A globalizáció gazdasági értelemben a kölcsönös gazdasági függőség erősödő folyamatát jelenti (Rugman és Verbeke, 2004), melynek alapja az egyes nemzeteknek és gazdasági szereplőinek, elsősorban vállalatainak, növekvő összekapcsolódottsága. Mozgatórugója pedig mindenekelőtt a nemzetközi kereskedelem (különösen a köztes termékek esetén) és a működőtőke-beruházások intenzív és globális régiókon átívelő növekedése. Az ezzel kapcsolatos hazai kutatások széleskörűen vizsgálják a jelenséget (lásd pl. Szanyi, 1997; Antalóczy és Sass, 2005; McCaleb és Szunomár, 2017). Ennek eredményeként a globális gazdaságban összetett, hálózati jellegű gazdasági szerveződések jöttek létre (Gelei, 2009) és váltak a működés kulcsszereplőivé, a globális gazdaság hálózatosodott.

A globalizációs folyamat mögött a neoklasszikus közgazdaságtan álláspontját találjuk, mely racionális döntéshozókat feltételez és hangsúlyozza, hogy a globalizáció a vállalati és ezen alapulva a nemzeti, regionális versenyképességet is növelheti (Chikán et al., 2002; Antalóczy et al., 2011; Stehrer et al., 2012; Szalavetz, 2016; Török, 2014; Chikán et al., 2019; Fan et al., 2022). Jelen tanulmány a nemzetközi nagyvállalatokat (multinational enterprise, MNE), azok hálózatait állítja a vizsgálat középpontjába. Célja, hogy mikrogazdasági megközelítésben, a versenyképesség szempontjából elemezze ezeket a hálózatokat és vizsgálja ezeknek az összetett, határokon átívelően működő, globálisan szétszórt szereplőket és azok kapcsolatrendszereit felölelő rendszereknek a teljesítményét, annak mozgatórugóit.1

A globális gazdaságnak és szereplőinek teljesítményét a szakirodalom széleskörűen tárgyalja. Leggazdagabban a komparatív előnyök mentén (pl. Grundke et al., 2019), de a szerzők jelentős része foglalkozik a kompetitív szempontokkal (pl. Fan et al., 2022). A kompetitív előny forrásai sokrétűek és alapvetően összefüggenek az erőforráspiacok tágan értelmezett globalizációjával (Doz et al., 2001):

A versenyképességet Chikán (2011: 77) alapján a vállalatnak azon képességeként értelmezzük, hogy „a társadalmi felelősség normáinak betartása mellett tartósan olyan termékeket és szolgáltatásokat kínál a fogyasztóknak, amelyeket ők inkább hajlandók a vállalat számára nyereséget biztosító feltételek mellett megfizetni, mint a versenytársak termékeit (szolgáltatásait)”. A társadalmi felelősség aspektusának tárgyalása túlmutat jelen tanulmány keretein, ezért ennek további tárgyalásától eltekintünk, bár elismerjük ennek fontosságát. A definíciónak a fogyasztói, vevői aspektusára fókuszálunk. A versenyképességnek ez az értelmezése összecseng a vevői érték teremtésének koncepciójával (Anderson et al., 2006), mely alapján a vevői érték növelésének két alapvető módját azonosíthatjuk: a nyújtott termék- és szolgáltatáscsomag észlelt minőségének növelését, illetve az ennek megszerzéséhez és használatához kapcsolódó vevői költségek (kiemelten az ár) csökkentését. Az előző gyakorlatilag azt jelenti, hogy a vállalatoknak és hálózataiknak képesnek kell lenniük arra, hogy működésüket a vevői igényekhez minél jobban illeszkedve növeljék eredményességüket. A második aspektus pedig a hatékonyság növelésének szükségességére hívja fel a figyelmet. Mi is e két átfogó dimenzió mentén tárgyaljuk a nemzetközi nagyvállalatok és hálózataik rendszerszintű teljesítményének forrásait. Chikán fenti értelmezése kapcsán fontos kiemelni azt is, hogy nem önmagában, hanem a versenytársakhoz viszonyítva értelmezzük a versenyképességet. Jelen tanulmány nem tárgyalja a versenyképességnek ezt a dimenzióját sem. Ugyanakkor a definíciónak ez az aspektusa is felhívja a figyelmet arra, hogy a hálózati gazdaság körülményei között kiemelten fontos ezen összetett szerveződések teljesítményének a megértése, hiszen csak ebben az esetben lehetséges a hálózatok közötti relatív teljesítménypozíciók, végső soron a versenyképesség értékelése.

