Az ún. kapcsolati szemlélet (Dyer és Singh, 1998; Zhou et al., 2014) régóta úgy tekint a beszállítókra, mint a megrendelő cég fontos erőforrás- és képességforrásaira. Az elmúlt időszakban pedig egyértelmű elmozdulást tapasztalhattunk a diadikus megrendelő-beszállító kapcsolatok menedzsmentjének kutatásától a beszállítói kapcsolatok portfólióalapú vizsgálatának irányába (pl. Federgruen és Yang, 2008; Yan et al., 2015). Most mi is ez utóbbi megközelítést alkalmazzuk, amikor a megrendelő és két legfontosabb, első szintű beszállítója által alkalmazott technológiák közötti heterogenitás hatását vizsgáljuk a központi vállalat rövid és hosszú távú teljesítményére oly módon, hogy teszteljük a vállalat egyes belső képességeinek ebben játszott szerepét is.

A heterogenitás fogalma a diverzitás koncepciójához kötődik. Stirling (2007) ezt a diverzitást összetett módon értelmezi; véleménye szerint a diverzitás magában foglalja a különbözőséget, a sokféleséget, valamint a kiegyensúlyozottságot is. Ebből a meghatározásból kiindulva Phelps (2010: 894) a kapcsolati hálók kontextusában a következőképpen definiálja a diverzitás fogalmát: „egy rendszer … egyes elemei közötti különbség mértéke”. Ebben az értelemben egy beszállítói portfólió diverzitása magában foglalja a megrendelő és beszállítóinak adott képességek tekintetében megfigyelhető heterogenitását, de a beszállítók közötti eltéréseket is (Gao et al., 2015). Jelen vizsgálat során a fogalom első elemére fókuszálunk.

A beszállítók technológiai diverzitását (benne heterogenitását) több korábbi tanulmány is vizsgálta. Egyes szerzők szerint a technológiailag diverz beszállítók pozitívan hatnak a megrendelő cég teljesítményére (Phelps, 2010; Bellamy et al., 2014; Yan et al., 2017).

A pozitív teljesítménykövetkezmények között a megrendelő vállalat rövid távú teljesítményének növekedését megragadó elemeket találunk, mint például a központi vállalat aktuális innovációs teljesítményének növekedése (Gao et al., 2015), a termelési költségek csökkenése (Darr és Kurtzberg, 2000), a termelékenység növekedése (Koka és Prescott, 2002), a növekedési ütem erősödése (Powell et al., 1996), az egységnyi tőkére vetített profit, a tőkearányos jövedelmezőség vagy az eszközarányos nyereség (Goerzen és Beamish, 2005) javulása. A diverzitás vállalati teljesítményre gyakorolt rövid távú hatásának elméleti és empirikus kutatása tehát igen gazdag. Ugyanakkor a központi vállalat hosszú távú versenyképességnek alakulását ebben a kontextusban még nem vizsgálták. Gelei és Kenesei (Gelei és Kenesei, 2021; Gelei és Kenesei, 2022) munkái alapján jelen tanulmány erre a kutatási résre is reflektál.

