Ahogy azt a 3.2.1. fejezetben bemutattam, a magyar és kínai zöngétlen szibiláns réshangokat összevetve a magyar szibilánsok esetében kettős szembenállást figyelhető meg a dentialveoláris /s/ és a posztalveoláris /ʃ/ között (Bolla 1995). Ezzel szemben a vizsgált idegen nyelvben, a mandarin kínaiban a szibilánsok hármas oppozícióban állnak: elkülöníthetünk dentális /s/-t, alveolopalatális /ɕ/-t, illetve kváziretroflex posztalveoláris /ʂ/-t (Ladefoged–Maddieson 1996; Lin 2007). A magyar és a mandarin kínai szibilánsok szembenállását az 8. táblázat mutatja be.

 

 

A kínai és magyar dentális/dentialveoláris /s/ és posztalveoláris /ʃ, ʂ/ szibilánsok képzése az egyes szakirodalmi források szerint eltér a képzésben részt vevő nyelvi régiók szerint. Míg a magyar frikatíváknál a predorzális ejtés a jellemző, addig ezzel szemben a mandarinoknál inkább az apikális régió érintett a produkcióban. Ez alól kivételt képez a mandarin kváziretroflex posztalveoláris /ʂ/ beszédhang, ami ejtésében variábilisabb, az apikális képzésmód mellett apiko-predorzálisan és predorzálisan is megvalósulhat a mandarin anyanyelvűek ejtésében (Ladefoged–Wu 1984; Lee-Kim 2014).

 

 

A kínai szibilánsok hármas oppozíciójának harmadik eleme az alveolopalatális /ɕ/ szegmentum. Ladefoged és Maddieson (1996) szerint e szegmentum egy palatalizált posztalveoláris beszédhang, melynek ejtésekor a nyelv egyszerre, egy időben közelíti meg mind a posztalveoláris, mind a palatális képzési helyet a kemény szájpadon. Ennek következtében a többi szibilánshoz képest relatíve hosszú és szűk palatális csatorna jön létre az ejtés során, a nyelvcsúcs lefelé néz, és a nyelvtest előrehúzódva helyezkedik el, ami a frikatív szűkület feloldásakor egy hallható [j] approximáns megjelenését indukálja (Recasens 2013) (36. ábra).

 

 

A kínai szibilánsok ejtésében és azonosításában nagy szerepe van a magánhangzó-környezetnek is. A jelen értekezés szempontjából az /a/ és az /i/ fonemikus magánhangzó példáját emelném ki (9. táblázat). Az /i/ magánhangzó esetében a szibilánskontextus indukálja az /i/ fonéma adott allofónjának megjelenését. Ez azt jelenti, hogy dentális obstruens után a [ɹ], míg posztalveoláris obstruens után a [ɻ] allofón (szillabikus approximáns) jelenik meg, míg az alveolopalatális képzési helyű szibilánst pedig palatális [i] allofón követ. Ezzel szemben az /a/ magánhangzó nem alternál, és kontextusfüggetlenül bármelyik szibiláns után előfordulhat. Ezért a fentebb tárgyalt alveolopalatális szibiláns palatalizált ejtése, és a képzéséből fakadó [j]-szerű tranzíció azért is kiemelt fontosságú, mert a vokalikus környezetből nem kikövetkeztethető a szibiláns megvalósulása.

 

 

A frikatív szűkület relatív helyét a toldalékcsőben – mint azt az 1.2.5.1. fejezetben láthattuk – a spektrális középpont/súlypont értékével (centre of gravity, COG) szokás megragadni. A COG értéke a szűkület előtti üreg hosszával áll fordított arányban, azaz nagyobb elülső üreg esetében kisebb COG-értékre számítunk (Li 2008). Vizsgálatok szerint ez az érték mindhárom mandarin frikatívát elkülöníti egymástól, mégpedig úgy, hogy a dentialveoláris /s/ rendelkezik a legkisebb elülső üreggel, ezáltal a legmagasabb COG-értékkel, valamint a kváziretroflex posztalveoláris /ʂ/ szegmentum esetében számítunk a legalacsonyabb COG-értékre (37. ábra) (Lee 1999; Li 2008; Lee-Kim 2011). Felmerülhet a kérdés, hogy a COG-értékre hatással lehet-e az apikalitás-laminalitás kontrasztja, tehát az ejtésben részt vevő nyelvi régió minősége: Icht és Ben-David (2017) vizsgálata szerint a héber alveoláris szibilánsok COG-értékére nincs hatással az ejtésben érintett nyelvi régió.

