Magyarország erősen integrálódott a GVC-kbe – OECD- és EU-összehasonlításban a vezető országok között van ebben a tekintetben. Ennek fontos következményei vannak a gazdaság térbeli eloszlására nézve. Boda és munkatársai (2023) számításai szerint, bár bizonyos magyarországi régiók kimagasló termelékenységet érnek el, ezek – paradox módon – általában alacsony hozzáadott értékkel társulnak (12.1. ábra).

 

 

A hazai vállalatok/régiók sokkal inkább a külfölddel, mintsem egymással alakítanak ki jelentős termelői kapcsolatokat (Boda et al., 2023; 12.2. ábra) – ez szintén a globális értékláncok dominanciájára és a helyi beszállítások alacsony súlyára utal, ami tovább erősíti a külső függőséget és a „bennragadás” jelenségét. A „bennragadást”, vagyis a helyi hozzáadott érték alacsony szinten történő stagnálását mutatja a kelet-közép-európai régió összehasonlításában a 2000 és 2010 közötti időszakra Stanopoulos et al. (2024) is.

 

 

Hosszabb időszakot és frissebb adatokat használó, iparági szintű vizsgálatok megerősítik a hazai hozzáadott érték stagnálását. Például az autóiparban, ami azért lehet érdekes, mert Antrás és Chor (2017) szerint ebben az iparágban a downstream tevékenységeket végző egységek termelésük aránytalanul nagy részét értékesítik a végső fogyasztóknak és általában képzetlen munkaerőt foglalkoztatnak, míg az upstream tevékenységekre ez jóval kevésbé jellemző. Magyarország esetében Gáspár et al. (2023) 2000-es, 2007-es és 2018-as adatait összehasonlítva mutatja be az autóipar pozíciójának változását: magas GVC-részvétel /downstream pozíció felől (2000) mozdul el kicsit alacsonyabb GVC-részvétel/kevésbé downstream pozíció (2007) felé, majd 2018-ra kiemelkedően magas részvétel, megint inkább downstream pozíció jellemzi. Ebben fontos szerepe van egyes „nagyszereplők” (Audi, Mercedes) zöldmezős beruházással történő megjelenésének és a GVC-részvételre és -pozícióra gyakorolt hatásának (12.3. ábra). Szintén az autóipart vizsgálva jelzik más tanulmányok az alacsony helyi hozzáadott értéket, a korlátozott multiplikátor-hatást, ami részben a hazai beszállítók és beszállítások hiányára vezethető vissza (Koppány, 2017), és ez kelet-közép- és kelet-európai összehasonlításban is igaz (Vakhal, 2023).

 

 

Az elektronikában hasonló folyamatokat, alacsony szinten beragadó, elsősorban közvetlen (nem más ágazatokból származó, sőt feltételezhetően nem más vállalatoktól eredő, hanem az adott külföldi leányvállalatnál megtermelt) hazai hozzáadott értéket látunk. A hozzáadott érték egy-egy évben tapasztalt ugrásszerű növekedését össze tudjuk kötni azokkal a nagyobb gyárbezárásokkal (IBM, 2003 vagy Nokia, 2012), amelyek elsősorban a nagy volumenű, alacsony hozzáadott értékű, összeszerelő jellegű munka elvesztésével járnak. Témánk szempontjából ez azért érdekes, mert az ilyen iparági struktúrák – ahol a downstream tevékenységek dominálnak és általában sok a képzetlenebb munkaerő (Antrás, 2020; Észtország példáján Banh et al., 2020) – hosszú távon alacsony termelékenységnövekedéshez, instabilitáshoz és regionális sebezhetőséghez vezethetnek.