Lássunk egy konkrét példát arra, hogyan kapcsolódik a futballjátékos figurája az említett költők és írók műveihez! W. H. Auden Yeats halálakor írt verse Puntí szerint a következőképpen értelmezhető Messi kontextusában:

Ezzel szemben Egressy szövegében, amely ugyan irodalmi szöveg, fiktív és ennek megfelelően konstruált, az egyetlen ismert irodalmi referencia egy Shakespeare-idézet: A hű szolgálat önmaga jutalma (Egressy, 1999) vagyis El servei i la lleialtat que us dec són pagats en prestant-los (Egressy, 2021), idéz a Bíró, Lacikám, a Macbethből, arra utalva, hogy a partjelzőnek miért kell a bíró keze alá dolgozni (csak úgy), és ez milyen elismeréssel jár (semmilyennel). De hát, ha Shakespeare mondja, az még ebben a közegben is elég ütős érv. Ez azonban a Puntí-szövegben előforduló idézetekhez hasonlóan nem igényel fordítói stratégiát vagy döntést, nem úgy, mint a többi, a szereplők fiktív világában születő költemény. A legnagyobb kihívást a drámában a Művész becenévre hallgató II. Partjelző versei okozták. Ő azért kapta a nevét, mert abban különbözik a többiektől, hogy érzéseit költeményekben igyekszik megfogalmazni. Legnagyobb bánata a darab kezdetétől fogva az, hogy elhagyta a barátnője, Mariann, aki összeállt a Bíróval, majd a történet végén kiderül, hogy már a bírót is elhagyta, és a meccsre érkező ellenőrrel szűrte össze a levet. II. Partjelző, alias Művész két versét is elszavalja a darab folyamán, közben pedig többször arra panaszkodik, hogy neki „giccses a lelke”, és ezzel milyen nehéz együtt élni. A fordító viszont arra panaszkodhat, milyen nehéz ezekkel a Parti Nagy Lajos Sárbogárdi Jolánjáéval rokon, önjelölt költő szándékosan giccses, rontott költeményeivel megbirkózni. I. Partjelző viszont éppen arra irigykedik, hogy milyen jól ki tudja fejezni magát Művész, milyen tehetséges ebben (legalább ebben). Az első műalkotás így szól: Elmentél, elmentél, hiába várlak én már téged haza. Örökké tart nekem ez a sötét éjszaka. (Egressy, 1999) Ő maga a következőképpen értékeli a költeményét: Számolgattam a szótagot, az, mondjuk, nem jön ki, de mindegy. Nem az számít. Az érzést mondja ki.3 Ennek a versnek a fordításánál ugyan csak arra kellett figyelni, hogy ne jöjjön ki a szótagszám, ahogy az eredetiben, és hogy megmaradjon az a minimális versjelleg (ismétlés és rím), amely a Művész számára a költészetet jelképezi.

A másik versnek nevezett alkotás azonban nagyobb kihívást jelentett, egyrészt mert még hangsúlyosabb helyen, a darab legvégén olvasható, ezért különösen fontos, hogy hogyan hangzik a célnyelven. Másrészt azért, mert ebben az esetben addig erőlködik szerencsétlen partjelző, hogy verset írjon, míg maga a kognitívan felfogható értelem szinte teljesen elveszik a folyamatban. Kappanyos András Túl a sövényen című könyvében részletesen elemzi a versfordítás különböző kihívásait, ám ezekből pusztán azt tudjuk ennek a rontott versnek az esetében is értelmezni, miszerint „természetes igény, hogy a különleges státusszal felruházott (azaz verses) szöveg a fordításban is megőrizze kitüntetett jellegét, és ne olvadjon bele a próza hétköznapiságába” (Kappanyos, 2021: 105). Pár évvel korábbi fordítástudományi monográfiájában ugyanakkor az értelmetlenség fordításának nehézségeivel és lehetséges fordítási stratégiáival foglalkozik, a nyelvi rendezettség hiányának szintjei szerint. Ennek megfelelően az értelmetlenség lehet morfológiai, szemantikai, szintaktikai és logikai (Kappanyos, 2015: 260). Lássuk, milyen típusú értelmetlenséggel találkozunk a művészlélek partjelző összegző versében, melynek megszületését folyamatában követhetjük. Az alábbiakban rendezői utasítás és a szereplő megjegyzései nélkül, csak a költemény különböző fázisait sorolom fel: