Egy Vasárnapi Ujságnak küldött visszaemlékezés tanúsága szerint Petőfi halálhíre már a csata napján terjedni kezdett.

 

 

E halál mellett érvelő források közül az August von Heydte, császári összekötő tiszt és Lengyel József, erdélyi felcser által elbeszélt narratíva, s a köréjük csoportosuló további történetek bizonyultak a legnagyobb hatásúnak. (Dienes András voltaképpen ezt a verziót fogadta el Petőfi halálának hiteles elbeszéléseként, noha már a 19. században is megkérdőjelezték a két „koronatanú” szavahihetőségét.)2 Lengyel József úgy tartotta, ő látta utoljára életben a költőt: a sír helyét is pontosan meg tudta határozni. Pákh Albertnek írott levelében részletesen értekezett a halál körülményeiről, báró Heydtére hivatkozva, akitől személyesen szerzett tudomást a költő haláláról. Heydte ellenőrizte az ütközet utáni csatateret: emlékei szerint akkor látott egy Petőfire hasonlító személyt a halottak között, körülötte iratokkal. Az összekötőtiszt több alkalommal is megemlékezett az ott történtekről. Először 1849 telén, amikor a férjét kutató Szendrey Júlia kereste föl; majd 1854-ben, amikor az osztrák titkosrendőrség kutatott az eltűnt költő után;3 később 1861–63-ban álnéven kétkötetes könyvet publikált az 1848–49-es szabadságharcról,4 mely munkában már változtatott korábbi álláspontján, arról írva, hogy Petőfi egy környékbeli mocsárban tűnhetett el, amikor Bemet követve az oroszok elől menekült. Egy évvel későbbi könyvében már a mocsaras teória forrását is megjelölte egy Matskasi (Macskásy Lajos) nevű, udvarhelyszéki főkirálybíró elbeszélésére hivatkozva, a költő halálának egyéb teóriáit „költészetnek” titulálva.5 Végül 1877. augusztus 15-én mégis visszatért a korábbi, Lengyel által is vallott véleményéhez: hosszabb írást közölt a Neue Temeswarer Zeitungban, melyet akkor magyar nyelven ismertetett a Közvélemény rövidített, kivonatos formában.6 Hangsúlyozandó tehát, hogy Heydte visszaemlékezései sem teljesen problémátlanok; az osztrák tiszt a haláleset és a megtalált holtest körülményeit (pl. az iratokat) olykor következetlenül és tévesen idézte föl.7 Összegezve az elmondottakat: Lengyel (és általában Heydte is) úgy tartotta, hogy a költő a Fehéregyháza feletti országút mellett hunyt el:

 

 

Kőváry László 48-as honvéd, erdélyi történész egy 1888-as nyílt levelében arra emlékezett vissza, hogy mikor az augusztus 25-i zsibói kapitulációt követően (az osztrák hatóságok miatt meghiúsult) kísérletet tett Petőfi fölkutatására a csata helyszínén, a helyiek a felcser által leírt helyre vezették őt. Tehát a környékbeli lakosság ismerte a Heydte-féle teóriát.9

 

 

Barabás Károly, a Petőfit többször megörökítő festőművész szintén a halál mellett foglalt állást a Vasárnapi Ujságban. Ő azonban 1849-ben egy regényesebb változatot hallott a csatában részt vevő Albisi Bartos Zsigmondtól, aki állítólag saját szemével látta, hogy Petőfit egy lelkesítő beszéd közben orosz golyózápor érte:

 

 

Némileg másként értesült Gobóczy Károly kertészgazdászati szakember 1849. augusztus 2-án. A Pákh-féle vitarovatban közölt visszaemlékezése szerint a költő megmenekült a csatából, azonban később szász katonák meggyilkolták a (Fehéregyházától gyalogláb irreális távolságban fekvő) Nagyselyk melletti úton, majd magyar huszárok megtalálták és eltemették, a körmükkel és a kardjukkal ásva neki sírhelyet.12