A jövőbeni versenyképesség vizsgálata alapvetően kötődik az erőforrás-alapú megközelítés kierjesztéseként értelmezett dinamikus képességek (Dynamic Capability Theory, DCT) elméletéhez (Pisano és Teece, 1994; Teece et al., 1997). Az előbbi kulcsfogalma a működési képesség, mely a vállalatoknak azt a „kapacitását jelenti, hogy képesek bizonyos feladatok, funkciók vagy tevékenységek elvégzésére/betöltésére” (Helfat et al., 2007: 121). Ezek a képességek több erőforrás kombinációjának meglétét igénylik, és értékes vállalatspecifikus szervezeti készségek fejlesztését, rutinok létrehozását teszik lehetővé, melyek más cégek által többnyire nehezen másolhatók, így az adott vállalat versenyképességének alapjaivá válhatnak (Das és Teng, 2000). A DCT megközelítése a vállalatok teljesítménykülönbségét a dinamikusan változó környezeti feltételek mellett igyekszik ugyanakkor megmagyarázni (Peteraf et al., 2013), s ehhez bevezeti a dinamikus képességek koncepcióját. E képességek birtokában a vállalat azonosítani tudja mind a jövőbeli lehetőségeket, mind az azokban rejlő veszélyeket (Kyläheiko et al., 2002), és ennek megfelelően képes „újrakonfigurálni” induló működési képességeit (Teece et al., 1997). Míg a működési képességek a cég „megélhetését a jelenben biztosítják” (Helfat et al., 2009: 122), amelyekre építve a teljesítménycéljai elérése érdekében mobilizálni tudja erőforrásait és követni megszokott rutinjait (Martin, 2011), addig a dinamikus képességek olyan kapacitást jelentenek, „amellyel a vállalat tudatosan módosítja, megváltoztatja és megteremti erőforrásbázisát” (Helfat et al., 2007:122). Ezzel megváltoztathatók az induló (aktuális) működési képességek és összhangba hozhatók a környezet változó igényeivel (Zollo és Winter, 2002). A dinamikus képességek tehát a jövőbeli teljesítmény potenciális forrásai, hiszen a cég képes általuk érzékelni, feltérképezni és kihasználni a jövőbeli lehetőségeket (Danneels, 2012). Bár a DCT elmélete a működési és az azok komplementereként értelmezett dinamikus képességek fontosságát hangsúlyozza, a téma empirikus elemzése még gyermekcipőben jár. Danneels (Danneels, 2012; Danneels, 2015) munkái hiánypótlók a tekintetben, hogy a szerző épp a technológiai képességet és annak dinamikus képességpárját értelmezi és teszteli empirikusan.

A technológiai képesség mindig konkrét technológiához kapcsolódik (Gruber et al., 2013), és általa a cég meghatározott jellemzőkkel bíró termékeket (szolgáltatásokat) tud előállítani. Olyan „erőforrásokat foglal magában, mint a mérnöki know-how, a termelési képesség és know-how, valamint a designtapasztalatok” (Danneels, 2015: 2177). Ennek dinamikus képességpárja az ún. K+F-képesség, amely technológiai szempontból ragadja meg a vállalat jövőbeli értékteremtési képességét, és általa a cég meg tudja változtatni technológiáinak portfólióját. Ez azért rendkívül fontos, mert a jelenleg alkalmazott technológiák idővel elavulttá válhatnak, és a változó környezet új technológiák elsajátítását teheti szükségessé. Fejlett K+F-képességének segítségével a vállalat dinamikusan mobilizálhatja technológiájával kapcsolatos készségeit, és nemcsak az addigi termékeit tudja gyártani, de eredményesen felkészülhet új termékek előállítására is (Gruber et al., 2013). Mindezek következtében képes megfelelni az új kihívásoknak és kiépíteni jövőbeli teljesítményének forrását.

A következőkben a már tárgyalt konkrét működési és dinamikus képességpárt, az ún. technológiai és K+F képességpárt helyezzük vizsgálat alá, amikor azt elemezzük, hogy a megrendelő és beszállítói mennyiben különböznek egymástól a technológiai képesség tekintetében, és ez milyen hatással van a megrendelő vállalat rövid távú üzleti teljesítményére, valamint annak K+F-képességére (Danneels, 2012; Danneels, 2015), mint a jövőbeni üzleti teljesítmény fontos forrására. Konkrétan azt a hipotézist fogalmazzuk meg, hogy:

H1: a központi vállalat és beszállítóinak technológiai heterogenitása pozitív hatással van

Az ellátásilánc-menedzsment feladata a központi vállalat belső működésének összehangolása két kiemel külső partnertípussal, a központi vállalat megrendelőivel és beszállítóival (Munir et al. 2020). Erőfeszítésekre van szükség például annak érdekében, hogy a központi vállalat összehangolja saját erőforrásait és képességeit a folytonosan változó vevői igényekkel, de az is lényeges, hogy ezekhez a változó elvárásokhoz ne csak belső működését, de beszállítóinak képességportfólióját is folyamatosan adaptálja (Wu et al., 2006). A megrendelő vállalat így értelmezett ellátásiláncmenedzsment- (ELM-) képességének erősödése fontos következménye lehet a központi vállalat és beszállítói között meglévő technológiai heterogenitásának. Az erre vonatkozó hipotézis tehát a következő:

H2: A megrendelő vállalat beszállítói portfóliójának technológiai heterogenitása pozitív hatást gyakorol annak ELM-erőfeszítéseire.

