A pandémia következtében bevezetett távolléti oktatás számos olyan kérdéssel szembesítette az oktatási intézményeket és működésükön keresztül a társadalom egészét, melyek a neveléstudományban hosszú ideje aktuális témák, azonban az oktatással kapcsolatos közgondolkodást kevéssé befolyásolták. A vészhelyzeti működés, a távolléti oktatás során sokak számára vált világossá, hogy az oktatás esetében a fenntarthatóság kérdése nem korlátozódik a környezeti nevelésre: maga a társadalom működése jelenlegi formájában fenntarthatatlanná válik, ha nem működnek az oktatási intézmények. Nem véletlen, hogy az ENSZ által meghatározott oktatásra irányuló fenntarthatósági célok között első helyen a minőségi oktatás biztosítása szerepel, mint a társadalmi működés fenntartásának alapvető feltétele (United Nations, 2021). Az is világossá vált, hogy maga a fenntartás a vészhelyzetben számos kihívás elé állítja az iskolákat, melyekkel az egyes intézmények és rendszerek eltérő szinten képesek megküzdeni (OECD, 2021). Magának a megküzdési folyamatnak viszont számos hosszú távú tanulsága van, melyeket az iskoláztatás fenntarthatósága érdekében fontos tudatosítani. A tanulságok közül meghatározó az iskolák vészhelyzetben történő működtetésében a pedagógusok szakmai tudásának, együttműködésének, közös tanulásának szerepe (Flores, 2021; Flores–Swennen, 2020; Reimers–Schleicher, 2020).