Mivel célunk a kapcsolati bizalom időbeli alakulásának mélyebb megértése, ismét fontos a páros lekérdezés adatfelvételi módszerének alkalmazása. Az időbeliség megragadására ugyanakkor a kérdőíves lekérdezés statikus jellege miatt nem alkalmas. Ezért a kapcsolati kontextus megtartását biztosító másik adatfelvételi módszerrel, a viselkedéselméleti közgazdaságtanban elterjedt kísérlet eszközével éltünk. Kidolgoztuk a klasszikus bizalomjáték (Berg et al., 1995) egy módosított változatát, majd közgazdaság-, illetve gazdálkodástudományi képzésre járó hallgatók részvételével ezt használtuk adatbázisunk létrehozására. Korábbi kutatások ugyanis rámutattak arra, hogy a (köz)gazdasági képzésben részt vevő egyetemisták a gyakorló menedzserektől nem viselkednek szignifikánsan különbözően (Bolton et al., 2012).

A kísérlet célja a bizalom időbeli alakulásának vizsgálata a kapcsolatokban. A folyamat modellezéséhez a hagyományos ismételt bizalomjáték (Bohnet és Huck, 2004; Boero et al., 2009) csak korlátozottan megfelelő megoldás, mert az egymástól független tranzakciókat modellez, míg esetünkben a felek közötti komplex interakciós (Ford et al., 2008) folyamat modellezése volt a cél. Egy ilyen interakció pedig folytonos, egymásra épülő tranzakciókat és közöttük lévő függőséget feltételez. Az ismételt bizalomjátékhoz képest alapvető különbség a kidolgozott új, többkörös bizalmi játékban ezért az, hogy az egyes körök közötti függetlenséget megszüntettük oly módon, hogy a játék egyes körei során a felek között megosztható összeg az egymást követő körök során kumulálódott, és minden kör esetében az aktuális, kumulált összeg megosztásának kérdése jelentette a kockázatos szituációt. Egy olyan játék jött így létre, melyben az egyes tranzakciók időben kapcsolódnak egymáshoz, egy adott döntési helyzet a megelőző tranzakciók következménye, és egyben befolyásolója a jövőbelieket is.

A bizalommal kapcsolatos, előző alfejezetben ismertetett kutatáshoz hasonlóan most is fontos a bizalom (cselekvés/flow) és a bizalomraméltóság (állomány/stock) fogalmai közötti különbségtétel. A bizalom és bizalomraméltóság hagyományos játékelméleti fogalomelhatárolása ugyanakkor eltérő. Ennek alapvető oka, hogy a bizalom időbeli alakulását vizsgáló bizalomjátékok egymástól független bizalmi szituációkat vizsgáltak. Mind a hagyományos egykörös bizalomjáték (Berg et al., 1995), mind az annak ismétlésével kapott ismételt bizalomjátékok esetén (pl. Camerer, 2003; Ostrom és Walker, 2003) a bizalom (trust) az indító, azaz A játékoshoz, míg a bizalomraméltóság (trustworthiness) a partner, azaz B játékoshoz kötődő fogalmak, és mindkettő cselekvésként értelmeződik, azaz flow-jellegű, melyeket az adott fél által a másiknak át-, illetve visszaadott összeg nagyságával mérik. A bizalmat az A játékostól a B-nek átadott pénzmennyiség (X) összegével mérik. A bizalomraméltóságot pedig a B-től A-nak visszajuttatott összegnek a kapott összeghez viszonyított arányával (jellemzően Y/3X) ragadják meg (pl. Ashraf et al., 2006). Itt is megjelenik ugyanakkor a bizalomraméltóság koncepciója. Jellemzően bizalomra méltónak tartják a partner viselkedését abban az esetben, ha a rendelkezésre álló összeg minimum 80%-át B visszajuttatja a kezdő, A játékosnak (Chang et al., 2010). Ez a fogalomhasználat tehát nem ugyanaz, mint amit korábban tárgyaltunk, amikor a bizalomraméltóságot adott játékosnak a partnere által észlelt tulajdonságaként ragadtuk meg. Pedig a partner észlelt bizalomraméltóságának hatása lehet az adott játékos tényleges cselekvésére, a dinamikus bizalomjátékban arra, hogy mekkora összeget adnak át egymásnak a felek a játék egyes körei során.

Mivel legjobb tudomásunk szerint sem az angol, sem a magyar nyelvű szakirodalom nem tett eddig javaslatot arra, hogy a trustworthy, azaz a bizalomraméltóság állományjellegű koncepcióra milyen kifejezést használjunk, a dinamikus bizalomjáték számára a megbízhatóság (reliability) kifejezés használata mellett döntöttünk. A játékelméletben kialakult fogalomhasználathoz igazodva, a kapcsolatokban megjelenő bizalom összetett jelenségének leírására ezért dinamizált bizalomjátékunk elemzésekor három fogalmat használtunk:

Az empirikus adatok szerint a játékot indító fél, A játékos, jellemzően a rendelkezésre álló összeg kb. 70%-át adta át partnerének. Várakozásai ennél valamivel alacsonyabb arányt tükröztek, a B játékosnál rendelkezésre álló teljes összegnek (azaz a korábbi körökben megtartott kumulált összeg + az utolsó körben átadott összeg háromszorosa) átlagosan 66,7%-ára vonatkoztak. A B játékosnál pont fordított volt a helyzet, a visszavárt összeg a rendelkezésre álló teljes pénzállománynak több mint 70%-ára vonatkozott, de annak csak alig több mint 68%-át adta vissza játékostársának. A megbízhatóság induló szintjének átlagértéke az ötös skálán 3,71 volt, változása pedig minimális, de negatív volt, azaz az észlelt megbízhatóság a játék előrehaladtával valamelyest csökkent. A változások itt is a játék kezdő (első kettő) és befejező (utolsó három) köreiben mutattak valamivel erőteljesebb ingadozást, de azok még itt is igen kicsik voltak (7. ábra).