H3: A megrendelő vállalat ELM-erőfeszítései pozitív hatást gyakorolnak a cég:

H4: A megrendelő vállalat ELM-erőfeszítései mediálják:

Az üzleti (és ezen belül a beszállítói) kapcsolatok folyamatosan változnak, átalakulnak. Új potenciális partnerek jelenhetnek meg, míg mások eltűnhetnek vagy veszíthetnek versenyképességükből. Ezért a velük fenntartott kapcsolatok dinamikus menedzselésére van szükség, ami nem kis kihívás (Ahuja et al., 2007). Hálózati képességükre építve azonban folyamatosan „ki tudják igazítani” kapcsolati portfóliójukat, annak hiányában viszont előfordulhat, hogy nem ismerik fel a partnerek által kínált új üzleti lehetőségeket vagy éppen „beragadnak” a régi, már kevésbé eredményes üzleti kapcsolataikba.

Mitrega és szerzőtársai (2012) a hálózati képesség teljesítménykövetkezményeit először csak általános jelleggel és elméletben vizsgálták. Iráni autóalkatrészeket gyártó cégek beszállítói hálózataira 2017-ben már empirikusan is tesztelték az összefüggést. Eredményeik szerint a hálózati képesség pozitívan befolyásolja a megrendelő üzleti teljesítményét és aktuális innovációs teljesítményét is. Ez alapján – úgy véljük – érdemes a hálózati képesség moderáló hatását is beépíteni modellünkbe, hiszen ezzel mélyebb betekintést nyerhetünk a beszállítók technológiai heterogenitása és a megrendelő teljesítménye közötti kapcsolatot befolyásoló tényezőkbe. Az 5. hipotézis szerint a beszállítók technológiai heterogenitása csak abban az esetben hat pozitívan a megrendelő ELM-képességének fejlődésére és ezen keresztül a teljesítményére, ha az megfelelő szintű hálózati képességgel rendelkezik:

H5: A magasabb szintű beszállítói hálózatmenedzsment-képességgel rendelkező vállalatok ELM-erőfeszítéseire a beszállítók technológiai heterogenitása erősebb hatást gyakorol, mint az alacsonyabb szintű hálózati képességgel rendelkezőkére.

A modell tesztelése sorén használt változók operacionalizálásának és az elvégzett SEM (Structural Equation Modelling) elemzésnek a részletes bemutatásától most eltekintünk, az megtekinthető Gelei és Kenesei (Gelei és Kenesei, 2021; Gelei és Kenesei, 2022) munkáiban. A továbbiakban csak az eredmények ismertetésére szorítkozunk.

A hipotézisek teszteléséhez használt modell jó modellilleszkedése mellett az eredmények szerint a H1a és H2 hipotéziseket elfogadhatjuk, de a H1b-t nem, tehát a beszállítók technológiai heterogenitása pozitív, szignifikáns hatással van a megrendelő vállalat üzleti teljesítményére és ELM-erőfeszítéseire is, ám a központi vállalat hosszú távú versenyképeségét megragadó dinamikus K+F-képességére nem. A H3a-t és H3b-t szintén támogatják eredményeink. Ezek szerint viszont a központi vállalat ELM-erőfeszítései jelentősen befolyásolják mind a cég rövid távú üzleti teljesítményét, mind a K+F-képességét, ami lehetőséget teremt az ebben közrejátszó tényezők további vizsgálatára.

