A digitális biztonság azt mutatja meg, hogy a törvények és a rendeletek milyen mértékben védik a felhasználókat a szoftverkalózkodással és a számítógépes bűnözéssel szemben. Miközben a nyitottság és a szabadság a digitális infrastruktúra fontos szempontjai, a kibertámadásoknak való kitettség és a digitális tulajdonjogok megsértése alááshatja annak fejlődését. Herhalt (2011) a kibertámadásokat a következő kategóriákba sorolta: pénzügyi csalások, számítógépes hackelés, pornográf képek letöltése az internetről, vírustámadások, e-mailes zaklatás és fajgyűlöletet szító weboldalak létrehozása. A digitális technológia és az online szolgáltatások egyre szélesebb körű használata új lehetőségeket teremtett – e-business, e-kereskedelem, e-tanulás, e-banking, e-kormányzat –, ugyanakkor új biztonsági kihívásokat is teremtett (Kundi és Akhtar, 2014; Liu és mtsai, 2022). Ráadásul a digitális infrastruktúrára elterjedése növeli annak sebezhetőségét, és komoly károkat okozhat az élet szinte minden területén, az olyan alapvető szolgáltatásoktól kezdve, mint az áram- és vízellátás, a közlekedés, az oktatás és az egészségügyi ellátórendszerek (Johnson, 2016; Sharif és Mohammed, 2022). A biztonság egyre magasabb költségeket ró a magánfelhasználókra, a vállalkozásokra és más szervezetekre, beleértve a kormányokat is, amelyek szintén a támadások célpontjai (Whitman és Mattord, 2012). Mivel a digitális infrastruktúra védelmének költségei egyre nőnek, az internetes vagy online kalózkodás és a szerzői jogok megsértése arra kényszerítette a kormányokat, hogy új bűnüldözési módszereket hozzanak létre, mint például az amerikai Digital Millennium Copyright Act (Chaudhry et al., 2011) vagy az EU kiberbiztonsági stratégiája (Fuster és Jasmontaite, 2020).