Babits számos esetben nem csupán a magyar szót írja a margóra, hanem emellett saját fordítási javaslata is feltűnik. A kritika mélyülésének itt is egyfajta fokozatosságát látjuk, ahogy haladunk előre a kötetben. Eleinte még inkább egy elgondolkozó és mérlegelő értelmezőt, semmint kritikust vélek felfedezni a javaslatok mögött, hiszen egyáltalán nem mondható, hogy Babits javaslatai sokkal jobbak lennének az olasz szöveg változatainál, inkább szinonimaként, alternatívaként, lehetőségként működnek (az egyszerűség kedvért a versek magyar címét adom meg):

 

 

A mérlegelő értelmező helyét a fordítási javaslatok esetében is hamar átveszi a kritikus. Ady Ifju szivekben élek című versének címét így fordítja Sirola: Vivo nei giovani cuori.2 Babits előbb – a kötet elejére jellemző szokásának megfelelően – kiírja mellé a magyar címet, majd a névelős prepozíciót („nei”) helytelennek ítélve – hiszen az a magyar ’Az ifjú szívekben…’ fordítása lenne –, a margón lejegyzi a saját szöveghű javaslatát: „in giovani cuori”.

 

 

Babits először a szokásos zárójelezésével jelzi a fölösleges „intanto” (’közben’) szót, majd aláhúzza a „fermo tempo” (’álló idő’) kifejezést, a margóra jegyzi az eredetit,3 és megadja, hogy ő így gondolná fordítani: „tempo fermato”. Igaza van.

 

 

A „lasciarono solo” (’egyedül hagytak’) hullámos aláhúzása után a margóra jegyzi a szerinte helyes megoldást: „abbandonarono” – ez valóban pontosabb.

 

 

Sirola a „hiú” szót ’hű’-nek olvashatta, hiszen a „fido” melléknévvel fordít, s így a sor jelentése: ’Nem látnak többé hű szemeim’. Babits aláhúzza a hibát, sőt javasol is pontos fordítást: „hiú – vani”.