A H4a/H4b hipotézisek szerint a központi vállalat ELM-erőfeszítései mediálják a saját üzleti teljesítmény/K+F-képesség, illetve a beszállítói portfólió technológiai heterogenitása közötti kapcsolatot, azaz a beszállítók technológiai heterogenitása indirekt módon, a megrendelő cég ELM-erőfeszítésein keresztül hat mind a megrendelő rövid távú üzleti teljesítményére, mind annak K+F-képességére. (Ezt az indirekt hatást egy direkt hatás is kiegészíti az üzleti teljesítmény esetében, ami részleges mediálásra utal. A beszállítók technológiai heterogenitása és a központi vállalat K+F-képessége közötti direkt hatás ugyanakkor nem szignifikáns, ami teljes mediálást jelez.)

A hálózati képesség moderáló hatásának elemzése céljából két részminta kialakítására került sor a hálózati képességet megragadó hat elemre adott válaszok átlagolását követően (Edwards és Lambert, 2007). Így jött létre egy erős és egy gyenge hálózati képességgel rendelkező vállalati csoport. Az ún. χ²-teszt eredménye alapján megállapítható, hogy a két csoport között modellszinten szignifikáns különbség van. Következő lépésként, hogy a technológiai heterogenitás ELM-erőfeszítésekre gyakorolt hatására vonatkozóan is feltárjuk a gyenge és az erős hálózati képességű cégek eltéréseit, többcsoportos elemzést (multigroup analysis, MGA) alkalmaztunk (Byrne, 2004). Ez alapján számottevő különbséget tudtunk kimutatni a két vállalatcsoport között: az erős hálózati képességgel jellemezhető vállalatok esetében a beszállítók technológiai heterogenitásának hatása az ELM-erőfeszítésekre szignifikáns, míg a másik csoportban nem. Ennek megfelelően a H5 hipotézist elfogadhatjuk.

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy a beszállítók technológiai heterogenitása fejlettebb ellátásiláncmenedzsment-gyakorlatot eredményez a megrendelő pozíciójában lévő vállalatnál, ami mind rövid, mind hosszú távon jobb üzleti teljesítményhez vezet. A megrendelő hosszú távú teljesítményének forrásaként értelmezett K+F-képesség esetén teljes mediáló hatást mutattunk ki, tehát közötte és a technológiai heterogenitás között közvetlen hatás nem érvényesült. Ez érdekes eredmény, ugyanakkor nem is meglepő, ha arra gondolunk, hogy a megrendelő és beszállítóinak technológiai heterogenitása önmagában nem garantál olyan, a jövőbeli értékteremtést és jó teljesítmény elérését lehetővé tevő K+F-képességet, amely által a központi vállalat meg tudna felelni a változó környezeti (szűkebb értelemben véve technológiai) kihívásoknak, és ellátási láncának aktív menedzselésével képes lenne megváltoztatni technológiai képességportfólióját. A megrendelő vállalat rövid távú üzleti teljesítményére ugyanakkor a beszállítók sokrétű technológiái nemcsak közvetett módon, de közvetlenül is hatást gyakorolnak. Eredményeink azonban azt mutatják, hogy ez kontextusfüggő, hiszen sikerült kimutatni a központi vállalat (beszállítóival kapcsolatos) hálózati képességének moderáló hatását (Mitrega et al., 2017). Megállapítható így, hogy a beszállítók technológiai heterogenitása és a megrendelő vállalat teljesítménye közötti kapcsolat igen összetett, azt több tényező befolyásolja. A heterogenitás az ellátásiláncmenedzsment-képesség fejlesztésén keresztül jobb üzleti teljesítményhez vezet, de csak abban az esetben, ha a megrendelő vállalat képes a beszállítói portfolióját dinamikusan menedzselni és az új kihívásoknak megfelelően azt folyamatosan átalakítani, akár a már kevésbé sikeres kapcsolatok megszüntetésével, akár új, ígéretes kapcsolatok feltérképezésével és kialakításával. Amennyiben a központi vállalat e hálózati képessége nem megfelelő, az sem rövid, sem hosszú távon nem lesz képes realizálni a beszállítói technológiai heterogenitásából adódó potenciális előnyöket.