volt, aztán alakultak magasztosabb, közös célok. Alapvetően jellemezte a vizsgált intézményeket, hogy az értekezleteken külön időt szántak a közös célok és elvárásrendszer megfogalmazására.

A diákokkal való együttműködés felerősödött egyrészt azáltal, hogy a Covid–19-világjárvány bezártsága magával hozta a diákok lelki támogatását mint fontos pedagógiai feladatot, valamint gyakran a diákok otthonosabban mozogtak a digitális világban, így szinte felcserélődött a tanár-diák szerep bizonyos esetekben. Több vizsgált intézményben beszámoltak arról, hogy a tanulókat is bevonták a tudásmegosztásba. Az egyik vizsgált iskolában „a diákok maguk nyújtottak segítő kezet: kialakították az intézmény online változatát a Discord felületen, személyes tanácsadással és oktató anyagokkal segítették a pedagógusaikat. Mindkét elemre több pedagógus is reflektált, pozitívan élték meg a tanulók ilyen szintű támogatását, rendkívüli erőt adott számukra. (Ez a kölcsönös tanulás, és az oktatási folyamatokban helytállás hagyományos körülmények közt is jellemzi ezt az intézményt.)” (részlet az „F” esettanulmányból)

A teljes képben gondolkodást gátolta a veszélyhelyzet, hiszen senki sem ismerte és ismeri a teljes képet, így ez a pillér a világjárvány betörésével kevéssé tudott érvényesülni, erre a következő szakasz megfelelőbb lehetőségeket nyújtott.