A kötet leggyakoribb jegyzetei azok, ahol az olasz fordítás mellé vagy alá a magyar szöveget írja ki Babits. Főleg a kötet elején ezen jegyzetekben nem érzek kritikai élt. A kötetnyitó Ady-versek esetében például szinte minden vers eredeti címét odajegyzi Babits az olasz cím alá. Azt hiszem, egyszerűen csak azonosítja a verset. Például a „L’arrivo del Signore” cím mellett feltűnik az eredeti cím: „Az Úr érkezése”.1 Ebben semmi kritikát nem látok, pontosabb fordítás nem igazán adható; vagyis egyszerű azonosítás történik. A kötetben előre haladva elmaradnak a címazonosítások, és amikor mégis feltűnik az olasz alatt a magyar cím, már valóban azt lehet sejteni, hogy Babits egyet nem értésének ad hangot a jegyzettel. A „Sugár” című Babits verset Sirola „Raggio di sole” (’napsugár’),2 míg Nagy Zoltán „Őszi enyhülés”-ét „Dolcezza autunnale” (’őszi édesség’) címmel fordítja;3 az adott helyeken Babits odajegyzi az olasz címek alá a magyart, így jelzi a pontatlanságot.

 

 

Talán egyszerűbbek, laposabbak az olasz megoldások, amennyiben stílusértékükben semlegesebb (ám a magyarhoz hasonlóan a magasabb nyelvi regiszterhez tartozó) szavakat használnak, de kritikát – véleményem szerint – nem érdemelnek. És talán Babits is inkább csak rácsodálkozik a fordításra.4

 

 

Babits sebészi pontossággal rámutat azon szavakra és kifejezésekre, amelyek fordítása vagy nagyon szabad – „gyáván”, „simile ad un vile” (’egy gyávához hasonlóan’) –, vagy nagyon leegyszerűsítő: mind a „gelidamente” (’jegesen’), mind „bianca brinata” (’fehér dér’) hétköznapibb és egyszerűbb a magyar forrásszó képi világánál. Nem kizárt azonban, hogy a „bianca” ’fehér’ aláhúzás egyáltalán nem kritika Babits részéről. Valójában ez egy betoldás, hiszen nincs szín az eredetiben, és a fölösleges szavak esetében Babits mindig zárójelet használ. Az aláhúzás így arra utalhat, hogy Babits észrevette: a „hóharmat” alliterációját akarja Sirola visszaadni a „bianca brinata” kifejezéssel, s ehhez kellett neki egy betoldás.5

 

 

 

 

A kötet közepétől már a szövegbeli aláhúzás is eltűnik, Babits egyszerűen csak a margóra jegyzi – a félrefordításként azonosított sor vagy szó mellé – az eredeti szöveget.