A vitaanyag esetei erre több dimenzióból világítanak rá. Jelen írás a vitaanyagban implicite és hol explicit szereplő folyamatokat kiegészítendő arra az ördögi körre igyekezett felhívni a szakma figyelmét, hogy a társadalmi-gazdasági innovációs ökoszisztémák a zsugorodó középosztály (és azon keresztül természetesen a zsugorodó közepes méretű vállalkozások) jelenségével terhesek, ami így gyenge hajtóereje lehet csak az általános innovációs dinamizmusnak, minekutána az állam szükségszerű és szerves túlterhelése válik meghatározóvá (pl.: autóipari dotációk permanens jellege). Így az államadósság béklyója jelentősebbé válhat, aminek során az immateriális javakba való beruházás alacsony fokúvá válik, ami visszacsatol a gyengülő reálgazdasági dinamizmushoz.

Ezen a csapásirányon tovább haladva írásunk arra is fel kívánta hívni a figyelmet, hogy az alrendszerek közti kölcsönhatás jellegének vizsgálata is elhagyhatatlan: a pénzügyi univerzum és a reálgazdaság közti kölcsönhatás monitorozása fontos, a köztük lévő harmonikusabb viszony megbomlása káros, azaz egészségesebbé illő azt tenni (irányítottság a hosszú távú stratégiai célok és immateriális beruházások felé terelés érdekében). E ponton az alrendszeri (pl.: pénzügyi rendszer) és a rendszerreziliencia közti különbségtételre is módunk nyílt.

Végezetül egy új koncepcionális elemzési keretet javasoltunk, aminek fókuszában a minőségi növekedés/fejlődés felé terelő iparpolitika áll a degrowth-átmenet kontextusában. A degrowth-kompatibilis iparpolitikai paradigma jövőbeli vizsgálata – különösen az ígéretesnek gondolt graféntechnológia felhasználásán keresztül – mindenképp előremutató, ha és amennyiben belátjuk, hogy mivel a jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszer működési és viselkedési mintái összeegyeztethetetlenek a fenntartható fejlődéssel, egy alacsonyabb mennyiségi növekedési pályára történő átterelésre van szükség azért, hogy a minőségi fejlődés biztosítottabb lehessen.