Amennyiben az egyes játékosok által átadott és visszavárt összegek időbeli alakulását nézzük, lapos, fordított U alakú görbét kapunk mindkét játékos esetében, ahol a 3. és a 4. körre az átadott és a visszavárt összegek egyaránt 78-80% körül stabilizálódtak, majd a játék utolsó köreiben ismét csökkentek. Racionális játékosokat feltételezve mindkét fél az első körtől kezdve maximális kooperációval érhette volna el tényleges „nyereményének” a nagyságát. A valós viselkedés ennél alacsonyabb kooperációs hajlandóságot mutatott. Az első néhány kör tanulási folyamata után is csak a rendelkezésre álló összegek 78-80%-a körül stabilizálódtak az átadott összegek. Ez az arány azért érdekes, mert korábbi kutatások is kritikusnak tekintették a 80%-ot, hiszen akkor tekintettek egy játékost adott tranzakcióban bizalomra méltónak, ha az általa visszajuttatott összeg elérte vagy meghaladta a kapott összeg 80%-át (pl. Chang et al., 2010). Ez az arány dinamikus többkörös játékunkban is valós határértéknek bizonyult.

A bizalmi jelenség időbeli alakulása kapcsán, mint azt korábban jeleztük, három hipotézist fogalmaztunk meg a bizalmi jelenség különböző aspektusai közötti ok-okozati kapcsolatokra vonatkozóan. Hipotéziseink tesztelésére a diadikus adatelemzés APIM regressziós modelljét használtuk fel (Gelei, 2014). A részletes elemzés Gelei és Dobos (2022) munkájában található.

Az eredmények nem igazolták a H1 hipotézist, azaz a játékostársak egymással kapcsolatban észlelt megbízhatósági szintjei meglepő módon nem befolyásolták azt, hogy miképp cselekednek a játék egyes konkrét tranzakciói során, azaz mekkora összegeket adnak át az adott körben társuknak. A kapott eredmények nem mondanak ugyanakkor ellent a H2 hipotézisnek. Úgy tűnik, a bizalomraméltósággal kapcsolatos várakozások hatnak a játék során mutatott tényleges cselekvésre, azaz a várakozások teljesülése pozitívan befolyásolja a jövőbeni cselekvést, vagyis a jövőbeni kockázatos szituációk felvállalását. A H3 hipotézis kapcsán bevezettük a bizalmi elégedettség fogalmát és azt vizsgáltuk, ez az elégedettség hogyan hat a felek észlelt megbízhatóságának alakulására. Regressziós modellünkben, a szolgáltatásmenedzsment szakirodalomban általánosan elterjedt elégedettségkoncepciónak (Parasuraman et al., 1985) megfelelően, a visszavárt és a ténylegesen visszakapott összegek közötti különbségként mértük ezt a bizalmi elégedettséget. Az A játékos esetén hipotézisünk nem teljesül, de a B játékos esetén elfogadható volt, azaz a B játékos esetében igaz, hogy B-nek A megbízhatóságáról szóló véleményét (észlelését) befolyásolja a kapcsolatban róla kialakuló bizalmi elégedettség szintje. A játék közbülső köreiben A és B játékos pozíciói összecsúsztak, azaz mindketten felváltva kerültek a bizalmat kapó és a bizalmat adó helyzetébe. A nyitó és záró kör miatt (hiszen A kezdi a játékot és B dönt utoljára) a játék végén így A kerül kiszolgáltatott helyzetbe, tehát a bizalmat adó fél pozíciójába. Végső soron őt tekinthetjük sérülékenynek a játék egészét tekintve. Ez magyarázhatja eredményünket (Gelei és Dobos, 2022) (8. ábra).

Összességében elmondhatjuk, hogy eredményeink alátámasztják a kapcsolati bizalom összetett jelenségének kapcsán javasolt fogalmi elhatárolásokat, azaz hogy egymástól különböző, önálló jelenségként ragadtuk meg a bizalmat, a bizalomraméltóságot és a megbízhatóságot. A tranzakció szintű bizalmi jelenségek (bizalom és bizalomraméltóság) és a kapcsolati szinten értelmezett, mintegy absztrahált kapcsolati szintű megbízhatóság jelensége eltérőek egymástól. Ezek alapján a jövőben javasolni tudjuk a három alapváltozóink beépítését és szisztematikus mérését a kapcsolati bizalom jelenségével kapcsolatos további empirikus kutatásokba. Az empirikus eredmények tükrében a bizalmi elégedettség szintén szereppel bír, és épít ezekre a javasolt koncepciókra.