A Petőfiről szóló verseket négy hagyományos beszédnemre (lamentáció, konszoláció, laudáció, vituperáció) lehet tagolni, melyekhez rögzült gondolati formulákat megfogalmazó trópusok (ismeretlen sírhely/kísértet, üstökös, mártír/bárdköltő, hálátlan utókor) kapcsolhatók.1 E beszédnemek és képek természetesen rendszerint keverednek és összemosódnak egymással, egyes költeményeken belül is váltakozva. Az áttekinthetőség kedvéért talán mégis érdemes kibogozni a Petőfi-emlékezet e „láthatlan szálait”.