 

Ladefoged és Maddieson (1996) palatográfiát alkalmazó kutatásukban azt is megállapították, hogy az alveolopalatális /ɕ/ képzésekor a létrejövő szűkület – a palatogramok alapján – a dentális /s/-nél hátrébb, azonban a kváziretroflex posztalveoláris /ʂ/-nél előrébb helyezkedik el. Ez azt jelenti, hogy az alveolopalatális /ɕ/ kínai frikatíva képzési helye a másik két mandarin szibiláns között van. Ennek az artikulációs kutatásnak az eredményei visszaköszönnek a mandarin szibilánsok akusztikai szerkezetét illető eredményekben is: Li (2008) és Lee-Kim (2011) azt találta, hogy az alveolopalatális /ɕ/ a dentialveoláris /s/ és kváziretroflex /ʂ/-hez képest köztes COG-értékkel rendelkezik. Ebből arra következtethetünk, hogy a mandarin alveolopalatális /ɕ/ elülső ürege azaz a palatális csatorna előtt, a szájnyílás felé elhelyezkedő ürege a dentális /s/ esetében tapasztalhatónál nagyobb, azonban a kváziretroflex posztalveoláris /ʂ/ esetében tapasztalhatónál kisebb. Toda és munkatársai (2010) a lengyel /ɕ/ produkcióját MRI-vel vizsgálva a kínaiban látottakhoz hasonló artikulációs beállításokat találtak. Azonban az akusztikai szerkezet megvalósulását (a COG alakulását) egy másik tényező is befolyásolhatja: a lengyel alveolopalatális szibiláns akusztikai modelljét vizsgálva Toda és munkatársai (2010) arra a megállapításra jutottak, hogy a lengyel /ɕ/ akusztikai jellemzőit vélhetően a frikatív szűkület előtti üreg hossza és a szűkület hosszú és keskeny palatális csatornája együttesen határozza meg.

 

A második vizsgálati szempont a szibilánsok produkciójában szintén az elülső üreg akusztikai vetületével kapcsolatos: ez a vizsgálati szempont az apikalitáls-laminalitás kontrasztjának akusztikai vetületét hivatott megjeleníteni, vagyis a szűkület képzésekor érintett nyelvi régiót vizsgálni. Ahogy azt korábban, az 1.2.5.2.3. fejezetben bemutattam, a szibiláns képzésében érintett nyelvi régió a koartikulációból fakadóan vizsgálható a frikatíva után következő vokalikus szegmentum kezdetén mért F3-értékkel. Annak következményeképpen, hogy az apikális ejtés során a nyelvcsúcs megemelkedik, a nyelvtest alatt egy addicionális, úgy nevezett szublingvális üreg jön létre, ami az ajakkerekítéssel hasonló hatással rendelkezik, vagyis csökkenti az F3-értékét (az azonos képzési helyű, de predorzális ejtésű beszédhangokhoz képest). A predorzális ejtés esetében azonban feltételezhetően a nyelvcsúcs „belelóg” a szibiláns szűkület előtt elhelyezkedő elülső rezonátorüregbe, csökkentve ennek térfogatát. Ez F3-értékek tekintetében azt jelenti, hogy míg egy apikális képzés esetében az elülső üreg – a szublingvális üreggel kiegészülve – nagyobb, ezáltal alacsonyabb F3-értékre számíthatunk. Ezzel szemben predorzális képzésmód esetében az apikális ejtéshez viszonyítva kisebb elülső üregre és ezért magasabb F3-értékre számíthatunk (Stevens 2000). Ezeket az akusztikai összefüggéseket Dart (1991) tanulmányában a francia szibilánsok vizsgálatakor is megerősítette. Azonban azt újra hangsúlyozni kell, hogy ezek az összefüggések csak és kizárólag akkor alkalmazhatók, ha a szűkület helyét illetően nincs eltérés a produkcióban.

 

A kínai szibiláns réshangokkal kapcsolatosan két kísérletet mutatok be: az első kísérlet egy elővizsgálatnak tekinthető, amelyben kizárólag a kínai dentális /s/ és kváziretroflex posztalveoláris /ʂ/ szegmentumok ejtését vizsgálom a szűkület relatív pozíciója (COG) és a produkcióban érintett nyelvi régió (kezdeti F3-érték) szempontjából (5.1. fejezet). A második kísérletben pedig már mindhárom kínai szibiláns frikatívát vizsgálom (kizárólag /a/ vokalikus kontextusban), valamint ezeket a beszédhangokat a kísérlet keretein belül a magyar szibilánsok ejtésével is összevetem (5.2. fejezet).