Test modal

Az alábbiakban a bevezetőben megfogalmazott kutatási kérdéseket válaszoljuk meg az eredmények alapján.

 

A veszélyhelyzeti távolléti oktatással való megküzdés során viszont azt lehet mondani, hogy a kollaboratív szakmaiság számos jellemzője megerősödött, sőt a korábban kihívásokkal telített tevékenységek, jellemzők is új erőre kaptak. Az intézmények a kollektív autonómia kapcsán számolnak be erősödésről, amit éppen egyre problémásabban éltek meg a veszélyhelyzeti távolléti oktatás előtt, a közoktatás centralizációja okán. A veszélyhelyzet során viszont a centrális irányítás háttérbe szorult, amit az elemzett iskolák a kollektív autonómiájuk növekedéseként éltek meg és kifejezetten felszabadítóan hatott rájuk. A kölcsönös párbeszéd, ami korábban kihívásokat jelentett, mivel nehezen vállalták fel a pedagógusok a nézeteltéreseket, másképp gondolkodást, a hibázást; most éppen a veszélyhelyzeti távolléti oktatás miatt könnyebbé vált, a saját problémák felvállalása természetesebb lett, hiszen más is ugyanolyan védtelen volt. Másrészt ezeket a beszélgetéseket erősítette a közös cél és jelentés kimunkálása, hiszen a veszélyhelyzet közös alapkérdéseket vetett fel, például a gyerekek megtartását, a jóllétük megteremtését, valamint a tanulmányi elvárások, követelmények újraértelmezését. Mindezt táplálta még a kollaboratív vizsgálódáshoz kapcsolódó szükséglet- és felkészültségelemzések megjelenése is. Kiemelendő még a megküzdés időszakából a partneri együttműködés erősödése, a diákokkal való valódi együttműködés, de akár a szülőkkel való szorosabb kapcsolatfelvétel, együttműködés is fontos új vagy erősödő jellemzőjévé vált a vizsgált iskoláknak.

Az adaptációs szakasz vizsgálata kapcsán elmondható, hogy az egyes szereplők a távolléti oktatás szervezésében és lebonyolításában való részvételének intenzitását jelentős mértékben meghatározta az, hogy mekkora szerepük és megbecsültségük volt az intézményben. Emellett az esetek vizsgálata alapján számos, az adaptáció sikeressége szempontjából meghatározó tényezőt emelhetünk ki, melyek alapvetően meghatározhatják egy intézmény adaptációját bármilyen vészhelyzet során. Mindenekelőtt a kevésbé rutinszerű hétköznapi működés, az iskola folyamatos megújulása jelentőségét emelnénk ki, mint olyan tényezőt, mely a vizsgált esetekben jelentősen hozzájárult az egyes pedagógusok és az intézmény egésze gyors reagálásához. A vizsgált intézmények mindegyikében megjelenik az interdiszciplinaritás és/vagy az együttműködés igénye. Leginkább a kettőt ötvöző iskolák tudtak hatékony, reziliens működéssel reagálni a veszélyhelyzetre, azaz azok az intézmények, ahol a szakmai munkaközösségek/munkacsoportok nem csupán szakok (tantárgyak) mentén szerveződnek, hanem törekszenek a különböző szakterületek és tudások összekapcsolására, a tudásátadásra; vagy ha a szervezeti felépítés alapján tantárgyanként szerveződő munkacsoportok vannak, azokban nagy az átfedés és átjárás. Tehát ahol a tudásmegosztás, a kommunikáció, a közös gondolkodás rutinszerű tevékenység, ott zökkenőmentesebben sikerült az átállás. Emellett fontos szempont a vezetők személyisége és hozzáállása. A vizsgált intézmények mindegyikére jellemző a motiváló, stabil vezető, aki fontosnak tartja a kommunikációt. Azonban különbségek mutatkoztak az intézmények között abban, hogy az egyszemélyi vezetés, vagy több erős egyéniség meghatározó szerepe dominálta az irányítást a vészhelyzet során (ld. bővebben Czető et al., 2023).

 

A vészhelyzetekre, krízishelyzetekre felkészülést nagyban támogatja, ha az intézmények tudatosan építenek saját meglévő belső erőforrásaikra (például tudásmegosztó felületet működtetnek, belső továbbképzéseket tartanak, mentorrendszert működtetnek), illetve tudatosan törekszenek a belső tudásmegosztási folyamatok ösztönzésére és támogatására. Az erőforrások esetében a pedagógusok eszközellátottsága is alapvető feltétel.

Az eredmények alapján javasolható, hogy vészhelyzeti működés esetén a szabályalkotás és rugalmas átalakítás dinamikus egyensúlyára törekedjenek az intézmények, melyben a főbb átgondolandó területek a jelenlét-hiányzás rögzítése, követése, a kamerahasználat, a tananyag mennyiségének optimalizálása, valamint a képernyő előtt töltött idő és asztali tanulás – kreatív tevékenységekkel töltött idő aránya.

Vészhelyzeti működés során a mentálhigiénés támogatás és a közösségi élmények (pl. közös tevékenykedések, sportok, kihívások, közös beszélgetések, alkotómunka ösztönzése) szervezése (különösen hosszabb ideig tartó vészhelyzet esetén) a sikeresség meghatározó tényezője, ennek tudatos kialakítására érdemes törekedni.

A tanulók sikeres tanulása szempontjából meghatározó, hogy rendelkeznek-e a vészhelyzet során alkalmazott tanulási formákhoz szükséges képességekkel és eszközökkel. A tudatos támogatáshoz a képességek célzott fejlesztésére és az eszközellátottság biztosítására van szükség. Emellett a tanulók tervszerű, rendszeres követése, a szülőkkel való folyamatos kapcsolattartás jelentősen hozzájárul az eredményességhez, rendkívüli körülmények esetén is.