Az ellentét jelentkezhet a fúziókontroll során, amit a legutóbbi időben jól példáz az Alstom–Siemens összefonódás elutasítását követő vita.3 Az európai versenyhatóság döntését bírálók fő érve éppen az, hogy a verseny védelmére hivatkozó szabályozás akadályozza versenyképes vállalatok létrejöttét. A verseny ugyanis a globális színtéren zajlik, ahol a feltételek nem egyenlőek: Kína és az Egyesült Államok is különféle eszközökkel – többek között támogatásokkal, az összeolvadások engedélyezésével – torzítja a piacokat. A német és a francia kormány is keményen lobbizott az egyesülés jóváhagyásáért, a kudarc után pedig „valódi” iparpolitikát és a versenyszabályozás felülvizsgálatát, a világszintű és jövőbeli verseny figyelembevételét is követelték, felvetve, hogy a Tanács meghatározott esetekben felülbírálhassa a versenyhatóság döntését (Manifesto, 2019).4 A politikai beavatkozást sok közgazdász elutasítja, mondván, hogy a politikusok szakmai hozzáértése korlátozott, a vállalatok erős nyomást gyakorolnak rájuk, ezért döntéseik nem feltétlenül jobbak, mint a bürokratáké (Rey–Tirole, 2019). A versenyhatóság függetlenségét féltők hozzáteszik, hogy az iparpolitika megvalósítása, a nemzeti bajnokoknál tágabb térségben győzedelmeskedő Európa-bajnokok létrejötte így is lehetséges, de csak akkor, ha azok hatékonysági előnyöket tudnak felmutatni – a versenyképes, innovatív cégeket nem a gyengébb, hanem az erősebb verseny és szabályozás segíti életre (Motta, 2019).

Az összefonódások engedélyezése mellett a verseny és versenyképesség ellentétének másik fontos terepe az állami támogatás. Az érvek itt is hasonlóak: a pénzügyi segítség a versenyt, annak szűkmarkúsága a versenyképességet korlátozza. Az utóbbi álláspont képviselői azt állítják, hogy más országok kiterjedt támogatási programjai mostanában különösen kedvezőtlenek az európai vállalatok számára, ha fennmarad a szigorú szabályozás. Gazdasági válságok idején az állami beavatkozás, ennek részeként a támogatás mindig felszökik5 vállalat- és bankmentések, kedvezményes hitelek, közvetlen pénzügyi segítség formájában. Az Európai Unió a 2010-es évek egymásra torlódó krízisei során több lépésben – bár sokszor átmeneti időszakra szánva – enyhítette az állami támogatások szabályozását. Ennek jegyében néhány éve német–francia kezdeményezésre6 és a nagyvállalatok hathatós közreműködésével egy új intézményt is létrehoztak, a közös Európai érdekeket szolgáló fontos projektek (Important Projects of Common European Interest – IPCEI) formájában, amelyek keretében a nemzetállamok – igaz, hogy a versenyhatóság alapos és hosszadalmas elbírálást követően – a projekthez hiányzó teljes összeget kiutalhatják. Még frissebb példa a csoportmentességi rendelet újabb módosítása 2023-ban, amely az ipari kutatás és kísérleti fejlesztés esetében 80 százalékos támogatásintenzitást is lehetővé tesz, további 10, illetve 20 százalékos emeléssel kis- és középvállalatok esetében, és 15 százalékkal meghatározott – az IPCEI-hez hasonló, de annál enyhébb – feltételek teljesítésekor. Ezentúl a rendelet többek között bővíti a környezetvédelmi és energetikai támogatások lehetőségét, és minden területen megemeli a bejelentési határértéket.7

A digitális piacon az Európai Unió a globális cégeket próbálja megzabolázni. A 2022-ben elfogadott rendelet nyomán hat kapuőr-nagyvállalatot neveztek meg, amelyek közül ötnek az Egyesült Államokban, egynek pedig Kínában van a központja.8 A verseny élénkítése itt a versenyképesség javításával járhat – csakhogy az előbbi a világpiacra (és nem az EU belső piacára), az utóbbi pedig a kisebb, feltörekvő európai cégekre vonatkozik. A versenyszabályozás új lépései elősegíthetik a kontinens felzárkózását, de önmagukban nyilván nem elegendőek. Lehet, hogy ehhez éppen a belső versenyt korlátozó intézkedésekre: állami támogatásokra van szükség. A kérdés a digitális piaccal összefüggésben is további kutatásra érdemes.