Korábbi empirikus kutatásainkra építve, hálózati megközelítésben vizsgáljuk a kérdéskört. A kifejezés a ’80-as évek második felétől felgyorsuló globalizációs folyamattal párhuzamosan kialakuló és megerősödő nemzetközi kutatócsoportnak, az Industrial Marketing and Purchasing Groupnak (IMP, magyarul Ipari Marketing és Beszerzés Csoport) a nevéhez kötődik. A csoport ebben az időszakban indított széles körű kutatásainak eredményeképpen alakult ki, majd nyert teret (Håkansson és Snehota, 1989; Håkansson és Snehota, 2017)3. Az üzleti tudományok számos területén indultak el aztán intenzív kutatások ennek a hálózati megközelítésnek a jegyében, a vállalatok hálózati modelljeinek mélyebb megértésére4.

A hálózatot legáltalánosabban olyan struktúraként értelmezzük, melyben számos csomópont számos szálon keresztül kapcsolódik egymáshoz. Az üzleti hálózatok esetében ezek a csomópontok a jogilag önálló szereplők (pl. magának a multinacionális cégnek a leányvállalatai vagy a vele együttműködő független vállalatok), míg az összekötő szálak ezek között a csomópontok között kialakuló üzleti kapcsolatok (Ford et al., 2011). Ilyen hálózati jellegű elemzési egység a globális értéklánc (Global Value Chain, GVC) (Gereffi és Fernandez-Stark, 2016), de az ellátási lánc is (Koberg és Longoni, 2019). A globális értékláncot egy üzleti hálózat olyan részhalmazaként értelmezzük, mely magában foglalja egy adott termék- és szolgáltatáscsomag (üzleti megoldás) előállításához szükséged valamennyi folyamatot és az azokért felelős, együttműködő szereplőket, valamint azok kapcsolatait. A globális ellátási lánc ennek a reálfolyamatokra (a termelés és a komplex logisztika) fókuszáló, szűkített része. A GVC-irodalom egyik kiemelten fontos kérdése ezeknek a hálózati szerveződéseknek a kialakulása és hatása mind a vállalatok, mind az azokat befogadó nemzetgazdaságok versenyképességére (Grodzicki, 2014). A hagyományos ellátásiláncmenedzsment-kutatások meghatározó problémája pedig, hogy az anyagáramlásnak a láncban fennálló lineáris függőségi rendszerében (Stabel és Fjeldstad, 1998) milyen hatékonyságnövekedés érhető el a belső koordináció és a külső partnerek hatékony integrációja által5.

Minden hálózat alapvető építőköve a két együttműködő fél által létrejövő üzleti kapcsolat. Ez a diadikus jelenség ugyanakkor nem választható le más kapcsolatokról, hiszen azok egymásra is hatással lehetnek. Annak érdekében, hogy ezeknek a hatásoknak a dinamikáját elemezni tudjuk, minimum három szereplő és az azok között fennálló minimum két kapcsolat elemzésére van szükség. Ez az elemzési egység a kapcsolati triád (Choi és Wu, 2009). Granovetter (1995) alapján Choi és Kim (2008) a beszállítói hálózatok kutatásába bevezette a strukturális beágyazottság fogalmát, melynek kutatása például szintén legalább egy kapcsolati triád elemzését igényli. A beszállítói hálózatokhoz kötődő (pl. Dubois és Fredriksson, 2008) hármas kapcsolatrendszerek mellett más típusú kapcsolati triádok vizsgálata is elindult. Ezek között fontos a hagyományos ellátásilánc-kapcsolat (megrendelő és beszállító között) kiterjesztése a logisztikai szolgáltató céggel, ami a reálfolyamatok bonyolításában központi szerepet játszik (pl. Andersson et al., 2011; Childerhouse et al., 2013). Önálló, triadikus elemzési szintként jelent meg továbbá az ún. többszintű ellátásilánc-menedzsment koncepció kapcsán a „megrendelő – 1. szintű beszállítójának – az 1. szintű beszállító közvetlen beszállítójának” a három szereplőt és a közöttük kialakuló kételemű lineáris kapcsolatrendszert felölelő egység (pl. Mena et al., 2013).

