Magyarország befektetésösztönző rendszere az elmúlt évtizedek során jelentős változásokon ment keresztül. A kilencvenes években rendszert a decentralizáció jellemezte, amely a regionális sajátosságok figyelembevételével segítette elő a beruházásvonzást (Szalavetz, 2000), bár az egyes önkormányzatok kezében viszonylag kevés befektetésösztönzésre fordítható pénzeszköz volt. Az utóbbi években az állam gazdasági szerepének régiós összehasonlításban is erőteljes növekedésével párhuzamosan (Benczes, 2024) – az OECD (2018), Crescenzi et al. (2019), Antalóczy–Éltető (2017) és Antalóczy et al. (2022) munkái alapján – egyre erőteljesebb centralizáció tapasztalható ezen a területen, melynek során a HIPA és az InPark/NIPÜF által irányított, nagyobb léptékű, központosított beruházások kerülnek előtérbe, és a helyi önkormányzatok beleszólása egyre kisebb, eszközei egyre korlátozottabbak, megfontolásai egyre jelentéktelenebb szerepet játszanak a befektetésvonzásban. Ez kapcsolatban áll azzal, hogy a magyar gazdaságfejlődési út FDI-éhségét egyre inkább csak hatalmas beruházások elégítik ki, amelyek főleg Ázsiából, azon belül Kínából és Koreából érkeznek. Ezek számára fontos a központ képviselőjével folytatott tárgyalás.