Végül, de nem utolsósorban az üzleti hálózatok működésének és teljesítményének elemzésekor figyelmet kell szentelni a hálózat központi vállalatának azokra a belső képességeire, melyek a létrejövő összetett kapcsolatrendszerek és struktúrák eredményes és hatékony működtetéséhez szükségesek.

A fentieket tekintve véve az üzleti hálózatok teljesítményének vizsgálatához minimum három elemzési szinten szükséges gondolkodni (1. ábra):

Több évtizeden keresztül a globális gazdaság összekapcsolódottsága nőtt. Most úgy tűnik, hogy az elmúlt évek eseményei (pl. a Covid–19 világjárvány, az orosz–ukrán, majd a palesztin–izraeli háború) jelentős változásokat hozhatnak a világgazdaság politikai, katonai és gazdasági környezetében. Egyes szerzők a világgazdaság alakulását leíró statisztikai adatokban már látni vélik a gazdasági szereplők, köztük az MNE vállalatok esetleges deglobalizációs lépéseit (Williamson, 2021; Cui et al., 2023; Gao et al., 2023; Witt et al., 2023). Mások ezt cáfolják, és inkább továbbra is az összekapcsolódottságot és az azt lehetővé tévő új megoldásokat (Contractor, 2021; Eppinger et al., 2021; Szanyi, 2023) hangsúlyozzák, még akkor is, ha a globalizáció lassulása tapasztalható (slowbalization) (Antràs, 2020). Mindenesetre a globális gazdaság átalakítását célzó politikai nyomás létezik. Gondoljunk például a Fehér Ház nyilatkozatára, mely kívánatosnak tartja a hatékonyságnövelésre való törekvéstől való elmozdulást „olyan kereskedelmi és befektetési partnerségek kiépítésének az irányába olyan nemzetekkel, amelyek osztják a mi [amerikai] értékeinket” (The White House, 2021: 7; in: Cui et al., 2023).

A következő három fejezetet egy-egy hálózati elemzési egység vizsgálatának szenteljük. A 2. fejezet a multinacionális vállalat belső ellátási láncának mint összetett struktúrának az átalakítását és annak teljesítménykövetkezményeit tárgyalja konkrét eseten keresztül. Ezt követően a 3. fejezet a diadikus üzleti kapcsolat szintjén gondolkodik, amikor a kapcsolati bizalom összetett jelenségét vizsgálja, és azt, hogy az miként képes hozzájárulni a kapcsolatnak és az azt alkotó feleknek az eredményesebb és hatékonyabb működéséhez. A 4. fejezet két elemzési szintet kapcsol össze, amikor azt vizsgálja, hogy a vállalatok (mint a hálózat csomópontjai) belső képességei mennyiben szükségesek ahhoz, hogy a beszállítók (kapcsolati triád szintjén megragadott) technológiai heterogenitásában rejlő teljesítménynövekedést valóban realizálni tudják. Az 5. fejezet összefoglaló jelleggel mutatja be azt a gondolkodási keretet, melyet a tanulmány a nemzetközi nagyvállalatok és hálózataik szisztematikus teljesítményelemzéséhez javasol és összefoglalja a tanulmány empirikus kutatásokon nyugvó ezzel kapcsolatos eredményeit.